Vészhelyzet – pontosabban veszélyhelyzet – van. A koronavírus-járványnak itt még csak az elején vagyunk, de már le kell mondanunk külföldi utakat, elmaradnak várva várt koncertek, bezárnak a mozik és színházak, törölnek izgalmas konferenciákat, lakatot tesznek kedvenc szórakozóhelyünk ajtajára, az egyetemen váratlan tavaszi szünet szakad a nyakunkba, talán még a munkánkat is haza kell vinnünk, és egyre jobban izgulunk, vajon mi is el fogjuk-e kapni a betegséget, na és persze mi lesz idős vagy beteg rokonainkkal. Fogalmunk sincs, meddig tart a veszélyhelyzet, és hogyan fog kilábalni belőle a világ, amelyik az elmúlt évtizedekben mindent lázasan és makacsul a globalizációra és a nyitottságra épített. Akárhogy is lesz, itt az idő, hogy újra felfedezzünk két régi jó barátot.
Az egyik a könyv. Gyerekkoromban előfordultak áramkimaradások, ezért mindig tartottunk otthon gyertyákat, és tudtuk, hol kell azokat keresni a vaksötétben. Amikor elment az áram, előszedtünk párat, és a lakás néhány pontján elhelyeztük őket, hogy legalább a tárgyak körvonalait lássuk. Emlékszem az egyik esetre, amikor órákon át tartott a sötét. Azért emlékszem rá, mert édesapám összegyűjtött bennünket a konyhába, és a gyertyafénynél egy könyvet kezdett olvasni nekünk. A történet egy finn árvagyerekről szólt, akit Sipi apó, az uradalom öreg szolgája nevelt. Összekucorodtunk, kizártuk a külvilágot, pontosabban az zárt ki bennünket, és máris ott voltunk egy régi finn jurtában, ahol csodás dolgok történnek, de a legcsodásabb velünk történik, akik végre behunyhatjuk a szemünket, hogy messzebb lássunk az itt és mostnál. És közben nem akartam máshol lenni, csak ott és akkor, abban a körben, ahol a könyv megnyílt. Mi lenne, ha a koncert, a meccs, a konferencia, a buli helyett elővennénk egy könyvet, amit talán egyszer a nagymamánk ajánlott, vagy éppen mi vettünk évekkel ezelőtt, csak soha nem nyitottuk ki?
A másik elfeledett barát a természet. A városunk vagy falunk melletti erdő, domb, sétány, hegy, legelő, tisztás. Az a hely, ahol éppen most duzzadnak az ágak a kipattanásra váró rügyektől, ahol a friss fű zöldíti be a bokrok alját, ahol a tavasz illata lengi be a tájat, és a madarak is ünneplik a feltámadást. A mandula virágzik. Az aranyeső is kezdi kibontani ragyogó sárga leveleit. Lassan nyílik a tölgyesekben a kék ibolya. Minden azt kiáltja – mármint kint, Isten teremtett világában –, hogy az élet az úr. Kedvenc prédikátorom, Charles Haddon Spurgeon mondta, hogy a lélek egyik legjobb orvosa a természet. Ha súlyos a lelked, menj ki Isten világába, abba a modern ember elől szinte elzárt térbe, amit nem te alkottál, és nézz fel a felhőkre, simítsd végig a kezed a fa kérges törzsén, érintsd meg a mohát, szippants mélyet a földszagú levegőből, hallgasd a dongók dongását, a harkály kopogását, fogd meg a puha fűszálat, és kezdj hálát adni a Teremtődnek az életért! Tegnap olvastam egy cikket arról, hogy vajon lelkileg kibírják-e majd az utat az első Mars-utazók, és a mellékelt képen egy élettelen, vörös tájat láthattunk. Na a Föld pont nem olyan, mint a marsbéli táj, de vajon ismerjük-e még?
A járvány most bezár koncerttermeket, szórakozóhelyeket, egyetemeket, és lezár országhatárokat. De ahogy mondani szokták: minden krízis lehetőség.
Kapcsolódó cikkek:
Köszönöm!
