Két Kr. e. 8. századi mű volt a nyári olvasmányaim fénypontja: az egyik Homérosztól az Odüsszeia, a másik Hóseás könyve a Szentírásból. Tavaly az Iliászt olvastam végig, erre a nyárra az Odüsszeiát terveztem. Amint elkezdődtek a tikkasztó, forró napok, nagy élvezettel vetettem magam újra Homérosz napsütötte, antik világába. Eközben a gyülekezetemben pedig arra kértek, hogy vegyek részt a Hóseás könyvéről szóló sorozat tanításában. A könyv hét fejezetéről prédikáltam én, és hogy jobban értsem a szöveget, újraolvastam hozzá Czanik Péter kommentárját is. Homérosz és Hóseás voltak tehát a nyári beszélgetőtársaim, és ez arra is lehetőséget adott, hogy összehasonlítsam az istenektől nyüzsgő mediterraneumban és az asszírok által szorongatott ókori Izráelben szerzett élményeimet.
A két könyv között sok a hasonlóság. Mindkettő poétikus alkotás, mindkettő ugyanabban az évszázadban született, mindkettő rendelkezik egy történeti maggal, és mindkettő számol természetfeletti, isteni okokkal. A hasonlóság még szembetűnőbb, ha saját korunkhoz viszonyítjuk őket. Nem is tudnék üdítőbb szellemi foglalatosságot elképzelni, mint azt, ami távol repít saját évszázadom és kulturális közegem csontig lerágott vitáitól, unásig begyakorolt reflexeitől és szégyenteljes vakságától. Erre mindkét mű tökéletesen alkalmas. Homérosznak és Hóseásnak sejtése sem lehetett arról, hogy közel harminc évszázad múlva az emberek mennyire individualistákká válnak majd, hogy a technológia hogyan fogja elszemélyteleníteni az egyéneket is, hogy a hősökből hogy lesznek antihősök, és hogy az istenek halála milyen mély identitásválságba taszítja a nyugati embert. Homérosz és Hóseás úgy visznek távoli vidékekre, hogy hazaérkezve mindent tisztábban láthassunk.
A két mű közötti hasonlóságoknál azonban lényegesebbnek éltem meg a különbözőségüket. Homérosz eposzának esztétikai értéke vitathatatlanul magasabb Hóseásénál, bár Hóseás egy-egy jól eltalált hasonlata is tudott gyönyörködtetni. Mint például amikor Izráelt Egyiptom és Asszíria között röpködő madárhoz hasonlítja, Istent pedig madarászhoz, aki kifeszíti hálóját és elkapja őt. Vagy mikor azt mondja Jáhvéról, hogy olyan Izráel számára, mint egy moly, amely lyukasra rágja a ruhát. Vagy éppen oroszlán, akinek ordítására remegve futnak hozzá az oroszlánkölykök. Esztétikai szempontból Homérosz azonban kétségkívül e felett áll. Művészi tehetségét (és Devecseri Gáborét, aki az eposzt magyarra átültette) elsősorban az mutatja, hogy hexameterben mesél el többszáz oldalon keresztül egy gyönyörű történetet, amely azóta is megragadja az emberek képzeletét. Hóseás gondolatritmusai és metaforái ezzel nem vetekedhetnek. Homéroszt úgy ízlelgettem, mint egy csokipudingot. Hóseás olyan volt inkább, mint az éhezőnek egy falat kenyér.
Homérosz isteneiről nehéz eldönteni, hogy mikor valódiak és mikor kellékei csupán egy emberi dráma elbeszélésének. Homérosz istenei veszekednek, szeszélyesek, bosszúállók és nehezen kiszámíthatók. Nagyjából olyanok, mint mi emberek, csak nagyobb hatalommal. Az istenek és az emberek világa ezer szállal fonódik egymásba, időnként megkülönböztetni is nehéz a kettőt. Hóseás Istene egészen más. Vele kapcsolatban egy pillanatra sem merül fel, hogy valódi-e; Izráel története a szó legszorosabb értelmében történelem, Isten pedig az egy igaz élő Isten, a világ Teremtője. Ha Hóseás Istene szenvedélyes, az belső igazságából fakad, ha kiszámíthatatlan, az szentségéből. Jahve nem szeszélyes és csapodár, hanem hűséges és igaz. Szeretete kitartó és megbocsátó. Csalódottsága népe iránta való hűtlenségéből fakad.
Hóseás könyvét olvasva nem esztétikai és etikai élményben részesültem, hanem ezeknél sokkal mélyebb istenélményben. Hóseáson keresztül az élő Isten hangját hallottam, aki szinte semmiben nem emlékeztet Zeuszra, Poszeidónra vagy Pallas Athénére. Homérosz a mítosz eszközével akar hatni, Hóseás a próféta egyenességével. Homérosz ezen a nyáron gyönyörködtetett és etikai ítéletével időnként tükröt tartott elém, Hóseáson keresztül magával Istennel találkoztam. Ahogy Arisztotelész a Poétikában mondja, a homéroszi költemény a konkrétban az általánost ragadja meg, hogy az általános bennünk újra konkréttá váljon. Hóseás is megtette ezt, ennél azonban sokkal többet is: az akkori prófétai szó az által vált számomra aktuálissá, hogy a változatlan Isten lényére mutatott. Homéroszt olvasva eszembe sem jutott Poszeidónhoz vagy Zeuszhoz imádkozni, Hóseás hatására viszont újból és újból az élő Isten előtt térdeltem le.
