Néhány szó következik a blogomon zajló kommentelésről. Az internet világában a korábbiakkal ellentétes trendként egyre több felületen szüntetik meg a hozzászólás lehetőségét, vagy szervezik ki azt a facebookra vagy más közösségi fórumokra. Érzékelhetően 2013-ban kezdődött ez a tendencia, azóta több tucat hírportál zárta le a komment szekcióját, és egyre több blogon is ez történik. Az ok szinte mindig ugyanaz: moderálás nélkül elvadul és pusztítóvá válik a kommentfelület, viszont nincs idő és energia az igényes moderálásra. Bevallom, egy pillanatig elgondolkoztam én is azon, hogy kövessem-e az új trendet, de egyelőre még határozottan ellene döntöttem. Viszont elmondom, hat év távlatában hogyan látom a blogomon zajló kommentelést és kommentelőket.
1. Saját gondolataimat elsősorban a posztolt cikkekben mondom el, de a cikkekhez érkező visszajelzéseket mindig becsben tartottam, mert lehetőséget teremtettek a párbeszédre, és mert nekem is segítettek a témafelvetéseim továbbgondolásában. A cikkek alatt kialakult beszélgetések sok esetben szerintem értékesebbek voltak maguknál a cikkeknél. Egy-egy saját kommentemet is fontosabbnak éreztem az eredeti posztomnál, amihez kommentre válaszolva hozzászóltam, és ez igaz mások hozzászólásaira is. Ezért hacsak nincs nyomós okom rá, nem szeretném megszüntetni a kommentelés lehetőségét. Igénylem a visszajelzéseket és örülök a jó beszélgetéseknek és vitáknak.
2. Azt feltételezem, hogy a hozzászólások némileg torz képet adnak a Divinity olvasótáboráról, hiszen az olvasók csak nagyon kis százaléka szokott hozzászólni a cikkekhez. Az awstats idén naponta kb. négyezer oldalmegnyitást és havonta átlagban tízezer körüli egyedi látogatót mért, viszont pár tucat olvasó van csak, aki rendszeresen kommentel. A hozzászólók közül sokan eleve azért írják meg a véleményüket, mert nem értenek egyet egy cikk tartalmával. Anélkül, hogy a cikkek alatti beszélgetések értékét csökkenteni akarnám, úgy gondolom, a hozzászólások jellege így szükségszerűen hamis képet ad a Divinity olvasótáboráról. Lehet, hogy tévedek, de érzésem szerint kevesebben olvasnák ezt a blogot, ha az olvasók többsége annyira ambivalensen viszonyulna a cikkeimhez, mint ami a kommentekből látszik. Az átlagolvasó (ha van ilyen) nem kommentel.
3. A moderálást továbbra is elkerülhetetlennek tartom. Alapvetően passzív moderátor vagyok, a hozzászólások elenyésző hányadát töröltem eddig, és csak nagyon kevés ember kommentjei kerülnek automatikusan moderálósorba. Azokat a hozzászólókat korlátozom vagy zárom ki végleg a beszélgetésekből, akik nyilvánvalóan nem beszélgetni jönnek, hanem gyalázkodni, akik saját missziójuknak keresnek felületet, vagy akik többszöri figyelmeztetés ellenére sem képesek valódi párbeszédet folytatni. Azért soha senkit nem moderáltam, mert engem kritizált vagy az enyémtől eltérő véleményt képviselt. Éppen amiatt fogom a jövőben is távol tartani a trollként viselkedő kommentelőket, mert szeretem az egészséges, igényes, jó vitákat.
