Egy ideje fogalmazom már magamban ezt a cikket. Amikor egy első változatát átküldtem Hamar Dávid barátomnak, azt válaszolta, hogy ez inkább két cikk, és így egyben könnyen kioltják egymás üzenetét. Ráadásul az elsőt valószínűleg szeretni fogják, a másodikban viszont sok a kockázat. Elgondolkodtam ezen. Aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen azt a két cikket próbálom megírni, amit Bese Gergő katolikus pap és Kovács Viktor evangélikus lelkész lényegében már megírtak. De nem akarok két cikket írni, hanem éppen azt a kettősséget szeretném integráltan láthatóvá tenni, ami bennem van, és amit az említett két publicisztika is együtt megjelenít. Kovács Viktor az írásában azt hangsúlyozza, hogy az evangélium minden „oldali” embernek szól, ezért tapintatosnak kell lennünk, amikor közéleti kérdésekben fogalmazunk meg egy álláspontot. Bese Gergő viszont azt emeli ki, hogy Jézus „nem akart álarcokat felvenni, hogy hitelesnek tűnjön”, akkor is kimondta az igazságot, ha az egyeseket esetleg bántott. Pontosan erről a két dologról szeretnék beszélni, együtt, álarc nélkül, ahogy bennem kavarognak.
A parlamenti választások tétjéről és a keresztény hívők egységéről van szó, és hogy erre a kettőre hogy lehet egyszerre figyelni.
Szerintem mindnyájan látjuk, hogy a 2022-es parlamenti választásoknak komoly következményei lesznek Magyarország jövőjére nézve, de a helyes döntésről még evangéliumi hívők között is érzékelhető nézetkülönbségek vannak. Vajon az Orbán-kormány kapjon továbbra is bizalmat, vagy valamiféle baloldali koalíció eredményesebb munkát végezne a kormányrúdnál? Mi lenne a jobb Magyarország gazdaságának, jogbiztonságának, társadalmi békéjének, Európában betöltött szerepének, nemzeti érdekeinek? Végeláthatatlan vitákat folytathatnánk ezekről, nekem is lennének érveim, de most arról a speciálisabb kérdésről szólnék pár szót, hogy mi van akkor, ha a politika belóg a hitünk területére is. Hogyan viszonyuljunk ahhoz a tényhez, hogy a jelenlegi kormány a keresztény világnézeti keretekben határozza meg értéksorrendjét, míg ellenfelei inkább progresszív ideológiai célok mentén?
Hat szempontot javaslok ezek végiggondolásához. Az első három pontban olyasmit fogok hangsúlyozni, amiről Kovács Viktor is ír. Az evangélium „oldaltól” függetlenül összeköt bennünket, a szeretet pedig megértő, türelmes és elnéző. Nem a politika egyesít, hanem Krisztus. A második háromban azt teszem, amit Bese Gergő tanácsol: egyenesen elmondom, hogy hívő keresztényként mit gondolok a választások tétjéről. Kezdem a fecsegéssel.
1) Kerüljük a fecsegőket és keressük a csendet!
Richard Wurmbrand evangélikus lelkész egyik könyvében olvastam egy anekdotát. Phocion athéni politikus a fodrászműhelyben ült, és unottan hallgatta, amint a borbély a politikai helyzetről fecsegett. Egy idő után a borbély odafordult a politikushoz, és megkérdezte: „Hogyan igazítsam meg a szakállát?” Phocion lakonikusan csak ennyit válaszolt: „Csendben.” Wurmbrand a kommunista Románia börtöneiben töltött a hitéért tizennégy évet, abból hármat egy földalatti magánzárkában – tudta, mi a politika, és azt is, hogy mi a csend.
A politikai viták többsége egyszerű fecsegés, de megterheli a lelkünket, és viharokat szül. Ez így lesz a következő hónapokban is. Fecsegők hada fogja nap mint nap akadályozni, hogy megtaláljuk a belső csendet. A politika úgy fog az életünkbe türemkedni, mintha semmi más nem lenne azon kívül. Mintha csak ez számítana. Mintha messiások közül kellene választanunk. Lesz jelentősége annak, hogy kiknek a kezébe adjuk jövő évtől a politikai hatalmat, fontos erről időnként beszélni is, de az előttünk álló időben mérték nélkül fogja elárasztani az életünket a politikai témájú fecsegés, holott a felelősségünk valójában egyetlen voksról szól.
A lelki egészségünk megőrzése érdekében meg kell tanulnunk csendben is lenni. Meg kell tanulnunk időről időre visszavonulni. Elhallgatni. Kikapcsolni a telefont. Hírböjtöt tartani. Csendet kérni. Imádkozni. Elhinni, hogy Isten a világ korlátlan ura. Tudomásul venni egyben azt is, hogy a Sátán pedig még e világ istene. Emlékeznünk kell a só és a világosság hasonlatára, és a búza és a konkoly példázatára is. Emlékeztetnünk kell magunkat, hogy nem minden múlik rajtunk, és nem minden múlik a politikán. A gonoszt még nem tudjuk teljesen kiirtani, a jó cselekvésébe viszont nem szabad belefáradnunk.
Be kell mennünk nap mint nap a sabbat nyugalmába, ahol messzebb láthatunk a holnapnál, biztosabb sziklán vethetjük meg a lábainkat, mint egy politikai rendszer biztossága, és ahol örökkévaló remény van, nem fröccsöntött messiások gigászinak beállított küzdelme a világ megváltoztatására. A hurrikán szemét kell megkeresnünk, ahol béke honol. Az Isten országát kell az első helyre raknunk. Azt a szokást kell kialakítanunk, hogy újból és újból bemegyünk a belső szobánkba, mégpedig úgy, hogy nem visszük oda magunkkal a fecsegőket. Legyen a belső szobában az Atya, és legyünk ott mi, de ne legyen ott a világ. Valódi változást a világban is csak akkor tudunk elérni, ha a sabbatból indul számunkra a hét.
Ne adjuk át a szívünket se a politikusoknak, se a politikai fecsegőknek! Adjuk oda Krisztusnak, hogy amikor valódi lehetőségünk nyílik a jó cselekvésére, azt tudjuk tenni, amit a mi Urunk vár tőlünk. Egyebekben pedig öltsük magunkra a szeretetet, amely mindent egybefoglal, ami számít.
2) Vegyük figyelembe a mélyben lévő elfogultságokat!
Meg kell értenünk, hogy a magyar társadalom számos ösztöne traumákból épül fel, és ez igaz a hívőkre is. A magyarok nagy többsége ugyanis azoknak a leszármazottaiból és rokonaiból áll, akiket a vészkorszakban haláltáborokba vittek (kb. 500 ezer honfitársunk), akiket a Szovjetunióba deportáltak (kb. 700 ezer magyar), akiknek a családjából 200 ezer németajkút Németországba kitelepítettek, akiket „kulák”, vallásos, polgári, nemesi vagy egyéb társadalmi helyzete miatt megkínoztak, megöltek, elhallgattattak, ellehetetlenítettek, kisemmiztek (milliós szám), akik 1956-ban harcoltak a szabadságért, nyugatra emigráltak vagy börtönbe kerültek (több százezer magyar), és akik esetleg haszonélvezői voltak valamely csoport veszteségeinek. Ez utóbbi szám is hatalmas.
A történelmünkben rejlő lelki terhek sokkal mélyebben meghatározzák az ösztönös reakcióinkat, mint egy-egy korrupciós ügy, a benzin ára, vagy mondjuk egy rosszul sikerült politikusi megnyilatkozás. Persze vannak más okai is az elfogultságnak, és ezek akár felül is írhatják családi történeteinket. Néha csak egy csoporthoz akarunk tartozni, osztozva annak ízlésdivatjában, máskor személyes életünk fájdalmait projektáljuk politikai szereplőkre, jellemzően a mindenkori hatalomra, és egyéb okokat is számba vehetünk. De ha őszinték vagyunk, legtöbben magunkon is tapasztaljuk, hogy ösztönösen elnézőbbek vagyunk az egyik politikai erővel szemben, kritikusabbak a másikkal szemben, és ebben bizony szerepet játszik, hogy tudat alatt melyik felet tartjuk felelősnek a családunk múltbeli traumáiért, vagy melyik irányból érkezhet esetleg egy kellemetlen szembesítés, amit kerülünk.
A mélyben meghúzódó zsigeri elfogultság láthatatlan szűrőként működik az információk értelmezésében, és befolyásolja, hogy jóhiszeműen vagy rosszhiszeműen fogadunk-e egy tényt, hogy bizalommal vagy bizalmatlanul szemlélünk-e egy intézkedést, hogy a jót vagy a rosszat feltételezzük-e egyik vagy másik politikai szereplőről, a centrális vagy a marginális szempontokat domborítjuk-e ki, tudunk-e örülni a sikerének vagy őszintén sajnálni a kudarcát. Sokszor mi magunk sem tudjuk az okát, hogy miért érzünk úgy, ahogy, miért viszolygunk az egyiktől és miért kedveljük a másikat, és ha vitában meg kellene védenünk az álláspontunkat, előbb-utóbb zsákutcákba jutnánk. Az érzelmi attitűdök erősebbek a valós tényeknél.
Egyáltalán nem azt mondom, hogy mindegyik politikai erő egyformán jó vagy egyformán rossz. Nyilvánvaló, hogy vannak borzasztó választások (ha más nem, gondoljunk a huszadik századra), keresztény szempontból ráadásul egy-egy kérdés akár vízválasztó is lehet. Csak arra akarok rámutatni, hogy az elfogultság az egyik oka annak, hogy a politikai viták hívők között is gyakran haszontalanok. Ha őszintén szembenézünk a saját történetünkkel, talán megértőbbek tudunk lenni a másikéval szemben, és adott esetben akár el tudjuk engedni a meggyőzés felelősségét is. Ezt a belső szabadságot még román hívőkkel is átéltem, amikor Erdélyről beszélgettünk.
3) Az evangéliumi mozgalom nem hasadhat a politika mentén.
Jó tesztje lesz az evangéliumi arányérzékünknek, hogy a következő hónapokban a politikai preferenciáink mentén, vagy a politikai preferenciáinktól függetlenül (akár azok ellenére) látjuk-e a másik hívőben a testvért. Nem kell semlegesnek lennünk, ahogy például a keresztség vagy az egyházkormányzás kérdésében sem kell semlegesnek lennünk. Én sem vagyok az, nekem is van véleményem. Az a fontos, hogy ha Krisztusban vagyunk, ne a politika, hanem az evangélium tükrében nézzünk egymásra!
A sokféle felekezetben működő evangéliumi kereszténységnek egyetlen középpontja van: a Szentírásban kinyilatkoztatott evangélium. Az evangéliumi kereszténységet az különbözteti meg más irányzatoktól, hogy teljesen megbízik a Szentírás kinyilatkoztatásában, és Jézus Krisztus evangéliumát helyezi a középpontba. Éppen ezért – a felekezeti különbözőségek ellenére – a bibliai evangélium az egyetlen kérdés, amely mentén ténylegesen és jogosan hasad(hat).
A politikai nézetek nem részei az evangéliumi konszenzusnak. Csak abban az esetben válnak azzá, ha a politikai nézetek miatt egyesek eltávolodnak az evangélium igazságaitól. Ha a politikai szimpátiái miatt egy hívő mondjuk, rasszista (ténylegesen rasszista) véleményeket kezd hirdetni, magát hasítja le az evangéliumi mozgalomról. Ugyanez történik, ha egy hívő a genderelmélet vagy a „melegházasság” mellett foglal állást. Egyszerre kell vigyáznunk az evangéliumi egységre és az evangélium igazságaira, tudva, hogy az utóbbitól függ az előbbi.
De az egység nem csupán az evangélium igazságaihoz való ragaszkodástól függ, hanem az egymás iránti türelemtől és a tévedéseket elnéző szeretettől is. Lehet, hogy nekünk van igazunk, és a másik téved, de rész szerint van bennünk az igazság, ezért mi is tévedhetünk. A szeretet viszont nem hogy tévedéseket, de még bűnt is elfedez. Evangéliumi keresztényekként a szeretet legyen az ismertetőjelünk!
*
Az előző három pontban az evangéliumi egység megőrzését hangsúlyoztam. A most következő három pontban azt mondom el, hogy szerintem evangéliumi hívőkként hogyan mérlegeljük a választásunkat. Tudom, hogy lesz, aki nem ért egyet a most következő pontjaimmal. Értük írtam az első három pontot. Ők is az én testvéreim Krisztusban, akiket szeretek. Ha úgy gondolják, hogy tévedek, én is csak a szeretetükben és nagylelkűségükben tudok reménykedni.
4) Értsük meg, hogy nincs politika világnézeti keretek nélkül!
Nem kevés evangéliumi keresztényt ismerek, akiket rendkívül zavar, hogy a jelenlegi kormányzat a kereszténység nevében fogalmaz meg cselekvési terveket, mert úgy látják, hitelességi deficittel teszi ezt. Sok hívő egyáltalán nem tartja méltónak a kormányzati szereplőket a keresztény név viselésére. Talán még azt is jobbnak tartanák, ha egy nyíltan ellenséges kormányzat lenne, mert akkor legalább nem keveredne össze a valódi kereszténység a politikai kereszténységgel. Szerintük a természetes vagy egészséges állapot egyébként is az, amikor a keresztények üldözött kisebbsége a társadalomnak; a korai keresztényeket is éppen az teszi rokonszenvesebbé a mai ember szemében, hogy nem uralkodtak, hanem áldozatok voltak.
Annak ellenére vannak problémáim ezzel a megközelítéssel, hogy én magam is olyan szabadegyházi tradícióból jövök, amelynek megszokott közege a kisebbségi lét. Ami hiányzik nekem ebből a nézőpontból, az annak a lehetősége, hogy a kereszténység (mint hit és mint világnézet) hasson a társadalomra és annak jogrendjére. A korai keresztények hatottak rá, ennek kiterjedt, pozitív következményeiről Tom Holland ateista történész például vaskos monográfiában számol be. Nincsenek illúzióim a világ gonoszságával kapcsolatban, de Jézus szavai miatt hiszek a kereszténység valamiféle transzformatív szerepében. (Mégiscsak a föld sója és a világ világossága vagyunk!) Chesterton szerint a középkornak sem az volt a problémája, hogy túl keresztény lett volna, hanem az, hogy alapvetően nem volt az. Nem a kereszténység hatásával volt a gond, hanem a hatás silányságával és az emberek szívbeli távolságtartásával (Mi a baj a világgal? 42). Amiben a kereszténység ténylegesen hatott, az jó volt.
De ami ennél is fontosabb: a kereszténység társadalmi hatása nélkül a romlás mértéke és a sötétség mélysége növekszik. Ha ezt nem hisszük, gondoljuk végig, mi történt „Isten halála” után a huszadik században, micsoda sötétséget szabadítottak a világra posztkeresztény ideológiák! Elsősorban a nemzetiszocializmusra és a nemzetközi szocializmusra gondolok, és a hullahegyekre, amelyeket hátrahagytak. Gondoljuk végig, hogyan pusztítottak ezek az új ideológiák a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt! Egyáltalán nem mindegy, hogy egy társadalom politikai berendezkedése milyen világnézeti alapokon áll. Ma sem mindegy.
A társadalmak világnézeti alapjainak kérdése a hitelességtől (pláne a hitgyakorlástól) függetlenül is megkerülhetetlen. Nincs politikai értéksorrend világnézeti keretek nélkül. Egy politikus esetében nem az a fő kérdés, hogy ő maga hívő keresztény-e, hanem hogy a politikai törekvései keresztény szempontból helyesek-e. Egyértelműen úgy gondolom, hogy jobb egy nem keresztény politikus, aki keresztény szempontból helyes politikát akar, mint egy hívő politikus, akinek a politikai céljai keresztény világnézeti szempontból helytelenek. Jobb egy istentelen életű politikus, aki a társadalomban védi az emberi méltóságot és a teremtés rendjét, mint egy vallásos politikus, aki utat nyit istentelen ideológiáknak, amilyen ma például a kritikai fajelmélet vagy a genderelmélet. Keresztény szempontból jobb még egy ateista politikus is, aki kiáll a családokért, az anyák és apák közti különbségért, támogatja a gyermekvállalást és a házasság védelmét, mint egy istenhívő politikus, aki a „melegházasság” bevezetése mellett tör lándzsát.
Márki-Zay Pétertől sem azt kérdezném, hogy jár-e templomba és szereti-e a gyermekeit, hanem például azt, hogy hogyan szabna gátat a szexuális devianciák normalizálásának, a család és a nemek lebontásának, és hogyan szerezne ehhez támogatást azoktól a pártoktól, amelyek már letették a voksukat az LMBTQ-ideológia mellett. A céljai és a lehetőségei érdekelnének, nem a személyes hite, hiszen a cselekvés az, aminek igazán tétje van számunkra.
5) Ne kergessünk illúziókat: a klasszikus liberalizmushoz jelenleg nincs visszatérés!
Ismerek evangéliumi keresztényeket, akik egyszerűen csak vissza akarnak térni a 2010 előtti liberalizmushoz, és nem foglalkoznak azzal, hogy az akkori liberalizmusnak milyen világnézeti alapjai voltak. Szimplán csak nem akarják a keresztény világnézetet (egyházat, ideológiát) hatalmi pozícióban látni. Ezek a hívők a „virágozzék minden virág” elv hívei: legyen a kereszténység is csupán egyike ezeknek a virágoknak, ne kapjon kiemelt státuszt, pláne domináns szerepet a társadalomban. Akik így gondolkoznak, valamiért abban bíznak, hogy a szekuláris liberalizmus hosszú távon be tudja tölteni ezt az integráló szerepet.
Ezzel kapcsolatban két dolgot tartok lényegesnek. Az egyik az, hogy ma már nyugaton sem létezik ez a világ. A liberalizmus a szemünk láttára sorvad el mind Észak-Amerikában, mind Nyugat-Európában. Ezt nem csak én mondom, hanem olyan klasszikus liberálisok is, mint Dave Rubin, Jordan Peterson vagy Jonathan Haidt. A szekuláris liberalizmusban nem virágzik ma már minden virág, és a kereszténység virága különösen is ki van téve az ideológiai szelek nyomásának. Az egykor toleránsnak hitt liberalizmus egyértelműen autoriter irányba mozdult, és sokak szerint (pl. a gyakorló homoszexuális Dave Rubin vagy Douglas Murray szerint is) jelenleg éppen a konzervatívok és a keresztények küzdenek már a szabadságért. Ezt én is így látom.
A másik lényeges tény az, hogy maga a szekularizmus az oka a liberalizmus ilyetén elfajzásának. Keresztény gondolkodók erre évtizedekkel ezelőtt figyelmeztettek és azt is gondosan levezették, hogy ez miért fog szükségszerűen bekövetkezni. T. S. Eliot például már az 1930-as évek végén prófétai előrelátással megírta, hogy a liberalizmus idővel fel fogja számolja önmagát, mert a szabadságfelfogását a kereszténységtől vette kölcsön, neki viszont nincs önálló, pozitív víziója, sem valódi megtartó ereje. A liberalizmus Eliot szerint idővel totalitarizmushoz vezet. Ha a liberalizmushoz akarnánk visszatérni, előbb vagy utóbb ismét ott találnánk magunkat, ahol most vagyunk, hiszen a szekuláris liberalizmust „nem a célja határozza meg, hanem a kezdete” (Eliot), nem egy eszmény, hanem az egyén szabadsága az eszményektől. A liberalizmus ezért nem áll meg a saját lábán, és előbb-utóbb kitermeli egy új eszmény totalitarizmusát.
Szerintem Magyarországon sincs visszaút a 2010 előtti szekuláris liberalizmushoz (amelynek toleráns volta azért már akkor is megkérdőjelezhető volt – elég, ha csak 2006-ra gondolunk). A nyugaton zajló folyamatok tanulsága az, hogy a tágan értelmezett keresztény világnézeti keret alternatívája mára egy erőszakos, türelmetlen ideológia lett. Hogy ezt neomarxistának nevezzük vagy valami másnak, az ebből a szempontból lényegtelen is. Nyomós érvek szólnak amellett, hogy éppen a keresztény világnézeti keret biztosítja, hogy Magyarországon még mindig sokféle virág virágozhat. Ezt megint nem csak én mondom, hanem számos nyugat-európai és észak-amerikai ismerősöm is. Vagy mondjuk Rod Dreher, aki egy időre ide is költözött, hogy legyen összehasonlítási alapja. Nem véletlenül rendezik az IFTCC konferenciákat is évek óta Magyarországon.
Ezt annak ellenére látom így, hogy a jelenlegi kurzusnak sokan pedig a baloldali szellemi műhelyek folyamatos térvesztését róják fel. Kétségkívül igaz, hogy a balliberális holdudvar rengeteget veszített korábbi hegemón szerepéből, és ezt a „keresztény” kormányzat elnyomásaként éli meg. Nem akarom megvédeni a kormány minden intézkedését, kisegyházként mi is a bőrünkön éreztük, milyen egy kormányzati vízió járulékos veszteségévé válni. De ahogy ezek a műhelyek továbbra is aktív részesei a közéletnek, úgy mi sem tűntünk el. Sőt, hívőként szabadabbnak érzem magam Magyarországon, mint sok nyugati keresztény ismerősöm a maga hazájában. Pedig a buddhisták és a muzulmánok 2012-ben bevett „egyházak” maradhattak, mi nem. De a véleményünkért itt egyikünket sem fenyeget börtön.