Napok óta azon gondolkozok, hogy ennek az egész pandémia helyzetnek van egy nagyon (számomra legalábbis) erőteljes szimbolikus üzenete, mégpedig a pánik és a kényszer miatti csend üzenete.
Régiókat, tartományokat, sőt egész országokat zárnak le. Rendezvényeket tíltanak be, karanténok, vesztegzárak sorát vezetik be, az emberek nem utazhatnak, valahol már utcára sem mehetnek…stb, tehát megáll az élet. Olyan intézkedések sora ez, amely a világot csendre kényszeríti. Talán nem véletlen ez az egész helyzet. Úgy gondolom Isten szeretné ezt a szimbolikus csendet, hiszen ő már nagyon rég nem jut szóhoz ebben a világban. És mit üzen ez a csend? Egyrészt szerintem azt, hogy Ő bármikor csendre tudja inteni a világot ha akarja. Másik, hogy mennyire rá van utalva az ember Istenre, hiszen megjelenik egy vírus, és pillanatok alatt összeomlik az az agyon istenített és hatalmasnak gondolt pénz, tőzsde, gazdaság…stb.
Érdemes imádkozni azért, hogy ebben a csendben sokan hallják meg Isten hangját.
„………………………………………………………………………………….
Érdemes imádkozni azért, hogy ebben a csendben sokan hallják meg Isten hangját.”
Egyetértek, és maradok tovább imatársa azoknak, akik ezt a szolgálatot végzik.
Nagyon köszönöm!
Sokszor bele tudunk sűlyedni a hírek által keltett mocsárba, miközben az élet sokkal szebb és értelmesebb, mint ahogyan a félelem diktálná nekünk. Jó, hogy van, aki kizökkent az apátiából, és felnyitja a szemünket arra, ami van, amit elérhetünk, amit a mindennapok rohanása miatt el is feledtünk…
Mégegyszer köszönöm! 🙂
Az első bekezdés végére érve kíváncsian vártam, hogy megtudjam, ki is ez a két jó barát. Amikor megláttam, hogy egyikük a könyv, nagyot dobbant a szívem! :0) Amióta az eszemet tudom, ki sem mozdulok otthonról könyv nélkül. Megnyugvást ad, hogy bármilyen helyzetben elővehetem, így hasznosan töltöm el az időmet.
Úgy érzem, a másik barátunkat elhanyagoltuk az utóbbi időben, pedig az embert bizony csodálatosan fel tudja tölteni egy jó kirándulás a természetben testileg-lelkileg egyaránt. 😀
Köszönöm ezt a szívmelengető és értékes bejegyzést!
Legutóbb is egy betegség adott a kezembe három jó könyvet, amiket végig tudtam olvasni. Megérte.
Hát igen..21 óra körül jöttem haza.. Felére csökkent az utasok száma.. Sehol a randalirozó tömeg..Minden csendes-békés volt..
„……………….. Akárhogy is lesz, itt az idő, hogy újra felfedezzünk két
régi jó barátot. Az egyik a könyv. …………………………………..”
Azt tapasztalatom, itthon érzékelhetően lassul a net. Összefüggést vélek
felismerni a krízishelyzettel. Kényszerűségből többen vannak otthon, diákok
online kapják az oktatást, stb.. Reménykedem, lesznek olyanok, akik most újra
felfedezik a fönt említett jó barátot a könyvet. Ám kihasználva korunk vívmányát,
ebook-kot olvasnak. Tudom, vannak akiknek ez nagy segítség, mivel lehetőségeik
korlátozottak. De úgy gondolom, a poszt írója elsősorban a papír alapú könyv
olvasására biztatja azokat, akiknek erre van lehetőségük, annak ellenére, hogy
sokszor praktikusabbnak, kézenfekvőbbnek tűnik ebook – kot olvasni.
„A másik elfeledett barát a természet. ……………………………….”
E nagyszerű vívmány lehetővé teszi a másik barát, a természet felfedezését is,
…… de virtuálisan. Lehetnek olyanok, akik számára ez kielégítő, és a neten
barangolva fedezik fel azt. Ott is hallhatják „a madarak ünnepét, … a dongók
dongását, a harkály kopogását,……”, tovább terhelve ezzel a hálózatot.
