A Tűzfal podcast hatodik részében Bolyki Lacival a Karácsony öröméről beszélgetünk, valamint Johann Sebastian Bachról, meg arról, hogy hogyan lehet a Karácsony megélése egyfajta oratórium akkor is, ha az élet fáj. Ezt az adventi epizódot az előző részekkel együtt megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, kedveljétek, osszátok, és iratkozzatok fel, hogy elsőként értesüljetek az új epizódokról!
on Milyen módszertani hibákra mutatott rá Jézus a bibliaértelmezésben?Zoli-val egyetértek, Jézus is a hagyományok ellen…
on Milyen módszertani hibákra mutatott rá Jézus a bibliaértelmezésben?Kedves Lacibá! A „Szenthagyomány” a Szentírásnak r…
on A feltámadás hegei"Mert én új eget és új földet teremtek, A RÉGIRE N…
on Milyen módszertani hibákra mutatott rá Jézus a bibliaértelmezésben?"A reformátorok legfőbb vitája a római katolikus t…
on Milyen módszertani hibákra mutatott rá Jézus a bibliaértelmezésben?Lemaradt a korrekt hivatkozás a Buber idézet mellő… on Milyen módszertani hibákra mutatott rá Jézus a bibliaértelmezésben?A napokban kezdtem el olvasni Martyn-Lloyd Jones P… on Milyen módszertani hibákra mutatott rá Jézus a bibliaértelmezésben?A tanfejlődés olyan, mint a mag élete: elvetik, ki…
on Richard Dawkins és Jordan Peterson vitája a Nyugat önmagával folytatott vitája"hogy jelenik meg a Logosz a materiális valóságban…
on Régészeti felfedezés, amely végleg nyugdíjba küldheti a Wellhausen-hipotézistEz egy picit játék a szavakkal. Finkelsteint tekin…
on Régészeti felfedezés, amely végleg nyugdíjba küldheti a Wellhausen-hipotézistÜdvözlet! A következőhöz szeretnék egy megjegyzést…
Nyilván elcsépelt közhely, de Bach zenéjére tényleg „nincsenek szavak”. Azt egész egyszerűen hallani (és hallgatni) kell. Semmilyen irodalmi vagy más egyéb művészeti ághoz tartozó alkotás nem tud olyan mélyen megrendíteni, mint az ő zeneművei. A személyes megtérésemben ugyanakkora (vagy nagyobb) szerep jutott az ő zenéjének, mint annak az egy-két ma is élő embernek, akik révén elért az elmémhez – majd pedig a szívemhez is – az élő Jézus Krisztus élő evangéliuma.
Bach zenei testamentuma is élő tehát, mert ma is életeket fordít át az örökkévalóság és az örök élet irányába. Ma is ugyanúgy az élő Krisztusra mutat, ugyanolyan elevenséggel, mint tette azt 300 évvel ezelőtt. De lehet, hogy még elevenebben, mert akkor csak Lipcsében vagy Szászországban ill. annak szűkebb környezetében tudta ezt a munkát végezni, ma pedig sokkal szélesebb keretek közt. (Ismerős a minta?)
Itt most az adventi-bűnbánati időben csak egy kantátát szeretnék belinkelni, a BWV 150-eset, ami talán nem a legismertebbek közül való, ám ez az én (egyik) személyes kedvencem. Szövege részint a 25. zsoltár egyes verseire épül. Nyers fordításban itt olvasható magyarul:
https://drive.google.com/file/d/1J8nYt7ggReqgSLeYZPOVhYFlIOaapSIz/view
Bár a kantáta pontos keletkezési ideje nem ismert, de elég egyöntetű a konszenzus abban, hogy Bach egyik, vagy akár „a” legkorábbi egyházi kantátájáról van szó, amit 22-23 éves korában komponálhatott 1707-1708 körül. Fel nem foghatom, hogy ilyen fiatalon erre hogy volt képessége. A IV. és a VII. kórus mélységből magasságba emelkedése egyszerűen földöntúli.
Itt pedig akkor a felvétel a BWV 150 -es kantátáról az angol Voces8 kórus és az Academy of Ancient Music zenészeinek előadásában:
https://www.youtube.com/watch?v=wPdh0loM2yM
Ezzel kívánok áldott adventi készülődést kívánok a blog szerzőjének és olvasóinak!
Máté evangéliuma 1:21-23
Velünk az Isten, hogy megszabadítson bűneinkből,
Jézus Krisztus által.
Ézsaiás 63:15- 65:1 (részletek)
.
„Tekints le az égből,
nézz le szent és dicső hajlékodból.
Hol van féltő szereteted és hatalmad?
Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál,
hogy meginogjanak előtted a hegyek!”
.
„Itt vagyok, itt vagyok! – mondtam a népnek…”
.
„Soha, senki sem hallotta, fülébe nem jutott,
szemével nem látta, hogy volna Isten rajtad kívül,
aki ilyet tenne a benne bízókért.”