Lenyűgöz, ahogy az elmúlt évtizedekben megfordult a kereszténység dominanciája Észak és Dél, Nyugat és Kelet között. A Lélek szele egy ideje dél, az ún. „globális Dél” felől fúj felénk. „Globális Dél” alatt a nem-nyugati világot szokták érteni, elsősorban Afrikát, Dél-Amerikát valamint a Közel-, Közép- és Távol-Keletet, ahol a kereszténység robbanásszerű növekedése tapasztalható. A „globális Dél” keresztényei ma már nem is annyira missziós, inkább misszionáló régiónak tekintik saját közegüket, nem magukat, hanem a nyugati kereszténységet féltik a hittől való elszakadástól, és legtöbbször Európára gondolnak úgy, mint a világ leginkább evangélizálásra szoruló területére. Míg mi itt a Nyugaton utóvédharcokat folytatunk, a „globális Dél” kereszténysége irigylésre méltó növekedési fájdalmakkal küzd és aggodalommal figyel bennünket. Az elmúlt hétvégén egy dél-angliai evangéliumi gyülekezetben jártam, ahol interjút készítettek velem a magyarországi kereszténységről, majd sok emberrel beszélgethettem. Két különösen érdekes beszélgetésből ragadok most ki egy-egy részletet, ami illusztrálja azt, amit a „globális Délről” mondok.
1.
Egy ötvenes évei végén járó gyülekezeti taggal beszélgetek, akit most Steve-nek fogok nevezni. Steve barna zakója alatt fekete mintás pólót visel, kezében eletromos cigaretta, őszes hajával keretezett arcán mosoly és békesség ül.
Steve: Érdekes volt, amit az interjúban a fiatalokról mondtál, hogy keresik a hiteles közösségeket és a valóság értelmét, mert ami körülveszi őket, az nem ad igazi jelentőséget a létezésüknek.
Én: Ti is ezt tapasztaljátok?
Steve: Szerintem az a legfontosabb, hogy valami inspirálja a fiatalokat. Inspiráció nélkül bármit mondhatunk, nem fognak reagálni rá.
Én: Mire gondolsz?
Steve: A fiataloknak nem elég, hogy elmondjuk az igazságot. Ennél több kell. Ha nem keltjük fel bennük az érdeklődést, ha nem ragadja meg őket az üzenetünk, nem fognak figyelni ránk. Inspirálni kell őket. Hadd mondjak el magamról valamit. Itt mindenki tudja rólam, hogy a saját nemem tagjaihoz vonzódom. Úgy is mondhatnám, hogy „meleg” vagyok. (Itt az ujjaival idézőjelet imitál.) Fiatalabb koromban sok kapcsolatom volt, de egyik sem tudott jelentést adni az életemnek. Ekkor kezdtem Istent keresni. Elmentem egy templomba és beszéltem a lelkésszel.
Én: Milyen templom volt?
Steve: Anglikán. A lelkész azt mondta, a lényeg, hogy szeressek, az mindegy, hogy kit. Arra bátorított, hogy ne próbáljam a vágyaim irányát megváltoztatni, éljek a szerint, amilyennek Isten teremtett.
Én: Vagyis melegként.
Steve: Igen. Úgyhogy folytattam azt az életmódot, amit korábban is éltem. Ne gondold, hogy bárki is ezt magának választja. Nem, én nem akartam meleg lenni. Ha létezne olyan pirula, amitől a vágyaim iránya megváltozna, habozás nélkül bevenném.
Én: Hogy kerültél mégis ebbe az evangéliumi gyülekezetbe?
Steve: Évekig azt gondoltam, hogy keresztényként rendben van az, hogy férfiakkal élek párkapcsolatban. Aztán egyszer Zimbabwében jártam, ahol olyan keresztényekkel találkoztam, akiknek sokkal többjük volt, mint nekem. Irigyeltem őket a hitükért. Ők azt mondták, hogy a homoszexuális párkapcsolat bűn, és azt is megmutatták, hogy hol van ez megírva a Szentírásban. Hittem nekik, mert inspirált a példájuk. Megtértem. Azóta vagyok Jézus követője. Így kerültem ebbe a gyülekezetbe is, mert itt az igazságot hirdetik, és elfogadnak a küzdelmemmel együtt. De hát nekik is megvannak a maguk küzdelmei.
