Jézus Krisztus üzenetének középpontjában az Isten országa állt. Az a valóság, mely olyan, mint a mustármag, a konkoly, a magától növekedő vetés, a földbe rejtett kincs, az igazgyöngy vagy a kerítőháló. Csupa olyan dolog, ami a hit számára válik láthatóvá és megragadhatóvá, máskülönben viszont rejtve marad. „Mert nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait, de azoknak nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van. Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek. (…) Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek és meg ne gyógyítsam őket.” (Mt 13,10-13.15)
„A ti szemetek boldog” – mondja Jézus a tanítványoknak a következő mondatban –, „mert lát, és fületek boldog, mert hall.” (Mt 13,16) Miért látnak és hallanak a tanítványok? Mert megadatott nekik a képesség, hogy lássanak, halljanak és értsenek. Miért nem látnak, hallanak és értenek a többiek? Mert megkövéredett a szívük, és behunyják a szemüket. Nem akarnak megtérni. Meggyógyulni még talán, de nem ezen az úton. Így amijük van, azt is elveszítik. Hiába bölcsek és értelmesek az élet különböző területein (gazdaság, tudomány, művészet, lélektan), az Isten országának a titkai rejtve maradnak előttük. Aki viszont megnyílik az ige előtt, mert megadatik neki a hallás és a látás, az még többet fog kapni, egyre többet fog érteni, és bővelkedni fog a megismerésben.
Jézus szerint a szív „kövérsége” az oka annak, hogy az emberek süketek és vakok az Isten országa valósága előtt, viszont a kegyelem az oka annak, ha meglátják az Isten országát. A süketség tőlünk van, a hallás Istentől. A valódi látás és hallás a Lélek fentről való ajándéka. Jézus egy másik alkalommal azt mondta Nikodémusnak, a zsidó bölcs embernek: „Bizony, bizony mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” (Jn 3,3) Nem csak nem mehet be abba (Jn 3,8), de meg sem láthatja. A Lélek nélkül az ember nem tudja megragadni az Isten országa valóságát, képtelen annak érzékelésére, nem gyakorol rá ez a valóság igazi vonzerőt. Fentről való új születés nélkül Jézus szerint vakok és süketek maradunk az isteni uralom evangéliuma előtt. Nem azért, mert ez az evangélium valamiféle ezoterikus üzenet lenne, hanem azért, mert a szívünk állapota miatt képtelenek vagyunk felfogni.
A példázatok ezért az elrejtés és a felfedés kettős eszközei. Aki érzékeli azt a valóságot, amiről Jézus beszél, mert a Szentlélek megadta neki, hogy érzékelje, az érti a példázatokat is, de legalábbis elkezdi megérteni azokat, hiszen valami rezonál a lelkében azzal a képpel, amit Jézus használ. Érti, mert belülről érti, hogy ez olyan érték, amiért érdemes minden mást hátrahagyni. A hit szemeivel ő is látja, hogy ez a kezdődő valami egyszer nagyon fontos lesz. Ami most kis mag, az hatalmas fává fog nőni, ami most kicsiny kovász, az a bőség lakomájának kenyerévé dagad. Látja, hogy amit a földbe vetettek, az magától fog nagyra nőni, mert Istentől van, nem emberektől. A példázatok megszólítják az embert, akinek a szíve már képes érzékelni a valóságot, amelyről a képek beszélnek, mert belülről kapcsolódik hozzájuk.
Aki viszont még nem kapta meg az új élet ajándékát, hanem megkövéredett szívvel, saját bűnei episztemológiai fogságában hallgatja a példázatokat, nem tud azokhoz megfelelőképp viszonyulni, hiszen nincs kapcsolat a szíve vágya és a példázat képe között. Nem tudja megragadni a képek prófétai üzenetét, mert nincs mihez társítania azt. Lát, de nem lát, hall, de nem hall. A példázatok elrejtik az üzenetet, mert nem kész a megtérésre, és nem közeledik az Áldott Orvoshoz, aki őt meggyógyíthatná. Episztemológiai fogságban van, melynek oka szíve „kövérsége”.
„Aki viszont megnyílik az ige előtt, mert megadatik neki a hallás és a látás, az még többet fog kapni”…
… és aki előtt nem nyílik meg, akinek nem adatik meg a hallás, azt ki nem nyitja meg, és ki nem adja meg?
és aki előtt nem nyílik meg, akinek nem adatik meg a hallás, azt ki nem nyitja meg, és ki nem adja meg?
Akinek nem adatik meg a hallás, az megmarad szíve kövérségében. Nincs más megoldás, csak az, amit Jézus mond. Egyedül Isten tud megmenteni.
Nekem egy kicsit furcsa ez a megadatik dolog ebben az értelmezésben. Szerintem annak adatik meg, aki akarja, aki pedig nem akarja annak nem. Mármint ezt úgy értem, hogy nem a hallást és a látást akarja, mert hát azt sokan akarják, hanem betölteni azt, hogy szeresd felebarátodat, mint magadat, mert ezt viszont kevesen akarják, legalábbis a gyakorlatban, mert ez a kövéreknek a kövérségük elvesztését jelentené, azt hogy beismerik, nem különbek, nem érdemelnek többet, a soványaknak pedig a lehetőségről való lemondást, hogy kövérré legyenek. Így hát tetszik vagy sem, ez a kapu, egy hangszigetelt, átláthatatlan kapu, hogy csak az halljon és lásson, aki belép rajta… A tanítványok beléptek ezen, vállalták az új életet Jézussal együtt, úgy éltek, ahogy Ő.
