Következzen most is egy válogatás azokból a könyvekből, amelyek idén a legfontosabbak voltak számomra. Ezúttal több könyvet választottam az olvasmányaimból a kultúra területéről, mint a teológia és a spiritualitás területéről, ráadásul az utolsó négy könyv mindegyikéről van egy podcast beszélgetésünk is (Különvélemény), de ez nem jelent fontossági sorrendet, idén egyszerűen így alakult. Régi (már ismerős) és új szerzők egyaránt lesznek a listán.

Teológia

1) Jesus the Son of God (D. A. Carson). Carsont régóta kiváló exegétaként ismerem, ez a könyve sem okozott csalódást. Az evangéliumi teológus az „Isten Fia” (Son of God) birtokos szóösszetétel jelentését vizsgálja meg, majd az exegetikai következtetéseit egybeveti a rendszeres teológia fogalmaival, és ami talán még izgalmasabb: a muszlimok között használt Bibliák fordítási nehézségeivel. Carsonban talán ezt a sokoldalúságot szeretem legjobban: exegétaként felmerészkedik a bibliai teológia területére is, onnan pedig tovább tud látni a dogmatika magaslataira, meg annak a kultúrával való összefüggéseire, de a bibliai szöveget és annak jelentését soha nem engedi el.

2) Four Views on Moving Beyond the Bible to Theology. A hermenetika egyik legnehezebb kérdése, hogy hogyan születik a Biblián túli teológia. Persze már az a két szó is magyarázatra szorul, hogy „Biblián túli”, hiszen bizonyos értelemben a könyv evangéliumi szerzői sem akarnak túlmenni a Biblián. Ugyanakkor mind a négyen komolyan veszik annak a felelősségét, hogy a Bibliának a mai etikai kihívásokra is van érvényes iránymutatása, és a teológus feladata, hogy megmutassa, mi az. Walter C. Kaiser, Daniel M. Doriani, Kevin J. Vanhoozer és William J. Webb mutatja be a négy különböző iskolát, majd hárman is véleményezik az általuk felvázoltakat: Mark. L. Strauss, Al Wolters és Christopher J. H. Wright. Hozzám Doriani és Vanhoozer megközelítése állt legközelebb, Webb hermeneutikája a legtávolabb, és mindhárom reflektálóval nagyjából egyetértettem. Nagyon hasznos könyv teológusoknak!

3) The Cross (Martyn Lloyd-Jones). Ez a könyv valójában egyszerű igehirdetések leirata, de mivel Lloyd-Jones Krisztus keresztje kapcsán olyan régi alapvetésekről beszél, amelyeket ma sokan megkérdőjeleznek, kifejezetten üdítő volt olvasni. A 20. századi walesi prédikátor (messze az egyik kedvenc igehirdetőm) a Galata 6,14 alapján a kereszt megmentő csodáját fejtegeti újabb és újabb aspektusból. Őt olvasva folyamatosan azt éreztem, hogy ezzel a témával nem lehet betelni. Isten bölcsessége van benne elrejtve, ez mindennek a közepe, itt talál a lelkem békességre, ide akarok mindig visszatérni. Ahogy Pál mondja: „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára.”

Spiritualitás

1) Az idei évben folytattam a megkezdett utat G. K. Chestertonnal is, és többek közt újraolvastam St. Francis of Assisi c. könyvét. Szinte rajongva szeretem: mind szépirodalomként, mind lelkiségi olvasmányként a legjobbak között van. (Az Isten zsonglőre c. esszében írtam meg hosszabban is a könyv iránti rajongásom okait.) A Szent Tamásról szóló életrajz (Aquinói Szent Tamás) ennek a párja: Chesterton számára a két tizenharmadik századi szent együtt képezik a keresztény élet legzamatosabb borát. „Szent Ferenc sovány és eleven mozgású kicsi ember volt, vékony, mint a cérna és remegve megfeszülő, mint az íj húrja; ha megmozdult, nyíl röppent el az íjról. Egész élete lángoló felfelé szárnyalások és maradéktalan önátadások sorozata (…) Szent Tamás olyan volt, mint a tagbaszakadt nehéz bika, kövér és lassú és nyugodt, igen szelíd és nagylelkű, de nem nagyon társaságkedvelő; szentségének alázatán túl is félénk, és alkalomadtán rázúduló, gondosan titkolt misztikus elragadtatásain és megszállottságain túl is szórakozott.” Sokszor vitatkoztam magamban Chestertonnal, különösen Szent Tamás kapcsán, de egy pillanatig nem vitattam, hogy a lényeget illetően fontos, amit mond. És szép.

