„Ne mondd, hogy a keresztény művészet lehetetlen” – mondta Jacques Maritain francia filozófus. De vajon lehet-e egészséges kapcsolat keresztények és az irodalom között? Erről a kérdésről tartottam előadást a tavalyi European Leadership Forumon. Az angol nyelvű előadásban azt járom körül, hogy keresztényként hogyan lássuk az irodalom szerepét, természetét, eredetét és célját, hogyan fogadjuk azt megfelelőképpen, és hogyan alkossunk, ha elhívást kaptunk erre. A FOCL honlapján az előadással együtt elérhetővé vált néhány interjúrészlet is – ugyanebben a témában. Akit érdekel az irodalom teológiai értelmezése, legalábbis ahogy arról én gondolkodom, kattintson az alábbi linkekre.
Előadás:
Christians and Literary Art: How to Build a Healthy Relationship
Interjúrészletek (2-3 perc):
How should a Christian understand his role as an artist?
What is a Christian perspective on the purpose of literary art?
Az előadásnak arra a részletére szeretnék reagálni, hogy senki nem jött még rá, hogy alakulhatott ki evolúció közben a nyelv. Nos, legalább két plauzibilis modell létezik.
1. A nyelv együttműködés közben alakult ki. Egy közösen vadászó/dolgozó csapat eredményesebb, ha kommunikál. Minél jobban kommunikál, annál eredményesebb, és fordítva. Ez egy önerősítő pozitív kör. Így alakult ki a nyelv.
2. A nyelv pletykálás közben alakult ki. Vadászni és dolgozni nagyon egyszerű jelkészlettel lehet, ám a klánon belüli viszonyokról beszélni jóval nehezebb feladat. Ki kinek tetszik, ki kinek tart be, ki kivel szövetkezik – erről csak fejlett nyelv birtokában lehet társalogni. A sikeres, összetartó klánok nyelvileg fejlettebbek voltak a többinél, így alakult ki a nyelv.
Egy intelligens tervezési modell nagyobb bajban van a nyelv kialakulásával kapcsolatban: a nyelvek alapvető dolgokban térnek el egymástól, mint ha nem is ugyanannak a fajnak az eszközei lennének. A nyelvek töredékében van kettős szám, a nagy többségben azonban nincs. A nyelvek egy részében nincs határozott névelő. Néhány nyelvben nincs igeraggal képzett jövő idő, és nincs nyelvtani nem, így a magyarban sincs. Nem arról van szó, hogy valaha volt egy univerzális ősnyelv, amely egyszerűsödött. Inkább arról, hogy sosem volt egységes ősnyelv, a különböző nyelvcsaládok különböző útvonalakon alakultak ki. Amennyiben az intelligens tervezés a ma ismert emberre és a ma ismert nyelvekre vonatkozott (volna), akkor ez nehezen magyarázható sokféleség.
Valószínűbb, hogy a nyelvi sokszínűség spontán kulturális mutáció eredménye, azaz evolúciós termék.
A poszt témája érdekes: jó lenne, ha lenne a kereszténységhez közelebb vivő művészet. Bár jelenleg nincs, csak nyomokban. Nagy ritkán előkerül egy, a közhelyes szájbarágást meghaladó alkotás, pl. ez a film: http://www.port.hu/ha_isten_ugy_akarja_se_dio_vuole/pls/w/films.film_page?i_film_id=169180
Kedves László,
köszönöm a hozzászólásodat. Amire utalsz, az előadásban 16:45-tól látható. A válaszodban két „plauzibilis modellt” említesz. Ezekhez egyet tennék még hozzá: a nyelv akkor alakult ki, amikor az emberek vissza akartak mászni a fára, de ez nem sikerült nekik, és dühüket, frusztrációjukat ki akarták fejezni. Aztán ehhez hozzászoktak, és akkor is folytatták, amikor már nem akartak visszamászni a fára. Szóval – abbahagyva az ironizálást – a két modell kapcsán nekem a „plauzibilis” szóval van bajom. Egy általános, de bizonyítatlan hipotézis váza nem plauzibilis magyarázat a nyelv eredetére, hanem a magyarázat hiánya. Mert hogy nincs valódi magyarázat a nyelv eredetére, ez a mai napig az egyik legnagyobb misztérium.
Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, itt olvasható egy tudományos publikáció, mely a PMC szaklapban jelent meg 2014-ben. Bemásolom ide a többszerzős cikk absztraktját:
„Understanding the evolution of language requires evidence regarding origins and processes that led to change. In the last 40 years, there has been an explosion of research on this problem as well as a sense that considerable progress has been made. We argue instead that the richness of ideas is accompanied by a poverty of evidence, with essentially no explanation of how and why our linguistic computations and representations evolved. We show that, to date, (1) studies of nonhuman animals provide virtually no relevant parallels to human linguistic communication, and none to the underlying biological capacity; (2) the fossil and archaeological evidence does not inform our understanding of the computations and representations of our earliest ancestors, leaving details of origins and selective pressure unresolved; (3) our understanding of the genetics of language is so impoverished that there is little hope of connecting genes to linguistic processes any time soon; (4) all modeling attempts have made unfounded assumptions, and have provided no empirical tests, thus leaving any insights into language’s origins unverifiable. Based on the current state of evidence, we submit that the most fundamental questions about the origins and evolution of our linguistic capacity remain as mysterious as ever, with considerable uncertainty about the discovery of either relevant or conclusive evidence that can adjudicate among the many open hypotheses. We conclude by presenting some suggestions about possible paths forward.”
László a film, ami ajánl tényleg jó, magam is láttam.
A nyelv és az evolúció viszonya viszont sokkal bonyolultabb, mint azt véli. Ha olvas a vonatkozó szakirodalomban, hamar rádöbben , azért ez nem kicsit bonyolultabb. Ami a nyelvek teljesen eltérő struktúráját illeti, szerintem téved. A teljesen polifiletikus eredet meg evolúciós szempontból is nehezen védhető. Az afrikai eredetű modern ember néma volt amíg szét nem települt? Nehezen hihető.
Viszont alá becsüli szerintem, hogy a nyelvek történelmük során képesek típust váltani -ezt pl az angol nyelven jól követhető, ahogy egy három nyelvtani nemmel rendelkező flektáló, ragozó nyelvből egy izoláló jellegű szinte rag- és nem nélküli nyelv lett, amely az utóbbi századokban mintha elkezdett volna poliszintetikus- agglutináló irányba menni (ezt egy nyelvész mondta, nem én. )
Egyébként mi az Ön foglalkozása, nem valami műszaki ember?
Ui: Csak küldés után láttam, Ádám is reagált a nyelvészeti részre.
Kedves László,
mindkét magyarázatod elég semmitmondó… kb. mint a genom véletlen kialakulása.
Nem látom a kettős számot és névelők hiányát akkora különbségnnek.
Elég hasonló nyelvtani szabályok vannak, az alany, állítmány, tárgy, határozó és jelző stb. lényegében mind mind ugyanaz. Az lenne nagy szó ha egész más logikára épülne egy nyelv — mondjuk Turing bitsorozat vagy akármi amit nem tudunk elképzelni.
Ezek a különbségek még az evolúcióelmélet számára sem megválaszolhatatlanok, nem hogy a tervezési modell számára.
Valószínűbb? A valószínűségi mező teljesen ismeretlen, nem lehet érdemben valószínűségekről beszélni… Ismered a matekpéldát, hogy milyen valószínűséggel találja el az íjász a kör közepén a fele sugarú kört?
Közben halkan megjegyezném, hogy biblikusan a földi nyelvek azután jöttek létre, hogy valaki először is „legyen” szavával megalkotta azt a világot, ahova aztán megalkotta az embert. Feltételezünk tehát egy nem földi nyelvet először.
(Bábel meg a következő téma).
Kedves Ádám!
Azt szeretném megkérdezni, hogy véleményed szerint hogyan viszonyul egymáshoz a nyelveken szólás és az irodalom? Hangsúlyoztad, hogy a szerző is csak egy másik ember, nem próféta, főpap, vagy hős. Hogyan értékeljük hát, ha valaki az állítja, hogy az Úr szól általa? Úgy tűnik, hogy pl. az Új Kálvinizmus sokkal megengedőbb ezen a téren; nem zárja ki a Lélek spirituális ajándékait, így a nyelveken szólást és a prófétálást sem. Tehát megjelenhetnek-e ezek költemény, irodalmi alkotás formájában? Általánosabban: vannak-e még prófétálók és nyelveken szólók?
