Az értelmiségi bibliai értelemben vett megmenekülésének titka az, hogy különbséget tud-e tenni egyszerűség és leegyszerűsítés között. Minden értelmiségi tisztában van a világ bonyolultságával. A kozmológia számol a világmindenség, a fizika a világ működése, a biológia az élet, a pszichológia a lélek, a szociológia a társadalom, a politológia a hatalom, a filozófia a gondolkodás, a teológia a hit bonyolultságával. Az értelmiségi a kérdések nagy száma és komplexitása miatt minden választ könnyen leegyszerűsítőnek érez. A becsületes értelmiségi számára ezért végtelenül hosszúnak tűnik az út Istenhez is. Ahhoz, hogy a legegyszerűbb igazságokat tényeknek fogadhassa el, úgy érzi, végtelen utat kell bejárnia, hiszen mindenhol újabb kérdésekbe botlik, újabb és újabb útelágazásokhoz érkezik. Berzenkedik a leegyszerűsítéstől, mert az számára a valóság tagadása. Az értelmiségi gyakran úgy érzi, hogy két út van előtte: intellektuális öngyilkosság vagy örökös keresés.
Jézus egy alkalommal hálát adott Atyjának (akit a menny és föld Urának nevez), amiért a lényeges igazságokat elrejtette a bölcsek és értelmesek elől és a kisgyermekeknek felfedte. Ezek szerint Jézus a valósággal való szembefordulást és az intellektuális öngyilkosságot javasolja? Ha nem teszünk különbséget egyszerűség és leegyszerűsítés között, a következtetés elkerülhetetlennek tűnik. A kettő közti különbségtétel viszont megmentheti a bölcseket és értelmeseket is. Jézus egyszerűségről és nem leegyszerűsítésről beszélt. A leegyszerűsítés az egyszerűség utánzata. Az egyszerűség alázat, a leegyszerűsítés gőg. Az egyszerűség ugyanis számol a világ sokrétű, komplex valóságával, és azt választja vezetőül, aki mindazt létrehozta. A leegyszerűsítés viszont tagadja a világ bonyolultságát, és így hiszi magát okosnak. Inkább felfuvalkodott kisszerűség, mint bölcsesség. A leegyszerűsítés éppen ezért nem rokona, hanem ellenfele a valódi egyszerűségnek.
A leegyszerűsítés és a hit egyszerűsége közötti különbséget jól illusztrálja a gordiuszi csomó mondája. Az ókori monda szerint Gordeusz, Phrügia királya, országának egyik városában, Gordeonban saját szekerének a gyeplőszárait számtalan kibogozhatatlan csomóval odakötözte a járomhoz, hogy halála után senki ne használhassa. A frígiaiak szerint a csomóhoz egy isteni jóslat fűződött: az lesz Ázsia ura, aki kibogozza a gyeplőszárak áttekinthetetlenül egymásba fonódó csomóját. Hosszú időn át senkinek sem sikerült megbírkózni a feladattal. Végül Kr. e. 343-ban Nagy Sándor elfoglalta a várost. A város meghódolt lakói bevezették főistenük templomába, ahol a mondabeli szekeret őrizték, majd elmondták neki a hozzá fűződő jóslatot. Sikertelen próbálkozások után Nagy Sándor mindenki számára váratlan lépésre szánta el magát. Kirántotta kardját és így kiáltott fel: „Nem számít, hogyan bomlik szét!” – és kardjával szétvágta a csomót. Ezzel vagy kijátszotta a jóslatot, vagy beteljesítette; mindenesetre megoldotta a feladatot, és Ázsia ura lett!
A valóság olyan, mint a gordiuszi csomó. A leegyszerűsítés azt mondja: nem is olyan bonyolult ez a csomó! És úgy tesz, mintha kioldotta volna. A hit egyszerűsége viszont elismeri a csomó kibogozhatatlanságát, és egyszerűen átvágja azt. Kisgyermekként hisz. Nem tagadja a csomót, hanem az egyszerűséghez folyamodik, hogy az Atya felfedhesse előtte a titkokat. Credo ut intelligam, mondja Augusztinusz: hiszek hogy értsek! A világ a gyermekként hívő számára ezután is összetett marad, de már tudja, hogyan tud keresztülhatolni rajta. Az értelmiségi megmenekülésének útja tehát nem az intellektuális öngyilkosság, hanem éppen a tudás komplexitását elismerő gyermeki hit. Nem a leegyszerűsítés, hanem az egyszerűség.
