Doktori disszertációm utolsó fejezetein dolgozom a Tyndale House-ban, aminek az egyik nagy áldása, hogy egy csomó érdekes emberrel találkozom a világ minden tájáról. Tegnap egy ausztrál tudóssal beszélgettem, aki Tasmánia szigetén él, és rájöttem, hogy nekem az egyetlen szó, ami Tasmániáról eszembe jut, az ördög. Most megtudtam, mennyi szépség kapcsolódik ehhez a magyarországnyi tartományhoz. Aztán van itt román teológia professzor, moszkvai PhD hallgató, cseh egyetemi tanár, afrikai, amerikai, dél-koreai, kanadai, és természetesen tucatnyi brit kutató. Kávészünetekben rengeteg izgalmas beszélgetés alakul ki abból, hogy kikérdezzük egymást a projektjeinkről és megismerjük egymás hátterét. Hadd meséljek el két részletet az elmúlt hét egy-egy beszélgetéséből.
Az egyik párbeszéd valahogy így zajlott egy holland professzor, egy botswanai teológus és köztem:
Én: Botswanában vannak búrok?
Botswanai: Nem, a mi területünkre nem jutottak fel. Tőlünk délre, Dél-Afrikában vannak.
Holland: A búrokkal kapcsolatban tudni kell, hogy ők nem gyarmatosítók voltak, hanem önálló telepesek.
Én: Emlékszem, gyerekkoromban láttam egy filmet, ami a búr-angol háborúról szólt, és én szomorú voltam a végén, mert a búrok veszítettek.
Holland: Mi úgy tanultuk, hogy az angolok voltak az agresszorok, a búrok csak védték magukat. Itt, Angliában, ahol élek, ennek az ellenkezőjét gondolják. A vicces az, hogy ez valahol mélyen még mindig bánt. (Nevet.)
Én: Botswanában mekkora a keresztények aránya?
Botswanai: A statisztikák szerint 72 százalék. De szerintem ez nem helytálló.
Én: Mennyivel vannak kevesebben?
Botswanai: Nem kevesebb, jóval magasabb az arány.
(A holland és én egyszerre nevetünk fel: erre a válaszra európaiként egyáltalán nem voltunk felkészülve.)
***
Másnap vacsora után a konyhában a botswanaival, egy dél-afrikai filozófus-teológussal és egy amerikai professzorasszonnyal beszélgettünk.
Dél-afrikai: Zuma elnök alatt az országunk a szakadék felé halad. Mandelát nagyon tiszteljük, de a változások egybeestek a technológiai forradalommal és ez katasztrofális következményekkel járt az országunkra nézve. Botswana viszont a mi nézőpontunkból sikertörténet.
Botswanai: Mi is így látjuk. Nem minden tökéletes, de nagyon sokat fejlődött az országunk, és a fejlődés kiegyensúlyozott. (Ő maga egyébként éppen a keresztény teológia és a társadalmi fejlődés kapcsolatát kutatja.)
Amerikai: Mikor legutóbb Afrikában jártam, Botswanába sajnos nem jutottam el. Ruandában viszont nagyon megrázó tapasztalatokat szereztem. Borzasztó történeteket mesélnek az emberek a népírtás idejéből. Ellátogattunk viszont falvakba, ahol a megbékélési program hatalmas sikerrel járt. Az erőszakoló és az áldozata, meg a gyilkos és az áldozat családtagjai együtt építettek házakat. A vétkes megépítette az áldozat házát majd a falu közössége döntött arról, hogy építhet-e magának is házat köztük.
Dél-afrikai: Láttad az As We Forgive c. filmet?
Amerikai: Igen, nagyon megrázó és igaz a film, csak éppen azt hagyták ki belőle, hogy ezeknek az embereknek a megbocsátás Krisztusban vált lehetségessé.
Dél-afrikai: Na ez a jó Afrikában, hogy ott nem kell kivenni a vallást a történetekből, hogy eladhassuk a szélesebb publikumnak.
Botswanai: Az igazán megrázó az, hogy a ruandai mészárlást keresztények követték el. Ruanda lakosságának 98%-a keresztény volt a népírtás idején.
(Csend.)
Amerikai: Ezen sokat töprengtünk mi is. Úgy tűnik, hogy két szöveg létezik. Az egyik a felszíni szöveg, a másik a mélyen lévő szöveg. A felszínen lévő szöveg a kereszténység. A mélyen lévő szöveg a törzsi identitás.
Botswanai: De hát a kereszténység pont két dolgot parancsol: szeresd Istent és szeresd a felebarátodat!
