Eltelt egy hét, kicsit lehiggadtam, úgyhogy utólag leírom néhány gondolatomat a foci Európa Bajnoksággal kapcsolatban. Amióta az eszemet tudom, szeretem a focit – nézni is, csinálni is –, de rég volt, hogy belülről ennyire megmozgatott volna, ami a pályán és azon kívül történt. Azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. Az elmúlt hetekben sokan rámutattak – Bohár Dánieltől Puzsér Róbertig – hogy ez az EB több volt, mint egy szimpla EB, de még mindig nehéz pontosan megítélni a jelentőségét annak, ami ténylegesen történt. Nem akartam első indulatból írni, ezért vártam eddig ezzel a poszttal, most meg azt remélem, hogy a várakozás közben nem zápult meg a téma. Ha Jósa Bálint nem nyilatkozott volna, talán hagynám is. Így viszont kezdem az elején.
1) Fantasztikus volt látni a magyar válogatottat. Hosszú idő óta először nem egy megalázott csapatot néztem, hanem olyan együttest, amely egyenrangú ellenfele volt a világ legerősebb válogatottainak – a legutóbbi világbajnoknak, a legutóbbi Európa-bajnoknak, és Németországnak, amely ugye Gary Lineker szerint a végén mindig győz. Most a portugálok csak néhány perccel a lefújás előtt kerekedtek fölénk, a franciák alig tudtak egyenlíteni, és velünk szemben a németek húzták a végén az időt, hogy nehogy mi győzzünk. Ez a csapat szívvel-lélekkel küzdött, és nagyon kicsi hiányzott ahhoz, hogy sikerüljön az elképzelhetetlen, a továbbjutás.
2) Fantasztikus volt látni a magyar szurkolókat is. Egy nemzet állt ki a csapatáért, és olyan hangulatot varázsolt az új Puskás Ferenc Stadionba, amire kritikusaink és ellenfeleink is felfigyeltek. Több tízezer szív dobogott együtt, lelkesítette, hajtotta a nemzeti tizenegyet, miközben más helyszíneken sokszor csak unott nézőket láttunk egymástól meghatározott távolságban ücsörögni. Budapesten apukák és fiak, feleségek és lányok szurkoltak teli torokból, együtt a klubcsapatok keménymagjaiból egy táborrá összeállt vezérszurkolókkal. Ilyen az, amikor valami nálunk nagyobb idea összeköt, nem pedig elválaszt.
3) Elképesztően igazságtalannak tartom, hogy a szurkolói viselkedésre hivatkozva az UEFA ezután mégis drákói szigorral büntette a magyar válogatottat. Az meg szerintem végtelenül pitiáner és visszataszító, hogy a FARE besúgókat ültetett a közönség közé, akik a meccs alatt tiltott mondatokra hegyezték a füleiket és a büntetendő kihágásokat keresték árgus szemekkel. Lehet, hogy voltak rasszista megnyilvánulások, de ha azt csak így lehetett észrevenni, akkor pontosan ennyire kellett volna büntetni is. Különösen igazságtalannak tartom, hogy más válogatottak jóval nagyobb súlyú vétkek miatt sem kaptak olyan büntetést, mint mi, arról nem is beszélve, hogy büntetlenül provokálhatták a szurkolóinkat. Elfogult vagyok, miért is ne lennék az, de ez nálam csak a meccs végéig szokott tartani. Az igazságtalanság most azért zavar, mert világnézeti harc van mögötte, és mert átlátszó és borzasztóan kicsinyes.
4) Nem értem, hogy ha az olyan politikai megnyilvánulásokat bünteti az UEFA, mint az „Anti-LGBT” molinó, vagy az „LGBTQ? Nein, Danke!” tábla, vagy azt, hogy „Deutschland, Deutschland, homosexual”, miért nem bünteti a mindenfelé lobogtatott szivárványos zászlókat és LGBT-molinókat, valamint azt, hogy a meccs idejére Németország lényegében homoszexuálisnak öltözött? Mióta foglal állást az UEFA ideológiai és politikai természetű vitákban? Ha megengedi a provokációt, miért nem engedi meg a provokációra adott arányos választ? Szalai Ádámon nem volt politikai üzenetű karszalag, a német csapatkapitányon volt. A Puskás-stadion előtt nem vertek meg szivárványos szurkolókat, a Wembley előtt olasz szurkolókat vertek agyba-főbe. Mégis csak bennünket büntettek teljes szigorral. Miért?
