A próféta még mindig reszketett,
 de ujja mint régi mesék szent fája
 lassan a magasba emelkedett,
vagy mint kard, mit hős von ki csatában,
 hogy a lemenő napot is átdöfje,
 a pengét az alkonyatba mártva,
s a meredt ujj szavak nélkül nyögte:
 „Istenem! Nincsen nálam nagyobb árva!"
 (Pedig egykor volt tizenkét ökre,
Illés vetette palástját rája
 atyja lett neki, spirituálisa,
 hogy a szent novícius is lássa,
amint tűz száll alá mint egy máglya,
 elemésztve a király küldötteit,
 s közben tudja, hogy ez nem mágia.)
Most a mennyre szögezte szemeit,
 s a palást rongyként lógott le combjára,
 követve a szép, vastag láb ereit,
fent meg ránehezedett jobbjára,
 mint ernyedten himbálódzó keszeg,
 hosszú átlót formálva baljával,
melynek ujjával bökte az eget,
 szent csendjét baljós szavakra cserélve:
 „Hol van most Illés Istene?!"
„Hol van az, ki fölvitte szekéren,
 Izráel lovasát s harci kocsiját,
 tűzzel öntve le a mindenséget?”
Hol van atyja, ki itt hagyta fiát,
 mint Mózes a föld határán Józsuét –
 az árva mestere után kiált!
„Mekkora lélek elég? Mondjuk két?
 Mennyit kérhetek magányos utamhoz?
 Mi lesz most a sorsunk, tudhatjuk-é?
A Jordánon átkelni újat hoz,
 de Illés lelke fölment a felhőkbe,
 ki mondja most meg, mi jó, s mi a rossz?
Ó, itt minden oly bús, olyan görbe,
 hiába győzött a Szent a Kármelen,
 elfordultak Tőled éles szögben!
És ha e palástot fölemelem?
 Ha rám száll a Lélek kettős mértéke,
 Mózesként a Jordánt megverhetem?
Lehet Illés kenetéből részem?
 Bevonulhatok vele a szent földre,
 és Hozzád térhet Izráel népe?
Jössz velem, ha érted megyek ölre?
 Vagy a mennybe vitt tűz már az ítélet,
 mely elzárja az utat örökre?
Van a Jordánon túl kegyes élet?
 Van ezen a folyón egyáltalán gázló?
 Vagy itt minden vöröslő csenddé lett?”
Még mindig az eget bökte vádlón,
 ujját oda döfve, ahol a szekér
 hasított az égen, élén pár ló,
melynek sörénye – azt hitte – elég,
 mert tűzben hullámzott, mint lángoló tó,
 az ÚR izzó szent haragja, a vég.
„Izráel harci kocsisa, a lón!
 Megadod a Lélek kettős mértékét?
 S a palástot, a kezemen lógót
megtöltöd erővel, hogy a végén
 én is hatalmas csodákat tehessek,
 s hozzád vezessem Izráel népét?”
Ekkor balja lehullott ernyedten,
 de fityegő jobbja megkeményedett,
 s a keszeg-palást rezegni kezdett.
A próféta is máshogy remegett,
 belső hév keltett benne hullámokat,
 nem félt már, inkább megszeppent.
„Ez a Hóreb Istene” – suttogta.
 „Ez a rezgés, ez a tűz a Rúah-Jah!”
 „Akkor tán Illés is így gondolta?”
„A palástjával a vízre csapjak?
 Jáhve kel át a Jordánon, mint egykor
 a szent papok előtt ment a láda?
Harcába az ÚR engem is bevon?
 Lehetek serege élén Jozsué?
 Ülhetek én is mennyei lovon?"
Vihar tombolt, zivatar és zuhé,
 de két tüzes nap is ragyogott felé,
 és tudta, ez a nap a búcsúé,
de egy másik napnak vette jelét:
 párja ragadta meg Illés Lelkének,
 és magasba emelte jobb kezét.
Majd lesújtott a Jordán vizére,
 s száraz lábbal ment át a habok közt,
 mint Józsuéval Izráel népe.
S Jerikóba ment, hol rossz lett a föld,
 meggyógyította a forrást, mint áldás
 Garizim és Ébál hegyei közt.
Bételbe száguldott onnan tovább,
 ahol felállították a csúf borjút,
 s kihirdette a törvény szent átkát.
Nem kopasz fejéért állt rút bosszút,
 amikor a medvék miatt negyvenkét
 gyermek apja, anyja lett nyomorult;
Bétel átkozta Isten emberét,
 mert egy undok bálványt tisztelt helyette,
 megvetve Ádonáj szeretetét.
A szövetség terhét levetette
 magáról Jeroboám hűtlen népe,
 s most utolérte a gonosztette.
„Ó, hol van az ÚR, Illés Istene?
 Szélvészben? Földrengésben? Halk beszédben?”
 Illésnek szólt: „Elizeust kend fel!”
Szaporítson olajat edényben!
 Hol szobát kapott, támasszon fel holtat!
 Hozzon reményt, életet Súnémbe!
Hol a prófétatanítványok laknak,
 legyen bőség, finom liszt és főzelék,
 s a királyok vizet találjanak!
Alázza meg magát a szír vezér,
 leprás, beteg testét megkeresztelve,
 s belátva, hogy a Jordán többet ér!
Nyíljon meg a szolga tekintete,
 lássa ő is fent az Illés szekerét,
 és a mennyei szent seregeket!
Értse meg Izráel, ki jött közé,
 ki kapta a Lélek kettős mértékét,
 ki az, ki fölemelte a kezét!
A Kép fontosabb az előképnél,
 s megérti a próféta titkos nevét,
 ki megfejti a Hóreb rejtélyét!
János megkapta az Illés lelkét,
 de az ÚR a csendes Szóban követte:
 Elísá, Jésúá, Immánuél.
Ő keresztel tűzzel és Szent Lélekkel.

(Szabados Ádám)

Jegyzetek:

1) Rúah-Jah: az ÚR Lelke.

2) Elísá: Elizeus neve héberül; jelentése: Isten megszabadít.

3) Jésúá: a Jósúá (magyarul Józsué vagy Jézus) név változata; jelentése: az ÚR megszabadít.

4) Immánuél: a szűz fiának neve Ézsaiás próféciájában; jelentése: Velünk az Isten.