Evolúcióbiológusok jelentős része (olyanok, mint Denis Noble, a rendszerbiológia atyja, James Shapiro, a Chicagói Egyetem kutatója, vagy Gerd Müller, a Bécsi Egyetem biológusa) ma már elveti a tankönyvekben szereplő neodarwinista modern szintézist, vagyis azt az elméletet, hogy a fejlődést a mutáció és szelekció (meg a genetikai sodródás) graduális mechanizmusa mozgatta, mert szerintük a bizonyítékok ezt nem támasztják alá, sőt, határozottan cáfolják. Szerintük az élővilág kifejlődésekor egészen más mechanizmusok működhettek, mert a mutáció, szelekció és drift elégtelenek az élet komplex rendszereinek és az őslénymaradványok mintázatának magyarázataként. Így – a neodarwinizmus elvetésével – születnek újabb és újabb evolúcióelméletek (pl. punctuated equilibrium, evo-devo, Third Way, vagy akár a megújított lamarckizmus), amelyek az evolúció lehetséges alternatív mechanizmusait kutatják.

Érdemes azonban itt megállnunk, és szóvá tennünk egy érdekes jelenséget. Ha van egy evolúcióelmélet (A), amelynek mechanizmusát cáfolja egy másik evolúcióelmélet (B), és annak mechanizmusát cáfolja egy harmadik evolúcióelmélet (C), és mindegyikkel súlyos problémák vannak, miért feltételezzük, hogy volt evolúció (E)? Nem azt mondom, hogy nem volt, csak azt kérdezem, hogy miért vesszük ezt alapnak? Tegyük fel, hogy találnak egy folyóban egy vízihullát, és kriminológusok megpróbálják megállapítani a halál okát. Sorjáznak a magyarázatok arról, hogy mi okozta az ember halálát. Az egyik hipotézis szerint az áldozat egy hídról esett véletlenül a vízbe. A másik szerint egy megbillent csónakból esett ki. A harmadik szerint úszni akart, de lehúzta a ruhája. A negyedik abból indul ki, hogy az ember a parton halt meg, csak az áradás sodorta a vízbe. Az ötödik szerint egy örvény húzta a mélybe. Ha azonban kiderül, hogy mindegyik hipotézis valamiért hibás, vajon nem tartanánk furcsának, ha egyetlen kriminológus sem vethetné fel annak a lehetőségét, hogy emberünk talán szándékosan vetett véget az életének?

Ugyanilyen magától értetődő egyszerűséggel merül fel sokunkban a kérdés: vajon a neodarwinista mechanizmusok magyarázó erejének kudarcát (és más mechanizmusok elégtelenségét vagy hiányát) látva miért hallgattatják el azokat, akik egyéb lehetőségeket is meg akarnak vizsgálni, mondjuk a szándékosságot? Miért lenne észszerűtlen annak a felvetése, hogy a biodiverzitás esetében talán intelligens tervezésről, vagyis teremtésről (T) van szó, amelynek lépései akár évmilliárdokig is tarthattak, de nem a természet sztochasztikus folyamatainak az eredményei, hanem valamilyen számunkra nehezen megmagyarázható módon fölülről irányítottak? Vajon nem éppen az volt Darwin elméletének a nóvuma, hogy az élővilág kialakulására természetes mechanizmust fedezett fel, amely kiiktatja a természetfeletti okokat? Ha ez és más természetes mechanizmusok mégsem működnek, miért azt feltételezzük, hogy a természetes fejlődés megtörtént, miért nem hagyjuk legalább nyitva a kérdést, hogy talán mégsem valamiféle irányítatlan természetes evolúció a magyarázat, vagy talán nem is evolúció történt?

A válasz nyilvánvaló: van egy mélyebb előfeltevés, amelyhez evolúcióbiológusok akkor is ragaszkodnak, ha az elméletek a konkrétumok szintjén rendre összeomlanak. Az evolúcióbiológiában ez az előfeltevés a naturalizmus (N), vagyis az az előzetes hit, hogy a biológiai diverzitás szükségszerűen irányítatlan anyagi folyamatok révén jött létre. A naturalizmus szerint csak a természet létezik, és az a maga belső törvényei alapján működik. Ha csak a természet létezik, akkor az egyfajta zárt rendszer (beleértve akár az egész univerzumot, de semmit azon kívül), a természeten felül tehát nem vehetünk figyelembe okokat, minden jelenségre a természeten belül kell magyarázatot adnunk. Vagyis az evolúció magától értetődő szükségszerűség, már csak a mechanizmusait kell megtalálnunk. Amíg a mechanizmusokat nem tudjuk bizonyítani, addig a diszciplínát kizárólag a hit fogja össze, hogy a biodiverzitás magyarázatát mindenképpen a természetben fogjuk megtalálni.

A, B és C tehát N előfeltevés miatt zárja ki T-t és ragaszkodik E-hez. Az evolúcióelméleteket ez tartja egyben, hiszen minden más tekintetben széttartóak és egymást kioltók. De mi van, ha a naturalizmus mégsem igaz? Sőt, mi van, ha a bizonyítékok esetleg ellene szólnak? De fordítva is feltehetjük a kérdést: mik a bizonyítékok a naturalizmus mellett, hogy azt az élő rendszerek vizsgálatakor alapnak fogadjuk el? A „tervezettség látszata” (Dawkins) az élővilágban biztosan nem az. Csak nézzük meg ennek a hernyónak a fejlődését, és próbáljunk belegondolni, micsoda többszintű előrelátás kellett a folyamatot véghezvivő információs algoritmusok megtervezéséhez! Miért pont a naturalizmust vegyük alapnak a magyarázat keresésekor?