Bárcsak az élet rácáfolna feltételezésemre, és a lassulást más okok befolyásolnák!
Az Isten arra tanít hogy minden rosszat is a javunkra fordíthat, higgyünk ,mert a Teremtő örök,szavai ,igei, örökérvényűek.Az Igazság és élet.
Tegnap az alábbit írtam:
„……… …………. itthon érzékelhetően lassul a net. Összefüggést vélek
felismerni a krízishelyzettel. ……………………………………….”
Következtetésem alaptalannak bizonyul. A net sebessége érzékelhetően gyorsul.
Gyorsabb a krízishelyzetet megelőző időszaktól, pedig terhelése növekszik.
Köszönet a mindeneket felügyelő Úrnak, és a szolgáltatónak.
„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7)
Kedves Ádám ! Ismerőseim között elterjedt vélemény ,hogy az Úr visszajövetele ,közel van ,koronavírus kapcsán merült fel. Mi ebben a témában a Biblia tanítása, Vehetjük az utólsó idők jelének,?? Ha van erről kész Írás az is szivesen elfogadom, Elnézést ,hogy eltértem a fentiektől ,de azt hiszem most érthető.
Ezt már sokszor gondolták, jóval nagyobb kataklizmák idején is, mint a mostani, a jelen eseményekből tehát nem vonnék le messzemenő következtetéseket. De az Úr úgy jön el, mint egy tolvaj, akire nem számítanak, ezért mindig készen kell lennünk a fogadására, szerintem ez a lényeg.
Az ember azt gondolja, ez a világ kiszámítható és biztonságos.
Aztán egyszer csak szembesül vele, hogy mennyire nem.
Joel szavai forognak bennem napok óta:
„Vének! halljátok meg ezt, és hallgassátok meg, e földnek minden lakói! Történt-e ilyen a ti időtökben, vagy a ti atyáitoknak idejében?”
Olvasni és kirándulni. 🙂 Remélem ez is eljön nekem, de amióta kitört a frász, én éjjel-nappal dolgozhatok. Mindenki az informatikus szakemberektől várja a megoldást – legyen minden online azonnal!
Attól tartok, a világ nem fog visszatérni a régi kerékvágásába. Elmúlik majd a vírus és annak gazdasági hatásai, de ahogy a korábbi válságok után az emberek bekalkulálták a megismert rizikófaktort és kitalálták, hogyan tudnak úgy változtatni, hogy tartósan kivédjék a negatív hatásokat, most is ez várható – ez pedig maradandó nyomot fog hagyni. Ahogy a pénzügyi válság után szabályzói és rendszerszintű változtatások (Basel III, stb.) biztosíták, hogy még egyszer ugyanez a fajta a krach ne üthessen be, most a gazdaságot, kommunikációt, munkát, termelést, szállítmányozást, stb. amennyire lehet digitalizálni, robotizálni automatizálni akarja majd mindenki – és erre már szabályzói kényszer és általánosan ismert és elfogadott, megkérdőjelezhetetlen indok van/lesz. Az online eddig egy nice to have és trendi dolog volt, most már kötelező. Érdekes, hogy a virtuális tértől eddig talán idegenkedő ismerőseim is kérdés nélkül illeszkednek be az új szisztémába. Amiatt sem panaszkodunk nagyon, ha a boltban nem fogadják el a készpénzt csak a contactless kártyát, vírusvédelmi okokból. Az emberiség fog megoldást találni, de közben egy még szorosabb csapdába lép bele (ahogy a valamelyik korábbi cikkben említett Harari szerint ez mindig is történt a fejlődés eredményeképpen).
Én is osztom azt a véleményt, hogy nem helyes ezekben az esetekben rögtön szélsőséges apokaliptikus következtetéseket levonni. Több oldalról is problémás. Egyrészt ezek a következtetések gyakran félelem-vezéreltek. Ami egyébként érthető, csak nem megfelelő támaszték. Hirtelen sokan máshogy (jobban?) várják az Urat, mint annakelőtte, de igazából nem az Úr miatt, hanem a megélt aggodalom miatt. Érthető, de kicsit félrecsúszott dolog.
