N. T. Wright elég hosszan időzik a Wredebahnon, hogy bemutassa az ott haladók nézeteit és rámutasson ezen nézetek hiányosságaira – és időnként nyilvánvaló tarthatatlanságára. A Jesus and the Victory of God kiemelt figyelmet fordít a Jesus Seminar tevékenységére, valamint az ahhoz ezer szállal kötődő Burton L. Mack és J. Dominic Crossan Jézus-portréira, és a tőlük különböző, de mégis nagyon hasonló utat bejáró Abraham J. Malherbe és F. Gerald Downing hipotéziseire. Ezekben a portrékban meglepő módon Jézus egyfajta cinikus vándortanítóként jelenik meg, aki időtlen igazságokkal provokálja hallgatóságát. (Wright egyébként éppen az időtlenség, a konkrét zsidó kontextustól való elkülönítés miatt nem tartja sem a Jesus Seminart, sem Malherbe és Downing kísérletét a Third Quest részének. Hasonló konklúziói miatt Wright szerint Vermes is végül a Wredebahnon kötött ki, bár a Third Quest ösvényén indult el.) Szeretném most megmutatni, hogy mit értenek a fenti kutatók „cinikus vándortanító” alatt, és azt, hogy mi Wright problémája ezzel a történeti rekonstrukcióval.
A Wredebahn kutatói megpróbálják lehántani a hagyományos Jézus-képről az egyház kreált mítoszait, és felfedezni a „hit Krisztusa” mögött a valódi Jézust, azt a Jézust, akit az egyház nem emelt még piedesztálra. Vagyis a vélt fikció mögött keresik a vélt valóságot. Ebből következik a Wredebahn sajátos módszertana. Mivel ez a történeti iskola az evangéliumok szövegét az egyházi fikció szövegeinek tartja, a történeti valóságot a szövegben zárványként fellelhető töredékekben keresi. Felállít egy előzetes Jézus-képet, mely vélhetően különbözik az egyház Jézus-képétől, és ebből igyekszik kiszűrni az ennek nem megfelelő motívumokat. A Jesus Seminar például – szemben Schweitzer innovációjával – teljesen kiszűri Jézus mondásaiból az apokaliptikus elemeket, az Isten országáról szóló utalásokat is, és olyan Jézus-portrét készít, mely egyáltalán nem hasonlít sem Schweitzer apokaliptikus prófétájára, sem az egyház hitének Krisztusára, viszont nagyon hasonlít a cinikus vándortanítókra.
Kik voltak a cinikus vándortanítók? A cinikus szó eredetileg a görög küon (kutya) főnévből származik. A cinikusok „megugatták” társadalmuk tagjait, jelképesen „harapdálták” őket, szavaikkal, epés aforizmáikkal „rájuk támadtak”, hogy megijesszék, felébresszék és másfajta gondolkodásra késztessék őket. A cinikusok megvetették a társadalmi konvenciókat, és rámutattak a mögöttük megbújó alantas ösztönökre. Hosszú hajú, egyszerű öltözetet viselő filozófusok voltak, akik a természettel való harmóniára törekedtek, koldultak, saját vágyaikat kordában tartották, de ha kellett, az azoktól való szabadságukat úgy is megmutatták, mint Diogenész, aki figyelemfelkeltés céljából állítólag a nyílt utcán maszturbált. A cinikusok függetlenségre törekedtek, szabadságuk útjában leginkább a társadalmi szabályokat látták, ezért tanításaik céltáblái is azok lettek. Egyszerűen, a nép nyelvén tanítottak, tanító útjaikon meghökkentő és megjegyezhető mondásokkal piszkálták honfitársaikat.
Vajon Jézus is ilyen cinikus vándortanító lett volna? Ha leszámítjuk a cinikusok szeméremsértő szokásait, kétségkívül vannak hasonlóságok. Jézus olyan életmódot és tanítási stílust választott, mely több ponton valóban emlékeztet a cinikusokéra. Downing konkrét szöveghasonlóságokra is rámutat a Q-hagyományon belül, melyek szerinte a cinikus filozófusok írásaiban is előkerülnek (pl. a madarak, akiknek nem kell aggódniuk a megélhetés miatt; a jó fa, mely jó gyümölcsöt terem; a betegnek van szüksége orvosra, nem az egészségesnek). A Jesus Seminar és az említett teológusok és történészek hajlamosak ezt a hasonlóságot megtenni a hiteles Jézus-portré kezdeti vonásaiként, melyekre később finomabb ecsetvonásokkal a többi részlet felvihető. Jézus egy volt az első századi Mediterráneumban vándorló tanítók között, akik bölcs mondásokkal provokálták a társadalom konvenciók közé szorult tagjait.