2) Preghiamo con San Francesco. Assisiben vásároltam a könyvecskét, majd heteken át imádkoztam a benne lévő imádságokat. Ahogy Chestertonra, rám is mindig nagy hatással volt Francesco „lángoló felfelé szárnyalása”. Ugyanakkor a kis könyvet olvasva meglepett, Ferenc imádságait mennyire átjárták a zsoltárok szavai. A középkori szerzetesi istenfélelem indái a régi héber képek törzseit fonták körül, és így egy lényegesen gazdagabb és egészségesebb lelkiség rajzolódott ki előttem, mint amit eddig Ferencéről – minden csodálatom ellenére – gondoltam. Reggeli imáimban saját tapasztalataimat is ki tudtam fejezni az ő szavaival, mert azok többsége a Biblia szavaiból állt, amelyek meg nem, azok is Krisztus felé szárnyaltak.

3) Beszédek a magánzárkában (Richard Wurmbrand). Ezt is másodszor olvastam, és azt hiszem, most értem meg rá. Wurmbrand a kommunista időkben három évet töltött egy földalatti cellában, ekkor éjszakánként prédikációkat mondott el maga elé képzelt gyülekezetének. Ezeket megjegyezte, és később papírra vetette. A prédikációk egy részén érződik, hogy olyan elmében születtek, amely szinte az őrület határán táncol, de ezt a határt még nem lépi át. De „miért ne szabadna a tiszta tébolynak megszólalnia?” – kérdezi. „A kommunizmus sok lelkipásztort és Krisztus-követőt kergetett az őrületbe, mert a mérhetetlen kínoktól agyuk felmondta a szolgálatot. Miért csak az okos embereknek lehet szavuk a kommunizmusról? Miért nem engedik az őrülteket is beszélni? Mindaz, amiket én itt leírok, tébolyult gondolatai azoknak, akik válogatott kínzásokon mentek át.” Aki pedig irgalmasan belehallgat ezekbe a gondolatokba, Krisztussal találkozik.

4) Jöjj velem (Dietrich Bonhoeffer). Ez az áhítatoskönyv válogatás a német teológus írásaiból, aki társadalmi felelősségvállalásáért az életével fizetett. Bonhoeffer gondolataival régóta szívesen birkózom, néha lelkesen fogadom őket, máskor vitázom velük, de mindig inspirálnak, ezekkel az elmélkedésekkel is így voltam. Kár, hogy csak 365 volt belőlük, ezért jövőre nem tudom folytatni, de szerintem vissza fogok még térni ehhez a könyvhöz.

Kultúra

1) Papírsárkányok (Khaled Housseini). Az egyik leggyönyörűbb regény, amit valaha olvastam. Az afgán író könyve a gyötrő bűntudatról szól. Hatalmas, sodró erejű történet, amelyben az olvasó is mindvégig keresi a feloldozást, hiszen Amír alakjában egy kicsit mindnyájan magunkra ismerhetünk. Közben a tálibok uralta Afganisztán szörnyű valósága is kibontakozunk előttünk, ami a Biden-adminisztráció 2021-es katasztrofális afganisztáni kivonulása után hátborzongatóan aktuálissá teszi ezt a regényt. Külön érdekesség, hogy bár a történet muzulmán nézőpontból íródott, a lélek megváltás utáni vágyát keresztényként sokkal jobban értjük. És mivel válaszunk is van rá, a regény számunkra ha lehet, még katartikusabb.