6) Számomra az LMBTQ-ideológia vízválasztó.
Azok közé a hívők közé tartozom, akik egyértelmű kockázatnak látják, hogy a nyugati ideológiai célokat zászlajára tűző ellenzék hatalomra jutása megnyithatja a zsilipeket Magyarországon is a neomarxista trendek és genderelméletek gyors és radikális térfoglalása előtt. Ma már nem kell találgatnunk, hogy ez mit jelentene, hiszen nyugaton ennek a következményei világosan láthatók. Van olyan nyugati ország, ahol keresztényeket perbe fognak bibliai meggyőződéseik miatt, kirúgják őket az állásaikból, elveszik a gyermekeiket. Olyan keresztény vezetők is vannak (pl. a finn Päivi Räsänen), akikre börtön vár. Az evangélium hirdetése vagy az abból fakadó etika képviselete számos nyugati országban már nem mindig szabad.
Ha van bennünk társadalmi felelősség, nem lehetünk közömbösek világi felebarátaink iránt sem. A keresztény világnézet nem csak azoknak jelent áldást, akik hisznek benne, hanem azoknak is, akik nem hisznek benne. A hindu feleségnek akkor is jobb, hogy ma már nem égethetik el férje halála után, ha ő maga nem keresztény. Az LMBTQ-ideológia nem csupán a hit szemszögéből ártalmas. Szinte felfoghatatlan roncsolást végez a fiatalabb generációkban. Egy későbbi korból mérhetetlen szégyennel fogunk visszanézni, hogy ez egyáltalán megtörténhetett a felvilágosult nyugaton. Ha ma kiállunk amellett, hogy a jogrend a nemek binaritását rögzítse, ha támogatjuk, hogy az iskolákban ne „érzékenyíthessék” a gyermekeket, a felebarátaink iránti szeretetet gyakoroljuk. A társadalmi rend szempontjából sokkal fontosabb kérdés, hogy egy politikus milyen törvényt hoz, mint az, hogy ő maga gyakorló keresztényként mondjuk csalja-e a feleségét.
Amikor a politikai erőket bíráljuk, releváns kérdés, hogy „mihez képest” rosszak. Nem azért fontos feltennünk ezt a kérdést, hogy a bűnt relativizáljuk, hanem épp azért, mert a bűnről reálisan gondolkodunk, és a politika jelentőségét relativizáljuk. A politika nem arról szól, hogy általa elhozzuk az Isten országát a földre. Sokkal inkább arról, hogy az Isten világában élő bűnös emberek számára legyen határ a jó és a rossz között, amit az együttélés érdekében az élet bizonyos területein a jogrendben is rögzítünk. Ha nem tesszük fel a „mihez képest” kérdést, először a politikába vetett reményt fogjuk abszolutizálni, majd a szükségszerű kiábrándulás a politikával szembeni cinizmusba fog fulladni. A keresztény nézőpont realista, mert számol a bűnnel. A politika és a politikusok bűneivel is.
Számomra az LMBTQ-ideológia kérdése ma vízválasztó. Amikor a jelenlegi kormányzatot a korrupció miatt bíráljuk, talán igazunk van. Ha az egészségüggyel, az oktatásüggyel, a kultúrpolitikával vagy bármi egyébbel kapcsolatban kritizáljuk, lehet, hogy szintén igazunk van. Akkor is igazunk lehet, ha egyes politikusok személyes hiteltelenségét tesszük szóvá. De azt is vegyük figyelembe, hogy a jelenlegi alternatíva lényegét tekintve jobb-e, mint amit bírálunk. Ilyenkor ne azt nézzük, hogy rokonszenves-e számunkra egy politikus, hanem azt, hogy mik a céljai és mik a lehetőségei. Mit akar vagy tud megvalósítani, ha a hatalom közelébe kerül. Az én véleményem az, hogy keresztényekként ma egyszerűen nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat az ideológiai trendeket, amelyeknek egy esetleges kormányváltás utat nyithat. Ebből a szempontból más egy választás tétje számunkra ma, mint mondjuk 1998-ban volt.
Ha valaki úgy gondolja, hogy ezt az egészet Istenre kell bíznunk, igaza van. Végső soron Isten emel fel és dönt le emberi hatalmakat. Egy demokratikus állami berendezkedés viszont a vezetők kiválasztásakor felelősséget helyez a keresztény állampolgárok vállára is. Aki nem szavaz, másra bízza a felelősséget. Én most amellett érveltem, hogy érezzük a ránk nehezedő felelősséget, reálisan gondolkodjunk annak mértékéről, és világnézeti (vagyis keresztény) alapon hozzunk döntést arról, hogy 2022-ben hogyan szavazunk. Aztán imádkozzunk és legyünk sokat csendben. És ha Krisztus követőiként esetleg más következtetésekre is jutnánk, mint a testvérünk, szeretetben öleljük végül át egymást. A Mennyei Város zarándokai vagyunk.
Minden betűjével egyetértek!
Kiváló írás, gratulálok!
Köszöm, Ádám!
Hetek óta gondolkodom egy hasonlú poszton, de szerencsére megelőztél! Ennél érthetőbben, érzékenyebben és szeretőbben véleményem szerint nem lehetett volna hozzányúlni ehhez a kényes témához.
Teljes mértékben egyetértek, köszönöm a leírt gondolatokat. Szerintem jobb, hogy nem bontottad ketté, mert így nem féllábú a cikk.
Dávid abban segített, hogy megmutassa, hogy tekeredik össze a cikk két lába. A segítségével sokkal jobb cikk lett. Egy másik cikk, de valóban két lábbal.:)
Isten áldása legyen ezen a remek poszton, a szerzőjén pedig kiváltképpen!
Már korábban készültem hozzászólni Ádám posztjaihoz, de időhiánya miatt nem tudtam megtenni. Sok gondolat összegyűlt, ezeket megpróbálom ide leírni és egyben Ádám korábbi posztjaira is reagálni.
Én azt látom, hogy Isten királyságához, Jézus uralmához egyetlen ember alkotta eszme, ideológia vagy társadalmi berendezkedés sem passzol igazán és komoly összeférhetetlenség jelentkezik (vagy kellene jelentkezzen) amennyiben a Biblia, ezen belül az Újszövetség tanítását megpróbáljuk összefésülni bármilyen izmussal vagy demokráciával, autokráciával esetleg diktatúrával, de akár földi jellegű, emberek által működtettet teokráciával is. Jézusnak nem csak az evangéliuma bolondság a világ számára, hanem az ő váltságára épülő élet gyakorlata is. A hegyi beszéd és Jézus minden tanítása egy olyan világot tár elénk, amely bármely valaha is létező vagy eljövendő ember alkotta társadalmi vagy politikai berendezkedéssel összeegyezhetetlen és teljes bolondság egy külső szemlélő számára. Így nem csak a szélsőséges izmusok (kommunizmus, marxizmus, fasizmus, nácizmus), hanem olyan izmusok, mint a konzervativizmus vagy liberalizmus sem kompatibilisek az evangélium üzenetével és a Jézus uralma alatt élő emberek életvitelével. Átfedések és találkozások, közös pontok itt-ott lehetnek, de legalább ugyanennyi a jelentősen eltérő dolgok, irányok halmaza is.
Mivel az emberiség összességében az Isten nélküliség állapotában van ezért különböző eszmékbe, politikai és társadalmi rendszerekbe kapaszkodik jobb híján, melyek egy idő után az ember romlottsága és az ember alkotta rendszer, eszme Isten nélkülisége miatt rendre torzulásokba torkollnak. Ilyenkor általában megsokasodnak, fellángolnak a verbális, ideológiai és egyéb, akár tettlegességig fajuló formái az erőszaknak és egyre nagyobb teret nyer a gátlástalanság. Szerintem mi most ismét ebben a „felívelő” szakaszban vagyunk. Véleményem szerint a gátlástalanság nem szétválasztható, ezért én személy szerint hamisnak látom azt a feltételezést, hogy ahol az élet egyik területén megjelenik a gátlástalanság, ott előbb vagy utóbb nem fog a többi területre is átszivárogni. Hogy konkrét példát hozzak: aki az üzleti életben gátlástalanná válik, az előbb vagy utóbb a magánéletében és a szexuális életében is azzá válik és fordítva. Volt már alkalmam olyan emberrel beszélni, aki kiszállt a politika világából és az elbeszéléseiből világosan kirajzolódott az, amiről az előbbi mondatokban írtam, de az utóbbi időben felszínre kerülő, közéleti szereplőket érintő szexuális jellegű botrányok is mind ezt támasztják alá. Amikor ez a romlás megtörténik, akkor a társadalom egy része próbál kompenzálni vagy valamilyen korrekciót eszközölni, rendszert váltani. Ezek a próbálkozások akkor tudnak látható, pozitív – de általában – ideig-óráig tartó eredményeket elérni, ha létrejön egyfajta szélesebb körű közösségi – társadalmi katarzis. Ilyenkor szokott előkerülni az emberek „jobbik énje” (ahogy azt szokták sokan mondani) és ez azt eredményezi, hogy a társadalomban hangsúlyossá válik az önkéntes önkontroll és a közösségi szempontok, a közösségi felelősségviselés előtérbe helyezése az egoista gondolkodás helyett. Ez az jobb állapot általában addig szokott tartani, amíg az a generáció él, amely elszenvedője volt a torzulás éveinek és látta vagy megtapasztalta a katarzis pillanatait is. Erre az emberiség történelme a legkiválóbb példatár.
Ádám korábban sokat boncolgatta a keresztények társadalmi szerepvállalásának kérdését. Példaként hozta az apostolok kora utáni egyes egyházi vezetők írásait, megszólalásait, valamint olyan jelentős XX. századi keresztények tevékenységét is, mint Dietrich Bonhoeffer. Sokat vitatkoztunk ezen írások mentén és sokáig gondolkodtam, hogy mi lenne erre a helyes válasz a részemről. Arra jutottam, hogy egy gyakorlati példát hozok ide: egy asztalos műhelyben, gyárban, ahol székeket gyártanak mindig készül egy prototípus és amennyiben az megfelel a követelményeknek, a sorozatgyártás kezdetét veszi. Ebben a folyamatban minden egyes legyártott példánynál az egyes alkatrészek méreteit ideális esetben a prototípushoz mérik és igazítják, nem pedig valamelyik, a prototípus elkészülte óta legyártott példányhoz. Véleményem szerint számunkra a minta ebben a kérdésben elsősorban az Újszövetség, Jézus és az apostolok tanítása és életgyakorlata kellene legyen. Isten időről időre megbízhat embereket azzal, hogy az eredeti mintához képest nagyobb szerepet vállaljanak a társadalomban és a közéletben, de véleményem szerint ez a „kivételek” kategóriájába tartozik és ebből nem feltétlenül kell általános érvényű következtetéseket levonni. A problémát a keresztények és a politika világának összefonódásában látom. Személyes véleményem az, hogy az összefonódás kifejezetten ártalmas, elsősorban a hívőkre nézve. Kérdés az, hogy a társadalomra való hatás és a közéletbe való aktív bekapcsolódás mikor éri el azt a pontot, ahol már ez a politika világával összefonódássá válik. Ma nem egy olyan hívő ismerősöm van, aki aktívan kapcsolódik akár a jelenlegi hatalom, akár az ellenzéki miniszterelnökjelölt, Márki-Zay Péter kampánytevékenységébe. Bennem az ilyen tevékenységek mindig kételyeket támasztanak. Az már eléggé jól mérhető, hogy mekkora pusztítást és hitelességi deficitet okoztak az amerikai evangéliumi kereszténységen belül a különböző jellegű összefonódások a politika világával és az üzleti szférával. Ma Magyarországon hasonló folyamatoknak lehetünk tanúi nem egy egyházközösség tekintetében. Véleményem szerint ennek nem lesz jó vége függetlenül attól, hogy aktuálisan ki gyakorolja a hatalmat. Ilyenkor mindig eszembe jut E.H. Broadbent Zarándok gyülekezet c. könyve, melyet nem lehet elégszer újra olvasni ahhoz, hogy ebben a kérdéskörben világosan láthassunk és tanuljunk akár nagy reformátor elődeink hibáiból is.
LMBTQ, hívők és a világ kapcsolata. Ádám egyik korábbi posztjában visszaidézte azt az írását, melyben a romantikából vezeti le az LMBTQ ideológia térnyerését. Ez most eléggé leegyszerűsített változata Ádám gondolatmenetének, de remélem, a lényeget sikerült megfognom. Arról már korábban írtan, hogy a nemváltás, homoszexualitás, transzszexualitás már az ókor irodalmában tetten érhető (lásd pld. Ovidius: Átváltozások c. művét/gyűjteményét), de ez a konfliktus az evangéliumi keresztény világnézet és a szekuláris világnézet között szinte a kezdetektől folyamatosan jelen volt a történelem során. Elég talán példaként idehozni az angol protestáns prédikátorok példáját, akik többször és erősen ostorozták William Shakespeare művészetét azért, mert rendre szerepelnek benne férfi kosztümbe bújtatott nők és női kosztümbe bújtatott férfiak. Arról nem is beszélve, hogy Shakespeare szerelmes szonettjeinek egy jó része nem nőknek, hanem férfiaknak íródott. Itt látható világosan, hogy a reneszánsz áramlat hogyan ütközött a protestáns világnézettel. De ide hozhatnám Mozart és kortársainak operáit is, ahol szinte mindegyikben van nadrágos női szereplő és nem egy operában vannak egyértelmű utalások a női és férfi identitás keveredésére, megkérdőjeleződésére. Fontos itt megjegyezni, hogy Mozart operáinak zöme még a francia forradalom előtt íródott. Visszatérve: véleményem szerint ez a konfliktus állandó és emberileg feloldhatatlan, ezért bár a bűn megnevezését és nevén nevezését fontosnak tartom a hívő Egyház részéről ezzel együtt azt is gondolom, hogy ennek a kibékíthetetlenségnek nem az emberi igyekezetek fognak véget vetni (bármelyik oldalról), hanem Jézus visszajövetele és az ahhoz kapcsolódó üdvtörténeti események.
Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmet!
András
Kedves András,
köszönöm, hogy leírtad a véleményedet. Én is úgy gondolom, hogy a kereszténység nem összefésülhető a lázadó világgal. De összefésülhető Isten teremtett rendjével, és alapvetően összhangba hozható az állammal. Mivel a kereszténység harmóniában van a Teremtő akaratával, amikor hat a világra, kisebb lesz a romlás mértéke és nagyobb a világosság. Ismerem Broadbent könyvét, kétszer olvastam. Sok felemelő, hasznos történet van benne, de szinte szektás dualizmusa éppen azt a hibát követi el a kereszténységgel kapcsolatban, amit szerintem Te is. A kereszténységet kiviszi a világból – sőt, a fennálló egyházból is. A mi Urunk nem ezt tette. Ő azért imádkozott, hogy az Atya a világban őrizzen meg bennünket a gonosztól (vö. Jn 17,15).
Egyetértek azzal, hogy a politika területe sok olyan kísértéssel van tele, amely nem való a hívők többségének. Szerintem ilyen a színház is, a hadsereg is, a táncművészet is, sőt, kifejezetten nehezen tudom elképzelni, hogy egy hívő gyermekpornó oldalakat vizsgálóként vagy hóhérként dolgozzon. Ezek teljesen különböző okokból, de megterhelő vagy elképesztő lelki éberséget igénylő területek. (Ha valakit zavar a hóhér párhuzama, tegyük is gyorsan félre.) A politika is kockázatos, megterhelő szféra. De mindig voltak Dánielek, akik akár Babilonban is vállaltak politikai felelősséget.
A Szentírásban nem az állam és a hívők, hanem a (lázadó) világ és a hívők között van éles határ, és a határ az utóbbiban sem azt jelenti, hogy nem érintkezünk a világgal, hanem azt, hogy lélekben különválunk tőle. Az állam viszont nem egyenlő a világgal. Az állam Isten rendelése. Isten szolgája (θεοῦ γὰρ διάκονός ἐστιν). Az állam ezt a felelősségét betöltheti jól és rosszul, jobban vagy rosszabbul, a társadalom örömére vagy sok fájdalmat okozva. Ezért lehet javítani is rajta, meg rontani is. Ha a keresztények sóként és világosságként vannak jelen a világban, javítani fognak rajta. Akár úgy, hogy személyesen részt vesznek a működésében, akár úgy, hogy a gondolataikkal, értékeikkel, szemléletükkel befolyásolják azok cselekvéssorrendjét, akik a felelősséget viselik.
Ami pedig az LMBTQ-ideológiát illeti: természetesen mindig voltak olyan emberek, akik nehezen azonosultak a saját nemükkel. Voltak (titokban) transzvesztiták, és voltak művészek (pl. Shakespeare), akik eljátszottak a gondolattal, hogy mi van, ha egy férfi női ruhát vesz fel, vagy fordítva. Én Shakespeare-nél ezt például érdekes drámai helyzetnek tartom. De ez nem összehasonlítható azzal a súlyos összeomlással, ami jelenleg a nyugati kultúrákban zajlik a nemek terén. Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy ne szólaljunk fel a nemi erőszak legalizálása ellen, mert a történelemben kimutathatóan mindig volt nemi erőszak. Vagy hogy ne féljünk a kisgyermekekkel való szexuális kapcsolat korhatárának eltörlésétől, mert az ókorban is találunk olyan irodalmi művet, amelyben gyermeket bántalmaztak, sőt, még Khaled Hosseini afgán író egyik könyvében is olvasunk arról, hogy egy kisfiút megerőszakoltak.
Számomra magától értetődő, hogy keresztényként ennek útját akarom állni.
Köszönöm Ádám.
Nagyszerü az irás,minden keresztény embernek,bárhol is áll,elkellene olvasnia,sokat segitene a felelösségteljes döntésben.
Kedves Ádám,
Mit gondolsz a melegházasság polgári jogi engedélyezéséről? MZP ezt a verziót támogatná, azzal együtt, hogy ő, mint katolikus, az egyházi házasságukat ellenzi (és a katolikusok nem is tekintik ugye házasságnak a polgári házasságot).
A kettősség határozottan megvan az evangéliumi világon belül is (ami nagyon nem baj, amíg szeretetben megélt, megszenvedett sokszínűséget jelent).
Utólag ezt ismerem fel Márkus Tamás jrásában arról, hogy fel kellene vállalni az evangéliumot, az egyház prófétai hangja kapcsán (az előzményeket is érdemes lehet olvasni), és Sytka erre adott válasz-szilánkjában a szelektív tollról és erkölcsi tartásról.
Természetesek a vérmérsékletbeli és hangsúlybeli különbségek. leginkább azt mondanám: bőven van mit tanulni egymástól, igaz, mindenki számára elég munkás a dolog…
Egyetértek.
Borbito,
az ún. melegházasság polgári bevezetése alapvetően megbontja a jogrendet, gyakorlatilag tönkreteszi és használhatatlanná teszi a házasság fogalmát, a következményei jóval túlmutatnak azon, hogy néhány vagy néhány száz azonos nemű párkapcsolat ugyanazt a jogi kategóriát élvezheti, mint a házasság. A nyugati országok még mindig csak értelmezni próbálják, hogy milyen messzire nyúlnak a következményei annak, hogy ezt meglépték. Magyar nyelven ajánlom ezt a cikket:
http://www.evangelikalcsoport.hu/2021/10/25/az-azonos-nemuek-hazassagat-erinto-kihivas-a-vallasszabadsagra-leselkedo-veszely/
Vagy Szilvay Gergely könyvét a melegházasságról.
János evangéliuma 12:32
„Én pedig, ha fölemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok.” – mondja az Úr Jézus.
*
A legerősebb vonzalom.
Kedves Ádám!
Sok gondolat merült fel bennem az írásoddal kapcsolatban, egy kérdésszerű felvetésem lenne. Én is látom, hogy egy jelentős töréspont ma az LMBTQ-ideológia, de szerinted keresztyénként csak identitáspolitikai alapon érdemes a politikában véleményt nyilvánítani (merthogy egy szavazatunk van és választani kell)?
Személy szerint a Fidesz narratívájával egyedül ebben értek egyet, de csupán elvi szinten, a gyűlöletkeltést már nem tudom elfogadni erre helyes válaszként. Emellett az elképesztő mértékű korrupciót sem tartom elfogadható járulékos negatívumnak (plusz a gazdaságpolitika, szociálpolitika terén is teljesen rossz irányú szerintem a kormányzat tevékenysége, de ezt csak azért írom, hogy nyomatékosítsam, hogy tényleg csak az identitáspolitika elméleti alapelvei azok, amik szerintem nagyjából rendben vannak és keresztyéni szempontból védhetőek).
Egyébként most írok először kommentet, úgyhogy megragadom az alkalmat, hogy megköszönjem az írásaidat, sokszor késztetnek gondolkodásra.
Kedves Márk,
szerintem egy embernek sok oka lehet arra, hogy akár a kormányra, akár az ellenzékre szavazzon jövőre. Lehetnek ezek érzelmi okok, racionális okok, irracionális okok, gazdasági okok, kulturális okok, személyes okok, múltbeli okok, esztétikai okok, nemzeti vagy nemzetközi okok, sérelmi okok, remény vagy csalódás, szimpátia vagy ellenszenv.