5) Ha az UEFA gyakorlata mostantól az lesz, hogy egyetlen rasszista vagy „homofób” megnyilvánulásra is lecsap és drákói szigorral bünteti, amit egy szurkolónak álcázott spicli bejelent, vajon van-e remény arra, hogy nem lesznek mostantól örökké zárt kapus mérkőzéseink? Hiszen ezután elég egyetlen – egyetlen! – rossz mondat. Ha például Jósa Bálint úgy gondolja, hogy az MLSZ még mindig nem hallgat rá eléggé, ad absurdum akár az ő egyik beküldött embere is huhoghat egyet, amit aztán zárt kapuval büntetnek. Nem olyan ez, mint amikor annak idején a kopasszal mosatták fel a körletet, és csak az őrmester jóindulatán vagy rosszindulatán múlott, hogy találnak-e foltot a csempén vagy sem? Nem ez az a pont, amikor az ember feladja, hogy megpróbáljon megfelelni a teljesíthetetlen elvárásoknak?
6) A valódi rasszista megnyilvánulások – a huhogás, a majmozás – egyébként tényleg elfogadhatatlanok. Akkor is, ha az ezzel kapcsolatos folyamatos leckéztetés rendkívül irritáló. Tapasztalatom szerint az átlagos magyarok kedvelik a feketéket, egzotikusnak tartják őket, szívesen barátkoznak velük. Nagy baj lenne, ha a migrációs nyomás, a kvótaháború és a nyugaton terjedő fehérellenes antirasszista rasszizmus hatására nálunk meg a „négerezés” terjedne. Tehát ha ilyesmi előfordul a szurkolói keménymagban, azt a keménymagnak belül kezelnie kell. Már csak azért is, mert lehet, hogy a szivárványos őrülettel szemben sokkal több szövetségest találunk nyugat-európai feketék között, mint gondolnánk. Az angol válogatottban játszó Saka, Sterling és Rashford például elkötelezett keresztények. A fekete bevándorlók nemcsak az iszlámot hozzák az elveszett, szekuláris Európába, de a kereszténységet is. Az evangéliumot is.
7) Viszont az LMBTQ-ideológia elleni állásfoglalás vagy a térdeplés elutasítása nem rasszizmus. „Buzizni” sem kell, még az arcunkba tolt szivárványos zászló kapcsán se, mert embertársainknak akkor is jár a tisztelet, ha nem értünk egyet az életmódjukkal. De a homofóbia vádja értelmezhetetlen. Ez egy ideológiai bélyeg, amit mindenkire rá lehet ütni, aki nem azonosul teljes mértékben az LMBTQ-ideológiával, vagy annak legújabb, aktuális forradalmi trendjével. A homofóbia olyan vád, amely teljesen alkalmatlan arra, hogy bármiféle erkölcsi mérce legyen. Ha valóban fóbia, akkor tiltani fogunk ezután minden más fóbiát is? Ha egyetnemértés, akkor tiltani akarunk minden olyan véleményt, amely nem egyezik az uralkodó ideológiával? A homofóbia elleni vádnak nem lehet, és nem is szabad megfelelni. Vagy akkor az UEFA legyen tekintettel azok érzékenységére is, akiket a homofóbia bélyege sért, vagy az, hogy a szivárvány szimbólumát olyan életmód propagálására sajátítják ki, amely tömegek morális érzékével ellenkezik.
