Egy friss cikke alatti kommentszekcióban kisebb bizonytalankodás után Sitku Tibornak sikerült végül betolnia a norvég gyermekvédelmi témát abba a keretbe, hogy Szabados Ádám egy vad konteót terjeszt. Már hozzászoktam, mint egy régi kakukkos órához, hogy Sytkának valamiért visszatérő témája lettem, most viszont kifejezetten nem mulattat, hogy ezzel a súlyos üggyel kapcsolatban is ezek a reflexek jönnek elő. Az még méltatlanabb, hogy Sytka a sok dologban méltán bírálható, de a jelenséggel semmilyen kapcsolatban nem lévő magyar kormány iránti antipátiáját is ráhúzza erre az iszonyatos történetre. Szegény Dezső András után most Ábrahám Róbert lett propagandista, mert az oknyomozó riporter a filmjében nem hallgatja el azt a részletet, hogy a norvég megszólalók meglepően pozitívan beszélnek a magyar gyermekvédelmi törvénynek éppen a norvég kormány által kritizált passzusáról. Ábrahám Róbert munkája egyszerűen zárójelbe tehető, mert „propagandista”, a dokumentumfilmjét évekkel megelőző cikkeim pedig mi mások lennének, mint egy szaftos összeesküvés-elmélet kitüremkedései.
Csakhogy a norvég gyermekvédelem működését nem a magyar kormány, hanem a fideszes propagandistának aligha nevezhető Emberi Jogok Európai Bírósága ítélte el immár harmincnyolc (!) alkalommal, és ahogy egyébként a cikkében még Sytka is helyesen jegyzi meg: a dermesztő norvégiai jelenségről eleinte liberális lapok számoltak be. Itt van például a 444.hu vonatkozó cikke: Elég egy apróság, és viszik a gyerekeidet, és aztán évekig alig láthatod őket. Számos nemzetközi orgánum mellett egyébként a BBC is hírt adott a botrányos jelenségről és dokumentumfilmet is készített róla. Hogy nem egy fideszes propagandáról van szó, azt az is mutatja, hogy az ügyben nemzetközi tiltakozáshullám zajlott le (Kanadától Románián át Ausztráliáig tüntettek a Barnevernet ellen a világ nagyvárosaiban, és persze norvég városokban is), sőt, az elmúlt évtizedben több kormány egyenesen megszakította Norvégiával a diplomáciai kapcsolatot a Barnevernet nagy felháborodást kiváltó tevékenysége miatt. Volt olyan EU-s ország, ahol jogerősen politikai menedékjogot kaptak norvég állampolgárok, akik kifejezetten a Barnevernet elől menekültek el. Ezeket fideszes kormánypropagandaként beállítani, hát, hogy is mondjam… kissé konteós.
Ami egyébként a hatvanezres számot illeti (amit Sytka megtekerve, szurokba és kakastollakba forgatva ken rám összeesküvés-elméletekre hajló jellemem látható jeleként), azt természetesen nem a saját kútfőmből szedtem. Norvégiában nagyságrendileg ennyi a családokból kiszakított gyermekek száma (pontosabban ennyi volt, amikor a cikket írtam, ennél ma nyilvánvalóan több), amelyekből számtalan eset teljesen vagy részben indokolatlan. A döbbenetes számot (amelynek nagyságrendjét más forrásokban is megerősítve láttam) Marius Reikeras norvég ügyvédtől hallottam, annak idején be is linkeltem az interjút, amelyben erről beszél. Reikeras 2008 óta gyűjti az adatokat és képviseli az ügyet az európai bírósági szinteken. A hatvanezer bődületesen nagy szám, de sajnos igaznak tűnik. Peter Costea tanulmánya, amit szintén belinkeltem, a 14. oldalon mutatja, hogy csak 2013-ban (tehát egyetlen évben!) 12 467 (olvasd: tizenkétezernégyszázhatvanhét) gyermeket szakítottak el a szüleiktől gyermekvédelem címszó alatt. Costea az adatot a Barnevernet saját honlapjáról (!) szedte. Costea szerint 2012-14 között 27 ezer 684 gyereket szakítottak el a szüleiktől, évente tízezer körüli az átlag. A hatvanezres szám tehát valószínűleg alacsony is. Az illetékes norvég miniszter azzal válaszolt az emberi jogi sérelmeket kifogásoló európai tanácsi kritikákra, hogy 53 ezer gyermek közül, akikkel jelenleg dolguk van, csak 9 ezret helyeztek el nevelőszülőknél. Egy ötmilliós országban egy ilyen hatalmas szám egyértelműen rendszerszintű problémára utal, de a bajok ennél is mélyebbek.