Tudnék én is sok szempontot írni, ami még formálja a politikai véleményemet, de Krisztus apologétája vagyok, nem egy párté. Kizárólag keresztény nézőpontból mondtam véleményt. Számomra keresztényként a genderideológiához való viszony a vízválasztó. Más kérdés, hogy ma kulturális és társadalmi szempontból is ez az egyik legfontosabb kérdés, etikai téren e mentén hasad az egész nyugati világ. És a látható határ valahol éppen Közép-Európában húzódik.
Nekünk, hívő keresztényeknek nem kell senkit sem gyűlölnünk ahhoz, hogy Isten törvénye mellett álljunk. Fenntarthatjuk a törvényt úgy, hogy minden embert szeretünk és mindenkinek a kegyelem evangéliumát hirdetjük.
Kedves Ádám!
Megmondom őszintén, a múltkori Sytka – vita kifejezetten nem tetszett, és hajlamos vagyok Sytkának igazat adni sok mindenben…DE:
A politika terén az általa nyíltan képviselt álláspontot naivnak tartom. Úgy érzem, olyan mintha valaki a 30-as évek végén kizárólag a korrupt és urizáló Horthy- rendszert tudná szapulni, és távoli és Magyarországon semmiféle komoly veszélynek tartaná a német nácizmust és a szovjet kommunizmust.
Természetesen a Horthy korszak tényleg egy rakás rossz( pl szociálpolitikai) döntéssel lavirozta magát csapdába, de nem belülről fakadó sötét erők sodorták el.
Sok itthoni keresztény nem lát tovább a felcsúti kisvasútnál. Nem értik, hogy milyen gonosz és milyen hatalmas erők törnek már Nyugaton is a szabadságra.
Kedves Ádám!
Köszönöm szépen a választ! „Röviden” reagálnék:
Broadbent könyve valóban egyfajta erőteljes elzárkózáspárti álláspontot képvisel, mely szélsőségessége tagadhatatlan, biztos nem könnyű a helyes út és mérték megtalálása. Azonban abban a tekintetben mindenképp tanulságos, hogy világosan beszél pld. Luther olyan jellegű döntéseiről, melyek éppen az evilági hatalomhoz való viszonyról szólnak és melyek mentén bebizonyosodott, hogy hibázott.
Szerintem különbség van a között, hogy valaki hívőként egy állami szerv működtetőjeként például minisztériumi alkalmazottként dolgozik vagy hívőként belép a pártpolitika arénájába. Van olyan ismerősöm, aki több és különféle irányzatú kormányzat alatt volt minisztériumban középvezető egészen addig, amíg nem kellett tevőlegesen hozzájárulnia valami olyasmihez, ami a lelkiismeretével ellenkezett. Ez szerintem teljesen rendben van. A probléma számomra olyan esetekben adódik, mint amilyen volt Balog Zoltán miniszteri tevékenysége, melyben voltak olyan sommás döntések is, melyek mind szakmailag, mind morálisan erőteljesen megkérdőjelezhetők. Mivel a kulturális szférában dolgozom és van némi rálátásom a folyamatokra, mint érintett írok erről. Elődjeinek is voltak hasonló dolgai, de ott nem volt benne a csomagban az “evangéliumi hívő” szál. Számomra az ő miniszteri tevékenysége hívő oldalról szemlélve problematikus.
Én úgy látom, hogy a nyugati kultúra az elmúlt 2000 évben ha nem is ennyire globális mértékben, de hasonló módon már nem egyszer összeomlott, sokszor egészen nagy területeken (ahhoz képest, hogy az akkori világ nem volt ennyire globalizált). Gondolok itt a (Nyugat)római Birodalom összeomlására, a francia forradalomra és hatásaira, a 30 éves háború borzalmaira egyes országokban vagy a nácizmus térnyerésére Bach és Goethe hazájában, majd egész Európa-szerte, illetve a kommunizmus térnyerése és pusztítása Kelet-Európában és a volt Orosz Birodalom területein. Most is hasonló destruktív folyamatok zajlanak, ebben szerintem nincs vita köztünk. Talán a véleményünk ott térhet el, hogy míg Te problémának a progresszív-balos nyomulást látod, addig én a progresszív-bal mellett az új-jobboldal térnyerését is a probléma részeként látom és kezelem. Péter Tamás írt ebben a témában egy elég jó esszét, ajánlom elolvasásra: https://www.valaszonline.hu/2021/09/28/progressziv-liberalisok-uj-jobboldal-ellentet-peter-tamas-essze/
Hogy mennyire hasonlóak az eszközök és mennyire álszent a szólásszabadság védelme mindkét oldalon mutatja nem csak az a tény, hogy egy progresszív környezetben leordítják a fejedet, ha a progresszív irányzattal kapcsolatosan pusztán racionális kritikát fogalmazol meg de az is, ahogy Puzsér Róbertet (aki számos alkalommal és nagyon találóan kritizálta a progresszív és PC vonalat), mint volt Károlis diákot mára – felső nyomásra – nem kívánatos személlyé nyilvánította saját (volt) egyeteme, ennek folyományaként még nyilvános vitán sem vehet részt az egyetem területén. Hangsúlyozom, hogy olyan személyről van szó, aki az újfeminista és progresszív oldallal folyamatosan vitában áll, csak ez mellett kritikus a jelenlegi hatalommal is. Ez az erőteljes polarizáció, melynek mentén mindkét oldalon egyre inkább látni, hogy már az eszközökben sincs válogatás egészen kétségbeejtő, mert mára oda jutottunk, hogy a racionális érvek menténi reflexió és véleményütköztetés, véleménycsere is egyre több területről lett száműzve. Amennyiben ez még inkább kiteljesedik, úgy a kontinensünk és az egész nyugati világ civilizációs alapjai fognak (ismét) megrendülni, mely alapok erőteljesen építettek, építenek a kisebb és nagyobb közösségekben végbemenő reflexiós folyamatokra.
Én is azt az álláspontot képviselem, hogy a hitvalló kereszténységnek nem szabad sem elhallgatni a bűnt sem belenyugodni azokba a destruktív folyamatokba, melyek körülöttünk zajlanak, csak az nem mindegy, hogy az Egyház az álláspontját autonóm közösségként képviseli-e a mindenkori hatalmi viszonyoktól függetlenül vagy néha-néha összefésüli azokat hatalmi-politikai-pártérdekekkel is. Mivel sok keresztény valamilyen formában függővé vált a pártpolitikától és/vagy a hatalomtól, ezért a kötődés mentén az egyik oldalon szinte minden probléma forrásának az LMBTQ – progresszív – PC vonal van kijelölve, míg a másikon jellemzően a korrupció – képmutatás – gátlástalanság tengely. Véleményem szerint ezek egyszerre és egyidőben igazak és szoros összefüggésben vannak egymással, egymásból következnek és egymást erősítik.
András,
ezt írod: Mivel sok keresztény valamilyen formában függővé vált a pártpolitikától és/vagy a hatalomtól, ezért a kötődés mentén az egyik oldalon szinte minden probléma forrásának az LMBTQ – progresszív – PC vonal van kijelölve, míg a másikon jellemzően a korrupció – képmutatás – gátlástalanság tengely.
Fogadd a fenti cikket egy olyan ember véleményeként, aki semmilyen formában nem függ sem a pártpolitikától, sem a hatalomtól. Ezt a posztot én írtam.
Kedves Ádám, köszönöm a választ!
Szervusz Ádám!
Amikor a 6. pontodban az LMBTQ-kérdést „vízválasztónak” nevezed, az alatt mit értesz pontosan? Olyan súllyal nyom a latban, hogy szinte bármi egyebet felülír (single-issue voting), vagy csak arról van szó, hogy a jelenlegi magyar politikai szcénában számodra elbillenti a mérleget az egyik irányba?
Bálint,
akár az előbbi is. Horderejét tekintve a legfontosabb téma. De ezt ne úgy értsd, hogy csak nekem. És még úgy se értsd, hogy csak keresztényeknek. A politika az egyik narratíva szerint pénzről szól, a másik szerint zászlókról. Szerintem mindkettőről. Ha a gazdaság lenne csak a kérdés, nekem most akkor is egyértelmű lenne, hogy hova tegyem az ikszet, mert látványos a különbség. De ott a zászló is. Ha a zászló helyet cserélne, annak alapján szavaznék, hogy hol a zászló. A nyugati világban egy zászlót látsz most mindenütt. A szivárványost. A frankfurti iskola filozófusai helyesen ismerték fel, hogy a kultúra területén kell győzni. A legfontosabb politikai küzdelem ma ott folyik. Keresztényként én pedig nem mehetek a szivárványos zászló alá, akárki is emeli a magasba.
A témában hadd ajánljak egy kis irodalmat, Martyn Lloyd-Jones szerintem jó irányt mutatott:
1. Martyn Lloyd-Jones: Preach the Gospel to Change Culture
2. Lloyd-Jones on the Church, Politics, and Social Justice
3. D. Martyn Lloyd-Jones on Politics and Culture: Entirely Negative Work</a
Aki nem tud angolul, annak akár valamelyik gépi fordításban is ajánlom, alighanem lesz egy-egy esetlen megfogalmazás, de a lényeg talán átmegy 🙂
Ádám, komolyan úgy gondolod, hogy Isten előtt utálatosabb egy – hűséges – homoszexuális kapcsolat, mint az Ő nevében történő lopás, csalás, hazugság, fennhéjázás, gyűlöletkeltés, stb? A Biblia mintha nem a szexualitáshoz kapcsolód kérdéseket – és nem is a nemzet és család kérdését, lásd Jézus, „ki az én testvérem” – hanem például az igazságosságot, a peremen élőkkel való bánásmódot, stb. tartaná „vízválasztónak”… Ha már keresztény értékeket szeretnénk látni a társadalmunkban, az én számomra biztos, hogy ezek a meghatározók… „A kereszténység olyan modellt vázol fel az emberi létről, amelyben minden ember rászorul másokra, és őrá is rászorulnak; függ másoktól, és képes megajándékozni másokat.” (lásd alább)
„Őrizkedjetek a farizeusok kovászától…”
Amúgy pedig, ami a szekularizációt illeti, „maga a szekularizmus kifejezés is épp elég kényes. Jó párszor felvetettem már különféle fórumokon, hogy meg kellene különböztetnünk egymástól a procedurális és a programatikus szekularizmust. Procedurális szekularizmusnak azt nevezem, amit például az indiai kormány igyekszik követni: azt a politikát, amely egyik vallási testületet sem részesíti előnyben a többihez képest. E szerint az elv szerint az állam szerepe abban áll, hogy felügyeletet gyakorol a különféle meggyőződésű vallási közösségek fölött, és szükség esetén segítséget nyújt nekik a béke fenntartásában, anélkül hogy a közszolgáktól egy bizonyos felekezethez való tartozást követelne meg, vagy hogy bármelyik közösségnek törvényben meghatározott előnyt biztosítana a többivel szemben. A programatikus szekularizmus ellenben inkább ahhoz hasonlít, amit gyakran (bár néha helytelenül) francia paradigmaként emlegetnek eszerint minden vallási közösség nyilvános megnyilatkozásait oly módon kell kozmetikázni, hogy semmiképpen ne férjen kétség az államhoz való hűségükhöz, amelyet privát meggyőződések nem zavarnak meg, ez utóbbiak jeleit pedig szigorúan száműzni kell a nyilvános térből. A szekularizmus előbbi típusa nem jelent komoly problémát a keresztényeknek; sőt tulajdonképpen a keresztény Egyház létrejöttéhez fűződik a felsőbb, szakrális felhatalmazással rendelkező közösségek megkülönböztetése a politikai közösségektől. A korai kereszténység demisztifikálta a Birodalom tekintélyét, amivel jelentősen megbonyolította az európai politikai életet, hiszen onnantól fogva az állampolgárok kétféle közösségi lojalitással rendelkezhettek, amelyek közül az egyik fontosabbnak bizonyulhatott a másiknál. … Ha egy társadalomban a vallási identitások összefonódnak a politikai hatalommal, a párbeszédet mindig befolyásolja – és rendszerint eltorzítja – a hatalom és a kiváltság kérdésének megjelenése. … A kereszténység olyan modellt vázol fel az emberi létről, amelyben minden ember rászorul másokra, és őrá is rászorulnak; függ másoktól, és képes megajándékozni másokat.”
Rowan Williams: A hit szerepe a mai világban
Karis,
ezt írod: Ádám, komolyan úgy gondolod, hogy Isten előtt utálatosabb egy – hűséges – homoszexuális kapcsolat, mint az Ő nevében történő lopás, csalás, hazugság, fennhéjázás, gyűlöletkeltés, stb? A kérdésed Cathy Newman hírhedtté vált érvelési technikájára emlékeztet („So you are saying…”), amire a válaszom természetesen az, hogy semmi ilyesmit nem mondtam, ezt Te adod a számba (illetve a gondolataimba).
Viszont annyit mondhatok, hogy hívő keresztényként persze, hogy bűnnek tartom a homoszexuális kapcsolatot (hűséges vagy nem hűséges, mindegy), mert Isten szava világosan ezt mondja. És a lopást, csalást, fennhéjázást, gyűlöletkeltést is bűnnek tartom, mert Isten szava világosan ezt mondja. Azt nem tudom, mit jelent az Ő nevében történő lopás, csalás stb. Azt viszont tudom, hogy ha Magyarországon törvényben mondanák ki, hogy lopni vagy csalni nem bűn, én lennék az egyik első, aki írnék erről.
A fenti posztban azonban másról beszéltem. Ami talán leginkább ide kapcsolódik, az a genderideológia erőszakos terjesztése, amit komoly kockázatnak tartok Magyarországon is, hiszen hatásaiban már most látható, hogy ahol teret foglalt magának, mennyire ártalmas a gyermekekre, fiatalokra (pl. itt egy cikk Abigail Shriertől).
A Rowan Williams idézet sok igazságot tartalmaz és számos kérdést vet fel. Elgondolkodtató, hogy a szerző egy államegyház (anglikán) első számú tisztségviselője volt.
Van egy elméleti kérdésem: Tegyük fel, hogy van három párt. ‘A’ a jelenlegi kormánypárthoz hasonló, ‘B’ a jelenlegi egyesült ellenzékhez; ‘A’ és ‘B’ támogatottsága nagyjából egyforma. Bár keresztényként (és „sima” állampolgárként is) rengeteg ponton bele lehet kötni, sőt egyes kérdésekben már-már vállalhatatlan ‘A’ politikája, a cikkben leírt szempontok alapján ‘B’-vel összevetve -a kisebbik rossz elve mentén- mégis egyértelmű a választás a kettő közül. Ha azonban van egy ‘C’ párt is (nincs igazán megfelelője a jelenlegi magyarországi palettán, de mondjuk egy normálisabb MiHazánkra hasonít), amely bizonyos fontos kérdésekben (pl. abortusz) jobban képviseli a keresztény álláspontot, mint ‘A’, viszont a társadalmi támogatottsága elenyésző, hívőként mi a helyénvalóbb döntés? Továbbra is ‘A’-t támogatom, (a szavazatom inkább egy „nem B”-t jelent,) vagy ‘C’-re szavazok, ami közelebb áll hozzám, viszont így gyakorlatilag olyan, mintha kukába dobnám a voksomat?
(Személy szerint én az abortusz-kérdést legalább akkora problémának látom, mint az LMBTQ-ideológiát, és nagyon nehéz lenne egy olyan pártra szavazni jövőre, amelyik 12 év kormányzás után sem változtatott érdemben a ’92-es abortusztörvény alkalmazásán.)
Marcipor,
szerintem ilyenkor két út lehetséges. Az egyik az idealista út, amikor lesz, ami lesz alapon oda szavazol, ahol a leginkább felismered a saját értékeidet. Nem kötsz magadban jelentősebb kompromisszumot, de talán az elvesztegetett szavazatoddal pont azt az erőt juttatod hatalomba, amely homlokegyenest az ellenkezőjét képviseli annak, amit jónak tartasz. A másik a pragmatikus út, amikor végiggondolod, hogy reálisan mi valósulhat meg, és mi nem, majd oda szavazol, ami a leginkább abba az irányba mutat, amit helyesnek tartasz, vagy a legkevésbé visz az ellenkező irányba. Ha tisztában vagy azzal, hogy a szavazatoddal csak viszonylagos jót tehetsz, nem kell ebben az esetben sem megalkudnod a lelkiismeretedben, mert a viszonylagos jó is lényegesen jobb, mint az, hogy a szavazatoddal közvetve végül a szemedben lényegesen rosszabbat támogatod.
Köszönöm Ádám a válaszodat is, meg az egész cikket is.
Kedves Ádám,
Kezdem a politikával:
Én úgy látom, hogy valódi választásunk és beleszólásunk tulajdonképpen nincs a politikába. Nem képviselőket választunk, akik elviekben minket képviselnének.
Gyakorlatilag 4 évente kapunk egy lehetőséget egy x-re, olyan csomagok mellett, amikben egy-egy elem eleve elrettenti a jóérzésű állampolgárt.
Csak úgy támogathatom a hagyományos családokat, ha elnézem az oktatási rendszer szétverését? Vagy lehetne jobb az oktatás, csak ennek feltétele, hogy házasodhassanak a melegek?
Vajon miért kell, hogy mindenképpen része legyen a csomagnak az ideológiai választás? Miért elemi érdeke a politikának, hogy kultúrharcot vívjon, ahelyett, hogy arról beszélnének, hogy milyen mi az elképzelésük a következő 4 évre gazdaságpolitikában, oktatásban, kkv-k támogatásában, agrárügyekben, ipar 4.0 stb. terén?
Semmi? Ez az egyik – nem az egyetlen- oka annak, hogy a pártok csúcsra járatják majd az ideológiai kérdéseket.
Sajnos, ez adott. Lehet szavazni megint valami/valaki ellen.
Lehet választani, vagy nem választani.
Meg vannak még alternatív utak, amiről nem szóltál: lehet olyanra is voksolni, aki jót képvisel, de nem jut majd be. Vagy bejut, mert a választók több, mint 5%-a gondolkozik majd így.
Ez egy kicsit népmesei hozzáállás: „hoztam is ajándékot, meg nem is”. 🙂
Kereszténység: tudom, hogy te hogyan gondolod, mert már írtál róla…
a kereszténység, amit a politika képvisel nem egyenlő a kereszténységgel, mint hitbeli meggyőződéssel, amit a hívők képviselnek.
A kettőt folyamatosan összemossák és összemossuk. Ha elválasztjuk a kettőt egymástól, leegyszerűsödik a kérdések jó része.
Kedves Norbert,
sokféle ügy mentén lehet szavazni, és egyetértek: végül csomagokra szavazunk, amiben mindenféle lesz. Én az ideológiai kérdéseket primér kérdéseknek tartom, de természetesen vannak más kérdések is. A korrupció szerintem nem a változó, hanem a konstans a magyar politikában. Évszázadok óta. De egyébként ahogy látom, a korrupció Európa más országaiban is átjárja a politikát. A mostani ellenzék is nyakig benne van, benne volt, benne lesz. Választásokkor engem az érdekel, hogy mi a változó, hiszen nem a konstans, hanem a változó jelenti a különbséget. Szerintem különbséget jelent a kormányzás alapvető sikeressége, a potens vezetés, a nemzeti szuverenitás melletti elkötelezettség, a munkaalapú gazdaság a segélyezés helyett, az alacsony adók és alacsonyan tartott rezsiköltségek, a családpolitika, az oktatáspolitika, az emlékezetpolitika, a stílus, és néhány további terület. De keresztényként számomra a legmarkánsabb ügy a genderideológiához való viszony. És egyértelműen látszik, hogy ezt azok is pontosan így gondolják, akik erőltetik, különben nem emiatt csuklóztatták volna Magyarországot egész nyáron, és nem a szivárványos zászló borítana el mindent, amikor a magyar kormány más világnézeti alapon határozza meg a cselekvése értéksorrendjét.
Bálint,
gondolkodtam még a kérdéseden, mert nem voltam teljesen nyugodt azzal kapcsolatban, ahogy megválaszoltam. Azt hiszem, az ennek az oka, hogy megint az a kettősség volt bennem, ami a fenti cikkben. Nem akartam belemenni egy politikai vitába, ami inkább elválaszt, mint összeköt (a cikkem egyik központi célja az volt, hogy az evangéliumi egységről írjak), de valójában egy halom politikai megfontolás is van abban, hogy hogyan szavazok. A cikkben azt írtam, hogy számomra az LMBTQ-ideológia vízválasztó, és ha keresztényként szavazok, ez nagyon fontos iránymutató, hogy hogy szavazzak. De számomra sem csak ez van a mérlegen.
Egytémás szavazó vagyok? Nem. Meghatároz engem is a múltam, az, ahogy a kommunizmusról vagy a nemzetről gondolkodom, az, amit egy potens kormányzásról vagy Orbán Viktor személyéről gondolok, vagy éppen Gyurcsány Ferencről és szövetségeseiről, az, amit az európai politikában a migráció kapcsán látok, a közép-európai identitásom, a baloldali és a jobboldali kormányok gazdasági teljesítménye közötti különbség, vagy éppen az, amit a segélyezésről és a munkáról bölcsnek tartok, és sorolhatnám. (Most azokat emeltem ki, amelyek egy irányba billentik a kérdést, nem azokról, amelyekben osztom mondjuk én is a kritikát.) De ezek azok a kérdések, amelyekről keresztényekként szerintem nem érdemes vitatkoznunk (l. 2) és 3) pont), elfogadom, ha valaki egészen mást gondol. Viszont a világnézeti kérdések más kategóriába esnek, és ma az a ritka történelmi helyzet áll fenn, hogy ebben a kérdésben nagyon világosak a választóvonalak. Keresztényként számomra ez a legfontosabb szempont.
