A terveim időnként megszüntethetetlen akadályokba ütköznek. Tavaly például egy térdprobléma miatt egyetlen métert sem tudtam mankó nélkül megtenni, ezért le kellett mondanom egy külföldi konferencián való részvételemet, az összes ott tartandó előadásomat, de a rég várt válogatott mérkőzésre szóló jegyemet is másra írattam át, pedig nagyon vártam az élményt a Puskásban. Nyolc éve egy Indonéziába szóló repülőjegyemet (és az egész utat) kellett lemondanom, valamint az egész missziós programot, mert a feleségem édesapja váratlanul meghalt, egyszerűen nem lehettem távol a gyász napjaiban. Az elmúlt héten épp egy vesekő tett bizonytalanná mindent, amit terveztem, és a görcsök között Jakab híres mondása jutott eszembe: „Most tehát, akik azt mondjátok: »Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk«, azt sem tudjátok, mit hoz a holnap. Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja, akkor élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni.” (Jak 4,13-15)
Az apostol a bizonytalanságnak ezt az elismerését az elbizakodottsággal állítja szembe, amit gonoszságnak tart. „Ti azonban most kérkedtek elbizakodottságotokban: minden ilyen kérkedés gonosz.” (Jak 4,16) Mivel nagyon magas polcon van számomra az ígéret szentsége és az ígéreteimhez való hűség, kevésbé érzékelem, milyen kevélység is lehet az ígéreteink mögött, viszont egy vesekő, egy haláleset vagy egy térdprobléma kigyulladt, piros lámpaként emlékeztet kiszolgáltatott helyzetemre, és hogy egy-egy ígéretem megvalósulása milyen nagy mértékben függ Isten akaratától. A szívem gonoszságra hajló természetét mutatja, hogy ezzel a függőséggel néha egyáltalán nem vagyok tisztában. A Mindenható ezért ha kell, lesántít, ha kell, fájdalmakkal adja tudtomra, hogy a kezében van az irányítás. És az az igazság, hogy bár nehezek ezek az élmények, mindig mély békességet szülnek bennem.
Amikor megértem, hogy az Úr akaratától függ, hogy megvalósul-e egy tervem vagy sem, az végül egészen megnyugtat. Jakab szerint minden ígéretünkkor azt kellene mondanunk: „Ha az Úr akarja és élünk”. Ha az Úr akarja és élünk, akkor megvalósulhat, amit terveztünk. Ha nem akarja, akkor nem. Ez Isten szuverén akaratára vonatkozik, arra a titkos akaratára, amellyel kormányozza a világot és annak minden eseményét, még a hajunk szálainak röppályáját is. Isten parancsolhatja, hogy menjünk el abba a városba, töltsünk ott egy esztendőt és kereskedjünk, de titkos, szuverén akarata szerint az is lehet, hogy a Lélek rekeszti el az utunkat, mint a Mízia felé tartó Pálnak, vagy egy év múlva akár nem is fogunk már élni. Gonoszság, ha nem tartjuk fenn Istennek a programváltozás lehetőségét. A megnyugvást ugyanakkor éppen az adhatja, hogy Isten szuverén akarata határozza meg, végül eljutunk-e abba a városba, tudunk-e ott egy évet tölteni, tudunk-e ott kereskedni, vagy talán minden máshogy alakul.
Jakab mondata békességet ad a járásképtelenség, a gyász vagy a vesekő idején, amikor az összes tervem dugába dől. Ha Isten akarata, hogy élünk-e, ha Isten akaratán múlik, hogy el tudunk-e menni abba a városba kereskedni, akkor az végső soron úgy jó, ahogy megtörténik, akkor is, ha nem könnyű elfogadnunk. Istent a szívünk jobban érdekli, mint a tervünk. Ha Isten szuverén akarata valósul meg, amikor eljutunk vagy nem jutunk el a városba, akkor abban meg lehet nyugodni. Ha Isten akarata kormányozza nemcsak az egész világot, de a legkisebb lépéseinket is, akkor békességet hoz, ha ebben megnyugszunk. Nem baj, hogy nem tudunk elmenni abba a városba, nem baj, hogy nem vehetünk részt azon a konferencián, nem baj, hogy a tervünk meghiúsul. Ha mindenekben valahogy mégis Isten titkos akarata valósul meg, akkor az Úrtól tanult imádság alapján mondhatjuk: „legyen meg a Te akaratod!” Akkor Jézussal együtt imádkozhatjuk: „mindazonáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te, Atyám!” És ez jó.
„…………. Akkor Jézussal együtt imádkozhatjuk: „mindazonáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te, Atyám!” És ez jó.”
Igen, ez nagyon jó!
Engem is Ő tanít befejezni minden imádságom a fentebbi szerint.
Én a meghívásra, ha kérik, jelezzem vissza, hogy megyek-e, azt válaszolom: REMÉLEM. 🙂
Valahol hallottam egy tanítást arról, hogy Pálnak a római atyafiakhoz való jó szerencsés útért való imádságát Isten, – a mi fogalmaink szerint- kissé fura módon hallgatta meg.
Az imádságot a Róm 1:10-12 ben olvashatjuk: „Imádkozásaimban mindenkor könyörögvén, vajha egyszer már jó szerencsés út adódnék nekem Istennek akaratából, hogy hozzátok mehessek; mert kívánlak titeket látni, hogy valami lelki ajándékot közölhessek veletek a ti megerősítésetekre, azaz, hogy együtt felbuzduljunk tinálatok egymás hite által, a tiétek meg az enyém által.”