Szemben azzal, ahogy Sytka az egyik kommentben utal rá, egyáltalán nem azt állítottam, hogy mindegyik közbelépés mondvacsinált okból történt. A cikkem első mondata pontosan (tehát nem kiforgatva) így szól: „A norvég gyermekjóléti szolgálat (Barnevernet) az elmúlt években több mint hatvanezer (!) gyermeket szakított el biológiai szüleiktől, sokszor olyan mondvacsinált indokokkal, mint például…” Tehát nem azt állítottam, hogy mind a hatvanezer eset olyan, mint a Bodnariu családé, amelyről hallva először kaptam fel a fejemet, hanem azt, hogy sokszor mondvacsinált az indok. A nagy szám miatt gyaníthatóan (nem, ma már pontosan tudhatóan) nem is lehet minden eset megalapozott. Vagy ha igen, akkor a megalapozott indok definíciója iszonyatos Norvégiában. Ezt támasztja alá az a statisztikai adat is (innen), hogy míg például az USA-ban a családból kiemelt gyermekek 90%-a esetében a kiemelés oka a szexuális vagy fizikai bántalmazás, addig Norvégiában az okok 80%-a a szülői képességekkel („issues of parenting capacity”) vagy a gyermek viselkedésével („child behavioral issues”) kapcsolatos, amelyekben nincsenek benne a szexuális és fizikai bántalmazások, és a kiemelés még azelőtt megtörténik, hogy bármiféle eljárást lefolytattak volna. (Arról nem is beszélve, hogy a fizikai bántalmazás Norvégiában alkalmazott mércéje szerint minden egyes valaha élt szülő egészen pár évtizeddel ezelőttig gyermekbántalmazó szörnyeteg volt, hiszen fenekelt.) A Barnevernet döbbenetes túlterjeszkedéséről szóló személyes beszámolók tapasztalati úton is alátámasztják, hogy a családból való kiemelés indokai ijesztően alacsony és igazságtalan küszöböt jelölnek meg. Prof. Marianne Haslev Skånland, aki rengeteget írt a témában, egy interneten elérhető rövid felvételen lényeglátóan magyarázza el a Barnevernet hibás gyakorlatának filozófiai okait.
Egy hosszabb beszélgetésben Marius Reikerastól megtudjuk, hogy Norvégia ötmilliós lakosságából egymillió kiskorú (18 év alatti), az egymillióból pedig hetvenezer van a Barnevernet gondozásában. Ez a gyermekek hét (!) százaléka. Ez döbbenetesen sok. Reikeras szerint a probléma egyre súlyosbodik, és a Barnevernet már hirdetések útján is keres nevelőszülőket. Ezek a hirdetések borzalmasak (pl. cowboy lasszóval fog be nevelőszülőket). Nevelőszülőnek lenni rendkívül kifizetődő, akár 10-15 ezer dollárnak megfelelő támogatást is kaphatnak havonta. Elképesztő mennyiségű pénz van a rendszerben, mely szociális munkásokat, hivatalnokokat, nevelőszülőket, pszichológusokat, szociális munkásokat, ügyvédeket tesz érdekeltté a rendszer működtetésében. Reikeras egy személyes történetet is elmesél, ahol a kistelepülés egyik szociális munkása vallotta be neki egy eset kapcsán, hogy nem azért veszik el a gyermeket a szülőktől, mert a szülőkkel bármi gond lenne, hanem azért, mert nekik is fel kell mutatniuk valamit, ha már foglalkoztatják őket. Reikeras említ egy nagyrabecsült és befolyásos norvég pszichológus hölgyet, akinek az a nyíltan vállalt, határozott véleménye, hogy Norvégiában a gyermekek 25%-át kellene nevelőszülőknél elhelyezni. Reikeras szerint ezt a véleményt sokan osztják Norvégiában. Ez lenne a világ történetének legradikálisabb gyermekújraelosztási rendszere.