És még egy utolsó gondolat. Biztos, hogy jó ötlet a labdarúgás köré „safe space” kultúrát építeni? Észak-Amerikában ez a törekvés a szemünk láttára ölte meg az egyetemeken az érvek szabad ütköztetését. Miért akarnánk a focit és a szenvedélyes szurkolói kultúrát is terápiás szeánszokká változtatni? Egyre többször halljuk, hogy játékosok – vagy egész csapatok – sértettségükben levonulnak a pályáról. Legutóbb egy keménykötésű német játékos vonult sírva az öltözőbe, mert egy durva szóváltásban valaki rasszista megjegyzést tett rá. Tényleg ez lenne a helyes irány? Miért gondolja ezt bárki? Lehet persze a futballból is hímzőszakköröket meg kapcsolati mediációt csinálni, de az biztosan nem lesz olyan izgalmas, mint a foci. A foci férfias sport. A férfiaknak, akik részt vesznek benne, sokat ki kell bírniuk. Ettől érdekes.
Ez már az egészpályás letámadás? Vagy maradt még LMBTQ nyomulásban nem érintett része a társadalmaknak?
Stirling => Sterling
Szia! Kicsit nem értelek. Öt évvel ezelőtt hol voltál? Meghívásra elmentél az Alameen sivatagba remetének a kopt keresztényekhez? 🙂 A múltkori EB-n semleges pályán 3-3-at játszottunk Ronaldo-ék ellen és a csoportból is továbbjutottunk. Nem tegnap kezdtünk el újra úgy játszani, hogy nem félünk az ellenfelektől.
Tamás,
köszi, javítottam!
juz3r,
az is nagyszerű volt, csak aztán a belgáktól nagyon kikaptunk, talán emiatt maradt bennem úgy, hogy az még csak szárnypróbálgatás volt.
„a FARE besúgókat ültetett a közönség közé, akik a meccs alatt tiltott mondatokra hegyezték a füleiket és a büntetendő kihágásokat keresték árgus szemekkel”, azért annyira nem kellett hegyezni a fülüket, a közvetítésbe is simán behallatszott minden: https://www.youtube.com/watch?v=vlYQGL5KxeU, továbbá itt nem arról van szó, hogy egyének homofób megnyilvánulást tesznek, ez itt bizony több száz/ezer ember
Lehet, hogy így volt (bár én akárhogy hegyezem a fülem, nem hallom a felvételen a homosexual szót). Ha így volt, és tegyük fel, így volt, akkor ez egy ostoba, felesleges, bunkó rigmus. Viszont két dolgot akkor is mellé kell tenni. Az egyik az, hogy a meccseket a homoszexualitás ünneplése lengte körül, a reklámokon is a szivárvány futott, a téma is ez volt, a magyarokat a gyermekvédelmi törvény miatt folyamatosan ezzel provokálták. Ennek a fényében egészen nevetséges, aránytalan és egyoldalú, hogy egy ilyen rigmust büntetnek. A másik, amit mellé kell tenni az, hogy ez egy focimeccs, ahol a szurkolás emberemlékezet óta a pszichológiai hadviselés része, kiabálással, biztatással, füttyel, rigmusokkal. A szurkolókat meg lehet szelídíteni, szájkosarat lehet rájuk tenni, meg lehet tiltani nekik a csúnya szavakat. A játékosokat is rá lehet venni, hogy mondjuk buktatás előtt kérjenek engedélyt, sőt, ne is buktassanak, mert akkor a támadó elesik és beüti a kezét. De az egy másfajta sport lenne.
Nekem is az jutott az eszembe, hogy vajon hogy lehet éppen a szivárványos ideológia alapján a homoszexuális jelző sértő? Nem pont az az idea, hogy ünnepeljük azokat, akik azok? Ha egy nyíltan homoszexuális játékosra (tudtommal még nincs ilyen) azt skandálnák, hogy „XY heterosexual”, akkor ezzel meg lenne sértve?
Egy gondolat még a foci-EB margójára:
Egy sport-cikkben olvastam: megkérdeztek valakit, hogy ő melyik magyar focistát emelné ki a sikeres meccs után. Azt válaszolta, hogy nem tud kiemelni játékost, a magyarok együtt, mint csapat voltak jók. Ha mégis kiemelne valakit, az a szövetségi kapitány, az edző.