Amerikai: A népírtás idején a mélyen lévő szöveg felülírta a felszíni szöveget.
Dél-afrikai: Az igazán nagy kérdés az, hogy vajon a ruandaiak esetében az evangélium miért nem vált mélyen lévő szöveggé, miért nem írta felül a törzsi identitást.
(Megint csend.)
A csendben azon kezdtem gondolkodni, hogy ez nálunk vajon hogy van. Felülírja-e az evangélium a mi törzsi identitásunkat? Felülírja-e a politikai meggyőződéseinket és preferenciáinkat? Felülírja-e az evangélium a magyar történetünket? Felülírja-e a családi történeteinket? Az egyéni történetünkből eredő identitásunkat? Felülírja-e azokat a narratívákat, amelyek nem az evangéliumból származnak? Mi a valódi identitásunk? Ki a valódi identitásunk? Ki az én identitásom? Végül a tasmániai professzornál kötöttek ki a gondolataim, aki az önmegtagadásról ír éppen könyvet Márk evangéliuma alapján. A professzor szerint a könyv központi gondolata az lesz, hogy nem találjuk meg önmagunkat addig, ameddig nem önmagunkon kívül, Krisztusban van az identitásunk. Mert ha nem Krisztusban van az identitásunk, lehet a keresztények társadalmon belüli aránya akár 100% is, nem lesz jelentősége.
Ezt szeretem a nemzetközi környezetben. Olyan rálátást kap az ember dolgokra, összefüggésekre, amilyet máshogy soha. Jó az írás!
Én is köszönöm hogy megosztottad az élményt. A vége viszont sokkal jobban tetszik 🙂 Isten áldjon !
Számomra kérdés, hogy tudjuk-e a Bibliát minden ilyen rejtett „második szövegtől” függetlenítve értelmezni, és vonatkoztatni a körülöttünk zajló világ eseményeire?
Létezik-e egyáltalán az Ige ilyen steril, kulturális, családi,egyéni történetből származó narratíváktól mentes, objektív értelmezése?
És ha van ilyen, képesek vagyunk-e eljutni erre – képesek vagyunk-e minden máshonnan származó, belső „második szövegünk”-et teljesen tudatossá tenni magunkban, és tudatosan elvonatkoztatni ezektől Isten Igéjének olvasásakor, értelmezésekor?
Valami ilyesmiről gondolkodtam én is pl. a kultúra kapcsán itt, a nemzeti identitás kapcsán pedig itt.
Sziasztok!
Valahol a kulcs az újjászületésben van. Nem hiába mondta Jézus Nikodémusnak is hogy szükséges az újjászületés. Csak a szív megváltozása okoz tényleges változást, akkor íródik felül a mély szöveg, és a második szöveg fontos, azt nem kell eltüntetni. Jézus is egyszerre volt názáreti és Isten Fia, csak tudni kell a prioritásokat.
Ez is biztosan benne van, de akármilyen furcsa, az igazság az, hogy sokszor nagyon odaszánt, buzgó keresztények is részt vettek a gyilkosságokban. Néha templomokból indultak útnak hutu csoportok a tuszi-vadászatra. Timothy Longman bostoni politológus Christianity and Genocide in Rwanda (Cambridge University Press, 2011) c. könyvében próbálta konkrét példák vizsgálatán keresztül megérteni a jelenséget, és azt figyelte meg, hogy miközben egyes keresztény vezetők és gyülekezetek ellene voltak a népírtásnak és felszólaltak ellene, más keresztény vezetők és gyülekezetek viszont hallgatólagosan vagy aktívan támogatták azt. A ruandai kereszténység történetének felgöngyölítésével Longman arra a következtetésre jut, hogy a kereszténység Ruandában szorosan összefonódott a gyarmati politikai vezetéssel, és annak változó szempontjaival. A hutu-tuszi szembenállás így részévé vált a keresztény világnak is, és amikor egy korábbi helyzetben a vezetők nem szólaltak fel a polgárháborús helyzetben elkövetett atrocitásokkal szemben, az emberek fejében nem állt össze, hogy ez a törzsi politika ellentétes a keresztény hittel. Ezt innen nekünk nagyon nehéz megértenünk, de ha arra gondolunk, a magyar kereszténységben az antiszemitizmus vagy egyes helyeken a románellenesség úgy ment keresztül, mint kés a vajon, akkor talán valamit mégis sejthetünk az ottani realitások erejéből. Ha az evangélium nem kérdőjelezi meg és bizonyos értelemben nem írja felül a mi törzsi és egyéb természetes identitásunkat, akkor a mélyen lévő szöveg nálunk sem az evangélium lesz. Ezt nekünk, újjászületett keresztényeknek is észben kell tartanunk.
