Karl Barth vonakodott attól, hogy Isten igéjét azonosítsa a Biblia szövegével. Hitte, hogy Isten megszólal a Biblia szövege által, de úgy vélte, hogy Isten szabadságát korlátozná, ha igéjét hozzákötné egy könyv rögzített szövegéhez. Isten igéje az, amikor Isten szól, és mivel Isten akkor és ott szólal meg, amikor és ahol akar, igéje nem lehet egy puszta szöveg, melyet az ember birtokol és olvasva vagy olvasatlanul a polcra tesz. Isten igéje szabad, mert Isten maga szabad. Ha a Bibliát neveznénk Isten igéjének, melynek Isten a szerzője, Isten szabadságát kérdőjeleznénk meg. Isten megszólal a Biblián keresztül, de a csukott Biblia Barth szerint nem Isten igéje (Kirchliche Dogmatik, I/2).
Kevin Vanhoozer nemrég megjelent könyvében (Remythologizing Theology) általában szövetségesként tekint Barth teológiai életművére, de ezen a ponton számomra érdekes kritikát fogalmaz meg Barth ige-teológiájával kapcsolatban. Vanhoozer szerint Isten egyik jellemvonása a szabadsága mellett az is, hogy ígéretet tesz, és az ígéreteit megtartja. Amikor a 2 Mózes 3-ban kijelenti magáról, hogy ő a Vagyok, az abszolút szabad és szuverén Isten, egyben ígéretet is tesz arra, hogy megszabadítja Izráelt Egyiptomból. Isten szabadságának része, hogy ígéretet tegyen, és az ígéretét megtartsa. Szabadon tesz ígéretet, de a szabadon meghozott ígéret utána köti őt. Isten szavakkal tesz ígéretet, az ígéret illokúciója (szándéka) ugyanis nem lehetséges valamiféle lokúció (kimondott vagy leírt szó) nélkül. Isten rögzített szava szükséges része az ígéreteinek. „A beszéd csorbítaná Isten szabadságát?” – kérdezi Vanhoozer. „Éppen ellenkezőleg, a beszéd a szabadságának kifejeződése. Istent semmi nem kötelezte arra, hogy ezt az ígéretet tegye Mózesnek, vagy előtte Ábrahámnak. Amikor azonban ígéretet tesz, Istent kötelezi – saját természete és jelleme, nem valami külső erő – hogy tiszteletben tartsa szavát.” (Remythologizing Theology, 216).
Vanhoozer amellett érvel, hogy Isten szabadságát soha nem választhatjuk el Isten szövetségi hűségétől, melyet szabadon vett magára. Ha azt gondoljuk, hogy Isten nem használhatja Isten szabadságát arra, hogy az Istenséget a szavához kösse, abból az következik, hogy Istent Isten szabadságának szolgájává tesszük, és a szabadságról állítjuk, hogy Isten, nem fordítva. „Amennyiben Barth ragaszkodik ahhoz, hogy Istent olyannyira szabadnak kell tekintenünk, hogy mentesítjük az ígérettétellel járó általános kötelezettségek alól, talán azt kell inkább megfontolnunk, nem Barth dolgozik-e idegen (nem szövetségi alapú) szabadság-fogalommal.” (Remythologizing Theology, 216) Vanhoozer szerint „Isten azért Ura kommunikációjának, mert – ahogy a Szentírás ismételten megmutatja – egyedül Isten tudja következetesen megtartani a szavát: ’te vagy az Isten, és igazak a te szavaid’ (2 Sám 7,28).”
Sok igazságot látok Barth szenvedélyes ige-teológiájában, de ebben a kérdésben Vanhoozerrel értek inkább egyet. A Biblia Isten ígéretét tartalmazza, szavak, mondatok, bekezdések, könyvek, sőt, egy hatvanhat könyvből álló gyűjtemény formájában. A Biblia szövege pusztán ezért is szükségszerűen Isten rögzített szava. Vegyük le a polcról, olvassuk, és találkozzunk benne az önmagát szabadon az ígéreteihez és szövetségéhez kötő Istennel! Mert abban viszont Barth igazat állít – és ezt Vanhoozer is hangsúlyozza –, hogy Isten számunkra a nyitott Biblián keresztül szólal meg.
Egyetértek!
