Kis kihagyás után folytatom az ismeretelméleti jelentőségű bibliai szakaszokról szóló sorozatot. Több bejegyzésben a hallgatólagos dimenzióban (Polányi kifejezése) lévő előfeltevésekkel és ismeretelméleti szűrőkkel kapcsolatos igékről írtam. A 7. bejegyzés óta viszont elsősorban olyan igéket veszek elő, melyek azt mutatják meg, amit Isten tesz a belső világunkban, hogy újfajta megismerésre jussunk. A most következő idézet Máté evangéliumából van. „Abban az időben megszólalt Jézus, és ezt mondta: ’Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak. Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni.’” (Mt 11,25-27)
Jézus magasztalja Istent, mert fontos ismereteket rejtett el a bölcsek elől, miközben felfedte azokat a gyermekeknek. Az emberi gondolkodás azt valószínűsítené, hogy az ismeret a bölcseknél és az értelmeseknél van. Ez a dolgok normális rendje, ez az, amiről a Tóra és a Példabeszédek könyve is sokat ír. Az intés megfogadása és a tudás megszerzése minden gyermek elemi érdeke, a bölcsesség és ismeret átadása pedig a bölcsek és értelmesek feladata. Jézus most mégis azért ad hálát, hogy Isten megfordította a sorrendet: a bölcsek elől rejtette el az ismeretet és a gyermekek előtt fedte azt fel.
Milyen ismeretről van szó? Jézus világossá teszi: az Atya és a Fiú megismeréséről. Az elrejtés és felfedés az Atya és a Fiú személyére vonatkozik: „senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni”. Arról az ismeretről van szó, amely Jézus főpapi imája szerint maga az örök élet (Jn 17,3). Isten ezt elrejtette a bölcsek és értelmesek elől, és felfedte a gyermekeknek.
Kik a bölcsek és értelmesek? Ők azok, akik intellektusuk, tapasztalataik, életbölcsességük miatt természetes módon többet tudnak a világ dolgairól, mint a gyermekek. És kik a gyermekek? Ők azok, akik normális körülmények között a bölcsektől és értelmesektől tanulnak értelmet és bölcsességet. Önmagában egyik kategória sem negatív vagy pozitív. Jézus hálaadása arról szól, hogy az Atya és a Fiú megismerésében nem érvényesülnek a normális emberi folyamatok.
Az Atya és a Fiú ismerete a Szentháromság belső közösségének titka, melybe kinyilatkoztatás nélkül nem tudunk behatolni. A Fiút csak az Atya ismeri, az Atyát pedig csak a Fiú. És még az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja őt. A bűnös szeméről ugyanis le kell szedni a hályogot (vö. 2Kor 3-4). Hogy kinek mutatja meg Jézus az Atyát, az az ő akaratától függ, hiszen „az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni”. Nem azé tehát, aki akarja, nem azé, aki fut, nem a bölcseké és értelmeseké, hanem a könyörülő Istené.
Jézus mindenkit hív, hogy tegye le nála a terheit és találjon nyugalomra az értelme számára is (Mt 11,28). Jézus mindenkit hív, hogy ismerje meg az Atya szeretetét. De csak az fog ténylegesen hozzá menni, akinek Jézus ezt lehetővé teszi. Akin könyörül. Akit nem hagy meg szíve keménységében. Aki előtt Jézus elfedi az Atyát, az sötétségben marad, függetlenül attól, hogy milyen tudományos fokozatai vannak és hány publikációját idézik szaklapokban. Az episztemológiai folyamatnak Krisztus az Ura, ahogy az egész valóságnak is.
Jehova Tanúinál ezek az igék nagyon fontosak. Ezzel igazolják, hogy semmi szükség a teológiára, mivel egy „kisgyermek” is tökéletesen megismerheti az Atyát és a Fiút. Ebből a szempontból igazat adok nekik. A fent bemutatott szerintem egy önmagában tökéletes rendszer. De csak önmagában. Mert egy kivülről kapott impulzus hamar megdönti. Ugyanis már te is kiléptél abból a rendszerből, hogy igazolni tudd azt. Belehoztad az érvelésedbe a háromságot, ami amúgy nem szerepel benne, és te a háromság megismerésétől teszed függővé azt, hogy valaki az örök életre méltó módon ismerje meg Istent. Azzal, hogy beleviszed a háromságot, ami amúgy teljesen teológusi képződmény, amit a „bölcsek és értelmesek” alkottak meg „akik intellektusuk, tapasztalataik, életbölcsességük miatt természetes módon többet tudnak a világ dolgairól”, és mások csak akkor ismerhetik meg ezt, ha ők átadják nekik, végül is magad cáfolod magad. A háromság dogmája, ahogy azt egy dogmatikában lehet olvasni, sehol nem szerepel a Bibliában. Egy évszázadok alatt megalkotott képződmény, ami ugyan lehet igaz, de semmiképp nem lehet függvénye az örök életnek. A posztod azt sugallja, hogy az általad képviselt rendszer az, amely örök élethez vezet. Mindenki más egy hályogon keresztűl lát, amelytől meg kell őt szabadítani, hiszen addig a Fiú nem fogja vele megismertetni az Atyát. A te rendszered szerint én hályogos vagyok. És még sokan mások is, miközben azok téged tekintenek hályogosnak.
Én úgy gondolom, hogy a fenti igék igazak ugyan, de a saját teológiai rendszerből nézve csak arra alkalmas, hogy másokat kizárjunk a kereszténységből, és úgy tekintsük őket, mint tévelygőket. Közben meg nem vesszük észre a saját tévelygéseinket.
Szerintem az az ismeret, amit Jézus a „kisgyermekeknek” ad sokkal egyszerűbb egy háromságnál, vagy bármilyen dogmatikánál. Valami olyan, ami tényleg felfogható egy kisgyermeknek. És valljuk be a háromság nem tartozik ebbe a kategóriába. Olyan minimumról lehet szó, ami a legtöbb teológusnak túl kevés ahhoz, hogy elfogadja annak vallóját kereszténynek.
Tehát nem a fenti biblikus gondolatmenetet cáfolom, hanem az abba helyezett elvárást.
Az ilyen elvárás sok vallásnak fegyvere arra, hogy a híveket egy bizonyos tudásszinten tartsa, és magához láncolja. Arra jó, hogy a tudást egységesítse, és kizárja az önálló gondolatokat
A cikkben nem azt állítom (Jézus szavai alapján), hogy a megismerés tárgya a Szentháromság dogmája, hanem azt, hogy az maga az Atya és a Fiú, a Szentháromság személyei. A hályog pedig a bűn. A posztban tehát nem sugalltam azt, hogy az általam képviselt rendszer az igaz, mindenki máson pedig hályog van. Ezeket te olvastad a szövegbe. A posztban arról beszéltem, hogy az Atyát és a Fiút nem tudjuk megismerni (személyesen!), ha ő maga nem jelenti ki nekünk magát. Ezek Jézus szavai. Az ő szavaival kell megküzdened a tanús élményeiddel kapcsolatban is. Viszont ha egyik nap azzal vádolsz, hogy túl elméleti vagyok, a másik nap pedig azzal, hogy alacsony tudásszinten akarom tartani az embereket, hogy a saját rendszeremhez kössem őket, akkor nem biztos, hogy nálam van a hiba.
🙂 A hiba biztos, hogy nálam van. Ez alap.
A túl elméletiség meg pont arra jó, hogy az embereket egy alacsony tudásszinten tartsa.
„Ezeket te olvastad a szövegbe. ”
Ez lehet. Még rágódok rajta 🙂
Azt sem szabad kihagyni a számításból, hogy én azért vagyok ebben a helyzetben, mert nem vagyok juh. Jézus ezt mondta:
„Aki a kapun megy be, az a juhok pásztora. Az őr kinyit neki, a juhok pedig megismerik a hangját. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Amikor mindegyiket kivezeti, elindul előttük, s a juhok követik, mert ismerik a hangját… Azok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok.” (János 10:1-8)
Kedves Sefatias,
nem látom azt a fajta rendszert, amiről beszélsz.
A Szentháromság nem az érvelés alapja, inkább — egy azok számára, akik elfogadják a Szentháromság-teológiát — idekívánkozó megjegyzés.
nem látom azt, hol sugallja a poszt, hogy Ádám rendszere vezetne az üdvösséghez. Sokkal inkább a Fiú és az Atya ismerete, de erről nem csak Ádám posztja beszél hanem az evangéliumok tolnácsolásában maga Jézus.
Nem látom tehát a rendszert sem, sem azt, hogy ez az esetleg létező rendszer hályogosnak tekintene… De még ha hályogosnak is tekint, akkor sem az üdvösség szempontjából teszi. Nem feltétele a Szentháromság-tan elfogadása a Fiú és az Atya ismeretének 🙂
Szóval, kérlek, tedd félre egy kicsit azt a szemüveget, amivel a posztot olvastad…
Kedves Sefatias,
„A túl elméletiség meg pont arra jó, hogy az embereket egy alacsony tudásszinten tartsa.”
Hát nem tudom… túl elméleti matematikusok meg fizikusok nélkül nem lenne elektrodinamika, és nem lenne a számítógéped sem, amiről kommenteltél 🙂
Sefatias, érdekes amit írsz…kifejted? Természetesen nem kell, ha nem szeretnéd.
Ádám, gondolom nem járok messze az igazságtól, hogy a sorozat az „ellenállhatatlan kegyelem” meg az eleve (kettős) elrendelés, meg a monergizmus mellett fog állást foglalni, de hát ez egy kálvinista blog, 🙂 nem titok.
Nyilván egy arminiánus protestáns blog már nem ebbe az irányba menne.
Meg ha nem lennék lusta blogot írni, (de lusta és elfoglalt is vagyok hozzá) ott meg katolikus irányba menne, lenne benne misztikus test, meg minden koron átívelő eukarisztikus kommunió…:)
Cyprianusz!
Mire gondolsz, hogy fejtsem ki?
Cypriánus,
a sorozat nem megy semmilyen irányba, olyan igéket veszek elő, melyekkel a Bibliában találkozom a megismeréssel kapcsolatban. Igyekszem ezeket megmutatni. Kálvinista vagyok, részben éppen ezek miatt az igék miatt, de nem az a célom, hogy a kálvinizmust (vagy hogy befogadóbb terminust használjak: az ágostoni felfogást) igazoljam általuk. Bár azt sem bánom, ha ez mellékesen megtörténik.
Ha már valamit mindenképpen meg akarok mutatni, az inkább az, amit a bevezető posztban nyílttá is tettem: a hallgatólagos dimenzió (vö. Polányi) meghatározza a megismerést, az objektivista-pozitivista episztemológia nem felel meg az ismeretszerzés valódi folyamatainak. (Mondjuk Polányi maga is egyfajta augusztiniánus megközelítést vallott, ezért talán nem véletlen a hasonlóság.) Ha belefutok olyan igékbe, melyek a megismerés és a misztikus test meg az eukarisztikus kommunió fontosságát hangsúlyozzák, ígérem, nem fogom azokat sem elhallgatni.:)
bocsi Dzsaszper! Valamiért nem vettem észre a te kommentjeidet.Teljesen véletlenül láttam meg őket most.
Haszerinted az Atya és a Fiú ismeretének nem feltétele a szentháromság elfogadása, akkor kihúztad az összes méregfogamat 🙂 Nincs is mit mondanom, csak azt, hogy egyetértek. 🙂
A másik…
Én nem említeném egy lapon a matematikusokat, fizikusokat a teológusokkal. Nem látok hasonlóságot a kétfajta tudományág, és azok hatásai között. Bár attól még lehet. attól, hogy tagadom a gravitációt,vagy épp csak nem ismerem el, illetve nem tudok logaritmust számolni, még az ég világon semmit nem változik az életem. És nem is jon nekem ide Newton, vagy Gödel, hogy mindenáron kizárjon valamiféle rendszerből csupán azért mert nem értem őket, vagy nem értek velük egyet.Ezzel szemben a teológia mindig is nagy vitákat generál, ami az embereket belülről falja fel (na jó néha kivülről is lásd giordano bruno, husz jános és társai)
Szóval kétlem, hogy érzelmileg sokakat megvisel az, hogy nem értik mi alapján működik a számítógépük, de sokakat megvisel az, hogy a teológusok, vallásvezetők közül sokan az üdvösségüket vonják kétségbe, vagy valamilyen módon beleszólnak a magánéletükbe.
Az újszülött Jézushoz eljöttek a napkeleti bölcsek (tudomány, intellektus) és a pásztorok (egyszerű emberek) is. Itt találkozik a két (az egész) világ.
Ezért csoda számomra az újszövetségi gyülekezet, mert olyan emberek vannak együtt, akik tudás, érdeklődési kö, életkor, stb. alapján sohasem találkoznának.