Ha van még ilyen történeted az ottartózkodásod alatt, kérlek írd meg!
Veress Ernő erdélyi baptista lelkipásztor, egyházelnök volt. 1970-ben Bukarestben tanult a teológián. Rendszeresen együtt imádkozott egy román teológussal, Petre Dugulescuval. Az egyik ilyen közös imádkozásukról így számol be:
„(Dugulescu) egyszer így imádkozott:
-Uram, add, hogy sok román megtérjen!
-Ámen – mondtam rá. (Románul imádkoztunk persze.)
Aztán folytatta az imát:
-Uram, add, hogy minden román megtérjen!
Megint „Ámen” volt a válaszom.
Aztán amikor rám került a sor, így kezdtem imádkozni:
-Uram, kérlek, hogy néhány magyar is térjen meg!
Miután befejeztük az imádságot, barátom ezt kérdezte:
-Te, Veress! Mit csináltál most velem?
-Én veled semmit. Te minden románért imádkoztál és a magyarokat kifelejtetted. Én azokért imádkoztam most.
Ha jól tudom, a 2. VH-t kirobbantó, holokausztot végrehajtó Németország erősen és nagyrészt protestáns volt…
Szia Ádám!
Szerintem az, hogy ki mennyire odaszánt keresztény, mi csak a cselekedeteiből látjuk, a szívét nem ismerjük senkinek. Újjászületésünk után elindul egy folyamat, amikor is lelkünk, szívünk, értelmünk befogad új igazságokat s kivet meglévő hazugságokat… lassan kiábrázolódik Krisztus.
Nekem gyanús a 98%. Ruandában 98% újjászületett keresztény van? Biztos senki nem gondolja így. Szerintem Veszt-nek igaza van az újjászületéssel kapcsolatban és amit te teszel hozzá válaszul, az szerintem azt jelenti, hogy az újjá született emberek a megszentelődés útján járnak és sokszor a problémákban, a bajok idején derül ki számukra is, hogy szívükben átadatlan helyek vannak…
Igen, egyetértek.
Egy másik blogon vitába szálltam egy 10 gyerekes ” gyakorló katolikus ” anyával, aki kifejtette, hogy támogatni kell a burmaikait a muszlim kisebbség ( rohingya népesség) kiírtásában, sőt az összes muzulmánt meg kellene ölni.
Amikor felháborítónak találtam, és meg is írtam neki, hogy ezzel fiatal lányok megerőszakolásával, megkínzásával ért egyet, és a burmai katonák gyakran elevenen égetik el őket utána, akkor jól megkaptam a magamét, „senkiházi farizeus”- nak nevezett.
Itt olvasható egy régebbi interjú a szimpatikus ” gyakorló katolikus ” anyukával.
http://mandiner.blog.hu/2009/12/24/sok_sok_remenyt
Aki szerint jó dolog, ha muszlimokat megkínozzák, megerőszakolják, és megölik. Mert ő félti a 10 gyerekét, ezért inkább azok haljanak meg.
Döbbenetes, de megmondom őszintén, elég sokat elmond, hogy a kormányzat hisztérikus gyűlölet – propagandája mennyire erkölcsileg vállalhatatlan következményekkel jár már.
Pedig a bevándorlási korlátozásokat amúgy jogosnak tartom.
Csak azért nem mondom, hogy Tímea esetén a belső kód felül írja a hitet, mert a vita alapján nekem az jött le: nincs is semmilyen tényleges hite. Az neki csak törzsi hagyomány, ami nem jár semmivel.
Az Utolsó Ítéletről szóló Jézus beszédre, amit bemásoltam neki, hogy térjen már kissé észre, az volt a reakciója: ” nem érdeklik a farizeusok ( ez én lennék ugye) kenetteljes példabeszédei. ”
Mondjuk Jézus azt a figyelmeztetését aki ” kenetteljes példabeszédnek ” nevezi, az nem lehet hívő, semmilyen értelemben sem.
„Én: Botswanában mekkora a keresztények aránya?
Botswanai: A statisztikák szerint 72 százalék. De szerintem ez nem helytálló.
Én: Mennyivel vannak kevesebben?
Botswanai: Nem kevesebb, jóval magasabb az arány.”
😀 Ezen en is felnevettem.