Én: Ez így van, mindenkinek megvan a maga terhe. A te küzdelmed sajátos küzdelem, de nem egyedül harcolsz.
Steve: Néha nagyon nehéz. Tudom, hogy van, aki környezeti hatásokra kezd a saját neméhez vonzódni. Én amióta az eszemet tudom, férfiakhoz vonzódtam. Megpróbáltam nőkkel is, de nem volt jó. Ezért gondolom, hogy ez nem csak neveltetés és körülmények kérdése. Hihetetlenül sok gyötrelemmel jár, hogy nem tudod magadat megváltoztatni. De ma már határozottan ellenzem a melegházasságot, és Jézust akarom követni, tisztán.
Én: Jézus beszélt arról, hogy emberek különböző okokból lehetnek alkalmatlanok a házasságra. Van, aki úgy született, van, akit az emberek tettek ilyenné, és van, aki maga választja ezt az Isten országáért.
Steve: Tényleg ezt mondja Jézus? Ezt még soha nem hallottam a vitákban…
Én: Igen, szinte szó szerint ezt mondja, a Máté evangéliumában.
Steve: Lenyűgöző, hogy Jézus figyelmét nem kerüli el a valóság egyetlen mozzanata sem. Majd megkeresem a mondatot.
Én: Jól értem, hogy Afrikában ismerted fel, hogy a homoszexuális életvitel nem Isten akarata szerint való?
Steve: Igen. Az anglikán lelkész, akitől először kerestem útmutatást, félrevezetett, nem Isten igéje szerint tanácsolt. Zimbabwében mutatták meg nekem a hívők az igazságot.
Én: Az olyan emberek, amilyen te vagy, valódi inspirációt jelentenek ma az egyháznak.
Steve: Csak ha meg is élem a tisztaságot.
Én: Igen. Viszont ha hűséges maradsz, nagyon erős üzenet leszel a mai világban. Az evangéliumra mutató ikon. A te bizonyságtételed erősíti a mi bizonyságtételünket.
Steve: Köszönöm, hogy ezt mondod. Ez inspiráló. Erről beszéltem a fiatalok kapcsán. Inspirációra van szükség, különben nem mozdulunk a jó irányba.
Én: Éppen te vagy most ez az inspiráció.
2.
Ebéd közben egy dél-afrikai férfivel beszélgetek, legyen most John a neve. John pár éve költözött Angliába, előtte Dubajban élt a családjával tizennégy évig. A gyülekezetbe nem régóta járnak, de otthonosan érzik magukat, szolgálnak, az ebédet is John osztja nekem. A füléből kilógó vékony kábel és a lábába csimpaszkodó kislány jelzi, hogy a fiatalos és dinamikus megjelenése ellenére John már nyugdíjas nagypapa. A szemében mégis valami elevenséget látok, ami meghazudtolja a korát.
Én: Milyen volt keresztényként élni Dubajban?
John: Nagyon érdekes. Dubajban virágoznak a keresztény gyülekezetek.
Én: Az Emirátusok muszlim ország, mégis engedik a keresztény gyülekezetek működését?
John: Igen, abszolút. Az utcán nem lehet nyíltan evangélizálni, egy filippínó ismerősömet lecsukták, mert szórólapokat osztogatott. Évekig ült börtönben. De a gyülekezetek szabadon működhetnek. Nagyon sok van belőlük.
Én: Hogyhogy?
John: Ez az uralkodóházon múlik. A történet visszanyúlik arra az időre, amikor egy keresztény orvosmisszionárius meggyógyította az uralkodóház egyik tagját. Azóta a muszlim vezetés barátságosan viszonyul a keresztényekhez. Olyannyira, hogy minden évben nyílt vitát rendeznek az iszlámról és a kereszténységről.
Én: Azta! És kik képviselik a keresztény álláspontot?
