Ez a cikk az előző bejegyzés folytatása, ahol arról írtam, hogy hit által a tudomány is messzebb lát, mint hit nélkül. Most annak a hitnek a tartalmáról szeretnék néhány gondolatot megosztani, amely hit a Zsidókhoz írt levél szerzője szerint közelebb juttat az eredet megértéshez, mint bármely más módszer. A kulcs a mózesi teremtéstörténet. A bibliai Genezist Isten népe mindig a hit alapvető dokumentumának tartotta, Jézus Krisztus is így tekintett rá (vö. Mt 19,4). Igaz, hogy a Genezis első fejezete műfajilag közelebb áll a költői prózához, mint a tudományos leíráshoz, de jól értelmezve is a kozmogóniáról (a világ keletkezéséről) szól, és a Szentlélektől ihletett isteni kinyilatkoztatás, melyben megbízhatunk. Vajon mik azok az alapvető gondolatok, amelyeket a hit a Genezisből nyerve világosságként használhat az eredetről folyó kutatásokhoz? Hadd soroljak fel néhányat (a teljesség igénye nélkül).

1) Isten van. A Genezis azzal a mondattal indít, hogy „Kezdetben teremtette Isten…” A történet nem bizonyítja Isten létezését, hanem feltételezi azt. Minden filozófiának és gondolkodási rendszernek van kiindulópontja, a Genezis kiindulópontja Isten létezése. Kezdetben Isten… Ez más paradigma, mint az a filozófia, amelyben az anyag és/vagy az energia a jelenségek egyetlen lehetséges oka és magyarázata. A naturalista világkép sem bizonyítja az anyag elsőbbségét, hanem filozófiai kiindulópontként használja. A Bibliában az „első filozófia” (vagyis minden más gondolkodást megalapozó gondolat) Isten létezése. Az elmúlt évtizedekben Alvin Plantinga és Nicholas Wolterstorff filozófusok megmutatták ennek a megközelítésnek a létjogosultságát, a Biblia még ennyit sem tesz. Egyszerűen elindítja a történetet erről a pontról.

2)  Isten a világ teremtője. „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” A világ nem magától jött létre, hanem egy értelmes szándék és akarat következtében létezik. Amikor Stephen Hawking azt állítja, hogy a világegyetem keletkezésére van tudományos magyarázata, mely feleslegessé teszi az „Isten-hipotézist”, nem csak a tudós szerepéből lép át a filozófus szerepébe, de a Genezisnek is ellentmond. Hasonlóképpen, minden olyan világmagyarázat, mely kihagyja az értelmes tervezőt a számításból, idegen a Genezistől. A véletlen mutáció és természetes szelekció mint a biológiai komplexitás kizárólagos magyarázata szintén élesen szemben áll a Genezissel. Nem maga a mutáció és a szelekció ténye, hanem az a filozófiai elv, amely a komplexitás létrejöttét tervező szándék és cselekvő intelligencia nélkül képzeli el.

3) Isten különbözik a teremtéstől. Amikor a Genezis azt mondja, hogy kezdetben teremtette Isten a világot, radikálisan szakít a korabeli mítoszok szemléletével. Az ókori keleti mítoszok az istenek keletkezésével kezdődtek. Ezekben a mítoszokban az istenek valójában a természet erőinek a produktumai. A Biblia ezzel szemben azt állítja, hogy Isten létezett a természet alapanyaga nélkül is. A bibliai Genezis nem beszél teogóniáról, csak kozmogóniáról (ezt nem érti például Dawkins, amikor a kozmológiai istenérv kapcsán folyton azt kérdezi: „Jó, de akkor ki teremtette Istent?”). A kozmosz a Genezis szerint ráadásul nem Istenből jön létre, hanem Istentől, vagyis az univerzum nem része Istennek, hanem alkotása. Az Alkotó és az alkotás közötti különbségtétel kizárja a panteizmust is, és a naturalista tudománynak azt a törekvését is, hogy az univerzum látható tervezettségének okát – az ősi teogóniákhoz hasonlóan – magán az univerzumon belül keresse. A Genezis szerint az intelligencia nem része, hanem oka az anyagnak.

