Sok álmatlan órát okozott már a bibliai özönvíz története azoknak a bibliaolvasóknak, akik sem a fejüket nem akarták homokba dugni, sem a Bibliát nem akarták a mesekönyvek közé a polcra tenni. A problémák számosak, de közülük is kimagaslik az állatokkal kapcsolatos logisztikai rémálom. Ha azt feltételezzük, hogy a szöveg szerint Noé az összes élőlényből (kivéve mondjuk a tengeri halakat) vitt két-két példányt a bárkába, akkor a legóvatosabb becslésekkel is jóval túl vagyunk az emberileg lehetetlen határán. Jelenlegi ismereteink szerint a szárazföldön nagyjából 8,7 millió faj él (a baktériumokat nem számítva). Linné 1758-ban 4235 állatfajt kategorizált, azóta egymillió fölé emelkedett az ismert fajok száma. Ha azt feltételezzük, hogy Noé valamiféle „ősfajokat” menekített a bárkába, amelyektől származnak a mai ismert fajok, és az akkori szám inkább az ezres vagy a százas tartományban volt, a szám akkor is óriási. Hihetünk-e józan ésszel ebben a történetben?
Mindenekelőtt hadd kezdjem egy triviális, de gyakran figyelmen kívül hagyott szemponttal. Az ókori ember ugyanannyira tisztában volt azzal, hogy mennyi állat és takarmány fér el egy bárkában (vagy akármekkora helyen), mint a mai ember. Az ókori ember sem volt hülye, tudott számolni, volt térérzéke, az állatok szükségeiről lényegesen nagyobb tudása volt, mint a mai olvasók többségének. A rajtkőnél botlik el az a bibliaolvasó, aki azt gondolja, hogy a történet elbeszélője szerint több millió állat elfér egy bárkában, és egy éven keresztül élelemmel és vízzel el lehet látni, utánpótlás nélkül. Az ókori ember nem rendelkezett minden ismerettel, amivel egy huszonegyedik századi olvasó, de az állatokkal kapcsolatos logisztikai kérdések pont nem azok a kérdések, amelyekben okosabbak lennénk. A természetközeli, állattartó ókori ember éppen ezeket a dolgokat tudta jól. Ha az özönvíz történetét meg akarjuk érteni, ne azzal kezdjük tehát, hogy az akkori embert tudatlannak és ostobának képzeljük, aki még azt sem tudta, hogy az összes állatfaj nem fér el egy bárkában. Mi fogunk így ostobának látszani. Ezekben a dolgokban az ókori ember nem volt tudatlan. Hogyan értsük akkor a történet látszólagos abszurditásait?
Három úton indulhatunk el. Az egyik út az, hogy figyelmen kívül hagyjuk a logisztikai problémákat, és ragaszkodunk ahhoz, hogy Isten igéjének akkor is igaza van, ha mi azt nem értjük. Sokszor hallottam már a magabiztos kijelentést: „Ha a Biblia azt mondaná, hogy Jónás kapta be a cethalat, akkor Jónás kapta be a cethalat.” Istennek persze tényleg minden lehetséges. Én is bízom a Szentírásban, és hogy Isten mindent megtehet, mégsem gondolom, hogy ez volna itt a legbölcsebb megközelítés. Csodák voltak, vannak és lesznek. A bibliai csodákat mind elhiszem, hogy úgy történtek, ahogy le vannak írva. A Vörös-tenger kettévált a zsidók előtt, Sámson megvert ezer filiszteust egy szamárcsonttal, Illés tüzet hozott le az égből, az óra Ezékiás idejében visszament a fokain, Jézus meggyógyította a bénát, feltámasztotta a halottat, a vízen járt, és ő maga is feltámadt a halálból. Csakhogy ezekben a történetekben mindig nyilvánvalóvá teszik a szerzők, hogy csoda történt. A tenger magától nem válik ketté, egy ember nem tud ezerrel szemben győzni, a vízen nem lehet járni, halottak nem támadnak fel – kivéve, ha Isten megteszi ezeket. Noé bárkája kapcsán azonban nem olvasunk csodáról. Nincs szó arról, hogy Isten olyanná tette volna a bárkát, mint Harry Potter sátrát, ami kívülről kicsi, belülről viszont minden elfér benne. Az elbeszélésben Isten nem tágította ki a bárkát.