2) József és testvérei II. (Thomas Mann). Idén folytattam a „hegymászást”. A második kötet sem volt könnyebb, mint az első, sőt, ha lehet még fokozni, nehezebb volt. Ugyanakkor most jutottam el oda, hogy József alakja végre számomra is megszületett (mármint a regényben), és érdekel, hogyan bontakozik ki. A hegycsúcs még odébb van, de megérkeztem egy magaslatra, és innen már szép a kilátás. Elképesztő, hogy Thomas Mann honnan szerzett ekkora tudást az ókori Egyiptomról. Míg más szerzőknél a kortörténeti háttér valóban háttér, Mann esetében mindvégig ez van előtérben. Mintha Jókai Aranyemberének első nyolcvan oldala a Vaskapuról még négyszáz oldalon keresztül folytatódna. És közben mégis megszületik József, a tiszta lelkű ifjú alakja, aki megáll a kísértésben.

3) A szépről (Roger Scruton). Scruton könyve segített megértenem, miért mutat a szép valósága a transzcendens felé. A világban tapasztalható szép elrendezés feltételezi, hogy a valóságban van harmónia. Márpedig ha van benne harmónia, akkor a világ eredendően nem rossz, hanem jó, és „a szép tapasztalata túlmutat ezen a világon, a ’célok birodalmába’, ahol a halhatatlanság és a tökéletesség iránti vágyódásunk végül meghallgatásra talál”. „A szép megtapasztalása során a világ hazajön hozzánk, és mi hazamegyünk hozzá.” Scruton azt is segített megértenem, miért törekszik sok mai művészeti irányzat a csúnya felé. „Amikor a kultúrát a megszentségtelenítés eszközeként használják, akkor ezzel semlegesítik velünk szemben felállított követelményeit: elveszíti tekintélyét, és tettestárssá válik az értékek elleni összeesküvésben.” Vagyis a szép élménye elől való menekülés is a transzcendens valóság indirekt igazolása.

4) A kiégés társadalma (Byung-Chul Han). Ez a zseniális kulturális analízis abban segített, hogy megértsem a mai ember egyik legmélyebb problémáját, a határtalanság élményét. Azzal, hogy a 21. századi nyugati ember lebontotta az úr-szolga viszonyokat, minden külső korlátot, önmaga kizsákmányolását készítette elő. „A pozitivitás társadalma, amely azt hiszi, hogy minden külső kényszertől megszabadult, fennakad a pusztító önkorlátozásokon.” Han gondolkodásának a kereteit legalább részben egzisztencialista és neomarxista gondolatok ácsolták (ez a Pszichopolitika c. másik könyvéből számomra egyértelmű), de ebben a könyvben szinte tökéletes diagnózist ad arról, hogy miért lett a mai nyugati emberek közössége a kiégés társadalma.

5) Egy keresztény társadalom eszméje (T. S. Eliot). A Nobel-díjas költő és irodalomkritikus ebben az esszékötetben azt fogalmazza meg, miért jobb egy keresztény társadalom, és miért állítja a liberalizmus a nyugati embert szükségszerűen választás elé: keresztény vagy totalitárius társadalomban akar-e élni. Eliot szerint a pogány út ugyanis nem áll meg a liberalizmusnál, hiszen a liberalizmusból hiányzik a világnézeti meggyőződés. A liberalizmus világnézeti üressége előbb-utóbb egy másik eszme totális igényét készíti elő, vagy a keresztény civilizációs normákhoz való visszatérést, amely Eliot szerint egyértelműen a jobb választás. Ezt a könyvet az 1930-as évek legvégén írta, de aktualitása szerintem ma megint megkérdőjelezhetetetlen.

6) A gender-elmélet kritikája (Szilvay Gergely). Ez pedig az évtized talán egyik legfontosabb könyve magyar nyelven. Nem azért, mert a témája önmagában annyira fontos lenne (bár nyilván az is fontos, de lenne olyan kor, amikor érdektelennek tartanánk), hanem azért, mert ennek a témának a mentén zajlik a jelen legélesebb kulturális konfliktusa, és ez a konfliktus a humán valóság gyökereiig megy le. Antropológiai forradalom zajlik a világban. Ennek a forradalomnak meg kell értenünk a témáit ahhoz, hogy a jó oldalon álljunk. És most elengedhetetlen, hogy a jó oldalon álljunk, mert ez a forradalom éles méregfogakkal mar bele mind a kultúrába, mind a teológiába. Szilvay Gergely könyve rengeteg szempontot figyelembe véve, alapos felkészültséggel, olvasmányos stílusban járja körül a genderideológia forradalmi téziseit.