Másrészt a kereszténységre, de általában a nem istenkereső emberiségre is jellemző volt az elmúlt két évezredben egészen a mai modern korig, hogy súlyosabb csapásoknál, kritikus eseményeknél a végső időkbe helyezze önmagát. Egyszerűen azért, mert az ember ilyen fajta, ha baj éri, az ego rögtön akkorára növeli a megélt sokkoló eseményt, hogy egyben rögtön apokaliptikus szinten dolgozza fel önmaga számára. Erre számos történelmi példát lehet hozni, tényleg majd végtelent. Nagyon sok hittestvérünk helyezte a saját életébe, de legalábbis az őt követő generáció idejére az Úr visszajövetelét – gyakorlatilag a korai egyháztól kezdve.
Harmadrészt osztom Ádám véleményét, hogy a múltban számos ennél nagyobb csapás érte a fajunkat (a középkorban, mikor az általános lehűlés és a pestis együtt irtotta az emberiséget), vagy épp találhattunk olyan dekadenciát, ami teológiai értelemben egyenesen vezethetett volna a végjáték felé, de mégsem. A pápaság intézményében lett volna nem egy ilyen megragadható emblematikus pont – és akkor a még mindig csak nagyon ide vagyunk ragadva az európai civilizációba, de az emberiség a keleti kultúrával sokkal tágabb. Illetve a XX század vérgőzös és egészen elképesztően, mélyen gonosz momentumainál is joggal gondolhatták sokan, hogy nahát ennél már nem lehet tovább. Ezek csak lépcsők voltak végül az üdvtörténelem nagy pályáján. Aztán, ha az igazán nagy történelmi sebektől el is tekintek, csak az én kis rövid életem során is számos olyan kisebb-nagyobb esemény láttam, ami azonnal apokaliptikus következtetéseket, vagy konkrétan antikrisztusi hangokat hozott. Ezek apróságok a korábbi nagyobb csapásokhoz képest, de a hangok mégis nagyon erősek voltak. A rendszerváltás követő szellemi anti-ébredés, a technológiai fejlesztések (vonalkód, internet, aztán azok mind a közhasználat tárgyává válva elvesztek ilyenek lenni, pedig még könyvek is születtek erről), maga a Y2K pánik, a WTC (ami tényleg kemény volt, emlékszem pánikban hívtak fel testvérek, hogy mindjárt itt az antikrisztus) és a terrorizmus átalakulása, stb… Jöttek a dolgok, megkapták a maguk „itt a vég” pecsétjét, részben elmúltak, vagy evolválódnak valami nagyobb felé. A Föld vajúdása nagyon rég tart és számos pontja volt.
Negyedrészt pedig problématikusnak tartom, hogy az ilyen események az egyházi kommunikációt is nagyon rángatják. Számos pásztort hallok „békeidőben”, mikor nem kap ingert rá, akár évtizedekre tervezni, hosszú távra gondolkozni. Már abban az értelemben, hogy az utódlásról elmélkedik, épp látásmódtól függően az Isten Királyságát a Földön hogy lehet megvalósítani a következő 30 évben, vagy épp politikai súlyt hogy lehet szerezni, ki lelkiismerete és teológiája szerint. 🙂 Akkor alapvetően sokszor a „hogy érvényesüljünk a világban” életérzés dominál a gyülekezetek önképben és az erről való beszédben is. Olyankor nem nagyon merül fel, hogy mindjárt vége mindennek. Legfeljebb Szilveszter este, mert akkor kicsit megint mindenki rá tud erre lelkizni. Majd mikor történik valami ijesztő, ez az életérzés óriásit vált, egészen rövidtávúvá válik és a kommunikációban hihetetlen erősen dominál a végítélet, a végidők. Ez persze érthető, de sokszor aggasztó, mert arra mutat, hogy pont-események hajszolják ide-oda az üzenetet és nem a mély látás arról, hogy hova tart ez a világ és miért várjuk mindenképp a vőlegényt (akár van pont-esemény, akár épp nincsen). Ami elidegenít, az az, hogy ez a felszínen játszódik le az emberek lelkében, nagyon reaktív, nagyon sokszor félelem (de legalábbis ijedelem) hajszolt. Láthatóan sokszor a vezetőknél is. Néhol egészen el tud menni a rettegésig, pedig mi pont a másik oldalán kellene ülnünk a szekéren. Nem szabadna hagynunk az üzenetünket befolyásolni. Az stabilan Róla szól békeidőben, válság időben, mélyebb annál, hogy a felszínen történt dolgok ennyire radikálisan tolják ide-oda.
