Értelmiségi keresztények értelmiségi felelőssége?

2011 márc. 1. | Divinity, Filozófia, Közösség, Művészet, Társadalom, Tudomány | 8 hozzászólás

Charles Malik szenvedélyesen hitt az egyetemek társadalom- és kultúraformáló szerepében, és ebből kifolyólag abban is, hogy a keresztények nem mondhatnak le az egyetemek világnézeti kritikájáról és befolyásolásáról. Ez a meggyőződése nem csak közéleti felelősségvállalásából következett, hanem megtérés-teológiájából is. Malik féloldalasnak tartotta azt a megtérést, amely nem formálja át egyben a gondolkodást is, és féloldalasnak tartotta azt a tanítványságot, melybe nem tartozik bele a körülöttünk lévő világ befolyásolása. Meggyőződéssel vallotta, hogy a Szentlélek az értelmünket is meg akarja változtatni, és arra tanít, hogy ne csak teljes lelkünkkel, de teljes elménkkel is szeressük Istent.

Malik egy amerikai evangéliumi keresztényeknek tartott előadásában ezzel kapcsolatban rámutatott az antiintellektualizmus problémájára. „Őszinte leszek veletek. Az amerikai evangéliumi mozgalomra leselkedő legnagyobb veszély ma az antiintellektualizmus. Evangéliumi keresztények nem fordítanak elég gondot az értelem nagyszerű és mélyre ható képességeire. Erre akkor fordítunk figyelmet, ha néhány évig elmerülünk a gondolkodás és az emberi szellem történetében. De az emberek hamar túl akarnak lenni az egyetemi éveiken, hogy pénzt keressenek, gyülekezetben szolgáljanak és az evangéliumot hirdessék. Nem becsülik meg azt az óriási lehetőséget, hogy szabadon beszélgethetnek a múlt legnagyszerűbb elméivel, és ezáltal érlelhetik, élesíthetik és tágíthatják saját gondolkodásuk potenciálját. Ennek következtében teljesen átadjuk az ellenségnek a kreatív gondolkodás területét. Melyik evangéliumi vezető áll a kutatásban és akadémiai munkában egy szinten a világi, materialista, ateista tudósokkal? Melyik evangéliumi tudóst idézik a legnagyobb szaktekintélyek normatív forrásként a történelem, a pszichológia, a szociológia vagy a politika területén?”

Malik később hozzáteszi: „Az antiintellektualizmus minden szempontból önmagát legyőző hozzáállás. Ébredjetek fel, barátaim, ébredjetek: a világ gondolkodását a nagy egyetemek ellenőrzik! Hogyan gondolhatjuk hát, hogy befejeztük az evangélizáció feladatát, ha az egyetemek kimaradnak belőle? És hogyan tudnánk az egyetemeken az evangéliumot hirdetni, ha nem tudjuk megszólítani az egyetemeket? És hogyan tudnánk megszólítani az egyetemeket, ha előbb nem vagyunk intellektuálisan az ő szintjükön?”

Maliknak szerintem igaza van, amikor az egyetemek szerepét hangsúlyozza a társadalomban, és igaza van akkor is, amikor a keresztények felelősségét hangsúlyozza az értelmiség körében. Nyilvánvaló, hogy nem minden hívő feladata, hogy az akadémiai világ gondolkodását befolyásolja, vagy hogy egyáltalán a közelébe kerüljön ennek az küzdőtérnek. De az biztos, hogy vannak jó képességekkel rendelkező hívő keresztények, akiknek felelősségük van abban, hogy tudásukat (is) az evangélium szolgálatába állítsák.