A másik út, amin elindulhatunk az, hogy a történetet mítosznak vesszük, amelyben mint egy mesében, szinte bármi megtörténhet. Az özönvíz történetének e szerint nem attól függ az üzenete, hogy az esemény valóban megtörtént-e (vagy úgy történt-e meg, ahogy le van írva), hanem attól, hogy milyen irodalmi hatást gyakorol az olvasóira. Számos özönvíz-mítoszt ismerünk az ókorból, amelyek közül a Gilgames-eposz és az akkád Atrahaszísz-eposz régebbiek is a leírt bibliai beszámolónál. Kézenfekvőnek tűnik az a magyarázat, hogy a bibliai szerző valamelyik mezopotámiai mítoszt vette át és alakította saját teológiai meggyőződésének és céljainak megfelelően. Ez azonban korántsem egyértelmű. A két mezopotámiai eposz esetében könnyű bizonyítani az irodalmi függést, a bibliai történet azonban jelentősen különbözik tőlük, és legjobb esetben is csak azt lehet valószínűsíteni, hogy a bibliai történet írója tudatában volt a mezopotámiai verzióknak (talán reagált is rájuk), az irodalmi függés azonban nem bizonyítható. A bibliai történet támaszkodhatott akár más forrásra is, amelyet nem ismerünk. Ez a forrás akár a mezopotámiai eposzok forrása is lehetett, és megbízhatóbb formában is eljuthatott Noé idejétől Ábrahámig és Mózesig (vagy akár későbbi korokig), mint a Gilgames-eposz vagy az Atrahaszísz özönvíz-története. Ezek persze ugyanúgy spekulációk, mint az a feltételezés, hogy a bibliai beszámoló a mezopotámiai történeteket hasznosította saját céljainak megfelelően. Túl keveset tudunk ahhoz, hogy a történetek egymással való kapcsolatáról bármit biztosan kijelenthetnénk.
A harmadik út az, hogy félretesszük a bibliai elbeszéléssel kapcsolatos előfeltevéseinket, és óvatos, körültekintő, de nyitott és bátor exegézissel megvizsgáljuk, mi az, amit a történet ténylegesen állít, mi az, amit mi olvasunk a történetbe, és van-e esetleg olyan olvasata, amely egyezik mind a józan ésszel, mind azzal a racionális feltevéssel, hogy az ókori emberek nem voltak egészen ostobák. Mivel az első két út számomra nehezen járható, nem látok nagy kockázatot abban, hogy kipróbáljam ezt a harmadik utat. Az özönvíz történetének irodalomkritikai elemzése komoly eredményeket ért már el, főleg annak megmutatásában, hogy az özönvíz hogyan kapcsolódik a bibliai teremtéstörténethez. Az özönvíz egyfajta fordított teremtés, amelyben a víz által teremtett világ víz által visszahull a tohuvavohu állapotába, majd egy ember által és Isten kegyelméből mégis megmenekül és megtartatik. A párhuzam egyértelmű, de túl is gondolhatjuk, ha szükségtelen előfeltevéseket viszünk a szöveg értelmezésébe. Nem kizárt, hogy a vasárnapi iskolai vagy hittanos történetek mesés illusztrációi is félreviszik a képzeletünket, vagy olyan dolgokat veszünk magától értetődőnek, amelyek nem azok. A következő bejegyzésben elindulok ezen a harmadik úton, és megnézem, ki lehet-e jutni rajta úgy, hogy mind a józan ész, mind a Bibliába vetett bizalom velem maradjon.
(Folyt. köv.)
