Nem, nem bolondultam meg, eretnek sem lettem. Talán ha úgy mondom: je suis Christ, mindenki érti, mire gondolok. Ezt most nem polemikus  szándékkal, inkább elismerően írom: Charlie Hebdo kapcsán sokak számára megfoghatóvá vált, mit jelent azonosulni valakivel, aki nem mi vagyunk, sőt, akinek az életútja talán élesen különbözik is a miénktől. Ennek egy szélsőségesen individualista kultúrában nagy jelentősége van. Je suis Charlie azt jelenti: azonosulok Charlie-val. Charlie mostantól én vagyok. Engem bántottatok, amikor őt bántottátok. Az ő ügye az én ügyem. Amit Charlie tett, még ha nem is volt az enyém, magaménak tudom, amit ti tettetek Charlie-val, az szintén velem történt. Charlie és én mostantól egy vagyunk, és azt akarom, hogy így tekintsetek rám. Charlie nem hiába halt meg.

Szinte pontosan ugyanezt értem az alatt a hitvallás alatt, hogy Én vagyok Krisztus. Je suis Christ: azonosulok Krisztussal. Engem bántottak, amikor őt bántották. Az ő ügye az én ügyem. Amit Krisztus tett, még ha nem is volt az enyém, magaménak tudom, amit az emberek tettek Krisztussal, az szintén velem történt. Krisztus és én egy vagyunk, és azt akarom, hogy így tekintsenek rám. Krisztus nem hiába halt meg. A Krisztussal való egység az újszövetség egyik legfontosabb gondolata. Pál minden levelét teleszórja a „Krisztusban” formula valamelyik alakjával, hogy megjegyezzük: a keresztény az, aki egy Krisztussal. És hát nem pont erről szól a keresztség? „A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele a feltámadásának hasonlóságában is.” (Róm 6,4-5)

Charlie fényében talán könnyebb megérteni ezt. Csakhogy van egy nagyon lényeges különbség. A keresztény tanítás szerint Krisztus és a mi kapcsolatunkban az azonosulás nem velünk kezdődött, hanem Krisztussal. Krisztus mondta előbb: je suis Adam. Krisztus nem volt irresponsable, hanem épp felelősséget vállalt értünk. Ő is megkeresztelkedett a megtérés keresztségével, pedig nem volt rá szüksége, aztán önként felment a keresztre, pedig nem volt bűne. Velünk azonosult, hogy ha akarunk, azonosulhassunk vele, és így minden rendbe jöjjön. A bűn is, a halál is. Mivel egyrészt szükségem van bűnbocsánatra, másrészt élni akarok, Krisztussal azonosulok. „Meg vagyok keresztelve!” – kiáltom Lutherrel együtt az ördögnek. „Je suis Christ! Krisztusban megkaptam a büntetést, Krisztusban enyém a feltámadás, most már ez vagyok neked, ezzel azonosíts!”