Bár Stephen H. Webb teológiai kacskaringóit nem feltétlenül követném (az evangéliumi szabadegyházi háttérből induló teológus és filozófus – rövid lutheránus kitérővel – 2007-ben a római katolikus egyház tagja lett), és a politikával valamint a kultúrával kapcsolatos nézeteit sem fogadom kritikátlanul, nemrég megjelent The Divine Voice: Christian Proclamation and the Theology of Sound (Az isteni hang: keresztény proklamáció és a hang teológiája) c. könyvében nagyon fontos gondolatot fogalmaz meg a Biblia értelmezésével kapcsolatban. Amikor Webb a hang teológiájáról beszél, szavainak különös súlyt ad az a tény, hogy ő maga halláskárosult.
Webb ezt írja: „Némely teológusok azt javasolják, hogy a bibliai szövegekben mindig halljuk meg a szegények hangját, vagy a nők hangját, vagy bárkinek a hangját, aki véletlenül éppen a szöveget olvassa, hiszen minden olvasatot a kontextus határoz meg, tehát társadalmilag épül fel. Bár igaz, hogy a Bibliában rengeteg hang szólal meg… az egyetlen hang, melyet ezek a teológusok elhallgattatnak, magának Istennek a hangja.” (The Divine Voice, 166)
Webb szavai elsősorban a Biblia baloldali ideológiák mentén való újraértelmezését bírálják, de a bírálat jelentősége messze túlmutat az ideológiákon. A Biblia értelmezésében alapvető kérdés, hogy kinek a hangját akarjuk elsősorban meghallani. Úgy is megfogalmazhatnánk a kérdést, hogy a Biblia olvasásakor antropológiai, vagy teológiai kiindulópontot használunk-e, az érdekel-e bennünket, hogy mit mond a Biblia a bennünket foglalkoztató kérdésekről, vagy azt akarjuk-e megtudni, hogy mi foglalkoztatja Istent velünk kapcsolatban, és mit mond ő nekünk arról, hogy mi foglalkoztasson bennünket. Saját hangunkat akarjuk meghallani a Bibliában, vagy Isten hangját? Ez az alapvető hermeneutikai kérdés.
A Biblia Isten kinyilatkoztatott Szava, Bemutatkozása az emberek számára. A hangja azonos vele. De hogy éppen ma mit mond neked, azt a Szent Lélek, (Szellem) jelenti ki. Ez Istennek az aktuális hangja, ami mindig összhangban van azzal, amit a Bibliában jelent ki Magáról az Úr. Nagy kérdés, és sokan ezen csúsznak el, kezdő, lelkes keresztények, magam is, hogy Isten mit mond nekik. Szeretnénk azt hallani, hogy nagy dologra hívott el. És mi határozzuk meg, mi az a nagy dolog. Aztán, ha nem így történik, csalódottak vagyunk. Vannak, akik napokig böjtölnek és imádkoznak, hogy meghallják Isten aktuális hangját velük, a szolgálatukkal kapcsolatban. És van, amikor Isten beszél is hozzájuk. És van, amikor az Igére kell hagyatkoznunk. És várnunk. Egy biztos. Mindennek az alapja az, hogy „élek többé már nem én, hanem él bennem a Krisztus”. Tehát bármit kérhet, parancsolhat, Vele könnyű megtenni. Még ha a test lázadozik is.
Nagyon jó meglátása ez Webbnek. És azt is tudom, magát az Igét is Isten azon a hangon magyarázza neked, amelyik a tiéd. A saját „isten-hangodon”, ha úgy tetszik. Mert ebben benne van az egész társadalmi helyzeted, életed, megélt dolgaid. Minden. Az, hogy TUD téged az Úr. Mondhatnám a lelkiismeret hangjának is, de – bár hasonlít hozzá – mégsem az.
Azt hiszem, amikor az írásokat értelmezzük, akkor is Rá van szükségünk. És akkor is, amikor cselekedni készülünk.