Lehet arról vitatkozni, hogy a Szentháromságot (vagy azokat a nyelvi információkat, amely alapján a háromság-dogma megszülethetett) a zsinati atyák BELELÁTTÁK a szövegbe, vagy ÉSZREVETTÉK benne. Én protestáns hívőként ez utóbbit hiszem, pl. azért, mert valószínűtlennek tartom, hogy (maguktól) lett volna olyan premisszájuk vagy hallgatólagos tudásuk, aminek alapján pont egy ilyen struktúrát bele akarták volna magyarázni a Bibliába. Pontosabban: ha volt valami előzetes tudásuk a háromságról a dogma nyelvi organizációja előtt, az transzcendentális „ismeret’ volt, az Igében önmagát kinyilatkoztató Istentől való. Egyébként érdekes, hogy pont ezt a szakaszt Lukács így vezeti be: „Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által” (Luk 10,21.) Én is ujjongva látom ebben az inspirált mondatban együtt az Atyát, a Fiút és a Lelket.
Nagyom tetszik ez a cikk, ahogy az egész sorozat is, sokat merítek és tanulok belőle. Köszönöm.
Adam,
Nem lehet, hogy a „bolcsek es ertelmesek” itt elsosorban az irastudokat es a farizeusokat jelentik?
Azért azt tegyük hozzá, hogy itt Jézus azokról beszél akik bölcsnek hiszik magukat, meg akiket a világ bölcsnek tart…
„Nem azé tehát, aki akarja, nem azé, aki fut, nem a bölcseké és értelmeseké, hanem a könyörülő Istené.”
Pár verssel később azonban az is elhangzik, hogy: „»Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?« 26Ő ezt válaszolta neki: »Mi van írva a törvényben? Hogyan olvasod?« 27Az így felelt: »Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből; felebarátodat pedig, mint önmagadat«. (MTörv 6,5;Lev 19,18) 28Erre ő így szólt: »Helyesen feleltél! Tedd ezt, és élni fogsz.« ”
Azaz mégiscsak kell hozzá ez ember SZÍVE, az ember LELKE, kell az ember EREJE és kell az ember ELMÉJE. És mindezt a legfontosabb parancsolat tartalmazza. Ez kimondja tehát, hogy az irányulásnak nem csak Isten irányából kell erősnek lennie, hanem az ember irányából is.
Viktor M,
“az irányulásnak nem csak Isten irányából kell erősnek lennie, hanem az ember irányából is”
Én is így gondolom. A posztban szereplő igeszakasz után rögtön megjelenik az emberi irányulás is: Jézushoz kell menni és fel kell venni az igáját. Ilyen párok sok helyen előfordulnak a Bibliában.
“Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.”
És én is így gondolom. A sorozat első részeiben, különösen az 5. és 6. részben ezt ki is fejtettem. Hogy az ember felelőssége és Isten szuverén kegyelme hogyan viszonyul egymáshoz, az viszont egy nagy téma, írtam már erről sok cikket itt a Divinity-n (és máshol is).
És egy érdekesség az Atya és a Fiú ismeretéről, ami nem kizárólag a kereszténység keretein belül jelent meg. A zsidó hagyomány egyik misztikus szövege, a Zóhár (Ragyogás könyve) ezt írja:
„Az egyedüli Szentnek, legyen Áldott, van egy Fia, akinek a Dicsősége bevilágítja az egész világot egyik szélétől a másikig; egy hatalmas és nagy erejű Fa Ő, melynek csúcsa a legfelső Eget súrolja, gyökerei pedig a Szent Földbe mélyednek.”
Továbbá, ezen hagyomány szerint Istennek van egy Nagy és egy Kis Arca. Míg a Nagy Arc vonásai csaknem megismerhetetlenek, addig a Kis Arc, akinek a neve Király, vagy Fiú, az ember által is megismerhető. Ő maga Isten „szépsége”, az egységében rejlő harmónia, aki „mindent birtokba vesz és mindennek örököse.” A két Arc pedig egységet alkot, ez az önmagában való Isten egysége. A Kis Arcon megjelenő első „vonás” a Kegyelem.
Nem lehet, hogy a “bolcsek es ertelmesek” itt elsosorban az irastudokat es a farizeusokat jelentik?
De, lehet, de itt szerintem azon van a hangsúly, hogy megfordul a sorrend: a gyermekek jutnak ismeretre, nem a bölcsek.
Ádám,
Igen, valóban megfordul a sorrend, ez jó. Nem tudom, hogy mi a véleményed a legújabb fordításról, ahol a „gyermekek” helyett „egyszerű emberek” szerepelnek. Én alapvetőleg pártolom a legújabb verziót, mert nagyon könnyű olvasni, és így talán sokakhoz eljut a Biblia teljes szövege egészében, de itt nem vagyok benne biztos, hogy szerencsés a módosítás.
Viktor M,
Hú, nagyon-nagyon klassz, hogy behoztad a zsidó misztikát! Hol van ez a részlet a Zóhárban? Elolvasnám, hogy milyen kontextusban jelenik meg a szöveg, mert nem ismerem ezt a részt.
Szabolcs,
Mispatim 105a-ban találod a keresett részletet. Neked milyen formában van meg a könyv, héber eredetiben?
Érdekes még, hogy a Kis Arc éppen az isteni szépség és harmónia megnyilatkozása: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm!”
Viktor M,
Köszönöm! Megvan héberül és az új magyar fordítás is.
Szabolcs,
csak egy rövid kérdés – nálad hogy fér meg a Biblia a Zóhárral :)? Szoktad tanulmányozni is, foglalkozol vele, vagy „csak úgy” van meg neked?
Viktor M,
Igen, szoktam tanulmányozni a Zóhárt. Jelenleg azért különösen jelentős számomra, mert Brian Lancaster a tudat egy izgalmas hermeneutikai-neurofenomenológiai modelljét állította fel a Zóhár alapján, ezt próbálom jobban megérteni.
Számomra a Zóhár egy rendkívül értékes és gazdag szöveg; azokat, akinek a hitében fontos, elfogadom és tisztelem. Az imáim alapja azonban a Biblia.
Szabolcs,
tudnál esetleg cikket ajánlani a Lancaster-féle tudatmodellről? Hol van ez bővebben kifejtve? Nagyon érdekelne, nem is hallottam erről. Köszönöm!
Szabolcs,
melyik legújabb fordításra gondolsz? Én meghagynám a gyermekek szót a fordításban (vagy talán a kisgyermekek még jobb lenne), mert ez a νήπιος természetes jelentése, de nem teljesen elrugaszkodott az egyszerű emberek fordítás sem, mert a másik oldalon a bölcsek és értelmesek állnak. A metaforikus jelentés lehetőségét egyes görög szótárak is felvetik.
Alapvetően kétfelé indulhat szerintem az értelmezés. 1) A gyermekek azok, akik alázattal fogadják Jézust, nem úgy, mint a büszke írástudók; 2) Nem azok kapják meg Krisztustól az ismeretet, akikre természetesen gondolnánk. A későbbiek fényében (pl. Mt 18,2-4) el tudom képzelni az első magyarázatot, de érzésem szerint a második itt a hangsúlyos jelentés. Jézus folyamatosan felborítja a természetes elvárásokat (pl. boldogmondások: a lelki szegények, sírók, szelídek, irgalmasok stb. járnak végül jól), itt is ez történik.
Viktor M,
Ezen a linken egy friss, átfogó közlemény érhető el, ingyenes:
http://www.mdpi.com/2077-1444/6/1/146
Ádám,
Köszönöm. Magyar Bibliatársulat megbízásából, Kálvin Kiadó, 2014.
Hú, én nagyon nem szeretem az „egyszerű ember” kifejezést… Valójában az emberi értelem olyan bonyolult, hogy az „egyszerűnek” látszó ember lehet akár sokkal bölcsebb egy nagyon tanult, nagyon intelligens(nek mondott) embernél…
Lehet, hogy nem tudja profin kifejezni magát, meg 30ezer oldalnyi iskolai tananyagot visszamondani, meg a legújabb kémiai és fizikai tudományokat fejtegetni, de attól még az a látszólagos egyszerűsége lehet sokkal több mint az „okosoké”. És igen, itt a több alatt nem valami misztikus erkölcsi dolgot értek, hanem tényleges értelmet, bölcsességet.
Plusz a mai világ egyik legnagyobb hazugsága, hogy csak annak van igazi tudása aki szépen érthetően el is tudja mondani, kifejteni… Hát nem!
Kedves Viktor M! E hozzászólásodra válaszolok. Mire is jut Pál, amikor sikerül megvizsgálnia szívét, lelkét, erejét és elméjét? Róm7,10 „én pedig meghaltam, és az a parancsolat, amely életet ígért, halálomra lett.” Ennyit arról, hogy tégy úgy, és élsz! A törvény cselekedete által nem üdvözül egy test sem. Ez az ami a bölcsek és írástudók előtt el van rejtve. Gal3,24 „Ekként a törvény Krisztushoz vezető mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg.” Fontos az ember ereje, elméje, szíve, lelke? Igen, de ezek mind a bűn foglyai, így előbb Istennek kell fel olyan állapotba hoznia, hogy képes legyen élni! Ez36, 25-27 „Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítalak titeket.Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek. Elveszem testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.Lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy rendelkezéseim szerint járjatok, törvényeimet megtartsátok és betöltsétek. ”
Isten lelke a feltétele, hogy megismerjük Az Atyát és a Fiút. Akiben nincs az Isten lelke az nem az övé! 1Kor2,14 „A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert bolondságok neki, nem képes megérteni sem, mivel azt lelki módon kell megítélni. ” Róm8,14 „Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. ” 1Kor2,11 „Mert ki ismeri az emberek közül az ember gondolatait, ha nem ha az ember lelke, amely őbenne van? Ugyanígy az Isten gondolatait sem ismeri senki, csak az Isten Lelke. ”
Ez már más hozzászólások miatti kiegészítés:
Éppen ezért aki ismeri a Fiút és az Atyát, ami csak együtt lehetséges, az a Szentlelket sem fogja tagadni. Teológia valóban nem kell a megismeréshez. Isten lelke annál inkább. Ezért tévednek Jehova tanúi, s azok is akik maguk akarnak mindenféle tanítói karizma nélkül eligazodni a Szentírás mélységeiben.
Az Írás azonban azt is mondja, hogy aki kér, annak adatik, aki zörget, annak a kapu kinyittatik, és Isten nem tagadja meg magát az Őt keresőktől. Sokan kérnek és imádkoznak világi javakért, földi életért, egészségért, boldogulásért – ha viszont valaki lelki kincseket és lelki egészséget kér ezek ellenében, azt biztosan nem fogják megtagadni tőle.
Érdekes mindenesetre, hogy Isten Lelkének szószólói olyan biztosak abban, hogy ők maguk rendelkeznek ezzel a Lélekkel, ellentétben másokkal, akikről olyan gyorsan kijelentik, mint például most te, hogy nem rendelkeznek vele. De nyilván ezt is „lelki módra” ítélted meg, te, akiben Isten Lelke kényelmes és meleg otthonra lelt.
Jelen poszt éppen arról szól egyébként, hogy nem „tanítói karizma” szükséges a „Szentírás mélységeiben való eligazodáshoz”, mert annak értelmét Isten a gyermekek előtt fedi fel. Azok előtt, akik Istenre, mint Atyjukra, gyermekekként rábízzák magukat, nem törődve az ilyen-olyan emberi beszéddel. Akik pedig szerinted „maguk akarnak”, azok talán nem MAGUK akarnak, hanem éppen az emberekkel szemben, Isten segítségével akarnak.
Mert mondjuk úgy látják, körbenézve a világban, hogy az embernek 2000 évvel a kinyilatkoztatás után sem sikerül Isten akarata szerint élnie, bármilyen sokan is mondják magukat hívőnek a világban. Mégis száz és ezer dolog jobban foglalkoztatja őket, mint az, akiben elvileg hisznek. Az ember Isten képmása, de ez a képmás ma egyáltalán nem „reprezentálja” Istent, így teljesen érthető, ha egyesek ETTŐL az embertől nem akarnak tanulni. Így önmagukba fordulva igyekeznek ÚJRAFELFEDEZNI azt az Istent, aki a kinyilatkoztatás ismeretében is egyre távolabb sodródik az embertől. Megpróbálnak utolsó, feltünedező nyomaiba még „belekapaszkodni”.
A világ és az ember mai arca pontosan mutatja Isten ismeretének hiányát, azaz a sötétséget – és aki ezt nem látja, az nem tudom, mennyire van eltöltekezve a Lélekkel. Az sokkal inkább saját kövér és elzsírosodott, vak szívének foglya.
