A mai nap az ELF előtti szemináriumok napja volt. Tizenhárom szeminárium közül lehetett választani, melyek 12:30-tól 17:30-ig tartottak. Első látásra az az ember benyomása, mintha a Forum szervezői arra bátorítanák a résztvevőket, hogy már az elején teljesen leamorizálódjanak. A tapasztalatom mégis inkább az, hogy ezek a maratoni előadások az adrenalin felpumpálására valók, melyek hozzásegítenek a következő napok megfelelő kondícióban való fogadásához. Ma is ezt éltem át.
A tizenhárom szeminárium közül második nekifutásra Bobb Biehl „Growing as a Servant Leader: Personal Development” c. szemináriumát választottam. Először a C. S. Lewis-kutató Jerry Root szemináriumát jelöltem be, de az ő előadását néhány hete törölték. A döntést Isten gondviseléseként fogadtam, és átneveztem Bobb Biehl „táborába”. Greg Pritchard (a Forum igazgatója) azt mondta róla, hogy nem ismer nála jobbat a vezetők mentorálása területén. Hát, tényleg különleges élmény volt. Még emésztenem kell, amiket hallottam, de valóban inspiráló volt, amiket Biehl a vezetők személyes profiljáról és fejlődéséről mondott.
Este Lars Dahl, egy norvég apologetikai szolgálat vezetője beszélt az evangélium igazságáról. A sokféleségben ez a kapocs itt a Forumon, az evangélium igazsága melletti elkötelezettség a networkök mozgatórugója. Felemelő volt, amikor énekelve is hitvallást tettünk Krisztusról.
A résztvevők száma idén egyébként megint nőtt (kb. 600 fő, 40 országból), és a könyvasztal – fantasztikus kínálattal és árengedményekkel – szintén a duplájára dagadt. Várakozással tekintek a következő napok elé. Holnap többek között Os Guinness és Michael Green szemináriumain veszek részt, kiváncsi vagyok, mit fognak majd mondani. Ahogy arra is, hogy mikor találok majd időt a következő bejegyzéshez…
0 hozzászólás