Egytémás választó vagyok akkor mégis? Most, ebben a történelmi helyzetben, talán igen. Végiggondoltam azt az abszurd helyzetet, hogy mondjuk Orbán Viktor kezdene eljárni a Pride-ra, és baloldali ellenfelei állnának ki a hagyományos család mellett és a genderideológia ellen. Antikommunista családi történetem ellenére tudnék-e ebben az esetben mondjuk az MSZP-re szavazni? Vagy a 2006-os személyes emlékeim (és az akkori katasztrofális kormányzása) ellenére Gyurcsány Ferencre? Őszintén mondom: igen. Tehát most, ebben a történelmi szituációban együgyes szavazó vagyok. Nagyon komolynak látom a veszélyt (itt most a neomarxista genderideológia erőszakos terjesztésére és a hozzá kapcsolódó jogi követelésekre gondolok), ami nyugatról fenyeget. Nyugati orientációjú emberként, aki éltem is nyugaton, nem hittem, hogy egyszer nyugatról látom majd a veszélyt. De ma így van, és az érdekel, hogy melyik politikai erő tud ez ellen potensen védekezni.
Remélem, nem magyaráztam túl.
Ez a korábbi írásom kapcsolódik ide: Keresztény értékrend?
Kedves Ádám!
Köszönöm az írásodat! Nagyrészt egyetértek a benne foglaltaknak, ugyanakkor a 6. pontot túl sommásnak tartom. A gender kérdés valóban fontos dolog, a bibliai paráználkodásnak is megfeleltethető, amelyet Jézus és a tanítványok is nagyon sokszor kiemelnek, mint utálatos bűnt. De nem csak ezt, hanem például legalább ugyanennyi alkalommal a farizeusok kovászát, a báránybőrbe bújt farkasokat is. Sőt, Jézus talán tőlük óvott minket hívőket a leginkább. Ha ezt a kérdést járnánk körbe, akár egy 7. pontban, akkor az nem biztos, hogy egy ennyire egyoldalú következtetésre vezetne, sőt…
Köszönöm, Ádám, a részletes válaszodat! Szerintem ez a központi különbség azok a keresztények között, akik ellentétes oldalra terveznek szavazni: némelyek számára az LMBTQ-helyzet vízválasztó, majdnem single issue, mások számára viszont csak egy – nem elhanyagolható – szempont a sok közül.
Köszi Ádám a választ, szerintem jól sikerült megtalálni az egyensúlyt ebben a témában.
Számomra komoly kérdés, hogy az ideológia milyen mértékben marketingtermék.
Az én -komorabb- látásmódom szerint a politika célja a hatalom megszerzése és megtartása, ehhez gyártanak maguknak ideológiákat, ami lehet klímaválság, migráció, LMBTQ, stb.
Ha az arculathoz szükséges, megtér a cigányverő antiszemita és kisebbségvédővé válik, a volt kommunista, liberális meg kereszténnyé lesz, az erdőirtó villanyautót vesz és bezöldül, az ateista meg keresztényi szeretetből afgánokat fogad be az otthonába stb.
Nem mondanám, hogy nincs valóságos alapja ezeknek a kérdéseknek, csak nem mindegy, milyen arányban valós és milyen arányban kampánykérdés számukra.
Attól tartok, hogy a melegházasság kérdése egy szimbolikus kérdéssé vált, de valójában nem következik belőle a sem valódi keresztény értékeken épülő társadalom, sem a kisebbségek védelme.
A „kereszténység és hagyományos család védelméből” az tenné hitelessé, ha pl. korlátoznák pornóhozzáférést és nem népszerűsítenék az alkoholizálást, ami Magyarországon jóval nagyobb mértékben veri szét a családokat, mint a melegházasság lehetősége.
És akkor lenne a „kisebbségek védelme” több, mint marketing, ha következetesen, ugyanilyan vehemenciával állnának ki pl. a magyar kisebbségek nyelvhasználatáért is.
Ezért vagyok úgy vele, hogy már elment a kedvem az egésztől.
Ádám, válaszoltam, de moderálósorba került a kommentem. Azt hiszem, azért, mert véletlenül a teljes nevemet adtam meg.
Kedves Dani,
tegyük fel, hogy a kormánypárti politikusok farizeusok, nem pedig egyszerűen bűnös emberek, akiknek mégis van egy víziójuk és ehhez kapcsolódó stratégiájuk, hogy hogyan működjön a társadalom. Mi következne abból, ha őket farizeusoknak látnánk? Az, hogy őrizkedjünk a képmutatástól. Mi ne csak szájjal, hanem szívvel is higgyük, amit igaznak tartunk, és tegyünk is érte (vö. Mt 23,3).
A farizeusok egyébként nem voltak minden szempontból toxikusak. Amikor Pál a nagytanács előtt állt, nyilvánvalóvá tette, hogy metafizikai kérdésekben a farizeusok pártjával áll egy oldalon (ApCsel 23,1-11). Így érte el, hogy nem tudták a hitéért elítélni.
A báránybőrbe bújt farkas hasonlata nekem ebben a kontextusban értelmezhetetlen. Nem az egyházról beszélünk most, hanem a társadalomról. Farkasok az egyházban jelentenek veszélyt. Ilyenek például azok a tanítók, akik a paráznaságot jónak nevezik, vagy akik az egyházba is becsempészik az LMBTQ-ideológiát.
Kedves Norbert,
szerintem minden politikai cselekvés részleges eredményeket tud csak elérni, még a legjobb szándék mellett is, ezért nem szükségszerű a kiábrándulás sem. G. Fodor Gábornak viszont szerintem igaza van akkor, amikor a politika kapcsán “többséggel kiharcolt igazságról” beszél. A cinikus politikaértelmezés azt mondja, hogy nincs igazság, csak hatalom van, az igazság ezért valójában a többség megszerzéséről, ami pedig a hatalom megszerzéséről szól. Ez egy posztmodern elképzelés, amiben van igazság (pun intended), de csak féligazság. Számos politikus igenis egy igazsághoz akar többséget szerezni (itt jön be a demokráciákban a politikai marketing), hiszen többség nélkül nem tud érvényt szerezni az igazságnak. A jelenlegi kormány szerintem nem csak marketing szempontokból áll ki tőle független igazságok mellett, hanem azért, mert tényleg nem akarnak olyan Magyarországot, amely ideológiai kérdésekben most a nyugat példáját követi. És itt nem lényegtelen, hanem fundamentális társadalmi kérdésekről van szó. De ha pusztán marketing lenne ez, és a célja pusztán a hatalom megtartása (én ezt leegyszerűsítő, cinikus magyarázatnak tartom), az igazság akkor is megjelenik ebben a történetben, és nekem keresztényként az nem a hatalomról szól.
Kedves Ádám!
Mindenben osztom az Ön véleményét, mert mint ahogy az itteni hozzászólásokból is kiderül, a keresztény fórumokon megszólalók között is vannak jelentős számban olyan felebarátaink, akik inkább a világi törvények és vélemények szerint ítélkeznének és a Biblia megváltoztathatóságát /ideológiai témákban/ elfogadják. A kettőt azonos súlyúnak tartják. Pedig ha a dolgok mélyére néznének, a jog szerint is büntetendő korrupciót nem tartanák fontosabbnak, mint a család szerepét a Bibliában, és a Bibliai törvények változtathatatlanságát. Hogy ez mennyire torz, csak egy példa: mi a korrupció? Amit az adott ország törvényei annak nyilvánítanak. Mivel a törvényeket folyamatosan változtatják, kitalálták a lobi-tevékenységet, ami a tettekben szinonimája a korrupciónak. Brüsszelben – az uniós tisztviselők légterében- mintegy ezer lobbista tevékenykedik, akik feladata, a hozandó döntések – megbízóik javára hasznos – befolyásolása. Cserébe a tisztviselők előadásokat tarthatnak drága pénzért, eseményeket véleményezhetnek magas díjért, rendezvényeken felléphetnek legális jövedelemért. /Ez bújtatott korrupció!/ Sok ilyen esetről ír a sajtó. De a hatalommal való visszaélésre is van közeli példa: a görög Eü. biztos családi vállalata az egyik vakcina gyártó céggel magas összegű szerződés keretében kapott óriási összeget. Lehet, hogy véletlenül nyert a vakcina-gyártó partner és a többi gyártó késleltetve lett? Mellesleg ugyan ezek a becserkészett tisztviselők szavazzák meg az Unióban a gender lobbi nyomulását. Vagy egy kérdés: hazánk lehet, hogy a szivárványos zászló tagadása miatt kapja sorra a büntetéseket és nem a szurkolók /egyébként elitélendő/ magatartása miatt?
Összefoglalva: Ideológiai háború folyik a politikában és a médiában a gender /és LMBTQ/ témában, de közvetve a kereszténység ellen és ebben-minden hiba ellenére- egri várként működünk! Ahogy Dobó mondta: kezünkben a haza sorsa!
/
Kedves Ádám!
Hadd hívjam egy másik szempontra is a figyelmet. Kínában és Oroszország ban. az evangéliumi keresztényeket üldözik, vagy nem engedélyezik nekik a templomon kívüli gyülekezést. Ezekkel az országokkal Magyarország üzletel már már baráti kapcsolatot ápol. Nyugat Európában az LMBTQ ideológia valóban nagy hatású és erős , de még vallásszabadság van. Szerintem az egy álom, hogy Magyarország képes függetlenkent ellavirozni. Itt az a kérdés, hogy Kinahoz és Oroszországgal akarunk szövetségben lenni vagy Nyugat-Europaval akarunk kritikus de szövetségi viszonyban lenni. A mostani kormány szerintem veszélyes és politikát űz és egyre inkább orosz és kínai befolyás alá vonja az országot.
A másik dolog: Most zajlik a COP26 a globális felmelegedésrol szóló konferencia. Ez egy kulcsfontosságú kérdés és itt a keresztényeknek nagyon fontos feladata van. Ha nem történik változás az élet minden területén a következő 30-50 évben akkor megvan rá az esély hogy az unokáinknak már napi szinten az életükert kell küzdeni.
Én szívesen olvasnak a véleményed javaslatait ezzel kapcsolatban is.
Kedves Janik,
én ezt kicsit (nagyon) máshogy látom. Oroszország és Kína jelenleg nem folytat ideológiai imprealizmust, ezt Európa és Amerika teszi. Más ennek a két országnak a külpolitikai stratégiája. Egyik sem akar Magyarországra erőltetni valamilyen ideológiai doktrínát – ezt az EU és Amerika teszi. Magyarország együttműködése nem haladja meg a nyugati országok együttműködési szintjét Kínával és Oroszországgal. Gondolj bele, hogy Németország (!) most fejezte be az Oroszországgal közös Északi Áramlat 2 vezeték építését, Kína pedig az USA (!) legnagyobb hitelezője és az EU két legfontosabb kereskedelmi partnere közül az egyik (a másik az USA). Egyáltalán nem tagadom, hogy Kínában és Oroszországban nem jó az evangéliumi keresztények helyzete. De nálunk miattuk nem romlik a helyzet, a nyugati ideológiai terjeszkedés miatt viszont minden bizonnyal romolna.
Kedves Janik!
Abszolút a megnyugtatás miatt írom, testvéri szeretettel, hogy nem kell a klímaváltozást nem kell teljesen komolyan venni.
Ez csak egy újabb eszköz a globális elit kezében, hogy terrorizálja és rabszolgává tegye az átlagos kisembert. Te egyél majd férget meg növényi alapú ” húst” , hogy ők még nagyobb profitot élvezhessenek vastag sztéket zabálva egy luxushajón, aminek a károsanyag- kibocsátása vetekszik egy közepes magyar városéval.
De ha nekem nem hiszel- feltételezem ez a helyzet- akkor nyugodtan tanulmányozd az Országos Meteorológiai Szolgálat anyagait és az igen nagy számú tanulmányt és modellt.
Ezek alapján a Föld népességeltartó képessége összességében egyáltalán nem romlik 2100 után sem, és Magyarországon is simán alkalmas lesz a mezőgazdasági művelésre.
Ami politikai okokból nagyon gáz hely lehet: az jobbára az iszlám világra eső Közelkelet, Közép- Ázsia egy része, Szahel-övezet, Észak-Afrika. Ez komoly kihívást jelent, hasonló módon néhány déli, de pocsék gazdasági helyzetben lévő afrikai országot is.( lásd Madagaszkár) DE: pl a mély trópusi területeken alig változik valami. Etiópia meg esősebb lesz mint manapság.
Igazából nem a klímaváltozás a fő veszély, hanem az emberiség, már megint. Nem azért lesznek háborúk, mert a Föld bolygón nem lesz elég élelem, hanem mert igazságtalan a javak terén az általa elosztás.
Hiszen Szibéria és Kanada ontja majd a búzát, az országok nagy része meg ugyanannyi élelmet termel, legfeljebb részben mást.
Kedves Ádám, olvastam az írásod, nagyon tetszik elképesztő bibliai tudásod, műveltséged, gondolkodásod alapossága és igényessége. Alapvetően egyet is értek avval, amit ír.
Fölvetek egy problémát, ami csak részlegesen kapcsolódik a cikkhez és a választási kampányhoz, de nekünk talán mindennél fontosabb.A helyzet, amiben vagyunk, furcsa módon bonyolult új helyzet, mert amikor 75-ben megtértem, az még vastag ateista Kádár rendszer volt. Azóta jött a rendszerváltás, utána több kormány, amelyek közül egy része értékeiben nem volt szimpatikus, de békén hagyott, más része értékeiben szimpatikus volt, de vegzált, mint szektákat. Most olyan van, amely kinyilvánított értékeiben szimpatikus, és még támogató is. Viszont a társadalom egy része jogosan háborodik fel képviselőinek viselkedésén, meggondolatlan intézkedésein. Ilyet még nem tapasztaltunk, ki kell alakítani a viszonyunkat ehhez a helyzethez.
Erről a helyzetről Rejtő Jenő jut az eszembe, méghozzá a „Piszkos Fred közbelép Fülig Jimmy őszinte sajnálatára”. Ott arról van szó, hogy Piszkos Fred aláássa Fülig Jimmy vezetői hitelességét és népszerűségét azáltal, hogy folyamatosan dicséri – mert őt meg mindenki utálja. Vagyis hogy visszatérjek ahhoz, amit föl kívánok vetni: nekünk a legfontosabb szívügyünk az evangélium, az ébredés, a társadalom szellemi megújulása. Neked is volt korábban egy cikked arról, hogy az LMBTQ nyomulás belekényszerít minket egy dilemmába. Egyrészről szilárdan kell ragaszkodnunk a Biblia nyilvánvaló kijelentéséhez, hogy ami bűn az bűn. Ugyanakkor az örömhírrel, Isten megváltó szeretetének üzenetével el akarjuk érni a bűnösöket, jelen esetben az LMBTQ szubkultúrát és a vele szimpatizáló, őket a „támadás, megalázás” ellen védeni kívánó liberálisokat, de ugyanúgy a jelenlegi kormányzat nyilvánvaló túlkapásain felháborodott embereket. És persze a jelenlegi kormányzat üresen vallásos, önámításban élő támogatóit is.
Ezt a kérdést csak fölvetem, nem tudom a megoldást. Leginkább talán kérnünk kell Isten bölcsességét, és nagyon figyelni rá. Ő az igazán stabil támogatónk. És persze helyesen kell kezelni a parlamenti választás másodrangú, de azért még rendkívül fontos kérdését, és együttműködni abban, hogy a nyugati társadalmak agresszív, életidegen, sötét kulturális nyomása a határainkon kívül maradjon. És örülni annak, ha sikerül.
Kedves Ernő,
szerintem jól foglaltad össze a dilemmákat. Csupán annyit tennék hozzá, hogy bár egyes “keresztény” politikusok hatalmi gőgje sokakat felháborít, a másik oldalon látható világnézeti szakadék másokban pedig kifejezetten felkelti a kíváncsiságot a kereszténység alapjai iránt. Mindkettőre ismerek példákat. Szóval missziós szempontból sem egyértelmű a képlet. És azzal sem vigasztalhatjuk magunkat, hogy a keresztényellenes ideológiák terjedése nyugaton ébredéshez vezetne, mert inkább a kereszténység plauzibilitási struktúráinak a megrendülését láthattuk az elmúlt évtizedekben.
Szóval én szétválasztanám a két kérdést. Az egyház (hívők és gyülekezetek) végezze az evangélium szolgálatát, a politika pedig azt, ami a politika dolga. A politikában támogassuk a keresztény nézőpontból támogatható és támogatandó törekvéseket, az egyházban pedig ügyeljünk arra, hogy a lelki munka ne állami pénzcsapoktól, hanem az evangélium erejétől függjön. Szerintem ez a szembenállás nélküli megkülönböztetés biblikus.
Kedves Adam!
Amit irsz az igaz az EUra is, tovabbra is uzletelnek Magyarorszaggal foleg Nemetorszag, mi meg allamilag tamogatjuk az autogyaraikat az ideologiai kulonbseg ellenere. A masik, hogy Ororszag Kina celja az EU gyengitese es ehhez hasznalja fol Magyarorszagot is a Magyar kormany konkretan blokkol minden olyan dontest smi szankciot jelentene Oroszorszagnak es aktivan tamogatja Kina kelet-europai uzleteleset, meg akkor is amikor nem feltetlenul elonyos a szamara. Az elmult 10 evben minden EU s tamogatas megerkezett es nemn nagyon kutakodtak a lenyulasok utan sem. Konkretan egyetertek Puzserral, hogy az LMBTQ ugy egy mindenkinek jol jovo sztori. Az EU mutathatja, hogy mennyire „tolerans” Magyarorszag meg mutathatja, hogy megvedi az orszagot az LMBTQ ideologiatol. Ettol meg fontos kerdes es valoban gazos terulet, de az nem igaz, hogy Magyarorszag nak meg barmi hatranya lett vol a mert nem ert vele egyet. Szerinyem, a keresztenyseg mindehol azzal foglalkozik amivel kevesebb ellenallasba utkozik a fennallo rendszer reszerol ( nyugaton: globalis felmelegedes, migracio; Magyarorszagon LMBTQ ideologia). Lehet, hogy erdemes lenne kicsit cserelni:)
Tovabbrais varom velemenyed globalis felmelegedes kerdesben.
Janik,
igen, ismerem én is ezt a narratívát. Feltételezem, találkoztál már ezek ellenkező előjelű olvasatával is (pl. itt egy friss német olvasat). Elfogadom, hogy így látod a történetet, én ennél jobban most nem szeretnék belemenni. A kérdésedre pedig: a globális felmelegedés problémájáról nagyjából így gondolkodom.
Tényleg nem értek sokakat. Az interneten alig találni híroldalt, ami heti szinten ne jönne a csúsztatásokkal tűzdelt mainstream globális felmelegedés témával. Mintha kötelező lenne. Ezeknek az embereknek valóban arra van igényük, hogy egy egymillió-egyedik oldalon is ezzel foglalkozzanak napi/heti szinten? Ráadásul hitéleti/spirituális vonatkozásai eléggé minimálisak ennek a témának.
wkm,
idén áprilisban került napvilágra a titkos felvétel, amelyen a CNN egyik igazgatója beszél arról, hogy a hírtelevízió Trump és a koronavírus után a globális felmelegedés témáját fogja pörgetni. Nem meglepő, hogy a téma megint ömlik a nyakunkba. Ettől még lehet fontos, de a fenti poszt témájában ez a téma most OFF.
Kedves Wkm és Janik !
Rendszeres hogy azzal félemlítik meg az átlagos magyar olvasót/ nézőt, hogy Magyarország sivatag lesz, és ez csak és kizárólag az „emberi tevékenység függvénye” , legfőképpen az adott szerencsétlen olvasó felelőssége.
Egyik sem igaz . A klíma rendszeresen változik, ilyen a természete. Csak a Bronzkorban négy klímaváltozás volt, hol hideg hol meleg irányba. Ezeknek jelentős hatása volt az emberi történelemre, valószínűleg a Bibliában is számos közvetett nyoma van a politikai rengéseknek, de aligha lehet mindent az ” emberi tevékenységek” betudni.
Magyarország konkrétan melegebb lesz 2100-ra: kb az összes alkalmazott modell szerint a Dunántúl nagy részén ( beleértve Veszprémet) és Északon olyan lesz mint most Harkány, Villány meg Siklós környéke ( Köppen felosztás szerint Cfa éghajlat) .
Gondolom sokan jártak már Harkány, Villány és Siklós táján és nem egy emberi életre alkalmatlan disztópia jutott az eszükbe.
Az Alföld rosszabbul jár, lényegében sztyeppei éghajlat lesz, mint ma kb Dobrudzsa vagy a Krím közepe, szárazabb helyen kb mint a török főváros, Ankara környéke.
Az Alföld esetén a megoldás meglehetősen egyszerű: vissza kell csinálni az elhibázott folyó-szabályozást, és visszatérni a középkorban jól bevált fokgazdálkodásra. A Tisza-tó az élő példa, hogy mennyivel menőbb ha az eredeti Alföldet látjuk, nem a XVIII-XIX. Században mesterségesen létrehozott búza földet, ami ráadásul tényleg nem fenntartható a szikesedés miatt amúgy sem, – igazából akkor is vissza kell térni a fokgazdálkodásra pár évtized múlva, ha semmi klímaváltozás sem lenne.