Hozzászólásom tisztán arról szólt, hogy tovább kell gondolni az emberi oldalt. Az ember nem fog csak úgy kérni Istentől, mert képtelen rá. Ha olyanok nem lesztek mint a kisgyermekek … mondja. Istennek kell előbb hússzívet adni a kőszív, a megzsírosodott szív helyére. Ehhez képest ellenséges reakciód elégé beszédes. Statárium idején mondta egy bíró a bicikli tolvajnak, hogy a törvények értelmében a büntetése halál, de kérjen kegyelmet és kap. Esze ágában nem volt így megalázkodni. Amúgy csak a Bibliát idézgetem, így ha nem tetszik, érdemes elgondolkodnod, mert nem emberrel vitázol. Szép vasárnapot!
Hunor,
én nem a törvényről beszéltem az általad reflektált hozzászólásban, hanem Isten szeretetéről, akaratának kutatásáról. Sajnálom, hogy nem érzed a kettő közti különbséget.
Valóban nem a törvény cselekedete az, ami által „üdvözülünk”, hanem: „mindaz, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyekben van, az az én fivérem, nővérem és anyám”. De honnan tudjuk, mi Isten akarata? Onnan, hogy például az akarata megértését kérjük tőle. Mert igenis képes az ember kérni, ha valóban akar – és ember akarata itt kapcsolódik össze Isten akaratával. Ha Isten akaratát akarjuk, akkor az emberi akarat nem lesz meddő.
A gyenge akaratú ember Istent sem akarja igazán, de mindenkinek, aki az üdvözülési projektet sikeresen szeretné teljesíteni, bizony akarnia is kell. Főleg akkor, ha az egészben nem csak ezt a projektet látja, hanem mondjuk valóban „látni” szeretné Istent. Isten lénye, személye olyan fontos számára, hogy nem tud és nem akar „nem akarni”. Mert tudja, hogy „jobb egyetlen lépés vele, mint átkelni a tengeren nélküle”.
Jézust a fiúságában is követni kellene, ebben is példát mutatott, és itt érünk vissza a gyermeki létmódhoz: miként a gyermek számára szülei hatalmasak és szinte egész látóterét, lényének belső terét elfoglalják, akképp kell az embernek, aki „fiúságában” Jézust követi, hatalmasként látnia Istent, az Atyát (és ezáltal persze Jézust is), aki a világra való teljes kitekintést magába foglalja. Fiúnak lenni annyi, mint mindenhol és mindig látni az Atyát – ettől leszünk olyanok, mint a gyermekek, és ezzel teljesítjük Isten akaratát, aki éppen azt akarja, hogy „akarjuk” Őt.
Ha képesek lennénk Istenben látni önmagunkat, másokat és mindent – akkor minden szenvedés és rossz megszűnne. Szerintem egy hívő számára ez kellene hogy legyen a cél, hogy Isten valóban hatalmassá váljon számára, annyira hatalmassá, hogy végül akár már „meg is érinthetné”, HA AKARJA.
„én nem a törvényről beszéltem az általad reflektált hozzászólásban, hanem Isten szeretetéről, akaratának kutatásáról. Sajnálom, hogy nem érzed a kettő közti különbséget.”
Ezt írtad, a reflektált hozzászólásban: “»Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?« 26Ő ezt válaszolta neki: »Mi van írva a törvényben? Hogyan olvasod?« 27Az így felelt: »Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből; felebarátodat pedig, mint önmagadat«. (MTörv 6,5;Lev 19,18) 28Erre ő így szólt: »Helyesen feleltél! Tedd ezt, és élni fogsz.« ”
Tehát, bizony a törvényről szóltál. Na de menjünk tovább: Jn14,21,23-24 „Akinél az én parancsolataim vannak, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám, és én is szeretni fogom őt, és kijelentem magam neki. [] Jézus így válaszolt: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet, és az én Atyám szeretni fogja azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk. Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet; és az a beszéd, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem.”
Na jó te ugye fordított relációról szóltál, vagyis amikor az Atya szereti az embert. Na erre viszont reagáltam. Akit szeret az Atya, azt látja el hússzívvel. Továbbá:1Jn4,19 „Mi azért szeretjük őt, mert ő előbb szeretett minket.”
Végül ki az aki képes Isten akaratát kutatni? Az akiben Isten ezt elkezdte, a Lelkét adva belé. 1Kor2. (11-12 „Mert ki ismeri az emberek közül az ember gondolatait, ha nem ha az ember lelke, amely őbenne van? Ugyanígy az Isten gondolatait sem ismeri senki, csak az Isten Lelke.
Mi pedig nem e világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nekünk.”) De sok más ige is. Ef5,7 „Azért ne legyetek esztelenek, hanem értsétek meg, hogy mi az Úr akarata.” 1Th4,3 „Mert ez Isten akarata, a ti megszentelődésetek, hogy magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok,” Jak1,18 „Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy teremtményeinek első zsengéje legyünk.” 1Pt2,15 „Mert az az Isten akarata, hogy jót cselekedve elnémítsátok az esztelen emberek tudatlanságát,” 1Jn4,2 „hogy többé ne emberi kívánságok, hanem az Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevő időt.” 1Jn5,14 „Ez az a bizodalom, amellyel iránta vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket.”
„A gyenge akaratú ember Istent sem akarja igazán, de mindenkinek, aki az üdvözülési projektet sikeresen szeretné teljesíteni, bizony akarnia is kell.” Ordító hazugság, főleg azután, hogy magad idézted: Róm9,16 „Azért tehát nem azé, aki akarja, nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.”
Pontosan az ilyen kirívó hazugságok azok, amik a gyermeki hit legnagyobb ellenségei. Beszél összevissza. Minősíted az embereket, például, hogy „gyenge akaratúak”. Nem! A Biblia szerint akaratunk nem gyenge, hanem tehetetlen, ha Isten kereséséről van szó. A Biblia azt mondja, nem azé aki akarja, a bölcs, önmaga előtt értelmes ember meg meghazudtolja, mondván: „bizony akarni is kell.”
Rm3,9-20„Akkor most mi a helyzet? Különbek vagyunk? Semmiképpen sem! Már korábban kimondtuk az ítéletet, hogy zsidók és görögök mindnyájan bűn alatt vannak, amint meg van írva: Nincs egy igaz sem, nincs, aki megértse, nincs, aki keresse Istent. Mindnyájan elhajlottak, valamennyien haszontalanokká lettek. Nincs, aki jót tegyen, nincs egyetlenegy sem. Nyitott sír a torkuk, nyelvükkel álnokságot szólnak, áspiskígyó mérge van a nyelvük alatt. Szájuk telve átokkal és keserűséggel. Lábuk gyors a vérontásra, romlás és nyomorúság van útjaikon, és a békesség útját nem ismerik. Nincs istenfélelem a szemük előtt. Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azoknak mondja, akik a törvény alatt vannak, hogy minden száj megnémuljon, és az egész világ Isten ítélete alá kerüljön. Mert a törvény cselekedeteiből senki sem igazul meg előtte, hiszen a törvény csak a bűn felismeréséért van.”
Rm3,21-28 „Most pedig a törvénytől függetlenül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot tesznek a törvény és a próféták. Istennek ez az igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által lesz mindazoké, akik hisznek. Mert nincs különbség, mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek Isten dicsősége nélkül, és az ő kegyelméből ingyen igazulnak meg a Krisztus Jézusban való váltság által. Mert Isten őt rendelte engesztelő áldozatul az ő vérében való hit által, hogy megmutassa igazságát, mivel a korábban elkövetett bűnöket elnézte, mert Isten hosszútűrő, és megjelentette igazságát a mostani időben, hogy igaz legyen ő, és megigazítsa azt, aki hisz Jézusban. Hol van tehát a dicsekedés? Ki van zárva. Milyen törvény által? A cselekedeteké által? Nem, hanem a hit törvénye által. Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedeteitől függetlenül.”
Nem azért igazul meg az ember, mert erős az akarata, hanem kegyelemből! Gyermeki hit erről is szól.
„Ha képesek lennénk Istenben látni önmagunkat, másokat és mindent – akkor minden szenvedés és rossz megszűnne.”
Bocs, de ez egyenesen istenkáromlás. A rossz akkor szűnik majd meg, ha Jézus Krisztus visszajön. Róm8,19 „Mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését.” Ézs35,10 „Hisz az ÚR megváltottjai megtérnek, és ujjongás közepette a Sionba jönnek. Örök öröm lesz fejükön, vigasságot és örömöt találnak, és eltűnik a fájdalom és sóhaj.”
Ugyan hol utal az Ige arra, hogy Istenben kellene látnunk magunkat, másokat, meg mindent? Bűnösként, vagy megváltottként? Ha Sátánt látnánk Istenben, vagy Hitlert, akkor megszűnne minden szenvedés és rossz? Micsoda blaszfémia! Amikor Jézus így szól: Mk10,15 „Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.” akkor pont az ilyen okoskodások ellen szól, amiket itt előadsz. Zóháros agymenésedről már ne is beszéljünk. Az ilyenekről bölcselkedő értelmesek elől van elzárva a menny. Egy út van! Légy egy ügyű! Térj meg! Sola Scriptura! A tiszta teológia és a gyermeki hit nem játszható ki egymás ellen. Akiket Isten szeret, azokban műveli ki, hogy a parancsolatait betartsák, vagyis viszont szeressék őt. Fenntartások nélkül, gyermeki bizalommal.
Ha netán válaszolsz, akkor már csak ismételni tudnám az itt leírtakat, így olvasd vissza ezt és az eddigieket válasz gyanánt majd, mert nincs értelme folytatni, amíg a Sola Scriptura elvét nem vallod, s csak vitatkozni, vádaskodni akarsz. Ha a Szentírás alapján érvelsz, akkor lesz értelme a továbbiaknak. Amíg idézed a törvény összefoglalását, majd tagadod, hogy a törvényről szóltál volna, addig önmagadat is cáfolod, önmagaddal vitázol. Addig a levegőben fog lógni, hogy mit is értesz Isten szeretetén, akaratán, s ezek kutatásán. Ezen fogalmaknak is csak a Sola Scriptura alapján van szilárd alapjuk, értelmük.
Az a helyzet hogy a kegyelemből vagy parancsolatok megtartása általi üdvözülés bizony egyszerre igaz…
Ahogy az eleve elrendelés és a szabad akarat is egyszerre igaz…
Ok-okozati összefüggés van. A kegyelem teszi szabaddá az akaratot, hogy gyermeki bizalommal bízzuk életünk Krisztusra.
Hunor,
szerintem egy teológiai jellegű blogon van helye a következő gondolatmenetnek, talán nem bánja meg senki, ha belemegyek.
Vissza kell hoznom a Zóhárt, mert most fontos lesz. Mégpedig azért, mert a kereszténység a zsidó hagyományból nőtte ki magát, Jézus maga is zsidó volt és a keresztény „törvény” része az Ószövetség is. A kabbalisztikus írások a zsidó hagyomány komoly és masszív részét képezik, és fontos látni, hogy TISZTELETNEK és megbecsülésnek örvendenek, azaz teljesen legitimnek számítanak a zsidóság körében, nem úgy, mint a keresztény „misztika” apokrif iratai. A zsidó hagyományban pedig ÍROTT ÉS SZÓBELI hagyomány kiegészíti(!) egymást, és a kabbalisztikus irodalom a szóbeli hagyomány része.
Konkrétabban, a Zóhár egyenesen kimondja, hogy a szefirák tanának és alapvető kabbalisztikus ismeretek nélkül NEM IS ÉRTHETŐ az írott hagyomány, ami a keresztény Ószövetségnek felel meg. A tíz szefira és az általuk szimbolizált, rajtuk keresztül megérthető Isteni Valóság rejtetten, utalásokon keresztül jelenik meg magában az Ószövetségben, melynek értelme ezeken keresztül bontakozik ki igazán. Megtudjuk például, mi a Sekhina, mit jelentenek a Teremtés könyvében megjelenő „folyók”, mit jelképeznek Isten különböző nevei, ki az a trónon ülő Ember, akit Ezékiel próféta látott, stb, azaz: egy MÉLYEBB megértés felé vezetnek.
És nem mondhatod, hogy ezt a megértést alapesetben minden Szentírás olvasónak biztosítja a Szent Szellem, mert a gyakorlat tökéletesen mutatja, hogy nem így van.
Azaz: aki ilyen megértésre vágyik, az nem kerülheti ki, hogy az írott hagyomány ismeretén túl előbb-utóbb el ne jusson az azt még tágabban tárgyaló és egyben esszenciális alapokra visszavezető, „szóbeli” hagyományhoz, aminek centruma maga az isteni misztérium, amit valamelyest érthető okokból nem akartak írásba foglalni és explicite tárgyalni. A kabbala pedig azt mondja, hogy a KICSODA, azaz Isten legmélyebb lényege AZ EMBERI KÉRDEZÉS CÉLJA, AZ ALFA ÉS OMEGA, és nem véletlen, hogy mindez éppen kérdőszóban jelenik meg.