4. Bár lelkipásztor vagyok, a hozzászólásokat elsősorban nem pásztori vagy lelkigondozói szempontból válaszolom meg, hanem az intellektuális tartalmuk alapján. Ez tudatos döntés a részemről. A Divinity olvasóiért nem tudok lelkipásztori felelősséget vállalni, nem ezzel a céllal hoztam létre ezt a felületet. Aki érzelmi reakciót szeretne adni, nyugodtan megteheti, amíg mások iránti tisztelettel teszi, de én itt elsősorban a gondolatokkal foglalkozom, nem az érzésekkel. Más kontextusban jobban figyelnék a szavak mögötti indítékokra, a szívre, a ki nem mondott motivációkra, segélykiáltásokra. Itt viszont a megfogalmazott gondolatokra reagálok. Ez lehet, hogy pásztorlási szempontból időnként célt téveszt és eredménytelen, de a témák mederben tartásában segít, és én bloggerként ezt a célt tartom szem előtt.
5. Amennyire időm és erőm engedi, szeretnék ezután is részt venni a beszélgetésekben. A párbeszéd egyértelműen tovább görgeti a fonalat, amit útjára indítok, én is sokat tanulok belőle. Viszont nem fogok mindenre reagálni. Nem érzem szükségét annak, hogy az enyémtől eltérő véleményeket helyreigazítsam. A cikk tükrözi az én véleményemet, más véleményéért nem vállalhatok felelősséget, akkor sem, ha az én honlapomon jelenik meg. „A komment felület az ördögé” – mondta egyszer egy barátom. Ha nem is az ördögé, abban az értelemben nem az enyém, hogy teljes felelősséget vállalhatnék érte. A hozzám intézett kérdésekre igyekszem válaszolni, a tartalmas, időszerű és hasznos vitákra nyitott vagyok, de az öncélú vitatkozásokat és szóharcokat kerülni fogom a jövőben is, és a jó vitákban sem feltétlenül veszek mindig aktívan részt. Ettől az még lehet jó vita.
Köszönöm mindenkinek, aki a múltban visszajelzéseket adott a posztjaimhoz. Ebben az évben is várom a konstruktív kommenteket. Minden egyes hozzászólást elolvasok. Hogy milyenek lesznek az idei beszélgetések, az nagyrészt rajtatok is múlik. Boldog, tartalmas kommentekben és építő beszélgetésekben gazdag új évet kívánok mindnyájunknak!
(Kapcsolódó cikk: A Divinity és én.)
Jelentkezem – mint átlagolvasó – és elsősorban boldog, békés, egészséges, áldott új évet kívánok mindenkinek aki jelen van itt.
Meg vagyok győződve arról, hogy nagyon sokan olvassuk ezt a blogot, akik hozzám hasonlóan rengeteget nyerünk Ádám írásai révén. Magam részéről elmondhatom, a kommenteket is aprólékosan elolvasom, követem a sorok között beajánlott elérhető írásokat – végtelen szomorúságomra van, hogy nyelvi korlátaim vannak. (Szépen fogalmaztam!)
Bízom benne, hogy az elkövetkező időkben is részünk lesz élvezetes fordulatokban bővölködő, tárgyában időszerű témákat megismerni, alaposan körüljárva minden lehetséges oldalát – ami majd adódik.
Hálás vagyok az Úrnak Ádámért és minden itt jelen lévő testvérért/felekezettől függetlenül. Legyünk áldások hordozói mind. SDG
Szerintem nagyon jó ez a blog és a kommentek is elég jók.
Szomorú (sőt, tragikus…) hogy nincs több ilyesmi protestáns blog, amiben ilyen egyszerűen, értelmesen, a gyülekezeti és teológiai szakzsargont (nagyrészt) mellőzve írnak…
Illetve van még a teológiablog.hu de egy ideje nem látok rajta frissülést.
Szimpatikus hozzáállás, elismerésem. Jó blogolást az új évben is!
A blogod érdekes és hasznos, örömmel olvasom.
Az egyet nem értésem főként a „van-e, legyen-e kereszt(y)én(y)ségnek” világi haszna és értelme” témában fogalmazódik meg, ez hol átmegy, hol kimoderálódik – részemről rendben.
A kommentek tiltása/engedése önhasznú döntés, szerintem a maga szempontjából is hasznosan jár el, aki tűri a szalonképes kommenteket. Ez egyfajta részvételi demokrácia, szemben a tutimondással.