Hála Istennek, sok változás történt Malik intő szavai óta, ma már igenis vannak olyan evangéliumi tudósok a társadalomtudományok területén, akiket szaktekintélyként tartanak számon, és akiknek a gondolkodása komoly befolyást gyakorol a kultúra formálására. Az elmúlt évtizedekben Alvin Plantinga, Nicholas Wolterstorff, William Lane Craig és C. Stephen Evans valódi tekintélyekké váltak a filozófia területén, a cambridge-i Tyndale House komoly eredményeket ért el a bibliai tudományok területén, Kevin Vanhoozer és Anthony Thiselton a hermeneutikában, vagy éppen George Rekers a pszichológiában, és sorolni lehetne a bíztató példákat más diszciplínák esetében is. Emellett léteznek ma már olyan evangéliumi kezdeményezések, melyek tovább erősítik az evangéliumi keresztények értelmiségi felelősségvállalását. A European Leadership Forumból kiinduló többszáz kezdeményezésnek már most komoly hatása van például az európai evangéliumi világra, és biztosan jelentős eredménye lesz a kifejezetten doktoranduszokat segítő Cambridge Scholars Network programjának is.

Malik gyakran hangsúlyozta a keresztények kettős küldetését: „Felelős keresztényeknek két feladattal kell szembenézniük: a lélek megmentésével és az értelem megmentésével… Azért esedezem, hogy a keresztény figyelem egy kis része legalább az értelemre is kiterjedjen. Ha az a Szentlélek akarata, hogy figyelmet fordítsunk a lélekre, biztosan nem akarja, hogy az értelmet viszont elhanyagoljuk.”

Szerintem sem. Mindannyiunk feladata tehát, hogy gondolkodásunkat az evangélium szolgálatába állítsuk. Értelmiségi keresztényeknek ezen kívül minősített, értelmiségi felelősségük is van: felelősséget kell vállalniuk azokért az ajándékokért és lehetőségekért, melyeket Istentől a társadalmi gondolkodás befolyásolására kaptak.

8 hozzászólás

  1. Sytka

    Bár sok jó gondolatot felvetett Malik, azt gondolom ezt a kérdést sem érdemes egyetlen szemszögből nézni. Most megpróbálom röviden leírni a „másik oldalt” is – és ezt nem azért teszem, mert kötekedni szeretnék, hanem mert úgy vélem hozzá tartozik az igazsághoz.

    Szerintem Jézus „sikeressége” és a kereszténység terjedése is sok esetben azt bizonyítja, éppen az intellektualizmus gőgje képez olyan falat, ami elzárja a mögöttük lévőket a hittől. Az egyszerűbb emberek, a „világ bolondjai” (1Kor 1:27), a senkik azok, akiket Isten magának kiválasztott. Ezek a senkik éppen azzal szégyenítik meg a maguk szemében bölcseket, hogy NEM nőnek fel az ő szintjükre, mégis helyesebben látják az életben az összképet. Lehet, hogy az egyetemi végzettség elegendő ahhoz, hogy valaki egy műveltségi vetélkedőben fölényes győzelmet arasson, mégis a gyakorlati tapasztalat szerint az életet nem segít megélni a maga teljességében. Persze, most sarkítottam…

    Én egyre inkább azt látom, hogy minden embernek szüksége van katarzisra. Hol kaphatja ezt meg, ha nem az egyházban? Menjen kabaréba? Menjen persze nyugodtan, de azt gondolom a teológia állandó felelőssége, hogy élményt is nyújtson a száraz ismereteken felül az embereknek. Ma sajnos az az általános tapasztalat, hogy vagy élménycentrikus kereszténység van (ami nem katarzist, hanem eksztázist akar nyújtani), vagy kiüresedett moralizálás (ami meg nem ad szinte semmit az embereknek). Az az istenhit, ami csupán olyan, mintha egy köteg szénát kellene lenyelni, jobb esetben érintetlenül hagyja a hívőt, rosszabb esetben fárasztja és elhidegíti a hittől és az egyháztól. Én hiszem azt, hogy van „arany középút”, Isten nem csak az értelmet, hanem az egész embert képes megszólítani és ez bizony érzelmi élményeket is behoz a képbe.

