Hatalmas szolgálatok nőttek ki a 20. századi evangéliumi mozgalom talaján, de kevés mérhető annak a pici kis missziónak a közvetett hatásához, amely Francis és Edith Schaeffer svájci otthonából indult útnak, és ma is csak pár tucatnyi munkatárssal rendelkezik az egész világon. Ez a kis szolgálat azt bizonyítja, hogy globális hatást sokszor lokális erőfeszítésekkel tudunk elérni, a Szentlélek ereje által. Szerte a világon keresztény vezetőkkel találkozom, akik L’Abrinak köszönhetik, hogy ma szilárdan állnak a hitben és hatnak a kultúrára. A 20. század közepén Francis Schaeffer olyan hangsúlyokat hozott ugyanis vissza a kereszténységbe, amelyek sokak számára életmentőnek és rendkívül megtermékenyítőnek bizonyultak. Dick Keyes még 1984-ben öt pontban foglalta össze ezeket a hangsúlyokat.
1) A keresztény hit igazsága. Francis Schaeffer gyakran beszélt „igaz igazságról”, amellyel arra akart rámutatni, hogy a keresztény hit nemcsak számomra vagy számodra igaz, hanem tényleg igaz, objektíve igaz, a reakcióinktól függetlenül igaz. A keresztény hit nemcsak hasznos, nemcsak kultúrát teremt, nemcsak spirituális élményekben részesít, hanem a szó legszorosabb értelmében igaz is. A kereszténység nem a misztika egyik formája, amelyet akár a drogok vagy a meditáció is helyettesíthetnek, hanem a valósággal korreláló, térben és időben megvalósuló, történetileg megbízható, értelmes mondatokban kifejezhető igazság. Igaz igazság.
2) A természetfeletti valósága. Schaeffer egyik könyvének a címe az, hogy Isten létezik és nem hallgat (He Is There and He Is Not Silent). A L’Abri közösségekben mindig hangsúlyos szerepe volt az Istentől függésnek és az imának. Amikor 1993-ban először jártam L’Abriban, megérkezésem másnapján közös imára hívtak a Manor House nappalijába. Többek között éppen egy magyar lányért imádkoztak, aki pár héttel korábban járt ott, hogy megoldást keressen az életére. L’Abri egyik központi gondolata, hogy nem csak a természet létezik, hanem van egy Isten felette, aki cselekszik. A természetfeletti ugyanolyan valóságos, mint a természet. L’Abri-ban mindig van valami kiszámíthatatlan, mert Isten valóságát szeretnék átélni és megmutatni, aki több a természetnél és a tudatunknál.
3) A spiritualitás embersége. Schaeffer ugyanakkor felismerte, hogy az evangéliumi világban a spiritualitás olyan értelmezései váltak dominánssá, amelyeket az a helytelen előfeltevés jellemez, hogy minél inkább elszakadunk az emberségtől, annál spirituálisabbak vagyunk. Isten vezetése eszerint például abban mutatkozik meg, hogy ellentmond az észszerűségnek és a természetes bölcsességnek. Schaeffer arra mutatott rá, hogy a bibliai spiritualitás összhangban van az emberséggel, sőt éppen abban mutatkozik meg. Az embert Isten ruházta fel értelemmel, érzelmekkel és akarattal. A Szentlélek normális esetben nem megkerüli, hanem megtisztítja és használja ezeket az emberi képességeket. Az emberség nem rossz, hanem romlott, ezért a megváltásban Isten nem megkerüli, hanem helyreállítja azt.
4) A bűnbeesés valósága. L’Abri lelkiségét kezdettől meghatározta az a gondolat, hogy bár a teremtés jó, a bűnbeesés alapvető törést hozott Isten jó teremtésébe. A bűn hatása mindent átjár, ezért az Isten országa eljöveteléig sok szenvedés és frusztráció fogja jellemezni a keresztény életet is. A bűneset árnyékában élünk. Van gyógyulás, de teljes gyógyulást csak akkor fogunk átélni, amikor Isten végleg újjáteremt mindent. Ez a hangsúly bibliai értelemben realistává teszi a keresztény reménységet és megvéd a szuper-spiritualitás sokféle csapdájától. A teremtett világ hiábavalóság alatt van, és Isten gyermekei is sóhajtoznak, mert várják a test megváltását, amely még a jövőre vonatkozó reménység (Róm 8,22-23).
5) Krisztus uralma mindenek felett. Abraham Kuyper mondta: „Nincs a valóságnak egyetlen négyzetcentimétere sem, amelyre Krisztus ne mondaná: Enyém!” Schaeffer szerint minden spirituális, kivéve a bűnt. A valóság nincs szentre és profánra osztva, Krisztus igényt tart a valóság egészére. Pál szerint akár eszünk, akár iszunk, vagy bármi mást teszünk, Isten dicsőségére tegyük (1Kor 10,31). L’Abri újra középpontba helyezte a reformátori gondolatot, hogy nemcsak a szerzetesi élet vagy a misszionárius és egyéb klerikus szolgálat lehet teljes értékű keresztény élet, hanem az is, hogy Isten világában Isten dicsőségére élünk. Sőt, Krisztus célja a teljes valóság meghódítása, hiszen ő az élet egésze felett úr.
(Ha valaki szeretne többet is megtudni L’Abri kezdeteiről, annak ajánlom a Francis Schaefferről szóló életrajzi előadásomat, amely itt meghallgatható.)
Szia Ádám,
Nagyon kellemes meglepetés volt számomra Francis A. Schaeffer szolgálatáról Írt blogbejegyzésed, aki valóban hatalmas igazságokra világított rá, többek között az „Ő létezik és nem hallgat” cÍmű könyvében, ami könyv sok-sok éve nekem is a tulajdonomban van. Ebben a könyvében olyan metafizikai kérdésekre ad választ, amely kérdés azt feszegeti, hogy a dolgok, benne az ember, létezik-e valóságosan és az ember létezésének mi egyáltalán az értelme, amire Schaeffer szerint csak egyetlen filozófiai válasz van, ez pedig a zsidó-keresztyén Isten, aki nem csupán egy elvont fogalom, ez az Isten valóban létezik.
Néhány mondatot idézek a könyvből erre a kérdésre vonatkozóan: „A modern ember dilemmája egyszerű: egyszerűen nem tudja, mi az ember jelentősége. Az ember elveszett, egy nagy semmi. Ez a mi generációnk átka. Ha egy ember nem tudja megtalálni élete értelmét, az nagy baj. De ha személyes kezdetből indulunk ki, és ezt tekintjük minden egyéb kezdetének, akkor a személyének van jelentése, mert akkor az ember és az emberi törekvés nem értelmetlenek. Az ember elképzelése a személyiség létének valóságáról egybeesik azzal, ami kezdettől fogva volt, és ami lényegében mindig fennállt.
A keresztyén embernek van ezen a ponton válasza, mégpedig kolosszális válasza! Miért hÍrdetjük akkor továbbra is úgy a nagy igazságokat, hogy azokat senki nem érti meg? Miért beszélünk továbbra is csak önmagunkhoz, ha az emberek reménytelenek és elveszettek, és mi azt mondjuk, hogy szeretjük őket? Az ember átka ma az, hogy nem találja embersége értelmét, de ha a személyes kezdetből indulunk ki, akkor tökéletesen megváltozik a helyzet. Számolhatunk annak a ténynek a valóságával, hogy a személyiségnek van értelme, mert nem idegenedett el attól, hogy ami mindig is volt, ami van, és ami mindig is lesz. Ez Így nemcsak a puszta lét problémájára és összetettségére ad választ, hanem arra is, hogy az embert személyisége megkülönbözteti a nem-embertől.”
„Viszont, ha személyes kezdetekből indulunk ki, akkor még egy kérdést meg kell válaszolnunk. Ez a következő lépés. Mit választunk, Istent vagy isteneket? A többi istennel az a baj, hogy a korlátozott istenek nem elég nagyok. Két dologra van szükségünk ahhoz, hogy megfelelő választ találjunk a személyes kezdetre: személyes-végtelen (vagy végtelen-személyes) Istenre és arra, hogy ebben az Istenben személyes egység és sokféleség legyen. Csak a végtelen-személyes Isten elég nagy. Platón megértette, hogy szükség van abszolútumokra, különben semminek nincs értelme. Platónnak azonban az okozott nehézséget, hogy az ő istenei nem voltak elég nagyok.”
Bocsánat, de meg kell mondanom, hogy rendkívül gyengének, homályosan érvelőnek találtam Schaeffer írásait, az „Ő létezik és nem hallgat”-ot éppúgy, mint a „Szabadulás az értelemtől”-t. Ráadásul van benne valami „látszat-modernség”, pszeudo-nyitottság a külső világra, a nem keresztény gondolkodókra. Ellentétben például Richard Swinburnevel és még sok más keresztény filozófussal, akiket rendkívül világosnak találtam, ha nem is értettem egyet velük.