John: Na igen, sajnos gyakran olyan keresztény előadók érkeznek, akik valamelyik liberális felekezet álláspontját képviselik, nem az evangéliumot. Olyan is előfordult már, hogy a vitában a keresztény oldalon egy mormon teológus állt.
Én: Jaj.
John: Az evangélium ügyét nem ez, hanem a gyülekezetek viszik előre, amelyek folyamatosan növekszenek. Sok újat is plántálnak. Dubaj az elmúlt évtizedekben nagyon nyomasztó hely lett, elsősorban a kapzsiság miatt. Mindenki pénzt akar csinálni, de gyorsan. Rengeteg pénz van Dubajban. És rengeteg vendégmunkás. Az állam próbál fellépni a vendégmunkások kizsákmányolása ellen, de így is nagyon sok becstelen üzletember húz hasznot az ott dolgozó külföldiekből. Az evangélium elsősorban őket éri el.
Én: Honnan jönnek a vendégmunkások?
John: Rengeteg helyről, arab országokból is. Sokan keresztények lesznek közülük. Akik megtérnek, vagy maradnak, vagy visszamennek. Akik visszamennek, tudják, mit vállalnak ezzel. Az evangéliumot magukkal viszik, így az olyan helyekre is eljut, ahova misszionárius soha nem tehetné be a lábát.
Én: Úgy tűnik, Dubaj akkor nem csak a légiközlekedésben számít csomópontnak…
John: Pontosan. Nem is tudjuk igazán felmérni, mekkora jelentősége van Dubaj stratégiai helyzetének az evangélium terjedése szempontjából. Nagyon izgalmas volt látni, ami ott történik.
Én. Tényleg az lehetett.
Kedves Ádám!
Ez a irás engem is inspirált.
Köszönöm
Főleg a Dubaji sztori volt inspiráló, az első inkább elszomorító.
„Tényleg ezt mondja Jézus? Ezt még soha nem hallottam a vitákban…”
Hogyan lehet „Jézus követője” az, aki annyira sem veszi a fáradtságot, hogy megismerje a Biblia Jézusát?
Akkor olvasta volna, hogy „akit követ”, az mit mondott az olyanokról, mint amilyen ő?
Örülök, hogy ennél azért megértőbb közegbe került. Én huszonnyolc éve vagyok Jézus követője, de csak ma reggel tűnt fel, hogy az egyik legismertebb evangéliumi történetben, a kenyérszaporítás történetében, Jézus azért kérdezi Fülöptől, hogy honnan lesz kenyere a sokaságnak, mert próbára akarta őt tenni (vö. Jn 6,6).
Jézusnak a házasodásra vonatkozó mondata felett egy rendszeres bibliaolvasó ember is könnyen átsiklik, főleg, ha olyan fordítást olvas, amelyben az eunuch szó szerepel (vö. Mt 19,12). Vajon hányan építik az életüket Jézusnak mondjuk arra a mondatára, hogy „mindenki tűzzel sózatik meg” (Mk 9,49-50)? És vajon hányan nem is emlékeznek rá, hogy Jézus mondott ilyet?
Kedves Ádám!
A Biblia mélységei valóban kimeríthetetlenek és ha én beszélgettem volna ezzel az emberrel, természetesen én is „megértőbb közeg”-ként fogalmaztam volna, konstatálva a tényt, hogy hol tart a beszélgetőpartnerem a megtéréshez, újjászületéshez és megszentelődéshez vezető úton.
Minden vaknak joga van vaknak lenni, egészen addig, amíg Isten meg nem nyitja a szemét. Viszont akinek megnyílt a szeme, az a János 9:41 alapján nem taníthatja azt, hogy „kérem szépen, nincs itt semmi látnivaló”.
Az anglikán lelkész tanácsa egyenesen felháborító, de őszintén szólva az sem nyugtat meg teljesen, hogy vajon az evangéliumi gyülekezetben milyen „viták” mehetnek ebben a kérdésben?
Az én olvasatomban „Jézus követő”-je egyértelműen a Bibliai Jézust igyekszik követni, azaz isteni (Biblia) és nem emberi forráshoz (viták) fordul.