Ez azt is szimbolizálja, hogy az istenszeretet, vagyis az ember Isten iránti szeretete, ami a szerelemre hajazó (keresztény misztika!) égő vágyban, „akarásban” nyilvánul meg, Isten személyére, lényegére irányul, tárgya az isteni Kicsodaság. Aki Istent szereti, az azt is szeretné tudni, Isten KICSODA. Ezt kérdezi önmagától és Istentől, újra és újra. Mint ahogy a szerelmünk és szeretetünk egyéb céljait is szeretnénk megismerni, az ő misztériumukba „hatolni”, úgy ez valóban kifejez egyfajta erős irányulást, amire az akarat szót használtam, jobb szó híján és ezért is tettem idézőjelbe. És itt nem érdekli Írás és szöveg és Sola Scriptura és mindenféle elvek és elgondolások, csak a „célt” látja maga előtt, ami minden elvi megfontolást elhomályosít.
Egy a lényeg: Isten KICSODASÁGA olyan misztérium, amihez az írott hagyomány általában kevés, és Isten sem közli magát azonnal és spontán senkivel, akivel esetleg még akarja is, de az ember egyelőre ennek befogadására képtelen – tehát az írott hagyomány olvasása közben közreműködő Szent Szellem sem tud egy kis méretű emberi „formát” a maga tágasságával betölteni, csak annyira, amennyire a forma ezt lehetővé teszi, vagyis az embernek aktívan segédkeznie kell saját formájának növelésében és növekedésében, éppen azért, hogy teljesebben tudja a Szent Szellemet fogadni.
Szóval azt gondolom, Isten és ember szeretete egy KÖLCSÖNÖS és erős egymás felé irányulás, vonzás és egyben EGYÜTTMŰKÖDÉS, ami persze elsősorban Istenből ered, de végül már nehezen eldönthető, ki vonz kit, mert a vonzásban „feloldódnak a tárgyak”, egyre csökken a távolság a vonzásban résztvevő felek között.
A keresztény Újszövetség nagyon szűkszavú Isten Kicsodaságát illetően, ezért fordulhatunk olyan hagyományokhoz, melyek ezt megkísérelték feltárni. Ezek a hagyományok pedig azt mondják, hogy „az ember tett és kérdezés által részt vehet a világ teljesedésében”, azaz önmaga teljesedésében is.
A Sola Scriptura elvet a fentiek miatt nem vallom, miután az Írott Hagyományt az isteni meg- és kinyilatkozás egy részének, bár valóban fontos részének tekintem.
Azok az emberek, akiket az Isteni KICSODA érdekel, kivétel nélkül mind eljutnak oda, hogy az írott hagyományokon túl is kutatnak, miután jól látszik, hogy azok mintegy alapként szolgálnak egy tágabb megismeréshez és az istenszeretet kibontakoztatásához. A kicsomagolás ott kezdődik el, az írott hagyományban, de a szöveg lelke önmagán túlmutat, és elkezd olyan dolgokra is „rámutogatni”, mintegy irányként, amik már nem kizárólag ennek a szövegnek a részei.
Egy ideillő részlet a Zóhárból :), amit egyébként a mély érdeklődésű keresztényeknek, akik az Ószövetséget jobban szeretnék ismerni, és azon keresztül Jézus Atyját, akire a Fiú folyamatosan mutatni igyekszik – szóval nekik nagyon is fontos lehet ennek a szövegnek a tanulmányozása.
„Ahogyan az Írás mondja: „S folyó indul az Édenből, hogy öntözze a kertet” (1 Móz. 2,10), azaz: a folyó épp ama terekben ered. „És ottan hallatja a hangját” – a fönti hangját és a lentit egyaránt, hiszen ott minden egy. Ebben az értelemben szólott Salamon: „Végezd el a munkádat odakünn, gondoskodj a jövődről a mezőn, s akkor építhetsz házat magadnak” (Péld. 24,27). E mondat első fele megfelel „a bölcsességek kiáltanak odakünn” szavaknak. Mert onnan, kintről támad az ember üdvös munkájának állandósága, s ugyanez igaz a kérdező szóra is: „Kérdezzél az első idők napjairól, melyek előtted voltak, arról a napról, amikor Isten megteremtette az embert, az ég egyik szélétől az ég másik széléig” (5 Móz. 4,32). „Gondoskodj a jövődről a mezőn”, ez az a mező, melyet az Úr megáldott. S végül: hogy az ember ismerni tanulja a bölcsesség titkát, s benne magát tökéletességre vigye – erre utalnak e szavak: „és építs házat magadnak”. Ez az ember lelke a testében, hogy nemessé emelje és tökéletes emberré formálja magát.
„Az igazak fogják lakni a Földet” (Péld. 2,21) – e helyett igazabb volna ezt mondanunk: „Lakhatóvá teszik a Földet”.”
Pető Hunor,
Jak 2,14-26; Mt 7,21-23; Mt 16,24; Márk 9,35; Tit 3,8-11; Gal 6,1-10; 1Kor 9,19-23; Jel 2,21; 1Móz 32,28-29;; Zsolt 36,2-4; Péld 14,22; Ézs 33,15; Jer 13,10; Ez 3,7; Hós 12,3-5.
Kedves Viktor M. !
Meg szeretném kérdezni, miért pont a Kabbala az ami ilyen hatást gyakorol Rád? Hiszen a judaizmuson belül is sokan nem szeretik túlságosan ( az egykori Vilnai Gáóntól egészen Yeshayahu Leibowitz-ig sok kritikusa volt.)
Természetesen tudom, a XVII. Századtól mind máig számos keresztény látott benne keresztény élőképet, Szentháromság leírást stb. Talán némi joggal is, amúgy.
De számomra a Kabbala egy meglehetősen késői , középkori fejlemények tűnik, amit a zsidóság jó része nem tartott soha eredeti tannak.
(Ráadásul, ez ugyan messzire vezetne, de a kabbalisztikus haszid mozgalom, és a mizrahi rabbik egyes politikai gyümölcsei sem föltétlenül pozitívak a mai Szentföldön, lásd a démoni „másik oldal” azonosítását az arabokkal , az izraeli szélsőjobb egy részének egészen a szalafi iszlám terrorizmusra hajazó vonásokat adva , pl Goldstein „doktor „, vagy Kahane rabbi. )
Viszont pl a keresztény misztika akkor nem vonz annyira? Pl Keresztes Szent János, vagy Avilai Teréz? Vagy a Kelet? Szárovi Szent Szerafim, vagy akár Palamasz Gergely?
Kedves Cypriánus,
a Zóhárnál, ami valóban a középkorból származik, vannak régebbi kabbalisztikus szövegek is, például a Széfer Jecirá (Alkotás könyve), melyet egyenesen Ábrahámhoz kötnek, azaz a kabbalisták szerint Ábrahám volt ezen hagyomány megalapítója, és az összes prófétát is hozzákapcsolják. Nekem az a meglátásom, sejtésem, hogy egykor a kabbala szellemi kincseit minden olyan zsidó ember ismerte, akit az isteni KICSODA mélyen érdekelt, beleértve a legtöbb „igaz” embert, és a prófétákat, esetleg királyokat is. Mégpedig éppen azért, mert ki is van mondva, hogy a Szentírás elbeszélése, a történet csak a „ruha”, a ruha alatt van a szöveg „teste”, és legmélyebben a „lelke”. A szöveg lelke az, ami az isteni misztériumhoz vezet, és ahogy fentebb írtam, ez úgy mutatkozik meg, ha az ember maga is keresi, kutatja, vonzódik hozzá és enged a vonzásának. Azt gondolom, hogy Isten szeretné, ha a hétköznapi életben is képesek lennénk „kapcsolódni hozzá”, nem egy absztrakt és elvont entitásnak tartanánk, hanem magunk és a világ fenntartójának, akivel mindig szoros összeköttetésben vagyunk, akit hívhatunk, akihez szólhatunk, és akit hívőként „reprezentálnunk” kell, önmagunk által kell felmutatni belőle valamit azoknak, akik még nem ismerik. Saját lényünk fénye kell hogy Isten fényének tovasugárzása legyen, hogy valóban mondhassuk: az ember Isten képmása.
Ehhez azonban a transzcendens Istent is meg kell ismerni valamennyire.
A szöveghez való hozzáállással kapcsolatban hadd idézzek még valamit, szintén a Zóhárból:
Így tehát a Tóra elbeszélése – a Tóra ruhája. Aki pedig azt hinné, hogy a ruha az igazi Tóra (…), s nem egyéb, átok reá, nincsen része az eljövendő világban. Ezért mondotta Dávid: »Nyisd meg az én szemeimet, hogy a te törvényednek csodálatos bölcsességét láthassam« (Zsolt. 119,18): azt, amit a Tóra ruhája fed. Jöjj és lásd: vannak öltözékek, melyek mindenki számára láthatók, s ama balgák, mikor egy embert valamilyen ruhában látnak, mely kedvükre való – másra nem is tekintenek. Pedig a ruha a testért fontos, a test pedig a lélekért. Hasonlóképpen a Tórának is van teste, ezek a parancsolatok, ezeket nevezik a Tóra testének. Ez, a Tóra teste azokba a leplekbe burkolózik, melyeket az e világból való történetek alkotnak. Balga, aki csak a ruhát – a Tóra elbeszéléseit látja, tudása nem ér tovább, s nem látja azt, ami a lepel mögött lakozik! Azok pedig, akik többet tudnak, nem a ruhát látják, hanem a testet alatta. A bölcsek, a magasságbeli király szolgái, azok, akik a Szinai hegyen állottak, ők a lelkeket szemlélik, ami mindennek a magja, az ős és eredeti Tórát. Az eljövendő időben pedig a Tóra lelkét szemlélik majd. Jöjj és lásd: a fenti világban is van ruha és test és lélek és a léleknek lelke. »Az ég és annak seregei« – a ruha, »Izráel közössége« – a test, mely a lelket befogadja; a lélek, melyet »Izráel dicsőségének« neveznek, az az igazi Tóra. A lélek lelke pedig a Szent Öreg. És mind tartja egyik a másikát. Jaj azoknak a bűnösöknek, akik a Tórát csak világi elbeszélésnek tartják, ők csak a ruhát szemlélik, egyebet nem. Üdv ama jámboroknak, akik igaz módon szemlélik a Tórát!”
—-
Bevallom, nem nagyon foglalkoztat az, mire használják vagy nem használják, jól vagy rosszul ezeket a szövegeket (a tanok félreértelmezése és a vele való visszaélés egyébként a keresztény közegben is megtörtént!), számomra ugyanis szinte azonnal érezhető volt, amikor ezekkel találkoztam, az a többlet, az a „bölcsesség”, az az Istenhez vezetni akaró út, ami benne rejlik. Én ezt látom benne: azt a szándékot, hogy az ember ebben a földi életben is képes legyen aktívan kapcsolódni Isten valóságához, nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is, és misztériumából felfogjon valamit.
A keresztény misztika is érdekel, sőt, sokat olvastam is ilyen szövegeket, mint ahogy más kultúrák szakrális szövegeit, hagyományait is, de most itt azért emeltem ki a Zóhárt, mert a zsidó gyökerek miatt a kereszténységhez is kapcsolódhat (ez pedig egy keresztény blog), éppen azért, mert az Ószövetség jobb megértését segítheti. Hiszen ez egy írásmagyarázat, és én a magam részéről úgy gondolom, nagyon sok igazság van benne, persze nyilván azzal együtt, hogy itt nem az a cél, hogy Isten tökéletes „portréját” rajzolja meg az embernek, inkább az, hogy „felnyissa a szemeit”, segítsen elmélyíteni benne a szimbolikus látásmódot, ami az isteni igazságok fel- és megismerésében nagyon fontos, illetve segítsen elvezetni az embert az Írás lelkéhez, ami testbe és ruhába burkolózik. És ahhoz, hogy a LELKET meglássuk benne, finoman, kedvesen kell közeledni hozzá, lépésről lépésre, ahogy a szerelmes közelíti meg a kedvesét.
A Zóhárhoz hasonló kabbalisztikus szövegek egyfajta „tanulási és egyben közeledési folyamat” részei lehetnek, melynek az elején valószínűleg nem sokat értünk értünk abból, amiről szó van, aztán idővel és egyre mélyebbre hatolva egyre több dologra a megértés fénye vetül.