A Barnevernet által használt mondvacsinált okok régóta ismertek, nemzetközi tiltakozást váltanak ki, és például itt évek óta gyűjtik. A tárgyalásokon a gyermekek elszakítására adott indokok listáját 2012. március 14-én tették először közzé, és azóta is bővítik újabb okokkal. Félelmetes a lista, félelmetesek az okok. Az ijedelem olyan nagy, hogy Norvégiában élő amerikaiaknak útmutatót is készítettek, hogy mit tegyenek, ha megjelenik a Barnevernet képviselője az ajtóban. Sokszor olvasható az az ellenvetés, hogy a gyermekek kiemelése csak ideiglenesen történik, amíg döntenek az ügyben, az előzetes ítéletek pedig megfordulhatnak. A valóságban a Hetek forrásai szerint az esetek 90-95 százalékában véglegesítették a döntést. A Barnevernet gyakorlatilag állam az államban, önmagát védi, hivatkozza és igazolja, és gyanússá teszi azt, aki felszólal ellene. Amikor Einar Salvesen norvég pszichológussal egy kerekasztal-beszélgetés keretében találkoztam (a Barnevernetről szóló vitáról több norvég lap is beszámolt), Salvesen horrortörténeteket mesélt arról, hogy az eljárások hogyan zajlanak le. Szakértőként vonták be számos gyermekvédelmi ügybe, közeli rálátása van a rendszer működésére. Szerinte a Barnevernettel szemben egy szülőnek vajmi kevés esélye van.
Mikrofon nélkül jóval keményebben is fogalmazott. Konkrétan a legrosszabb szovjet politbüróhoz hasonlította a Barnevernetet. Szakértőként évek óta vív kafkai hangulatú szélmalomharcot a hivatalokkal, és nem fér a fejébe, hogyan lehetséges, hogy szociális munkások, pszichológusok, hivatalnokok, hatósági emberek gond nélkül átlépik azokat az etikai határokat, ahol mindenkinek meg kellene állnia. A vacsoraasztalnál sorolta nekünk a döbbenetes családi tragédiákat, amiket ez a velejéig korrupt és kontrollját vesztett rendszer futószalagon produkál. Neki is teljesen felfoghatatlan és feldolgozhatatlan, ami történik. Az egész rendszer abban érdekelt, hogy egyre több gyermeket szakítsanak el a szüleiktől, a szociális munkások ebben érdekeltek, a jogászok ebben érdekeltek, a pszichológusok ebben érdekeltek. Szakértőnek jó eséllyel nem kérik fel újra azt, aki a jelentésében nem a Barnevernet álláspontját támasztja alá, márpedig egy-egy szakértői jelentésért csillagászati összegeket fizetnek. Mindenki abban érdekelt, hogy olajozottan működjön a biznisz.
Salvesen véleményét tükrözi az a 170 pszichológus által aláírt petíció is, amely ugyanezeket a problémákat teszi szóvá. De ha valaki a Heteknek, Salvesennek vagy a 170 norvég szakembernek nem hisz, hasonló tendenciákról olvashat máshol is. Olyannyira reménytelen a Barnevernet célkeresztjébe került szülők helyzete, hogy Norvégiában vannak ma már gyermekvisszalopásra (!) szakosodott cégek, akikkel sok gyereket valóban vissza is loptak szülők (természetesen azonnal elhagyva Norvégiát). A Bodnariu család is úgy menekült meg, hogy egy észrevétlen pillanatban engedély nélkül elhagyták Norvégiát és Romániában telepedtek le.