A cigi csak az 1. Kor 3:17 miatt zavar, de azon a fentiek miatt már túlléptem 😉
Amúgy szuper, amit csinálsz, Ádám, és itt köszönöm meg azt az insprirációt, amit eddig adtál nekem / nekünk. Gyülekezetünkben már több levezetésben és igeszolgálatban használtunk fel általad írt / mondott építő gondolatokat Isten dicsőségére. Csak így tovább, SDG!
Kedves Ádám!
Köszönöm a bejegyzést 🙂 A hétköznapok harcai, próbái közepette megerősítőleg hat élő bizonyságokkal szembesülni. Nekem a Példabeszédek könyvének néhány versével kapcsolatban volt ilyen „aha” élményem nemrég, amit Steve-vel kapcsolatban leírtál. Bár már sokszor olvastam, nem tűnt fel az összefüggés korábban.
Üdv
Péter
Az első történethez.
Volt egy ismerősöm, akivel beszélgettem a homoszexualításról. Ő egy másik egyházhoz tartozik. Véleményemet fejtettem ki neki, mikor azt mondtam, hogy Isten minden embert szeret, de a bűnt gyűlöli. Ennek alapján tehát nem mondhatjuk azt, hogy a homoszexualítással küzdő ember végleg elbukott Isten előtt. A homoszexualítást gyűlöli Isten, de az embert szereti, ezért a homoszexuális ember számára is van lehetőség a megtérésre. Megdöbbentett mikor az ismerősöm válaszreakciója ennek az ellenkezője volt, hogy a homoszexuálisokat gyűlölni kell mint embert is, és számukra nincs bűnbocsánat. Ezek után arra se voltam már kiváncsi, hogy ezt az álláspontját mire alapozza.
Több ilyen történet kellene, hogy szülessen Európában, mert a „globális Dél”-nek igaza van abban, hogy aggodalomra ad okot az európai kereszténység helyzete, mindkét oldalon: a liberális torz bibliaértelmezés oldalán is, és az agresszív keményszívű ismerősöm gondolatai miatt is.
Ádám,
a Mt 19/12 -ben felsorolt eshetőségek egyike sem ad magyarázatot ‘ Steve’ példájára.
Vagy csak próbára akartad tenni az olvasóidat?
„…Az evangéliumot magukkal viszik, így az olyan helyekre is eljut, ahova misszionárius soha nem tehetné be a lábát….”
A dubaji példa jól mutatja, hogy ez az állítás …….megcáfolja sajátmagát.
Nincs szükség misszionáriusra, hiszen az evangélium már ott van.
🙂
„A Lélek szele egy ideje dél, az ún. „globális Dél” felől fúj felénk. „Globális Dél” alatt a nem-nyugati világot szokták érteni, elsősorban Afrikát, Dél-Amerikát valamint a Közel-, Közép- és Távol-Keletet, ahol a kereszténység robbanásszerű növekedése tapasztalható.” – a Közel-Kelet tekintetében, figyelembe véve az ottani keresztényüldözés mértékét, ez egy elég féloldalas interpretáció.
Kedves Kallard!
Ha keresztényként gondolkozol, akkor ez valójában igen logikus, hiszen hol támadna a sátán és hol üldöznék legjobban a keresztényeket, ha nem ott ahol Isten éppen aktívan építi az országát.
Ahol a léleknek nagy munkája van ez idő szerint, ott van mit rombolni.
Istennek is szokása ott megjelenni, ahol nagy a gonoszság és nagy a nyomor; a kegyelemre is ilyen helyeken van igazán szükség (meg úgy általában mindenhol igen nagy szükségünk van rá). Ebben is ő dicsőül meg.
Megint azt látjuk, hogy ami emberi szemszögből lehetetlen és reménytelen eset, arra neki van megoldása, amit nagy kegyelemmel véghez is visz.
Egyébként a legtöbb keresztény szerintem nem gondolja, hogy Isten legfontosabb célja, vagy a Szentlélek fő munkája a hívők mindenáron, e világ szerinti, testben történő életben tartása lenne.
„Egyébként a legtöbb keresztény szerintem nem gondolja, hogy Isten legfonto –
sabb célja, vagy a Szentlélek fő munkája a hívők mindenáron, e világ szerin –
ti,testben történő életben tartása lenne.”
