Szeretném felhívni a figyelmet egy teológiai vitára, amelynek magyarországi protestáns körökben tudomásom szerint nem volt eddig visszhangja. Az Evangelical Theological Society (amerikai evangéliumi teológusokat tömörítő felekezetközi társaság) novemberi találkozóján rekordrészvétellel tartották meg a régóta beharangozott nyilvános vitát a brit anglikán N. T. Wright és az amerikai baptista Thomas Schreiner között. A vita középpontjában az ún. „Új Perspektíva” állt, mely immár három évtizede élénken foglalkoztatja az újszövetséges teológusokat. Az atlantai konferencia több mint 2500 résztvevője mutatja, hogy a vita már nem csak néhány teológus belső polémiája, hanem megmozgatja az egész evangéliumi világ teológus-elitjét. Miről is van szó?
Az „Új Perspektíva” (ÚP) hívei szerint Luther alapvetően félreértette Pál nézőpontját, mert az első századi júdaizmust a katolikus teológia elhajlásain keresztül értelmezte. Könnyű belátni, hogy protestánsok számára nem jelentéktelen kérdésről van tehát szó! Arról a kérdésről, melyen Luther szerint „az egyház áll vagy bukik”. Mielőtt bárki azt a következtetést vonná le, hogy a reformáció ezek szerint talán egyetlen banánhéjon csúszott el, szeretném leszögezni: szó sincs arról, hogy az ÚP a katolikus álláspontot részesítené előnyben. Pusztán azt javasolja, hogy a megigazulásról szóló bibliai tanítást vizsgáljuk meg újra az intertestamentális irodalom (Second Temple literature) fényében. Ennek persze lehetnek súlyos következményei a protestáns teológiára nézve, de a jelek szerint eddig egyetlen ÚP teológus sem katolizált. Az ÚP úttörő teológusai eredetileg az amerikai liberális-metodista E. P. Sanders, a brit anglikán James Dunn és a finn lutheránus Heikki Räisänen voltak. A megközelítésnek ma már széles, növekvő és egyre heterogénebb tábora van, legszínesebb alakja kétségkívül a volt durhami püspök, N. T. Wright.
Német lutheránus teológusok kezdettől vitatkoztak a sandersi tételekkel, de az angolszász evangéliumi keresztények figyelmét igazán akkor keltette csak fel a vita, amikor megjelentek N. T. Wright a témával kapcsolatos vaskos tanulmányai. Wright az anglikán evangéliumi mozgalom egyik legkarizmatikusabb, legvonzóbb személyisége. Brilláns, hiperintelligens érveit könnyed, megnyerő stílusban adja elő, ami képes órákig a székhez bilincselni hallgatóságát, akkor is, ha folyamatosan görög és héber kifejezések és ókori dokumentumok nevei repkednek a levegőben. Wright az elmúlt években Durham püspöke volt, idén tért vissza teológia-professzori tevékenységéhez. Korábban sok jó pontot szerzett evangéliumi körökben, leginkább a Jézus feltámadásáról szóló ezeroldalas tanulmányával és a homoszexuális életmód helytelenítésével. (Ez utóbbi a brit anglikánok között nem kis bátorságra vall, különösen a püspöki székben!) Az iránta való bizalom azonban az ÚP népszerűsítése miatt az utóbbi időben igencsak megrendült.
Az ETS konferencián Wright eredeti vitapartnere nem Schreiner, hanem a szintén amerikai baptista John Piper lett volna. Piper és Wright egy-egy könyvet írtak már egymásnak ebben a témakörben (The Future of Justification: A Response to N. T. Wright; Justification: God’s Plan & Paul’s Vision). Piper azonban lemondta erre az évre majd minden nyilvános programját, és átadta a vita lehetőségét déli-baptista kollégájának. Bár izgalmas lett volna egy Piper-Wright nyilvános vita, Thomas Schreinert rendkívül jó választásnak tartom. Schreiner azok közé a teológusok közé tartozik, akik mélyen ismerik azt, amit kutatnak, de képesek arról úgy beszélni másokkal, hogy meghallják és megfontolják vitapartnereik érveit. Schreiner nem tartozik a legkarizmatikusabb előadók közé (ebből a szempontból Piper megfelelőbb partnere lett volna Wrightnak), de tudás, alaposság, tudományos előélet tekintetében – és konkrétan az ÚP témakörében – nehéz lett volna jobb embert találni erre a vitára. Ha Pál teológiájáról akarok olvasni, Schreiner az első, akihez fordulok. Nem találtam még nála értőbb tolmácsot az apostol „néhány nehezen érthető” (2Pt 3,16) gondolatához, és ezzel sokan lehetnek még így. Schreiner egyszerűen jó.