Szabolcs
/Apró megjegyzés: a belinkelt cikk nem a „PMC” folyóiratban jelent meg, hanem a „Frontiers in Psychology” nevű online felületen. A PMC (Pubmed Central) nyíltan elérhető közlemények gyűjtőhelye, nem szakfolyóirat. A másik: a közlemény első szerzőjéhez, Mark Hauserhez súlyos tudományetikai problémák kapcsolódnak, óriási botrány volt ebből néhány éve. A 2011 előtti írásait – amelyeket nem vontak vissza – nagyon óvatosan kell kezelni. Ettől függetlenül ezzel az összefoglaló munkával úgy tűnik, hogy minden rendben van./
Szabolcs,
köszönöm a forrásmegjelöléssel kapcsolatos korrekciódat. Ami a szerzőket illeti, ha Mark Hauser nevét valóban be is feketítették botrányok, egyrészt itt nem saját kutatását adja közre (a cikk mások kutatásainak összegzése), másrészt hét szerzőtársa – köztük olyan nevek, mint Noam Chomsky vagy Richard C. Lewontin – már a botrányok ismeretében publikált vele, gondolom, óvatosak voltak. Mondjuk te is azt mondod, hogy ezzel a cikkel valószínűleg nincs gond.
Ami a nyelvekenszólást és a prófétálást illeti: szerintem ezek ma is működő ajándékok. A próféta és a főpap képét (a tragikus hőssel együtt) mint a romantika metaforáit említettem, melyek félrevezetőek a művész identitása számára. Hogy prófécia lehet-e irodalmi alkotás forrása, arra a Bibliában szereplő sok prófécia ad választ: rendre költeményként vannak átadva. Hogy ez modernkori próféciák vagy nyelvekenszólás esetében is helyes-e, arra nem tudok válaszolni, vagy ha mégis, inkább nemleges választ adnék, mert az újszövetségi ajándékok jellege és haszna szerintem más, mint azoké, melyek a Szentírás részeivé – vagyis normatívvá – váltak. A nyelvekenszólás ráadásul nem is emberek felé irányul, hanem Isten felé. De inkább nem keverném össze azt, amit a karizmákról gondolok, és azt, amit az irodalom szerepéről.
Ádám, dzsaszper:
A nyelv kialakulására valószínűleg sosem lesz mindenki által elfogadott modell. (Így alakultam ki, aláírás: A Nyelv.) A „plauzibilitás” egyénfüggő. Aki nem akarja elhinni, annak nem plauzibilis. Ha rengeteg embert látunk, aki vissza akar mászni a fára, és közben nyelvet fejleszt, akkor plauzibilis lehet, hogy így alakult ki a nyelv. 🙂
Ha nem látunk munka közben nyelvet fejlesztő embereket, akkor a munkamodell nem plauzibilis. Pl. a számítógépet fejlesztő emberek egyben nyelvet is fejlesztettek? (Igen/Nem) Ki-ki nézzen körül, és döntsön magában.
Az angol egy pidzsin nyelv, azért vesztette el a ragozását, mert a pidzsin nyelvek tipikusan elvesztik. (Lásd: arámi, szuahéli) Két különböző struktúrájú nyelvet (ófrancia+óangol) egybetolva egy ragvesztett nyelvnek kell kialakulnia. Ha a struktúra hasonló (lásd: angol jövevényszavak a németben), akkor megmaradhat a ragozás, így lesz a „job” szóból „jobben” ige, rendes német ragozással.
Ha az intelligens tervező a ma ismert embert tervezte volna, akkor kellene lennie egy olyan egységes ősnyelvnek, amelyet az első homo sapiensek beszéltek. Csakhogy a jelek szerint nincs ilyen nyelv, a nagy nyelvcsaládok között nincs összekötő kapocs. Úgy tűnik, hogy teljesen külön ágon alakultak ki, az őket beszélő emberek külön ágon futó evolúciója során.
A nyelveken szólás hasznos lehetett az evangélium terjesztése során, de mára diszfunkcionálissá vált. Minden kor embere olyan jeleket kap Istentől, amelyek őt meggyőzik. Ma más jelek győzik meg az embereket, ezért mások a jelek. A mai ember számára meggyőző lehet Kant istenjele: az erkölcs a hívő számára racionális, a nem hívő számára irracionális, így a magát racionálisnak tartó nem hívő abszurd ellentmondásba keveredik.