„Kézenfekvőnek tűnik az a magyarázat, hogy a bibliai szerző valamelyik mezopotámiai mítoszt vette át”
ahogy te is írod, úgy nekem se volt soha kézenfekvő ez. a net teli van olyan véleményekkel hogy a bibia mindent úgy lopott valahonnan. csak mert van egy-egy dologról régebbi, hasonló forrásunk. micsoda béna, ostoba következtetés ez… meglátszik rajta a mai korszellem hatása: „ne mond semmire hogy NEM TUDOM… mindenre mondj valami következtetést, ezáltal is mutasd be hogy milyen félelmetesen okos és nagy tudású vagy…” szánalmas 🙂
nekem az is mindig nyilvánvalónak tűnt, hogy noé nem felnőtt állatokat vitt be. azt valami kreacionista könyben olvastam hogy őstípusokat vitt be, és jó ötletnek tartom.
az őstípusra amúgy az ember egy jó példa a bibliában. 2 emberrel indult, de mennyiféle lett belőle…
az egyik fő kérdés persze az özönvízzel kapcsolatban, hogy helyi, vagy globális volt-e. egyrészt a leírás alapján egyértelmű, hogy globális, másrészt máshogy nem is lenne semmi értelme. gondolom ezekről is írsz majd. 🙂
Tetszik a cikk elemző és deduktív módon való logikus magyarázatkeresése. Az biztos, hogy ha „normális” hívők vagyunk, ha tetszik fundamentális keresztények, akkor nem vethetjük el a szó szerinti értelmezést, hogy világméretű özönvíz történt a Biblia leírása szerint. Persze az ördög a részletekben lakik, és ezeket a részleteket nem biztos, hogy el tudjuk találni a valóságosan megtörténtekkel pontos fedésben. Én úgy gondolom, hogy a hagyományos nézetek és konzervatív elgondolások mentén csak vakvágányra mehet az igazság keresése Noé története kapcsán. Az hogy milyen fajok („nemek”) mentek be a bárkába, fiatal illetve fejlődésben lévő (pl.tojás, pete) egyedek stb. azt nem tudjuk pontosan, de több lehetőség van a megoldásra. A Biblia „archeo bramin”-okat említ, ami az Isten által 6000 éve teremtett ős fajokat jelenti, amelyek nem azonosak a mai faj (species) fogalmával és rendszertani egységével. Ez a mai család illetve nemzetség (nem) közötti egység lehetett, amiből lettek a mai nemek, fajok és fajok alatti egységek (alfaj, alak, változat, fajta). Ez nem evolúció, sőt inkább anti evolúció, közismert genetikai jelenség, amin alapul a nemesítés is. A biológia csak a rendszertani egységek aprózódását, részleteződését, genetikai beszűkülését engedi meg, új nagyobb rendszertani egységek létrejöttét nem (evolúció). Tehát a mai 2-3 millió faj (pontos szám nincs, az irodalmi eltérések több nagyságrendűek lehetnek) helyett valószínűleg töredéke lehetett. Ezen ismeret és a megmentett állatok és növények (!) egyedeinek fiatal illetve reprodukciós állapotában való elhelyezése estén, az egzakt és reális lehetőség a teljes fauna és flóra megmentésére, teljesen elképzelhető. Ezt Dr.Kent Hovind elég jól bemutatja videóiban. A másik mainstream keresztény elgondolástól eltérő, fontos és egyben az egész özönvizet mint isteni ítéletet sokkal érthetőbbé tevő tény az, hogy mi okozta ezt az egészet. Ez pedig a nefilim ügy, amit a sokak számára érthetetlen (a valós jelenséget elfogadni nem hajlandók) és titokzatos I.Mózes 6,4 magyarázata, mi szerint a nőket megkívánó vigyázó (watchers) angyalok lejövetele (elbukása) és hibrid óriás utódok nemzése által a Földön keltett genetikai és erkölcsi káosz miatt kellett megtisztítani azt az özönvíz által. Ezt a látást viszont valóban csak a (kósernek!) ítélhető (Jézus is elfogadta és idézte pl. Énok könyvét!) apokrif könyvek ismerete által érthetjük meg (Énok, Jáser, Jubileumok). Ezen információk nélkül, a történet finoman szólva nem kerek, sőt abszurd („Isten megbánta”;-)). Ajánlok mindenkinek egy minden idők legalaposabb és részletesebb magyar nyelvű cikkét az özönvíz előtti bukásról és azokról az okokról, melyek előidézték ezt az ítéletet.
http://churchofgod.hu/content.php?act=nefilim
Miért lenne abszurd, hogy „Isten megbánta”? Isten az emberek felé emberi módon nyilvánul meg, különben semmit se értenénk belőle. Nyilván ez a megnyilvánulás/kapcsolat nem lehet tökéletes, mivel mi is benne vagyunk. Ilyen értelemben pedig az, hogy Isten megbánta, teljesen rendben van.