Nem volt még lehetőségem meghallgatni a vita anyagát, csak összefoglalókat láttam róla. Maga a tény, hogy Wright bemerészkedett az evangéliumi „oroszlánbarlangba”, a közeledést szimbolizálja. Wright láthatóan nem akar elszakadni az evangéliumi közösségtől. Hogy ez végül így lesz-e, arra az esély megvan, de mérget nem vennék rá. A vita tétje szerintem nagy. Az elmúlt években sokezer oldalt áttanulmányoztam az ÚP irodalmából és a hozzá kapcsolódó vitából. Wright és Schreiner számos Pálról szóló könyvét is végigolvastam. Jelen tudásom alapján ebben a vitában a szívem Schreinerhez húz. Bár lenyűgöz Wright kreatív érvelése, és megfontolandónak tartom néhány gondolatát, a páli korpusz szerintem inkább Schreinert igazolja. Kiváncsi vagyok a vita hanganyagára!
Sose értettem azokat akiknek bajuk van Pál írásaival. Nekem teljesen összeáll, és teljesen egybevág Jézus tanításailva, az Ószövetséggel, a többi apostol írásával.
Éppen ezért szomorúnak és kissé félelmetesnek tartom, hogy ilyen „nagy teológusok” most újraértelmezik vagy mit csinálnak… Ezek szerint eddig nem értették?
Éppen az volt a mostani vitafórum kérdése is, hogy az ÚP hívei (vagy inkább csak N. T. Wright) újraértelmezik-e Pált, vagy csak finomítják a róla és teológiájáról alkotott képet. A radikális újraértelmezés lehetőségét nem tartom valószínűnek, a finomítást viszont akár még üdvözölhetjük is. Az ÚP például jobban láthatóvá teszi a megigazulás ekkleziológiai következményeit, mint a hagyományos – kizárólag az egyén Isten előtti helyzetére fókuszáló – perspektíva.
Talán az egésznek nagyobb a füstje, mint a lángja, de a füst most kétségtelenül nagy. Azt is látni kell viszont, hogy az ÚP megjelenése a hagyományos perspektívát is sokkal erősebbé tette az elmúlt évtizedekben. Végső soron – ahogy írod – Pál „összeáll”, nagyon radikálisan nem lehet újraértelmezni.
N.T. Wright nagy vitát váltott ki akkor is, mikor a MEKDSZ nemzetközi szervezete, az IFES 2012-es konferenciájának szervezésén dolgoztunk. Főelőadónak való jelölése megosztotta a csapatot, vagyis érzékeltem, hogy evangéliumi körökben már nem áll minden gyanú felett.
Azt is megfigyeltem, hogy a támogatói pont azok az (egyébként kiváló) IFES-es tanítók, igehirdetők, akiknek a előadásain mindig sokat tanultam, de a végén maradt egy kicsi kényelmetlen érzésem. Azt tudtam, hogy nem a „mainstream”-et hallottam, de nem értettem a fészkelődésem okát. Ezekben a tanításokban éreztem alázatot, de az igazság megfoghatatlanabbá vált a végére, mintha nem állna össze.
Az ilyen igehirdetések vajon azért hagynak bennem hiányérzetet, mert idegenek, újszerűek és a megszokottól eltérően közelednek a Bibliához, és így nem ott és úgy építenek, ahogy én elképzelem és várom. Vagy van valami, ami tényleg nem kóser a megközelítésükben?
Szerintem az az alapvető probléma, hogy N. T. Wright provokál. Jó dolgokat állít, de a jó meglátásokat aztán szembe is állítja más (jó) meglátásokkal, amitől a jó meglátásai hirtelen ellenvéleménnyé változnak és védekezésre késztetnek. Wright hamis dichotómiákat hoz létre és ezzel sokakat eltávolít. És szerintem direkt csinálja, élvezi, ehhez elég intelligens. „Túl” intelligens (ilyen persze nincs), túlságosan élvezi saját izgalmas gondolatait, túlságosan meg akarja különböztetni magát.
Anglikán kollégája, az ószövetséges Christopher Wright hasonló gondolatokat fogalmaz meg, mint N. T. Wright (teológusok néha ezért O. T. Wrightnak is becézik), de nem dichotómiákban, hanem a hagyományos protestáns teológiát gazdagítva teszi ezt. Nagyobb felelősséggel, több alázattal. Nem ez a baj azokkal is, akikről beszélsz, Dávid, hogy jó állításaikat szembeállításként mondják el?
Érdekes. A kulisszák mögött egy picit ilyeneknek ismertem meg őket, a provokálást láttam és tapasztaltam, de a tanításokban nem volt szembeállítás. Ott inkább csak újszerűség.
Csak az én figyelmem kerülte el, vagy tényleg nincs egy szó se arról, hogy mégis min vitáznak azon kívül, hogy Pált értelmezik? Jó a megigazulás a témakör, az egy mondatból kiderül. De mi az állítása erről? Össze lehetne foglalni 1-2 mondatban?
Nemsokára lesz egy újabb bejegyzés az ETS esemény visszhangjáról. A cikkben a második bekezdésben van rövid utalás a vita lényegére, de ebből valóban kevés derül ki. Összefoglalva: az ÚP hívei a júdaizmus fényében a megigazulást ekkleziológiai kategóriának tekintik (ki tartozik Isten népéhez), nem szoteriológiai kategóriának (hogyan válhat a bűnös igazzá Isten előtt). Elutasítják, hogy a júdaizmus a cselekedetek általi üdvözülést tanította volna. Pál szerintük nem a júdaizmussal vitatkozik, hanem a Messiás eljövetele fényében új időszámításról beszél, melyben az Isten népéhez tartozás feltétele immár a Messiásban való hit. Az ÚP szerint nem a probléma volt előbb, hanem a megoldás, a júdaizmus a megoldás fényében vált problémává. Tudom, ez így nagyon tömör, talán erről is írok valamikor egy bejegyzést.