És hogy egyébként hová kerülnek a szülőktől elszakított gyermekek? Nem kell összeesküvéseket gyártanunk, hogy észrevegyünk néhány összefüggést. Norvégia súlyos demográfiai problémákkal küszködik. A norvég lányok későn akarnak szülni, így kevés a gyerek, következésképp nagy az igény az örökbefogadásra. Emellett ott vannak a homoszexuális párok is, akik ideológiai okokból különleges hátszelet kapnak kormányzati szervektől, sőt, időnként az egyházakban is erős LMBTQ-lobbi részéről is. (Norvég ismerőseim számára ez mindennapi tapasztalat, abszurd lenne számukra a jelenség megkérdőjelezése.) A rendszer láthatóan kiszolgálja ezeket az igényeket, sőt anyagilag érdekeltté is teszi a gyermekjóléti szolgálatot ebben. Gyermekek újraelosztása történik Norvégiában. Kevés igazságtalanabb és rettenetesebb dolgot tudok ennél az egésznél elképzelni. Az anya (valamint az apa) és a gyermeke közötti kapcsolat a legelemibb kapcsolat, ennek elszakítása a legmélyebb, legkevésbé gyógyítható fájdalmat idézi elő az érintettekben. Mindenki gondoljon bele, hogy az ő gyerekét veszik el, mert mondjuk a tízóraira készített szendvicsben véletlenül lejárt fogyaszthatóságú uborka volt, vagy a gyerek hozzáért a vasalóhoz, majd gondoljon bele abba, hogy pár hónappal később a kisfiát vagy a kislányát (vagy mindkettőt) egy homoszexuális párnál helyezték el, a hatóságok szerint már hozzájuk kötődnek, itt a vége, fuss el véle, a gyereknek hidd el, jobb lesz így, de nem is lényeges, mit hiszel, majd a nagymama és a nagypapa is feldolgozza valahogy.
Amikor az amerikai katonák Bergen-Belsen területére léptek, nem hittek a szemüknek, pedig addigra már rengeteg bizonyítékkal szembesülhettek, hogy mi történik Európa egyik legfelvilágosultabb országában. Norvégiában ma hál’Istennek nem működnek haláltáborok, de működik egy borzalmas, gyermekvédelminek nevezett rendszer, és egy azzal szemben kialakult belső ellenállási mozgalom. Az ellenállásnak ismert arcai vannak és a világ elé tárt súlyos bizonyítékai. Egy norvég újságíró megerősítette nekem, hogy Norvégiában történelmi okokból nagyon magas a kormányhatalom iránti bizalom, és ezt csak erősíti a régóta tapasztalt jólét, biztonság, ezért valóban nehéz elhinni, hogy valami ennyire félremehetett. Pedig ez a helyzet. A jóllakott mókusokat sakál fenyegeti az örökké érő fák szigetén. Egyre többen látják, hogy bizony újra öltönyökbe és egyenruhákba bújt szörnyetegek járnak odakint. A norvég ellenállási mozgalom valós, a megrendülés világszerte sokunkban mély. Méltatlannak tartom az ezen való ugrándozást.
Igen, nagyon méltatlan komolytalanul hozzáállni ehhez a tragédiához. Talán kiütött a norvégokban a kegyetlen pogány viking vér, miután az államvallás megalkudott a világgal. Isten óvjon bennünket ettől! Még egyszer köszönöm, hogy foglalkoznak ezzel.
Biztosan nem „konteó” ez, hanem logikusan következik sok mindenből. A homoszexuális párok gyermekre vágynak, sok középosztálybeli pár is gyermekre vágyik – a pszichológusok és szociális munkások pedig őszintén úgy gondolhatták eredetileg, hogy a gyerekeknek jobb lesz egy jól szituált, konszolidált norvég párnál, mint a szegény – és sokszor alkoholista, brutális – szülőknél. Jó szándékból indulhatott ez, aztán elszabadult, mert a szervezet a saját fontosságát, társadalmi súlyát, hatalmát akarta növelni a gyermekek örökbefogadókhoz adásával… Az meg, hogy a magyar kormánymédia felhasználja a saját céljaira – ki a csudát érdekel? Ha kiderülne, hogy Soros György emberevő, akkor azt el kéne titkolni, hallgatni azért, hogy ne húzhasson ebből hasznot a FIDESZ?