Mit gondoljunk erről a Jézus-képről? Wright több ponton vitába száll a portréval. Már a felszínen is sorolni lehet a problémákat: nincsenek igazán bizonyítékok arra, hogy az első századi Palesztinában voltak cinikusok, akikkel Jézus érintkezésbe léphetett volna; az evangéliumok korai keresztény misszionáriusai nem vittek magukkal tarisznyát, mint a cinikus vándortanítók; más hasonlóságok is könnyen szétesnek, ha közelebbről nézzük őket; a Q-rekonstrukció, melyre a hipotézis támaszkodik, erősen kétséges; Downing párhuzamainak egy része sztoikus, nem cinikus; és így tovább. Wright legkomolyabb problémája a Jézust cinikus tanítóként bemutató képpel azonban ezeknél mélyebb.
Wright fő gondja a portréval az, hogy hiányzik belőle Jézus világának zsidó jellege. Wright szerint az első századi zsidóságot mindenütt erősen zsidós jelleg jellemezte, függetlenül attól, hogy Palesztinában vagy éppen azon kívül voltak. Ez egy rendkívül erős világkép, melynek közepén szigorú monoteizmus állt. Downing Jézusról alkotott portréjában ez a zsidó világkép azonban egyáltalán nem jelenik meg. Downing Jézusa alapvetően cinikus világképpel rendelkezik, melyben esetlegesek a zsidós elemek. Wright szerint ez éppen fordítva lenne életszerű: a zsidó világképben bukkannak fel cinikus elemek. A cinikus elemek önmagukban azonban egyáltalán nem jelentenek cinikus világképet.
Ez utóbbit furcsa mód Downing és Malherbe is elismerik, amikor Pál kapcsán hangsúlyozzák, hogy a cinikus elemek ellenére az apostol világnézete alapvetőn zsidó és apokaliptikus keresztény világkép volt, és éppen e világkép bizonyítja szerintük, hogy Pál kompromisszumra hajlott és kevésbé konfrontatív együttélésre törekedett kora zsidóságával, mint a vándortanító Jézus. Pál levelei fényében Wright ezt a kompromisszumra törekvést abszurdnak tartja, de a Pál kapcsán tett megfigyelést visszafordítja a Jézust cinikusként ábrázolók módszertanára: a vélt párhuzamok Jézus esetében is beleférnek egy zsidó világképbe, semmi alapja azt feltételezni, hogy Jézus cinikus világképpel rendelkezett!
Emellett ott van Jézus legfontosabb témája – már ha nem tartjuk a cinikus tanító képét eleve igaznak, melyhez képest minden mást későbbi fikciónak ítélve ki kell vágnunk –: az Isten országa. Az Isten országa semmilyen értelemben nem időtlen bölcsesség, hanem a zsidó eszkatológia fontos témája: Izráel és a világ történetének lenyűgöző csúcspontja, melyben a szabadulás és az ítélet egyaránt grandiózus méretekben válik valósággá a történelem színpadán. Ha Jézus módosította is e váradalmakat, nyilvánvalóan a zsidó világképből kiindulva tette, ez pedig élesen eltér a cinikusok ahistorikus világképétől. Jézus egy nagyobb történet elemeként hirdetett szabadulást és ítéletet, nem úgy, mint a cinikusok, akiknél gyakorlatilag soha nem találkozunk eszkatológiai alapú sürgetéssel.
Wright rámutat arra is, hogy a Jézust cinikus vándortanítóként ábrázoló portré három eleme – a Q-hagyomány, Tamás evangéliuma és a cinikusok – egymással sincsenek összebékíthető viszonyban. Maga a választás, hogy egyes történészek a Jézus-kép megrajzolásához e három forrást tekintik hitelesnek, és ezekből próbálnak összegyúrni egy az evangéliumokénál hitelesebb „történeti Jézust”, sokkal többet elárul e történészek előfeltevéseiről, mint a történeti Jézusról. Való igaz, Jézus provokatívan viselkedett és egyes mondásai és aforizmái megkérdőjelezték a korabeli zsidó társadalom konvencióit, és ez némi hasonlóságot mutat a cinikusok törekvéseivel, a Jesus Seminar és Downingék zsidótlanított Jézus-képe mégsem tartható. Sem a kontextus, sem a források nem igazolják. Inkább egy hibás előfeltevések mentén összeollózott portréról van szó, melyből éppen az hiányzik, ami Jézust azzá tette, aki. Történettudományos megközelítésben ez a valami a zsidó világnézeti keret.
Odáig oké, hogy Jézus egy cinikus vándortanító vonásait is hordozza sok minden egyéb mellett. Egyes, leginkább fricskának szánt példázatait ez segíthet megérteni.
Az alapproblémán — miszerint mit kell lehántani és miért: mi hitelesebb forrás van Jézusról az újszövetségi szövegekhez képest, ami egyáltalán segíthet objektíven rendet tenni — ez nem változtat. És ez az alapprobléma a gyakorlatban azt eredményezi, hogy minden lehántási kisérlet szükségszerűen teljességgel szubjektív lesz.