Szokásomhoz híven az idei legjobb olvasmányélményeimről következik egy lista. A 2017-es évem a nagy újraolvasásokról szólt. Újraolvastam Aranytól a Toldit, Saint-Exupéry-től A kis herceget, Arisztotelésztől a Poétikát, Cronintól a Réztábla a kapu alattot, Homérosztól az Iliászt (amit annak idején csak rövidített formában olvastam), és volt idén is a kezemben Mikszáth, Oscar Wilde, Agatha Christie, J. K. Rowling (pontosabban R. Galbraith), no meg Ellis Potter, Tim Keller, C. Stephen Evans és Herman Dooyeweerd, akiktől máskor is olvastam már, és akikre most nem fogok kitérni az alábbi listában, noha sok örömöt, izgalmat és hasznos gondolatot kaptam tőlük. Idén is a hármas felosztás következik: teológia, spiritualitás és kultúra. Íme a legjobb olvasmányaim:

Teológia

1. The Path of the Gospel Tradition (Birger Gerhardsson). Gerhardsson munkássága évek óta foglalkoztat, ez a kis könyve része annak a trilógiának, amelyet The Reliability of the Gospel Tradition címmel együtt is kiadtak. A svéd tudós legfontosabb hozzájárulása az evangéliumi hagyományok kutatásához az, hogy megmutatja, ezek a hagyományok élő tekintélyszemélyekhez kötött hagyományok voltak, tehát a formakritika (Formgeschichte) előfeltevéseivel szemben nem ismeretlen tanítványi közösségek alakították őket sajátos élethelyzeteiknek megfelelően, hanem Jézus hűséges, tőle kapott felhatalmazással bíró tanítványai memorizálták, jegyzetelték és adták őket tovább, megbízható hagyományátadási technikák segítségével. Gerhardsson valóságos paradigmaváltást eszközölt az Újszövetség-kutatásban, ennek egyik úttörő munkája ez a könyv, amit a többihez hasonlóan örömmel olvastam.

2. Peter: Disciple, Apostle, Martyr (Oscar Cullmann). Cullmann szintén azok közé a teológusok közé tartozik, akiknek a korai kereszténységgel kapcsolatos írásai mindig rendkívül inspirálóan hatottak rám. Idén a Péter apostolról szóló monográfiáját olvastam el (M. Bockmuehl Péter-monográfiájával szinte egyszerre, folytatva a tavalyi programomat, amikor H. Bayer és M. Hengel Péterről szóló műveit olvastam végig). Cullmann tanulmánya Simon Pétert először tanítványként, azután apostolként, végül pedig mártírként mutatja be, mindegyik fázisban filológusi alapossággal támaszkodva a fellelhető történeti dokumentumokra. Cullmann szerint vitathatatlan Péter egyedülálló szerepe a tanítványok között, ő a „kőszikla”, akire Jézus az egyházát építi. Ez a szerep ugyanakkor történeti értelemben is egyedülálló, vagyis a dolog természeténél fogva nem lehetnek Péternek (mint „kősziklának” vagy „alapkőnek”) utódai. Az alap egyszeri és megismételhetetlen.

3. The Heresy of Orthodoxy (A. J. Köstenberger & M. J. Kruger). Az elmúlt évszázad egyik legdivatosabb (bár sokszor cáfolt) teológiai irányzata szerint a kereszténység kezdeteit radikális pluralizmus jellemezte, és csak az ún. „ortodox” irányzat megerősödése után következett be az „eretnek” irányzatok fokozatos kiszorítása és az emlékeik eltűntetése. Ez a tézis Walter Bauer német teológus nevéhez fűződik, a 21. században pedig elsősorban Bart Ehrman amerikai teológus által vált rendkívül népszerűvé. A Köstenberger-Kruger szerzőpáros megvizsgálja és elemeire szedi a Bauer-Ehrman tézist. Bár a könyv általánosabb közösséghez szól, olvasásához nincs szükség komolyabb teológiai tudásra, a szerzők erős, jól felépített érvrendszerrel mutatják be, hogy a Bauer-Ehrman tézis a történelmi dokumentumok fényében tarthatatlan.

Spiritualitás

1. Pedig mi azt hittük (Bolyki László). Bolyki Laci új könyvével elsősorban azokat szólítja meg, akik nagy reményekkel indultak el a keresztény hitben, de valahogy megfeneklettek. Mint az emmausi tanítványok, akik azt hitték, hogy Jézus halálával befellegzett mindennek, amiben hittek. A könyv nem teológiai fejtegetés, nem is szigorú értelemben vett szövegelemzés, ezért nem szabad egyiket sem számon kérni rajta. Sokkal inkább olyan, mint egy összetett kép alapos megfigyelése, kockáról kockára, ahogy azt egy igehirdető-lelkigondozó, aki maga is megjárta az emmausi utat Jézussal, belülről látja. Egy bibliai képet veszünk szemügyre, amelynek minden részlete meghökkentő szellemi igazságokat tár elénk, olvasók elé. Laciban azt szeretem, hogy mindvégig a földön jár, de közben kérlelhetetlenül a mennyre mutat. Az olvasó az egyik pillanatban sír, a másikban nevet, és aztán telibe kapja valami, amire egyáltalán nem számított. Majd kezdődik mindez elölről, többször is. A könyv végül mégis megvigasztal, és a vigasztalása végtelenül drága annak, aki mer (újra) hinni.