Én is így gondolom.
Kiváltságnak tartom azt az osztályrészt, ha Isten gyermeke hűsége miatt azért
az Úr Krisztusért halhat meg, aki bűneiért átvállalta az ítéletet. Ha Atyám
figyelembe veszi kérésem, akkor engem is felkészít erre a kiváltságra. Remélem
szavamon fog!
Kallard,
ha csak belegondolsz az ókori Rómába, és abba, hogy a keresztényüldözés hogyan hatott a kereszténység terjedésére… már nem is olyan féloldalas a dolog, nemde?
A szavaimat és a valóságot is kifordítjátok, ennek semmi értelme így.
Teljesen értelmetlen szélmalomharcot folytatok, de akkor befejezem.
És miről szól a harcod?
„…..John: Nagyon érdekes. Dubajban virágoznak a keresztény gyülekezetek.
Én: Az Emirátusok muszlim ország, mégis engedik a keresztény gyülekezetek működését?
John: Igen, abszolút. Az utcán nem lehet nyíltan evangélizálni, egy filippínó ismerősömet lecsukták, mert szórólapokat osztogatott. Évekig ült börtönben. De a gyülekezetek szabadon működhetnek. Nagyon sok van belőlük…..”
Aki képes objektiv hívőként gondolkodni, annak be kell látnia, hogy szükség van a szabályokra. Épp a szabad vallásgyakorlás akadálymentes működése érdekében.
Kedves Kallard!
A valóságot természetesen kifordítjuk a te nézőpontodból, hiszen a valóságértelmezésünknek az az alapja, hogy Isten létezik, amit a Biblia ír az mind igaz, és ez az Isten személyesen beszélt és beszél velünk.
ez utóbbit ne úgy képzeld el, mintha látnál valamilyen történést a világban, vagy olvasnál valamit, amiről az értelmeddel észreveszed, hogy ráillik az adott helyzetedre és ezt úgy magyarázod, hogy: Aha! Akkor Isten biztos azt akarja mondani, hogy…
Hanem inkább úgy mint ha gyanútlanul olvasnál valamit, vagy néznél valamit és egyszer csak beszédet hallanál, ami mindent megvilágosít. Valaki beszél veled, anélkül, hogy fizikailag hallanál bármit is; csak a hallás érzete van meg (nem vagyok skizofrén, nincsenek hangok a fejemben). Mintha hátra fordulnál, hogy szóltak hozzád, pedig nem hangzott el semmi. A szíved pedig megtelik Isten jelenlétéből adódó örömmel és békességgel.
Ahhoz tudnám hasonlítani az érzést, mint ha a feleségemmel beszélgetnék, vagy valakivel aki nagyon fontos nekem, csak éppen egyedül vagyok és fizikailag nincs ott senki.
Platón barlang hasonlatát ismered?
Fontosnak tartom még leszögezni, hogy nem csak valami zárt körben történő, körkörös érvelés szerű dologra gondolok Pl.: én nagyon szeretnék valamit, és akkor történik valami megmagyarázhatatlan, és akkor azt gondolom, hogy azt kell csinálnom. aztán megcsinálom és nagyon boldog vagyok.
Többször is tanúja voltam, hogy Isten több emberrel együtt is megszervez történéseket, úgy, hogy az illető emberek semmit nem tudnak arról, hogy a szálak össze fognak futni.
Pl egyik ismerősöm azért imádkozott, hogy egy ateista ismerősével beszélgethessek egyszer. erről nem tudtam semmit, a fickóról sem hallottam soha.
Aztán hónapokkal később elmentem Werner Gitt egyik előadására (őszintén nagyon nem tudok egyet érteni a kreacionistákkal, de muszáj volt, mert az ifinkből több fiatal is ment és szerettem volna tudni, hogy mit hallanak tőle) akkor voltam életemben először ilyenen, azóta se; remélem nem is kell többet ilyen alkalomra mennem.