A „szerencsés” útról pedig az Apcs. 23,11-28,31 fejezetekben olvashatunk. Ahol Pált igaztalan vádak alapján elfogják, bilincsbe verik, majd fogolyként, hajótöröttként, kígyómarást elszenvedve, viszontakságok kőzött érkezik Rómába, de az Istennek országát és az Úr Jézus Krisztust teljes bátorsággal, minden tiltás nélkül hirdethette ott.
Szóval a ” jó szerencsés út” csakis az evangélium hirdetése és nem a komfortérzet szempontjából nyer értelmet. Vagyis érdemes átgondolnunk, hogy mit is jelent a jó szerencsés út. Elkényelmesedett korunkban, talán még az Isten áldása is idegennek tűnhet fel számunkra. Érdemes ezért minden tervünk előtt elmondani – még ha evidensnek tűnő, nemes cselekedet is -, hogy: „mindazonáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te, Atyám!”
Nem volt véletlen az égő csipkebokor jelenete, amely világtörténelemben egyedülálló.
Több szempontból is.
Nemcsak az Úr önkinyilatkoztatása, csodái és Izrael kiszabadítása, hanem le kell győzni saját korlátokat is, akkor is, ha fogyatékos a személy.
Az Úr akarja a „néma vagy siket, látó vagy vak” sorstársait, akik korlátokkal élnek, tehát új metamorfózist, entitást és integritást beviszi a létezés értelmébe és értelmezésébe. Hogy megértesse többiekkel azt, hogy ők másképpen vannak tökéletesek, akárcsak a „néma vagy siket, látó vagy vak” sorstársai. Miközben megint másképpen nem tökéletesek, azokat látványosan megmutatják a „néma vagy siket, látó vagy vak” sorstársai.
Mi az áthidaló megoldás?
Meg az Úr adja a megoldást, azaz Áront küldi tolmácsnak, mint segítő hatalom stratégiai fogását.
3Ján 1:2 Szeretett barátom, imádkozom, hogy mindenben jól menjen sorod, és egészséges légy, ahogy lelkednek is jól megy sora.
1Thess 5:23 És maga a békesség Istene szenteljen meg titeket, minden részetekben, és egész valótok, mind szellemetek, mind lelketek, mind pedig testetek feddhetetlenül/kifogástalanul/hibátlanul maradjon meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére!
Róm 16:20 A békesség Istene pedig hamar össze fogja morzsolni lábatok alatt a Sátánt. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme veletek!
2Kor 1:10-11 aki ilyen nagy életveszélyből szabadított meg ( ilyen hatalmas Haláltól) bennünket – és meg is fog szabadítani! -, Őbenne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít majd, mivel ti is támogattok bennünket az értünk való imádkozással, hogy a sokak előtt nekünk adatott kegyelmi ajándék miatt sokan adjanak hálát értünk.
Ádám, szívemből kívánom tested gyógyulását és szabadulását, hogy szolgálhass örömmel a Krisztusnak!
Jobbulást! Nekem kedden lesz vesekő műtétem. Bíztam benne, hogy két zúzás elég lesz. Isten másként gondolta.
Sziasztok, üdvözlet!
@Nàdas Mária Érdekes az a gondolat, de csak részben értek vele egyet. Az is lehet, hogy egyet gondolunk, és az én oldalam kiegészíti az Önét/tiédet.
Jó, és kell számolnunk az Úr tervével, ami más, mint a miénk. De felelősségünk van a saját dolgunk iránt. Az esetek többségében szerintem nem olyan válaszokat kell adni, hogy „igyekszem”, „remélem”, „megpróbálom”, hanem „felirom”,”ott leszek”, „megcsinálom”. Egyszerűen beleallok a feladatba, amit mondok mindent megteszek, hogy megvalósuljon. Az igen igen, a nekem pedig nem. Emellett jöhet közbe olyan dolog, hogy mégsem, és legyen helye a keresztyén ember életében az alazatnak, hiszen nem a maga ura, Krisztus szolgája, épp ezért fontos mondat, hogy az Úr akarja. Viszont épp ezért mert alapvetően a főnöke, Krisztusa, akaratát igyekszik cselekedni, bele kell állnia a feladataiba, fel kell vállalnia a felelősséget. Bármit tesztek,az Úrban tegyétek. Hiszen egy főnök nem olyan válaszra vágyik, hogy igyekszem, vagy megpróbálom, hanem, hogy „csinálom”, „dolgozok rajta”. Isten ilyen válaszokra vágyik. És aki benne bízik, az örömhírben gazdag, akinek az Ura meghalt érte, a bűneiért, hogy neki örök élete legyen, az nem lesz gyumolcstelen, tétlen ember (2Péter 1, 8).
A hívő életet nem megpróbálni kell, hanem igenis élni, csinálni, megharcolni, megfutni. És valahová akadályokat gördít az Úr, és alázat nélkül nincs siker, de ez a kettő épp összhangban van, hiszen alázat nélkül nincs Keresztyén élet sem. Épp ez a lényeg: van egy Uram. Épp ezért mondom azt: ma reggel, mikor felkelek, Bibliàt fogok olvasni. Mert szükségem van rá, mert az Ige fontosabb, mint a testi táplálék, mert tudni akarom, hogy mit akar az Uram. Az alázat és a határozottság nem ellentétek, (hiszen épp e kettő hiányzik ebből a világból, leginkább a mai fiúkból). Krisztus nem megpróbálta megváltani a világot, hanem megvàltotta. Krisztus nem kereste a kifogásokat, hanem szeretettől vezérelve, értünk vállalta a szenvedést, és mondta ki: ” legyen még a te akaratod”. Mi is álljunk bele ebbe az akaratba, keressük, kutassuk, éljük.
Remélem épìtőek voltak a gondolataim,
Szeretettel:
Kovács Pisti