A posztra visszatérve: jó lenne, ha ma is lennének a hittel teljes mértékben összeegyeztethető, és esztétikailag kifogástalan műalkotások. Érdemes lenne őket összegyűjteni.
Szerintem egyértelmű, hogy nincs elfogadható magyarázat a nyelv evolúciójára. A belinkelt cikk részletesen elmondja és bemutatja, miért.
Arról egyébként mit gondolsz, amit Chomsky a nyelvek mélystruktúrájáról mond? Nem lehet a mélystruktúra az általánosan emberi, aminek aztán számos – szintén csak az emberre mint különleges teremtményre jellemző – felszíni struktúrái jöhetnek létre?
Nem vagyok nyelvész, de vannak nyelvész ismerőseim, szerintem a kardjukba dőlnek ‘ ha olvassák az angol mint pidgin kommentet. ( Amúgy amit Ön leírt, az nyelvészetileg kreol és nem pidgin, de az angol nyelv nem ezért lett ilyen, hasonló tendenciák más rokon germán nyelvekben is voltak, pl a dán nyugati tájszólásából is kihalt az összes nem, és alig van rag. (Míg a dán déli dialektusában három nem van, az irodalmi dán nyelvben pedig a svédhez hasonlóan már csak kettő utrum és neutrum) .
Ádám a Chomsky – Greenberg vonalat követi a nyelveredet értelmezésében, ez 2011-ig valóban az uralkodó nézet volt. Ekkor jelent meg egy közlemény a Nature-ben, ami mindent felforgatva a nyelvek kialakulásának sokfélesége mellett mutatott be bizonyítékokat. László ezt az újabb vonalat követi. Fontos azonban, hogy a Michael Dunn, a Nature-cikk elsőszerzője szerint is volt egy alapvető kognitív adottság, amelyben a sokféle fejlődési irányt vett nyelvek gyökereztek. Annyiban mond mást, hogy ez az alap nem nyelvi kognitív funkció, még mélyebben van, mint ahogy Chomsky képzelte. Lehet, hogy az ember imitációs képessége, az, hogy képes mások belső állapotait leképezni, átélni, értelmezni (mentalizálni), illetve, hogy az események és történések mögött ágenseket (értelmes cselekvőket) kezdett keresni. Erre épülhetett rá egy magasabb szintű szimbolikus kultúra, a rituálék és a nyelv együttes evolúciója (fejlődése) révén. A történetben az a csavar, hogy ezek a folyamatok egybeeshettek nem csupán azzal, hogy az ember felfedezte saját énjét, de azzal is, hogy lassan tudatára ébredt Isten létezésének is.
Szabolcs,
nem követem Chomskyt a nyelveredet értelmezésében. Hiszek az ember – és vele a nyelv – speciális teremtésében. Chomsky transzformációs-generatív nyelvelméletét pusztán annak univerzalitása miatt említettem. Felvetettem, hogy a mélystruktúra és a felszíni struktúra (vagy ahhoz valami hasonló) nem lehet-e magyarázat arra a jelenségre, hogy miközben a nyelvek különbözőek, egyik sem primitívebb a másiknál. Ehhez még azt is hozzátenném, hogy kisgyerekként anyanyelvi közegben minden ember minden nyelvet meg tud tanulni, míg ez egyetlen állatra sem igaz. Van tehát valami egyetemes tulajdonság az emberben, ami a nyelvre (bármelyikre!) képessé teszi.
A Biblia alapján (teológiai szemszögből) számomra az erre a magyarázat, hogy Isten az embert a maga képmására teremtette, nyelvi reprezentációra eredendően képes lényként. Isten a Szó által teremtett, és erre tette képessé az embert is, amikor a teremtés megnevezésére hatalmazta fel őt. A nyelv tehát hitem szerint nem kifejlődött, hanem kezdettől az ember tulajdonsága. Hogy ezt a tudomány hogyan fedi le, az egyelőre tisztázásra szorul. A nyelv kialakulására elnagyolt hipotézisek vannak csak, meg azokat befolyásoló preszuppozíciók (mint például az, hogy az ember kifejlődött, ezért a nyelv is szükségszerűen evolúciós termék).