Így vagyunk mi is, eklézsia, gyülekezet: együtt lehetünk jók. És egy valakit lehet (kell) „kiemelni”: Urunkat, Pártfogónkat.
Egy másik gondolat a foci-EB kapcsán:
E földi életben nem mindig a siker az osztályrészünk.
Viszont részünk lehet abban, ami a legnagyobb kiváltság:
ŐT (Urunkat) szolgálni.
Egyet értek a gondolatokkal, perspektívába rakja az EB-hez kapcsolódó eseményeket és jelentőségüket.
Engem a foci hidegen hagy (sajnos/szerencsére), de hasonló folyamat ment végbe a hozzám közelebb álló amerikai fociban. Nem véletlen, hogy onnan indult pár éve a térdelés, ami mára kissé megdöbbentő módon nemzetközi jelképpé és szokássá vált.
Egy ideig ment ellene a küzdelem, de a woke-osodás mögött olyan erők voltak és vannak, amelyek aztán elég gyorsan lehengerelték a legnagyobb amerikai látványsportokat. (Talán az egész világon nincs annyi elnyomott színesbőrű milliomos, mint az NFL-ben és az NBA-ben.)
Ami érdekes, hogy ez egyértelmű nézőszám csökkenést eredményezett, mégsem állt le a folyamat. Vagyis itt olyan erő van a háttérben, ami a profit érdekeket is felül írja. Illetve vélhetően egy jóval nagyobb szabású, hosszabb távú vízió motiválja a sport üzleti oldalát is.
Sem az amerikai egyház, sem az amerikai társadalom nem nagyon tudott eddig ellen tartani az lgbt/gender/blm/social justice ideológiáknak.
Trump alatt volt egy erősebb ellenállás, de az utóbbi fél évben újra nagy lendülettel haladt előre a ’woke’.. és ha a sport a téma, a sportban is. (Ez mellékesen mutatja, mekkora szerepe van a regnáló politikai hatalomnak).
A foci Európa Bajnokság jelenségei sem nagyon értelmezhetőek a nemzetközi ’zeitgeist’ és globális ideológia/kulturális folyamatok nélkül. Magyarország a sportban is ’Góliáttal’, az egész világot kontrollálni akaró ambiciózus ideológiával találta magát szemben
(egy elragadtatott sportkommentátor, vagy akár a kormány stílusában : )
Egyelőre talán döntetlenre állunk, vagy egy góllal éppen vezetünk, de ennek a meccsnek a neheze még hátra van.
Vélhetően a foci (és a sport) sem lesz már ugyanaz. Aki szereti a sportot, hozzá kell szoknia a woke sporthoz – vagy ki kell kapcsolni. Persze Magyarország szerencsére még kivétel : )
(mindeközben azért a HVG online-on épp most fő hírként fut egy LMBQ cikk „a sportvilág queer felforgatása” kapcsán)
A ’kenyeret és cirkuszt’, a birodalom egyik meghatározó gondolata – a gazdaság és a szórakozás/sport/ fontos elemei az ideológiának, melyeket kontrollálni kell.
Ami tipikus, hogy az USAban (is) olyan ravasz dilemmák, kérdések mögé bújt ez az ideológia, amelyek kényszer helyzetbe hozták a jó érzésű, gyanútlan embereket, vagy naiv keresztényeket. Pl. el kell ítélni a rasszizmust, a megkülönböztetést, senkit sem szabad hátrányosan megkülönböztetni, különösen, ha nem is tehet róla, hogy ő olyan irányultságú stb.… ha így teszik fel a kérdést, ezekre nehéz másként felelni, és az ember mindjárt egy oldalra kényszerült a morális ellenféllel.
És nem volt sok idő a válaszra, az ellenállásra.. Amerika úgy tűnik elkésett.
Bár van még remény mind látható, mind természet feletti szinten. Az is kiderült, hogy woke ide vagy oda, a Superbowl-t mindig Tom Brady nyeri : ) és az égen ma is ott a szivárvány.