Amit meg a genetikai megtisztításról írsz, meg hogy az angyalok keveredtek a nőkkel, nos, Ádám és Éva nem keveredtek senkivel, mégis ebuktak bűnben. A bűn lényege a hazugság és az annak való bedőlés, és semmilyen értelemben nem a genetika meg öröklődés. Ilyesmiket csak azok tanítanak, akik többnek akarnak tűnni a keresztény testvéreieknél, és nem értik a bűn/hazugság dolgot…
Arról nem is beszélve, hogy a Biblia sehol nem beszél a „genetikai gonoszságról”, se az ó se az újszövetségben, ami meglehetősen erős érv az ilyen genetikázás ellen.
Sajnos egyre több keresztény tanításban hallom ezeket a „genetikai bűn” dolgokat… Nemrég olyat olvastam, ami valami félelmetesen sokkoló volt számomra… (mármint hogy ilyeneket tanítanak keresztények…).
Kiváncsian várom a cikk folytatását és a következtetéseket!
Sytka blogján éppen most volt egy jó hosszú diskurzus erről. Nem tudom, hogy ez inspirálta-e ezt a blogbejegyzést, vagy pedig csak véletlenül írt erről Ádám is:
http://megmondoka.blogspot.hu/2017/01/a-viz-az-ur.html
http://megmondoka.blogspot.hu/2017/01/miert-fontos-hogy-kettenyilt-tenger.html
Lásd a komment szekciókat. A Házi Árpád által említett nefilimes téma is szóbakerült, ami érdekes és felkapott téma, bár talán nem tartozik a központi kérdéshez, amely szerintem az, hogy volt-e globális özönvíz és Noé családja-e az egyetlen túlélő. Én jelenleg úgy látom, hogy ha ezekre a kérdésekre „nem” a válasz, az számos komoly kérdést felvet, ami túlmutat ennek a történetnek a történelmi hitelességén. Noé és az özönvíz fontos része a bibliai történet szövetének, és ha ezt kivesszük a „puzzle”-ből, akkor számos olyan összefüggés is jön vele, ami miatt újabb és újabb részeket kellene megkérdőjelezni vagy átértelmezni.
Az elmúlt néhány hónapban a Genezist tanulmányozom, ami során Noé történetét is megpróbáltam a képességeimhez mérten alaposan újraolvasni – én nem nagyon látok olyan kerülőutakat, amely lehetővé teszi, hogy bátor exegézissel valahogy máshogy értsük a történetet, mint ami egész világosan le van írva. 🙂 Persze én csak laikus módon közelítem meg a kérdést, bibliai héberből is autodidakta módon képzem magam, és minél többet tanulok, annál inkább látom, hogy ismereteim rendkívül limitáltak, úgyhogy egyáltalán nem zárom ki, hogy Ádám ne tudná új megvilágításba tudja helyezni a kérdést!
Azt, hogy a történet mítosz lenne (nem műfajilag, hanem hétköznapi értelemben), a belső iránytűm nem akarja elfogadni, úgyhogy nem is erőltetem. A felmerülő tudományos kérdéseknek/következményeknek utánaolvasva pedig számomra gyakorlatilag feldolgozhatatlan mennyiségű érvvel és ellenérvvel találkoztam, amelyek végső soron inkább csak a zavart fokozzák bennem. Ennek az az oka, hogy elég hamar eljutnak az érvelések arra a szintre (mindkét oldalon), amit már a szükséges tudományos háttér nélkül maximum csak elfogadni tudok, de ellenőrizni nem. Úgyhogy jelenleg alázattal állok a kérdéshez, elismerve, hogy sok mindent nem értek. Sytka blogján sem igazán jutottunk olyan konklúzióra, ami nekem teljesen megnyugtató lenne, jobb híján inkább csak abbamaradt a beszélgetés. 🙂
Steve,
olvastam Sytka blogján a diskurzust, igen, részben az ihletett, részben saját belső igényem arra, hogy ezt a dolgot tényleg valahogy rendbe szedjük.:)
Neked csak annyit hadd mondjak, hogy szeretem, ahogy érvelsz. Hittel közelítesz a Bibliához, józan vagy, és van humorérzéked. Viszont nem biztos, hogy mindenestül tetszenek majd a felvetéseim.:)
Köszönöm Ádám a kedves szavakat. 🙂
Nyitott vagyok minden felvetésre, óvatos, de kereső módon próbálok hozzáállni a kérdéshez. Valamennyire fel vagyok készülve arra, hogy ha kell, átértékeljem az eddigi nézeteimet – ahogy arra is, hogy egyszerűen nyitva hagyjam a kérdést, vagy lezárjam azzal, hogy a történet egyfajta összefoglalója egy sokkal komplexebb eseménysorozatnak (hiszen a Genezis első néhány fejezete évezredeket ölel át), és ezért felesleges egyáltalán megpróbálni is rekonstruálni, hogy pontosan mi történt.