Az Alföld esetén ” ember okozta talajváltozás” van, a rossz irányba, és ez jóval nagyobb baj, mint a klíma.
Úgyhogy 2100-ra a fél ország úgy néz ki, mint ma Baranya déli része, az egynegyede – ha visszalépünk a fokgazdálkodásra- mint a Tisza- tó környéke, és kb az egynegyede mint a Szeged és Szabadka közé eső száraz síkság vagy va Nagykunság belseje manapság. Ez nem az emberi életre alkalmatlan táj lesz.
Köszönöm.
válaszom:
Cinikus akkor lennék, ha azt mondanám, egyáltalán nem érdekli őket semmi, csak a hatalom.
Én azt hiszem, inkább érdekli őket a hatalom, mint az ideológia, te meg, ha jól értem, abban hiszel, hogy az ideológia jobban érdekli őket, mint a hatalom, és ez az ideológia a kereszténységen alapul.
Természetesen, az élet más területein mozgunk, így mást is látunk.
Építőmérnökként rengeteg nagyberuházáson jártam az elmúlt 15 évben. Ismerem a lakáspolitika, stadionépítés, iskolák építése, egészségügyi beruházások, üzleti fejlesztések, gyárak jó részét.
Sok olyat látok, amitől a jóérzésű emberek zsebében kinyílik a bicska, vagy ahol megérted, mennyire ellentétes a gyakorlat az ideológiával.
Egyszer elutasítottam egy nagyon jó üzletfejlesztési pozíciót, mert nekem nem fér bele egy VIP szektorban szotyizni és részegre inni magam, hogy túlárazott projektekbe beszállíthassunk. Én erre nem vagyok alkalmas, keressenek olyat, aki igen… Ezt az indoklást így írtam meg 🙂 Meg is értették.
Több barátom van, aki már nem dolgozik eredeti szakmájában, vagy nem jut előbbre, vagy kirakták, mert nem korrupt. Természetesen nem mindenki korrupt, és nem mindenki kényszerül döntéshelyzetbe.
A legfőbb különbség a világlátásunk közt, hogy én hajlok arra, hogy a „politikai kereszténységet” a világ részének tartsam, mert a keresztény erkölcs Krisztusról lemetszve értelmezhetetlen; ebből következne, hogy szembekerülhet a kettő egymással és szerintem szembe is kerül.
Te pedig a „keresztény politikát” a kereszténység világosságának a politika sötét világában.
A te verziód pozitívabb, mert van esély a jóra, míg az én verzióm azt jelentené, hogy menthetetlen a társadalom, és csak anomália, amikor tiszta és becsületes ember jut hatalomra; ha jut is, idővel kikerül, mert idegen test a szervezetben.
Norbert,
nem vitatom, amit a helyi tapasztalataidról írsz, és valószínűleg rengeteg hasonlót lehetne még mesélni. Számomra azonban itt jön a képbe a „mihez képest rosszabb” vagy „mihez képest jobb” kérdése. Nem egy ideális világ ideális projektjeként gondolok a világnézeti keretekre, hanem úgy, hogy a bűn alatt élő világ viszonylagos viszonyai között jobb-e vagy rosszabb az adott keret. Sajnos a korrupció a magyar társadalom állandója. Móricz Rokonok c. regénye ugyanezeket a viszonyokat írja le száz évvel ezelőtt, és ugyenezek a viszonyok léteztek Horn, Medgyessy, Gyurcsány idejében is. Ma számomra nagyjából így néz ki a képlet:
Korrupció, sikertelen kormányzás és genderideológia
vagy
Korrupció, sikeres kormányzás és a genderideológia elutasítása.
Kedves Ádám!
Hogy a hozzászólások száma kerekedjen, én is köszönöm ezt a jó összefoglalót, ami kitűnő ugródeszka a témán tovább gondolkozni.
Ha vannak markáns jól meghatározható ismertető jelek és pontok, amik a politikai rendszerek minősítésére igei/szolid alapon tudnak segíteni, akkor az egyéni választói felelősségen túl, evangéliumiakként nem kéne pl. alapítványokat is támogassunk, amelyek közéleti, népszerűsítő munkát végeznek, mellékesen pedig az országunk szabadságát és jólétét elősegítik ezzel? Mondom ezt talán egy nem rég olvasott cikk hatására, idézem, amit idézett :):
»”…Mely kevesen vagynak, akik azt gondolóra vennék, hogy jó könyvek nyomtatására, professzorok tartására, theologus deákok taníttatására sat., fundátziót kellene tenni. Ugyde az ily eszközök által tartották meg az anglusok az igaz vallást magok között, azokban a nehéz időkben is, mikor a római ház csaknem ismét elnyomá közöttök az evangyéliom világát Carolus I, Jacobus II. királyok alatt, s ő utánok is egy darabig. […] Ki gondolkozott az ily hasznos eszközökről a mi magyar főrendeink közül még a régibb időkben is, amidőn a grófok, bárók nagyobb részint vallásunkon valók valának, és a dolog is könnyen meglehetett vala?” Ezen nyilatkozat megfontolása az 1780-as években sem lett volna késő, amikor az a cenzúra által nyomtatásba engedtetett.«
Ahogy van LMGTQ-ra pl. a Nashvile nyilatkozat evangéliumi konszenzussal, úgy tágabban evangéliumi voksolási iránytű is létezhetne, ami akár országonként tükrözhetné a szabadság jogok iránti evangéliumi elkötelezettséget is. Pl. a szerzett jogok megszüntetése ellen jogosan szót emelnek a kárpátaljai magyarságért az ukrán kisebbségpolitikájával szemben, és beszélnek a szülő jogáról és szabadságáról a gyermekei oktatásában, de az otthonoktatást elföldelték, gyerekek behajtását kiskortól kötelezik, és központosítják EU-s mintaországképet erősítve… ezt is időkérdése, hogy mikor hajtja majd tovább a maga malmára immár tartósan a fősodorral megegyezőre a baloldal.
Egy barátságos iránymutatás a közszereplők irányába evangéliumi részről talán helyénvalóbb is most, amikor egy kormány őszintén vagy sem keresztyén elvekre kíván építeni. Az államról, közéletről alkotott felfogásunkat, főleg ha átgondolt, hát még ha konszenzusos egy tágabb evangéliumi körben, akkor nem kéne véka alatt tartani. Még egy idézet:
„E kitételek révén Kálvin államfelfogása az európai politikai gondolkodás fő áramát képviselte, döntően hozzájárult politikai intézményeink alakulásához, megvetve a tiszta és valós egyenlőségen alapuló liberalizmus alapjait. A Bibliában azt olvashattuk, hogy Isten – nemcsak választott népének, hanem az egész emberiségnek – az ő csodálatos szabadító szeretetére épülő törvényt adott, s ezzel meghatározta életünk etikai kereteit. De mi helyette mindenben a környezetünkhöz igazodtunk – a magánéletünkben és a politikában, hitéletünkben és kultúránkban egyaránt. Isten igéjének rendjét figyelmen kívül hagyva akartunk szabadok, nyitottak lenni. Aztán pedig hasonultunk. Generációról generációra alkalmazkodtunk a „nemzetközi közvéleményhez”, észre sem vettük, hogy ami elfogadott, ami normálisnak mondott, ami „ma már természetes”, annak semmi köze sincs ahhoz, amire az Úristen is áldását adja. Kísértetiesen ismétlődik mindez a történelemben.”
Isten áldjon,
Laci
A klímaügyben is érdemes egyfajta józanságot követni. Attól, hogy még egy dolog jól vagy rosszul van “hájpolva” nem árt az igazságtartalmát alaposan megvizsgálni. Pont ezzel az érvrendszerrel szoktam LMBTQ párti ismerőseimmel vitatkozni: amikor rendre hoznak olyan közéleti megszólalásokat, ahol az illető nem kellő alapossággal vagy akár teljesen hiteltelenül kritizálja az LMBTQ propagandát abból még nem következik, hogy ne lennének súlyos problémák az LMBTQ nyomulással. Szerintem ugyanez érvényes a klímaválság dolgára. Sajnos mind a klímaválság, mind az LMBTQ nyomulása véleményem szerint súlyos kérdéseket vet fel az emberiség jövője szempontjából, tehát a kérdés szerintem nem vagy-vagy, hanem is-is. Az, hogy ez hogyan van kommunikálva, az már egy másik szint. Kedvenc példám az ún. “gyermekvédelmi törvénnyel” kapcsolatosan az az óriásplakát, amely a mi utcánk sarkán is díszelgett hetekig és amin ez állt: “Félti a gyermekét a szexuális propagandától?”. Mindig, amikor autóval közlekedünk ennél a saroknál lelassítok a bekanyarodás miatt, így a kisiskolás kislányom a második vagy harmadik nap már meg is kérdezte, hogy: “apa, mi az a szexuális propaganda?”. Mit mondjak? Jól sikerült a gyermekvédelem, most már minden olvasni tudó gyerekhez eljutott a téma, jól meg lettek védve! Sokszor ugyanezt a visszásságot érzem a klímaválság körül kialakuló kommunikációban is. Visszatérve a klímaválsághoz: ide hoznám Andrásfalvy Bertalan professzor, Ángyán József professzor írásait, megszólalásait ebben a témakörben, melyeknek egy része már azelőtt világot látott, mielőtt beindult volna a klímaváltozás ügyében a nagy hepaj, aminek nagy része sajnos pusztán kommunikáció, pedig volna mit tenni. De ide hozhatnám Áder János köztársasági elnök megszólalásait is, melyek ugyanebben a témában igen jelentősek. Ami ezután következik az egy korábbi eszmecserémből való rész, amelyben hivatkozok Andrásfalvy és Ángyán professzor tanulmányaiból olvasottakra is.
Bár a zöld pártok és zöld mozgalmak diagnózisával nagyrészt egyetértek (klímaválság), a megoldási javaslataik egy részével nem tudok azonosulni (erőteljes, sőt totális abortuszpártiság és erőszakos LMBTQ propaganda). Ők nyilván abból indulnak ki, hogy a Föld lakossága túlságosan nagy lett, ezért minden eszközt meg kell ragadni, hogy lehetőleg kevesebben legyünk, ez által is csökkentve a környezet terhelését. Azonban a valódi gond az én meglátásom szerint a fogyasztói társadalmi modell totális térnyerése és erőltetése, mely akkor is katasztrofális eredményekkel járna közép és hosszú távon, ha történetesen egymilliárddal kevesebben lennénk. Hogy friss hazai példát is hozzak arra vonatkozóan, hogy mekkora a baj:
https://www.agrarszektor.hu/noveny/tragikus-a-helyzet-ezen-a-magyar-telepulesen-feladtak-a-harcot-a-helyi-gazdak.32186.html
Egy kis valóság-csepp arról, ami ma a szemünk előtt történik. Ez még a mi életünkben óriási bajokat fog előidézni és már el vagyunk késve a megoldásokkal… mert a jövő felélése és a fogyasztói társadalmi modell fenntartása “mindennél fontosabb”… És ebben sajnos a konzervatív oldal is erőteljesen érdekelt. Nem szeretnék antikapitalista – populista oldalra sodródni, de azt látni kell, hogy a baj nem valahol van a világ valamelyik részén, hanem itt nálunk. IS. Egy hónapja beszéltem egy hazai borásszal, aki elég nagy szereplőnek számít a piacon, ő elmondta, hogy az utóbbi 10-15 évben azokon a helyeken, ahol csak természetes öntözést használnak (javarészt eső, nagyon nagy melegben éjszakánként öntözés és nincs csepegtető rendszer) a termés kb. 17-21 százalékot esett vissza hektáronként az egyre melegebb és elviselhetetlenebb időjárás miatt. Ahol csepegtető rendszer van, ott a termés mennyisége érezhetően kevesebbet csökkent, DE mivel ez egy mesterséges öntözés (és ennél jelenlegi tudásunk szerint nincs jobb) a megtermelt szőlő minősége érezhetően gyengébb, mint a természetes öntözéses (javarészt eső) területek termése. Azok a termelők, akikkel sikerül beszélni néha-néha elmondják, hogy nem vagyunk messze az élelmiszerválságtól úgy, hogy korábban Magyarország világviszonylatban kiemelt gabonaexportőrnek számított, csak közben, hosszú évtizedek alatt sikerült tönkretenni a hazai termőföldeket a hatalmas, folyamatos monokultúrákkal és a rengeteg kemikáliával. Magyarországon az iparosítás mentén és a folyóink minél simább hajózhatóságának eléréséért a XIX. század közepétől folyamatosan azt erőltettük, hogy a vizet minél gyorsabban ki kell zavarni az országból és nem gondoltunk arra, hogy a víz megtartása milyen fontos szempont. A „felesleges” kanyarokat kiiktattuk, kiegyenesítettük, a folyók mentén létrejött mocsaras vizes területek nagy részét lecsapoltuk. Magyarul – hogy egy kicsit a Bibliai szóhasználat fele is mozduljunk – durván belenyúltunk a teremtettség természetes, életet és jóllétet szolgáló egyensúlyrendszerébe. Ez a folyamat már a XIX század második felében erőteljesen elindult, majd az 1950-es évektől még inkább felgyorsult (szocialista vízgazdálkodás, durva folyószabályozás, még több terület „mocsártalanítása”). Bár Magyarország földrajzi elhelyezkedése ideális a vízellátottság szempontjából (Kárpát-Medence, a nagy folyók az országunk fele folynak) ma ott tartunk, hogy a magyar mezőgazdaság egyre súlyosabb vízhiánnyal küzd. Három hete a Karasicán szinte száraz lábbal át lehetett kelni (gumicsizmában a sár miatt). Mindez Magyarország déli határánál! Ezek a folyamatok a természetes élővilág folyamatos visszaszorulása mellett azt is eredményezik, hogy adott területi egységen egyre kevesebb és gyengébb minőségű gabona vagy zöldség/gyümölcs termeszthető, ami az érezhető minőségromláson túl komoly áremelkedést is von maga után. Ebben a folyamatban már benne is vagyunk és az élelmiszerek piaci ára folyamatosan nőni fog, ezt az állam kompenzálhatja valamennyire (pld. az ÁFA tartalom csökkentéssel), de ez ideig-óráig tartó hatást képes csak kifejteni, mert az általános folyamatokat és a tendenciát ezek a kompenzációs lépések nem fordítják meg. És hiába adunk a szegényebb rétegeknek, a családoknak több pénzt, ha közben az élelmiszerdrágulás és az előbb vázolt folyamatok miatt a juttatások tervezett jó hatásait lenullázzák ezek a folyamatok. Nekem az a véleményem, hogy a szociális problémák mellett kiemelten foglalkozni kellene (már régóta) a fenntarthatóság kérdésével is, ugyanis az egyszerű matematikai művelet kérdése, hogy nem fenntartható folyamatos gazdasági fejlődés és fogyasztásbővülés úgy, hogy a Földünk erőtartalékjait rohamos mértékben leraboljuk és ezzel párhuzamosan vagy ezzel együtt tönkre tesszük a környezetünket is. Szerintem reális az a forgatókönyv miszerint, ha nem foglalkozunk komolyan és kellő hatékonysággal ezekkel a kérdésekkel, már a mi generációnk súlyos következményekkel kell majd szembe nézzen.
Azt gondolom, hogy a szociális problémák, erkölcsi züllés és a környezetünk tönkretétele között létezik egy olyan „kapocs”, mely a Bibliában sokszor előkerül és amely a romlásnak egyértelmű jele minden korban és időben: a kapzsiság és a gátlástalanság egyre nagyobb térnyerése, mely mentén az ember egyre inkább hajlamossá válik embertársai nyomorgatására és kizsákmányolására. Ugyanez a hozzáállás érhető tetten a környezetünkkel kapcsolatosan is: amit ma ki lehet sajtolni és ennek mentén gyorsan zsebre lehet tenni, azt ne hagyjuk ki, a következményekkel meg majd törődnek azok, akik utánunk jönnek. Én úgy látom, hogy amikor a romlás szemmel láthatóan megjelenik egy társadalomban, akkor az általában nem csak egy területen jelentkezik, hanem az szétterül és egyre több területet érint egy idő után és fertőz is meg. Világunk, földünk, kontinensünk és országunk állapotában is ezt látom, de a Bibliában is ilyen folyamatokat látok. Mivel ezek nagyon komplex, egymásra épülő és egymásból következő dolgok, ezért a helyrehozásuk különös alázatot, Istentől jövő bölcsességet, látást és komoly szakértelmet kíván elsősorban a vezetőkre nézve.
Tehát még egyszer: a klímatéma itt, most OFF. Az oltástéma is.
Kedves Ádám,
Megnéztem a videót és a cikket, mindkettő érdekes és tanulságos volt és növelte az ismereteimet.
Magam részéről lezárásaként had ajánlják egy videót Katherine Hayhoe tol aki elismert klimakutato és ráadásul még evangéliumi keresztény is Texasbol. A klíma változásról beszél keresztény szempontbol https://youtu.be/UOJuHpeWoPE
Kedves Norbert,
Erre szeretnék reagálni:
Számomra komoly kérdés, hogy az ideológia milyen mértékben marketingtermék.
Sajnos nagyon sokat látok olyan irányú próbálkozást, hogy erkölcsi érzékenységet csupán ideológiai-politikai célokra akartnak felhasználni, nem az erkölcs valódi javítására, hanem inkább rovábbi leépítésére. Dübörög a morális inverzió — hogy tömegek fogadják el azt, hogy az élcsapat átlépheti az erkölcsöt a „cél szentesíti az eszközt” jegyében.
Ebből a szempontból az LMBTQ emberek az új proletárok. Egyházon kívül legalábbis nem velük van a gond, hanem azokkal akik a zászlajukra tűzi őket. Ádám ide kapcsolódó cikke: Áldozatok az identitáspolitika oltárán
A magam részéről sajnos egészen egyértelműnek látom: messze többről van szó, mint marketingről.
Orbán Viktort egy gonosz, hatalommániás embernek ismertem meg. 2010-ben nagyon bíztam benne, de sajnos nagyon sok dologban visszaélt az emberek bizalmával. Nem tudnék újra rá és rendszerére szavazni.
Egy kis betekintést ad a jellemébe az alábbi cikk: https://www.google.hu/amp/s/24.hu/belfold/2020/05/19/angyan-jozsef-rendszervaltas30-orban-fidesz-fold-interju/amp/
(Btw nagyon sajnálom h ilyen nyíltan kormány mellett politizáló lett ez az értékes blog)
Kedves Maris,
természetesen jogod van a véleményedhez, még ha elég sarkos is. A belinkelt cikket annak idején én is olvastam. Olvastam Debreczeni József Orbán-életrajzát is, és olvastam legutóbb G. Fodor Gábor Az Orbán-szabály c. könyvét is. Nagyon különböző portrék. Sok ember beszámolóját hallottam, aki közelről ismeri Orbán Viktort. Ha nyitott vagy rá, érdemes szerintem végighallgatnod ezt a viszonylag friss beszélgetést is. Pár napja a Telexen bukkantam rá, de maga a videó izgalmasabb, mint a róla szóló összefoglaló. Giró-Szász András közelről ismeri Orbán Viktort, talán ő is hozzá tud tenni valamit egy korrektebb arcél megrajzolásához.
De amire inkább reagálnék, az a Divinity-ről alkotott képed. Megfigyeltem, hogy egyesek időről időre temetni kezdik a blogot, mert olyan témákról is írok, amelyek valamiért irritálóak számukra. Ilyen volt, amikor a darwinizmusról írtam cikkeket, vagy a bibliai özönvízről, vagy a homoszexualitásról, LMBTQ-témákról, a pokolról, a progresszív teológiáról, a fundamentalizmusról, a pszichológiáról, vagy bármi olyanról, amivel valakinek ráléptem a tyúkszemére. Megértem, hogy ha Orbán Viktort gonosz, hatalommániás embernek tartod, akkor számodra emészthetetlen, hogy hogyan adhatok bármiben is igazat neki. De ha végignézed a blog történetét, láthatod, hogy mindig is a hitemből fakadó értékek mentén foglaltam állást – pro vagy contra. Ezt tettem 2012-ben, 2014-ben, 2015-ben, 2017-ben, 2018-ban, és ezt teszem most is. Rendszeresen belenyúlok darázsfészkekbe, tudva, hogy biztosan lesz olyan, aki megint temetni kezdi a Divinity-t. De ez indulásától ilyen honlap.
Ádám, jól csinálod amit csinálsz, folytasd még nagyon sokáig! Bennem pl. az a mondatod indított el egy „megértés-láncolatot” amikor arról írtál, hogy Isten alázattal viseltetik a saját teremtése felé. Rengeteg dolgot megértettem csupán ebből az egy mondatodból!
Kedves Ádám!
Köszönöm ha elfogadod a sarkos véleményem, ahogyan én is a tiedet. Nem teljesen értem mit értesz az alatt hogy én „temetem a blogot” csupán csak sajnálom h politikai irányt vett, régebben sokkal jobban tetszett, de természetesen arról írsz amiről szeretnél.
Barátsággal,
Maris
Maris,
épp azt írom, hogy nem vett semmilyen irányt, a blog mindig ilyen volt.
Fernando,
köszönöm a bátorító visszajelzéseidet.
Ádám: „Tehát még egyszer: a klímatéma itt, most OFF. Az oltástéma is.”
Kár, mert éppen megdícsértem volna Cypriánust a vörös pirulás álláspontjáért klímaügyben.
