A kálvinista teológiában szépen megfér egymás mellett Isten szuverén kegyelme és az emberi felelősség. Félreértik a kálvinizmust, akik a kegyelmet fatalizmusnak gondolják. Bunyan evangéliumi kálvinistaként a kegyelmet tartotta az üdvösségre jutás és a hitben való kitartás végső okának (ahogy ezt az előző bejegyzésben is láttuk), azonban ezt nem az emberi felelősség ellenében, hanem annak megalapozásaként értette. Ezt szemlélteti az alábbi kép, amit szintén Értelmező mutatott Keresztyénnek.
„Láttam most, miként fogta Értelmező újból kézen, s mint vezeté egy kellemes helyre, hol egy nagy, elragadó kinézésű palota volt építve, melynek látásában Keresztyén igen gyönyörködött, különösen midőn tetején egész aranyba öltöztetett embereket látott járkálni.
Hogyan mehetünk mi oda? így szólt Keresztyén.
Értelmező odanyújtotta neki kezét, s a palota kapuja felé vezette. A kapu előtt nagy tömeg ember állott, mintha be kívánkoztak volna menni, de nem mertek. Nem messze a kaputól, asztal mellett egy ember ült, kezében könyvet s írószert tartva, hogy azok neveit, kik bemenendők voltak, feljegyezze. Látta most, hogy a kapuba vezető úton sok fegyveres ember állott, hogy azt megvédjék, s elhatározva, hogy azokat, kik bemenni akarnak, mindennemű bántalmakkal és sértésekkel illessék; Keresztyén ezen elbámult.
Végül midőn a fegyveresek előtti félelemből mindenik visszarettent, Keresztyén egy merész, bátor kinézésű embert látott ahhoz, aki jegyezgette a neveket, e szavakkal közeledni: írd be nevemet, Uram! Ez megtörténvén, látta, miként húzta ki az ember kardját, s sisakkal fején a fegyveresekre rohant, kik halált hozó erővel törtek reá. De nem veszté el bátorságát, hanem dühösen vagdalt s szúrásokat osztott maga körül. Miután néhány sebet kapott s ő is mért néhány csapást azokra, kik ellenezték neki a bemenetelt (ApCsel 14,22), mindnyájukon keresztülvágta magát, s előrenyomult a palotába. Erre a tetőn járók édesded hangon mondák neki: Jöjj be! jöjj be! Dicskoszorú vár rád, jöjj be! Belépett, s épp oly ruhát adtak reá, minőt a bennt levők hordtak.
Keresztyén mosolygott s mondá: valóban azt hiszem, ennek jelentését értem.„
„…………………………………………. , Keresztyén egy merész,
bátor kinézésű embert látott ahhoz, aki jegyezgette a neveket, e szavakkal közeledni: írd be nevemet, Uram! Ez megtörténvén ……. húzta ki az ember
kardját, s sisakkal fején a fegyveresekre rohant,……………………”
Úgy emlékszem, nálam ez a mozzanat kimaradt. Nem kértem az Urat arra, hogy
írja be nevemet az élet könyvébe, mivel azt sem tudtam, hogy van ilyen. Mi –
után megkaptam a hit ajándékát és mozdultam, majd elindultam Isten felé, az
úton haladva tudatosította Atyám az ige által, hogy nevem be van írva az é –
let könyvébe, ami miatt érdemes harcba szállni. Ennek a felbecsülhetetlen
értékű információnak birtokában tanulom használni az ellenséggel szembeni
hatásos fegyvereket, melyekből Bunyan testvér kettőt említ meg a 6 közül.
E kettő: szájban (kézben) az ige kardja, és fejen az üdvösség sisakja.
De a harcban nélkülözhetetlen a további 4 is. Derékon az igazságszeretet öve,
mellvédként a megigazulás páncélja, lábakon a saru, mely a békesség evangéli –
umának hirdetésére való készség, és a „mobil” pajzs, amit oda tudok tartani,
ahonnan a hitemet támadó nyilak záporoznak felém.
Emlékszem mennyire örültem a felismerésnek, ezeket a fegyvereket Isten már
elkészítette az övéi számára, amik közül 5 védekező, és 1 támadó, ami az ige
kardja.