A tudomány eredményei (és eredménytelenségei) alapján számomra valószínűnek tűnik, hogy a nyelv valamilyen alapvető szinten soha nem fejlődött ki, hanem mindig jelen volt az emberek között, csak folyamatosan változott. Izgalmas kérdés, hogy az emberre egyetemesen jellemző nyelvi képesség a nyelv (vagy az elme) mely rétegébe van kódolva. Szerintem az is izgalmas kérdés, hogy ha az adatok egyfajta poligenezis irányába mutatnak, miért ne feltételezhetnénk, hogy valóban volt valamiféle bábeli történet, ahol Isten zavarta össze a nyelvi kifejeződés módjait, miközben magát a nyelvet és az arra való képességet nem vette el az embertől.
Ádám,
Előttem az a kérdés, hogy mi az a nyelv, ami kezdettől az ember teremtett tulajdonsága, Isten teremtő szavának képmására? Nehezen tudom elképzelni, hogy ez a gége nevű szerv élettani működése által létrejött rezgés, ami a levegőben terjed. Nem emlékszem, hogy hol hallottam vagy olvastam, de valaki felvetette, hogy az, amit ma nyelvnek érzékelünk, valójában Bábeltől ered, minden ami előtte nyelv volt, az a mai (Bábel utáni) ember számára érzékelhetetlen. A nyelvekenszólás ajándéka ezt állítja helyre. Ez persze spekulatív, és nem akarok olyan olcsó „new age mysticism”-be keveredni, hogy Isten eredetileg gondolatátadással kommunikált.
Az, hogy a nyelvre való képesség hogyan szerveződik az agyban (az elme kifejezés nagyon félrevezető), igen sok adat van; valóban úgy tűnik, hogy ezek az idegrendszeri hálózatok már akkor specifikusan reagálnak a nyelvre, amikor a csecsemő még messze van annak elsajátításától. Tehát, úgy néz ki, hogy van egyetemes adottság.
Nem volt világos az írásod alapján: úgy gondolod, hogy az ember valóban „kifejlődött”? „(…) befolyásoló preszuppozíciók (mint például az, hogy az ember kifejlődött, ezért a nyelv is szükségszerűen evolúciós termék).”
Említed még a teológiai magyarázatnál, hogy a tudomány hogyan fedi le a bibliai igazságot. Véleményem szerint nem áldásos, ha a tudomány bibliai igazságokat akar lefedni, tisztázni. (Nagyot is néztem, amikor ötödik osztályos hittan dolgozatban az volt a kérdés, hogy mi a hasonlóság a nyelv keletkezésének bibliai és tudományos magyarázata között.)
Szabolcs,
szerintem a nyelv alapvetően nem biológiai (fizikai-kémiai), hanem mentális képesség, mely a biológiai képesség által jut kifejezésre. Ezért az elme szót éppenhogy helyénvalónak tartom ebben a kontextusban. Az ember evolúciójával kapcsolatban nagyon szkeptikus vagyok. (Úgy általában a neodarwinista evolúcióelmélettel szemben is.)
Említed még a teológiai magyarázatnál, hogy a tudomány hogyan fedi le a bibliai igazságot. Véleményem szerint nem áldásos, ha a tudomány bibliai igazságokat akar lefedni, tisztázni.
Nem is azt mondtam, hogy a tudomány ezt tenné vagy ez lenne a helyes. Csak azt mondtam el, hogy mi a hitből fakadó véleményem, és hogy nem tudom, ezt a tudomány hogy fedi le. Lehet, hogy sehogy. A tudomány a maga pályáján halad, így is van rendjén. Az szintén hitbeli meggyőződésem, hogy végül nem lesz ellentmondás a tudomány és a különleges kinyilatkoztatás között.
Én amúgy szólok nyelveken. Ha valakit érdekel, írok róla.
Érdekel. De csak akkor ha igazi.
Meghallgattam, és – bár a bejegyzés címe megijesztett – az előadás szerintem jó lényegi áttekintést adott, és remélhetőleg ledönt majd néhány előítéletet.
Talán csak a posztmodern, mint a szerzőt megerőszakoló olvasat metaforáját éreztem túlzónak. Mert végül az irodalom mégsem úgy kommunikáció, mint egy beszélgetés, és szerző ide vagy oda, végül magamra vagyok hagyva a szöveggel, és az nem a szerző, hanem a saját kontextusom (addigi életem, nyelvem, előzetes ismereteim, aktuális érzelmi hangoltságom, stb.), nem pedig a szerzőé alapján olvasom.