Én úgy látom, hogy egyre nehezebb szétválasztani a különbözö fontosabb témákat, valahogy minden mindennel összefügg. Kritikai fajelmélet, migráció, gender, szexualitás, klíma, covid, great reset, Kína; ha az egyik területen elszúrod a politikát, olyan tényezöket hozol helyzetbe amelyek a többi területet is összemaszatolják.
Az ellenzék minden területen teljes katasztrófa, és ha hatalomra kerülnek az említett területeken a legrosszabb várható.
Orbánékat ha le kellene osztályoznom akkor a kiválótól a borzasztóig minden benne lenne.
Egy nagyon fontos példát Laci említett meg:
„…beszélnek a szülő jogáról és szabadságáról a gyermekei oktatásában, de az otthonoktatást elföldelték, gyerekek behajtását kiskortól kötelezik, és központosítják EU-s mintaországképet erősítve…”
Rettenet, tiszta hégelizmus. Ideát a gyarmatokon keresztény konzervatív körökben az számít családbarátnak, ha az anyák minél tovább otthon tudnak maradni a gyerekeikkel, Orbánék meg azzal akarják a nöket szülésre bírni, hogy bölcsödéket építenek, hogy a nök minél hamarabb vissza tudjanak menni dolgozni. Az oktatásban a szabad iskolaválasztást kellene támogatni, beleértve az otthonoktatás lehetöségét is. Ha esetleg az ellenzék hatalomra kerülne, valószínü, hogy erre sokan nagyon hamar rájönnének.
Én nagyon üdvözlöm ezt a cikket, mert elmozdulásnak érzem, egy útkeresésnek, és nem várom el, hogy rögtön tiszta célt is mutasson.
Igaza Churchill-nek, amikor azt mondta, hogy a demokrácia ellen a legjobb érv egy ötperces beszélgetés egy átlagos választóval. Viccnek tűnik, de nem az. Egy darab átlagos választónál ez kőkemény igazság, én is egy darab átlagos választó vagyok. A politika célja ennek az egy darab beszélgetésnek a megismétlése több milliószor. Örülök, hogy ennek a disszonanciája zavarja Ádámot, így adódik a kérdés, hogy akkor hogyan tovább.
Darwinról meg Dawkinsról általában tud mondani valamit egy átlagnál műveltebb keresztény, ha az evolúcióra terelődik a beszéd. De ha a politikára kerül a sor, akkor kit emlegetünk fel? Orbánt, Gyurcsányt, Sorost, Machiavellit vagy egy poént az említett Churchilltől? Miért van az, hogy a politikai köz- és magánbeszéd zömében a felütés az, hogy az ellenfél elmebeteg, bűnöző és hazaáruló, tehát szavazzunk a másik oldalra. Ez színvonal?
Miért nem Carl Schmittet, vagy Niklas Luhmannt emlegetjük fel? Azért, mert a politika érdeke éppen az, hogy „egy darab átlagos szavazó” maradj. Hogy ne érts hozzá! Hogy igaz legyen Szabó Dezső durva titulusa az átlagos választóra: voksbarom.
A társadalomnak vannak nagy alrendszerei, amelyek funkcionálisak és hatnak egymásra. A politika ezek közül az egyik, ilyen még – a teljesség igénye nélkül – a gazdaság, a tudomány, a kultúra, az oktatás, az igazságszolgáltatás stb. Az a rossz hírem van, hogy itt nem adnak vonaljegyet. Helyesen mutat rá Ádám, hogy olyan nincs, hogy azért, mert keresztény vagyok, ezért a politikában nem veszek részt. (Hogy hol, hogyan, hogy – például – te vagy a családodból valaki, az egy másik kérdés. Szerintem például egy gyülekezeti csoportban közéleti kérdésekről beszélgetni, már nagyon jó politikai aktivitás.)
Jól mutatja a naivitást, hogy a parlamenti választásokra „készülünk”, azt azt megelőző választást pedig teljesen elengedjük, mintha nem is lenne, pedig számunkra politikailag sokkal fontosabb, illetve fontosabb lehetne. A köztársasági elnök választásáról van szó. Miért nem fogalmazzunk meg elvárásokat a jelölttel, a leendő elnökkel szemben? Csak legyintünk, hogy majd Orbán Viktor eldönti?! Hát akkor eldönti, és miért ne döntené el, ha nekünk így is jó. És ha Soros ott van mindenhol, akkor mi, keresztények miért nem vagyunk ott mindenhol?
Amikor Pál arról ír, hogy vegyük fel Isten fegyverzetét (Ef, 6, 10-20), akkor az egy folyamat. A tanulás, a felkészülés bármikor elkezdhető. Ezért azt javaslom, Ádám, hogy folytasd a megkezdett jó gyakorlatot, és írj egy ennél fontosabb a cikket a választásokról. Méghozzá a választások után. Arról, hogy – bárki nyer – hogyan legyünk kérlelhetetlen megrendelők, őrszemek és őrkutyák. Ők vannak értünk, nem mi vagyunk őértük.
Szabados Ádám 2021. november 5. péntek – 11:34
Sajnos a korrupció a magyar társadalom állandója. Móricz Rokonok c. regénye ugyanezeket a viszonyokat írja le száz évvel ezelőtt,
Ádám, ez nem egy járható út, már csak a regény vége miatt sem, ami pontosan mutatja, hogy a korrupció mennyivel több, más és károsabb a társadalomban, mint pusztán az anyagi haszonszerzés. Nyilván csak az lehet korrupt, aki hozzáfér a pénzhez, tehát önmagában persze nem politikai érv a korrupció. Azt én sem gondolom, hogy itt négy éven belül Svájc vagy Norvégia lehet a közpénzekben, de azért ne annyi legyen már a keresztény válasz, hogy: sajnos…
Bele kellene állni, aztán majd megjön az eredmény, Isten elvégzi. Ha nem nekünk, akkor a gyerekeinknek. Ami „sajnos” az az, hogy jelenleg elképzelhetetlen, hogy a keresztények a kormánynak kedves témákon kívül tematizáljanak bármilyen társadalmi kérdést.
A múltkor kötekedőnek neveztél, ezzel most is lehet hárítani, engem nem zavar 😉
Benchmark,
félreértesz. Nem azt mondtam, hogy a korrupció nem baj. Azt mondtam, hogy a magyar politikában (és egyébként Európában máshol is, lásd éppen a holland kormánypárt nyilvánosságra került ügyeit, vagy a német sajtómunkások rendszeres megkenését) ez az állandó. Ez alatt nem azt értem, hogy ez soha nem megváltoztatható (bár vannak kétségeim), hanem azt, hogy egy kormányváltással biztosan nem ez fog most változni (Gyurcsánnyal? a szocialistákkal? Cseh Katalinnal? a balliberális holdudvarral?).
Olyan ez, mint amikor a városban mindössze két szakember van, és egyik sem ad számlát. Ilyenkor azt mérlegeled, hogy melyik végez jobb munkát, és melyik végzi el olcsóbban. Kicsit sántít a hasonlat, a lényege mindössze az, hogy nem a konstans, hanem a változó határozza meg a döntésedet. Annak semmi értelme, hogy van egy olcsón és jól dolgozó vállalkozó, akit lecserélsz egy rosszul és drágán dolgozó vállalkozóra, mert az előbbi nem ad számlát, miközben a másik sem ad.
De abban természetesen igazad van, hogy azért is talán tehetünk valamit, hogy végül mindkettő adjon számlát. Csak ez jóval nehezebb és komplexebb ügy, mint a kettő között választani. A poszt a választásról szólt, nem évszázados társadalmi szokások megváltoztatásáról. Az egy másik cikk témája lehetne.
Olyan identitást képviselünk, amelynek függetlennek kell lennie a kormányváltástól. Személy szerint én sem tartom alkalmasnak a jelenlegi ellenzéket, de akkor ki lesz a gátja a Fidesz hatalomgyakorlásának? A politikus nem bírja a kritikát, mert mindenből hatalmi kérdést fog csinálni. Szerintem itt lennénk mi, keresztények, akiknek egy „érted haragszom, nem ellened” attitűdöt kellene kialakítania. Ne haragudj, de az nekem gumicsontnak is kevés, hogy féken tartják a genderideológiát. Itt az első számú közellenség a korrupció, amely egyes struktúrákat és vidékeket teljesen megbénít. Ami pl. Boldog vagy Simonka körzetében folyt, azok riasztó, szinte középkori állapotok voltak, milyen jó lett volna, ha – püspöki támogatással – néhány lelkész elkezdeni „kiprédikálni” az ügyeket. Ha Tőkés László és néhány gyülekezeti tag ki tudott állni a közvetlen életveszélyben 1989-ben az igazsággal, akkor másnak sem lehetetlen, mert ugye az szabaddá tesz. Csak akkor vesznek komolyan, ha erőt mutatunk fel.
De biztatlak, menj tovább ezen az úton, foglalkozz ezekkel a kérdésekkel!
Benchmark,
még ha igazad is lenne, hogy a korrupció nagyobb probléma, mint a genderideológia (határozottan más a véleményem, de felfogtam, hogy te kezdettől még az ilyen irányú témaválasztásomat is minden alkalommal bíráltad – még István70-ként), a választékot látva a választásokon nem fogunk tudni a korrupció és a nem korrupció között dönteni, viszont meghatározó változást jelentene Magyarország számára, ha a genderideológiának utat nyitó erők kerülnének hatalomra. A korrupció ellen szerintem nem értelmes döntés Gyurcsányék szövetségére szavazni, a genderideológia térfoglalása ellen viszont lehet szavazni.
Nagyon jó a poszt Ádám, és egyetértek.
Sajnos saját közegemben is hasonló vitáink vannak keresztényekkel, akik máshol látják a súlypontokat és akik nem látják vagy nem akarják belátni, hogy messze nem belpolitikai kampányfogás a „gender-nyomulás”, mint veszély hangsúlyozása. Sokan nem látják, hogy ha a kormánypárt nyilvánvalóan fel is használja ezt a témát a választások előtt (dagasztja ennek a szelével a vitorláját), ezesetben mégsem egy a FIDESZ által kitalált és még csak nem is általa felnagyított problémáról van szó. Pedig eléggé vaknak kell lenni ahhoz, hogy letagadjuk azt az irdatlan sodróerejű, agresszív nemzetközi nyomulást, ami ki akarja kényszeríteni hazánkban is a társadalom teljes átalakítását.
Ha ezt valaki onnan nézi, hogy hány meleg LMBTQ ismerőse van, akkor lehet, hogy most még az ország sok pontján jelentéktelennek érzi a problémát a helyi politikai-gazdasági-korrupciós frusztrációk miatt, és amikor szavaz ez határozza meg.
Talán a cikked és sok más hasonló hang felébreszt némelyeket, hogy tovább is nézzenek a legszűkebb helyi problémákon.
Legyen Isten áldása a további tevékenységeden írásaidon!
Tetszik a szeretetteljes, higgadt és alapos megközelítése a cikknek. Az is fontos látás, hogy mi hívők egy test vagyunk, még ha nem is értünk egyet néhány dologban. Ez igaz a választásokra is. Ez a gondolat például kilép a ’NERratívából’!
(De…)
Helyes, menjünk be a belső szobánkba és kérdezzük meg az Urat:
Lehet-e ennyi rohadt gyümölcs után azt mondani, hogy ezt a fát ajánlom?
Az Újszövetségben akar-e az Úr törvényhozáson, törvényeken, politikusokon keresztül uralkodni? ( Akár az LMBTQ ügyben is !)
Jézus akar-e keresztény országot, vagy Isten országát hozta el? Nekünk hívőknek az előbbi, vagy az utóbbi építése a feladatunk?
Meggyőződésem, hogy az Úr az Igén keresztül (is) meg tudja mutatni a válaszokat, ha valóban ezt keressük!
Jézus él!
Szerintem már az jó lenne , ha legalább keresztény (!) körökben nem lenne a politikai vita olyan tényező, ami miatt évtizedek óta tartó barátságok, sőt családi kapcsolatok érnek véget.
Hihetetlen mennyiségű gyűlölet és frusztráció van sokakban, már azt sem tudják megbocsátani, ha valaki ki akarna maradni belőle. Ráadásul ellenzéki érzelmű keresztény ismerősök egy része kb apokaliptikus dzsihádnak tekinti a Fidesz elleni harcot, ahol csak egyetlen jó oldal van, és a semleges nézőpont már a gonosz támogatása.
Sokaknak vannak személyes sérelmeik is a Fidesz-szel szemben, de némelyek már eljutottak oda hogy az a televíziós pillanat, hogy a „felcsúti törpe cigányhitler ” arcán a választási eredmény után némi szomorúságot láthassanak, nekik már mindent megér, teljesen mindegy mi lesz utána, csak azt a pillanatot láthassák.
Azért a harag ritkán jó tanácsadó.
Nahát! Ki gondolta volna? A Fudan Egyetem Gyermekkórházában megnyitották Kína első multidiszciplináris klinikáját transznemű gyerekek és serdülők számára. A klinika abból a célból alakult, hogy biztonságosan és az egészségükre figyelve menjen végbe a transznemű kiskorúak nemváltása.
https://www.globaltimes.cn/page/202111/1238161.shtml
Kedves András! Ennek amit linkelsz , egyrészt kevés köze van a magyar belpolitikához, meg kevesebb a magyar kereszténységhez.
Viszont létező jelenség a született rendellenességként lévő biológiai interszexualitás, ami nem olyan mint a képzelt identitás miatti ” transgender” lét. Ezt eddig is kezelni kellett, így vagy úgy. Vagy valamelyik nem irányába műteni és hormonálisan kezelni, vagy bizonyos támogatást adni .
Vagy- hogy a létező talán legszélsőségesebb példát mondjam- azoknak a ” Morris- kóros ” ( elavult név az androgén- érzéketlenség szélsőséges eseteire) nőknek, akik genetikailag egyébként férfiak, eddig is el kellett távolítani a ” petefészek” szerű heréiket, mert könnyen rosszindulatú daganat alakult ki bennük. Meg persze nem lehet gyerekük, így örökbe kellett eddig is fogadniuk, és eddig is simán kiállította a leginkább konzervatív és keresztény nőgyógyász vagy endokrinológus szakorvos is a papírt hogy az illető egy meddő nő- (aki egyébként genetikai férfi. ) Egyszerűen azért, mert az illető tényleg egy nő, de ezt nem mesterségesen érték el, hanem a női szexuálszteroidok hatnak , a férfiak még nem a szervezetében. Ahogy évezredek óta az ezzel élő emberek érvényes egyházi házassággal férjhez is mentek, sőt mehetnek ma is. Annak ugyanis nem része a kromoszóma vizsgálat.
Nem tudom, a kínaiak most mit értenek transzgenderen, lehet a hagyományos és lehet a mai progresszív értelmezés is. A kínai diktatúra sem mindig követhető e téren.
Köszönöm én is a cikket. Sajnos nem egyszerű a helyzet.
Nyilván ismered Szolovjov sok szempontból prófétai írását. https://szellemtudomany.hu/uploads/files/AzAntikrisztus.pdf
Lassan kirajzolódnak az erővonalak, meglepő emberekkel fogjuk magunkat egy táborban látni. És azon is meg fogunk lepődni, hogy kik nincsenek velünk egy táborban…
Kedves Ádám,
Nagyon elgondolkodtató volt ez a posztod is, mint általában mindegyik, és nagyon érdekesek voltak a hozzászólások is.
Azt írod a korrupció állandó. Nos ez részben sajnos teljesen igaz, részben viszont a mértékében óriási különbség van. Orbán gyakorlatilag egy vagyoni alapú hűbéri kasztrendszert épít, ami – hacsak nem történik valami újabb történelmi kataklizma – generációkra bebetonozza, hogy kinek hol a helye (szerinte). És nem vigasztal, hogy alapvetően a világ így működik mind nyugaton, mind keleten. Az Orbán-rendszer megítélésében én nagyon elgondolkoztatónak találtam az alábbi két narratívát is:
https://www.valaszonline.hu/2019/07/10/kovacs-tibor-orban-tortenelmi-megiteles/
https://www.valaszonline.hu/2021/10/28/fidesz-valasztas-marki-zay-2022-kovacs-tibor/
Természetesen nem Gyurcsányt sírom vissza, sőt azt gondolom, hogy ő legalább ugyanennyire szerette volna ezt az abszolút hatalmat elérni. (Csak részben tehetségtelen volt hozzá, részben nem kedveztek neki a világgazdaság történései, részben pedig nem volt 2/3-a.) A valódi keresztény, konzervatív, jobb-közép szavazók verdiktje pedig ugye általában így szól: „Orbán még mindig kevésbé rossz, mint Gyurcsány”. Ezzel azonban – legyen bármennyire is reál-politikailag helyes – önmagunkat zárjuk be abba gondolkodási keretbe, amit a propaganda elénk tálal. Azaz, hogy nincs más lehetőség, nincs valódi keresztény, konzervatív, jobb-közép politikai erő, képviselet, tessék kompromisszumot kötni. És ha ezt elhisszük, biztos, hogy soha nem is lesz. Pedig szerintem van az országban pár százezezer választó, aki ezzel az iránnyal szimpatizál. Akik akár meg is szervezhetnék magukat egy pártban. És ha hatalomra talán soha nem is kerülne egy ilyen párt, mégis nagyon jó lenne, ha hallatná ennek a rétegnek a hangját, pl. egy országgyűlési frakció biztosította nyilvánosságban. Túlzott idealizmus? Lehet. Lehet, hogy ez a frakció csak egy újabb biodíszlet lenne őfelsége ellenzékében. De lehet, hogy nem, és hogy több ezzel az iránnyal szimpatizáló ember van az országban, mint gondoljuk. Annak ellenére, hogy Orbán rendszere rendkívül szisztematikusan igyekezett elhallgattatni ezt az irányt. Pl.:
https://www.valaszonline.hu/2019/08/05/heti-valasz-bezaras-2018/
Aktuálpolitikai áthallások elkerülése végett: fogalmam sincs, hogy Márki-Zay Péter igazából ezt az irányt képviseli-e. Bár örülnék, ha sikerülne elérnie, hogy legyen egy saját frakciója, amiből hosszú távon akár ki is nőhetne az említett párt. (Vagy nem ez nőne ki, de akkor legalább tisztábban látnánk vele kapcsolatban.) Még jobban örülnék, ha ezt nem a baloldallal kompromisszumot kötve igyekezne elérni, mert akkor ugyanott vagyunk, mint az előbb. Az esetleges kormányra kerülése esetén természetesen én is tartanék tőle, hogy – ha akarná is – hogyan tudná megfékezni a ballib ámokfutást. De legalább van valaki, aki végre fel meri vállalni, hogy a keresztény, konzervatív, jobb-közép réteget szeretné képviselni és elítéli a hűbéri kasztrendszer építését.
Hogy jövő tavasszal a választás napján mit csinálok, még nem tudom. Lehet, hogy megint itthon maradok, ahogy tettem ezt 2014-ben, és 2018-ban is. Persze tudom, a felelősséget nem rázhatom le magamról ezzel, de a lelkiismeretemnek mégis könnyebb, ha nem kell azonosulnom – még ha csak egy szavazat erejéig is – egyik politikai oldal vállalhatatlan dolgaival sem. Kissé fatalista módon, elszenvedem, ami jön.
Kedves Gandalf,
köszönöm a hozzászólásodat. Azon gondolkodtam, hogy vajon mennyire méltányos az Orbán-kormány működését a hűbéri kasztrendszer létrehozatalára egyszerűsíteni. Ismerem a válaszosoknak ezt a G-nap utáni narratíváját, és azt is, hogy az igazi konzervatív kormányzást máshol keresik. Én a fejemben nem úgy rakom össze a történetet, ahogy ők. Hozzám közelebb áll például Giró-Szász András fent belinkelt narratívája, vagy akár az, ahogy G. Fodor Gábor Az Orbán-szabály c. könyvében feltárja a mozgatókat. Ezzel nem azt mondom, hogy azokkal egyet kell érteni, inkább a dolgok logikai sorrendjének a felvázolásában érzem ezeket igazabbnak. Márki-Zay Péter eddig engem nem arról győzött meg, hogy a politikai törekvései keresztény világnézeti alapokra épülnének, de a valódi erő egy esetleges ellenzéki győzelem után szerintem nem is az ő kezében lesz, hanem Gyurcsányékéban (ez egyszerű parlamenti matematika) és a nyugati érdekkörökében (ez meg a múltból is ismert politikai realitás). Ami biztos: MZP támogatja a melegházasságot, szövetségesei pedig a genderideológia térfoglalását. Ez számomra vele kapcsolatban döntő szempont.
Ezzel egyetértek: https://444.hu/2021/11/12/marki-zay-felhaborito-hogy-orban-a-keresztenyseg-vedelmezojekent-adja-el-magat
Kedves Maris,
vajon mennyire háborítja fel Önt az a tény, hogy a kereszténységről soha, egyetlen egy alkalommal sem ír jót a 444?
Kedves Maris,
ez pedig egy másik olvasata MZP kereszténységgel kapcsolatos megnyilvánulásainak. Én továbbra is a fenti szempontokat ajánlom.