A végidő-várás egyébként kontraproduktívvá válhat könnyen. Egy adott
krízisben ránk hívőkre szükség van. Mert meg vagyok győződve arról, hogy világítunk a világban. Nem a pánikunkkal, hanem az Úrba vetett bizalommal, hogy van reménységünk abban, aki még a mező liliomait is öltözteti. De sok hívő nagyon rápörög a közelgő pusztulásra és ott már nem tudja átélni a világ felé azt, hogy ne rejtse el a lámpást, mert már számolja a napokat a végéig. Elviszi a fókuszt belül és aztán már kifelé is. Legalábbis tapasztaltam ilyet.
Apokaliptikus vízió nélkül is épp elég nagy a baj jelenleg és épp elég a dolgunk, emberiségnek. Nem a vírus miatt, hanem a hatása miatt. És Steve szerintem nagyon jól mondja, ez nagyon sok változást fog hozni most a Földnek. Olyan törékeny már ez a bolygó, ez a túltöltött nyugati civilizáció. Akkor is, ha nem holnap van bibliai értelemben még vége. Ahogy már sok nagy gondolkodó sokszor kifejtette, egy ilyen vírus megjelenése és végigömlése a Földön gyakorlatilag elkerülhetetlen volt. Benke Laci mutatott nekem a napokban egy Bill Gates előadást, de számos hasonló volt korábban – nem nóvum, ami most történik. Az, hogy ez egy viszonylag szelíd variáns (nem egy magas, 20%+ halálozási aránnyal rendelkező), még kegyelemként is felfogható. Kapott az emberiség esélyt úgy ezzel megbirkózni, ahogy egy pusztítóbbnál egyáltalán nem lett volna erre mód.
Szóval szerintem ettől a mostani eseménytől függetlenül szeretjük és várjuk az Urat, világítunk a világban és van reménységünk mind a holnapra, mind a halálunk utánra. De nem csak most, bajban, hanem két éve is, mikor épp minden felfelé ment éppen. És ha ez épp nem valami nagy gyújtópont, hanem megy tovább a világ kicsit máshogy a végén (persze az egyszeri végjáték felé) és megint jönnek nyugodtabb évek, akkor ugyanúgy. Nem elgyengíteni szeretném ezzel azt a lehetőséget, hogy figyelni kell az idők jeleit. Én is azok közé tartozom, akik pl. Izrael államként való létrejöttét fontosnak tartják. De ha tévedek, ha igazam van, a fókuszt nem rángathatja meg egy-egy csapás, se nem vezérelheti az aggodalom, vagy akár a félelem. Szerintem.
Ja, egyébként én is home office, elenleg nálunk is rengeteg a munka, de úgy látom sajnos nem sokáig. Vagy nem úgy, mint eddig. Én sem látom pontosan a holnapot, de ez nem változtat azon, hogy abszolút bizalmam van abban, aki eddig is tartott a kezében. Olvasni és kirándulni pedig: igen. 🙂
Ádámnak köszönöm a higgadt, bölcs, a figyelem lényegre irányító, Stévnek a
kompetens, Lórándnak pedig a nagy ívű történelmi áttekintés igényesen meg –
megfogalmazott kommentjét.
„…………….. Stévnek a kompetens, ………………. kommentjét.”
Bocsánat. Steve nevét úgy írtam, ahogy magamban kiejtem. Helyesbítek:
„……………. Stevenek a kompetens, ………………. kommentjét.”
Rendkívül érdekes téma az utolsó idők.
Pár hónapja elkezdtem tanulmányozni mit is ír a Biblia erről.
A tanítványokat is nagyon érdekelte a téma (Máté 24):
„Mondd meg nekünk, mikor lesznek meg ezek? és micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének?”