Szerintem a mai világban különösen fontos, hogy ápoljuk az ilyen megismerési utakat is, melyek a teljes embert igénybe veszik, teljes odaadást kívánnak, egyfajta szakrális figyelmet építenek ki benne, és ahogy említettem, képesek felnyitni a szemeit és a füleit, hogy Isten transzcendens(!) valóságának hívását, beszédét is megértsük, a lenti és a fenti világ kapcsolatát ezáltal erősítve és a kettő közötti „vérkeringést” frissítve.
A keresztény misztikával a „probléma” az, hogy nagyon szubjektív, szinte minden misztikus saját személyes élményeit fogalmazta meg, nem próbáltak meg kapcsolódási pontokat találni ezekben a tapasztalatokban és egyfajta közös mederbe terelni őket. Láthatóan nem dolgoztak közösségileg, együtt azon, hogy mások számára érthető és továbbadható „tudásanyagot” hozzanak létre, a kabbalában pedig éppen ez történt meg.
Mert szerettek volna másokat is bevezetni ebbe a dimenzióba, amit ők valamelyest feltártak, azaz egy közösségi tér részévé tették. A kereszténységben viszont soha nem történt meg az, hogy ilyen összefogáson alapuló munkával a transzcendens Isten, a „fenti világ” valóságának megértésére törekedjenek, és abból hagyományt teremtsenek. Holott szerintem ez egyenesen elengedhetetlen ahhoz, hogy Isten transzcendens és egyben immanens aspektusait a maguk helyén tudjuk kezelni.
És mivel a kereszténység és a zsidóság a mélyben összefonódik, vagy legalábbis így kellene lennie, a keresztények kihasználhatnák azt a tudáskincset, amit a zsidó misztika felhalmozott, hiszen ugyanarról az Atyáról közöl lényegi ismereteket, aki Jézus Atyja is egyben.
Én azon csodálkozom, hogy ez nem történik meg érzékelhetően – és valószínűleg ennek az a bizalmatlanság az oka, amit a mai ember táplál a „misztikával” szemben, amit valami mesés és ködös, valóságtól elrugaszkodott, érthetetlen dolognak, „agymenésnek” tart, ahogy Hunor is megfogalmazta. És mindezt úgy, hogy semmi erőt és energiát nem áldozott arra, hogy kicsit mélyebben is megismerje.
Kedves Szabolcs! A felsorolt igehelyek vajon arról szólnak, hogy az ember jót cselekedve bizonyítja a hitét, összhangban a Tridenti Zsinat határozataival, vagy arról, hogy a hit ajándéka mellé Isten jócselekedeteket is ajándékoz, ahogy a reformátor tanították. Vajon a jócselekedetek az ember érdemei-e, vagy pedig ajándékok, s az embernek továbbra sincs mivel hozzájárulnia a megszentelődéséhez. A témában ajánlani tudom John Ankerberg és John Weldon: A tények tükrében A római katolicizmus című művet. Ez tárgyilagos (értsd: nem ellenségeskedő) hangnemben mutatja be a két álláspontot. Az, hogy a jócselekedetek ajándékok, s Isten ezt a híveinek ajándékba készítette ezen igék mutatják: Ef2,8-10, ebből a 10. vers: „Mert az ő alkotása vagyunk Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtetve, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk. ” Vagyis abból, hogy valaki jót cselekszik következik, hogy hitet kapott hozzá. 2-9. vers: „Mert kegyelemből nyertetek üdvösséget, hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez,nem cselekedetekből, hogy senki se dicsekedjék. ” Kol1,10 „hogy járjatok az Úrhoz méltóan, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremve, és növekedjetek Isten megismerésében, ” Ki termi a gyümölcsöket? Jn15,4-5 „Maradjatok énbennem, és én is tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az sok gyümölcsöt terem, mert nélkülem semmit sem cselekedhettek. 8 Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és a tanítványaim lesztek. 16 Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek titeket, hogy elmenjetek, és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon, hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. ” 2Tim3,16-17 „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes, minden jó cselekedetre felkészített legyen Isten embere. ” S persze sok-sok ige szólít fel rá, hogy cselekedjünk jót, mert a lélek kész, de a test erőtelen. A kérdés továbbra is az, hogy amikor sikerül jót cselekedni, az érdemszerző, vagyis magunk is részben magunkat váltjuk meg, vagy pedig a hit gyümölcse, vagyis Istentől kaptuk ajándékba. Az első esetben lenne mivel dicsekednünk. Ha ajándék volt, akkor csak a hálánk nőhet. Ha az ember belegondol, akkor azt fogja látni, hogy amikor maga akart jót tenni önerőből, annak bukás lett a vége. Jézus az ítéletkor kétféle emberrel találkozik, azokkal, akik bizonygatják jóságukat, de Jézus nem ismeri őket, s azokkal, akiket neki kell megnyugtatnia, rámutatva, hogy ezt és ezt a jót tették. Ne tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. Természetesen van a hiperkálvinista irányzat, amikor tényleg nem tesznek semmit, mert hit által igazolunk meg. Erre már igazak Jakab szavai, hogy cselekedetek nélkül halott a hit.
Ne feledd el, hogy Gal6,22-23 a Lélek gyümölcsiről beszél. Ezeket nem mi teremjük, hanem Isten lelke termi bennünk, velünk, Magunktól konkoly lennénk, de Isten magja kalászt érlel bennünk. Ahogy Luther mondta halálos ágyán: „Mi magunktól koldusok vagyunk, ez az igazság.” Nincs semmilyen jó cselekedet, amit magunknak tulajdoníthatnánk.
Jakab amúgy szerintem úgy értelmezhető helyesen, hogy az üdvözítő hit és a valódi jó cselekedetek együtt járnak. Elég az egyiket megmutatni, abból következik a másik. Senki sem fog Isten szerint jót cselekedni, ha nem kapott üdvözítő hitet, s az sem lehet, hogy aki üdvözítő hitet kapott, az ne tenne jó cselekedeteket. Ez még attól is független, hogy valaki katolikus és elfogadja a tridenti kánonokat. Őt is csak az fogja megtartani, ha Istentől hitet kapott, s mellé jó cselekedeteket, függetlenül attól, hogy azokat esetleg magában hogyan könyvelte el. Már pedig ha hitet kapott, jó cselekedeteket is kap mellé.
Jézussal együtt két latort szegeztek még keresztre. Először mindkettő gúnyolta. Ám a jobboldali hitet kapott. S mindjárt jött is a jócselekedet. Bizonyságot tett, hogy őket jogosan feszítették meg, de Jézust nem. S kérte Jézust, hogy emlékezzen meg róla az ő országában. Mire Jézus: Még ma velem leszel a paradicsomban.
Kedves Viktor!
Ádám mondja meg itt minek van helye, de örülök, hogy nem mentünk el egy elmérgesedő ellenséges irányba. Tiszteletben tartom, hogy eddig milyen utat jártál be, s milyen ismeretek alapján gondolkodsz a hit dolgairól. Igyekszem nem belekötni. Amire reagálok, annak alapja egy bibliai látás, ha egy gondolat ettől élesen eltér, akkor igyekszem felmutatni a különbséget, aztán a többi már a Lélek dolga, hogy meggyőz-e valakit, vagy sem. Netán olyan választ ad, ami számomra jelent pontosítást. A tapasztalatom az, hogy az alapelvek, hogy Sola Scriptura sérthetetlenek, de a megértés mindig finomodik
Kedves Hunor!
Köszönöm, hogy részletes válaszra méltattál. Elsőként szeretném leszögezni, hogy saját hitem lényegi jegyeit árnyalva idéztem az Írást, mert Istenhez a kálvinista hitvallások mentén találtam meg az utat. Nem akarom megidézni a Pelagius vs. Augustinus, Erasmus vs. Luther vitát, sokan adták már ezért az életüket. A jövő ideáljaként valamiféle ökomenikus kereszténységet tudok elképzelni.
Amire szerettem volna utalni, az az, hogy a szinoptikus evangéliumok, valamint Pál és János teológiája – némileg sarkítva – két külön világ. Te elsősorban ez utóbbi kettőből idézel, ezek mellé a klasszikus kálvinista idehirdetés rendszerint még megtalálja a megfelelő deutero-Ézsaiás passzusokat. A szinoptikusok alapján nehéz lenne megfogalmazni az egyedül a hit által, a Szentlélek munkálkodása révén, ingyen kegyelemből történő megigazulás tételét. Nem akarom szétfeszíteni a blog kereteit, de ha akár az előző bejegyzésemben szereplő szinoptikus idézetek mentén valaki visszafejti a szöveg hálózatát, látni fogja, hogy mire utalok: az akarat és a cselekedetek fontos szerepet kapnak, és nem tűnik egyértelműnek, hogy ehhez a Szentlélek újjászülő munkálkodása szükségeltetne. Sőt, bár a helyzetekből és példázatokból adódik, maga a „hit” kifejezés is meglepően ritkán fordul elő explicit módon (a kulcs Márk 16,16). Ezt majd Pál fogalmazza meg erőteljesen (valószínűleg még a szinoptikus evangéliumok születése előtt, ezért is érthetetlen, hogy azok miért nem teszik magukévá a páli teológiát, de ez a kérdés nagyon messze vezet), véleményem szerint Hóseás 2,22-nél kell keresni a páli gyökereket: „Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat.”
Az utolsó megjegyzésedre reagálnék:
“Jézussal együtt két latort szegeztek még keresztre. Először mindkettő gúnyolta. Ám a jobboldali hitet kapott. S mindjárt jött is a jócselekedet. Bizonyságot tett, hogy őket jogosan feszítették meg, de Jézust nem. S kérte Jézust, hogy emlékezzen meg róla az ő országában. Mire Jézus: Még ma velem leszel a paradicsomban.”
Ez már egy kicsit Lukács páli szempontból történő értelmezése. Egész pontosan csak az egyik lator hangoztatta, hogy ha Ő a Krisztus, mentse meg őket, a másik lator nem mondott ilyet. Nem tudjuk, hogy „kapott-e hitet”. Sőt, direkt hitvallást sem tett, csak bűnvallást, közvetett hitvallása egybeolvadt kérésével, illetve azzal, ahogy a másik gonosztevőt megrótta. Jézusnak szólítja (nem Krisztusnak, vagy Úrnak), és nem tudjuk, hogy az „eljössz a te királyságodba” mit takar (tudta a feltámadást és a második eljövetelt? arra számított, hogy Jézus mégis csodát tesz, és a Messiás földi királysága valósul meg?). A lator mondandójából inkább a cselekedetek fontossága rajzolódik ki (tettek méltó büntetése vs. rossz cselekedet hiánya). Érdekes lenne még elemezni a „hit” és az „istenfélelem” hasonlóságait és különbségeit (Lukács itt ez utóbbit használja).
Lukács 23,39-43:
“A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is! De a másik megrótta, ezt mondva neki: Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el. Majd így szólt: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba! Jézus így felelt neki: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.”
Kedves Hunor,
hadd reagáljak arra is most, amit Szabolcsnak írtál, mert a mi párbeszédünkhöz is kapcsolódik.
Először is, azt hiszem megértem, hogy egy begyökeresedett, masszív keresztény szemléletből nagyon nehéz egy kicsit másként tekinteni a valóságra, amiben mindannyian benne élünk. Ezért nincs bennem indulat, csak sajnálom azt, hogy az ideig-óráig tartó párbeszédek után nem indul meg valódi áramlás az egyes „részvalóságok”, kisebb világok között.
Nem hiszek abban, hogy Isten csak bizonyos embereket „ajándékoz” meg hittel, ha valami mély borzongással tölt el, az éppen az „elővalogatás” tana. Ezt nem tartom igazságnak, ezért nem is fogadom el. Magában a Bibliában is vannak ezt igazoló igék, például: „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, 45hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gonoszoknak. 46Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok?”
Miért kellene az embernek megbocsátania, ha Isten nem bocsát meg, és miért kellene akkor komolyan vennünk azt, amikor Jézus azt mondja: „Mindeneket magamhoz vonzok”.
Azért is fontos a transzcendens Isten megismerése és a rá való irányulás, hogy a világ és benne az ember Vele való kapcsolatát megértsük.
Istenről nagyjából minden hagyomány egybehangzóan állítja, hogy saját tökéletességében, Önmaga Fényében és Dicsőségében ragyog, egy teljes létben, amiben nincsenek hiányok, nincsenek különbségek, nincsenek elválasztások. Figyelemreméltó annak hangsúlyozása a Teremtés Könyvében is, hogy maga a teremtés ELVÁLASZTÁSOK sorozata, azaz Isten teremtetlen állapotában nincsenek elválasztások, ez csak a világra, a teremtett világra vonatkozik. Ez a tény nagyon jelentős egy bizonyos szempontból (is). Isten nem tudná biztosítani a világ fenntartását, a vele való kapcsolatát, ha nem lenne FOLYTONOSSÁG Isten és a világ között. Mivel Istenben gondolat, akarat, cselekvés és létezés egy és ugyanaz, egyetlen időtlen pillanatban, ezért az, ami hozzá közvetlenül „kapcsolódik”, szintén Isten tökéletes teljességébe ágyazódik. Isten lényegében nem lehet jelen a rossz, ezért az, amit Ő mindenből „elsőként lát”, hozzá hasonlóan teljes és tökéletes.
