Texasi barátom házában sok-sok zegzugos hely van, de a kedvencem a könyvtárszoba, versenyzongorával a közepén. Igazi ínyenceknek való könyvek vannak itt, puritán kollekcióktól Tolkien- és Lewis-különlegességeken át az amerikai polgárháborúról szóló történelmi kötetekig. A mellettem lévő karosszékben barátom legutóbb Rémusz bácsi meséit olvasta tátott szájjal figyelő unokáinak. A konyhában régi edények, falfeliratok, bútordarabok őrzik egy letűnt kor emlékeit. Ebben a házban megmaradt valami az egykori Dél hangulatából, itt-ott még Lee tábornok alakja is felbukkan. De leginkább a mély istenfélelem, a természetes vendégszeretet és a könyveken is átsugárzó hit ragad magával minden alkalommal, amikor itt lehetek. De vissza a könyvekhez.

Biztos vagyok benne, hogy texasi barátom nem olvasta végig Thomas Brooks vagy John Flavel összes művét, sem a fejem fölött sorakozó Arisztotelész, Plátón vagy Aquinói Szent Tamás köteteket. Ő is és a felesége is elképesztően olvasottak, biztos sokat elolvastak ezek közül is, de nem hiszem, hogy mindet. Annál sokkal aktívabb emberek. Akkor miért sorakoznak ezek a könyvek mégis a polcaikon? Miért foglalják a helyet, miért nem cserélik le őket elektronikus könyvekre, miért halmozódnak hosszú, tömött sorokban a polcokon? Azt hiszem, ugyanazért, amiért nálam is otthon ilyen viszonyok alakultak ki a könyvek és az emberek között. Ezek a könyvek ugyanis olyanok, mint a jó barátok.

A jó barátok akkor is mellettünk vannak, amikor épp nem velük foglalkozunk. Nem ismerjük őket mindenestül, egyikkel ebben kapcsolódunk, a másikkal abban, gyakran akár évek is eltelhetnek egy újabb találkozásig. Mégis fontos részei az életünknek. Mark számára olyan lehet egyik-másik könyv, amilyen számomra Mark és a felesége, Kim. Hosszú hónapok, néha évek is eltelhetnek anélkül, hogy felvennénk a kapcsolatot vagy gondolnánk egymásra, de aztán mikor eszembe jutnak, nagy kedvem van beszélni velük, és amikor beszélgetünk, újra átélem, milyen fontosak számomra, mennyire meghatározó pontjai az életemnek. Ha nem lennének, hatalmas űrt hagynának bennem.

Valami ilyesmi egy kötet is a polcon. Lehet, hogy csak beleolvastam, vagy a címe, a színe, a formája vagy az illata vált részévé a mindennapjaimnak. De egy kis ablak a múltra, egy kis ablak a jövőre és egy kis ablak a mennyre. Ha nem lenne ott a polcon, nem tudnám többé megkérdezni arról, amiről csak ő mesélhet.