Épp ma gondoltam arra, hogy szeretni parancsol, holott az ember nem tud, csak Vele, és sokszor Vele sem, és akkor felmerül a kérdés, mit is jelent szeretni?
Szóval jó, ha az a belső fül tisztán hallja az Úr hangját.
Jók az írásaid, Ádám. Gondolatébresztőek. Örülök nekik.
„Ez az alapvető hermeneutikai kérdés.”
Szerintem ez meg egyáltalán nem kérdés. Mind a kettő „hangot” érdemes, sőt hermeneutikai szemmel egyenesen kötelező figyelni.
„Úgy is megfogalmazhatnánk a kérdést, hogy a Biblia olvasásakor antropológiai, vagy teológiai kiindulópontot használunk-e…”
Úgy gondolom jobb, ha teológiai ÉS antropológiai kiindulópontból egyaránt érdemes gondolkodni. Mármint ha a mély és teljes megértés a cél.
Én is köszönöm a cikket.
Jókor jött, mert sok kérdésem van mostanában…
Jó újra meg újra rájönni, hogy a legélesebb személyes kérdések szorításában is MEG KELL ÁLLNI!! Isten elé kell állni, rábízva magamat– nem csak ráncigálni őt, hogy adjon választ MOST, hanem bízni abban, hogy arra van szükségem, amit Ő akar, és ha nem az én kérdésemről akar beszélni, akkor a KÉRDÉSSEL KAPCSOLATBAN IS arra van szükségem, hogy most NE arról legyen szó… – és lehet, hogy ettől fog megoldódni a kérdés, vagy éppen eljelentéktelenedni?
És egyáltalán, muszáj átélni és jó átélni, hogy Isten valósága és az arra való felnézés, szóval sz IMÁDÁS jobban helyreteszi az életünket mindig, mint a gyors válasz- és segítségkapás, bár az is indíthat igazi hálára…
A cikkhez és Katalinnak:
„a saját Isten-hangod” furcsán hangozhat, de vagyon benne valami.
Én egyszer egy olyan fogalmazást olvastam, és egy életre megjegyeztem, miszerint a személyiségünk nem más, mint az a mód, ahogyan Isten beszél velünk. Ez olyan jó! Nemcsak hiányosságokból, hibákból, töredékességből, és nem is büszkeségre okot adó „jótulajdonságokból” áll az egyéniségünk, hanem mindenekelőtt Istennel való személyes kapcsolatunk módjából, ami mindenkinél más és más…
” Mert én, noha mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mindenkinek szolgájává tettem, hogy a többséget megnyerjem.
És a zsidóknak zsidóvá lettem, hogy zsidókat nyerjek meg; a törvény alatt valóknak törvény alatt valóvá, hogy a törvény alatt valókat megnyerjem;
A törvény nélkül valóknak törvénynélkülivé, noha nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvényében való, hogy törvény nélkül valókat nyerjek meg.
Az erőtleneknek erőtelenné lettem, hogy az erőteleneket megnyerjem. Mindeneknek mindenné lettem, hogy minden módon megtartsak némelyeket.” 1 Kor. 9:19-22
„a személyiségünk nem más, mint az a mód, ahogyan Isten beszél velünk.”
Ez nagyon jó! Még ezt így sosem hallottam.
Kedves Sytka, nem zárom ki, hogy ugyanarra gondolunk, de azt sem, hogy tényleg nem értünk egyet. A Bibliában nem a saját hangomat szeretném visszahallani, nem is a másik ember hangját – arra ott van számos más eszköz (pl. irodalom, szociológia, pszichológia). A Bibliában Isten hangjára vagyok kíváncsi. Ha az ő hangja felhívja a figyelmemet a szegények, nők stb. hangjára, akkor őket is meg akarom hallani. De csak akkor, ha Isten hangján keresztül jut el hozzám az ő hangjuk, különben az emberi hangok éppen Isten hangját torzítják vagy hallgattatják el.