Mivel, minden, aminek léte van, a világ és mi magunk is, Istenből mint a Lét Teljességéből és Fenntartójából származik, van egy olyan lényegi része, ami Istenhez közvetlenül kapcsolódik, éppen a folytonosság szükségessége miatt.
Ebből az következik, hogy LÉNYEGILEG minden jó és tökéletes, mindenben ott van az isteni magvacska, ami Isten tökéletes esszenciájából származik. Isten tökéletessége megnyilvánul a világban, különféle keverékeiben jónak és rossznak, mert a keveredés, mint alapelv az elválasztás világához hozzátartozik. A Sátán „származási helye” egy olyan világban, amelyről tudjuk, hogy Isten mindenüttvalósága jellemzi (ez keresztény doktrína is), csakis az a „pont” lehet, amikor Isten helyet adott a „másság”, a tőle való elválasztás és elválasztódás lehetőségeinek, ami a legmélyebb Valóságban már nem jelenik meg. Azaz a Sátán nem más, mint a Legnagyobb Más, a Más mint Isten felfokozott formája, ami azonban ugyanúgy Isten fennhatósága alá tartozik, amit azok a történetek is jól példáznak, melyekben Jézus egyetlen szavára eltávoznak az ördögök.
Ha az ember felismeri azt, hogy LÉNYEGILEG, a maga rejtett magvában Istenhez tartozik, megszűnik a „másság” lehetősége és a Sátán legyőzetik.
Jézus is azáltal győzte le a Sátánt, hogy teljesen az Atyának szentelte, „kiüresítette” magát. Én a magam részéről azt gondolom, hogy az Újszövetségnek is van ruhája, teste és lelke, és a Lelke azt sugallja az embernek, hogy Jézusban olyan „testvért” és példát kell látnia, aki éppen az Atyával való létközösségre hívja fel a figyelmet. Hogy szűnjön meg a „más”, ami a Sátán eredete, és lássuk azt, hogy Isten kegyelme, ami egyben Ő maga is, betölti a világot, BÁRMIT IS LÁTUNK ÉS HALLUNK MI a tökéletlen érzékszerveinkkel. Ezt jelenti az, hogy Isten Országa nincs messze, hanem közöttünk van.
Az ember benne él Isten tökéletes Világában, ami Ő maga, de ezt nem érzékeli azért, mert az elválasztások, a „másságok” börtönében él. Ha Istentől mindent el tudok fogadni, amit ad, mert belátom azt, hogy lényemnek csak bizonyos részei mulandók és sérülékenyek, a legfontosabb azonban vele kapcsolatban áll és örök, akkor semmi nem tud valóban ártani és fájdalmat okozni éppen azért, mert Istenben élőnek tudom magam.
Ezért is fontos az, hogy amennyire tudjuk, legalább a hívők között igyekezzünk megtalálni azokat a kapcsolódási pontokat, melyek a fenti egységet tükröznék itt lent.
Igazad van abban, hogy ez nem történhet meg kizárólag emberi erőből, de szerintem hibás az az elképzelés is, hogy az ember SEMMIT nem tehet, csak várja és elfogadja a megváltást.
A megváltás úgy is felfogható, mint Isten MEGVÁLTÓ MEGISMERÉSE, nem csak úgy, mint a bűnöktől való megszabadítás. Jézus megváltása akképp is felfogható, hogy Isten megismerésének lehetőségét hozta el, önmaga bemutatásával és egyben a tanításaival.
Minden tiszteletem Lutheré, de nem gondolom azt, hogy helyesen közelítette meg ezt a kérdést. Nem a jó cselekedeteket kell nézni, és nem is azt, miként szolgálhatnak ezek „dicsekvés” alapjául, nem ez a lényeg, ez csak a FELSZÍN. Ugyanakkor a „másik pólus”, a hit, túl tág és kissé megfoghatatlan fogalom. Jézus is azt mondta, a száj a szív bőségéből szól, és ez a cselekedetre is igaz lehet. Nem az a lényeg valóban, mit és hogyan cselekszünk, hanem a saját KICSODASÁGUNK, létünk magva, amiből a tetteink és a szavaink származnak, azaz a belső valóságunk, aminek visszfénye a külső. Ez az, ami az „üdvözülés” alapja lehet, ez a „fa maga”, ami vagy jó vagy rossz gyümölcsöt hoz.
Kedves Szabolcs!
Legfeljebb az időkeretem feszíted túl, így hevényészett választ kapsz, meg legfeljebb a blog bejegyzéssel, tesszük meg, de a blogot biztosan nem. Szerintem bőven találsz itt olyan blog bejegyzést, amiben az általad felvetett témák szerepelnek. Erasmus vs. Luther vita például előkerül az Előadások fül alatt a Luther Mártonról (2014) szóló előadásban. A következő év meg Augusztinuszé volt (2015), így bizonyára esik szó a Pelagius vs Augusztinusz vitáról. Ami a keresztyén egységet illeti, annak minden tekintetben Jézus Krisztus az egyedüli meghatározója, fenntartója és őrzője. Ez számomra kikezdhetetlen valóság, nem pedig jövőbeli ideál. Egyelőre persze csak a hitem számára, mert a győztes egyház egysége csak odaát lesz nyilvánvaló látássá.
Pár hete erről szólt a vasárnapi istentiszteletünk: Jézus Krisztusban egységes közösség [2016.02.28.]
Megengedem, hogy csupán a szinoptikus evangéliumokból nehéz lenne levezetni az egyedül hit általi megigazulás tételét. Tegyük azonban oda János és Pál mellé Jakabot. Jak2,23 „És beteljesedett az Írás, amely ezt mondja: Hitt pedig Ábrahám Istennek, és tulajdoníttatott az neki igazságul, és Isten barátjának neveztetett. ” tegyük fel mindjárt a kérdést, milyen írásra céloz itt Jakab? Illetve Pál Gal3,6-ban, Rm4,3-ban,4,9-ben. Nos: 1Móz15,6 „Abrám hitt az ÚRnak, aki ezért igaznak fogadta el őt”.
A szinoptikus evangéliumok nem a Teljes Írás, márpedig A Teljes Írás az, ami hasznos a tanításra. A baj ott kezdődne, ha a szinoptikus evangéliumokból ki lehetne olvasni, hogy cselekedetekkel bárki üdvözülhet. Akkor lenne egy feloldhatatlan ellentmondásunk. Így a szinoptikus evangéliumokban van egy csomó cselekvésre felszólító ige, de (talán?) nem kapunk benne választ arra, hogy képesek lennénk-e e cselekedetek végrehajtására. Kénytelenek vagyunk a Biblia más könyveire hagyatkozni, melyek azt mondják, hogy nem. Ettől ez még sarkítva sem alkot két külön világot. Persze létezik a felosztás, mely a cselekvésre felszólító könyveket tartalmazza, anélkül, hogy a képességről szólna, illetve, amelyek szintén felszólítanak, de közlik, hogy a törvényt senki sem képes megtenni, az csak Krisztushoz vezérel. Láthattad, hogy még Jakab is aki a hitet és a cselekedeteket egymásból levezethetőnek tartja végső soron a hit általi megigazulást vallotta. Jak2,23. E hitet persze a Lélek gyümölcsei kísérik.
Deutero-Ézsaiás számomra nem létezik. Egyetlen Ézsaiás írta az egész Ézsaiás könyvét. Hasonló teológiai tévelygés, amikor tant akarnak arra építeni, hogy a szinoptikusokból nem vezethető le a kizárolag hitből való megigazulás. Az Írás ugyanis meg nem bontható. Megint a blogbejegyzés lényegénél vagyunk. Gyermeki hittel kell venni, hogy az Írás Egységes, nem megbontható, nem vezethető le tan, ami „sarkosan” megosztja a Biblia könyveit. Levezetni persze le lehet, de az már nem gyermeki hit, az már felette való bölcselkedés. S itt egy teológusi képzés könnyen tehet elbizakodottá, hogy a naiv bibliaolvasó ezt nem értheti. Nem kell, hogy tegyen, de tehet. Ezt mondjuk olyanokkal érdemes átbeszélned, akik voltak hasonló helyzetben, de végül Krisztus egységét tekintették vezérfonálul, nem a teológiai okoskodásokat. A református teológiáink amúgy hírhedtek arról, hogy a kálvinista alapokon elindulók fejét jól össze tudják zavarni. A jubileumi kommentár a deutero meg harmadik Ézsaiással még az enyhébb változat. )
Mivel 3 link már várólistára tenne, Ádám egy korábbi blogbejegyzését tenném még ide : Apostoli Atyák a hit általi megigazulásról, hogy lásd nem feszíted túl a blog kereteit, hiszen bőven volt itt ezekről szó. Kereső kérdés: „Hit általi megigazulás Szabados Ádám” még egy sor bejegyzést feldob.
Gyakorlatilag pár mondatodra sikerült reagálnom. Folytatás, ha időm engedi. Ha nem akkor is csak annyit tanácsolhatok, hogy a mai ökumenikusnak nevezett jövőbeli egység vagy a jelenlevő Krisztusban gyökerező egység közti különbségről olvass minél több forrásból. Szerintem még itt is találsz róla blogbejegyzéseket. Akár a II. Helvét Hitvallás idevonatkozó részeit is újra olvashatod.
Mk15,32b „Azok is szidalmazták, akiket vele feszítettek meg.” Mt27,44 „A vele együtt megfeszített gonosztevők is így gyalázkodtak.” Nos ezt érdemes Lk23,39-43 mellé helyezni. Együtt adja ki amit írtam, s ez nem páli értelmezés.
Kedves Hunor!
Rosszul fogalmaztam: úgy értettem, hogy a bejegyzést és a válaszírók idejét feszíti szét az ilyen részletes megbeszélés. A kapcsolatos anyagokat láttam a blogon, ezért nem akartam elkezdeni újból olyan témát, amit már megtárgyaltatok.
Igazad van a formális teológiai képzés és a hit kapcsolatáról. Magamnak úgy fogalmaztam meg, hogy a teológia a hit legnagyobb próbatétele, de végül azért elég jól megerősödve ki lehet belőle jönni. Nálam a bölcselkedés és okoskodás mindig csak egy eszköz, forgatom jobbra és balra, aztán leülepszik, és szerencsére mindig vissza tudok térni a gyermeki hithez, ez vezet el az okoskodást, teologizálást meghaladó igazsághoz. Remélem, hogy nem tűntem elbizakodottnak, figyelni fogok erre (ezért vissza is fogom az 1Móz15 – Ábrahám és a hit kapcsán felmerült gondolataimat).
A hitvallásaink kapcsán a mások kizárásán alapuló önmaghatározásunkat nem tudom elfogadni (ezt másoktól sem az ellenkező irányba), pl. „a mise mint kárhozatos bálványimádás”, a világi hatalom értelmezése és néhány egyéb hasonló motívum, ebben a véleményemben hajthatatlan vagyok.
Az istentiszteletre utaló link nem működött, de végül a gyülekezetetek honlapján megtaláltam az összes felvételt, köszönöm, meg fogom hallgatni.
Ezt lehet, hogy átfogalmaznád te is Ádám. „Jézus hálaadása arról szól, hogy az Atya és a Fiú megismerésében nem érvényesülnek a normális emberi folyamatok.” Részben igazat adok, ugyanakkor normális emberi folyamat az is, hogy egy teológiában magasan jártas személy gyorsabban „sínen” van a saját gondolatai, ismeretei mentén, mint egy gyermek, akinél nincs is még ilyen, akinél többek közt az is normális emberi folyamat, hogy őszintén nyitott minden újra, így a jóra is (persze a rosszra is). Nem ő a jó, hanem nyitott a jóra is. Akinél nem lépnek üzembe automatikus falak, intellektuális ismeretek, vagy teológiai sémák, ha a teremtő Istenről, vagy a Megváltóról hall.
Jonas,
ahogy itt írtam, alapvetően két irányba mehet az értelmezés: 1) A gyermekek azok, akik alázattal fogadják Jézust, nem úgy, mint a büszke írástudók; 2) Nem azok kapják meg Krisztustól az ismeretet, akikre természetesen gondolnánk. A későbbiek fényében (pl. Mt 18,2-4) el tudom képzelni az első magyarázatot, de inkább arra hajlok, hogy a második itt a hangsúlyos jelentés.