Bár érdekes módon Noé története elég sok részletes adatot tartalmaz – pl. bárka méretei, az özönvíz precíz időrendje, amit fontosnak tartott a szerző, hogy rögzítsen. Az esemény grandiózus és mindenre kiterjedő jellegének hangsúlyozása is szerintem egyértelmű – pl. a כל („kol”, minden) szócska a Gen 7,17 utáni néhány versben összesen hétszer szerepel ha jól számolom – ennél nem is lehetne jobban hangsúlyozni az özönvíz univerzális voltát.
Endi ! „Miért lenne abszurd, hogy “Isten megbánta”? Isten az emberek felé emberi módon nyilvánul meg, különben semmit se értenénk belőle. Nyilván ez a megnyilvánulás/kapcsolat nem lehet tökéletes, mivel mi is benne vagyunk. Ilyen értelemben pedig az, hogy Isten megbánta, teljesen rendben van.” Ez a gondolat nem csak rossz, még blafszémia is. Te azt feltételezed Istenről, hogy úgy viselkedik gondolkodik mint egy ember, és még nem is tökéletes. Ezzel szemben az én Istenem (meg a Bibliáé) nem ilyen ! Ő nem ember, hogy meggondolja magát. Az tudja meggondolni magát, aki tökéletlen, következetlen és bizonytalan vagy csak nem ismeri a jövőt. Ezek egyike sem mondható el Istenről. Sajnos van nem egy csúsztatott fordítási hiba a Bibliánkban, én magam is ismerek többet, ezen szónak utánajárva „megbánta”, azt jelenti sajnálkozott. De hogy nem így kell értelmezni, az is biztos ! „Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia, hogy bármit megbánna. Mond-e olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít?” (IV.Mózes 3,19) „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.” (Jakab 1,17)
Kedves Árpád,
lehet, hogy már nem olvasod itt a hsz-okat, én azért beírom.:)
Ez itt egy tipikus példája annak, amikor az egyház és a teológusok a maguk kénye-kedve szerint döntik el, hogy két, egymásnak ellentmondó bibliai szövegrész közül melyik a követendő. Az özönvíz előtt Isten maga mondja, hogy megbánta az ember teremtését. Azt meg, hogy nem ember Ő, hogy valamit megbánjon, jóval később Jakab apostol mondja. A két mondat totál ellentétes. És az egyház kétezer éve már az utóbbit fogadja el és tanítja. Mert a készre képzelt, lezárt istenképbe nem fér bele, hogy Isten bármit is megbánhatott.
Isten azt is mondta, hogy elérkezett előtte minden testnek vége, aztán mégis nekilátott a mentőakciónak. Ábrahám alkudozása során folyamatosan engedett az igazak számából – pedig Őhozzá a változás árnyéka sem férhet. Ha mindent előre tudott és megtervezett, akkor a teremtményei csupán marionettfigurák egy világméretű bábszínházban? Akkor mit jelent az, hogy „a magunk képére és hasonlatosságára”? Külső hasonlóságot? Akkor a csimpánz is hasonlít, vagy a sáska? Ez a predestinatio szörnyelméletének a gondolkodásmódja, amely nem az élő Isten alázatos, apró részletenkénti megismerését állítja elénk, hanem kreált egy istenképet, és ahhoz igazítja a Bibliát, az erkölcsöt, mindent. Ez a blaszfémia, és nem Endi kísérlete az ellentmondás feloldására.
Szerintem.