2. What Does the Bible Really Teach About Homosexuality? (Kevin DeYoung). Az egyik legjobb könyv, amit a homoszexualitás témájában eddig olvastam. DeYoung közérthetően, empátiával, a Szentírás iránti mély tisztelettel, a témához kapcsolódó kérdések alapos ismeretével járja körül ezt a rendkívül megosztó kérdést. A könyv első felében végignézi a homoszexualitásról szóló bibliai igéket, a második részben pedig sorra megválaszolja azokat az ellenvetéseket, amelyeket a bibliai igék hagyományos értelmezésével (és alkalmazásával) szemben az elmúlt évtizedekben felvetettek. DeYoung válaszai meggyőzőek és egyben megnyerőek. Remélem, lesz olyan magyar kiadó, amelyik felvállalja ennek a könyvnek a mielőbbi magyar nyelvű kiadását.

3. Igazságot! (G. K. Chesterton). A spiritualitás kategóriába soroltam Chesterton könyvét, de tehettem volna a kultúra vagy a teológia kategóriába is. Chesterton katolikus szerzőként néha váratlanul (és talán nem mindig indokoltan) kiszól nekünk, kálvinistáknak, az Igazságot! ennek ellenére az egyik legjobb olvasmányom volt ebben az évben. A könyv számos blogbejegyzést ihletett: „Az öngyilkos önmaga számára megsemmisíti a világot”, Chesterton konzervativizmus-kritikája; Öröm a felszínen vagy öröm a mélyben?; A Benső Világosság sötétsége; Pán isten patái és a kereszténység. Chesterton zseniális író, emiatt a tévedéseit is könnyű elnézni neki.

Kultúra

1. Az ateizmus alkonya (Alister McGrath). Páratlanul informatív és olvasmányos könyv az ateizmus történetéről, szellemi gyökereiről, változásairól, és igen: alkonyáról. McGrath a francia forradalomtól indít, aztán megmutatja Feuerbach, Marx, Freud, Darwin és Nietzsche hatását, a viktoriánus kor vallásosságára adott reakciókat és azok motivációit, majd a vallás váratlan globális újjáéledését – pont akkor, amikor sokan már a szekularizáció teljes győzelmét jósolták. McGrath nem azt állítja, hogy az istentagadás eltűnőben lenne a világban, de azt igen, hogy az ateizmus láthatóan túl van a fénykorán, és ez akkor is igaz, ha a nyugati fronton ma is jelentős eredményeket ér el, és az egyetemeken továbbra is erősek a pozíciói. Az evangéliumi protestáns szerző könyvét a Szent István Társulat adta ki.

2. Miből lesz a tudomány? (Del Ratzsch). Ratzsch átfogó bevezetést ad a tudományfilozófiába. Korábban részleteiben olvastam már a gondolatait, most egyben is jó volt elolvasni, amit az amerikai tudományfilozófus erről a számomra rendkívül izgalmas területről mond. Ratzsch végigvezet a tudományról alkotott kép változásainak történetén, bemutatja a különböző tudományfelfogásokat – a baconi tudományképtől a pozitivizmuson át a radikális khunizmusig –, majd felvázol érettebb modelleket is, amelyek magukba építik mindegyik irányzat legfontosabb igazságait. Ratzsch kitér a tudomány korlátairól szóló vitákra, benne a tudomány és a hit kapcsolatára, valamint az értelmes tervezettség elméletére, és megmutatja, hogy a tudomány mibenlétéről folyó vita alapvetően nem tudományos, hanem filozófiai diskurzus, ezért nem is a tudomány hivatott azt megválaszolni. Bevezető jellege ellenére Ratzsch könyve kifejezetten inspiráló olvasmány volt számomra.

3. Being As Communion: The Metaphysics of Information (William Dembski). Idén az egyik legnagyobb élmény számomra Dembski trilógiájának harmadik, befejező kötete volt (első: The Design Inference, második: No Free Lunch). A matematikus-filozófus számos oldalról járja körül az információ természetét, és azt, hogy hogyan határozza az meg a világunkat. Olyan témákat jár körbe, mint az információ és az esetlegesség, az információ és a véletlen, az információ és az energia, az információ és a teleológia, az információ és a determinizmus kapcsolata, valamint hogy hogyan keletkezik az információ, lehet-e mérni az információt, miért kell információ az információ „kereséséhez”, miért nem oldja meg az információ-keletkezés problémáját a biológiában a természetes szelekció, illetve hogy végső soron miért az anyag függ az információtól, és nem fordítva. A Being As Communion félelmetesen jó könyv az információ metafizikájáról, izgalmas, feszes, következetes érveléssel.

4. A lakott sziget (Török Gábor). Az ismert politológus a politika lényegét magyarázza ebben a friss kötetben, ami szinte a nyomdából került az asztalomra – pontosabban a karácsonyfa alá. Annyira érdekes és olvasmányos a könyv, hogy a 300 oldalt két nap alatt elolvastam. A közérthetősége mellett a legnagyobb erőssége az, hogy szinte semmit nem vesz magától értetődőnek a politika világában. Török Gábor megmutatja a múlt és a jelen politizálása közötti alapvető (és meglepő) hasonlóságokat, de azt is, hogy majdnem mindig van alternatívája annak, ami van, hiszen ma is megtörténhetne, hogy a politikusok mondjuk nem megszámolják, hanem levágják a fejeket, vagy hogy a pártokat valami egészen más szerveződés váltsa fel. A könyv címe arra vonatkozik, hogy TG szerint amint Robinson Crusoe-nak társa akadt az addig lakatlan szigeten, megjelent a politika is. A politika egyidős az emberiséggel és az egyik legérdekesebb és legfontosabb emberi tevékenység. Aki aktuálpolitikát keres a könyvben, csalódni fog, de aki kicsit távolabbról akarja szemlélni a politikai kultúránkat, hogy reálisabb képe legyen róla, velem együtt izgalmasnak és hasznosnak fogja találni ezt a kötetet.