Tegnap este felemelő élményben volt részem. Az új egyházügyi törvény nem maradt következmények nélkül, úgy tűnik, máris közelebb nyomta például egymáshoz azokat az evangéliumi felekezeteket, gyülekezeteket, amelyek a jelenlegi törvény szerint januártól valószínűleg elveszítik az egyházi státuszukat. Néhány hete a Magyar Evangéliumi Egyház, a Szabad Evangéliumi Egyház, az Isten Egyháza és még egy-két kisegyház vezetői megkeresték egymást, hogy együtt imádkozzanak és gondolkozzanak a kialakulóban lévő helyzetről. Ehhez kapcsolódtak a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) vezetői is. Az Aliansz több mint százötvenéves nemzetközi szervezet, mely Magyarországon már a két világháború között is az evangéliumi együttműködést igyekezett segíteni. Az Aliansz elnöke jelenleg Szabó Dániel református lelkész, főtitkára Szuhánszky Gábor metodista lelkész, az elnökségében pedig helyet foglal Szeverényi János evangélikus lelkész, valamint a baptista és a pünkösdi egyház elnökei is.
A tegnapi volt a harmadik találkozó, ahol immár harminc valahányan voltunk együtt, és kb. tizenöt-húsz egyház és gyülekezet képviseltette magát. Jelen voltak a Golgota, a szabadkeresztyének, az Agape, a Biblia Szól és más egyházak képviselői is. A találkozó nem a kormány szidásával telt, nem volt semmilyen „mi demokraták” hangulatú petíció; az evangélium ügye kötött össze bennünket. Olyan volt a beszélgetés légköre, amilyen egy evangéliumi együttműködéstől elvárható: egymás felé szeretet, a hatalom felé tisztelet, Isten felé imádat. Mindenki érezte a sürgetést, hogy most a közös fellépés ideje van. A találkozók eredményeként együtt fogjuk kérni a kormánytól, hogy az Aliansz által igazoltan evangéliumi protestáns felekezetek megőrizhessék jogfolytonosságukat. Tisztelettel szeretnénk jelezni az illetékes minisztérium felé, hogy van egy evangéliumi nép ebben az országban, amely nem szektás, de Jézus Krisztust tekinti igazodási pontnak, nem ellenséges, de a többség által ismert egyházi kereteken kívül akarja megélni a hitét, nincs egységes szervezete, de lelki egységben van mindazokkal, akik az evangéliumban hisznek.
A találkozók több lépcsőben folytatódni fognak. Szeretettel várjuk azokat az evangéliumi egyházakat, melyek szeretnének még bekapcsolódni ebbe az együttműködésbe. A következő találkozó október 24-én lesz, további információt kérésre az Aliansz tud adni. Ha a közös fellépés végül hatástalan marad, a találkozóknak szerintem akkor is van már valami eredménye. Leültünk egymással beszélgetni, és a szorult helyzetben rákényszerültünk arra, hogy kimondjuk: szükségünk van egymásra ahhoz, hogy az evangélium ügyét jól képviseljük Magyarországon. A református Szabó Dani bácsi jelenléte pedig azt igazolta, hogy a valódi törésvonal nem a kis és a nagy egyházak között húzódik, nem is az új és régi felekezetek között, hanem az evangélium mentén.
Nagyon jó összefoglalás, Ádám! Köszönjük! Attila
Rm 8,28
Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik az ő végzése szerint hivatalosak.
Örömmel olvastam ezt a beszámolót. Annak különösen is örülök, hogy a baptisták vezetői is veletek tartanak: ott a helyük, ahol nem a hatalmi és a pénzérdek, hanem az evangélium ügye a döntő. Véleményem szerint, jól teszitek, ha az 1990-es törvényben biztosított státusz/jogok megtartását kéritek magatoknak és másoknak is.
Mivel a „biznisz-egyházak” visszaélései valóban a törvényt sértik, talán hasznos lenni arról is beszélgetni, hogy az evangéliumi közösségek anyagi természetű ügyeit hogyan lehetne átláthatóvá tenni. Egy „watchdog” szervezet, mint itt az ECFA, nem csak a hiteles elszámolást igazolná, de az új gyülekezetek és missziók felé szolgálna is tanáccsal gazdasági és könyvelési kérdésekben.
Mégegyszer, nagy örömmel olvastam ezt az írást, és hiszem, hogy az Úr megsegít benneteket ezekben a kritikus időkben is az evangélium ügyének szolgálatában.
Tisztelettel,
Novák József, baptista lelkipásztor
Alhambra, CA
Ádám, üdvözlöm ezt a kezdeményezést. Bár a mi gyülekezetünk eddig sem volt bejegyezve, de lelki közösségben tudjuk magunkat az evangéliumi talajon álló keresztényekkel – törvényes elismertség ide vagy oda. Ha fizikailag nem is tudunk veletek lenni, de imádkozunk ezért megmozdulásért, és lelkileg mellettetek állunk. Remélem, hogy a további fejleményekről is beszámolsz majd.
Üdv,
-inf
(a Miskolci Keresztény Gyülekezet nevében)
Kedves infaustus
-elnézésedet kell hogy kérjem,hogy így ismeretlenül megszólítalak,de rányomtam a nevedre,(nincsennek véletlenek,a Biblia az Isten szava mondja)és akkor láttam hogy te is írsz és szerintem nagyon jókat! Nagyon tetszik! Mert ezeket vallom én is. Aztán elkezdtem gondolkozni,mintha találkoztam volna ezzel a furi fantázia névvel,és beugrott. A mindennapi.hu-nál olvastalak egyszer,és a természetnél a madarakról írtál,olyan szépen,nagyon jól vitted a gondolatmeneteidet!
-Csak ennyit akartam ,és még egyszer bocsi,és most tovább olvasom az írásaidat.
maradok tisztelettel,és szeretettel:alex
Kedves Alex,
Köszi, ez kedves volt tőled. :] Örülök, ha ilyen pozitív a véleményed.
Üdv,
-inf