Egy blog működésében én értelmetlennek látom a demokráciát keresni, számonkérni. Ez nem a valóságos életünk, ahol a jogi és esélyegyenlőségnek, a szólásszabadságnak maradéktalanul meg kell valósulnia. Ha a blogger elveivel nem értek egyet, nem veszek részt a beszélgetésekben, vagy ha küzdeni akarok, akkor tudomásul veszem a következményeket. Van, aki kedveli a tutimondó megnyilvánulásokat, az nyilván olyan blogokban érzi jól magát. Aki meg nem, az elkerüli az ilyeneket, vagy vállalja az állandó konfrontációt. Én tudomásul veszem Szabados Ádám személyiségét, néha leírom, amit gondolok az adott témában, és rábízom, hogy ő hogyan ítéli meg: beengedi vagy sem, terelésnek vagy elutasítandónak minősíti, illetve vitatja vagy szó nélkül hagyja a kommentjeimet. Ez mindig a blogger döntésén múlik, és ez jól is van így. Szerintem.:))
Kedves Ádám!
Sokszor elgondolkodtam már a cikkeid alatti kommentek fölött, és többször elterveztem, hogy szóvá is teszem neked, amire jutottam…
Egyrészt nekem mint átlagolvasónak is sokszor tanulságos beleolvasni a kommentekbe – ugyanakkor gyakran össze is zavar. Másrészt csodállak téged is és a rendszeres kommentelőket is, hogy mennyi energiát tudtok erre a munkára fordítani!
Olvasóként az volna számomra a legkényelmesebb, ha kicsit elkülönülnének a kommentek a cikkektől, mégis olvashatnám azokat, ha kedvem támad. Vannak blogok, ahol legördülő fül mögött vannak a kommentek.
Köszönöm a sokéves áldozatos munkát, és bocsáss meg a kotnyeleskedésért!
SDG!
Marci
Kedves Ádám! Nem találtam jobb helyet ennek, nyugodtan töröld ezt a hozzászólást, vagy helyezd át jobb helyre.
Mi a véleményed erről: https://www.youtube.com/watch?v=mCTnGb74_Tc&feature=youtu.be
A videó a híres-hírhedt, gondolatrendőrségként (is) működő kanadai emberi jogi hivatal, a CHRC honlapjáról származik. Ld. még: https://en.wikipedia.org/wiki/Canadian_Human_Rights_Commission_free_speech_controversy
Szerintem ez kimeríti a gyermekbántalmazás fogalmát, hasonlóan a norvég „kiemelési” ügyekhez. Az anyja magassarkújában parádézó kisfiúnak kb. két szelíd mondattal el lehet(ne) magyarázni, hogy igen, lánynak lenni szép és izgalmas, de te kisfiúnak születtél, neked ebben kell megtalálni a szépséget és az izgalmat.
Melyikünk nem játszott kiskorában ilyen „nemcserélős” játékokat? Én biztos, hogy játszottam, és felnőttként semmi gondom a nemi identitásommal és/vagy vonzalmaimmal, mert hála Istennek ott voltak a szüleim, akik elmagyarázták nekem, hogy semmi gond nincs azzal, ha valaki fiúnak születik és a lányokhoz vonzódik, és hogy ez olyan dolog, amin nem lehet, de szerencsére nem is kell változtatni.
Szerintem tragikus, hogy a szülők azért, hogy bezsebelhessék a „inclusiveness”-ükért járó pluszpontokat (erkölcsit és anyagit egyaránt), tönkreteszik a gyerekük életét, és ehhez az ó-de-progresszív Kanadában már törvényi, hatósági támogatást is kapnak. Kíváncsi lennék, hogy te hogy látod ezt, illetve hogy az amerikai protestáns körökben milyen visszhangja van (ha van) a hasonló történéseknek.
Kálomista,
inkább itt, itt, itt, itt vagy itt legyen beszélgetés erről a témáról.