Azt hiszem, értem, hogy miért mondod ezt. Schaeffer inkább intuitív, mintsem analitikus gondolkodó volt. Neki a gondolatok képek voltak, amelyekből ikonosztáz épül, nem logikai levezetések állomásai, mint Swinburne-nél vagy Plantingánál. Schaeffernek még a Hegel logikáját ért kritikája is inkább intuíció, mintsem formális levezetés. Ez szerintem viszont alapvetően nem nyitottság, hanem módszertan kérdése.
Kedves Ádám, Miklós!
Schaeffer írásai lényeglátóak, de valóban nem nevezhető szakszerű filozófiának vagy szellemtörténetnek. Az önművelés heroikus küzdelméből és a vitális igazságkeresésből több van bennük, mivel szerzőjük tétremenő küzdelmet folytatott hitének rendszerbe foglalásáért. Ez a személyes indíttatás roppant megnyerővé ugyanakkor kicsit outsidersé is teszi őt a gondolkodás válfajában. Nekem nagyon sokat adott, mikor a hitem és a hietmen kívüli világ között kerestem a kapcsolatot tinédzser koromban. Eseti és lokális haszna akkor is volt a fejlődésemben, ha azóta kényelmenetlenebbé vált már számomra a mankóira támaszkodni.
A pszedo-nyitottságnál lehetne még pontosabb és talán igazságosabb leírást találni a módszerére. Inkább arról van szó, hogy az ismeretterjesztés és felvilágosítás szándéka erőseb volt nála a tárggyal való azonosulásnál.
Bizonyára kereső, küszködő, a lét problémáit valóban megoldani akaró ember volt…igazi keresztény hittel, és „ütős” stílussal. De a kereszténységen kívüli filozófiákhoz nem értett. Hegelről már nem emlékszem, mit írt, csak arra, hogy úgy tűnt: nem ismeri rendesen.
Az a keresztyén, akinek igazi hite van, már nem keres, mert talált! Nem is küszködik, mert az Úrban megnyugvásra, békességre lelt és Isten az, aki kimunkálja benne (a hÍvőben), amilyennek látni akarja. A keresztyénségen kÍvüli filozófiákra nincs is szüksége, az maradjon meg a világnak bár, Francis Schaeffer nagyon is jól ismerte ezeket a különböző filozófiai irányzatokat, az általam olvasott egyik könyvében éppen a filozófiai rendszerek és a keresztyén világnézet viszonyával foglalkozik.
Kedves Miklós!
Schaeffernek sokszor erős benyomásai voltak egy-egy filozófus hatásáról, és ezeket a benyomásokat gyöngyökként fűzte össze a társadalmi-kulturális vízióihoz. Schaeffer ráadásul a benyomásait is sokszor inkább közvetve szerezte, azokon a fiatalokon keresztül, akiket az otthonába fogadott és akik habzsolták az új modernitást. Schaeffer generalista volt, és ami még fontosabb: saját bevallása szerint sem filozófus, hanem evangélista.
Ezért szerintem igazad van abban, hogy az ítéletei időnként hibásak. Ez nem is csak a kereszténységen kívüli filozófiákra igaz, hanem keresztényekre is (pl. Kierkegaard-t is kissé félreérti). Viszont a megalkotott összkép szerintem alapvetően mégsem volt téves, mert a hatásokat jól tapogatta le. Úgy kell olvasni őt, mint egy impresszionista képet. Közelről torz, távolról pontos, de mindig kicsit életlen.
Kedves Ria,
Akit Isten megtalált és aki békességet lelt Istenben, az attól még tud küszkodni. Ugye nemn azt mondod, hogy például Jób vagy Jeremiás (ld. pl. JSir 3) ne küszködött volna…
Isten gyermeke, ha küszködik is, máshogy küszködik. Mert ez a küszködés sem veheti el teljesen a békességet! De a küzdés olykor nem megspórolható… például olykor a gyásszal, olykor a körülötte élő népért…
„Neki a gondolatok képek voltak, amelyekből ikonosztáz épül, nem logikai levezetések állomásai” –
Ez nagyon jó metafora, ezt szeretem Schaefferben!
Ria says:
2019. június 22. szombat – 19:24
„Az a keresztyén, akinek igazi hite van, már nem keres, mert talált! Nem is küszködik, mert az Úrban megnyugvásra, békességre lelt és Isten az, aki kimunkálja benne (a hÍvőben), amilyennek látni akarja. A keresztyénségen kÍvüli filozófiákra nincs is szükség.”
Ez nem csak téves, de nagyon káros gondolat is, ami elhitelteleníti a bizonyságunkat és komolytalanná teszi az üzenetünket. Szerencsére már Pál apostol sem így gondolkodott Athenban, az egyhazatyák sem,
Schaffer sem, James K A Smith sem és még sokan mások sem. De még mindig sokan rombolják az egyházat ezzel a szektás, felfuvalkodott attitűddel.
Szia Illés!
Akárhogyan is próbáltam felfedezni szavaidban azt a fajta atyafiúi gyöngéd szelÍdséget és fegyelmezettséget, amit tanúsÍtani lett volna illendő a Test egy tagjának a Test egy másik tagja felé, ez a manőverem nem sikerült valami fényesen, mivel nem találtam sem emberi, sem biblikus magyarázatot az olyan viselkedésre, amikor egy ker. hÍvő szektáskodással és felfuvalkodottsággal vádol egy másikat, ahelyett, hogy előzetesen megkérdezte volna az illetőt, hogy mi alapján tette azokat a kijelentéseit, amely szavak a belső képzeletvilágát oly nagyon megzavarták.
Mindenek előtt hadd mondjam el, hogy az élet, ami megtérésünkkor kezdődik el bennünk, magának Istennek az élete, mi pedig ettől kezdve gyermekei vagyunk, akik gyermeki hittel életüket Atyjukra bÍzták, ezért Benne megnyugvást találtak. Nem aggodalmaskodnak és nem küszködnek, mert az Úr az ö oltalmuk és segÍtségük mindenben és mindenkor. Az a keresztyén, aki saját akaraterejét használja arra, hogy Isten tetszésére legyen, nem tanulta meg, hogy erre az életre rábizza magát, ehelyett kétségbeesetten és gyümölcstelenül erőlködik (küszködik). Így megérthető, hogy miért nem talál Istenben békességre, miért nem talál megnyugvást és örömöt. Éppen, hogy az ilyen hústesti erőlködés vezet szektásodáshoz és felfuvalkodáshoz, mert az ember Isten helyett, a maga aszketizmusában bÍzik.
A hÍvő csak akkor lehet Isten bizonyságtevője, ha személyesen megtapasztalta már Isten valóságát.
Az Ő valósága pedig sok mással egyetemben ez:
„Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm.
Fűves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem.
Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért.
Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te veszsződ és botod, azok vigasztalnak engem.
Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam.
Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.” (Dávid zsoltára)
A küzdelem nem egyenlő a küszködéssel! De ez a küzdelem is csak Isten ereje által juttat célhoz, amely hatalmasan munkálkodik az emberben (Kolossze 1:29).
Ugyanazt tudnám neked is elmondani dzsaszper, amit Illésnek, számodra annyit fűznék csak ahhoz, hogy sem Jóbnak, sem Jeremiásnak nem volt Krisztusa, aki azt mondhatta volna nekik, hogy maradjanak őbenne, hogy sok gyümölcsöt tudjanak teremni.
Kedves Ria,
szerintem nagyon tévedsz, volt Krisztusuk, aki Lelkével támogatta őket, csak ők még nem tudták, hogy milyen a Krisztus. Gondoljunk csak Krisztus szavára: „Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.”.
Ebből az következik a számomra, hogy
– egyrészt, hogy nem az evangélium lexikális tudása a lényeges, hanem az, hogy milyen a szívünk
– másrészt, hogy aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék.
Elsőként megkérdezném tőled dzsaszper, hogy mi alapján állapÍtod meg azt, hogy velem a lexikális tudás, vagy a szÍvvel hÍvés mondatta-e pl. azt, hogy az igaz hitű keresztyén nem küszködik, mert az Úrban megnyugvásra, békességre lelt? Az én tapasztalatom is ez: „Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.” (Rom 10:10)
Akinek csak lexikális tudása van a SzentÍrásról, de nem hisz Abban, aki ebben a könyvben kinyilatkoztatást tesz nem csak az emberiség hiteles történelmi fejlődéséről, hanem önmagát, a bűnösök megváltójának és urának mutatja be, az előbb vagy utóbb belegabalyodik azon érveibe, akiket a különféle érveivel ellehetetlenÍteni és hiteltelenné akar tenni, és az ilyen embernek eszébe sincs, Isten parancsolatainak engedelmeskedni. A lexikális tudása mellet szidja, átkozza, gyalázza Őt.