„látta, miként húzta ki az ember kardját, s sisakkal fején a fegyveresekre rohant, kik halált hozó erővel törtek reá. De nem veszté el bátorságát, hanem dühösen vagdalt s szúrásokat osztott maga körül. Miután néhány sebet kapott s ő is mért néhány csapást azokra, kik ellenezték neki a bemenetelt”
– Mai szlengben, Bunyan túltolja a biciklit. Ott kellett volna abbahagyni, hogy „Keresztyén egy merész, bátor kinézésű embert látott ahhoz, aki jegyezgette a neveket, e szavakkal közeledni: írd be nevemet, Uram! Ez megtörténvén” Eddig van némi értelme a hasonlatnak, innentől már nincs.
Bunyan szó szerint veszi azt az odavetett mondatot, hogy „A mennyek országa Keresztelő János idejétől mindmáig erőszakot szenved, az erőszakosok szerzik meg.” (Máté 11,12) Ez azonban aligha kard általi erőszakot jelent, mivel ez ellentmondana egy másik, sokkal híresebb szakasznak, amely szerint ki kardot ragad, kard által vész.
Inkább arról van szó, hogy a kereszt(y)én(y) abban bízva éljen és iparkodjon, hogy az ő neve konkrétan be van írva, vagy be lesz, vagy ilyesmi. Így optimalizálja az esélyeit. Ha még sincs beírva (hiszen ezt senki nem tudja előre), akkor nem rajta múlott, és a deus ex machina még mindent a javára fordíthat az utolsó pillatban. Ha viszont előre eldönti magában, hogy úgy sincs beírva, akkor csak rosszat tud magának okozni a földön és a földi élet után. Nem értek egyet azzal, hogy Jean Calvin ellentmondásmentesen kidolgozta a gondolatot, szerintem nem sikerült neki. Senki nem tudja földi logikával maradéktalanul összebékíteni azt a két szempontot, hogy az üdvözülők tutira előre fel vannak írva mind, mégis jelentős részben rajtuk múlik a bejutás. Ha fel vannak írva, akkor rajtuk legfeljebb a be nem jutás múlik, azaz elronthatják a nekik szánt jót. Aki meg nincs felírva, azzal mi lesz, és az mitől igazságos az állítólag legszeretőbb Isten részéről? Jean Calvin jó szándékú fickó volt, de olyan spekulációkba ütötte az orrát, amiktől okosabb lett volna visszarettennie.
Mai logikával (és ezt nem szánom egyetlen definitív elképzelésnek) az tűnik valószínűbbnek, hogy minden egyes ember neve fel van írva, azaz minden ember meghívott, de rajta múlik, hogy a meghívást komolyan véve igyekezzen teljesíteni a feltételeket, és mivel garantáltan úgysem sikerül neki önerőből, kérje is az üdvösség ajándékát. Nem az érdemeiért, hanem kegyelemből. Ez az elképzelés is nyitva hagy bizonyos forgatókönyveket az életmóddal kapcsolatban, de egy körrel talán többet fed le Calvin elgondolásánál.
Vértes László többek között ezt írta:
„…………………………………………………….
Mai logikával (…………………) az tűnik valószínűbbnek,
hogy minden egyes ember neve fel van írva,” (az élet könyvébe)
A Bibliában levő igék alapján, (amelyek iránymutatók) úgy látom,
ez nem helytálló. Kettőt ennek igazolására:
„………………………………………….. megadatott neki
a hatalom minden törzs és nép, minden nyelv és nemzet felett: hogy
imádja őt mindenki, aki a földön lakik, akinek neve nincs beírva a
megöletett Bárány életkönyvébe a világ kezdete óta.”(Jel.13:7/b-8)
„……… És csodálkoznak a föld lakói, akiknek nincs beírva nevük
az élet könyvébe a világ kezdete óta, amikor látják, hogy a vadál –
lat volt és nincsen, de megjelenik.” (Jel.17:8/b)
Ezen igékből egyértelmű, akiknek nevei viszont be vannak abba írva,
az a világ kezdetekor történt. Ez pedig Isten előretudása miatt le –
hetséges. Ő már akkor tudta kik lesznek azok, akik engedik magukat
meggyőzni bűnösségük felől, mely elválasztó falként emelkedik Isten
és ember közé. Amikor ez megtörténik, akkor a meggyőzött ember úgy
ragadja meg a feléje nyújtott kegyelmet, mint a fuldokló a mentőkö –
telet.
