Ha valaki azt kérné tőlünk, hogy foglaljuk össze röviden a hitünk lényegét, mit mondanánk? Valószínűleg nem sokunknak jutna eszébe Pál Timóteusnak írt összefoglalása, holott az apostol határozottan azzal a céllal írta, hogy a hit titkát tegye megjegyezhetővé általa. Erre gondolok: „Valóban nagy a kegyességnek a titka: aki megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, megjelent az angyaloknak, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben.” (1Tim 3,16) Csodálkozom, hogy három évtizedes hívő életem során nem találkoztam még olyan énekkel, amelynek egy az egyben ez lett volna a szövege. Vajon miért nem ismertebb ez a hitvallás, miért nem használjuk gyakrabban a közösségi életünkben, miért nincsenek tucatjával dalok, amelyek erre épülnek? Az apostol szerint a kegyesség titka van ezekben a rövid mondatokban. Lássuk hát, mit tanulhatunk belőlük!

1) A kegyesség misztériumát az egyház őrzi. A hitvallást megelőző mondatban Pál az élő Isten egyházáról beszél, amely az „igazság oszlopa” és „erős alapja” (3,15). Az apostol szerint tehát az egyház őrzi a kegyesség nagy titkát (μυστήριον). A misztériumot a hívők élő közösségében lehet megtalálni, azokban a gyülekezetekben, amelyek az apostolok tanítására épülnek és a Lélek által megújított emberekből állnak, különös tekintettel a püspökökre és diakónusokra (3,1-13). Amikor Pál a fenti szavakkal foglalja össze a hit misztériumát, maga is olyan szöveget idéz, amely a hívők közösségében fogant. Mivel az élő Isten egyháza nem azonos az egyházi hierarchiákkal és intézményekkel, intézményei válságát és a vezetői és teológusai hitehagyását is túléli. Amikor a Kr. u. 4. században püspökök egyházi zsinatokon tagadták meg Krisztus istenségét, és még a római püspök is megingott, a hitvalló Athanasziosz az egyszerű egyiptomi hívők közösségében talált támogatókra, ahol jól ismerték még a hit apostoli misztériumát. Az élő Isten valódi egyháza mindenkor egységben van az apostolok által hirdetett Krisztussal, ezért képes őrizni a hit titkát.

2) A hit titka megénekelt titok. Pál összefoglalása liturgikus szöveg. Nyelvtanilag és stilisztikailag eltér az előtte és utána lévő szakasztól, ezért Pál szinte biztosan egy már létező szöveget illesztett be a levelébe. A hitvallást a görög ὃς (aki) névmás vezeti be, ami jelzi, hogy a szöveg eredeti kontextusából van kiragadva, a névmás nyilván Jézus Krisztusra utal vissza, akit az apostol itt név szerint nem említ. (Ha Pál nem egy kész szöveget illesztett volna be, logikusan a ὃ személytelen névmást használná, ami a titokra utal vissza.) Maga a hitvallás hat sorból áll, és valószínűleg khiasztikus szerkezetű: az első sor az utolsóra rímel, a második az ötödikre, a középső kettő pedig egymásra. A költői jellegre utalnak a párhuzamok és ismétlődések is: mindegyik sorban az ige aorisztosz passzívumban áll, a főnév pedig dativusban. A lényeg: a hitvallás poetikus szerkesztéséből liturgikus használatra következtethetünk. Ezt a hitvallást minden bizonnyal szavalták, sőt, énekelték a gyülekezetek. A kegyesség titkát az éneklő egyház időnként jobban őrzi, mint maguk a teológusok. Ez persze csak akkor igaz, ha az énekírók teológiája egyébként rendben van.

3) A megénekelt titok Jézus Krisztusról szól. Az ének első sora a megtestesülésre utal (aki megjelent testben). Az utolsó sor erre rímel: felvitetett dicsőségben. Jézus földi szolgálata a jászoltól a trónig, a megaláztatástól a megdicsőülésig tart. A második sor a Szentlélek munkáját nevezi meg: igaznak bizonyult lélekben. A görög ἐν πνεύματι úgy is fordítható, hogy „Lélek által”, és itt ez a fordítás tűnik a jobbnak. Jézus a Lélek által támadt fel a halálból, hogy feltámadása által Isten igaz Fiának bizonyuljon (Róm 1,4). A Lélek az, aki az embereket is meggyőzi arról, hogy Jézus az Isten Fia (1Kor 2,10; 2Kor 4,6). Ezzel párhuzamos az ötödik sor: hittek benne a világon. Mivel a Lélek igazolta Jézust, ezért hittek benne emberek a világ minden táján. Az ének közepe arról szól, hogy Jézus Krisztus megjelent az angyaloknak, és hirdették a pogányok között. Jézust Fiúként imádja az Isten minden angyala (Zsid 1,6), a mi feladatunk pedig az, hogy Úrként hirdessük őt minden népnek. A Krisztusról éneklő hitvalló egyház válik missziós egyházzá.