Az egyik nyilvánvaló tanulság számomra, hogy minél megosztottabb a társadalom és az egyház, a ’woke agenda’ annál könnyebben és gyorsabban halad előre.
Ezért lenne fontos, hogy ezeknek a kérdéseknek a jelentőségét átlássuk,
és a lényeges dolgokban minél hamarabb, minél nagyobb egységbe kerüljön a társadalom (a konzervatív, vagy akár csak az alapvetően normális, jóhiszemű fele) és természetesen az Egyház.
VB-selejtező mérkőzés, ami a szeretetről szól.
Marco Rossi, a magyar szövetségi kapitány mondta a 2021.nov.15-i varsói focimeccs után:
„Nem tudom, hogy önök észrevették-e, de a padomon volt egy sálam, egyik felén lengyel, a másikon magyar szimbólumokkal, a népek közötti barátság jegyében. Ezt a szurkolóinktól kaptam. Fantasztikus lenne, ha minden meccsen ilyen hangulat lenne! Szenzációs érzés volt, amikor a lengyelek megtapsolták a himnuszunkat! Ez annyira segíti a sportot! Csodálatos volt! Nagyon szeretném megköszönni minden lengyel szurkolónak ezt a csodálatos érzést.”
(internetről)
Ezt én is megkönnyeztem. Kevés barátság tart ezer évig. Itt van, ahogy a lengyelek megtapsolják a magyar himnuszt: https://fb.watch/9j7D1FvQDw/
„… elképesztő volt az a szeretet, amivel fogadtak bennünket. Már a bemelegítés alatt megtapsoltak minket, a Himnusz alatt pedig zúgott a ‘Ria, ria, Hungária!’ is. Maga a mérkőzés már nem volt ennyire barátságos, de ez így is van rendjén…”
(Schafer András válogatott labdarúgó a 2021.nov.15-i varsói VB-selejtező mérkőzésről)
„A magyar labdarúgó válogatott ereje a csapategységen, egymás kisegítésén, támogatásán alapszik.”
.
„Ami a legnagyobb erénye ennek a társaságnak, hogy sosincs egymásra mutogatás és ha valaki hibázik, akkor mindenki azon dolgozik, hogy kijavítsa a hibát.”
.
(internetről)
„A magyar labdarúgó válogatott ereje a „szerencsén” is múlik, ezt láttuk már több esetben is (Finnország, Izland, Bulgária).
https://www.youtube.com/watch?v=UZTuQpX3o-w
https://www.youtube.com/watch?v=ARydRzLNKU0
https://m4sport.hu/video/2023/11/16/ezzel-a-97-perces-ongollal-jutott-ki-az-europa-bajnoksagra-a-magyar-valogatott/
Ami a legnagyobb „erénye” ennek a társaságnak, hogy a „híveit” a bűneiben tartja.
Római kori „gladiátor játékok” modern köntösben: „kenyeret és cirkuszt a népnek”. Kenyér még van, cirkusz csak az ítélet után kezdődik.
Orbán Viktor elismerte, hogy nagyobb stadiont kellett volna építeni, „EU-s kenyérből volt bőven, a „foci”hívek is növekszenek.”
„Úgy ülök, mint király”néasszony”, és nem vagyok özvegy, és semmi gyászt nem látok.”
A folytatás-lefojtás.
Gratulálunk a magyar válogatott minden tagjának, vasárnap lesz az igazi főpróba, hogy megmutassa, nem a „szerencsén” múlt minden.
Kenyér”morzsa” még lesz egy darabig, cirkuszt pedig más is tud csinálni.
Hazánk labdarugó válogatottjának szívemből gratulálok az EB selejtezőjén elért csoportelsőséghez. Közel 40 év után újra egyenes ágon sikerült ezt elérni, talán az is elmondható, hogy nem egy nagyon erős csoportból. A „szerencse” és Szoboszlai+Dibusz teljesítménye is nagy mértékben hozzájárult ehhez.
A futball „híveknek” egy kisebb lelki örömforrás e „küzdelmes” időszakban.