4) Isten nem egyszerre teremtett. A Genezis egyik érdekes hangsúlya, hogy Isten nem egyszerre teremtette meg az univerzum változatos valóságát, hanem több lépésben. Hogy a napok keretébe foglalt lépések pontosan mit jelentenek, azzal kapcsolatban többféle nézet van. Van, aki szó szerint 6×24 órás periódusokat lát a történetben, van, aki nagyobb (akár évmilliárdokat felölelő) korszakokat, és van, aki szimplán irodalmi keretet. Abban azonban mindegyik nézet megegyezik, hogy a teremtés több lépcsőben zajlott. Exegetikai vizsgálódásaim engem arra vezettek, hogy a Genezis napjait irodalmi keretnek vegyem, melyben az első három nap a valóság tereinek a létrehozását mutatja be, a második három nap pedig ezeknek a tereknek a betöltését. A szöveg nyitva hagyja azt a kérdést, hogy a teremtés pontosan milyen folyamat által zajlott le, az azonban világos, hogy nem egyszerre történt. Istennek a Bibliából megismert jellemétől és cselekvési módjától egyáltalán nem idegen, hogy teremtő aktusai egyedi eseményeket (szingularitásokat) és általa létrehozott törvényszerűségeket (regularitásokat) egyaránt tartalmazzanak.

5) Isten a szava által teremtett. Ahogy a Zsidókhoz írt levél is hangsúlyozza, hit által értjük meg, hogy a világok Isten szava által jöttek létre. A Genezisben Isten szava újabb és újabb lökésekként éri a tohuvavohut. Amikor Isten megszólal, a valóság megváltozik. „Legyen” szava teremtő szó. Ez a szó hozza létre a világosságot, a szárazföldet, az életet és az embert, ez a szó választja el a tereket és tölti meg azokat szervetlen és szerves dolgokkal. Két nap van a teremtéstörténetben, amikor Isten kétszer is megszólal: a második nap és a hatodik nap. Isten a második napon hozza létre szava által az első élő organizmusokat, a hatodik napon hozza létre szavával az embert. Mintha azt akarná a szöveg hangsúlyozni, hogy az élet és az ember teremtése különleges szingularitások a teremtés folyamatában. Éppen ezért a jó tudomány, melynek „első filozófiája” nem a naturalizmus, hanem Isten létezése, bizalommal lesi az isteni Szó nyomait mind az élet, mind az emberiség múltjában. Ahogy Jézus feltámadásának, ennek az isteni Szónak is lehetnek „kráterei”.

6) A teremtés csúcspontja az ember megalkotása. A Genezis hetének teleologikus sodrása az ember teremtésében nyer értelmet. A szöveg rengeteg finomsággal hívja fel erre a figyelmet. Umberto Cassuto Genezisről szóló kommentárjában rámutat, hogy tíz kijelentés hangzik el Isten szájából, melyből hét teremtő szó („legyen”), és három kifejezetten az emberrel kapcsolatos. Az állatokat Isten parancsára a föld hozza létre, az embert viszont Isten személyesen gyúrja a föld porából, majd ő maga lelel életet belé. Érdekes az is, hogy egyedül az ember teremtése előtt olvasunk Isten előzetes gondolatairól („Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá…”). A Genezis hetének szombatját megelőzi az ünnepélyes aktus: Isten műve befejezéseként elhelyezi a teremtés templomába képmását, az embert, hogy helytartójaként uralkodjon a többi teremtményen. A szöveg az ember megalkotásakor különösen is költőivé és ünnepélyessé válik. Azt a nyomatékos helyeslést is kizárólag az emberrel kapcsolatban halljuk, hogy „igen jó”. Az ember nem pusztán egy az állatok (bármilyen fejlett állatok) közül, hanem Isten képmása. Nem véletlen, hogy a szöveg kiemeli: Ádám nem talált magának társat az egész teremtésben. Érdemes magunkkal vinnünk a Genezisnek ezt a világosságát is az eredet kutatásához!

Természetesen sok egyebet magunkkal vihetünk még a Genezisből (itt például összeszedtem más tanulságokat is), de már ez a hat is jóval messzebb vezet bennünket a világ megértésében, mint az összes eredettel foglalkozó tudományos kutatás, ha azok épp csak ezeket hagyják figyelmen kívül. „Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta…”