4) A megénekelt titok a kegyesség titka. A kegyesség itt az εὐσέβεια görög szó régies fordítása, istenfélő életre és vallásgyakorlatra utal. Krisztus kegyessé tesz, a kegyesség pedig Krisztusról szól. Az istenfélő élet és vallásgyakorlás titka a testet öltött, feltámadt és megdicsőült Krisztus, akit látnak az angyalok és akit kétezer éve hirdetünk a világban. Sokan próbálnak a vallásokban valamiféle misztériumra bukkanni. Pál idejében burjánoztak a különböző misztériumvallások. Ma is számos ezoterikus irányzat ígéri, hogy be tud hatolni a létezés misztériumaiba. Pál szerint a valódi misztérium Jézus Krisztus történelmi eljövetele és megdicsőülése. Erről a misztériumról énekel az egyház. De nem csak énekel róla, hanem az életében is tükrözi annak valóságát. Az egyház akkor érti a kegyesség misztériumát, ha mind gyakorlatában, mind életvitelében maga is istenfélővé válik. A hit titka a kegyesség titka. Az istenfélő élet elválaszthatatlan Krisztustól, Krisztus pedig az istenfélő élettől.

5) A kegyesség titka nagy titok. „Valóban nagy a kegyességnek a titka” – mondja Pál. A „valóban” itt a ὁμολογουμένως görög szó fordítása, ami inkább azt jelenti: vitathatatlanul, vitán felül állóan, egybehangzóan megvallva. Az egyház együttesen megvallja, hogy a kegyesség titka nagy (μέγα) titok. Pál emlékezhetett arra, amikor az efezusi amfiteátrumban összegyűltek a polgárok, hogy teli torokkal két órán át harsogják: „Nagy az efezusi Artemisz!” A keresztények tagadják Artemisz nagyságát, ellenben egyetlen globális kórusként vallják az istenfélelem nagy misztériumát: az Isten Fia megjelent köztünk testben, igazolta őt a Lélek, látták az angyalok, hirdettetik a népek között, hisznek benne a világban, és felvitetett dicsőségben! Ez a legnagyobb, legcsodálatosabb misztérium a világban! Az igazi istenfélelem Krisztust vallja meg nagynak.

6) A hitvallásban az igazság és a misztérium nem egymást kizáró fogalmak. Amikor Pál a misztérium (μυστήριον) szót használja, nem a titok érthetetlenségére vagy kimondhatatlanságára helyezi a hangsúlyt. Bár Krisztus megjelenésének titka kétségkívül kimeríthetetlen, az apostol nem állítja szembe a titkot az igaz szavakkal. Bármilyen mély is a kegyesség misztériuma, Pál maga mondja el igaz szavakkal, hogy mi az. Azért misztérium, mert emberi ésszel, intuícióval, meditációval, kontemplációval nem juthattunk volna el a megértésére; ebbe a titokba semmilyen racionális, irracionális, vallási vagy mágikus eszközzel nem lehet behatolni. Ez ugyanis Isten titkos terve, amely a történelem egy pontján megvalósult, most pedig hirdettetik a világban. Ha tehát van nyílt titok, akkor a kegyesség titka most már az. A hit titka kérügma, igehirdetés. Pál nem ütközteti a misztériumot a kimondható igazsággal. Éppen azt állítja, hogy az egyház „az igazság oszlopa és erős alapja”: az egyház a kegyesség misztériumának igazságát védi és hirdeti a népek között.

7) Természetesen nem ez az egyetlen lehetséges összefoglalása a hit misztériumának. Pál a korinthusi gyülekezetnek például ezt írja: „Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem elhamarkodottan lettetek hívőkké. Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és – ugyancsak az Írások szerint – feltámadt a harmadik napon, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek.” (1Kor 15,1-5). Ez a kegyességnek ugyanaz a titka: a Jézus Krisztusról szóló örömhír. A szavak különböznek, az eseménysor viszont ugyanaz. A kegyesség nagy misztériuma arról szól, amiről az evangélisták beszámolnak, ami az angyalokat lenyűgözte, amit a világban kétezer éve hirdetnek, és amit mi is elhittünk, amikor keresztényekké lettünk.

Szeretném énekelni ezt a misztériumot Pál fenti szavaival is! Ki írna rá dallamot?