Másodikként pedig emlékeztetnélek arra, hogy bár az Ószöv.-i prófétákat Isten Szelleme vezette, de akkor még az Ószöv.-i emberek nem kapták az Ígéretet a Szentlélek kitöltetésére, különös tekintettel az utolsó időkre nézve (Csel. 2:17). Ez az Ígéret az első pünkösdkor teljesedett be. Jézus, mikor testben eltávozott a tanÍtványoktól, telve voltak fájdalommal és félelemmel [ahogyan Jób is: „Ezért megrettenek színe előtt, ha csak rá gondolok is, rettegek tőle…” (Jób 23:15).] Gyötörte őket a bizonytalanság, hogy hogyan állnak majd meg a fenyegetések és üldöztetések közepette Jézus nélkül. Jézus azt mondta az övéinek, hogy: „Jobb nektek, hogy én elmegyek…” (Jn 16:7) Azért mondta, hogy jobb nekik, mert a Szent Szellem, akit Ő elküld és Jézus helyére lép, mint az istenség harmadik személye, elvezérli őket minden igazságra és vesznek tőle erőt, hogy megálljanak jóllehet, sohasem Jézus nélkül, mert Jézus a Szentlélek (Szent Szellem) által állandóan velünk van minden napon hiszen a Szentháromság mindig a maga teljességében jelen van. „Ama Vigasztaló pedig, a Szent Szellem, akit az én nevemben küld az Atya, Ő mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek. (Jn. 14:26.) Sem Jóbnak, sem Jeremiásnak nem juttatta eszébe a Szent Szellem Jézus szavait. „Bár ezek az emberek az (ószövetségiek) mind híresek voltak a hitük miatt, mégsem kapták meg a ígéretet. Nem kapták meg, mert Isten valami jobbat tervezett a számunkra. Csak velünk együtt fogják elérni a tökéletességet.” (Zsidók 11:39-40)
Az is igaz, hogy „Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék” de ugyanakkor ez is igaz:
„Mert ha hétszer elesik is az igaz, ugyan felkél azért; az istentelenek pedig csak egy nyavalyával is elvesznek” (Péld. 24:16)
Kedves Ria,
a korábbi válaszodra reagáltam, Jób és Jeremiás kapcsán. A válaszodat, miszerint nem volt Krisztusuk, csak a lexikális tudás szintjén tartom igaznak.
A nem lexikális tudás alapján volt Jóbnak és Jeremiásnak Krisztusa? Ismerték őt, mint Krisztust ->(felkentet) és nem csak, mint aki Ábrahám előtt volt? De még ezt sem tudhatták, mert Jézus ezt is csak az Újszöv.-ben jelentette ki magáról Így, szó szerint. Krisztusa annak van, aki hisz a Krisztus általi eredendő bűntől való megváltásban. A hit az, ami beszámÍttatik…-én legalábbis Így tudom. Még abban sem vagyunk biztosak, hogy mindazok hittek, akiknek a „tömlöcben” Jézus hirdette az evangéliumot (1 Péter 3:19 és 4:6). Azt is csak az újszövetségiek értik, hogy mit jelent az, hogy az asszony magva a kÍgyó fejére tapos.
Kedves Ria,
Részben elfeledkezel például a 110. zsoltár első versérról, amit Jeremiás már ismert (vö. pl. Mk 12,35-37).
De ez kb lényegtelen is, mert annak tudata, hogy Krisztus azonos azzal, aki Ábrahám előtt volt, lexikális tudás.
A Jer 30-33 ékes bizonyítéka hogy Jeremiásnak megvolt a lényeges ismerete a Felkentről, és a JSir (akárcsak a 3. rész) pedig ékes bizonyíték arra, hogy mi volt a szívében. Határozottan „volt Krisztusa”, még ha ő ezt magának nem is így fogalmazta volna meg.
Semmivel nem leszünk különbek attól, hogy a fenti lexikális tudásunk megvan. A kérdés inkább az, hogy a küszködéseinkben megvan-e az a bizalom, amiről Jeremiás siralmai tesznek bizonyságot.
Mindenek előtt, válasszuk el egymástól a lexikális tudást a szÍvbéli tudástól ill. hittől. Az Ószövben Isten prófétákat választott ki magának (megragadott) akiket azzal a feladattal bÍzott meg, hogy a jövendő nemzedéknek feltárja a bekövetkező eseményeket illetve, az ő idejük jelen kortársainak utat mutassanak, megtérésre hÍvjanak, vagy éppen Ítéletet hÍrdessenek. Az 1Sámuel 10:5-12, 19:18-24 és a 4Moz 11:24-30 számol be a Szellem által megragadott emberek csoportjáról, akik extázisba estek. UgyanÍgy Írta Dávid is a Szent Szellem ihletése alatt a 110-es zsoltárt, ami majd csak a jövőben teljesedik be és a Szent Szellem által ihletve nevezte a Fiát Urának, aki földi emberként egy dávidi család leszármazottja. Ez a zsoltár Jézusra mutat előre, aki az utolsó ezer éves uralkodásakor úgy jelenik majd meg, mint Melkisédek rendje szerinti Király-Pap.
A próféták tehát, akiket Isten közvetlenül megvilágosÍtott a történések megértéséhez, ugyanez a megvilágosodás történt Dávid esetében is a várt Messiásra vonatkozóan, de ez még mindig nem jelenti azt, hogy vettek erőt a Szent Szellem által bármi leküzdéséhez, vagy elvégzéséhez. “Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.”((ApCsel 1:8).
Jeremiás siralmai Jeruzsálem pusztulásáról szóló panaszének, amiben én nem látom ismeretét a Felkentről, ugyanÍgy a Jer 30-33 versekben sem, amik Jeruzsálem és Júda Ítéletes próféciáiról szólnak valamint, Jeruzsálem eleste és a babiloni száműzetésükről.
Kedves Ria,
Szerintem az ószövetségi próféciák ugyanazon szellemen keresztül ihletettek, mint amilyen szellemet az újszövetségben kaphatunk. Az újjászületett ember szive rádobban azok igazságára, mikor olvassa. Azt nem hiszem, hogy ez a szellem csak a prófétálások idején volt velük, mert pl Dávidnál írja is az ige, hogy vele is maradt a felkenetése után. Úgy gondolom, hogy ez igaz Jeremiásra, Ezékielre, Dánielre, és sokan másokra is. Dánielnek egyenesen Jézus jelenik meg a Dániel10-ben. Jézus maga mondja, hogy be kell teljesednie rajta mindannak, ami Mózes törvényében, a próféták könyvében, és a zsoltárokban van megírva róla (Lk24:44), és azt is mondta, hogy a törvény róla szól, és azt betölteni jött, tehát a törvénynek szerves része a Messiás.
Szinte biztos, hogy Mózesnek is Jézus urunk mutatta meg magát hátulról, amikor elvonult előtte, és Mózest a sziklahasadékban a kezével óvta, hogy ne haljon meg. Mert az evangéliumokban olvassuk, hogy az Atyát senki sem látta, csak Jézus (Jn1:18, Jn6:46).
Az áldozati állatok vérének kiontása mind Jézus áldozatára mutatott előre, mert ugyan elrendelte a törvény ezeknek az áldozatoknak a bemutatását, de nem kívánta azokat az Atya, és bűnöket sem tudott eltörölni (Zsolt40:6, Zsid10:4). Mind előremutató jel volt a Messiásra. Mondhatjuk, hogy ugyan nem tudatosan, de a mindennapi életük szerves része volt Jézus személye.
Most minden, amit Isten népe tesz a Messiás akaratából, az mind „vissza” mutat a Messiásra, és az áldozatára. De fölösleges is jelezni, hogy előre, vagy vissza, mert az egész valóság Jézusra való tekintettel és rajta keresztül lett teremtve (Jn1:1-3), így a teremtés óta minden körülötte „forog”, szellemi értelemben (a megáldoztatás nélkül meg sem lett volna teremtve a világ). Különösen, ha a szellemi valóság időn kívüliségére gondolunk, amit a Jn8:56 jól szemléltet. A Márk 12:26, és az evangéliumokban párhuzamos igék is befejezett ténynek tekinti a feltámadást azok számára, akik kiléptek a mi „dimenziónkból”. Szerintem egyértelmű, hogy Ábrahám átélte az Úr napját, és nem látomásban látta. Ugyanis ha feltámadt (mert Jézus szerint feltámadt), akkor az Úr napjára támadt fel, és akkor miért kellene neki látomás? Véleményem szerint az Örökkévaló szempontjából az összes esemény egyszerre történt, az idő tényező számára nem jelenik meg, de az események egymás utánisága konzisztens, és ugyanúgy áll, mint számunkra.
Szóval mindössze azt szerettem volna szemléltetni, hogy a Messiás megáldoztatása a föld teremtésétől kezdve egy befejezett szellemi valóság, ami az egész történelmet végigkíséri. Az Ő vérén keresztül nyert az ószövetség idejében is üdvösséget az Ő népe, és miután az ó eltöröltetett, mert előállt az új, az új szövetség idején is ugyanúgy az Ő vérén keresztül menekülhetünk meg.
Ezért nem hiszem, hogy a prófétáknak nem volt Krisztusuk. A tőle kapott Szellem által Őróla beszéltek. Ennek ellenére nem részesedhettek volna a személyének és Szellemények javaiból? A zsoltárok pont az ellenkezőről tanuskodnak. A próféták nem azért vágyták az időt, amikor a Messiás megjelenik, mert az Örökkévaló jelenléte hiányzott az életükből, hanem mert a kinyilatkozás az újszövetségben teljesedik ki (Mt13:17), a Szellem minden emberre kitöltetik, és a Messiás munkája erőteljesen megnyilvánul az egész földön. Ennek örül a Szellem, és ezért vágyták a próféták.