Monostori Tibor írja ugyanott a cikkeim kapcsán:
„Azt nem teljesen értem, miért bántok ilyen kesztyűs kézzel ezekkel az embertelen konteóelméletekkel és támogatóikkal? Mi lesz a következő lépés a részükről? Ja, költői kérdés.”
„Továbbra sem teljesen értem, miért bántok ilyen kesztyűs kézzel ezekkel az embertelen konteóelméletekkel és támogatóikkal? Miért nem tanultok a történelemből, hogy mi lett mindig az ilyen köldöknéző gyűlölködésnek és istentelen önimádatnak a vége?”
Hmm. Vajon mire gondol a progresszív történész, mit kellene csinálni velem?
Szerintem a „Sz. A. egy evangelikál tálib” megjelölés is világosan mutatja, hogy szerintük mit kellene veled csinálni… Valaki mintha azt tanította volna, hogy: „Onnan tudják meg, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást…”
„Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok.
Öreüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.” (Mt 5, 11-12)
Kedves Ádám!
Ez a téma parallel az „Amerikában verik a négereket” egykori hangoztatásával. Sajnos tényleg verték, és sokakat valóban jogosan háborított fel, de nem lehetett kiragadni abból a konszenzusból, amiben szajkózták. Sokszor tényleg gyomorforgató, ami Norvégiában zajlik, ám ha a jelenlegi vezetésünk nem reagálna erre végtelen hatalompolitikai cinizmussal, akkor nem biggyeszthetnék Önre sem a konteógyáros bélyegét. Azonban ebben az országban élünk, így sajnos el kell fogadni, hogy az Ön alapos írásait ezen a szemüvegen keresztül is olvasni fogják. Amiről nem Ön tehet.
Kedves Ádám!
Ez a téma parallel az „Amerikában verik a négereket” egykori hangoztatásával. Sajnos tényleg verték, és sokakat valóban jogosan háborított fel, de nem lehetett kiragadni abból a kontextusúból, amiben szajkózták. Sokszor tényleg gyomorforgató, ami Norvégiában zajlik, ám ha a jelenlegi vezetésünk nem reagálna erre végtelen hatalompolitikai cinizmussal, akkor nem biggyeszthetnék Önre sem a konteógyáros bélyegét. Azonban ebben az országban élünk, így sajnos el kell fogadni, hogy az Ön alapos írásait ezen a szemüvegen keresztül is olvasni fogják. Amiről nem Ön tehet.
Kedves János,
buta dolognak tartom, amikor valaki mindent a magyar kormánnyal szembeni ellenszenve szemüvegén át értelmez, de valóban van ilyen, én is találkozom ezzel a jelenséggel. Viszont be tudnál linkelni olyan cikket, amelyben a „jelenlegi vezetésünk” reagál a norvég gyermekvédelem problémájára? Lehet, hogy csak elkerülte a figyelmemet, de én ilyen kormányzati reakcióval még egyáltalán nem találkoztam, pedig sok éve foglalkozom a témával.
Kedves Ádám!
Nálam is jobban sikerült megfogalmaznia mondandómat. Nem tudom, rám értette-e a „buta dolgot”, ám ha igen, akkor nem sok különbség van köztünk. Ön említette az idétlen, dilettáns és nagy károkat okozó norvég állapotokat, ami tény. Politikai hovatartozástól függetlenül is. Esetleg a megítélésben van különbség, hogy ez újabb példa a halódó Nyugatra vagy csupán egy kirívó szélsőség. Ugyanilyen tény országunk jelenlegi vezetésének sokszor cinikus (és farizeus) törvénykezése. Amit szintén politikai hovatartozástól függetlenül meg lehet állapítani. De mivel sajnos szinte mindenki politikai szemüveget hord, és az oldalaknak vannak kedvence témái, ezek felvetése esetén szinte azonnal reflexek indulnak be, hogy ezt biztos azért írja/mondja, mert… Én és Ön is sokszor teszünk ilyet, most is ezért kapott ilyen kommentet.
