Kialakult egy furcsa beidegződés a vitákkal kapcsolatban. Ennek a lényege az a sokakban meglévő meggyőződés, hogy a nyilvánosság előtt folyó disputáknak előbb-utóbb valamiért a nyilvánosságtól elzárt kávézásba, sörözésbe kellene fulladnia, és ha ez nem történik meg, az valami nagyon-nagyon szomorú dolog. Mintha már maga a nyilvános vita a nézeteltérések félresiklása volna, amit koffeinnel vagy malátával – vagy a személyes társalgással, amit e kettő oldottabbá tesz – helyre kellene zökkenteni. Sőt, mintha maga a nézeteltérés lenne helytelen, valami kapcsolati konfliktus, amit a személyes találkozásnak mihamarabb el kellene rejtenie, nehogy törés keletkezzen a valóságban.

Ez azonban félreértés, ami talán a komédiákban is megmutatkozó ősi vágyból fakad, hogy a konfliktusok végül kioldódjanak, és a szeretet fogjon át mindent, mint mikor Orsino végül feleségül veszi Violát, vagy Rosalinda felfedi kilétét, egybekelnek Orlandóval, és a száműzött herceg is hazatér. Rosszabb esetben a félreértés abból a posztmodern életérzésből maradt velünk, amely lemondott az igazság olyasfajta megvitathatóságáról, melynek célja a biztos meggyőződés, és inkább a közös utazás jóságában hisz, mint az úti cél meghatározásában. Ennek a beidegződésnek egyik alváltozata az, amikor jószándékú békéltetők azt firtatják, hogy egy publikus megszólalást megelőzött-e a személyes megkeresés, egyeztetés azzal, akinek a nyilvános megszólalására reagálunk. A félreértés lényege ebben az esetben is ugyanaz, mint a koffein és maláta által facilitált négyszemközti összeborulás sürgetésekor, mégpedig a feltételezés, hogy a nyilvános vita oka valamiféle személyes konfliktus, így azt személyesen kellene rendezni. Itt azonban az igazság és a tévedés természetével kapcsolatban van egy fogalmi zavar. A nyilvános vita ugyanis mindig az igazságra kell, hogy irányuljon, nem a kapcsolatra, bármennyire is fontos egyébként a kapcsolat.

Nyilvános reagálásra általában akkor lehet szükség, ha valaki egy témáról nyilvánosan prédikált, írt, előadást tartott, vagy bármilyen más módon kifejtette a nézetét. A nyilvánosság ilyenkor adott, és a folytatás módját is kijelöli. Helye lehet ebben az esetben is a kávé vagy sör melletti személyes tisztázásnak, időnként ez bölcs is, de a nyilvános tisztázást ez nem helyettesítheti, ha az eredeti megnyilatkozás nyilvános volt. Ilyenkor nem a kávé és a sör a megfelelő eszköz a vita lefolytatásához, hanem a figyelmes olvasás, a tiszta érvelés, a gondolatok szeretetteljes ütköztetése, az alázat, a tisztelet, és az igazság előtti kölcsönös meghajlás. Nem a nyilvános térből kell kivinni a vitát a kávéházak és sörkertek személyes közegébe, hanem az igazság előtti felelősséggel pontosan ott kell lefolytatni, ahol az emberek gondolatait formálta. Aki nem képes erre sértődés nélkül, annak nem szabad véleményt se mondania nagy nyilvánosság előtt. Aki a véleményét nyilvánosság előtt mondta el, annak ott is kell megvédenie azt, de legalábbis eltűrnie a kritikát.

A személyes kapcsolat (meg persze a kávé és a sör) segíthet egymás jobb megértésében, de nem lehet célja, hogy elfedje vagy viszonylagossá tegye a nézeteltéréseket, amelyek már a nyilvánosság elé kerültek, különösen, ha azok jelentősek. Mert az igazság fontos, kimondott szavainkért pedig felelősek vagyunk. Aki a nyilvánosság előtt elhangzott megnyilatkozást a személyes térben akarja semlegesíteni, összekeveri a kapcsolatot az igazsággal, és hasonló hibát követ el, mint aki a személyes konfliktust viszi ki a nyilvánosság elé. Ha egy vélemény nyilvánosság előtt hangzik el, nem a kávé és sör ideje következik, hanem a tiszta érveké. Az érveinket a publikus térben persze ugyanúgy tisztelettel és szeretettel kell a másiknak szegeznünk, mint a személyes kapcsolatban, de ilyenkor nem a kapcsolat a cél, hanem az igazság tisztázása – a hallgatók épülésére. Mert nem önmagában a nézetkülönbség rombol, hanem a téves tanítás.

Persze az is lehet jó opció, hogy nem reagálunk arra, amit tévedésnek gondolunk, vagy csak személyesen reagálunk, netalán sörrel a kezünkben demonstrálunk egy mélyebb egységet, ha az valóban létezik. Sok vitának eleve nincs értelme, ráadásul van olyan kapcsolat, amely nem bírja el a nyilvános vitát, a bajtársiasságnak is árthat, és létezik a vitatkozás betegsége is, amely egyszerűen csak rombol és viszályt szít. De van, amikor nem a vita kerülése a felelős döntés, hanem a nyilvánosság előtti érvelés amellett, amit igaznak hiszünk, vagy azzal szemben, amiről úgy gondoljuk, hogy téves és kárt okoz. Ez persze nem zárja ki a sört, bár nem is mindig teszi helyénvalóvá, a sör viszont – vagy az, amit itt jelképez – könnyen kizárhatja az igazságot. A mi Urunk szereti az igazságot és gyűlöli a hamisságot (Zsolt 45,8). Őt kövessük.