A Biblia olvasásakor a „Szerző”, a Szentlélek segítségemre van az értelmezésben, mert nem a (Bábel utáni, összezavart) nyelven szól hozzám.
Egy emberi szerző ilyeténképpen akkor sem lehet a segítségemre, ha történetesen él és beszélhetek vele, mert amit mond, azt ezen az összezavart nyelven mondja, ami jó eséllyel félreérthetek, de legalábbis lehetetlen ellenőrizni, hogy nem értem félre, hiszen simán el tudunk beszélni egymás mellett.
(Például hányféle jelentése lehet annak, hogy Isten? Vagy egy steineriánus teozófus, egy nemzeti-ezoterikus pártusherceghívő és egy ateista művészettörténész vajon ugyanarra gondol, amikor Jézus nevét leírja? stb. stb.)
Illés,
köszönöm az elgondolkodtató reakciódat. Egyetértek veled abban, hogy a szöveg bizonyos értelemben új életre kel, amikor a szerzőtől elválasztva találkozik vele az olvasó. Ez az Új Kritika (New Criticism) irányzatának igazsága is. Azt gondolom mégis, hogy éppen a posztmodern és a „Reader-Response” kritika parttalansága mutatta meg, hogy a szerzőt nem szabad eltemetnünk. Szerző nélkül nem jön létre alkotás, az irodalom olyan kommunikációs térben születik, melyet a szerző – szöveg – olvasó hármassága határoz meg. A szerző jelentést teremt, mert kommunikálni akar. Kommunikációjának lehet persze célja az is, hogy az általa létrehozott szöveg olyan új jelentést hozzon létre az olvasóval való találkozáskor, ami számára is meglepő. Az irodalomban (mint művészetben) van indirektség és tudatos többértelműség.
A szerző vendégül látása mégis fontos. A szöveg a szerző szövege. A szerző beszél hozzám, és valamit mondani akar nekem. Nekem az a feladatom, hogy meghallgassam, hogy figyeljek rá. Nem kell egyetértenem vele, de nem hagyhatom figyelmen kívül azt, aki kommunikál, és azt sem, hogy mi a szó általi cselekvésének intenciója (illokúciója). Golding meglepődne, ha A torony c. regényéből a toronyépítés fontosságát értenénk meg, Szabó Magda hasonlóképpen, ha Az ajtó c. regényében a macskák iránti fóbiás félelem szublimálását látnánk. A szöveg nem az enyém, hanem a szerzőé. Én az ő szövegével dolgozom. Nem akarom tagadni a szerzői szándék megismerésével kapcsolatos problémákat (illetve az új jelentés születésének csodáit), de a szerző halálának kimondását vakvágánynak tartom az irodalomkritikában.
Belegondolva: a hermeneutika (jobbára) a Bibliaértelmezésből alakult ki.
A Biblia esetében a szerzőről való tudásom a szövegen alapul – mindeközben a Biblia estében szöveg és szerző viszonya (lásd az Isten Igéje-fogalom jelentéseit) és szerző és olvasó viszonya (a Szentlélek jelenléte az olvasóban) is összetettebb – így soha nem lesz olyan kapcsolatom, megértésem egyetlen szerzővel sem, mint a Biblia estében (itt most a szerzőséget leegyszerűsítettem az ihlető Lélekre, persze) – de az erre való törekvés nagyjából az olvasás – nem kizárva, hogy egy-egy szöveget érthetek másként mint a szerző, (horribile dictu: lehet róla jobb megértésem is, akár) végső soron a szerző vendégül látása szerintem is jó metafora.
A szerző halála szerintem is múló divat volt (talán már a szerző feltámadásánál járunk? :)) – mert vannak egész műfajok, amiket képtelenség így olvasni (Mit kezdünk pl. a holokauszt-irodalommal, vagy akár Esterházy Javított kiadásával stb., ahol nem lehet figyelmen kívül hagyni bizonyos szövegen kívüli elemeket).
Alapvetően Gadamer és Ricoeur határozza meg, amit az olvasásról gondolok (és valamelyest Frye is), így végülis csak árnyalatok és megfogalmazás szintjén gondolkodom némileg másként.