Nagy esztétikai élmény volt az Odüsszeia. Hóseáson keresztül a Teremtőm szólt hozzám.
Homérosz -> csokipuding -> esztétikai élmény
Hóseás -> falat kenyér -> térdre kényszerítő erő
Ajándék és kegyelem, hogy mindkettő élvezésére,
valamint értékmegkülönböztetésére képes az ember.
„……………………………………… és hogy jobban értsem a szöveget, újraolvastam hozzá Czanik Péter kommentárját is. …………………………”
Újraolvasva a posztot figyeltem fel Czanik Péter nevére, akinek én is hálával
tartozom. A 2000 – es évek elején az Albert Sweitzer idős otthonban dolgoztam, és ott kaptam meg tőle a Zsoltárok magyarázata sorozatot. Öröm emlékezni.
Én az Odüsszeiát régen azért olvastam el, mert kötelező volt. Mint érdekes kalandos történet, jó volt, de nem tett rám túl mély benyomást. Lehet, hogy nem nagyon kéne keresnem a valóságtartalmat, mert sok minden szimbolikus, de időnként elgondolkodom, hogy mi az, ami valóban megtörténhetett, mi az a valóság, ami ihlette az író fantáziáját. Az ókori görög „istenekről” el tudom képzelni (olvastam is ilyen elképzelésekről), hogy valóban létező lények voltak, emberszerűek, de nyilván ők is teremtmények, csak mivel különlegesebb képességeik voltak, az emberek istenekként tekintettek rájuk. Viszont maguk is esendőek lehettek, mint az ember, nem bűntelenek. Szerintem ez elfogadható lehetséges magyarázat arra, hogy miért van több régi kultúrában is többistenhit.
A Szilmarilokat olvastam most (az nagyon megfogott, egy korábbi, Divinity blogon megjelent bejegyzés után kezdtem olvasni, köszönöm Ádám azt a bejegyzést meg ezt is), ott is vannak embefeletti képességű lények (valák, maiák), de Tolkien nem nevezi őket isteneknek (inkább angyalok megfelelőinek tűnnek).
De úgy gondolom, akárhogy is van ez a különböző lényekkel a valóságban, a lényeges dolgokat ez nem befolyásolja, mert a lényeg a valódi Istenben van, mindennek teremtőjében.
„Homérosznak és Hóseásnak sejtése sem lehetett arról, hogy közel harminc évszázad múlva az emberek mennyire individualistákká válnak majd, hogy a technológia hogyan fogja elszemélyteleníteni az egyéneket is, hogy a hősökből hogy lesznek antihősök, és hogy az istenek halála milyen mély identitásválságba taszítja a nyugati embert.”
– Ah, régi szép idők, boldog aranykor: az emberek identitásválságban szorongás helyett általverék egymás oldalát a dárdával, és bélük ontásával múlaták a szűkös szabadidőt. Nem vacakolának „embertársadat, mint önmagadat” típusú ötletekkel.
Összességében, nekem jobban tetszik a mai kor viszonylag békés jóléte, a maga kihívásaival.
Kati, örülök, hogy tetszett a Szilmarilok.:)
László,
nem volt Homérosz kora aranykor. Ahogy a miénk sem az. Ma jobban látjuk, hogy Homérosz kora miért nem volt aranykor. Onnan meg jobban látszik, a miénk miért nem az.
Ez a posztom ide kapcsolódik.
Ez elég off-topic lesz, bár olyan nagyon talán mégsem.
Van itt egy youtube csatorna, ahol az elsö világháborút lehet végigkövetni hétröl-hétre ahogy az száz évvel ezelött történt (már nem sok van hátra): https://www.youtube.com/user/TheGreatWar
Nekem ez a téma végtelenül unalmasnak tünt történelem órán, viszont ahogy ez a csatorna bemutatja hihetetlenül izgalmas és drámai szinte minden hét. Bár az emlékezetben a 2. vh. háttérbe szorította az elsöt, szerintem mégis az elsö volt a fontosabb korszakhatár, ahol egy több évszázados világrend omlott össze 4 év alatt; ezt elég jól végig lehet követni a csatornán.
Egyébként a müsor készítöje most indította el a második világháborút hasonló módon hétröl-hétre feldolgozó újabb csatornáját: https://www.youtube.com/channel/UCP1AejCL4DA7jYkZAELRhHQ/videos
Már az elsö három epizódból kiderül, hogy ez egy egészen más világ.
nekem a görög mitológia istenei/félistenei a Bibliában leírt bukott angyalok meg fattyaikról szól, a mostani Marvel/DC stb modern mitológiák is ehhez konvergálnak.
@ A Szilmarilok tényleg jó, nagyon sűrű, pl. a hobbit/babó meg a Gyűrűk ura (4 kötet) ott talán 2-3 oldalba van bele sűrítve.