Szerintem nem szabad olyan képet festenünk a hívő emberről, hogy nem lehetnek komoly gondjai, küszködései, vívódásai, mert sajnos gyakran megesik, és ettől még nem változott meg az Isten viszonyulása hozzájuk. Úgy látom, hogy az Örökkévaló kiemelt célja, hogy próbára tegyen minket, és a hitünket. Gyakran elmegy a határig, amit el tudunk viselni, és utána tesz még egy lépést, hogy nyilvánvalóvá váljon, hogy mi van bennünk, amikor elfogyott és vége. Ha veled még nem volt ilyen, akkor kívánom, hogy ne is legyen, mert nyomorúságos helyzet. Jézus urunkat is próbára tette számtalanszor, bár Ő a legdurvább esetben is így reagált, hogy „meddig kell még titeket elszenvednem?”. Szóval kiválóan vizsgázott. De az imádságaira sem valami kenetteljes máz volt jellemző, hanem alázat és őszinteség, bizalom, és olykor küszködés. Hangosan kiáltozva és sírva nem a magabiztos ember szokott imádkozni (Zsidók5:7), és az agonizálva imádkozás is igen komoly vívódásokra utal (Lk22:44). Nem véletlen, hogy Jézus – többek között – úgy tanít minket imádkozni, hogy „ne vigy minket kísértésbe/próbákba”. Mert előfordul, hogy megteszi, és nem egy kívánatos állapot számunkra.
Személy szerint úgy látom, hogy kiváló szolgáit is néha próbára teszi úgy, hogy olyan helyre és állapotba vezeti őket, amikor megkérdőjelezik a hitüket és küldetésüket is. De sokféle módon lehet megpróbálva az ember, ami igen is lehet küszködés, és nem feltétlenül konkrét bűn miatt. Jóbot sem a bűnei miatt próbálta meg az Örökkévaló. Az ilyen vívódások során sokszor hetek, hónapok, akár évek telnek el a rendeződésig, de vannak akik elbuknak, vannak akik győznek, és vannak akiknél hosszú a helyreállás folyamata.
Az erőseknek kötelességük a gyengéket elhordozni(segíteni), és ha ezt nem teszik, akkor könnyen kerülhetnek a gyengék helyére, mert az Örökkévaló következetes pedagógus, a második legfontosabb parancs kapcsán is. Jób barátainak példája erőssen óvatosságra int minket, a nyomorult és küszködő embertársaink viszonylatában.
Én is egyugyanazon Szellemről beszélek wkm, aki szólt a prófétákon keresztül, mint aki pünkösdkor kitöltetett, már minden lélekre. Amikor azt mondom, hogy Jóbnak és Jeremiásnak nem volt Krisztusa (mint ahogy ma is a legtöbb embernek nincs), az abban az értelemben értendő, hogy nem volt élő kapcsolatuk az Úr Jézussal a Szellem által, és az újonnan születésük sem történt meg a keresztség által Krisztus nevében, miután a megváltás műve megtörtént. „Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha Isten Lelke lakik bennetek. De akiben nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.” (Róma 8:9)
A régiek sem az elvégzett eseményről nem tudtak, sem Jézus szavait, parancsolatait nem ismerték, sem meg nem kereszteltettek Krisztus nevében, hogy ezáltal részeseivé lettek volna az Ő halála valóságának és meghaltak volna a bűnnek.
„Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben járjunk.
Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint vele egygyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk.
Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek:
Mert a ki meghalt, felszabadult a bűn alól.” (Róma 6:4-7)
Az ÓSZ csak előre vetÍtette Jézust az akkori idők népeinek, amit már én is emlÍtettem az előzőekben, ahogy most ebben a hsz-odban te is hiszen a Biblia elejétől a végéig Jézusról szól, de élő kapcsolatuk nem volt a Megváltóval, mint ahogy az ÚSZ népének ez lehetővé vált.
„A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.”(Gal 5:22), aminek elnyerését nem a hÍvőnek kell kiküszködnei, hanem a Szellem munkája által növekedik benne.
Talán Így már érthetőbb lesz, amire jelen téma legelején rámutatni szerettem volna.
Kedves Ria,
sajnálom, ha megbántottalak, nem szeretek hímezni-hámozni, a testvéri szeretetet a fölösleges szavak és a forró kása kerülgetésének mellőzésével igyekszem kifejezni. Ugyanakkor kapkodva kommenteltem, hiba volt, bocs.
Ugyanakkor nem értem az érvelésedet. Az üdvösség nyilván nem az én erőlködésem eredménye, de te azt írod: „Az a keresztyén, akinek igazi hite van […] Nem is küszködik, mert az Úrban megnyugvásra, békességre lelt […] keresztyénségen kívüli filozófiákra nincs is szükség.”
Tehát nem arról van szó, hogy az üdvösségem a saját munkám lenne, hanem a küszködésről, ami véleményem szerint azért adatik az „igazi hittel” bíró keresztényeknek is. Fura, hogy ezt bizonygatni kell, de érdemes a témában elolvasni Tim Keller Hit és kételkedés című könyvét. Aki nem küszködik, az szerencsés periódusban van, adjon hálát érte az Úrnak. De aki soha nem küszködik, az hazudik, lehet, hogy magának is.
A hit nem lobotómia. Nem kéri tőlünk, hogy tegyük félre az értelmünket, csak azt, hogy ne végső abszolút tekintélyként támaszkodjunk rá. „A bölcsesség KEZDETE Isten félelme.” (Kiemelés tőlem.)
A világi filozófiákról meg annyit, hogy semmit nem tudnánk az antik irtodalomról és filozófiáról, ha keresztény szerzetesek nem másolják le azokat. Az egyházatyák nagyon is ismerték koruk költészetét, gondolkodóit.
(Oké, ma már sokaknak nem hiányozna, de abban talán még megegyezhetünk, hogy: érték.”) A keresztények ahol megjelentek, iskolákat hoztak létre, könyveket adtak ki, ami ma általános műveltségnek nevezünk, a keresztények munkája. És engem elszomorít, hogy van egy áramlat, ami a világhoz igazodva a tudást nem tekinti értéknek. Nem a legvégső érték, de talán abban megegyezhetünk, hogy érték.
Nem kötelező mindenkinek ezt tenni, de nagyon sok kárt okoz és gyengíti a hitvallásunk erejét, ha gyanakodva nézünk arra, aki a Biblián és adott felekezet kedvenc idehirdetőjén kívül mást is olvas.
Ha már az „igazi hitről” beszélünk, annak szerintem ki kell állni a versenyt Hegellel, Darwinnal, Dawkinssal, Derridával, sőt, annak a fénye el kell nyomja ezeket.
“Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok.”
János 17,15-16
A világból való kivonulás ugyanúgy kísértésünk, mint a beolvadás.
https://joosandor.hu/predikacio/1959-04/ebben-vilagban-de-nem-e-vilagbol
szia Ria!
„Mindenek előtt, válasszuk el egymástól a lexikális tudást a szÍvbéli tudástól ill. hittől.”
és ezt mégis hogy szándékozod megtenni? hogy éred el, hogy közben a hit tárgya megmaradjon annak ami?
amúgy ha az ó.sz. embereknek nem lehetett ismeretük a felkentről, akkor mi alapján várták? Isten miért gondolta, hogy fel kellene ismerniük, ha elküldi?
„nem volt élő kapcsolatuk az Úr Jézussal a Szellem által, és az újonnan születésük sem történt meg a keresztség által Krisztus nevében”
Jób könyve
19:25 Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.
János ev.
8:56 Ábrahám a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült.
„örvendezett, hogy meglátja az én napomat”
tehát volt olyan amikor még nem látta, de tudta, hogy mi az és nagyon várta.
„látta is, és örült.”
tehát bekövetkezett amit várt, azt kapta amire számított és örült neki.
szerintem ez a múltban történt befejezett cselekvés, nem most történik folyamatosan.
mély hatása lehetett annak az Izsákos incidensnek azon a bizonyos hegyen
akkor most ezek az igehelyek miről szólnak?
Akkor a lélek által lehet újjászületni, vagy a keresztség által?
Jézus szerint szükséges újjászületni, különben nem jut a delikvens Isten királyságába, hiszen test és vér nem örökli azt.
Akkor hogyan üdvözülhettek az ó.sz. hívők?
Kedves Ria,
„Amikor azt mondom, hogy Jóbnak és Jeremiásnak nem volt Krisztusa (mint ahogy ma is a legtöbb embernek nincs), az abban az értelemben értendő, hogy nem volt élő kapcsolatuk az Úr Jézussal a Szellem által,”
Úgy tánik, éppen ebben nem értünk egyet. Meggyőződésem, hogy megvolt ez a kapcsolatuk, csak akkoriban ezt nem nevezték volna így. A többiek után már érvelnem sem kell, megelőztek…
és az újonnan születésük sem történt meg a keresztség által Krisztus nevében, miután a megváltás műve megtörtént.
A keresztség kapcsán emlékezzünk Keresztelő János szavaira: „Utánam jő, a ki erősebb nálam, a kinek nem vagyok méltó, hogy lehajolván, sarujának szíjját megoldjam. Én vízzel kereszteltelek titeket, de ő Szent Lélekkel keresztel titeket.”
Addig oké, hogy Keresztelő János után és róla tudva vízzel is keresztelkedünk, ezzel is vallást téve a hitünkről. De gondolj csak Kornéliuszra és háza népére… Akadály volt-e annak, aki Szentlélekkel keresztel, a vízkeresztség hiánya?! (Apcsel 10:44-48)
(A Jóel 2,28 sem valami egészen új Lélekről beszél, ami az Ószövetségben nem is mutatta meg magát… és egyszerűen ugyanazt a prófétálás szót használja, mint amit az Ószövetség az ószövetségi prófétákra is használ)
„A régiek sem az elvégzett eseményről nem tudtak, sem Jézus szavait, parancsolatait nem ismerték”
Ezzel sem értek egyet (legalábbis ha nem csupán a lexikális tudást nézzük) : ugyanaz a Jézus jelentette ki a parancsolatait a Lelke által — ha tömörebben is — a prófétákon keresztül. Csak ízelítőnek pár példa: Jóel 2:12, Hós 6:6 és Mik 6:8…
Persze nem ismerték a Hegyi Beszéd konkrét szavait stb. de Jézus parancsait az életükre nézve azt ismerhették éppen eléggé.
Szia Illés!
A bocsit elfogadom, a testvéri szeretetet pedig én úgy értelmezem, hogy még negatÍv dolgokról is pozitÍvan tudnak beszélgetni egymással mivel ők „nem e világ vitázói”, ami csak növeli/növelheti közöttük az elidegenedést, rossz esetben haragot szül.
Ha Jézus Krisztus igazi bizonyságtevői akarunk lenni, ezt csak a hit iskolájában lehet megtanulni, személyesen és a gyakorlatban. A lexikális vagy teológiai tudás önmagában nem segÍt, de nem helyettesÍtheti az igehÍrdetés, vagy bibliamagyarázat sem. Isten bizonyságtevője csak akkor lehetek, ha személyesen megtapasztaltam Isten valóságát, mert csak azt nevezhetjük bizonyságtételnek, ami mögött valóságos élmény van… amikor a hÍvó a kereszt alatt összetöretett (nem önerőből való küszködés, hanem az én halálba adása révén, amit Isten végez el bennünk és értünk, mert mi magunk erre képtelenek vagyunk) és először a pusztába kerül, ahol a próbatételek ideje van (hasonlóan Izrael fiai 40 éves pusztai vándorlásához). Közben persze megpihen és felfrissül a „vÍzforrásoknál”, de azután tovább kell menni. A lexikális tudás nem az élet – amelynek csak akadémikus értéke van, de nincs szellemi értéke. A világi filozófiáról ugyanezért Írtam azt, hogy a keresztyénnek arra nincs szüksége, mert egyedüli tápláléka Isten Igéje. Lehet olvasni, tudni arról is, de szüksége nincs rá. Ezzel nem kivonul a világból a hÍvő, hanem mindent megtalál Istenben, ami az evilági és az örök életéhez szükséges, mert ha nem tanuljuk meg, hogy közvetlenül belőle éljünk, akkor egész életünkön át megtévesztő emberek szolgái maradunk. A hÍvőnek nincs szüksége világi bölcselkedőkre, ha Jézus krisztus a világ világossága, akit Isten az övéi számára bölcsességgé tett. Tehát, a világi filozófiával kapcsolatosan, annak nem szükségességéről Írtam az előzőekben, ha esetleg nem figyeltél jól.
Szia neked is István!
Az elválasztást akként szándékozom megtenni, ahogy azt már Illésnek kifejtettem, bár itt nem valami direkt szándék vezet, hanem ráhagyatkozás valamire ill., Valakire.
Ajánlanám elolvasni a Zsidókhoz Írt levél 11. részét ahol az ószövetségi férfiak és nők példáján megláthatod, hogy hit által kaptak kijelentést azokról a dolgokról, amik még nem voltak láthatók. A 39. versben azt látjuk, hogy „és mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az Ígéretet, mert Isten számukra valami különbről gondoskodott, hogy nálünk nélkül tökéletességre ne jussanak”, ami alatt azt kell értenünk, hogy nekik még várakozniuk kellett mÍg eljön az idők teljessége,vagyis Krisztus áldozata és a beteljesülés.
Ef. 3.19 „és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig. ”
Ef. 1.10 „az idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. ”
Ef. 1.23 „amely az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben. ”
Ef. 4.13 „míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra,”
A újonnan születés Szellem és vÍz által történik. (Nem értem, hogy miért tőlem kérdezed ezt, mintha erről neked nem volna tudomásod.)
„Felele Jézus (Nikodémusnak): Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.
A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az.
Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek.” (János 3:3-7)
„Akkor hogyan üdvözülhettek az ó.sz. hívők?” A választ erre itt találhatod:
https://www.gotquestions.org/Magyar/megvaltas-Jezus-kora-elott.html
Dzsaszper, a fenti magyarázataimban ill., a linkben megtalálod a feleletet a nekem feltett kérdéseidre.
Most pedig egy időre visszahúzódnék a magányomba. Túl sok voltatok nekem.
Kedves Ria,
Szerintem az álláspontodat értem, de úgy látom, hogy tévedsz. Amilyen igéket idéztél, azok nem támasztják alá a nézetedet. Ezek az újszövetség dinamikájáról beszélnek, és nem az ószövetség idején élő próféták Istennel való személyes kapcsolatáról.
Úgy tűnik nekem, hogy félreérted az ószövetség és újszövetség közötti különbséget. Igaz, hogy az új szövetség idején teljesedik ki a kinyilatkoztatás, de Pál világossá teszi, hogy töredékes az ismeretünk (az újszövetségben is), és nagyon finoman fogalmazott. A kiteljesedés alatt annyit értek, hogy ami információt és világosságot a földi élet során az Atya adni kívánt nekünk, azt most megkapjuk. De ez is nagyon töredékes. Amikor eljön az Úr napja, akkor onnantól kezdve nem lesz kinyilatkoztatás, mert eltöröltetik a töredékes, és a színről-színre látás korszaka következik be.
Az ószövetség idején a próféták engedelmesen végrehajtották az Úr parancsát, és ezért is vannak minden újszövetségi hívő elé állítva példaként a Bibliában. A személyes kapcsolatukat a Messiással nem csorbítja a kinyilatkoztatás részlegessége. Szeretném, ha a Messiás úgy beszélne rólam, mint ahogy Sámuelről, akit töbször is említ az ósz, mint akit különösen szeretett. Szeretném, ha beszélne velem fizikai füleimmel hallható hangon, mint ahogy Mózessel is tette. Szeretném, ha Jézus személyesen mondaná nekem azt, amit Dánielnek is mondott a Dán10-ben és a Dán12 legvégén. Dávid példájáról nem is beszélve, aki Isten szíve szerint való férfi volt.
Az újszövetség az óhoz viszonyítva könnyebséget és egyben nehézséget is, továbbá nagyobb reménységet és szabadságot jelent. Az tény, hogy az úsz-ben bárki számára elérhető az Örökkévaló közelsége a Messiáson keresztül, és hogy nem kell rendszeresen állatok vérét ontani, mert a törvényt betöltötte, és bőségesen elégséges az Ő áldozata minden bűn eltörlésére. De ez nem teszi alacsonyabb rendűvé az ószöv-i próféták kapcsolatát a Messiással. Sőt, még nagyobb példák előttünk, mert egy sok szempontból keményebb időszakban álltak helyt, kevesebb ismeret mellett.
Nem hiszem, hogy Ézsaiás ne lett volna tisztában a Messiás áldozatának jelentőségével, aki leírta az Ézs53-mat. Nem droidok voltak, akik gépiesen leírták azt, amit diktáltak. Nem is valami okultista orákulumok, akik a szellemek szavát öntudatlan állapotban közvetítik, és nincsenek tudatában az eseményeknek.
Hús vér emberek voltak, ugyanolyanok, mint mi (Jakab 5:17). A Szellem jelenléte az életükben erősebb volt, mint az újszövetségi újjászületett hívők zömének életében. Ezzel természetesen nem akarom lebecsülni a Szellem jelenlegi munkáját, viszont olyan emberekről beszélünk, akik életében láthatóan rendkívüli erővel jelent meg a Szellem akkoriban.
Hogy az ósz-i próféták újjászületett emberek voltak-e, ez egy jó kérdés. Szerintem igen. Nikodémussal való beszélgetésében Jézus szemére veti, hogy nincs tisztában az újjászületéssel, pedig jól kellene ismernie, és egy evidencia. Ha új dolog lett volna, akkor nem vetette volna a szemére, mert nem elvárható. Bemerítő János Jézus megjelenése előtt hirdette a megtérést. Honnan tudta, ha az ósz-ből nem következik? Mózesről írja az ige, hogy nem volt nála alázatosabb ember. Jóbot tettei igazolták, ahogy a rászorultakkal és nyomorultakkal bánt. Mindenféle büszkeség és önfényezés nélkül tette, mert az Örökkévalóra tekintettel végezte. Dániellel az Örökkévaló jelenléte volt, és a magas rangot, rendkívüli bölcsességet és szellemet is olyan alázattal birtokolta, mint a Messiás a földi szolgálata alatt. Erre a legtöbb újjászületett újszövetségi testvérünk is gyakran képtelen. Jeremiásnak is csontjaiba rekesztett tűz volt az Úr szava. Ellenállhatott volna, de inkább az engedelmességet választotta, és elvégezte a szolgálatot, vállalva azt a nyomorúságot és küszködést, ami ezzel járt. Ráadásul a földi élet során látszólag nem kapott cserébe semmit. Ez krisztusi önfeláldozás, és előre mutat az úsz-re. Ezékiel hasonlóan. A mai hívőknél az engedelmesség és az önfeláldozás terén is komoly gondok szoktak lenni, még a legkiválóbbaknál is előfordul.
Az utolsó ítéletkor az ember ismeretei nem lesznek megítélve, csak a tettei. Az ismeretet, illetve annak hiányát, a Messiás enyhítő és súlyosbító körülményként fogja értékelni. Nekünk ekkora kegyelem láttán, és ennyi tanuságtétel mellett szerintem kevés mentségünk lesz.
Az ember nyomorúságával és küszködéseivel kapcsolatban meg már elmondtam, amit szükségesnek láttam.
Lehetséges, hogy tévedek, wkm.
Kedves Ria,
A link egy olyan kérdésre válaszol, amit nem én tettem fel… (és amennyire értem, István is inkább ellentmondást sejtve tette fel a kérdését)
A víztől és Lélektől születésnek a Jn 3:5 kapcsán egy kicsit utánajártam.
A kedvedért kezdem ezzel: https://www.gotquestions.org/baptism-John-3-5.html ami adott esetben teljesen összecseng egy sor már neves kommentárral, ld. pl. egy sor kommentárt itt: https://biblehub.com/commentaries/john/3-5.htm vagy pl. https://www.toughquestionsanswered.org/2016/09/28/what-does-born-of-water-and-spirit-mean-in-john-35/ Carson kommentárját idézi.
Számomra személy szerint a leginkább azok a kommentárok a legjobban meggyőzőek, amelyek szerint a víz és Lélek utalás az Ez 36:25-27-re. Ézs 44:3-ra stb., amelyek szerint a víztől és Lélektől születés az egy születés és pontosíŧása az újonnan születésnek, és amelyek leginkább a Lélek megtisztító munkájának metaforáját látják a víztől születésben. De ha épp egy másik magyarázat meggyőzőbb a számodra, azon nem fogunk összeveszni. A lényeg itt az számomra, hogy a Jn 3:5 elfogadott magyarázatai alapján az ószövetségi próféták is születhettek újonnan víztől és Lélektől, még ha ők ezt nem is így mondták volna.
Amúgy nem gondolom, hogy egy rendszeres teológia távképzés vizsgáját kellene itt tartanunk (bár ami a távképzést illeti, Ádám blogja meglepően tartalmas 🙂 )
Sokkal inkább látom helyét annak, hogy tükröt tartsunk a saját szívünknek (ki-ki saját maga) és továbbra is úgy látom, az igazságot irgalommal tudjuk hitelesen képviselni. Hiszen mi is Krisztus irgalmából ismerjük az igazságot…
Azt Írod dzsaszper, hogy „az igazságot irgalommal tudjuk hitelesen képviselni”, éppen csak hozzám nem vagy irgalmas amikor telepakolsz mindenféle olvasmánnyal és amellett is simán elmentél, hogy azt Írtam, „egy időre visszahúzódnék…”. Nálad ez nem tartozik az igazsághoz? 🙂
A fenti magyarázat válaszként neked szánt része azok a mondatok voltak, amikor elolvasásra ajánlottam a Zsidó lev. 11. részét, amiben a hit példaképei vannak felsorolva, a linkben pedig ezt a két biblikus választ szántam neked feleletül, amik különösen fel kellett volna keltsék a figyelmedet, mert leginkább ez válaszolja meg azt a kérdést, ami legfőképp a vitánk tárgya mostanában.
1. „Ábrahám is olyan mértékben hitt Istenben, ahogy az Ígéreteket és a kinyilatkoztatást kapta Istentől az 1 Móz 12-ben és 15-ben. Bár Mózes előtt nem volt Szentírás, mégis az emberiség felelős volt abban, amit Isten már kinyilatkoztatott. Az Ószövetségi korban a hívők azért jutottak megváltáshoz, mert hitték, hogy Isten egy nap megoldást szerez bűn-problémájukra.”
2. “Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette.” (Zsid 1:1-2)
Azokat az Írásokat, amiknek a linkjeit elküldted nekem elolvasásra, simán le lehet söpörni az asztalról és helyébe Jézus bemerÍtkezését tenni, ami az összeset felülÍrja. Az ember már csak olyan, hogy nem nyugszik, nem elég nekik a tiszta jézusi válasz, amit Nikodemusnak adott a kérdésére, ők akkor érzik jól magukat, ha „parancsra új parancsot, szabályra új szabályt” faraghatnak ki.
Az ilyenekről szól ez az igevers:
„Meglássátok, hogy senki ne legyen, a ki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való…” (Kolossé 2:8)
Hogy miért mondom ezt, annak bővebb magyarázatát ez alatt a link alatt megtalálhatod:
http://www.vargamakai.com/ua_bibliaibemerites.html
Azzal én is egyetértek, hogy a magyarországi ker. blogok között Ádám blogjának szÍnvonala magasan veri az összes többit, amik közül egy-kettő már a pletyka újság szÍnvonalára süllyedt. Isten levette róluk az áldását.
Miért vagy meglepődve azon, hogy Ádám blogja tartalmas? Biztosan nem a gazdája bÍrálata akar ez lenni. 🙂
Távképzés talán nem, de továbbképzés annál inkább. 🙂
„A link egy olyan kérdésre válaszol, amit nem én tettem fel… (és amennyire értem, István is inkább ellentmondást sejtve tette fel a kérdését)”
ez így van. tovább is vinném a dolgot.
Ria,
Szerinted nem lehetséges újjászületni hacsak be nem vizeznek hozzá? (elmentél a válaszaink mellett, mintha le sem írtuk volna őket (kornéliusz))
mi történik a gyerekkeresztelőkkel, akiket gyerekként leöntöttek? ők nem születhetnek újjá csak akkor ha felnőttként bemerítkeznek? vagy újjászülettek a keresztelésükkor? vagy elkárhoznak mind?
kérlek ne bombázz linkekkel, veled szeretnék beszélni, foglald össze két mondatban, amit linkelnél.
hogy előrébb menjen a dolog válaszolok is magamnak részben.
Róma 10:9
Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol.
10:10
Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre.
szóval a lényeg az, hogy a hitet meg is kell vallani, anélkül nincs is üdvözítő hit. ezt pedzegeti Jakab is a levelében. ez a római gyülekezetben az adott helyzet miatt komoly dolog volt (mármint a hit megvallása).
u.e. a lélektől és víztől születés.
a zsidó vallásba betérő ’tisztátalan’ pogányoknak kellett bemerítkezni, ezért volt botrány amikor keresztelő János azt mondta a tősgyökeres zsidóknak, hogy nektek is ugyanez az eljárás, ha szeretnétek, hogy közötök legyen az Úrhoz. Jézus azonosult a nép bűneivel, szóval u.e. a helyzet nála is. ezért volt része a víz a Nikodémusnak szánt válasznak is.
hit és a hit látható jele a cselekedet.
a víznek nincs mágikus természetfeletti ereje. többek között ez a különbség a legtöbb protestáns és a római katolikus egyház felfogásában -ha jól tudom-, hogy mi nem gondoljuk, hogy a léleknek vízre lenne szüksége a működéshez, vagy hogy a víz önmagában hordozna valamit.
amúgy wkm-mel értek egyet szerintem is félreérted, amit idézel. egész pontosan nem félreérted, hanem egy már meglévő teológia igazolására használsz verseket. kontextus; ha kell a teljes írás legyen az.
na mindegy. teljesen off topic vagyunk, uh ennyi
nem baj ha már nincs kedved foglalkozni vele, vonulj vissza nyugodtan
Kedves Ria,
ami az olvasmánnyal telepakolást illeti, leginkább viszonoztam a szívességet. Neked elsősorban az általad idézett oldal angol linkjét ajánlom (nem nevezném telepakolásnak), a többi csak kiegészítés a teljesség illetve a többiek kedvéért.
Nem tartom korrekt vitastílusnak, hogy érdemben válaszolok, de aztán visszavonulnék. Ha vissza akarsz vonulni, nyugodtan vonulj vissza és írd meg. De ha ezen felül egyes vitakérdésekre érdemben válaszolsz, ne lepődj meg, ha arra reakciót kapsz, mert akkor mintha mégsem akarnál annyira visszavonulni.
Ami a Zsid 11:39-40-et illeti, részben reagáltam, miszerint ugyanaz a Lélek jelentette ki neki ugyanazon Úr parancsait. Nem állítottam, hogy tökéletességet értek volna el nélkülünk. Nem látom, hogy a Zsid 11 utalás miben válaszolná meg a kérdést, amiről vitázunk… leginkább lehet, hogy egész más kérdésben gondolkodsz mint én.
Ami a parancsra parancsot, szabályra szabályt illeti, nem látom, hogy én lennék ilyen. Egy parancsot vagy szabályt tartok lényegesnek: semmivel se tartozzatok egymásnak, csak azzal, hogy egymást szeressétek!
Ehhez képest a hívő ember nem küszködik mondatot látom parancsra parancsnak, szabályra szabálynak (szó szerint is, meg a héber szójáték értelmében is), és szeretem annyira az épp küszködő testvéreimet Krisztusban, hogy tartoztam azzal egyrész nekik is, hogy reagáljak a kommentedre, másrészt tartozom neked is azzal, hogy erre a nem küszködős extra szabályra, mint nem biblikus szabályra felhívjam a figyelmedet.
Amennyiben a dolgot nem szabályként értetted, hanem pl. Krisztusban kapott lehetőségként (amivel aztán bukdácsolva hol jobban tudunk élni, hol kevésbé) akkor alighanem jelentős részben a megfogalmazásoddal volt csak gondom.
Bár továbbra is tartom azt, hogy keresztyént olykor dolgunk imában küszködni és gyötrődni a körülöttünk élő népért, és ezen nem változtat az, hogy magunkért nem kell küszködnünk.
Szóval, bátran vonulj félre, ha arra van szükséged, de ne várd el a vitában az utolsó szó jogát a félrevonulással.
Miért is látod úgy István, hogy elmentem a válaszaitok mellett, amikor is egyrészt reagáltam a keresztség kérdésére a Jn 3:5-öt idézve, másrészt az ószövetségiekkel kapcsolatosan is a Zsidó levél 11. részben található versekkel? Mindkét esetben a hiteles forrást szándékoztam elétek tárni, mivel azokat gondoltam biztos pontnak, a vitatott kérdések egyértelművé tételéhez. Ezek szerint a SzentÍrás szavai nem elégÍtenek ki téged, ahhoz neked az én saját szavaimra van szükséged, én viszont annál jobbat, érthetőbbet, elfogadhatóbbat nem tudok neked produkálni – sorry. Amennyit én elmondani tudtam az ismereteim alapján, azokba sorban belekötöttetek ezért találtam jónak más hÍvők gondolatait és más megfogalmazásban elküldeni nektek gondolva, hogy azok segÍtségül lehetnek megérteni, amit én veletek nem tudtam, és ami nézeteim azok nézeteivel teljesen azonosak.
Én úgy hittem, hogy mivel itt mindannyian ugyanazt a SzentÍrást olvassuk, akkor számotokra is evidens, hogy ha Jézus kijelenti azt pl., hogy ” Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába”, akkor ezek a szavai megmásÍthatatlanok és nem kell abba mást belemagyarázni, beleokoskodni, ahogy teszik ezt a hamis próféták, akik nem akarják azt megérteni (vagy a sötétség miatt nem is tudják), hogy a bemerÍtkezéssel a hÍvő ember, aki eddig bűneiben élt, eltemeti, halálba adja régi életét, és átadja élete irányítását Krisztusnak.
„Ezeket pedig mikor hallották, szívökben megkeseredének, és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?
Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szentszellem ajándékát.”(Apcsel 2:37-38) Ezzel kapcsolatos további igehelyek: Kol 2:12, Róm 6:3-5, Gal 3:27, ApCsel 2:41, ApCsel 22:16, Márk 1:4, Márk 16:16
Aki nem ismerte meg a hálálnak és a feltámadásnak az alapelvét, az nem értheti meg azt sem, hogy a mi Urunk, miért vetette alá magát a bemerÍtésnek. Nem azért, mintha valamitől meg kellett volna tisztulnia, hanem azért, mert a bemerÍtés jelentése: a halálnak és feltámadásnak jelképe. Az Úr szolgálata nem kezdődött el előbb, mielőtt erre az alapra ráállt volna. Miután bemerÍttetett, a Szent Szellem leszállt rá és azután kezdte el szolgálatát. A fő dolog ebben az, hogy az Atya akaratát cselekedje, de nem, mintha neki magának nem lett volna saját akarata hanem, ez az akarat, mint Ember Fia akarata volt, amidőn „emberekhez hasonlóvá lett” (Fil 2:7). Egész ember mivoltában Urunknak teste volt és lelke volt, és lehetősége volt cselekedni a lelke által vagyis, önmagától. Ezért jelent meg a Sátán nem sokkal a bemerÍtkezése után, hogy megkÍsértse Őt. Ádámban az ember önmagától cselekedett, most hasonló körülmények között az Emberfia, más alapra helyezkedik vagyis, megtagadja lelke életét, hogy az Atya ÍrányÍtsa a szolgálatát. És, ha az Emberfiának azért, hogy művét elvégezze, át kellett mennie a halálon és feltámadáson, az Ő követőinek (amennyiben komolyan követni akarják) is ugyanezt kell tenniük. Ez a bemerÍtkezés lényege, miután az ember hallotta és elfogadta az ÖrömhÍrt. Az Ószövetségben ugyanezt az elvet találjuk, amikor Áron vesszeje kivirágzott, mÍg a másik 11 élettelen vessző nem. A kivirágzott vessző itt is a feltámadásról beszél, amik fémjelzik az Isten által elismert szolgálatot… Azt a szolgálatot, ami átment a halálon és feltámadáson, ami által az ó-emberünk megfeszÍttetett, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. Mit tudhat erről, egy csecsemő, vagy kisgyermek, aki még az evangélium üzenetét sem érti, hogy miután azt megérthette volna, megkeresztelkedik a fent emlÍtett alapelv szerint?
Nikodemus, amikor az éjszaka leple alatt titokban Jézushoz ment a kérdésével, az Ószöv.-ből már ismert volt számára elméletileg, hogy milyen szerepet játszik Isten Szelleme a végidőkben (Ez 11:9; 32: 25-27; Ézs 44:3; Jer 31:33) itt most olyan Valakitől akart erről biztosat tudni, aki valóban tudja, hogy miről van szó és annak gyakorlati részét is elmagyarázza neki.
Több, mint 2000 éve ez a rendje a dolgoknak, erre jön egy ilyen Ellicott meg a hozzá hasonlók, és beújÍtanak. A „GotQuestions”weboldalt nagyon régóta olvasgatom, és a válaszaikat eddig nagy százalékban biblikusnak találtam, de ezek után jobban oda fogok figyelni rájuk. Ezekre céloztam a megjegyzéseimmel, dzsaszper és nem tereád és az irománnyal sem az volt a bajom, hogy angol nyelven küldted, hanem azok ömlesztve kapott elferdÍtései az igazságnak miatt.
Visszahúzódni a magányomban sem azért szeretnék, mert megfutamodni akarok vagy mert nem viselném el, hogy nem az enyém az utolsó szó, hanem azért, mert pár napja feltettem magamnak azt a kérdést, hogy mit is keresek én a mérgezett nyilaikkal rám lövöldözök között, amikor minden hozzám intézett kérdéseikre igyekeztem a tőlem telhető legjobb választ adni, amiket érzésem szerint, inkább nem akarnak, mint ne tudnának megérteni?
Én nem önmagamat, hanem Isten igazságát szeretném igazolni, de ez itt sem lehetséges, a jelek szerint.
Kedves Ria,
Ne akarnánk megérteni?? Megértem, hogy a keserűséged ezt mondatja veled, de ez nem volt és nincs is így.
Mérgezett nyilak? Talán ellenőrizd a saját nyílvesszőidet is?!
Egy ilyen Ellicott és hasonlók? Ilyen Aranyszájú János egyházatuától (Chrysostom) kezdve (aki szerint a keresztségen keresztül a Krisztus keresztjében meghalásra utal a víz által születés) ilyen Kálvinon át (aki szerint a víz és lélek együtt utal a Szentlélekre) ilyen emberekig valóban…
Igazság elferdítése? Miféle elferdítésről beszélsz? Ráadásul anélkül, hogy alátámasztanád ezt az állításodat egy félmondattal is? Kicsit nagynak tűnik a mellény, ha azt gondolod, hogy idáig kábé mindenki rosszul értelmezte a Szentírást??
Tegyük hozzá, hogy a keresztség kérdésére nem reagáltál, Ria, hanem az egész kérdéskört te vetetted fel. Előtte egész másról volt szó.
Emlékeztetnék, hogy a küszködés kapcsán Jóbot és Jeremiást hoztam példának, Jóbot a gyásszal való küszködésre, Jeremiást pedig a körülötte lévő néppel valő küszködésre! Őszintén, arra a reakcióra számítottam, hogy pontosítod a gondolatot, hogy pl. a küszködést a hívő ember saját üdvösségén való küszködésre értetted (jobb esetben megköszönve hogy felhívtuk a figyelmet a félreérthető megfogalmazásra). Talán megjegyeztem volna, hogy emberből vagyunk, és a Sátán támadásai alatt, ha elveszítjük a tekintetünkből az Urat, rosszabb pillanatainkban ettől még meg tudunk inogni, de ha valaki a Szentírás tanítására bízza magát (pl. 1Jn 2:1 , 1Jn 3:18-20, 1Jn 5:13) akkor ezek a megingások nem tartanak huzamosabb ideig…
De nem ezt reagáltad, tehát — amennyire értelek –, a gyásszal és a körülöttünk élők hitetlensége kapcsán is érdekes a küszködés.
Nézd, most személyes leszek: volt vagy 15 éve, amikor (már hitben járva) édesanyám hazament az Úrhoz. Emlékszem, mit jelent a gyásszal küszködni. Nem csupán magamra emlékszem, hanem a (szintén már akkor hitben járó) testvéreimre is. Bitangul küszködtünk miközben igyekeztünk csendben támogatni egymást. Volt ott étkezési zavar, alvászavar, ahogy az orvosi nagykönyvben szerepel (azzal a megjegyzéssel, hogy friss gyász esetén, emlékeim szerint ha 1 éven belül véget ér, ez teljesen egészséges reakció). Talán el tudod képzelni milyen volt legidősebb otthon lakó testvérként a fiatalabb testvéreimen felfedezni ezeket…
Talán már érted, hogy ennek kapcsán miért nem értek egyet azzal, hogy Jób meg Jeremiás ószövetségiek és nem voltak vízzel megkeresztelve, a keresztyén ember márpedig nem küszködik?? (érdekes módon ezzel kapcsolatban igei alátámasztás nem szerepel). Bocs, de ez az érvelés olyan mint az elefánt a porcelánboltban… és nem mellesleg nem a Szentírásra épít.
Szerinted miről szól, hogy „sírjatók a sírókkal” meg hogy „ha szenved egy tag, vele együtt szenved mind” ha nem szól a gyásszal küszködőkről?! Szerinted Krisztus tagjai csak örülni tudnak, így soha sem kell egymással szenvedni?!
Ajánlom C. S. Lewis: A bánatról című könyvét olvasásra, amiben kiírja magából a gyászát, ahogy kemény kérdéseket tesz fel a gyász keserűségéből Istennek, de bízva abban, hogy Isten válaszol… és nem hiába bízik benne. Elég kemény olvasmány, de megéri!
Visszatérve Jóbhoz, érdemes megjegyezni, hogy neki, a küszködőnek sikerült Isten igazságát igazolnia, Elifáznak nem sikerült — pedig ha megnézed a beszédeit, ő is azt szerette volna, legalábbis a szavaival…
„Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal. És erről ismerjük meg, hogy mi az igazságból vagyunk, és így tesszük bátorságosakká ő előtte a mi szíveinket. Hogy ha vádol minket a szív, mivelhogy nagyobb az Isten a mi szívünknél, és mindent tud.”
Kiszálltam a buliból, dzsaszper és már meg sem magyarázom, hogy miért.
Kedves Ria,
bocsánat, ha túl nyers voltam. Nem látok a részedről rosszindulatot. De mégis, ahogy én látom, egyes mondataid durván veszélyesek azokra nézve, akik komolyan veszik őket. Nem a személyednek szólt a reakcióm.
Nem voltál túl nyers, dzsaszper inkább azt mondhatnám,hogy „túl” érthetetlen. 🙂
Kedves tőled, amit (és hogy egyáltalán) Írtál, eleget téve ezzel az első parancsolatnak. Köszi. Rosszindulatot meg hogyan is láthattál volna részemről hiszen, tiszta jó indulat vezetett mindabban, amiket értésedre szerettem volna adni aszerint, ahogyan azokat én is kaptam Urunktól vagyis attól, „aki mindenre megtanÍt”? TévtanÍtók, akik beférkőznek a gyülekezetekbe, már Pál idejében is voltak, ezért figyelmeztette őket és ez ma sincs másképp. Ezért kell vigyáznunk, hogy kinek hiszünk, mert sokan vannak, akik az igét elcsürik- csavarják a maguk hasznára, ugyanakkor, a maguk vesztére.
Mily’ nagy szerencse, hogy akik nem vették komolyan egyes mondataimat, nincsenek veszélyben. 🙂
SzÍvszorÍtó volt olvasni, hogy az édesanyátok elvesztése utáni időszak mennyire fájdalmas és nehéz időket hozott számotokra viszont, ha tudjuk (illetve, mint hÍvők ti is tudtátok akkor), hogy a tőlünk eltávozók tkp. csak átmennek egyik helyről a másikra – méghozzá nem is akárhova – , akkor e tény mindenképp megnyugvást kell adjon. Egyébként, a sÍrókkal együtt sÍrók egyike, mindenképpen a vigasztaló fél, és nem a küszködő fél (ahogy én sejtem). 😉
Ezzel az öt ponttal úgy vagyok valahogy, mint némelyek a kálvinizmus öt pontjával – a középsőt nem tudom elfogadni…
Talán rosszul értelmezem, de annak alapján, amit írsz, nem tudok egyet érteni.
Nyilván lehet rosszul értelmezni a spiritualitást, de úgy gondolom, hogy helyesen értelmezve is szembe megy legtöbbször az racionalitással, emberi logikával.
Pál apostol az lábbiakat írja: „Ha valaki bölcsnek gondolja magát közöttetek ebben a világban, legyen bolonddá, hogy bölccsé lehessen. E világ bölcsessége ugyanis bolondság Isten előtt. Mert meg van írva: ‘Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket’, aztán ez is: ‘Az Úr tudja, hogy a bölcsek gondolatai hiábavalók.'” (1Kor 3,18b-20) „[Mert az Isten ‘bolondsága’ bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten ‘erőtlensége’ erősebb az emberek erejénél.] Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. Sőt azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket, hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt.” (1Kor 1,25-29)
Példaként Gedeon serege jut eszembe, amit Isten 300 főre csökkent. Úgy gondolom, nem csupán a bűn következménye, hogy a nagyobb hadseregnek nagyobb ütőképességet tulajdonítsunk, hanem attól függetlenül is észszerű…
Azért a (legalábbis szerintem) teljesen észszerű lépésért, hogy meggyőzték a Római Birodalom legfontosabb emberét a hit dolgában, manapság igen sokan mondanak ítéletet a IV. századi keresztyének fölött. Természetesen a mai világban is megvannak (politika, gazdasági és magánéleti téren egyaránt) azok az észszerű döntések, amikért a képmutatás és a hitehagyás vádja éri az azokat meghozókat, vagy amik valóban arra is mutatnak.
Emiatt én magam csak amolyan „négy pontos l’abristának'” mondhatom. 🙂
Értelek. A 3. pontnak – ha rosszul értjük – valóban megvan az a veszélye, hogy nem vesszük észre vagy elvetjük az isteni irracionalitást (mármint a mi nézőpontunkból). Kicsit másra utal szerintem a L’Abri alapvetése, de jogos a figyelmeztetésed, hogy merre nem szabad eltolni azt.
Mivel William Lane Craiggal foglalkozom, ő pedig bizonyos vonatkozásban Schaefferre építkezik (a nem-hívő, Isten-nélküli élet értelmetlenségének, kilátástalanságának a bemutatásánál), ezért kicsit újra foglalkozni kezdtem Francis Schaefferrel. Nagyon meglepődtem valamin. Frank Schaeffer – író, forgatókönyvíró, festő – Schaeffer fia – szakított az evangéliumi kereszténységgel. Előbb ortodox keresztény lett – ma pedig keresztény ateistának vallja magát, olyannak, aki nem hisz semmi természetfelettiben, de Jézust és az Újtestamentum etikáját központi helyre állítja életében. Frank édesapja politikai tevékenységét – az amerikai politikai életben való részvételét kifejezetten elítéli – azonkívül önéletrajzi írásaiban egyéb vonatkozésokban is (bántalmazó viselkedés édesanyjával szemben) negatív fényben láttatja édesapját, akit egyébként tisztel a műveltsége, a kultúrára való fogékonysága miatt.
Franky Schaeffer Crazy for God c. könyvében ír a legnyíltabban a szüleiről. Olvastam a könyvet és sok évvel ezelőtt ezt fogalmaztam meg róla: Akik megőrültek Istenért.
Kedves Ádám,
Köszönöm, hogy ezt feltetted, mert fogalmam sem volt arról, hogy ezt Magyarországon valaki is ismeri… Én nem szeretem Francis Schaeffert. (A Szabadulás az értelemtől és az Ő létezik és nem hallgat azok a könyvei, amelyeket ismerek.) Azt gondolom, valakinek komolyan foglalkozni kellene vele, és komolyan vitába szállnia vele nem-hívő oldalról. De tisztelem meggyőződésének őszinteségét, elkötelezettségét. És hát azt gondolom, hogy a fiának nem kellene csinálnia azt, amit csinál – mert az embernek nem szabad a szüleit a világ előtt „közszemlére tennie”, úgy, ahogyan Kham tette Noéval.