Időről időre benézek ide, s általában hálás vagyok a bejegyzésekért. A szavazással kapcsolatban kérdezném azokat, akik az oktatás vagy az egészségügy szétveréséről írnak, hogy mire gondolnak. Rokonaim közül többen voltak kórházban a covid előtt. A legjobbakat mondhatjuk. Az oktatás sem egyszerű kérdés, mert 2009-ben beiktatták a kisegítő iskolákat. Az oktatás azóta sok helyen teljesen ellehetetlenült. Talán az iskolaőrök jelenléte segít a helyzeten. A szociális gondoskodás soha nem volt ilyen nagy mértékű: ingyen tankönyv, ingyen étkezés a rászorulóknak iskola szünetben is, Minden gyerek lakjon jól! Alapítvány stb. A családok támogatása példátlan. Korrupció? A magyar vállalkozók helyzetbe hozása, hogy ne csak a külföldiek nyerjenek. Persze amikor van pénz, akkor megjelennek az ügyeskedők, a túlárazások stb, de ez nem a mi felelősségünk. Az irány jó, Pál apostol intelme illik ide: “intsd őket kímélet nélkül! “De tudva, hogy “akár színből, akár szívből a Krisztus prédikáltatik, és én ennek örülök”. Amíg engedik, sőt kívánják, hogy hirdessük az evangéliumot, addig náluk az x. Ha majd beleszólnak, hogy mit prédikáljunk, akkor lehet gondolkodni.
Nekem úgy tűnik, hogy sokan nincsenek tisztában alapvető fogalmakkal, kérdésekkel, tényekkel.
Mindenre nem tudok reagálni, de azt fontos megérteni, hogyan működik a mai világunk?!
Egy úgynevezett parlamentáris demokráciában élünk. Aminek az a lényege, hogy választott képviselőkre bízzuk, hogy képviseljenek MINKET és a mi ÉRDEKEINKET és ÉRTÉKEINKET a politikában és a közéletben. A politika a közösség ügyeinek intézését jelenti. Nem az ördög praktikája, hanem egy módszer a társadalom működtetésére. Talán nem a legjobb, de… ugye.
Voltak, vannak jelenleg is, és lesznek más módszerek is, nekünk most ez van.
Ennek működési elve az, hogy arra vállalkozókat, politikusokat és politikai pártokat lehet megválasztani erre a célra, vagyis a delegált érdekképviseletre. Mivel ugye tízmillióan kicsit sokan lennénk a Parlamentben és mire mindenki hozzászólna egy-egy döntéshez, törvényhez… Szóval ezért van egy limitált számú képviselőnk. Akik szavaznak, döntenek, törvénykeznek…
Ezek az emberek közülünk kerülnek ki. Tehát nagyjából éppen olyanok, mint mi. Esendők, bűnösök, önzésre, önérdekérvényesítésre, a saját boldogulásuk és karrierjük építésére, stb. hajlamosak.
Tehát nem angyalok. Egy választáson tehát nem angyalokra, tökéletes emberekre, bűntelenekre szavazunk és bízzuk a feladatokat, hanem éppen olyanokra, mint mi magunk is vagyunk!
Az vesse tehát rájuk az első követ, aki nem ilyen! Aki angyal és maga bűntelen, önzetlen, mindig tökéletes ember.
Ugye…?
Mivel tehát nem vagyunk angyalok, ezért nem is tudunk egy tökéletes földi világot, egy földi mennyországot építeni. A politikusaink sem.
A ballib ellenzék viszont éppen ezt kéri számon – hamisan – a konzi-kereszténydemokrata kormányokon! Hogy miért vannak bűneik? Miért nem építik a tökéletes országot? Miért nem tökéletesek?
Ezzel zavart keltve a saját sorainkban. Mert egy ál-morális, ál-keresztény dilemmába vezeti az embereket, akik hagyják.
Elkezdünk azon moralizálni, hogy ha a saját politikusaink nem tökéletesek és bűneik vannak, akkor nem is szavazunk rájuk. Mert nem érdemlik meg.
És vagy nem szavazunk, vagy azokra szavazunk (hogy emezeket megleckéztessük, MÓRESRE tanítsuk), akik ezeket a gondolatokat betáplálták a fejünkbe. Mert kormány ugye csak kell.
Csak, hogy a demokratikus játék arról szól, hogy annak van politikai érdekképviselete, aki bejuttatja a maga képviselőit a parlamentbe, önkormányzatba, és ha erre mód van kormányra, és annak meg NINCS, aki nem, vagy aki azokra szavaz – bármely irracionális okból – akikről eleve tudja, hogy nem az ő értékeit tartják értékeknek és nem az ő érdekeit akarják, fogják képviselni.
Ahogy Ádám írta, ez ma egyértelműen szétválik és eldönthető!!!
Sem a mai kormánypártok, sem a mai ellenzéki erők nem árulnak zsákbamacskát! (Na jó, MZP igen. Ő a trójai faló.)
A mai kormányról biztosan tudható, kit, mit támogat, kit, mit nem támogat. Az is, hogy békében és jómódban élhetnének, ha NEM vállalnák fel a keresztény értékeket és az ezzel járó egyre durvább nemzetközi konfliktusokat, lásd még a lengyeleket is. Sem jogállamisági sem más eljárás nem indulna ellenük. Nyugodtan „lophatnának”, lehetne akármekkora a „korrupció” (persze, hogy mindenhol van, és sosem lesz kiküszöbölve, csak van akik fölé a nemzetközi média odatolja a mikroszkópot, másokat meg elkerülnek, hogy miért, ki érti…?…, csak nem ők is ideológiákat tolnak vagy gáncsolnak??? ki gondolná…), a kutyát nem érdekelné. Ez tapasztalat és tény.
Az ellenzéki pártokról, politikusokról ugyanígy pontosan tudható mit akarnak. Hiszen elmondják, Dobrev is, Fegyőrék is, … Márky is! Tehát világosan megítélhető, hogy ezek vajon mennyire férnek össze a kereszténység tanításaival vagy mennyire szolgálják a MI – mint keresztények és keresztény egyházak, közösségek – érdekeinket? (Semennyire.)
Akkor miért akar egy keresztény rájuk szavazni???
1. hogy megleckéztesse a bűnös kereszténydemokrata politikusokat, (de/és velük együtt minden keresztényt és minden felekezetet is), mert nekik ugye – a szavazóhoz hasonlóan! – bűnteleneknek kellene lenniük.
2. mert tényleg nem érti, érzi a különbséget fontos kérdések és nem fontosak, mulandók és nem mulandók között. (pl. fontos: ne adjuk át a terepet a pogányságnak, az LMBTQ-nak, gendernek, és mindennek ami ezzel jár, pl. a mi későbbi üldözésünknek, hiszen nem lehetünk eléggé toleránsak, a bűnt bűnnek kellene neveznünk a jövőben is, ami súlyos intolerancia lesz az újpogány világban! Nem fontos – persze ezen a szinten -, hogy tegnap mondjuk Bigének, Gyurcsánynak, YXZ-nek, ma Mészárosnak… hívják a rendszer egyik kedvezményezettjét. Hol lesznek már ők, amikor az utódaink vagy egy pogány vagy egy keresztény, vagy egy erősen muszlim társadalomban fognak élni? Ezt most dől el!)
3. egyszerűen hasznos hülyék – ahogy Lenin hívta azokat, akik a kezére játszottak önként, dalolva és meggyőződésből, miközben a maguk értékeit és érdekeit verték szét.
Tehát nem, nem igaz, hogy egy keresztény ne tudna teljesen világosan és egyértelműen dönteni a választható jelöltek közül. És az sem, hogy ezt csak úgy tudnánk megtenni, hogy közben szembefordulunk a saját hitünkkel.
Azért nem, mert 1. nincs tökéletes rendszer a földön, nem is lehet, 2. a tökéletes rendszer és a bűntelen politikus/ember, magunkat is beleértve, UTÓPIA (mégpedig balos, kommunista utópia, ők akarnak földi mennyországot építeni, ha kell erőszakkal is), 3. benne élünk egy adott társadalmi rendben, amiben vagy működünk vagy kivonulunk belőle, és hagyjuk, hogy „mások övezzenek fel, és vigyenek oda, ahová nem akarunk menni”! Vagyis mások döntsenek helyettünk. És mások értékei, érdekei érvényesüljenek, ne a mieink.
Ez ilyen egyszerű.
Aki bedől az ellenzék évtizedes manipulációjának és maga ellen szavaz, az egyrészt megérdemli, ami jönni fog, másrészt FELELŐS LESZ MINDEN keresztény-ellenes döntésért!!! Harmadrészt meg, lehet, hogy ők megérdemelnék, amit kapnak, de MI NEM!
Kedves Nema!
Szerintem inkább gyógyítani kellene a sebeket. A Fidesz- kormánnyal szemben sokaknak vannak személyes rossz élményeik. Valami Fideszes helyi Döbrögi miatti anyagi- egzisztenciális károk, rossz de kierőszakolt szakmai döntések stb. Stb.
Rengeteg megoldatlan kérdés, amiket már 2010 óta ígérnek.
Göd : a helyi ” Vasudvard” a Samsung gyár extrém terjeszkedése, a helyiek szinte 100% ellenőrzését figyelembe nem véve.
Paks 2 tektonikai törésvonalon..stb.
Szóval nem feltétlenül hasznos idióták akik nem szeretik a fideszes stílust.
Velem fölösleges vitatkozni, az ellenzéket sem szeretem.
Göd _ Samsung: a helyiek ellenkezését figyelembe nem véve, elnézést
A szekularizáció, ami ellen Szabados Ádám állást foglal: https://www.facebook.com/2426357824103084/posts/4591367970935381/
Barnabás, jó hogy linkelted ezt a postot! Nővéremnek x hónapos terhesen tanácsolták hogy vetesse el a gyerekét mert Down szindrómás lesz. Nem emlékszem a pontos hónapra.
Azóta a gyerek egészségesen megszületett és sikeresen elvégezte az egyetemet.
Az a baj ezzel a ” minden család maga döntsön az abortusz kapcsán ” szöveggel, hogy történelmi korokban az hogy a családapa – bizonyos rang fölött-büntetlenül kinyírhatja a fiát/ lányát, na az is ” alapvető családi jog ” volt, meg a csecsemők megölése az ókorban, meg a rabszolgák tartása nem is olyan rég, szóval elég necces az olyan „jogok” (!?) gyártása amelyek egy harmadik ember életéről vagy szabadságáról ( illetve ezek elvételéről) szólnak.
Pl becsület- gyilkosság esetén Pakisztánban az elkövetők jó eséllyel számíthatnak a felmentésre, pláne vallási szál esetén amikor lényegében garantált… Minden család saját döntése, ugye….
Az abortuszpárti, de „mélyen hívő” katolikus (vagy akármilyen keresztény), aki kikéri magának, hogy megkérdőjelezzék a hitét, sőt másokat is kioszt kereszténységből elég divatos jelenség lett sajnos (persze ne csodálkozzunk, hogy ez a vonal követeli a legitimitást magának, ha maga a pápa is szépen áldását adja rá – pl. Biden kapcsán). MZP és még sokan mások is úgy tűnik, ezt a vonalat viszik. De az abortusz témában „semleges” vagy „szekuláris álláspontot” (mintha ez valami semleges dolog lenne, nem pedig gyilkosság-párti álláspontot) képviselő papok sem új jelenségek. Nem szabad ennek bedőlni, inkább rendkívül dühösnek kell lenni a gonoszságnak erre a formájára.
Yoram Hazony izráeli filozófus gondolatai a liberalizmus hanyatlásáról és a nyugat újmarxista fordulatáról. Érdemes elolvasni.
„Nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság Lelkét.”
II. Timóteus 1:7
(A szeretethez erő kell. Hogy józanok legyünk – nem hideg fejjel, hanem égő szívvel.)
Minden tisztelet mellett, és a tévedés jogét magamnak és másnak is fenntartva szeretném megfogalmazni apolitikus álláspontomat, hogy miért NEM vagyok sem jobb, sem baloldali, és miért NEM szavazok (most sem). – Egyfelől, most sem látok egyetlen olyan pártot vagy programot vagy embert sem, ami mellett tiszta lelkiismerettel ki tudnék állni. Ugyanakkor, ha bármely kormányzat alatt vannak olyan ügyek és célok, amelyekre lehet szavazni, természetesen az értékrendszerem szerint szavazok. Másfelől, még ha egy párt vagy kormányzat egy bizonyos ügyben az én értékrendemmel egyezően gondolkodik vagy cselekszik is, de a párt vagy kormányzat tevékenységét általában vagy döntően negatívnak látom, akkor nem szavazhatok erre a pártra vagy kormányzatra, csak mert egy dologban egyetértek vele. Ezzel ugyanis mindazt a rosszat is támogatnám, amit tesz, és ami ugyanúgy ér engem mint a társadalmat.
Hiszek a hívők társadalmi felelősség-vállalásában is, de azt régóta és jelenleg is csak egyéni szinten látom megvalósíthatónak, igazi feladatnak. És nem hagyom, hogy bármely párt vagy kormányzat politikai célra felhasználja a céljaink közötti kis átfedést, különösen ha úgy tűnik, hogy az én célom számára valójában nem cél, csak eszköz, hogy támogassam többi célja elérésében.
Nekem ez nem politikai, hanem etikai probléma, és most azért van „könnyű” dolgom, mert biztos vagyok abban, hogy a jelenlegi kormányzat – ismert okokból – maradni fog. De a nevemet nem adom hozzá.
Hiszem, hogy ez is olyan etikai helyzet, amikor nincs jó választás, és a nem-választás az etikus, annak minden következményével együtt, amit pedig erkölcsi lényként el kell viselnem, pont.
„Egyenlö bánásmód”, bruhaha: https://mandiner.hu/cikk/20211125_hatter_tarsasag_gender_lmbtq_lobbi_transznemu_belfold
Kedves Ádám! Kedves Mindenki!
Egy rövid gondolatot engedjetek meg, ami az egész téma kapcsán (ti. politikai helyzet Magyarországon) rettentően zavar, és végső soron szerintem a keresztény egyházak és egyének politikai részvételének legfőbb problémája.
Más is utalt már rá előttem, és szóba került direkt vagy érintőleges módon. Ez pedig a demokrácia működése. Nema írta le szerintem helyesen, hogy a demokráciának „az a lényege, hogy választott képviselőkre bízzuk, hogy képviseljenek MINKET és a mi ÉRDEKEINKET és ÉRTÉKEINKET a politikában és a közéletben”. Eddig rendben is vagyunk!
Innentől jön viszont az a rész, hogy – röviden összefoglalva- „bent ülnek a képviselők a Parlamentben”, végzik a munkájukat és működtetik a közösséget (állam), képviselve minket, az érdekeinket és az értékeinket. Namármost két opció van: ezt úgy teszik, ahogy mi szeretnénk, vagy nem úgy teszik. Nyilván globálisa nehéz lenne egy „súlyozott átlagot” venni a sikerességükből, ezért most vegyük a különböző témákat külön-külön. Mire gondolok?
Van mondjuk „A” párt, amely magát keresztény-demokratának mondja és azzal kampányol, hogy az én érdekeimet és értékeimet képviseli. Mi történik, ha egy bizonyos kérdésben (csak EGYben a sokból) ezt mégsem teszi meg? Ilyenkor kellene nekem (és minden hasonszőrűnek) valamilyen fajta lehetőséget biztosítani arra, hogy intsem a politikusokat, jelezzem feléjük, hogy ez nem oké, amit ebben az EGY (vagy több, de most legyen szigorúan EGY) kérdéskörben tesznek/tennének. Erre szolgálna a sajtó, az egyéni fogadóórák, a polgári körök, a helyi és országos népszavazások, a közgyűlések, és ha minden kötél szakad, olyan lépések mint a tüntetés, sztrájk, stb. Tehát az úgynevezett demokratikus eszközök.
Na, ezek nem működnek jól Magyarországon, véleményem szerint. Megválasztjuk a politikusokat, de nem kérünk számon semmit – ha pedig valaki ezt mégis megteszi, az ellen hadjárat indul (lásd „sorosbérenc” kifejezés, de visszafelé is működik ugyanez).
Természetesen felmerülhet a kérdés, hogy miért nem működik mindez? Nehéz kérdés, lehetne róla sokat vitatkozni. Jelenleg én úgy gondolom, hogy van egyfajta egyéni felelősségünk, amivel nem élünk; van egy kollektív választói felelősségünk, amivel nem élnek a választói csoportok; és van egy nagyon durva szellemiség a politikában, ami miatt sokan nem is mernek „beszállni a játékba” semmilyen szinten, mert kivégzik őket (https://index.hu/velemeny/2021/11/28/vona-gabor-ot-megjegyzes-a-jakab-peter-ugy-margojara/) . Tehát minden eszközzel le akarják a pártok (mindegyik) beszélni az embereket, hogy számon kérjék őket – inkább az a cél, hogy legyél feltétel nélkül „ilyenes” vagy „olyanos”, és ha már betagozódtál, ne kritizálj. Ha kritizálsz, lehet menni máshová…
Az egyházak szerepe szerintem az lenne ebben az egészben, hogy politikai oldaltól függetlenül intsék a rosszat és dicsérjék a jót. Ne eresszenek szemellenzőt egyik felé sem! Tehát ha fentebb említett „A” párt EGY témában rosszat tesz, igenis szóljanak! Minden MÁS témában pedig dicsérjenek. Ha pedig a nem-kereszténydemokrata „B” párt van vezető szerepben, tegyék ugyanezt.
Jelenleg abban látom az egyházaink problémáját, hogy ezt a helyzetet nem tudják jól kezelni, ti. hogy ne váljanak „ilyenessé” vagy „olyanossá”. Ha direkt módon nem is, indirekten mindenképpen.
Ami pedig a gender-kérdést, mint vízválasztót illeti…egyéni preferenciának gondolom. Szerintem pl. sokkal nagyobb kárt okoz a magyar családoknak, tágabb értelemben pedig a népesedés-politikának az, hogy közel 1 millió regisztrált alkoholista van Magyarországon, de közben a háztáji pálinkafőzés megengedett és bizonyos (elég nagy) korlátig adómentes. Nyilván 2010 előtt is sok alkesz volt, de az nekem egy komoly fekete pont a Fidesz felé, hogy ez nem nagyon változott.
Nem beszélve olyan ügyekről, mint a környezetvédelem (tatai vagyok, így ez nekem most különösen fájó – a helyi forrásvizeket épp egy akkumulátorgyár miatt apasztják el…szerintem ez is legalább annyira nemzetstratégiai kérdés,mint a nemiség. Isten parancsát szegjük meg, amikor az ipar oltárán pusztítjuk a teremtett környezetetet! A helyi hotelberuházás kapcsán pl, amikor demokratikus eszközökkel civilek felszólaltak az ügyben, egyből sorosbérencek lettek).
Amikor pedig a családok megvédése miatt kampányol a kormány a gender-mozgalom ellen, akkor megkérdezném: a televízióból (kereskedelmi tévék és államiak egyaránt) ránk zúduló szexualitás, vajon OK? Oké az, hogy simán mehet a házasságtörés, egyéjszakás kalandok, válás stb. bemutatása olyan platformokon, amit sokszor együtt néz az egész család? Az elmúlt tíz évben rengeteget romlott a helyzet a magyar médiapiacon ebben a kérdésben, és mégsem látom az egyházaink folyamatos és kemény kiállását az ügyben. Vagy, hogy egy egészen hétköznapi példával éljek: miért nem állunk ki az ellen egyházi szinten, hogy óriásplakátokon lehessen nagyon erősen szexualizált reklámokat kitenni mindenhová? Ott ül a KDNP a Parlamentben, igazán szigoríthatnának pl. a reklámtörvényen. Féleértés ne essék, ellenzem én is a gender-őrületet, de ha már beszállunk a demokráciába és közéletbe egyházi szinten, legyünk következetesek!
Mindazonáltal el kell mondanom: örülök, hogy itt, ezen a blogon legalább szánsz időt, Ádám, a nehéz kérdések kifejtésére, koherens álláspontot képviselsz és válaszolsz a hozzászólásokra. Szeretettel kívánok sok áldást a munkádhoz! Rengeteget épülök belőle én is! 🙂
Hadd ajánljam a figyelmetekbe Pálffy Miklós „A piacelvű egyház nyomában” c. írását az Evangélikál Csoport oldaláról, ami az én olvasatomban az itt tárgyalt (legalábbis egyik fő) problémakör duálisával foglalkozik: hogyan hagyhat a politika az egyházakra) és kimondottan hivatkozik erre a posztra.
Kedves Bálint,
köszönöm, hogy leírtad a véleményedet. Csak egyetlen gondolattal hadd reagáljak. Az LMBTQ-ideológia azért sajátos és más erkölcsi ügyektől megkülönböztetendő kérdés, mert itt nem pusztán egy rossz dolog megengedéséről van szó, hanem a teremtési rend alapvető és szándékos megváltoztatásáról, etikai paradigmaváltásról, olyan új erkölcsi vízióról, amely lebontja és a feje tetejére állítja Isten rendjét. Nem csupán tolerálja a gonoszt, hanem jónak nevezi azt. Nem egyszerűen megengedi a létét, hanem piedesztálra emeli. Éppen ezért az LMBTQ-ideológiához való hozzáállás nem csak keresztények számára vízválasztó (és különösen nem csak számomra az), hanem az új etikai vízió hívei is annak tartják. Ez egy új kereszteshadjárat, amit ellenünk vívnak.
Apróság, de szeretném jelezni, hogy több Bálint is kommentel ehhez a cikkhez, és nem feltétlen ugyanazt gondoljuk 🙂
Válaszom Pálffy Miklós cikkére.
