Kierkegaard szerint az egzisztenciális döntést hozó ember hetvenezer öl mélységű víz felett lebeg, ezért magabiztosságot csak a tudatlan vagy a hívő érezhet. Eszerint tudatlan vagy hívő voltam (vagy mindkettő), amikor húsz éve tanúk előtt habozás nélkül életre szóló esküt tettem. „Esküszöm az élő Istenre…” – mondtam. Esküszöm, hogy „akinek most Isten színe előtt kezét fogom, szeretem”. Esküszöm, hogy „szeretetből veszem el őt Isten törvénye szerint, feleségül.” Esküszöm, hogy „hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrök, vele szenvedek, és őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomig vagy holtáig, hitetlenül el nem hagyom, hanem teljes életemben hűséges gondviselője leszek.” „Isten engem úgy segítsen. Ámen.”
Hetvenezer öl mélységű víz felett lebegtem, de fogalmam sem volt, fogalmam sem lehetett annak komolyságáról, amit megfogadtam. Nem tudhattam, mit jelent beengedni egy másik embert a szívembe, a szívem közepére, hogy ott őt ne birtokolhassam, viszont mindent átrendezhessen, akár akarom, akár nem. Nem tudhattam, mit jelent azzal a felhatalmazással belépni egy másik ember lelkébe, hogy benne otthon lehetek, sőt, gondot viselhetek róla. Nem tudhattam, mit jelent rókát szelídíteni a sivatagban, és rózsát ölelni tövisestül, hogy aztán tudatosuljon bennem a felelősség: a róka és a rózsa az enyém lett. Azt sem tudtam, hogy a bensőségesség miféle elragadtatás, hogy a közelség milyen fájdalmasan bonyolult, hogy a megbocsátás micsoda erőt ad, az elfogadás milyen gyógyító, és hogy a ragaszkodásból mekkora odaadás születik. Fogalmam sem volt arról, mindez mennyire valószínűtlenül szövevényes és képtelenül boldogító tapasztalás lesz.
Ma már elképzelni sem tudom az életemet a hetvenezer öl mélységű víz nélkül. Szédítően tágas tér az eskü, de nélküle nem ismertük volna meg a tengert, ami a szeretet. Nem vagyok biztosítéka az ígéretemnek, és erőtlenségemben még mindig ott van a számon a négy szó: Isten engem úgy segítsen. Holtomiglan vagy holtáiglan. Ma már pontosan tudom, kit szeretek és ő is tudja, kit tisztel férjeként. Nemes lelkét nem mételyezte a hazugság, amely ezt szolgaságnak nevezné, okos szíve mindig tudta, hogy egyesülésünk férfi és nő különbségében lehet csak gyönyörű és boldogító. És az is lett. Egy test vagyunk húsz éve: Dóra én vagyok, ő pedig én, Krisztus és Egyház misztikus egysége. A valódit ismerem már, nem az ideát, és ez milliószor jobb, mint az első csók. Minden mozdulata, minden gondolata ismerős, mégis mintha kimeríthetetlen kútból innék, és állandó születésnapi ajándékkal lepnének meg. Alattunk a hetvenezer öl mélység, de együtt siklunk, hívőkként, minden szerelem óceánja, az örökkévalóság felé.
Szeretlek. Bámulatos nő vagy.
Ne feledjük, hogy Kierkegaard elmulasztotta feleségül venni élete egyetlen szerelmét, mert úgy érezte, hogy nem tud megfelelni egyfajta kozmikus ideálnak, amely csak a fejében létezett, mert ő találta ki. Szegény hölgy még könyörgött is neki, hogy gondolja ezt át, de Soren hajthatatlan volt, és végül magányosan élte le az életét.
Tanulság: lehetőleg ne alapozzunk romantikát, érzelmi boldogságot filozófusokra, mert az speciel nem ment, és ma sem megy nekik.
Persze ezúttal a dán gondolkodó csak háttérként szolgál egy sokkal fontosabb és személyesebb történethez.
További sok boldogságot egész családodnak!
🙂 …
Gratulálok!
A poszt amúgy megható és inspiráló.
Ennyi szeretet és szerelem fájdalmat feledtető és mély vígasztalás.
Nekem is ilyen a házasságom. Ennek csak olyasmi magyarázata lehet, hogy van Valaki közös a házasságainkban, aki így élteti azt.
Köszönöm mindenkinek.
Én is gratulálok szívből, Dórának is :-)!
Nagyon tetszik a metaforád: „minden szerelem óceánja, az örökkévalóság”.
Szerintem a párunk önmagában, szavak nélküli üzenet Istentől: „Ki ez a lány? Úgy ragyog, mint a hajnal, szép, mint a holdsugár, tiszta, mint a fénylő nap, ámulatba ejtő, mint egy zászlóerdő.” (Én 6,10)
Minden férfi elmondhatja, aki megtalálta azt a bizonyos lányt.
Viktor
Szeretettel gratulálok, és hajrá, mert több, mint 15 év lemaradásotok van! 🙂
Ja, és tetszik ez az esküszöveg, ami nagyon hajaz a katolikus esküvőkön elhangzóra. 🙂
Kirkegaard azért nem igazán jó, mert ha a házasságot kötők egyike is tudatlanságában köti azt, a szövetség nem jön létre! De hogyne lehetne magabiztos az, aki élete Krisztusra épül, és akinek a házastársa Istentől kapott ajándék. Ilyenkor az esküt a másik hallja ugyan, de azt Istennek tesszük, és Ő, ahogy megigérte, kiteljesiti bennünk a jót, amit elkezdett ezzel. Mitől kéne hát félni?
http://lexikon.katolikus.hu/H/h%C3%A1zass%C3%A1gk%C3%B6t%C3%A9s%20szertart%C3%A1sa.html
Gyönyörű írás! Isten áldjon továbbra is bennetek, Ádám!
Köszönöm ezt a bensőségesen mély vallomást, melyet olvasva ben –
nem is bensőséges, mély tapasztalatok kerülnek reflektorfénybe.
Bár létállapotom jelenleg még menyasszonyi, néhánnyal párhuza –
mot vélek felismerni. Mint például az alábbiak:
– „., .. fogalmam sem volt, fogalmam sem lehetett annak komoly –
ságáról, amit megfogadtam.” (Vőlegényemnek, az Úr Krisztusnak,
bemerítésemkor.)
– „Nem tudhattam, mit jelent beengedni” (Istent) „szívem közepére,
hogy ……….. ” Ő ott „mindent átrendezhessen, …………”
– „Azt sem tudtam, ……………………………………..,
hogy a megbocsátás micsoda erőt ad, az elfogadás milyen gyógyító,”
– „Fogalmam sem volt arról, mindez mennyire ………………..
képtelenül boldogító tapasztalás lesz.”
– „Ma már elképzelni sem tudom az életemet” (Vőlegényem) „nélkül.”
– „Egy test vagyunk” (40 éve)”Krisztus és Egyház misztikus egysége.”
„– “Egy test vagyunk” (40 éve)”Krisztus és Egyház misztikus egysége.””
Javítás:
E föntebbi mondatot átgondolva, így helyesebb:
Habár 40 évvel ezelőtt befogadtam az Úr Krisztust a szívembe,
de az „Egy test vagyunk”, még várat magára. Ez akkor fog bekö –
vetkezni, amikor az évezredek alatt megvalósult Egyház (Eklézsia)
és Krisztus egyesül.
Gyönyörű megfogalmazás Ádám! És meggyőző védbeszéd a házasság mellett. Mit veszitenek akik nem vágnak bele!
Köszi Áron! Egyetértek.:)