És az még kicsit sem tűnik fel ezeknek a hatalmas tudású teológusoknak, hogy a júdaizmus kifejezése nem az ószövetségre vonatkozik? Hogy ez két különböző dolog? Ez aztán a meglepő fogalmi slendriánság! Tessék talán eldönteni, hogy akkor most miről van szó?
A júdaizmust a mai zsidó vallásra értik, amit a farizeusok alakítottak ki a Szentély lerombolása után, amikor megszűnt az áldozat lehetősége. Az Istennel kötött szövetségnek ugyanis alapja és feltétele AZ ÁLDOZAT. Áldozat nélkül nem létezik Istennel kötött szövetség; ahogy az Úr mondja: „Üresen ne jöjjön előmbe senki!” De persze az sem mindegy, hogy mi az áldozat: a legális áldozat csakis az lehet, amit Isten előír. Most pedig az Isten által egyedül elfogadható, legális áldozat Jézus Krisztus; bárki, aki Istenhez akar közelíteni, csakis, kizárólag Jézus Krisztus áldozatán keresztül teheti ezt meg, rajta kívül nincs más áldozat, azaz egyáltalán nem létezik semmiféle más út!
A júdaizmusban azonban egyáltalán nincs semmiféle áldozat, azaz bibliai értelemben nem minősíthető vallásnak.
Azt hiszem, ezek a hatalmas tudású professzorok jobban tennék, ha először az alapfogalmakat tisztáznák, mert úgy tűnik, azt se tudják, miről beszélnek.
Az ÚP teológusai természetesen pontosan tudják, hogy mi a különbség az első századi júdaizmus és a későbbi júdaizmus között. Sanders vagy Wright kiváló tudósok, ami persze nem zárja ki az elfogultságot vagy a tévedés lehetőségét.
Oké, gondoltam. Épp ezért különös, hogy ilyen lazán keverik. Vajon milyen célból? Hogy olyasmit magyarázzanak bele az Igébe, ami az nincs benne?
Amúgy pedig az első századi farizeus mozgalom sem fogadta el Jézus Krisztus áldozatát, pedig Isten számára már az első században is csak Jézus vére volt az egyetlen áldozat, amit ember adhatott. Úgyhogy ebből a szempontból mindegy.
Miben látod, hogy az ÚP teológusai keverik az ószövetséget, az első századi júdaizmust és a későbbi júdaizmust?
Az előbb írtam le. Nem hiszem, hogy nem érted.
Azt értem, amit írsz, csak azt nem, hogy mire alapozod.
Ha olyan szavashibákat követtek volna el az ÚP teológusai, amiről beszélsz, egy pillanatig nem vette volna őket komolyan senki sem. Azon a szinten, ahol a vita zajlik, az alapvető történelmi tényekkel mindenki tisztában van.
Még egyszer: áldozat nélkül senkit sem lehet Isten elé passzírozni. Megmondta, hogy ahhoz, hogy valaki Őelé járuljon, áldozatot kell vinnie. Éppenséggel ez az egész Biblia lényege, nem valami apróbetűs kitétel a szerződés alján.
A holokauszt pedig (ami szó szerint Istennek szentelt égőáldozatot jelent) végképp nem az Isten által elfogadható áldozat. Sem pedig a brooklyni csirkeáldozatok. Vagy az eucharisztia, a szentáldozás. Jézuson kívül Isten számára nincs elfogadható áldozat, amit ember adhat. Az más kérdés, hogy az egyháztól Isten elvárja, hogy betöltse, ami Jézus szenvedéseiből kimaradt, tehát a mi testünk is Istennek szentelt áldozat (Róma 12:1) De csakis Jézuson keresztül, nem azon kívül.
Egyetértek. Csak nem értem, hogy kapcsolódik ez az ÚP teológusaihoz, akiket bírálsz. Ebben a kardinális kérdésben ők is egyetértenének veled.
Oké, akkor kíváncsian fogom olvasni, miről szól a vitájuk.
„Összefoglalva: az ÚP hívei a júdaizmus fényében a megigazulást ekkleziológiai kategóriának tekintik (ki tartozik Isten népéhez), nem szoteriológiai kategóriának (hogyan válhat a bűnös igazzá Isten előtt).”
Ha jól értem ezt az elválasztást, akkor tartok tőle, hogy a korai keresztények egyáltalán nem választották el ezt a két dolgot egymástól a megigazulás – vagy inkább az igaznak lenni állapot – tekintetében. De várom a bejegyzést.
Ahogy azt sfi is jelezte – inkább az a kérdés, az ÚP nyakatekert teológiája hogyan kapcsolódik a Szentíráshoz.
A következő napokban két bejegyzés is jön ebben a témában. 🙂