A cinikus hatalompolitikai reagálást pedig inkább arra a „csomagra” értettem, amit vezetésünk a Nyugaton tapasztalható progresszív jelenségekre ad.
Kedves János,
akkor tehát nem „országunk jelenlegi vezetése”, hanem inkább csak Te aggattad (Ön aggatta) erre a témára a „cinikus hatalompolitikai reagálás” gatyáját. A blog gazdájaként azt kérem, hogy maradjunk a cikk tárgyánál. Semmi köze ahhoz, hogy mit gondolunk a magyar kormányról.
Nem, én nem aggattam semmilyen gatyát semmire. Ön közölt egy tényt a norvég állapotok kapcsán, és az erre érkező kritikát nagyszerűen cáfolta ebben az írásban. Én a kommentelő motivációjára utaltam, és nem a témával akartam foglalkozni, mert abban nincs közünk vita. Ugyanilyen tény a „cinikus hatalompolitika”, aminek a tagadása Sytka motivációjával azonos, csak épp pepitában. És igen, volt bennem egy kis provokatív szándék is, hiszen az egyik Sytkának, addig a másik Önnek zavaró. Szalai Miklós írta jól, hogy a tényekre hogyan lenne jó reflektálni, elvonatkoztatva attól, hogyan reagálnak ezekre a velünk nem szimpatizálók. Ami sajnos nekem igen gyenge oldalam.
Arra viszont továbbra is kíváncsi vagyok miért gondolja, hogy idehaza „is egy hasonlóan torz, beteg rendszer jöhet létre”? Tényleg nem provokatívan.
Kedves János,
ezt írtad: Sokszor tényleg gyomorforgató, ami Norvégiában zajlik, ám ha a jelenlegi vezetésünk nem reagálna erre végtelen hatalompolitikai cinizmussal, akkor nem biggyeszthetnék Önre sem a konteógyáros bélyegét.
Csakhogy egyetlen forrást sem jelöltél meg arra (azután se, hogy kértem), hogy a hatalompolitika egyáltalán reagált volna a norvég ügyre. Ha reagált volna, akkor sem értem, ez miért tenné érthetővé a konteós vádat a cikkemmel szemben, de úgy tűnik, ezt Neked bemondásra kellett volna elhinnünk. Abszurd számomra, hogy a Barnevernet ügyét a magyar kormány iránti ellenszenv szemüvegén át nézzük, és inkább ezt látom cinizmusnak is.
Ami azt illeti, hogy Magyarországon is létrejöhetne ilyen torz rendszer, arról azt írtam: legyünk résen, hogy ne jöhessen létre. A kockázat okai sokfélék: a gyermekvédelem ügyének túltolása, a humanisztikus pszichológia növekvő befolyása a kultúránkra, a fegyelmezés iránti fokozott bizalmatlanság, a gyermekbántalmazás fogalmának terebélyesedése és a fegyelmezés és bántalmazás közötti határok elmosódása, a kultúra feminizálódása, amely együtt jár a gyermekek túlóvásával, valamint az apák férfias szerepe iránti bizalmatlansággal, és ezekhez járul az ideológiai veszély is, amely nyugatról egyre nagyobb nyomásként jelentkezik, és a gyermekvédelem ügyébe is belekapaszkodó LMBTQ-szervezetek, amelyek a szakmai döntésekbe egyre nagyobb befolyással bírnak. Ezek az okok akár egymással is időnként ütköznek, de rossz együttállás esetén még jó szándékok is létrehívhatnak egy olyan Gólemet, amilyenné a norvég Barnevernet vált. Sajnos a hírek arról szólnak, hogy abba az irányba halad számos más nyugati gyermekvédelmi rendszer is (Svédország, Kanada, Anglia, Németország, stb.).