Történelmi érdekesség:
Tisza István (min.elnök) gondolatai 1917-ből:
„Ma mindazokkal az áramlatokkal szemben, amelyek igyekeznek meghódítani a maguk számára az emberiséget, amelyek igyekeznek oly irányba magukkal ragadni az embert s oly medret ásni az emberiség jövőjének, amely messze vinné el az embert Krisztus tanától és a Krisztus tanításában föllelhető boldogságtól,
a mai világban bajtársaknak kell érezniök magukat mindazoknak, akik egy ideális világnézet hatása alatt állanak, akik Krisztus tanát akarják hirdetni, /… / és akik arról vannak meggyőződve, hogy Krisztus igazságaiban vannak az emberi boldogságnak olyan tényezői, amelyek messze fölötte állnak mindannak, amit a világ nyújthat nekünk. /… /
Az én meggyőződésem, hogy mindazzal a sok kísértéssel szemben, amit kulturális téren is jelent a modern élet a keresztyén emberre nézve, csak az az egyéni hit állja ki a tűzpróbát, amelyet nem gépiesen sajátítottunk el, hanem amelyet az igazság becsületes keresése által magunk szereztünk meg magunknak.”
(internetről, katolikus ma. Eredeti forrás: Protestáns Szemle 1917.)
Sziasztok, Szia Ádám!
A hozzàszólàsomban csak a bejegyzéshez kapcsolódok, nem olvastam kommenteket.
A fecsegéshez kapcsolódnék: jobb, ha távol tartjuk magunkat a politikàtól, keresztyénként nem dolgunk abban elmerülni. Személyes tapasztalatom az, hogy a különböző politikai cikkek olvasgatása mindig valami helyett történik (Pl. másokért, mondjuk a családomért való ima), nem dolgom nekem ez.
Ezzel együtt nem mondhatjuk, hogy mindegy ki van hatalmon, plàne keresztyén csaladapaként nem lehet így viselkedni. Ki kell alakítani egy jól megalapozott véleményt, egy igent és egy nemet, és azt szeretetteljesen képviselni. Ne legyünk lusták, egyúttal ne is merüljünk a világ mocskàban.
A világ trendje jelenleg ez a kettő: a tulpolitizàltsàg, ami megint a földre ránt le, és nem az égre emeli a tekintetünk. Tehát sátáni dolog. A másik meg a teljes kiàbràndultsàg, a vicc-pàrtok jelenléte, a minden mindegy. Ez meg egyrészt nem igaz, másrészt pedig felelőtlen viselkedés. Pont erről beszélsz te is, Ádám, hogy kell a ker. társadalmi felelősségvállalás.
A cikk másik feléhez: Úgy látom, hogy kicsit olyan helyzetben vagyunk, mintha Krisztusnak a farizeusok és a rómaiak hatalma között kellene választania. Viszont a jelenlegi rezsim azért nem az akkor volt zsidó egyházi hatalom lelkileg, vannak olykor kifejezetten hitvalló pillanatai is. Az ellenzék meg nekem most egy nagy massza tele elsősorban gyűlölettel. A jobb oldalon még talán mindig több az érték, habár az alapvető politikai kommunikációnak semmi köze nincs a ker. erkölcshöz. Meg egy élő hitű ember nem igazán lehet balos.
Nekem ez a meglàtàsom,
Szeretettel:
Pistt
Ez még egy tavalyi műsor, de érdemes végignézni: https://www.youtube.com/watch?v=QIDGdSU_q2M.
Nagyon sok komment van, nincs se erőm, se igazából kedvem beszállni a diskurzusba. Csak csalódottságomat szeretném kifejezni, hogy kimondva, kimondatlanul a mellett foglalsz állást, hogy jobb nekünk egy korrupt, velejéig romlott, hazugságra épülő kormány, csak a csúnya genderelméletet tartsák távol tőlünk!
Ezt a kijelentést meg végképp nem értem
„Ha ma kiállunk amellett, hogy a jogrend a nemek binaritását rögzítse, ha támogatjuk, hogy az iskolákban ne „érzékenyíthessék” a gyermekeket, a felebarátaink iránti szeretetet gyakoroljuk.”
Tehát akkor az a felebaráti szeretet, ha szemet húnyunk az LMBT fiatalok (és felnőttek) depressziója és öngyilkossága felett, amihez igen nagyban hozzá tesz már az iskolai csúfolástól kezdve a társadalmi elutasításig az, hogy abszolút stigmatizálva, tabusítva és közellenségesítve van az egész.
A legjobban az szomorít el, hogy ilyen sokan bedőlnek a FIDESZ átlátszó propagandájénak és álkereszténységének. Hogy még mindig ilyen sokan (és intelligens emberek!) elhiszik, hogy a FIDESZ-nek bármilyen ideológiája van a hatalomszerzésen kívül.
Miért nem emlékszik senki a vasárnapi zárvatartósdira? Ment a melldöngetés, hogy „Acsaládok!” „Avasárnapipihenés!”. Senkit nem érdekelt, hogy a társadalom amúgy nem volt erre nyitott, hatalomból, erővel átverték. Rákényszerítettek mindenkit, hogy alkalmazkodjon. Aztán mikor a legkisebb gyanúja felmerült, hogy ebből nekik politikai veszteségük származikj (ti. a népszavazás a kérdésről) se szó, se beszéd, egyik napról a másikra az egészet visszavonták. Ezt mifelénk úgy mondják, segget csináltak a szájukból. Ha ilyen ici pici kérdésben képtelenek voltak elviselni a gondolatát is, hogy az ő döntésüket mások megkérdőjelezhetik (hiszen népszavazásra így sor se került) akkor szerintetek mennyire fognak ragaszkodni bármilyen más elvhez?
A Szájer botrányról nem is beszélve!!! Az egész „család védő” alaptörvényt egy hazug megalkuvásban élő ember írta! Aki teljesen jónak gondolta, hogy amit másoknak megtilt azt ő majd külföldön, titokban a „bűnös, rothadó Nyugat” pénzén és keretei között művelgeti. És erről a pártban nyilván senki nem is tudott.
Ellenségképzés történik semmi más. Eddig voltak a migránsok. Meg Soros. Most a melegek. Persze értem én, hogy keresztényként sokkal kényelmesebb, ha más az ellenség, az mégse olyan fájdalmas. Elégre is semmi kereszténytelen nincs abban, ha elnézzük, hogy mások, akikkel még csak nem is értünk egyet üldözve vannak. Ki mondta, hogy szeresd az ellenséged? (persze persze, be lehet magyarázni, hogy igazából a megbélyegzés az a szeretet jegyében történik, mert hát mérhetetlenül rosszabb lenne ezeknek az embereknek, ha békénhagynák őket).
És mindemellett történik az országnak nem csak a szétlopása, de mindenféle morális alap és úgy általában a tényszerű igazság abszolút szétrombolása. Aki nem áll be szépen a sorba, némán, ellentmondás nélkül, azt kicsinálják. De hát még mindig jobb ez, mint a GENDERELMÉLET! jajajajaj Hát jön a gender oszt megesz vacsorára!
Legalább védjük a családokat! Persze. Azzal hogy ellehetetlenítik az örökbefogadást. Meg kisemmizik az oktatást és az egészségügyet meg az elmúlt 10+ évben rengeteg mást is tettek, csak már felsorolni sem lehet, meg mindenki jókedvűen el is felejti ezeket. Védjük a családokat, új munkatörvénykönyvvel, ami egyre kevesebb, szinte semmi védelmet nem az a dolgozóknak. A lakástakarék támogatás eltörlésével stb.
Ez tudom, hogy most egy nagyon érzelmes, és nem különösebben racionális komment. De tényleg hihetetlenül elkeserít és elszomorít, hogy tanult, értelmes, keresztény emberek vállaltan inkább egy ordenáré, hazug, álszent, kétszínű tolvaj bandát (akik elveszik az árvák és özvegyek kenyerét!) választanak, mint valamit, amiben ott rejlik egy minimális kompromisszum veszélye.
Csak el ne jöjjön az idő, amikor Orbánnak az fogja a legjobban megérni, hogy a keresztényeket kezdje el üldözni. (ja, amúgy meg egyháztörvény, na de ezek szerint erre se emlékszik már senki)
Kedves Idealista,
elfogadom, hogy ennek a sokrétű, összetett történetnek az elemeit máshogy rakod össze, máshogy súlyozod, mint én. Nem is mennék most bele az állításaiddal kapcsolatos vitába, hiszen éppen arról szól a fenti posztom is, hogy sokféle okból látjuk sokféleképpen a világot, és a történeteink hatnak a politikai preferenciáinkra is. Inkább egy ehhez kapcsolódó személyesebb észrevételt engedj meg. Régi hozzászólásaiddal összehasonlítva feltűnő, most mennyire sötét szemüvegen keresztül értelmezed a világot. A tónusod kapcsán még a keserűség szó is eszembe jutott. Ezt régen egyáltalán nem éreztem a kommentjeiden. Nem az állításaidat akarom ezzel cáfolni, csak azért írtam le, mert egy idő után inkább a megváltozott hangvételed okán gondolkodtam, nem is az állításaidon.
(Az egyháztörvényre olyannyira emlékszem, hogy utalok is rá a cikkben.)
Sokáig vívódtam azon, hogy reagáljak-e erre a posztra. Meglehetősen megkésve, de mégis megteszem. A késedelem oka, hogy nem akartam a választások előtti és körüli kampányhangulat árnyékában kifejezni mindazt, amit fontosnak érzek. Most, hogy a választás lezajlott, és az eredmény az lett, ami, talán már nem tűnik puszta kampány-érvelésnek az, amit mondani szeretnék. Tudatosan nem akarok a poszt minden gondolatára reflektálni (pedig volna mit), maradok egy témakörnél.
Miközben egyet tudok érteni mindazzal, ami a teremtés rendjével kapcsolatosan Ádám kifejt, nagyon komoly feszültség van bennem a téma (párt politikai) kontextusa miatt. Mélyen hiszek abban, hogy Isten nem csak minden létezőt teremtett meg, hanem megteremtette a közöttük lévő összefüggést is, vagyis nem csak teremtett valóság létezik, hanem teremtési rend is. Ez a teremtési rend tölti meg értelemmel a teremtett lények és dolgok létezését, jelöli ki a helyüket és szerepüket a nagy rendszerben. Az LMBTQ mozgalom ezzel valóban szembe helyezkedik, de lássuk be, hogy rajtuk kívül mindenki más ezt teszi a bűneset óta más-más területen, mert Istentől elszakadva nem tudunk mást tenni a bűn kényszerítő hatalma alá rekesztve. (Megjegyzem mi sem vagyunk kivételek, ebből az állapotból szabadított ki minket a Megváltónk.) A teremtési rend nem csupán a nemi identitás kérdését határozza meg, hanem pl. az ember elhívását (szerepét), aminek része pl. a vezetés (lásd. uralkodás parancsa). A bűn a vezetői identitást is kifordította magából nem csak a nemi identitást. Jézus emberré létele, szenvedése, halála és feltámadása, vagyis a megváltás azért is történt, hogy az ember elhívásának ezt a területét is kiszabadítsa az emberrel együtt a bűn hatalma alól. Ezért teheti Jézus újra normává a vezetés szempontjából a szolgálatot azok számára, akik az Ő követői, amennyiben vezetői szerepben vannak az élet bármely területén (Mt 20:25-28). Vagyis egy keresztyén, ha pl. politikai vezető, egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan szerzi meg, hogyan használja, és hogyan tartja magánál a hatalmat. Ha más utat választ ehhez, mint amiről Jézus beszél, akkor természetesen megteheti, de ez esetben NE ragasszuk hozzá a „keresztyén” jelzőt. Tehát miközben egyetértek mélyen a teremtési renddel kapcsolatos gondolatokkal, nagyon nem tudok azonosulni a poszt kontextusával (apropójával), vagy mondhatnám: másik céljával, ami pártpolitikai üzenet, aminek lényege: „Ha fontos nekem Isten, akkor fontos a teremtési rend is. Ennek utolsó pillére, amit most akarnak lerombolni, a nemi identitás. Egy politikai erő akarja és tudja ezt megvédeni, ezért azt kell támogatnunk, minden más megfontolást félretéve.”
A magam részéről nem tudok félretenni minden más megfontolást. Hogy miért is nem? Ezen a ponton fontos ide hoznom ezt a videót, ami a választási kampány hevében született kortes beszéd. Nagy Feró támogatja az egyik kaposvári kormánypárti jelöltet. https://www.facebook.com/gelencsera/posts/512423113569405
Kezdek elfáradni abban, hogy a politikai herce-hurcát figyeljem. De ami miatt most mégis reagálok ennek a videónak az apropóján az, hogy nem tudom túl tenni magam azon ami itt explicit felszínre jött. Nagy Feró olyan a NER-ben, mint Kósa Lajos, vagy Kövér László, akik nem tudnak polkorrektek lenni, időről időre kibukik belőlük valamilyen téma kapcsán az, ami világkép és értékrend dolgában a NER-t mélyen meghatározza. Ez a pártjuk szemszögéből azt jelenti, hogy ők elég megfontolatlanok (?) ahhoz, hogy önazonosak legyenek akkor is, amikor „nem kellene”, és emiatt kiesnek a a pártjuk számára hasznos szerepből. Ilyenkor felsejlik a frázisok, a terminológia és a propaganda mögött masszívan jelenlévő valóság. Tisztában vagyok vele, hogy erre sokan azt mondják majd, hogy Nagy Feró nem keresztyén, ezért nem kell törődni vele. De szerintem éppen ezért érdekes az, hogy mi az, amit a NER-keresztyénség evangéliuma el tudott ültetni a szívében. Az „Atya Úr Istenről” hallott, és tudja, hogy ebben a világképben a hatalom csúcsán Ő ül, Ő az, akit nem lehet leváltani. Hallott már arról is, hogy mellette jobbkézről is lehet ülni. Vagy hallott arról vagy nem, hogy a keresztyén világkép szerint ez a hely a Megváltóé, a Messiásé (Ef 1:20, Zsid 12:2 + Apostoli Hitvallás). Egy evangéliumi hívő hitvallása az, hogy „Jézus a Krisztus”=Messiás. A NER-keresztyének számára ez helyettesíthető és lecserélhető a pártvezérre, aki egyfajta politikai messiás, aki megszabadít és megvéd bennünket több mindentől és több mindenkitől.
Ez az, amitől én nem tudok elvonatkoztatni azért cserébe, hogy az LMBTQ veszélytől megvédje a keresztyéneket a politikai hatalom. Nagyobb veszélyt látok ennél. Világ jelenség (nem csak nyugaton) az, hogy a politikai hatalom és a keresztyén spirituális hatalom szimbiózisra lép egymással. USA – evangélikálok, Dél-Amerikában – pünkösdiek, Oroszországban (Putyin) – ortodoxok, Európában HU – történelmi felekezetek. Ez egy olyan jelenség, amit Jézus előre jelezett és az apostoli iratok is (leg markánsabban a Jelenések könyve) prognosztizál. Ehhez képest az LMTQ mozgalom fenyegetése jelentéktelen, légypiszok csupán a „tál külsején”. A „tálon belül” véleményem szerint nagyobb gond van. A feljebb belinkelt videó elhúzza a leplet a NER-keresztyénség valósága elől. Azt gondolom, hogy mindenki számára, akinek a keresztyénség azt jelenti, hogy ismeri, szereti és követi Jézust, az a gondolat, amit Nagy Feró kifejt, jelentőség teljes üzenetet hordoz. Vagy legalább is kellene, hogy hordozzon. Nem hiszem, hogy egy evangéliumi hívő képes egy olyan pártcsalád kezébe adni az önrendelkezésének azt a kis darabkáját, amivel rendelkezik, és ami majd részévé válik a győztes hatalmának, amely erről így gondolkodik. Nem hiszem, hogy akinek Jézus a fontos, az hozzájárul ahhoz, hogy hatalmat kapjon bármilyen oldali párt most vagy a jövőben bármikor, akinek a vezetőjére úgy néznek, mint aki leváltotta Jézus Krisztust az Atya Isten jobbján. Mindegy, hogy egyébként politikai orientáció és ízlés szempontjából egyébként mi áll egy evangéliumi hívőhöz közel, ha valóban Krisztust ismeri, szereti és követi, egy ilyen gondolat felszínretörését olyan figyelmeztető jelnek látja, ami mögött nem megy el becsukott szemmel, vagyis tudatosan és önként vállalat vaksággal. A keresztyénség hajnalán a mártíromság oka az volt, hogy ki az Úr (Küriosz), a császár vagy Jézus? Úgy tűnik egyre inkább újra választ kell adni a keresztyéneknek erre a kérdésre. Nem vagyok biztos abban, hogy akár az evangéliumi hívők is ráébredtek arra, hogy ez a kérdés újra fel lett téve.
Hogy idézzek egy másik posztban megfogalmazott gondolatot: ÉBRESZTŐ!!!!!!!!
Kedves tomh,
köszönöm, hogy leírtad a gondolataidat. Az evangéliumi világban annak is van helye (lásd 3. pontom), ahogy Te közelítesz a kérdéshez, remélem, Te is így gondolkodsz a tiédtől eltérő politikai véleményekről (bár a hozzászólásod vége alapján ebben nem vagyok biztos).
A második pontban utalok a mélyben lévő elfogultságokra. Bár ezek a mélyben vannak, gyakran a felszínen is látszanak. Hadd jelezzem vissza, hogy a Te elfogultságaid is kikandikálnak a hozzászólásodból. Olyan előfeltevésekkel, zsigeri viszonyulásokkal írsz a politikáról, amelyek mások számára akár egészen tévesnek is tűnhetnek. De legalábbis furcsának. Ilyen például a hozzászólásodban megjelenő NER-ezés, amely elég jól körülhatárolható körökben egyfajta összekacsintós hívószó lett, amelybe bele lehet szinte mindent vetíteni, ami a 12 éve hatalmon lévő párt politikájával kapcsolatban idegesítő. De ez a NER-ezés éppen ezért kívülről nézve időnként szektásan hat. Mindenesetre annak tartalma nem magától értetődő. Például nem magától értetődő, hogy Nagy Feró testesítené meg. (A mit is?)
Ugyanakkor abban tökéletesen igazad van, hogy a keresztények számára Jézus Krisztus az Úr. Ha egy hívőnek Nagy Feró kortesbeszéde jelenti az evangéliumot, ott súlyos gondok vannak. De azért van itt egy nem is pici bakugrás, nem? Azok az evangéliumi keresztények, akik inkább támogatták a mostani kormánypártokat, mint azok ellenzékét, jellemzően azért nem Nagy Feróban látják az értékeiket megtestesülni, pláne az evangéliumot, amiben hisznek. Egy nemzeti közösségben rendre sokféle ember terelődik egymás mellé, legyen az egy szülői értekezlet, egy lakógyűlés, egy hangverseny, egy focimeccs, egy megemlékezés, egy munkahely, vagy éppen egy politikai választás. Ez szinte soha nem jelent teljes (vagy akár jelentős) értékközösséget. Ezer okból szavazhatott egy hívő keresztény egy politikai pártra, ahogy Nagy Ferónak is sokféle oka lehetett erre. Vagy Dibusz Dénesnek. Vagy Rúzsa Magdinak. Vagy Miklósa Erikának és Marton Évának. Vagy Böjte Csabának. Vagy Bagdy Emőkének. Vallásos, vallástalan és mélyen hívő emberek ideiglenesen találtak egy közös felületet, amelyben egy irányba mutat a véleményük. Ez máskor is megtörténik, nem csak választásokkor. Például más politikai meggyőződésű emberekkel együtt tudjuk támogatni a magyar válogatottat, amikor mondjuk az angolokkal lép pályára.
Még egy dolog. A bibliai keresztény hitben van szerepe az egyháznak és van szerepe a kormányzati hatalomnak. Mindkét szereplő legitim, de a szerepük különbözik egymástól. Hosszan lehetne beszélgetni arról, hogy a világnézetek hogyan befolyásolják a kormányzati prioritásokat (mindenképpen befolyásolják! – lásd 4. pontom), de az evangélium ügyét akkor is külön kell kezelnünk a hatalmi-civilizációs kérdésektől, ha átfedések vannak köztük. Hogy az egyház és a kormányzat között az államon belül milyen kapcsolat legyen (ellenséges? ellentétes? komplementer? együttműködő? alá-fölérendelt?), arról a teológia- és egyháztörténelem hatalmas mennyiségű vitát legyártott már, amelyben római katolikusok más választ adtak, mint bizánci ortodoxok, reformátusok más hangsúlyokat fogalmaztak meg, mint evangélikusok, és más válaszokat adtak az anabaptista mozgalmak is. Szerintem ebben ugyanúgy elismerhetjük a hitbeli meggyőződések különbözőségét, mint a keresztség vagy az egyházkormányzás kérdéseiben. És természetesen nem kell egyetértenünk.
Én például elfogadom, hogy számodra a keresztények és a hatalom közötti spirituális szimbiózis (amit azért illene definiálni, mert így nagyon tág, lásd Nagy Feró megidézése) fenyegetéséhez képest „az LMTQ mozgalom fenyegetése jelentéktelen, légypiszok csupán…” Te el tudod fogadni, ha egy keresztény testvéred legjobb meggyőződése szerint máshogy súlyozza a politikai preferenciáit és máshogy szavaz, mint amit helyesnek tartasz? Vagy inkább azt érzed feladatodnak, hogy mindenképp felébreszd őt abból a veszélyes álomból, amibe a gondolkodása sorolja?