Igazad van abban, hogy a gyermekek természetes módon nyitottabbak a felnőtteknél. Azonban Jézus nekik is felfedi (!) az Atya ismeretét, tehát ők is a kinyilatkoztatástól függnek. És itt most ezen van a hangsúly. hogy kik azok, akiknek Jézus kinyilatkoztatja az Atyát és önmagát. A válasz: akiknek ő akarja. Jézus folyamatosan felborítja a természetes elvárásokat (pl. boldogok a lelki szegények, a sírók, a szelídek stb.), itt is ez történik. Nem a tanultaknak, hanem a tanulatlanoknak adja meg a kegyelmet, hogy megismerjék az Atyát. A kegyelem nem a normális emberi folyamatok szerint működik, hanem az Atya akarata szerint. (Ez persze nem azt jelenti, hogy a tanultaknak Isten soha nem jelenti ki magát, a tanulatlanoknak pedig mindig, hanem azt, hogy nem az elvárásaink szerint történik.)
És még valami. Szerintem nagyon fontos az, hogy a gyermekek is csak a Szentlélek által újjászületve láthatják meg az Isten országát, hiszen bűnben fogantattak és természettől ők sem keresik Istent.
Ádám, igen, a hangsúly azon van (és itt a lényeg, a hangsúly miatt írok!), hogy kik azok, akiknek Jézus kinyilatkoztatja az Atyát és önmagát. A válasz az általad kiemelt bibliai szakaszból sem csak annyi, hogy „akinek ő akarja”, bár ez is tökéletesen megáll, hanem ennél itt többet árul el Jézus. És ez az értelmezés miatt rendkívül fontos! A kisgyermekeknek. És ez hitem szerint több annál, mint egy ok nélküli elrendelés. Nyilván nem a korról beszélt Jézus, hanem a lelkületről. Korban nem is tudunk kisgyermekek lenni, de Jézus szerint valahogyan mégis igen. Nyilván lelkületben. Minden bizonnyal nem véletlenül mondja máshol Jézus: ” ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába.” Különösen az egyedül maradt gyermek nagyon bizonytalan önmagában, és sokkal könnyebben fogadja ellenállás nélkül azt, amivel, vagy amire őt bátorítják. Jakab azt írja az 1,21-ben „… szelíden fogadjátok a belétek oltott Igét, melynek hatalma van arra, hogy lelketeket megmentse.” Szelíden fogadni az Igét, azt is jelentheti, hogy ellenállás nélküli gyermeki szívvel. (Itt köszön vissza Jézus tanítása.) Itt sem az emberé az újjászületés munkájának érdeme, hanem az Igéé, amely maga Jézus. Viszont felelőssé van téve az ember. Ahol nincs az ember felelőssé téve, hogy hogyan fogadja az Igét, ott vajon kié lesz a felelősség? Tisztában vagyok a meggyőződéseddel, nem is szándékozom mélyebb vitába bonyolódni, de ehhez a textushoz és a megnevezett hangsúlyhoz ezt a kiegészítést nem akartam itt most elhallgatni.
Jonas,
ahogy fentebb is írtam, nem tartom kizártnak, hogy Jézus itt valamilyen lelkületet is kapcsol a gyermekekhez (és az ellenkezőjét a bölcsekhez), mert később Máté evangéliumában ez a gondolat tényleg megjelenik. A kontextus alapján én mégis arra hajlok, hogy Jézus itt nem a gyermeki lelkületet (nyitottság, alázat) állítja szembe az írástudók lelkületével, hanem a természetes emberi várakozásokat fordítja a feje tetejére. Ezzel együtt osztom azt a véleményedet, hogy a gyermeki lelkület fogadja be Jézust, és a gőg és önteltség tartja őt távol. Az egész Biblia fényében persze a gyermeki hitet is ajándéknak tartom, melyet a kegyelem munkál ki a szívben. (De erről valóban sok beszélgetés volt már köztünk.)
Kedves Sefatias,
„Én nem említeném egy lapon a matematikusokat, fizikusokat a teológusokkal. Nem látok hasonlóságot a kétfajta tudományág, és azok hatásai között. Bár attól még lehet. attól, hogy tagadom a gravitációt,vagy épp csak nem ismerem el, illetve nem tudok logaritmust számolni, még az ég világon semmit nem változik az életem. És nem is jon nekem ide Newton, vagy Gödel, hogy mindenáron kizárjon valamiféle rendszerből csupán azért mert nem értem őket, vagy nem értek velük egyet. Ezzel szemben a teológia mindig is nagy vitákat generál, ami az embereket belülről falja fel (na jó néha kivülről is lásd giordano bruno, husz jános és társai)”
Nagy viták akadnak a fizikában is 🙂
Ami ay emberek belülről felfalását illeti, ott a teológia eszközzé vált a politika kezében. Az egy veszélyes helyzet, valóban, bármilyen teológia is lesz eszköz (manapság mintha a materializmus teológiája válna olykor eszközzé).
Ami a teológiát illeti, szerintem hasznos, ha a tudósok a teológiai kérdéseket teológiai tudományos igényességgel cincálják és vitáznak és okosodnak belőle. Lehet hogy lesz belőle néhány eszköz, ami akár a javadra is lehet, akárcsak az elektrodinamika esetében. Amit anélkül használhatsz, vagy használhat a gyülekezeted, hogy a mélyére kellene ásnod.
A tévtanítások kérdése meg egy külön történet, de itt érdemes megjegyezni, hogy a teológia elsősorban nem a tévtanításokkal foglalkozik…
Kedves Szabolcs,
„Amire szerettem volna utalni, az az, hogy a szinoptikus evangéliumok, valamint Pál és János teológiája – némileg sarkítva – két külön világ. Te elsősorban ez utóbbi kettőből idézel, ezek mellé a klasszikus kálvinista idehirdetés rendszerint még megtalálja a megfelelő deutero-Ézsaiás passzusokat. A szinoptikusok alapján nehéz lenne megfogalmazni az egyedül a hit által, a Szentlélek munkálkodása révén, ingyen kegyelemből történő megigazulás tételét. Nem akarom szétfeszíteni a blog kereteit, de ha akár az előző bejegyzésemben szereplő szinoptikus idézetek mentén valaki visszafejti a szöveg hálózatát, látni fogja, hogy mire utalok: az akarat és a cselekedetek fontos szerepet kapnak, és nem tűnik egyértelműnek, hogy ehhez a Szentlélek újjászülő munkálkodása szükségeltetne. […]”
Az elmúlt hónapokban Márk evangéliumát tanulmányoztuk a házicsoportomban. Ez alapján azt tudom mondani, hogy az ingyen kegyelemből való megigazulást Márk valóban nem hangsúlyozza, de nem is idegen tőle, és végképp nem inkompatibilis vele. Finom utalások akadnak szép számmal Márk evangéliumában (!) is.
A legnyilvánvalóbb talán a Mk 10,27-28, de az elmúlt napokban épp arról volt szó, hogy allegorikus olvastaban a szamárcsikó amit az anyja mellett szoktatnak be (ez utóbbi pont Márknál nincs említve, de más szinoptikusnál igen) az újszövetség, Krisztus halála által; és a fügefa ami nem termett szintén érthető az ószövetségre…
Szóval hangsúlykülönbségek vannak bőven, de ennél tovább nem merészkednék a szinoptikusok illetve János/Pál szembeállításában 🙂
Annyival árnyalnám – gondos fórumtrollként- hogy az EGYEDÜL hit általi megigazulás tételét nem hogy a szinopikus evangéliumokból, de az egész Szentírásból sem tudnám levezetni…. 🙂
De értem én, bár az egyedül megfogalmazást mélyen szerencsétlennek tartom( pláne hogy Jakab tagadja, Jk 2,24) de mivel a lutheránusokkal sikerült közös megegyezésre jutni, nem kötekednék fogalmakon. Egyedül az Ő kegyelméből, és a hit valóban halott cselekedetek nélkül ( Efézus 2,7- 10)
Kedves Cypriánus,
a Sola fide-t matematikusként úgy pontosítanám, hogy a hit (matematikai értelemben) szükséges feltétel… ami a Mk 16,16 és Jn 3,18 kapcsán nem is meglepő.
Cypriánus,
engem az lep meg, ha valaki nem látja az egyedül hit általi megigazulás tételét a szinoptikusoknál és a Bibliában.
A csak hit általi megigazulás nekem is érthetetlen. Tudnál küldeni egy linket amiben erről van szó, figyelembe véve az ellentmondó bibliaverseket? Nekem az eredeti katolikus magyarázat jobban tetszett. Biblikusabbnak láttam
Ha bepötyögöd a keresőbe a megigazulás szót, találsz vonatkozó írásokat, de ennek a témának az igei alapú kifejtésével még nagyrészt adós vagyok itt a blogon. Magyar nyelven ajánlom Kálvin Institúciójának a III. könyvéből a 11-19. fejezeteket, vagy John Stott Galata levél és Római levél kommentárját. Angol nyelven Dunát lehet rekeszteni a könyvekkel és online forrásokkal, amit ajánlhatnék a téma tanulmányozásához, de az úgy emlékszem, nem játszik nálad.
Viszont ez most itt OFF, ha valakit érdekel ez a téma, inkább másik cikk alatt folytassa.
Stott római levelét most tettem le, mert mást akarok olvasni, de visszatérek rá. Birom a fickót. Köszi
Ádám, én is úgy gondolom, hogy itt Jézus a természetes emberi várakozásokat fordítja a feje tetejére, konkrétan az írástudók vs. gyermeki lelkület ütős példájával. Veled együtt én is ajándéknak tekintem a hitet is (legyen az gyermeki), ugyanakkor a hit tekintetében is tanít a Biblia az emberi felelősség oldaláról. Pl.”Kérjétek és megkapjátok”. Minden (lelki) ajándék felülről való. Jézus nagyon sokszor úgy mondja amit mond, hogy közben rádöbbentse az embert a saját felelősségére. Pl. hogy ellenállunk-e annak, aki adja (akár az ismereteink miatt), vagy mint egy gyermek, nyitott lelkülettel fogadjuk. Azonban itt is van egy plusz bónusz, hogy még kérhetjük is. Ennél én is azt gondolom/hiszem, hogy ez a plusz bónusz igénybevételét már többnyire Isten munkálja ki az emberben, többek közt az ellenállás nélküli (gyermeki lelkületű) Ige fogadása folyamán.
én is úgy gondolom, hogy itt Jézus a természetes emberi várakozásokat fordítja a feje tetejére, konkrétan az írástudók vs. gyermeki lelkület ütős példájával
Jézus nem említ itt gyermeki lelkületet. Az egyik oldalon kisgyermekekről beszél, a másik oldalon bölcsekről és értelmesekről. A hangsúly szerintem a tudáson és a tudatlanságon van. A tudatlanok ismeretet kapnak, mert a Fiú felfedi előttük az Atyát, a tudással rendelkezők elől pedig elrejti ezt az ismeretet. Isten nem a természetes emberi várakozások szerint cselekszik. Amikor Jézus rátér az indoklásra, hogy miért a gyermekek kapták meg az ismeretet, nem a gyermeki lelkület fontosságáról beszél, hanem arról, hogy az Atya így látta jónak, meg arról, hogy az Atya mindent átadott neki (a Fiúnak), és senki sem ismerheti meg az Atyát és a Fiút, csak az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.
Ettől függetlenül tényleg van szó a Bibliában gyermeki lelkületről (éppen a Máté evangéliumában, a 18. részben), ezért én sem zárom ki a lehetőségét annak, hogy Jézus talán erre is utal itt. Lehetséges. De magában a szakaszban ezt a jelentést nem látom, a hangsúly egyértelműen máshol van.
Ami a hitet mint ajándékot illeti: erről nagyon sokat beszélgettünk már (te meg én) ezen a honlapon (pl. ez alatt a cikk alatt, innentől), ezt most nem ismételném meg.
Lukács leírja (Lk 10,21), hogy Jézus ujjongott abban az órában. Miért? Azért, mert Isten lehajol a világ szemében kicsikhez. A megalázottakhoz, a szegényekhez, a betegekhez, a bűnösökhöz. És felemeli őket. Tele van az evangélium ilyen esetekkel és utalásokkal. A szegényeknek szól az örömhír (Lk 4,18). Azért, mert ők jobban megérdemlik? Dehogy! Azért, mert a gazdagok nem érdemlik meg jobban. Azért, mert a bölcsek és értelmesek sem érdemlik meg jobban. Azért, mert senki sem érdemli meg jobban. És azért, mert Isten szereti ezt tudtára adni az embereknek, és az üzenet akkor igazán hangos, amikor felborítja a világ természetes várakozásait (Lk 6,20-26). Például úgy, hogy a gyermekeknek fedi fel magát, nem a bölcseknek és értelmeseknek. Jézus nem a gyermeki lelkületet ünnepli itt, hanem Isten feltétel nélküli kegyelmét.