A cikk a mindennapi.hu blogbejegyzéseként jelent meg.
Érdekes gondolatok, és az egyik számomra legfontosabb téma.
Azonban én más következtetésekre jutottam. Szerintem a „csomó átvágása” nem helyes. Az a bizonyos „hit egyszerűsége” nem átvágja a csomót szerintem, hanem igenis kibogozza. Csakhogy az „egyszerű hívő” nem biztos hogy el tudja magyarázni, hogy hogyan is csomózta ki. Ettől ő még kicsomózta! Ott mélyen, a szíve mélyén ő nagyon is értelmesen és bölcsen gondolkodik.
A mai materialista-ateisa korszellem tanítja azt, hogy „csak az van kicsomózva” amiről tételesen, pontosan (tudományos módszerekkel) leírtuk hogy hogyan csomóztuk ki. És csak az érvényes kicsomózás, amit meg lehet laboratóriumban újra és újra ismételni, bármikor. Ez egy hazug elmélet. Csak azt tartja értelmes embernek, értelmes gondolkodásnak, aki/ami ilyen. Pedig ez még az ateista-materialista gondolkodásra és világnézetre sem igaz! Az ateista-materialista emberekre szintén nem. 🙂
Visszatérve az „egyszerű hívőre”. Természetesen ez nálam sem becsmérlő kifejezés. Bár én eléggé „agyalós” ember vagyok, és szeretek mindent értelmesen elmagyarázni (pl. hogy mit miért hiszek), de tudom, hogy ez nem mindig lehetséges, és nem is szükséges. Az ember lelkének mélyén igenis lehetnek olyan értelmes, bölcs gondolatok, amelyeket nem tud szépen kifejtve elmagyarázni. De ez nem jelenti azt, hogy az „vakhit” vagy ostobaság. (Fontos: az ellenkezőjére sem garancia!)
Szerintem minden embernek törekedni kell arra, hogy megvizsgálja hogy „mi van neki ott mélyen”. És minden embernél, minden életfázisában lesz olyan amit nem tud elmagyarázni teljesen pontosan. Tehát minden hívő bizonyos értelemben „egyszerű hívő” marad. De ez minden világnézetre igaz. Egyszerűen az ember olyan bonyolult lény, hogy nem lehet tudományos leírással leírni. De ettől még ez nem valami misztikus izé, nem valami vakhit szerű dolog.
Na, remélem valakinek érthető lesz ez… 🙂
endi, nem ragaszkodom a csomó szétvágásának a képéhez. Ha neked a lassú kibogozás jobban segít az egyszerűség megragadásában, tőlem lehet az is. Kicsit hosszadalmasnak tartom, a szétvágásban éppen az tetszik nekem, hogy azonnali és közvetlen kapcsolatot létesít a megismerő és a megismert között. A cikk fő kérdése Isten megismerése volt, amiben az értelmiséginek a világ komplexitása akadályként jelentkezik. De valóban benne van a szétvágás képében a veszély, hogy a leegyszerűsítés képévé váljon. A képek és példázatok mindig korlátozottak és félreérthetők.
Mai üzenet, mai megoldások
A Miskolc-tetemvári gyülekezet lelkipásztora kapta az Év igehirdetése díjat, amelyet a Dunamelléki Református Egyházkerület budapesti közgyűlésén vett át november 11-én, pénteken. A díjat négy évvel ezelőtt alapította az egyházkerület, mert – mint Szabó István püspök korábban fogalmazott – az igehirdetés nem kapja meg az őt megillető rangot, márpedig a református egyház igehirdető egyház. Fehér Norbert prédikációja tavaly októberben hangzott el a miskolci Deszka-templomban.