Valóban beszédes ez az „episztemológiai jelentőségű igék” cím! Most akkor ki ismerheti meg a mennyek országának titkát? A kiválasztott igeszakasz szerint az, akinek ez megadatik. Ebből ugye óhatatlanul jön a kérdés: Kinek adatik, vagy kinek nem adatik? Valóban nincs más megoldás, csak az, amit Jézus mond! De vajon Jézus mit mond? Ebben a történetben és pédázatban a mondandójának a sűrítménye valóban ez: akik a „…szemüket és fülüket is becsukták…” Ahogyan te értelmezted Ádám, én is úgy értelmezem idáig. Mert „nem akarnak megtérni”. „A példázatok elrejtik előlük az üzenetet, mert nem készek a megtérésre és nem közelednek az Áldott Orvoshoz, aki meggyógyíthatná őket.” Itt inkább a „nem adatott” oldal kapott hangsúlyt. Nekem valahogy idekívánkozna a másik oldal is, ahol az „adatik” is hangsúlyt kap. Pl. „Kérjetek, és adatik …” Persze nyilván nem fér minden egy cím alá, és az is lehet, hogy ezt már nem így látod.
Először is, Ádám, köszönöm a posztot 🙂
Jonas, a Róma 9 második felét ajánlom figyelmedbe…
Sokszor szeretnénk a saját felelősségünket Istenre kenni — de nem jó ötlet.
„Könyörülök akin könyörülök, és irgalmazok akinek irgalmazok.”
„Tehát nem azé, aki akarja, se nem azé aki fut érte, hanem a könyörülő Istené”.
továbbra sem mi érdemeljük ki…
aki ezt is mondta: „Hívom a nem én népemet én népemnek; és a nem szerettet szeretettnek.” — Isten irgalmas…
Keresem, hova tettem az Institutiot, meg kell keresnem, de Kálvin nagyon jól leírja, hogy az emberi felelősség és Isten eleve elrendelése egymással nem kijátszható…
Megleptél dzsaszper, mert hogy az általad idézett bibliai mondatok éppen arról beszélnek, hogy Isten mit tesz, és az ember felelőssége ezekben nem jelenik meg. Ugyanakkor az előtte lévő mondatodban épp arról szeretnél meggyőzni, hogy nem jó ötlet Istenre kenni a felelősséget. Éppen ezzel értek egyet, és éppen ezért idéztem olyan mondatot is Jézus tanításai közül, amely az ember felelősségét is hangsúlyozza. Amelynek a vége így szól, „…a zörgetőnek megnyittatik.” A poszt témájához visszatérve, a magával eltelt, „megkövéredett szívűnek” nem adatik meg Isten országa titkainak megértése, de a zörgetőnek kinyitja a mennyei Gazda az ajtót. Ettől még maximálisan egyetértek Kálvin általad is idézett gondolatával.
Nekem erről sokszor a Zs119:55-57 jut eszembe. „Uram, éjjel is gondolok nevedre, megtartom törvényedet. Ez jutott nekem, hogy megtartom utasításaidat. Uram, ez az én részem, hogy megtartom igéidet.”
Van ami Isten dolga, és van ami a miénk. A mi dogunk a Vele való együttműködésben, hogy megtartjuk a parancsolatait, mármint azt az egyet, amiből minden más is következik, és akkor Isten kijelenti magát. Végülis a Bibliát senki sem olvassa, mindenki értelmezéseket olvas, ezek jelennek meg és rögzülnek a szívünkben. Nagyon nem mindegy, hogy a parancsolat fényénél olvasunk, vagy valami egészen más természetű fény világítja meg a holt betűt.
Jonas,
örülök, hogy a „és aki előtt nem nyílik meg, akinek nem adatik meg a hallás, azt ki nem nyitja meg, és ki nem adja meg?” kérdésed mögött nem az erre a kérdésre tipikus hozzáállás húzódott meg 🙂 Az esetek zömében a kérdés arról szól, hogy ami nekem nem adatott meg, arról ugye én nem is tehetek…
Azzal kapcsolatban nincs érdemünk/felelősségünk, hogy mi adatik meg nekünk, az Isten irgalmasságából/kegyelméből van. Azzal kapcsolatban viszont lehet felelősségünk, hogy mi nem adatik meg nekünk…
Dzsaszper,
az első két mondatodig értjük egymást, egyet gondolunk. Viszont az érdemet és a felelősséget ez esetben én nem vonnám össze egy / jellel. Én úgy gondolom, és úgy hiszem, abban hogy mi adatik meg, érdemünk nincs, felelősségünk viszont van. Gondolj csak az engedelmességre, vagy az imádságaidra. De szerintem idáig ebben is egyetértünk. Most tudatosan nem akarom ezt tovább feszíteni. 🙂
Jonas,
nekem gyanús, hogy lényegében ugyanarról beszélünk, kicsit más szavakkal…