Kedves Ádám!
Máshogy fogalmazva a kultúrharc részét képzik, (melybe a norvég viszonyok is beletartoznak) kormányunk válaszlépései. És mivel ezek sokszor egyértelmű hatalompolitikai célból születnek, hogy a folyamatosan vívott „szabadságharchoz” egy újabb ellenség bedobásával fenntartsuk az érdeklődést, nagyon nehéz nem cinikus intézkedéseknek tekinteni.
Az Ön által leírt okok világosabbá tették számomra, miért gondolkodik így. Mindazonáltal meglátásom szerint jelenleg idehaza még inkább a ló másik oldalán vagyunk.
„Viszont be tudnál linkelni olyan cikket, amelyben a „jelenlegi vezetésünk” reagál a norvég gyermekvédelem problémájára? Lehet, hogy csak elkerülte a figyelmemet, de én ilyen kormányzati reakcióval még egyáltalán nem találkoztam, pedig sok éve foglalkozom a témával.”
Ábrahám Róbert csak a Pestisrácok nevü szenny és rágalmazó, hazudózó oldal újságírója, ami köztudottan a fidesz egyik propaganda szócsöve.
De nem érdekes, nem számít ez. Bizonyára ő mindig mindenben igazat ír vagy mond el a doksi filmben….
A Sytka cikk kommentjében pedig Judit Boros hozzászóló bennfentes, gyermekvédelemben dolgozik Norvégiában, van tapasztalata, nekem ez a legjobb bizonyíték arra, hogy nem minden igaz a 60ezerből és a többiből.
Vannak hibák ott is, hol nincs, vannak visszaélések biztos, de nem ilyen mennyiségben és nincs mögötte sátáni érdek és lmbtq támogatás meg a többi.
1 idézet tőle pl:
„Azt mondani, hogy a norvég gyerekvédelem tömegesen veszi el a szülőktől a gyerekeket, egyszerűen hazugság.”
A Fidesz sokszor a propaganda szócsövein foglal állást, és mutatja meg a véleményét, mert ezeken át több fideszeshez eljut, mintha a kormany. hu ra tenné ki. Ennyi a lényeg kb.
De mind1 is, Ádám már eldöntötte, hogy mit hisz el és kész. Nem számítanak a cáfolatok és egyéb tények.
Én amúgy dolgoztam pár éve a Tegyesz-nél, szállítottam gyámokat, nevelő szülőket, gyerekeket és sok történetet meséltek a gyámok, amiből láttam, hogy nem tökéletes a magyar helyzet sem, sőt később a vezetőt kirúgták mert kibukott egy durva eset:
https://444.hu/2019/10/02/tavozik-a-pest-megyei-gyermekvedelem-vezetoje-egy-nagy-vihart-kavart-orokbefogadasi-ugy-utan
Egy másik szomorú eset az volt, mikor egy anyuka meghalt, az apuka a két tizenéves lány nevelésében kért tanácsot a családsegítőtől, akik azonnal elvették tőle a 2 lányt és betették egy nevelő otthonba, ahol aztán elkallódtak, drogok, italok stb. 1 évnyi pereskedés után végül visszakapta a gyerekeit az apuka, zokogott mikor vége lett. Gyámot én vittem a tárgyalásra épp.
Szóval itthon is és nyilván Norvégiában is vannak inkompetens ügyintézők, akár korruptak is. Ennyi az egész kb.
@Gabe ez a Bavernet botránysorozat szerinted a farkast kiáltó fiú esete?
Nem gondolom, hogy az lenne hiszen még diplomáciai csörte is volt miatta. Egy-egy elszigetelt norvég eset nem váltott volna ki ilyen reakciót.
Tényeket mérlegeld és ne pusztán azt, hogy az általad pocskondiázott ps-nél dolgozik az ügy egyik hírmondója.
Kedves Gabe,
téged is arra kérlek, hogy ha hozzászólsz, maradj a tárgynál, és a felületet ne a magyar politika kommentálására használd. Utóbbira van sok másik felület.