„……………………………………………………..
Ezen igékből egyértelmű, akiknek nevei viszont be van írva az élet
könyvébe, az a világ kezdetekor történt. Ez pedig Isten előretudása
miatt lehetséges. Ő már akkor tudta kik lesznek azok, akik engedik
magukat meggyőzni bűnösségük felől, mely elválasztó falként emelke –
dik Isten és ember közé. Amikor ez megtörténik, akkor a meggyőzött
ember úgy ragadja meg a feléje nyújtott kegyelmet, mint a fuldokló
a mentőkötelet.”
Tudom, föntebbi gondolataim és az alábbi kiegészítés bibliai igazsága
ismert a blog működtetőjének és az itt kommentelőknek, mégis leírom,
mert örömet jelent, hogy tehetem:
A kegyelem megragadásával egy időben az Úr Krisztus is lakozást vesz
a megmentett ember szívében a Szentlélek által, akiről pedig tudjuk,
„Benne volt az élet,…..” (János 1:4/a). Így aki az Úr Krisztust be –
fogadja, vele együtt azt az életet fogadja be, ami alapjául szolgál
az Élet könyvébe való beírásnak. Addig ugyanis bár fizikailag él, de
Isten úgy tekinti őt, mint halottat. Ennek igazolására 3 igehely:
„Igazán mondom nektek: eljön az idő, és már itt is van, amikor a ha –
lottak meghallják az Isten Fia hangját, és mindenki aki meghallja,
élni fog.” (János 5:25)
„…….: Ismerem mindazt, amit teszel, és tudom, hogy élőnek hívnak,
pedig valójában halott vagy.”(Jelenések 3:1/b)
„Azoknak azonban, akik befogadták őt, jogot adott arra, hogy Isten
gyermekei legyenek. Mindazoknak, akik hisznek benne.”(János 1:12)
Vértes László szerint:
Bunyan szó szerint veszi azt az odavetett mondatot, hogy „A mennyek országa Keresztelő János idejétől mindmáig erőszakot szenved, az erőszakosok szerzik meg.” (Máté 11,12)
Én úgy vélem, ez semmiképpen nem pozitív jellemzése az adott időszaknak Jézus részéről. Ez a magyar gondolkodásban a Károli-fordítás miatt ült meg, amely nem használja a „szenved” kifejezést. Luther ráadásul azt sem mondja, hogy „erőszakosok”, hanem sokkal egyértelműbben az „erőszaktevők” szót szerepelteti. László értelmezése akkor állna meg igazán, ha a „törekednek, törekvők” szavakkal helyettesíthetnénk a fentieket. Lehet, hogy túl merész a feltételezésem, de szerintem itt Jézus arról beszél, hogy Keresztelő János is, Ő maga is az immáron elközelgett mennyei ország részei, megjelenései, s a kettejük ellen folyton acsarkodó erőszaktevők miatt szenved maga a mennyország is erőszakot. És talán a következő mondat is ezt erősíti, mivel abban meg is mondja: a próféták és a Törvény Keresztelő Jánosig működtek, azóta csak a Jézus és János elleni erőszakos, sőt, sunyiságtól sem mentes, alantas küzdelem zajlik. (Az időt Jézus pontosan behatárolta!) És azzal zárja, hogy az erőszaktevők magukhoz ragadják azt (itt Luther a reißen=tépni, szakítani igét használja – azaz azt mondja: maguknak szakítják el). Ez szerintem nem hangzik tanácsnak, iránymutatásnak, sokkal inkább egyfajta figyelmeztetésnek, vagy jóslatnak. És ha végignézzük az azóta eltelt időt is, hát… találunk jócskán erőszakot és erőszaktevőket…