Uh, igen.
Szerintem az antropológiai kiindulópont feltétele a „tiszta látás”, (ahogy írod Ádám itt: https://divinity.szabadosadam.hu/?p=3790#more-3790 „az ő szeme tiszta volt”) ha Isten megmutat valamit. Vagyis az elsődleges motivációnak a teológiainak kellene lennie, azaz: Isten mit mond nekem, változásra kész lelkülettel (hasonlóvá váljunk Jézushoz). Ha nincs látásom a saját bűneimmel, helyemmel kapcsolatban, szerintem nem láthatom tisztán – elfogulatlanul vagy ítélkezéstől mentesen – az engem foglalkoztató kérdéseket sem.
Úgy értem, bármely személyiségjegyem – humanizmus, gőg, perfekcionizmus stb. – torzíthatja az értelmezést.
Kedves Ádám!
Valószínűleg hasonlóra gondolunk, csak valami zaj van az adásban és a fogalmakon nem ugyanazt értjük. 🙂
A Biblia olvasásakor alapvetően szerintem abból kell kiindulni, hogy az üzenet mit mondhatott az eredeti címzettjei számára. Természetesen az egész Szentírás feladója, forrása maga Isten, aki viszont emberi szerzőket használt fel. Az emberi szerzők egyénisége, stílusa pedig igencsak meglátszik a szövegen.
Ezért szerintem az csak egy nagyon szentnek hangzó gondolat, hogy döntsük el, isteni vagy emberi (teológiai vagy antropológiai) szemszögből közelítünk, de gyakorlatilag a kettőt ilyen élesen elválasztani nem lehet. Isten szól, de embereken keresztül. Ezt a tényt pedig figyelembe kell venni olvasáskor.
„A Bibliában nem a saját hangomat szeretném visszahallani, nem is a másik ember hangját – arra ott van számos más eszköz (pl. irodalom, szociológia, pszichológia). ”
Sajnos ez nem a te döntéseden múlik. Ha Pál leveleit olvasom, akkor Isten üzenetét hallom ki belőlük, ugyanakkor Pál szavai és stílusa épp úgy visszaköszön a szövegből. Egyik nincs a másik nélkül, ha lenne, akkor tudnánk markáns vonalat húzni közöttük.
Sytka, a félreértést köztünk az okozhatja, hogy más-mást értünk emberi hang alatt. Te a bibliai szerzők hangját érted alatta. Ezzel nincs is semmi gond: a Biblia Isten szava – természetesen embereken keresztül. Amire Webb gondolt, és amire én is gondoltam a mondatai alapján, az egészen más. Arról van szó, hogy egyes hermeneutikai megközelítések kiválasztanak egy adott (általában elnyomott) embercsoportot (szegények, nők, feketék, stb.), és az ő gondjaik felől hallgatják a bibliai szöveget. Ezt tartom – Webbel együtt – rossz módszernek, mert nagy az esélye annak, hogy ezek a teológusok szándékaik ellenére végső soron elhallgattatják Isten hangját.
Bocsánat, valamit akkor én érthettem félre, amit írsz, ebben a kontextusban már igaz. Mondjuk az „ÉS” kapcsolatot továbbra is jónak tartom, tehát először jöjjön „Isten hangja”, azután a különféle csoportoké.
samuel konyveben olvassuk ,hogy harom evig volt szarazsag david idejeben ,ekkor elkezd david is gondolkodni ,kerdezzuk meg az urat hatha o tudja miert van rajtunk mindez ,davidnak harom evbe kerult pedig isten kedveltje volt ,vajon en meddig varok a kerdesre a hangjara manapsag pedig vilagos ,hogy nem mennek jol a dolgok sehol a vilagon es ha el is jutok a kerdesig tetszeni fog a valasz isten valasza VAJON?