D. A. volt az, aki a 2004. december 5-i kettős népszavazás kudarca után először írt nyílt levelet az erdélyi magyarok nevében, és másokkal ellentétben azonnal békítő hangot ütött meg. Csalódása elképzelhetetlenül nagy lehetett, hiszen D. A. a gyimesi csángó magyarok patrónusaként sokat tett a nemzeti öntudat megőrzéséért. Minden évben Magyarországról érkező csoportokat vezetett a Gyimesbükk szélén található „ezeréves” határhoz, melyet a mai napig egy határkunyhó és egy kisebb hegyvonulat jelez. Rövid személyes ismeretség alapján békülékeny szelídségét leginkább annak a romantikus nemzet- és hazaszeretetnek tudom be, melyre a népszavazás hatalmas csapást mért ugyan, de amely hazaszeretet jogosságának megkérdőjelezése egész életművét tette volna feleslegessé. Inkább ismét menteni akarta, ami még menthető.

Könnyen belátható azonban, hogy a nemzeti öntudat gyakran inkább egy ideához, a hozzánk legközelebb álló nyelvi, kulturális, történelmi közösség retusált képéhez ragaszkodik. A népszavazás eredményéből kiderült, hogy a valóság olykor sokkal kiábrándítóbb, mint a fejünkben élő kép. Vágyaink és álmaink könnyen egy megtévesztő ideához kapcsolódnak, ahhoz hasonlóan, ahogy egy szerelmes a másikban nem a létező, hanem az eszményített embert látja. Ebben az értelemben, és ezzel De Rougemont is egyetért, a nemzeti öntudat erotikus életérzés, a szerelemhez hasonló belső vágyakozás. Petőfi hazaszeretetében alkalmasint több szenvedély is volt mint szerelmében. A klasszikus romantikus irodalomban nem ritka, hogy nem a szerelem, hanem a Haza és a Nemzet a summum bonum, Erosz elsődleges tárgya.

Nem vonom kétségbe a kép létjogosultságát és összetartó, motiváló erejét. Több gond van akkor, amikor ez a kép teljesen hiányzik, és a közösségi ideált megannyi egyéni ideál váltja fel. A nemzet, a nyelv és a történelem identitásunk egyik forrása, az ebből összeállt kép nélkül nehéz társadalmi szolidaritásról vagy akár mások tiszteletéről beszélni. A kép eszményítése azonban romantikus életérzés, Erosz egyik megnyilvánulása, és mint ilyen sok céltévesztett vágy és akarat eredője is egyben.

Yeshua rabbi mindig ügyelt arra, hogy véletlenül se azonosítsák küldetését a zelóták buzgalmával. Számolt azzal a nemzeti közösséggel, mely akkoriban valóban élet-halál harcot vívott a római önkénnyel szemben, de soha nem abszolutizálta ezt a közösséget, és nem tette elsődleges szolgálatává a nemzeti célok előmozdítását. A kánaáni asszonynak tudomására hozta ugyan, hogy „Izráel házának elveszett juhaiért jött” (Mt 15,24), és „nem helyes a fiak kenyerét a kutyáknak adni” (Mt 15,26), de amikor honfitársai testi származásukra hivatkoztak, szemükbe mondta: „Ti atyátoktól, az ördögtől valók vagytok.” (Jn 8,44)

Yeshua rabbi saját bőrén is tapasztalta, amit Jeremiás próféta évszázadokkal korábban, hogy az ilyen üzenettel az ember könnyen szellemi senkiföldjén találja magát: a kozmopolitáknak túl nemzeti, a nemzetieknek túl kozmopolita. A valóságban Yeshua olyan modellt állított elénk, mely meghaladja a nemzeti-nemzetközi, közösségi-egyéni dualizmusát. Nem nemzethez tartozásról, hanem Istenhez tartozásról, nem hazafiakról, hanem atyafiakról, nem honfitársakról, hanem testvérekről beszélt. Yeshua számára Ábrahám elválaszthatatlan volt Istenétől, ezért Izráel első századi én-ideálját is üresnek látta Jáhve félelme nélkül.

A haza és a nemzet romantikus szeretete kétségkívül nemesebb és emelkedettebb lelkületre vall, mint az önző cinizmus és az egyéni ügyeskedés. A nemzeti öntudat valamelyest gyógyítja az „önmagába kunkorodó” lelket. Arról azonban ne feledkezzünk el, hogy mind az egyéni, mind a közösségi ideálokhoz való vonzódás mélyen „erotikus” törekvés, és mint ilyen, nem biztos, hogy elérhető cél. A nemzet nem lehet summum bonum. Félő, hogy a nemzet eszményítése ugyanazt az örökös frusztrációt hordozza magában, mint az erosz összes többi formája, mert – ahogy Yeshua rabbi tanította –, a Haza sokkal magasabban van.

A bejegyzés az Erosz nyomában c. esszékötetem egyik fejezete. A könyv a Harmat Kiadónál vagy könyvterjesztőknél megvásárolható. Ár: 1200 Ft.