Kedves Dzsaszper!
OFF, de azért szeretnék válaszolni Neked.
Az evangéliumok és a hit által történő megigazulás kapcsán hívőként egyetértek veled annak tükrében, amit Hunorral megbeszéltünk: természetesen az evangéliumok nem cáfolják a hit általi megigazulást, sőt, a példázatok és a cselekedetek sora sugallja ezt. Az evangéliumok a levelekkel együtt, a Lélek által mutatják meg az Igazságot.
A hit vs. cselekedetek kérdését azért éleztem ki, mert egy hozzászólás annyira eltolódott az egyik irányba, hogy egészen a megtérésre történő felszólításig és az istenkáromlás vádjáig eljutott.
Könyvtárakat lehetne megtölteni a kapcsolódó művekkel; kicsit tágabb vonatkozása az, amire utaltam, és a blog is foglalkozott vele korábban (Pelagius vs. Augustinus, Erasmus vs. Luther, Pál kapcsán sokat idézik még Bultmann második korinthusi levél értelmezését). Pál tanulmányozásának külön folyóiratokat (!) szánnak, ha jól tudom, nem is egy ilyen létezik. Aztán a mai vallási kakofóniában vannak a „Jézus szavai” vs. „Pál karizmatikusai” csoportok és í.t.
Az akadémiai teológia a hit próbája és edzője. Akár kiváló intellektuális csemege, a „szellem katedrálisa”, lehet vele viccelődni is, de a helyzet véresen komoly: az ilyen kiélezett ellentmondások és ellentétek óriási indulatokat szítanak, emberi lelkeket, egzisztenciákat, közösségeket és életeket követelnek még ma is. A tét pedig tényleg az Igazság, amit az emberi elme teljességében felfogni képtelen.
” A hangsúly szerintem a tudáson és a tudatlanságon van. A tudatlanok ismeretet kapnak…” Lehet, hogy a lényeget feszegetjük?! Én úgy értem, hogy az egyik (fő) hangsúly az isteni döntés megkérdőjelezhetetlenségén (szuverenitásán) van, a másik pedig a „gyermeki” vs. „én tudom” lelkületen. És ez a kettő összefügg. Talán éppen ezért lehetséges, hogy te is, és sok más evangéliumi hittel rendelkező tudós, akik gyermeki lelkülettel fogadtátok a Logoszt, Isten felfedte az Ő titkát, és kijelentette magát. Egyébként pedig azt elismerem, hogy a cikkedben idézett és értelmezett textusból az általad megfogalmazottat is le lehet vonni.
Jonas, bennem nem gyermeki lelkület volt, hanem gőg és büszkeség, amíg Isten kegyelme nem változtatta meg a szívemet.
Kedves Szabolcs,
köszönöm a válaszod — nem gondoltam/követtem, hogy Hunorra azért reagáltál, ahogy Viktor M. hozzászólására reagált 🙂
Én az ominózus mondat kapcsán nem láttam istenkáromlást… hanem egy következtetést, amibe azért nehéz belekötni, mert a hamis állításból minden következik 🙂
Ádám, bennem emberek irányában ma is van gőg és büszkeség, Isten irányában ez sosem volt, mindig tudtam, hogy kicsoda Ő (bizonyára a neveltetésem miatt is, és talán a korban is gyermeki voltom miatt is), de ez a tudás kevés volt, és ha nem fogadom el az Ő bűnbocsátó kegyelmét, és nem hívom Őt be a szívembe, hogy legyen Ő Úr ott is, akkor („lenne bár tudásom óriási”) még ma is nélküle élnék, a kárhozat állapotában.
Ami bennem egy nagy kérdés, hogy hogy is van az, hogy egy Szellemet kaptunk, egy Szellem által meríttettünk be egy testté (én ezt hiszem), mégis ezekben a nem is kis súlyú kérdésekben én gombóccal nyelem le amit te e témában hiszel, és valószínűleg fordítva is így van. Talán csak a mennyben tudom meg! 🙂
Tükör által, homályosan látunk. Nem ez az egyetlen ilyen kérdés, amiben valamelyikünk téved.:) Jézus Krisztus evangéliuma viszont összeköt.
Cypriánus
, egy kis olvasni való:
Zsid11, 1 A hit pedig a remélt dolgok felőli bizonyosság és a nem látott dolgokról való meggyőződés. 2 Mert ezzel szereztek jó bizonyságot a régiek. 3 Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő. 4 Hit által vitt Ábel becsesebb áldozatot Istennek, mint Kain, s ezáltal bizonyságot nyert afelől, hogy igaz, mert Isten bizonyságot tett az ő ajándékáról, és így még halála után is beszél. 5 Hit által ragadtatott el Énók, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mert Isten elragadta őt. Mert elragadtatása előtt bizonyságot nyert arról, hogy kedves Isten előtt 6 Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. 7 Hit által kapta az intést Nóé a még nem látott dolgok felől, és istenfélelmében házanépe megmentésére bárkát készített. E hite által elítélte e világot, és a hitből való igazság örökösévé lett. 8 Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni, és kiment, nem tudva, hova megy. 9 Hit által vándorolt az ígéret földjén, mint idegenben, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyannak az ígéretnek az örököseivel. 10 Mert várta az alapokkal bíró várost, melynek tervezője és építője Isten. 11 Hit által nyert erőt Sára is a magzat foganására, és életkora ellenére szült, mivel hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. 12 Azért attól az egytől, mégpedig mintegy kihalttól olyan sokan származtak, mint az ég csillagai, és mint a tenger partján levő homok, amely megszámlálhatatlan. 13 Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és vándorok a földön. 14 Mert akik így beszélnek, nyíltan megvallják, hogy hazát keresnek. 15 És ha arra gondoltak volna, ahonnan kijöttek, lett volna idejük, hogy visszatérjenek. 16 Így azonban jobb után vágyakoztak, tudniillik a mennyei után. Ezért Isten nem szégyelli őket, hogy Istenüknek nevezzék, mert készített nekik várost. 17 Hit által áldozta volna fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett, és az egyszülöttjét vitte áldozatul, ő, aki az ígéreteket kapta, 18 akinek megmondatott: Izsáktól lesznek utódaid. 19 Arra számított, hogy Isten a halálból is képes feltámasztani, ezért vissza is kapta őt, mintegy előkép gyanánt. 20 Hit által áldotta meg Izsák Jákóbot és Ézsaut az eljövendőkre nézve. 21 Hit által áldotta meg a haldokló Jákób József mindegyik fiát, és botja végére hajolva imádkozott. 22 Hit által emlékezett meg élete végén József az Izráel fiainak kivonulásáról, és rendelkezett a teteme felől. 23 Hit által rejtegették Mózest születése után három hónapig a szülei, mivel látták, hogy szép a gyermek, és nem féltek a király parancsától. 24 Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják. 25 Inkább választotta az Isten népével való együtt nyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét. 26 Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartotta Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett. 27 Hit által hagyta ott Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mintha látta volna a láthatatlant. 28 Hit által készítette el a páskát és a vérrel való meghintést, hogy az öldöklő ne érintse elsőszülötteiket. 29 Hit által keltek át a Vörös-tengeren, mint valami szárazföldön, és amikor az egyiptomiak is megpróbálták ezt, elmerültek. 30 Hit által omlottak le Jerikó kőfalai, miután körüljárták azt hét napon át. 31 Hit által nem veszett el az engedetlenekkel együtt Ráháb, a parázna nő, amikor befogadta a kémeket békességgel. 32 És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról. 33 Ezek hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, 34 a tűz erejét kioltották, megmenekültek a kard élétől, felerősödtek a betegségből, hősök lettek a háborúban, és megfutamították az idegenek seregeit. 35 Asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottaikat, másokat pedig kínpadra vontak, akik visszautasították a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek. 36 Mások pedig megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. 37 Megkövezték, megégették, szétfűrészelték, karddal gyilkolták őket, juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve. 38 Ezekre nem volt méltó e világ, és pusztákon, hegyeken meg barlangokban és a föld hasadékaiban bujdostak. 39 És mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet. 40 Mivel Isten mifelőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nélkülünk tökéletességre ne jussanak.
Sehol sem olvassuk, hogy mondjuk Ábrahám hitt, meg azt hallotta, hogy Kánaánban olcsóbb a tojás. Ráhábról sem olvassuk, hogy hitt meg tetszettek neki a kémek. Nem olvassuk, hogy bármilyen emberileg megmagyarázható okuk lett volna az adott tett elvégzésére. Csak egy magyarázat létezik, hogy Isten adta hozzá a hitet a lelkükbe, s EGYEDÜL EZ A HIT volt az adott CSELEKEDET OKA. S itt jön képbe Jakab, aki azt hangsúlyozza, hogy ott volt a CSELEKEDET, a HIT ÁLTALI. Mert aki csak mondja, hogy hisz, de nem cselekszik, az nem hisz. (nem KIABÁLÁS, kiemelés volt.) Külön emeljük ki az olyan kifejezéseket, mint hogy „mintha látta volna a láthatatlant”, „a megjutalmazásra tekintett”. Nekünk már itt a bizonyság óriási fellege mégis a tömegek ma is kinevetik a hitünket.
Lk6,46 Miért mondjátok nekem: „Uram, Uram”, ha nem teszitek meg azt, amit mondok? 47 Aki hozzám jön, hallgatja a beszédemet, és aszerint cselekszik, megmondom nektek, mihez hasonló. 48 Hasonló egy olyan házépítő emberhez, aki mélyre ásott, és kősziklára helyezte az alapokat. Amikor aztán jött az árvíz, beleütközött a folyam árja abba a házba, de meg sem mozdíthatta, mert kősziklára épült. 49 Aki pedig hallgatja, de nem cselekszik aszerint, hasonló ahhoz az emberhez, aki alapok nélkül, csak a földre építette házát, és amikor jött az ár, azonnal összeomlott a ház, és teljesen elpusztult.
Mt 21,28 De mi a véleményetek erről? Egy embernek két fia volt. Odament az elsőhöz, és azt mondta neki: Eredj, fiam, dolgozz ma a szőlőmben. 29 Az pedig így felelt: Nem megyek, de azután meggondolta magát, és elment. 30 A másikhoz is odament, és hasonlóképpen szólt. Az így válaszolt: Megyek, uram, de nem ment el. 31 E kettő közül melyik teljesítette az apja akaratát? Így feleltek: Az első. Jézus erre azt mondta: Bizony mondom nektek: a vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában.
[Nem mellékesen ezek szinoptikusokból való idézetek. ]
Tegyük azért ide Jakabot is tágabb szövegkörnyezetben, hogy lássuk a fentiekkel együtt a 24 vers nem tagadja az egyedül hit általi megigazulást, amit tagad az a bemondom, hogy hiszek, de nem engedek az Igének:
Jak2, 14 Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, cselekedetei pedig nincsenek? Vajon megtarthatja-e őt a hite? 15 Ha pedig egy férfi- vagy nőtestvérnek nincs rendes ruhája, és nincs meg a mindennapi eledele, 16 és közületek valaki ezt mondja nekik: „Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól”, de nem adjátok meg nekik, amire szüksége van a testnek, mit használ az? 17 Így a hit is, ha nincsenek cselekedetei, halott önmagában. 18 De mondhatja valaki: Neked hited van, nekem pedig cselekedeteim vannak. Mutasd meg nekem a te cselekedetek nélküli hitedet, én pedig megmutatom neked az én cselekedeteimből a hitemet. 19 Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek. 20 Akarod-e pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül hasznavehetetlen? 21 Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekből igazult meg, amikor fiát, Izsákot felvitte az oltárra? 22 Látod, hogy hite együtt munkálkodott a cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit. 23 És beteljesedett az Írás, amely ezt mondja: Hitt pedig Ábrahám Istennek, és tulajdoníttatott az neki igazságul, és Isten barátjának neveztetett. 24 Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből. 25 Ugyanígy a parázna Ráháb is vajon nem cselekedetekből igazíttatott-e meg, amikor a követeket a házába fogadta, és más úton bocsátotta el őket? 26 Mert amint halott a test lélek nélkül, úgy halott a hit is cselekedetek nélkül.
Ami meg a nagy megállapodást illeti, nos a kérdés csak az, hogy kinek mit is jelentenek a fogalmak. Ha tetszik Krisztus egyházát csak ő ismeri. Ő az övéinek megértést ad, legyen akármelyik felekezetben. S Pál Gal1,6-8-ban és Gal1,9-ben leírt anathémái elnyelik a tridenti zsinat anathémáit.
Ok, Hunor, de mivel itt off topic, kérve lett ne itt legyen ez a téma. Az „…amelyen az Egyház áll vagy bukik ” poszt jobb lenne erre.
Hogy itt is nyoma legyen, itt a folytatás.