    Végül azt is kezdem tapasztalni – lehet, rossz körökben forgok -, hogy túl sok a „vízfejű” keresztény. Ezek tele vannak ismerettel. Kívülről fújják a Szentírást, tudják mi hol van megírva, viták során hatékonyan forgatják az igeverseket, könyvespolcaik roskadoznak a tanításoktól. Ha belegondolok, kicsit én is közéjük tartozom és ezt egyáltalán nem büszkeséggel mondom. Egy év alatt iszonyat mennyiségű prédikációt, tanítást, bizonyságtételt hallgatok végig. Ez az elmélet. Mikor élem meg, mikor élem át?

    Bocsánat, ha túl akadékoskodó lettem volna.

  2. Szabados Ádám

    Kedves Sytka, köszönöm a kiegészítést, tulajdonképpen egyet is értek veled. Tényleg két oldala van a kérdésnek.

  3. endi

    Én semmilyen összefüggést nem vettem észre az iskolai végzettség és az értelmesség között.
    Azzal viszont egyetértek, hogy a Biblia nem tartja az értelmet alacsonyabbrendű vagy akár rossz dolognak. Valójában nem is lehet szétválasztani az értelmet és a lelket (szellemet, akármit). Én azt is észrevettem, hogy akik azt mondják és tanítják hogy értik a különbséget a kettő között, pont azok nem nagyon értik. 🙂

  4. Szűcs Csaba

    Szerintem Malik itt nem az elmélet, vagy az értelem elsőbbrendűségéről, vagy mindenhatóságáról beszél. Nem is akarja szembeállítani az értelem és az érzelem emberi dimenzióit. Ez amúgy keresztény körökben gyakran előkerülő gumicsont téma, ami véleményem szerint nem vezet sehova, inkább visszahúz. Nyilvánvalóan arról sincs szó, hogy Malik itt az ész, az értelem, az intellektualizmus alapos kritikáját mondaná el. Épp ellenkezőleg.

    Malik az ész, az értelem, a szellem, a gondolkodás vívmányairól, nagyszerűségéről, és az abban rejlő óriási lehetőségekről beszél. Azt is mondhatnám, hogy Malik rácsodálkozik erre az emberi eszközre, újra felfedezi azt.

    És egy lépéssel tovább is megy, és felteszi a kérdést: mi lenne, ha ezt a nagyszerű emberi eszközt, az észt, az értelmet, az elmét a keresztény emberek elkezdenék használni, elkezdenék a benne lévő óriási lehetőségeket kiaknázni.

    De nem úgy s nem olyan célokra, mint ahogyan és amilyenekre a világi emberek teszik, hanem Istennek engedelmes módon és utakon, az értelem területén is az igazi istenképűséget visszanyerve.

    Lehet, hogy Malik arról beszél, hogy a keresztény emberek ne legyenek restek az eszüket, az értelmüket használni, kiművelni, miközben időnként világi emberek ezt hívőket megcsúfoló módon és a maguk hasznára és érdekében teszik.

    Lehet, hogy Malik olyan emberekről álmodik, akik innovatívak, újszerűek, leleményesek, megnyerő gondolkodásúak, alázatos zsenik s közben nem szégyenlik Krisztust követni.

    Lehet, hogy Malik valamiféle jó értelemben vett keresztény felvilágosodást, keresztény racionalizmust szeretne, ami nem az ember dicsőségét, országát és hatalmát építi, hanem Isten országáért tesz és fáradozik szellemi síkon.

    „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.”

  5. Eliyah

    Néztem a neveket, akiket felsoroltál, Vanhoozer dekonstruktivizmusra adott rakciója főleg érdekelne, de evans Kirkegaard-olvasata is, viszont gyors gugli után nagyon úgy tűnik, ezek a könyvek kb hozzáférhetetlenek (még angolul is). Te tudsz esetleg valami forrást, ahol lehet ilyen könyveket szerezni?

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK