Egy St. Louis-i ismerősömmel találkoztam volna ma, interjút szeretett volna készíteni velem apologetikai kérdésekről. Az ismerősöm az amerikai kormánynál dolgozik (ennek semmi köze az interjúhoz), és úgy alakult, hogy éppen itt vagyok Amerikában (több egyházi rendezvényen beszélek), amikor az Egyesült Államok szövetségi kormánya egyszer csak leállt. Az ismerősöm tegnap felhívott, hogy át kell tennünk az interjút másik napra, mert a kormányhivatalok leállnak, és paradox módon éppen emiatt most nem ér rá. Először nem értettem, miről van szó. Mi az, hogy a kormányhivatalok leállnak?! Egyszer csak nem dolgoznak tovább az ottani emberek? Nincs ügyintézés, szemétszállítás, bezárnak a hivatalok, múzeumok, nincs diplomácia, stb. stb.? Igen, pontosan erről van szó, ráadásul beláthatatlan ideig. Addig, amíg a politikusok nem egyeznek meg odafent arról, hogy mi is legyen az ún. Obamacare (az egészségbiztosítás átalakítása) sorsa.
Régóta tudom persze, hogy érdekes, különös világ ez az USA. Európai embernek néha teljesen érthetetlenek az itt zajló folyamatok. Ez a mostani ügy is csak ízelítő az ország furcsaságaiból. Hogy lehetséges például, kérdezem én, magyar fejjel, hogy a kétszáz éve demokráciában élő amerikaiak nagy része nem ismeri az európai típusú társadalombiztosítás fogalmát? Egyáltalán miért csak most jut eszébe egy elnöknek, hogy az egészségügyi ellátást azok számára is hozzáférhetővé tegye, akik ezt nem tudják megfizetni? És miért ütközik ez olyan hihetetlen ellenállásba a társadalom jelentős szegmensei részéről? Miért tartják amerikai tömegek felháborítónak, hogy a jövedelmükből felülről elvonjanak, hogy azt újraelosztva rászorulóknak juttassanak belőle? Nem csodálatos modern, ráadásul keresztényszociális találmány a kockázatközösség? Miért pont azt a társadalmat zavarja ez ennyire, amelyik minden elképzelhető mércével mérve a világ legadakozóbb és nagylelkűbb nemzete? Sőt, hogy lehet, hogy éppen a keresztények – az evangéliumi keresztények – a leghangosabb ellenzői mindenféle állami gondoskodásnak? Akár azon az áron is, hogy a szövetségi állam néhány hétig – esetleg hónapig – nem működik.
Nem vagyok sem politikus, sem közgazdász, ezért nem akarok állást foglalni azzal kapcsolatban, hogy melyik a jobb, az amerikai vagy az európai szociálpolitika. Személyes tapasztalataim viszont vannak. Mikor másfél évig itt éltem, nagy kockázatot jelentett a betegség, ötször is meggondoltuk, mielőtt orvoshoz mentünk, pedig volt betegbiztosításunk. Csak itt akkor is fizetni kell, ha van biztosítás, itt mindig fizetni kell, ha az ember beteg lesz. A betegség drága mulatság. Egy egyszerű vizit akár 50-100 dollár is lehet (ennyi volt, amikor a fiam törött ujját bekötözték, és lehetett volna többször ennyi is, ha másfajta kezelést kérünk). A biztosítás nem arra való, hogy utána ingyenes legyen az ellátás, hanem arra, hogy egy váratlan baleset vagy műtét esetén ne vigyék el a házat a fejünk fölül. (Úgy tudom, az autót akkor sem vehetik el, mert ebben az országban az autó alapjog, vagy valami hasonló, anélkül nincs újrakezdés.) De betegnek lenni költséges. Aki szegény, az bajban van. Vagy nincs, mert azért vannak ingyenes kórházak és nagylelkű, keresztény felebarátok, akik ilyenkor is sokszor segítenek. Mondom, európai szemmel érthetetlen és fura világ ez.
De van benne logika. Ugyanaz a logika, ami miatt a szövetségi állam is leállhat. Arról van ugyanis szó, hogy Amerikában az alapegység nem az állam, hanem az egyén, akinek jogai vannak. Ez visszavisz a kezdetekhez. Az eredeti amerikai koncepció abból indult ki, hogy az államnak nem lehet több joga, mint a polgárának. (A fegyvertartáshoz való ragaszkodást is csak ebből a szempontból lehet megérteni. A politikai konzervatívok nem a fegyverhez, hanem a joghoz ragaszkodnak. Aki azt gondolja, hogy a vita a hatlövetű coltról szól, az téved. Az állam természetéről, terjeszkedéséről vagy korlátozásáról van szó.) Amikor annak idején tíz telepes seriffet választott, nem azért tette, hogy hatalom legyen felettük, hanem azért, hogy a seriff a közös érdekeiket képviselje. A seriffnek nincs joga ahhoz, hogy elvegye a gazdag telepes nyolc lova közül az egyiket, hogy azt a szegény telepesnek adja. A gazdag telepes dönthet úgy, hogy a szegény telepest megsegíti, de ez az ő döntése, nem a seriffé. A seriff sem lophat, a ló nem az övé, hogy azt másnak adja. A gazdag Isten előtti felelőssége Istenre és rá tartozik, nem a seriffre. A szövetségi állam sok lépcsőre van ettől, ahogy ma már az amerikai társadalom is jóval összetettebb, mint a telepesek idejében volt, de a logika sokak fejében lényegében ugyanaz.
Innen lehet azt is megérteni, hogy miért pont az evangéliumi keresztények a legbizalmatlanabbak az Obamacare ügyében. Mi itt Európában máshogy gondolkodunk. Megszoktuk, hogy a keresztényszociális felfogás a szegények felkarolását jelöli meg az egyik legfontosabb politikai célnak, ezért érthetetlen számunkra, hogy amerikai keresztények éppen az Obamacare ellen tiltakoznak. Nekik kellene élen járniuk a szegények megsegítésében, nem? Ennyivel önzőbbek és kapzsibbak lennének az amerikaiak, mint mi vagyunk? Féltik a jólétüket, amiben sok honfitársuknak nem lehet része? Meggyőződésem, hogy a legtöbb esetben nem erről van szó. Sőt. A helyzet az, hogy sehol a világon nem találkoztam annyira adakozó és nagylelkű emberekkel, mint amilyenek az amerikai keresztények. Ezeknek az embereknek szó szerint nyitva van a pénztárcájuk. Legtöbbjük részt vesz valamilyen önkéntes társadalmi munkában, egyházak és gyülekezetek kórházakat, szociális intézményeket működtetnek, kizárólag személyes adományokból. Az adakozás ugyanolyan része az amerikai kultúrának, mint nálunk a vendégszeretet, ha nem még jobban. Akkor mi ez a hajcihő a kötelező társadalombiztosítás bevezetése körül?
A kulcsszó ebben az esetben a „kötelező”. Az a fő bajuk a kockázatközösség kiépítésével, hogy a belépés kötelező. Szerintük ez nem csak az alkotmányos jogaikat sérti, de tisztességtelen is, hiszen milyen alapon lopja el az állam (a seriff) a polgár pénzét, hogy azt másnak adja. Hadd adja oda a polgár maga, ha akarja, az állam beavatkozása nélkül. Ami a polgáré, azt csak a polgár adhatja másnak. A seriff nem, mert a ló nem az övé. Egyébként is, miért bízná a polgár a pénzét rossz, megbízhatatlanul költekező gazdára (lásd egekbe szökő államadósság, fedezet nélkülivé vált dollár, korrupció), és milyen alapon kényszerítik erre? Az ilyen kényszer kommunizmus, nem szabad ország.
De van ennél egy mélyebb problémájuk is. Az Obamacare kapcsán az állam ijesztő terjeszkedését látják, mely már magát az egyházat és a vallás szabad gyakorlását fenyegeti. Az amerikai kolóniák annak idején azért jöttek létre, hogy az Európában üldözött puritánok, anabaptisták, kvékerek és más protestáns csoportok szabadon gyakorolhassák a vallásukat. Amerika a szabadság földje. Mi, szabad polgárok döntjük el, hogy mit és hogyan csinálunk – mondják a konzervatívok. Az államot mi tartjuk pórázon. Az állam nem felettünk áll, az állam mi vagyunk. Tudatosan leválasztjuk a vallásunkról is, hogy ne szólhasson bele. Az állam és egyház szétválasztásának eredeti értelme is ez volt, nem a keresztény gondolatok kigyomlálása a közéletből. Az állam maradjon kívül a privát életünkön, ez a lényeg.
Na ez változik évtizedről évtizedre, egyre nagyobb intenzitással. Az amerikai szövetségi állam mint egy kisgömböc növekszik, függetlenül attól, hogy éppen demokraták vagy republikánusok kormányoznak. Az állam növekedése pedig szinte mindig bajt jelentett az evangéliumi keresztényeknek. Különösen az elmúlt évtizedekben. Az imádságot kitiltották az iskolákból, a szólásszabadságot korlátozták, az abortuszt Obama óta közpénzből finanszírozzák, keresztény szervezeteket, vállalkozókat (pl. fényképészeket, vendéglátókat) durván meghurcolnak, megbírságolnak, ha visszautasítják a közreműködést azonos neműek házasságánál, stb. Nem csoda, hogy az evangéliumi keresztények szorongva figyelik az állam további terjeszkedését.
Ebben az egészben van tehát logika. Hogy ez helyes logika-e, arról érdemes vitatkozni, az azonban biztos, hogy Amerika története nagyon más, mint bármelyik európai országé, ezért nehéz Európából megítélni, mi nekik ott a jó. Ahogy nem könnyű demokráciát exportálni Irakba, úgy nem könnyű jóléti államot importálni Amerikába sem. És nem is biztos, hogy érdemes. Ez egy olyan ország, ahol a szövetségi állam leállhat és az élet mégis megy tovább. Mert a társadalom alapja nem az állam, hanem a telepes, aki tud vigyázni magára. Vagy ha nem, majd vigyáznak egymásra. Ha a seriff megbetegszik, a telepeseknél akkor is lesz fegyver. Amerika még mindig egy kicsit vadnyugat.
Csak mondjuk ma már nem hatlövetű coltokkal hadonásznak.
Köszönöm a leírást, Ádám. Legalább világos lett valami, ami eddig homályos volt. Posztoltam a blogomon is.
Igen, világos, én is köszönöm. Ám a demokrácia exportot KI HITTE EL ?! közben azért átjön a szelídség az írásból, a „coltokkal hadonászás” miközben az vérre megy 🙁
persze, a társadalombiztosítás is valahol.
Demokrácia:
„Szabad emberek, szabad országban azt csinálnak, amit szabad.”
Hát én nem is tudom!
A keresztény menedéktől a gyakorlati keresztényüldözésig fajult a nagy szabadság. Ha a mindenki védelme helyett a keresztény eszmék védelmét bevették volna az alkotmányba, és ezért más vallásokat, világlátásokat nem engedtek volna elburjánzani, bemenni, nem itt tartanának szerintem. Mert eme nagy szabadság hozta létre a „Sátán egyházá”-t, a mormonokat, és oly sok minden mást, ami a keresztény gondolkodás ellen tör! Amiről ugye Billy Graham lánya is szólt anno6 éve:
„Billy Graham leányával készítettek interjút az egyik rádióműsorban, amelyben Jane Clayson riporternő megkérdezte őt az utóbbi idők borzalmas eseményeivel kapcsolatban:
Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyenek történjenek?
Anne nagyon mély, éleslátásra utaló választ adott:….”
Kedves Laci bá, megvan a szöveg? Olvastam néhány éve ezt a híres választ, a katolikus karizmatikusok újságjában ami az emberek „csodálatosságáról” szól…
MOST nagyon félek, hogy valami hasonló „csodálatos” készül éspedig NÁLUNK …mert, hogy hol a vízválasztó, ki fog derülni ! Ahogy ez a történet is arról szól szerintem.
Valójában az állami gondoskodás, nyugdíj, eü ellátás mind-mind társadalomromboló dolgok. Elhidegüléshez, szeretetlenséghez, ellustuláshoz, elbutuláshoz vezet, családromboló stb.
Nem nehéz ezt megérteni, csak kicsit ki kell lépni a magyar szocccialista kényelmes gondolkodásmódból.
Hú,
köszönöm Ádám, én ezt így sose láttam át, ki si voltam mindig akadva a republikánusokra, nem értettem, hogy fér össze a kapitalizmus közönye az Evangéliummal. Nem mondom, hogy most ettől hirtelen Tea Party-fan lettem, de legalább értem az érveiket és ettől eggyel nagyobb empátiával tudok feléjük fordulni, az pedig mindig jól jön :))
Ez nagyon érdekes, jó más szemszögből is látni ezeket, mint csak a sajátunkból. Sokszor hajlamos vagyok mindenre, ami amerikai és más, azt gondolni, hogy ostobaság. Pedig lehet, hogy ha mélyebbre megyünk kicsit, teljesen logikus. Furcsa, mennyire másként működhetnek társadalmak.
Jó, hogy ezt így leírtad, bár nekem ez nem volt új, de látszik, hogy keresztények sem értik az amerikai keresztények evangéliumi gondolatait és viselkedését.
Az elején felteett kérdéseidnél megijedtem, hogy milyen hosszan kell majd magyaráznom, de szerencsére éppen arról szól a bejegyzés.:-)
Azért lenne egy-két pontosító megjegyzésem:
„Nem csodálatos modern, ráadásul keresztényszociális találmány a kockázatközösség?”
Egyáltalán nem keresztény szociális találmány. A kockázatközösség, a biztosítás fogalmát egy Lloyd nevű fickó találta ki egy kikötői kocsmában a hajótulajdonosok részére, azért, hogy egy viharban elveszett hajó ne tegyen tönke végérvényesen egy embert, egy vállakozást. Az elvet később kiterjesztették egyéb dolgokra mint pl az egészségügyre.
„Nem vagyok sem politikus, sem közgazdász, ezért nem akarok állást foglalni azzal kapcsolatban, hogy melyik a jobb, az amerikai vagy az európai szociálpolitika.”
De mint Biblia ismerő lelkész nyugodtan állást foglalhatsz az amerikai mellett, azért mert az a bibliai. A szegények segítését ugyanis Isten nem az államra bízta, hanem az emberekre, egyénekre. Ezért van az, hogy az evangéliumi keresztények tiltakoznak a „kötelező” ellen. Nem véletlen, hogy mindig a bibliai dolog termi a jó (jobb) gyümölcsöt. Ahogy meg is állapítottad, az amerikaiak a legadakozóbb nép és rengeteg az önkéntes segítő (konkrétan sorba kell állni sok helyen, hogy valaki önkéntesen segíthessen). Európában és főleg nálunk, ahol az állami gondoskodásban hisznek az emberek, a kollektív szociális rendszer léte maga kiöli az emberekből a szolidaritást (nem adok, nem segítek, az állam elvette az erre valót, segítsen rajta az állam).
Köszönöm én is a cikket, sokat segít abban, hogy jobban megérthessük az amerikai keresztények (és a republikánus szavazók) álláspontját.
Teljesen érthető, ha nem akarnak asszisztálni ahhoz, hogy egyre dagadóbb kisgömböccé hízlalják a szövetségi államot, ami rendre olyan intézkedésekkel szól bele az életükbe, ami szabad vallásgykorlásukat korlátozza.
Mégis, ennek ellenére is meg vagyok róla győződve, hogy az általános állami egészségügyi gondoskodás elvetése (legalábbis azok számára, akik nem rendelkeznek biztos anyagi hátérrel) alapvetően rossz döntés a keresztények részéről. Szerintem ugyanis rossz az a motiváció, ami itt meghúzódik az amerikai keresztények állásfoglalása mögött, vagyis amit Ádám úgy írt le, hogy:
„A kulcsszó ebben az esetben a „kötelező”. Az a fő bajuk a kockázatközösség kiépítésével, hogy a belépés kötelező. Szerintük ez nem csak az alkotmányos jogaikat sérti, de tisztességtelen is, hiszen milyen alapon lopja el az állam (a seriff) a polgár pénzét, hogy azt másnak adja. Hadd adja oda a polgár maga, ha akarja, az állam beavatkozása nélkül. Ami a polgáré, azt csak a polgár adhatja másnak.”
Ha ez valóban így van (és erősen úgy gondolom, hogy jól jellemezte Ádám a helyzetet), akkor itt szerintem az egyén büszkesége és gőgje is meghúzódhat a háttérben. („Én vagyok az, aki majd segít!”) A magam esze szerint ezt a mentalitást egyáltalán nem gondolomn evangéliumi lelkületnek, ezzel szemben abszolút ide illőnek érzem Szent Amrus tehetőseknek szóló intelmeit:
“Nem a magadéból adsz a szegénynek, hanem visszaadsz neki az övéből. Te ugyanis egyedül használod azt, ami mindenki használatára adatott. A Föld mindenkié, nem a gazdagoké, csak éppen kevesebben vannak azok, akik nem használják a sajátjukat, mint azok, akik használják. Az adósságodat törleszted tehát, nem bőkezűsködsz abból, amivel nem tartozol.” (De Nabuthe 11.53)
Vagyis Ambrus szerint szó nincs arról, hogy az állam (a sheriff) „ellopná” azt a pénzt, amihez semmi köze. Nagyon is van köze azokhoz az anyagi javakhoz, ha személy szerint nem is „neki”, de azoknak mindenképpen akiket – elvileg – képvisel, értem itt most a rászorulókat, a nincsteleneket.
„A természet nem ismer gazdagokat, hiszen mindenkit szegénynek alkot meg. Nem ruhában születünk, nem arannyal, ezüsttel érkezünk. Mezítelen emberek jönnek napvilágra, akiknek ételre, italra, ruházatra van szükségük, és mezítelenül fogadja vissza magába szülötteit a föld, amely a felhalmozott vagyonokat nem tudja a sírba zárni. (Szent Ambrus: De Nabuthe 1.1-2.)”
Szerintem tehát inkább Amrus gondolkodott evangéliumi módon (azaz kellően radikálisan) akkor, amikor is az anyagi javak birtoklásánál előbbre valónak tartotta az alapvető természeti törvényt, ami a tehetősebb embert a részorulók segítésére KÖTELEZI (és ezen kötelessége teljesítéséért bizony semmiféle egyéni érdemekkel nem dicsekedhet a vagyonos)
Abban alighanem igaza van endikének, hogy az állami gondokodás a gyakorlatban rendszerint bizony erodálja az egyén felelősségérzetét, legyen szó akár a közvetlen környezetéről, akár a szegényekről és elesettekről. Ettől azonban a kötelező szociális gondoskodás önmagában nem rossz dolog, sőt, épp ellenkezőleg, jó és szükséges. Ezen túl (sőt, már ennek előtte) is lennie kell azonban egyéni felesőgérzetnek és segítőkészségnek bennünk a rászorulók iránt, hiszen akár az állam, akár az egyén segít az elesetteken, minden esetben igaz az, hogy nem a magunkéból adunk, hanem csak abból, ami – időlegesen – mireánk lett bízva.
belll, svgy, mindkettőtök hozzászólása érdekes, kíváncsi lennék, mit gondoltok egymás felvetéseiről.
Texasban vagyok, és éppen ma reggel egy keresztény történésszel beszélgettem az amerikai szociálpolitika kérdéseiről. Számára (mint ahogy a legtöbb texasi számára) zsigerileg idegen a baloldali társadalomkép. Nagylelkű, adakozó emberek, a világ egyik legnagyobb arányú keresztény lakosságával, de mindegyikükben mélyen ott lapul a „maverick” telepes, aki magáról gondoskodik és ha kell, átmegy a szomszédhoz is, hogy segítsen neki. (Egyiket sem az államtól várja.)
Szerintem van némi igazság abban, amit svgy Szent Ambrus kapcsán ír az egyén büszkeségéről és a valódi tulajdonlásról, bár én inkább azt mondanám, hogy minden Istené, nem azt, hogy minden mindenkié. A Biblia ismeri és védi a magántulajdont, a gazdagot szólítja fel a könyörületre, nem az államot az újraelosztásra. Nábót szőlője a Biblia egyik fontos szociálpolitikai története.
Ezzel együtt mintha a királynak is lenne szociális felelőssége.
bell jól leírta a lényeget
svgy, ez így pl szerintem konkrétan sátáni, illik is a magyar szoccccialista gondolkodásba:
„Nem a magadéból adsz a szegénynek, hanem visszaadsz neki az övéből. Te ugyanis egyedül használod azt, ami mindenki használatára adatott. A Föld mindenkié, nem a gazdagoké, csak éppen kevesebben vannak azok, akik nem használják a sajátjukat, mint azok, akik használják. Az adósságodat törleszted tehát, nem bőkezűsködsz abból, amivel nem tartozol.” (De Nabuthe 11.53)
Ádám!
Én veled értek egyet: „A Biblia ismeri és védi a magántulajdont, a gazdagot szólítja fel a könyörületre, nem az államot az újraelosztásra.” Na és Endivel is.
Svgy és szent Ambrus gondolata emberi(vagy ördögi?), de semmiképpen sem evangéliumi.
Az nem lehet evangéliumi, aminek az a gyümölcse, hogy az emberekből kiöli a szolidaritást.
Kedves endike,
Hogy mi illik bele a magyar szocialista gondolkodásba és mi nem, az őszintén szólva engem vajmi kevéssé izgat. Ha valamiben átfedésbe kerül az evangéliumi tanítás a szociális eszmékkel, akkor nem tehetek mást, mint hogy a közös metszetet elfogadom igaznak. Nem a szocializmust, vagy pláne nem a kommunizmust úgy általában, hanem csak azt és annyit, amiben a keresztény tanítással egyik vagy másik ideológia egyet hirdet.
Természetesen a szocializmus (vagy a kommunizmus) alapelveit én sem osztom, ahogy szerintem Ambrus sem tette. Ő sem arról beszélt, hogy erőszakkal, vagy úgy általában emberi erőfeszítéssel kellene megvalósítani valamiféle vagyoni egyenlőséget ezen a földön.
Fentebb csakis a szolidaritásról, a szegények és elesettek, illetve a a magatehetetlen és/vagy szegény sorsú beteg emberek támogatásáról volt szó, nem többről. Arról, hogy a keresztényeknek ezen a téren kötelességeik vannak, a vagyonosabb keresztényekre pedig hatványozottan igaz ez az állítás. Szerintem Jézus és pl. a jeruzsálemi ősegyház még Ambrusnál is radikálisabb volt ebben a tekintetben.
Egyetértek Ádámmal, amikor is azt írja, hogy minden Istené, vagyis szerintem sincs igaza abban a kommunizmusnak, hogy minden mindenkié. Amikor előbb azt írtam, hogy nem a magunkéból adunk, hanem csak abból, ami időlegesen ránk lett bízva, akkor természetesen arra gondoltam: abból, amit időlegesen Isten reánk bízott. ((„Mid van, amit nem kaptál?” 1 Kor 4,7)
Szerintem ugyanezt mondja Ambrus is: „Te ugyanis egyedül használod azt, ami mindenki használatára adatott.” (t.i. az Úrtól).
Kedves bell, azt írod:
„Európában és főleg nálunk, ahol az állami gondoskodásban hisznek az emberek, a kollektív szociális rendszer léte maga kiöli az emberekből a szolidaritást (nem adok, nem segítek, az állam elvette az erre valót, segítsen rajta az állam).”
Szerintem érdemes különbséget tenni úgy általában emberek és keresztények közt. Fentebb magam is elismertem, hogy úgy általában az „emberek” egyéni felelősségérzetére valószínűleg negatívan hat az állami gondoskodás növekedése. Pontosan ugyanazért, amiért a legtöbb munkavállaló munkamoráljára is negatívan hat az, ha van körülötte egy vagy két olyan kolléga, aki állandóan túlórázik, minden nehézséget elhárít, minden munkát elvégez mások helyett is. A legtöbb ember ilyenkor kényelmesen hátradől, élvezi a helyzetet, munka helyett hülyeségekkel foglalkozik és így szép lassan leszokik arról, hogy konkrét célokért erőfeszítéseket tegyen. Mások úgyis mindent elintéznek és elvégeznek helyette.
Amit viszont itt állítasz, az pont nem lehet igaz a keresztényekre („nem adok, sem segítek, az állam elvette az erre valót”). Ha mégis igaz rájuk, akkor valójában nem tértek meg, akkor nem Krisztuséi.
Ha én keresztényként komolyan gondolom azt, hogy az elesetteket, az árvákat, az özvegyeket, a magatehetetlen embereket segítenem kell magam körül, akkor az elmulasztott segítségnyújtásért, az el nem végzett munkáért nem mutogathatok senkire. Se az ateistára, se a másik közönyös testvérre, sem pedig az államra. Ezzel együtt pedig az általam nyújtott segítség rossz belső motivációktól indíttatva a megsegítettnek az Úr akaratából és kegyelméből ugyan áldására lehet, nekem viszont inkább káromra válik. Ha a segítségnyújtás végső soron – akár a maga közvetlen formájában – saját magam felmagasztalására szolgál, akkor a farizeusokhoz hasonlítok inkább, sem mint Krisztus tanítványaihoz. Szerintem Krisztus Lelke akkor él bennem, ha képes vagyok belátni azt, hogy mind a közvetett (azaz a konkrét esetben: állami újraelosztás által megvalósuló), mind pedig az általam közvetlenül nyújtott segítség az Úrtól van, ha az valóban az elesettek és magatehetetlenek gyógyulását vagy fájdalmaik enyhítését szolgálja.
Azt gondolom, ha én Jézus követője vagyok, akkor pont nem várhatom az államtól, hogy megoldja az ember önzésének, vagyis a bűnnek a problémáját, ami annyi nyomorúságot és szegénységet szül magunk körül. Ha az állam felvállalja (illetőleg megpróbálja felvállalni) ezeknek a problémáknak a (részbeni!) orvoslását, akkor azért hálát kell adjak Istennek, de egyúttal tudnom kell azt is, hogy mindez kevés, hiszen sem emberek, sem uralkodók, sem semmilyen földi hatalom nem volt és soha nem is lesz képes felszámolni a szegénységet, a nyomort és a nélkülözést ezen a földön.
Mégis, állami törvényekre, a bűnt fékező jogi szabályokra és azok végrehajtására mindenképpen szükség van, mert ezek fékezik a gonoszság erőit ezen a földön. Ez nem bibliaellenes tanítás, a keresztények mindig is alávetették magukat az állam törvényeinek és csak abban az esetben utasították el valamely konkrét rendelkezés betartását, ha az a hitvallásukkal ellenkezett (pl. bálványáldozatok bemutatása).
Mármost egy olyan rendelkezés, ami a szolidaritást, az elesettekről való gondoskodást emeli törvényi erőre, nyilvánvalóan nem lehet ilyen. Az, hogy gondoskodni KELL az elesettekről, nem ütközik semmilyen keresztény parancsolattal, hanem éppen ellenkezőleg: pontosan egybeesik azzal, amit az Úrtól és az apostoloktól tanulhattunk. Hogy (bizonyos részben) kötelező, vagy KIZÁRÓLAG önkéntes segítségnyújtásról van szó, részletkérdés. Nagyon fontos részletkérdés, ezt nem tagadom, de ha az alapvető motiváció az, hogy minél több embernek valóban segítsünk, akkor mégsem az önkéntesség kérdése a legfontosabb. Hiszen aki önzetlenül (vagyis krisztusi módon) ad, az így is úgy is segít. Rájuk sosem volt és soha nem is lehet alapvetően jellemző az, amit írsz t.i. hogy az „állami gondoskodásban hisznek”. Tudják, kiben hisznek és tudják, hogy milyen parancsolatok vonatkoznak rájuk.
Azt írod: „Az nem lehet evangéliumi, aminek az a gyümölcse, hogy az emberekből kiöli a szolidaritást.”
Én viszont a fentebbiek alapján állítom, hogy az állami (kötelező) szolidaritásra ez általában véve nem igaz. Nálunk, Magyarországon is vannak keresztények, akik látogatják a betegeket, a haldoklókat a kórházakban, az elhagyatott, magatehetetlen idős embereket és – az állami egészségügy mellett, annak hézagait képességeik és lehetőségeik szerint pótolgatva, toldozgatva igyekeznek segíteni a rászorulókon. Belőlük miért nem ölte ki az állami egészségügy a szolidaritást?
Szerintem önmagában nem az öli meg az egyén felelősségérzetét, ha az állam bizonyos – hasznos és szükséges – tevékenységeket kisebb vagy nagyobb részben átvállal az egyéntől. Más, ennél mélyebben húzódó lelki okokat kell keresnünk, ha meg akarjuk érteni a körülöttünk tapasztalható letargia és általános emberi közöny okait. Ebbe viszont itt most inkább nem mennék bele, mert messzire vezetne.
Ugyanakkor ha a kötelező (állami) szolidaritás az ördögtől való gondolat, akkor jól tesszük, ha rögvest beszüntetjük a közkórházakkal együtt pl. a gyermekotthonokat és mindenféle állami menhelyeket is.
Amelyik gyereknek meg épp nincs olyan szerencséje, hogy legyen egy vagy több hívő keresztény felnőtt rokona vagy jóakarója, aki befogadná és gondoskodna róla, az legfeljebb éhen vesz, vagy halálra fagy a utcán. Esetleg elmegy bandázni, lopni, rabolni.
Ne érts félre, nem idealizálni akarom az állami szociális rendszert. Nekem is van olyan (egyébként keresztény) ismerősöm, aki ilyen nevelőotthonban dolgozik és rendre beszámol a szörnyű körülményekről, az elkallódó fiatal emberi sorsokról. Én sem „hiszek” az állami gondoskodásban és tudom, hogy ezeknek a gyerekeknek sokkal jobb lenne szerető családoknál felnőni és nevelkedni. Viszont még így is jobb helyzetben vannak, mint azok a harmadik világban (vagy akár Romániában, kutyák és macskák közt…) élő társaik, akikről aztán tényleg nem gondoskodik senki és akik nagy számban a felnőtt kort sem érik meg. Pedig vannak az ilyen országokban is hívő keresztények. Csak sajnos nem elegen, ahogy nyilvánvalóan nincsenek elegen nálunk sem, sem pedig az Egyesült Államokban, mert szegény és nyomorult emberből valahogy mindig mindenhol sokkal több van.
Jól teszik az amerikai keresztények, ha harcolnak az abortusz, a melegek házassága és egy sor más egyéb kérdésben a túlzott állami befolyás növekedése ellen. Ellenben fenntartom azt a véleményemet, hogy ostobán és szemellenzősen járnak el akkor, ha nem képesek felismerni a lehetőségét annak, hogy az állami alap egészségügyi ellátás bevezetésével segítséget kaphatnak. Segítséget abban, hogy az alapvető szolidaritás szélesebb, abból eddig kimaradó rétegek – nincstelenek,a bevándorlók tömegei vagy a kisemmizettek irányában – is megnyilvánulhasson.
és akkor az irgalmas szamaritánus… kíhivta a mentőket XD
aki pedig a saját háza népéről nem gondoskodik… az helyett majd gondoskodik a… nyugdíjrendszer XD
Kedves endiiii,
Azzal együtt, hogy a szarkazmus, vagy a gúnyolódás csak ritkán szolgál épületes diskurzust, köszönöm a példákat. Az irgalmas szamaritánus ugyanis ha nem is hívta ki a „mentőket” (mert erre lehetősége sem lett volna…), de azok után, hogy a legszükségesebb ellátást megadta a sérültnek, rábízta őt mások – ha úgy tetszik a korabeli ellátórendszer(nek megfelelő..) fogadós – gondjaira.
Érdekességképpen egy interjúrészlet egy magyar orvossal, aki többször járt Afrikában:
„– Miért létszükséglet az elfogadás?
– Eleinte sokkolóan hatott a szociális védőháló teljes hiánya. Ezekben az országokban az oktatás és az egészségügy csak fizetős formában létezik. Pénz híján az emberek többsége analfabéta, a gyerekek csak a nyomort öröklik szüleiktől. Egy egész családot tönkretehet, ha a beteget kórházba vinnék – úgyhogy a családfő dönt az asszonyok és a gyerekek sorsáról. Míg itthon egyszerű infúzióval megmenthető lenne egy kisgyermek, addig ott gyakran lemond róla az apja, mert a kezelés árából még vagy kilenc éhes szájat tud etetni. Különben meg úgyis lesz helyette másik gyerek… Ennek a szemléletnek az elfogadása teszi igazán próbára az európai orvost.”
http://www.szabadfold.hu/csalad/dr._jakkel_anna_egy_orvos_lelke
Az egy dolog, hogy az USA-ban nyilván teljesen más anyagi lehetőségek adottak és egész más a szemléletmód is, mint Afrikában. Csakhogy itt most általában vitatkozunk arról, hogy a kötelező szociális védőháló jó, vagy rossz dolog.
A fentebbi interjúrészlet is azt igazolja, hogy az általános és kötelező ellátórendszer igenis jó és hasznos dolog, azaz – ellentétben bell állításával – nem rossz, hanem jó gyümölcsöket terem. Életeket ment meg, méghozzá rendszerint a leginkább kiszolgáltatott emberek életeit. Olyan életeket, ami az érintettek közvetlen környezetében már (vagy még…) senkinek sem fontos.
Csakhogy aki keresztény, annak tudnia kell, hogy az a tizedik gyermek az afrikai családban épp úgy Isten teremtménye, mint ahogy a módos amerikai keresztény is az, és őt pontosan ugyanannyira szereti Isten, mint azt a tengerentúli módosabb fiatal embertársát, akinek – minő borzalom – egy esetleges állami egészségügyi ellátórendszer bevezetése után már tudatosabban kell majd talán ügyelnie arra, hogy a kötelezőn túl is segítsen. Talán nézőpont kérdése, de szerintem ez utóbbi is jó gyümölcs (az előbbi meg nem kérdés, hogy az). Tudatosabb kereszténységet igényel, de egyúttal arra is taníthat, hogy mi sosem a magunkéból adunk.
Bevallom, nem értem, miért tiltakoznak az amerikai (és úgy tűnik, egyes magyar) keresztények is az általános és kötelező társadalombiztosítás ellen. Miért ragaszkodnak ahhoz jogukhoz görcsösen, hogy majd ŐK eldönti, kinek és mire és mennyit adakoznak a magántulajdonukból, a pénzükből. Nem értem, ez hol keresztényi magatartás, valamint hogyan és miként szolgálná a társadalom egészét erkölcsileg.
Az adók ellen nincs össznépi, társadalmi lázadás, keresztények között eleve nonszensz lenne. Mindenki befizeti szépen az ÁFá-t meg a személyi jövedelemadót, mert tudja, hogy az állam ebből finanszírozza az oktatást, a rendőrséget, a bíróságokat, az okmányirodát, a földhivatalt, meg még egy egész csomó dolgot. Ezek nem ingyen vannak, de minden állampolgár hasznot húz belőlük. Józan ember nem áll fel és mondja: én erre nem fizetek be kötelezően pénzt, az én fizetésemmel ne rendelkezzen az állam, majd adok a magaméból, amennyit akarok és amikor akarok, mert a Biblia rögzíti a magántulajdonhoz való jogomat.
Aha, persze. Ennyire azért nem lehetünk individualisták. Az intézményesített szolidaritásnak is vannak előnyei.
A befizetett adók – amiket a Biblia szerint is be KELL fizetni – a köz érdekét szolgálják. A TB is egyfajta adó, amiből a köz érdekét szolgáló szolgáltatást építenek ki és tartanak fenn. Ennek hiányával nem az emberi szolidaritást ápolgatják, hanem a nyomort. Csak szét kell nézni a világban.
Nincs annyi keresztény – és ha lehet hinni a Jelenéseknek, soha nem is lesz – hogy magára vállalja azt a feladatot, hogy önerőből, saját anyagi forrásaiból felszámolja a nyomort a világon. Ennek ellenére lehet ellene küzdeni, és kell is. Én a kötelező TB-t, mint szociális védőhálót érdemesnek tartom arra, hogy küzdjenek érte. Nagy vívmánya az emberiségnek és az emberiességnek, és nagy áldás azokra, akik részesülnek benne.
Kedves pofiarc!
Én is valahogy így érvelnék (érveltem is), ahogy te. Ez az érvelés itt (Amerikában) valahogy mégis elveszti az erejét és kevésbé tűnik logikusnak. A demokrácia is tök jó ötlet, a Közel-Keleten mégse jön be. Ettől még lehet, hogy be kellene jönnie, de egészen más a kultúra, nem fogadja be, idegen tőle. Valami ilyesmit érzek itt is. Ez egy másfajta kultúra. Az adózás is más, lényegesen kevesebb, az élet jóval kisebb területét fedi le. Konkrétan itt az emberek az utat is sokszor maguk építik és nem nyavalyognak miatta, mert szívesebben fizetnek az állam érintése nélkül. Az óriási mértékű tőke és pénzáramlásban szerintük az államot kell féken tartani, nem a polgárt. Minél kisebb az állam, annál jobb. Az eredeti koncepció szerint ez akkor működhet, ha a polgárok erkölcsösek (törvénytisztelők, adakozók, stb.). A társadalom jelentős részének mentalitását látva ezzel itt még mindig nincs akkora gond, mint nálunk, Magyarországon lenne. Úgyhogy én most nem is akarom belekeverni a vitába a magyar szociálpolitikát; a cikk Amerikáról szólt.
„de azok után, hogy a legszükségesebb ellátást megadta a sérültnek, rábízta őt mások – ha úgy tetszik a korabeli ellátórendszer(nek megfelelő..) fogadós – gondjaira”
akit a saját pénzéből fizetett… ott helyben… szó sincs itt semmiféle „korabeli ellátórendszerről”, sima fogadósról beszélt Jézus
de már érik a következő félelmetes iszonyatosság: alanyi jogon havi fizetés mindenkinek…
de ebből már nem lesz valszeg semmi, akkora államcsődök lesznek itt
Úgy szeretném egyszer megélni azt, hogy a keresztények nem akarják kitalálni, hogy mi az ideális állami berendezkedés. Még a bennünk lakó Istenről és a királyságáról is csak rész szerinti ismereteink vannak, hát még egy olyan világról, amire nézve nem bírunk kijelentéssel, hogy milyennek kellene lennie. Olyan jó lenne, ha a keresztények tisztában lennének korlátaikkal, amivel a világ azon része már szembe volt képes nézni, amely tudatosította magában, hogy nem lévén birtokosa a „nagy igazságnak” a helyes társadalmi berendezkedésre tiszteletben tartja az érték-hangsúlyok különbözőségét és versenyezteti azokat egy demokratikus berendezkedésben.
Tényleg, úgy szeretném, ha végre nem a kapitalizmus és szocializmus (a Bibliában teljesen ismeretlen mindkettő, így tökéletesen hazug bármelyik ideális voltát levezetni onnan) határozná meg keresztények társadalmi viszonyokról szóló nézeteit.
44 éves vagyok. Megélem még?
Ez nem neked szólt Ádám.
A vadnyugati párhuzamot azzal kiegészíteném, hogy az indiánok kárára terjeszkedtek. Amikor helyőrséget kellett építeni, jól jött az állam, nem tudta magát megvédeni a telepes.
Szóval ez a helyi összefogósdi addig működik, amíg jólkereső nagyhatalom maradnak, és nem érik őket meglepetések.
Az, hogy ez eddig jól működő stratégia volt, nem jelent semmit a jövőre nézve (vannak új kihívások a klímával és a népsűrűséggel), nem kéne, hogy érvelési alap legyen.
Talán (?) Obama ezt látja/erre készül fel, és próbálja bevédeni az embereket nem katonailag.
Szép gondolat ez az önrendelkezés, és szerintem értjük mind a keresztényi mögöttes gondolkodást, csakhogy van itt (legalább) egy probléma:
http://kep.index.hu/1/0/374/3741/37419/3741956_5ad0157d75ba2168eeb4e4eebd390137_wm.jpg
Az amerikaiakat átveri a mindenkori saját kormányuk, mivel miközben azt hiszik, ha nem terheli őket közvetlenül közteherviselés pl. adó az eü-i kiadásokra, akkor éppen “önrendelkeznek”. Ez nagy tévedés, mivel a kormányok folyamatosan növelték az államadósságot, amihez mostanra egy brutális pénznyomtatás is párosul (megcáfolva korábbi közgazdasági iskolapéldákat, mint pl. inflációs hatás, mivel a dollár világpénz és szinte korlátlan kereslet van iránta). Tehát, az államadósság növelése – még a pénznyomtatáson túl is – végső soron az adózókat terheli, akár egészségügyet finanszíroztak belőle, akár háborúkat. A be nem tartott adósságplafon törvénynél képmutatóbb jogszabályt nehéz elképzelni.
A fenti kép ebből a cikkből van:
http://index.hu/gazdasag/penzbeszel/2013/01/11/a_billio_dollaros_erme_legendaja/
Igen, és ezt a problémát nagyon is látják evangéliumi keresztény barátaim. Tisztességtelennek és önsorsrontónak tartják, amit a kormányok (különösen az utóbbi két elnök, Bush és Obama alatt) az adósság felhalmozása kapcsán csináltak. Sokan emiatt támogatják a Tea Party-t is. Attól tartanak, Amerikát nemsokára maga alá temeti ez az iszonyatos adósság.
Kedves Ádám hogyan temethetné alá? … ezt – sajnos – egyféleképpen szokták megoldani (ami – sajnos – nagyon megéri akik azt működtetik) hm háborúval 🙁 és aki működteti, az a gonosz amint tudjuk.
Ennek ellenére, kedves esefi, szerintem megérjük – bár én idősebb vok Nálad majdnem 20 évvel – DE nem lesz más megoldás mint Jézusé : „Tedd hüvelyébe kardodat, mert mindenki, aki kardot ragad kard által pusztul el”.Máté 26.52. Persze, hogy az által a kard által amit megfogott…
Minden fegyvert le kell tenni, akkor majd jut mindenre 🙂
Kedves Éva,
Bár nem tőlem vársz választ, de úgy (temethetné alá) pl., hogy az USA legnagyobb hitelezői közül egy vagy több megelégeli ezt a felelőtlen pökhendiséget és megborítja a pénzpiacot dollár tartalékaival, az USA (és a világ országai) meg úgy jár(nak), mint az egyszeri paraszt bácsi a műrepülés után:
„Na, ezt nem gondoltam volna”.
A legnagyobb hitelezők között van Japán, Kína, Brazília, stb.:
http://infogr.am/Az-USA-jelentsebb-klfldi-hitelezi
Ma még ezt – megfelelő tartalékvaluta, alternatív világpénz híján – a legtöbben elképzelhetetlennek tartják, azonban a történelemben volt már pár korábban elképzelhetetlennek tartott esemény. Illetve érdemes emlékezni a 2008-ban kipukkant (Lehmann-csőddel induló) lufira, amiben a svájci frank meg – amibe menekült a tőke – brutálisan megerősödött, melynek utórezgései azóta is tartanak és nem elhanyagolható hatásúak (a magyarok pl. nem is felejtik majd el egyhamar).
Persze nagyon komplex ez a dolog, de az amcsi államcsőddel riogatva lenni dollár-ezermilliárdokon csücsülőket nem annyira biztató dolog.
Nem beszélve a hitelességre és transzparenciára mindig is oly sokat adó ország megítéléséről, amikor osztja az észt a világban (félreértés ne essék, erre szükség is van, de hitelesen).
Csaba
Kedves Csaba
köszönöm a szemnyitogató választ! „Megelégelik a pökhendiséget”… mindössze VISELKEDÉSBÉLI alapon ? „beborítják dollármilliárdokkal a pénzpiacot” csak nem lesznek saját ellenségeik? Ha sok lesz a dollár – a piacon – nem fog értéktelenedni?
Az alternatív világpénzt meg csak hagyjuk, bár úgy is érkezik jobb ha tudunk róla: „Elrendelte, hogy mindenkinek, kicsinek és nagynak, gazdagnak és szegénynek, szabadnak és rabszolgának jelöljék meg a jobb karját vagy a homlokát, és hogy SENKI NE ADHASSON-VEHESSEN, ha nem viseli a vadállat jelét: nevét vagy nevének számát.” Jelenések 14.16-17.
Már itt vannak az előjelek „mindentudó” kártyákon, vannak ifjak, akik szinte KÉRIK, ültessék be a chipet …