A lényeg az, hogy másnap meséltem ennek az ismerősömnek, hogy tegnap az előadás tényleg ócska volt, de volt ott egy ateista srác, aki egész értelmes ellenérveket hozott fel, úgyhogy amikor vége lett beszélgettünk pár órát. Így és így nézett ki ilyen volt a stílusa, erre az ismerősöm megkérdezte, hogy: – nem Sebestyénnek hívják?
mondom: – de
merthogy ezért imádkozott pár hónapja, hogy egyszer beszélhessen velem ez a srác, mert állítólag én jobban tudok érvelni, mint ahogy neki sikerült (nem vagyok meggyőződve róla, hogy van alapja az érvelési képességeimről vallott hitének).
A lényeg, hogy nem én képzeltem be valamit magamnak, aminek a kimenetele valójában teljes mértékben tőlem függött.
egy másik eset:
a buszon ültem és világos volt, hogy el fogok késni a munkahelyemről, mert vonathoz kellett volna oda érnem. Ez eléggé zavart, mert nem akartam idegesíteni a főnökömet a késéssel. Úgyhogy imádkoztam és bocsánatot kértem azért, hogy nem indultam el időben, és megkérdeztem, hogy mit csinálhatnék ebben a helyzetben.
Amikor kinyitottam a szememet a szemközti sávban a lámpánál egy furgon állt, aminek a motorháztetejére az volt felfestve, hogy „Szeressétek az Urat, mert jó az Úr, szeretete örökké tart”
Azt gondoltam magamban, hogy: hát ez végül is megy, ha csak ennyit kell csinálnom, szeretem az Urat.
A busz tényleg nem ért oda időben, de a vonat késett 3 percet, ami pont elég volt arra, hogy kényelmesen átsétálhassak a megállójába, úgyhogy nem késtem el és szeretem az Urat.
Persze ezek csak példák, a hitem nem ezeken az eseteken alapul, ezek csak apró megerősítések.
A te szavaidat nem akartam kiforgatni. Ha ez történt, akkor az csak azért lehet, mert nem értettem meg pontosan, hogy mire gondoltál a kommentedben. kérlek ezért ne haragudj és ne vedd magadra, mert ez az én fogyatékosságom.
„…Steve: A fiataloknak nem elég, ……………………… Hadd mondjak el magamról valamit. Itt mindenki tudja rólam, hogy a saját nemem tagjaihoz vonzódom. Úgy is mondhatnám, hogy „meleg” vagyok. (Itt az ujjaival idézőjelet imitál.) Fiatalabb koromban sok kapcsolatom volt, de egyik sem tudott jelentést adni az életemnek. Ekkor kezdtem Istent keresni. Elmentem egy templomba és beszéltem a lelkésszel….”
Ádám,
Steve az ok és a kinyilatkoztatás az okozat vagy fordítva?
Steveből mikor lett tanítvány, amikor elkezdte keresni Istent és az anglikán lelkésznél kötött ki vagy a Zimbabwéban tapasztaltak után, amikor megtért és Jézus (asz) követője lett?
Ádám, te hogy látod?
Ő egyértelműen az utóbbit tartja a fordulópontnak. Az anglikán lelkész a megtéréstől tartotta távol.
„…Steve: Néha nagyon nehéz. Tudom, hogy van, aki környezeti hatásokra kezd a saját neméhez vonzódni. Én amióta az eszemet tudom, férfiakhoz vonzódtam. Megpróbáltam nőkkel is, de nem volt jó. …”
Kiegészíteném a fennti hsz-omat, hogy érthetőbb legyen.
Az idézett rész alapján Steve impotens állapota miatt nem volt sikere a női nemmel.
Impotens állapot a születés utáni szervi elváltozás ill. lelki eredetű trauma eredménye ( ld. A férfi meddôség okai).
Mivel Steve kizárta a környezeti hatásokat, ezért a Mt 19/12 igeszakaszban felsorolt második csoporthoz nem sorolható. Impotenciája pedig kizárja, hogy az első csoporthoz tartozzon.
Ezért Stevere nem vonatkozik a Mt 19/12 .
Adja Isten, hogy miután homoszexuális ferdehajlamáról lemondott, megtalálja a női párját, képes legyen a gyermeknemzésre!