Négytagú bíráló bizottság –Szabó István püspök, Nagy István dékán, Szűcs Ferenc teológiai tanár és Tolcsvai Nagy Gábor egyetemi tanár – értékelte a pályázatra beérkezett jeligés igehirdetéseket. A hét igehirdetés közül a „Via Crucis” jeligéjű prédikációt tartották a legjobbnak a szakemberek. Az elismerés azért is lehet értékes, mert tavaly egyetlen pályaművet sem tartott alkalmasnak a zsűri arra, hogy az év igehirdetése lehessen.
„Ne mondjam, de mondom!”
– Visszajelzést szerettem volna kapni a munkámról, azért pályáztam – mondta Fehér Norbert a díj átvétele után. Az igehirdetés kényes terület, és úgy vélem, hogy kevés lelkipásztor kap erről bármiféle kritikát. Jól mutatja ezt a következő kis történet is. Az egyik istentisztelet után valamelyik gyülekezeti tag szerette volna elmondani a véleményét az igehirdetésről, és a templomból kilépve így fogalmazott: „A feleségem azt mondta, hogy ne mondjam, de mondom.” Valami miatt gát van az emberekben, hogy visszajelzést adjanak a prédikátornak.
Fehér Norbert az mondja, hogy nagyon meglepődött az eredményen, de egyben örül is neki, mert szakemberektől kapott megerősítést. A teológusok, dogmatikusok, nyelvészek, valamint a gyülekezeti tagok visszajelzése egyaránt fontos a lelkipásztor szerint.
Felülről jövő legyen
Felülről jövő legyen – ezt tartja az igehirdetésben a leglényegesebbnek Fehér Norbert. – Szándékosan használok csúnya szót: ne legyen az ember csinálmánya. Természetesen az emberi tényező nem hagyható ki az igehirdetésből, hiszen dolgozni kell vele, de ha nincs benne spiritusz, nincs benne lélek, akkor az nem prédikáció, csupán beszéd vagy szónoklat, amit akár szív nélkül is meg lehet tanulni.
Nem egyszerű egyszerűen
A lelkipásztor szerint nagy kihívás úgy beszélni, hogy azt mindenki megértse. Gyakran fejtörést okoz neki, amikor a miskolci Jókai Mór Református Általános Iskola tanulóinak tart hét kezdő áhítatot, hiszen ott úgy kell fogalmazni, hogy az a hatévesektől a tizennégy évesekig mindenki számára érthető és érdekes legyen. – Mindig a legkisebb közös nevezőre próbálom hozni az üzenetet és nem magasröptű teológiai eszmefuttatásokat mondani. Persze azt is lehet, de azt akkor úgy kell, ahogy azt Jézus is tette. Ez a legmagasabb rendű cél. Gyökössy Endre is megfogalmazta, hogy nem is olyan egyszerű egyszerűt írni.
A lelkipásztor úgy véli, hozzászoktunk a körmondatokhoz, az egyszerűséghez pedig az kell, hogy az igehirdető letisztázza, milyen üzenetet kapott. Egyszerűség, ez a válasz – fogalmaz röviden Fehér Norbert.
Főétel és köret
Ha elért hozzám a lényegi üzenet, akkor köré fel lehet építeni bármit – folytatja a miskolci lelkész, ezután különös hasonlatot mond: ha megvan a nagyszerű főétel, akkor köré lehet rendezni a salátákat, a borokat, a desszerteket. A háziasszony is először a főételt gondolja ki, és valószínűleg nem az édességtől indul el. Annak idején Fekete Károly volt a homiletika tanárom, ő azt mondta, hogy az üzenetet meditációban kell megtalálni. Amikor személyesen megérintett és az igével kapcsolatban megtaláltuk az üzenetet, szinte magától felépül köré a többi.
http://www.parokia.hu/hir/mutat/2945/
http://www.parokia.hu/hir/mutat/2942/
2 Kor. 11,3
Félek azonban, hogy amiként a kígyó a maga álnokságával becsapta Évát, akként a ti gondolataitok is megrontatnak és eltávolodnak attól az egyszerűségtől és tisztaságtól, amely Krisztusban van.