Ami feltűnt, hogy Jézus amikor elkezdte sorolni, hogy milyen jelei lesznek a visszajövetelének, egy felszólítással kezdte mondandóját:
„Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket. Mert sokan jőnek majd az én nevemben, akik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus; és sokakat elhitetnek.”
Lukácsban így: ” ..mert sokan jőnek el az én nevemben, kik ezt mondják: Én vagyok; és: Az idő elközelgett; ne menjetek azért utánuk.”
Jézus figyelmeztetése: El ne hitessen benneteket, hogy ők a Felkentek, és kövessék őket!
Vagyis a tanítványokat is eltudják majd hitetni ha nem vigyáznak.
És nem kevesen lesznek azok akik azt fogják állítani, ők a felkentek, a messiások.
Jézus tehát elsőként, a hitetést nevezi meg. Olyan erős hitetés lesz, hogy sokan fogják követni ezeket a hamis Krisztusokat.
Itt felmerül bennem egy kérdés.
Tudjuk, hogy amikor itt Jézus a visszajöveteléről beszélt, kik voltak ott: Péter, Jakab, János és András.(Luk13:3). Azt is tudjuk, hogy Jézus saját szavai alapján az ő szolgálata itt a földön csak a Izraeliták felé szólt: „Nem küldettem, csak az Izrael házának elveszett juhaihoz.” Itt is Izraelitákkal beszélt.
Amikor Jézus figyelmezteti a tanítványait, hogy vigyázzatok el ne hitessenek titeket, mondván én vagyok a Krisztus, azt is jelentheti esetleg, hogy a zsidóságban fognak megjelenni olyan hitetők, akik elhitetik a zsidóságot, hogy ők a felkentek.
Mint ahogy Jézus idejében is nagyon erős volt a messiás várás, és sok önjelölt messias volt abban az időben.
De vonatkozhat minden keresztényre is akár, hogy sok hitető fog kijönni, hogy ők a felkentek. Bár azt nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy egy keresztényt el lehessen hitetni , hogy Gipsz Jakab a Krisztus.
Én úgy gondolom ez a hitetés inkább a mai napig messiásukat váró zsidóságra jelent nagyobb veszélyt.
Megtörténhet tehát, hogy az utolsó idők ELSŐ JELE, a zsidóságban (vagy talán a keresztények között is) megjelenő sok hitető ember, akik elég sikeresek lesznek,és eladják magukat mint a Messiások.
Egyenlőre nem tudom, hogy ez a jelenség jelen van e a zsidóságban, mert a kereszténységben ezt nem látom, hogy önjelölt felkentek átvették volna Jézus helyét.
Tudom, hogy sokan vannak akik mint egy tabut kezelik az utolsó idők vizsgálását, mondván Isten titkai ezek is, de én úgy gondlom, nagyon is fontos kutatnunk, ha már Jézus elég pontosan elmondta a tanítványoknak, mik is fognak történni a vég időkben.
Ha ez annyira nagy titok lenne amikről nem kell az Urat váróknak tudniuk, akkor Jézus sem részletezte volna az eljövendő eseményeket. Akkor a Biblia számtalan próféciái is melyek az utolsó időket írja le, fölöslegesen lettek lejegyezve, úgy vélem.
Én szeretek erről gondolkodni, és most ez a teljesen megrázó esemény még aktuálisabbá teszi, hogy tanulmányozzuk Isten Igéjét ebben a témában is szerintem.
Ádám?
Krisztus eljövetele óta a végső időkben élünk (vö.: ApCsel 2,16-17; 1Kor 10,11; Zsid 1,2; 1Jn 2,18). De a poszt most a könyvekről és a természetről szól.:)
Igaz, valóban a könyvekről és a természetről szól, rossz helyre kommenteltem, elnézést.😌
Kedves Erzsébet – semmi probléma! Viszont javaslom inkább „Sztív”-nek ejteni. 🙂
Ma már van egy kis időm könyvet olvasgatni is egyébként (persze a Bibliát eddig sem hanyagoltam el), illetve bicikliztem is egyet az erdőben a minap, szóval alakul a dolog! 🙂
„…………………………… Viszont javaslom inkább “Sztív”-nek ejteni.”
Ok. 🙂