Isten Igéje elsősorban Jézus maga – de Ő is minden állapotában, például csecsemőként és halottként is az! Nekem nem tűnik eretnek gondolatnak, hogy Isten Igéjének félreérthetősége, szó szerinti és jelképes becsukhatósága, összetéphetővé, elégethetővé, meggyalázhatóvá válása – hasonló descensus és kenószisz, mint a megtestesülés. Vagy ez túlzás?
Állítólag egyes ókeresztény teológusok felvetették a „corpus triforme” fogalmát, miszerint Isten megtestesülésének három formája Jézus teste, az Egyház-alak és az Írás-alak. Ha arra gondolunk, hogy az Egyházat sem imádjuk, akkor ez a felvetés nem kell hogy „Írás-imádathoz” vezessen. Ezzel együtt lehet, hogy mégis túlzás? Nem tudom. De Vanhoozerrel és Ádámmal egyetértek.
„Karl Barth vonakodott attól, hogy Isten igéjét azonosítsa a Biblia szövegével. ”
Szerintem ehhez a kérdéshez azt is tisztázni illene, mit érthet Barth a Biblia ihletettsége alatt? A látszattal szemben ugyanis ez nem egy eldöntendő IGEN/NEM kérdés, vagyis nem arról van szó, hogy a Biblia Isten által ihletett vagy sem. Ha ihletettnek gondoljuk, akkor is rengeteg lehetőség áll előttünk.
Vannak, akik literálisan ihletettnek vélik a Szentírást (azaz minden pontosvesszőt és szót egyenesen a Mennyből származónak gondolnak), mások szerint fokozatosan ihletett (azaz nem egyformán ihletett minden része, például egy próféciánál minden szó az, aminek Isten kijelentette, de egy levélnél nem feltétlenül), megint mások például a gondolati inspirációt vallják, mely szerint nem a formák (a szavak), hanem a tartalom ami ihletett. Sorolni lehetne a többi elképzelést is.
A magam részéről nem hiszek a betű szerinti ihletettségben. Tehát nem gondolom, hogy az Ige szövege karakterre pontosan olyan, ahogyan Isten elképzelte, mert Isten nem a Mennyből diktálta a szöveget. Hozzám legjobban talán a gondolati inspiráció áll közel: úgy hiszem Isten különféle tehetségű embereket használt fel a szöveg leírásához, akik egyénisége is átjön a leírtakban. Emberi – sokszor csak az adott korban létező – műfajokon keresztül tárul fel az üzenet, rengeteg esetben szituációkra adott válaszként. Az olyan „finomságokról” nem is beszélve, hogy például az amanuensziszek beavatkozásának köszönhetően az is elképzelhető, hogy a konkrét szavakat nem is az írta le, akit mi szerzőnek képzelünk (különösen az újszövetségi levelek esetében). Tehát adott esetben pl. Pál egyik levelét egy felbérelt írnok fogalmazta meg és nem maga Pál – persze erre mondhatjuk, hogy az írnok állt „ihletés alatt”.
Szóval nem tudom Barth mit értett azon, hogy Isten Igéje nem azonos a Biblia szövegével? Mert ha arra gondolt, hogy nem szó és írásjelek szerint az Isten kijelentése, amit olvasunk, akkor hajlok rá, hogy egyetértsek vele.
Mikor az ember magyarázni próbálja Istent, megvédeni Istent Istentől, mert kisistennek képzeli magát… Ez jutott eszembe ezzel a cikkel kapcsolatban Barthról. Én azt hiszem, már a címben feltett Lehet? rossz útra terelheti az embert, mert megkérdőjelez valamit, amit Isten kijelent. Mérlegel, holott egyszerűen el kell fogadnia, és utána megvizsgálnia, hogy közelebb kerülhessen Istenhez. Én azt hiszem, hogy Isten Szava a Biblia, és szó szerint igaz benne minden. Mi csak megismerhetjük -jobban és jobban – mit jelentett ki Magából. Nem úgy, mint akik ítélőbírái az írásnak, hanem mint megismerni akarói.
Én a legszigorúbb verbális inspiráció talaján állok. Én azt vallom, hogy az Úr nemcsak gondolatiságában, hanem külső, verbális formájában is tévedhetetlenül inspirálta a Szentírást. Csak a bűn miatt a mi halott lelkünk nem Isten lelke, Isten gondolatai nem a mi gondolataink, ezért minden irányban minden hajlam megvan bennünk a félreértésre, ami viszont sátáni inspiráció bennünk. De az Úr karja még sohasem rövidült meg, ahogy a hangja sem torzult el!
„”Isten szabadságának része, hogy ígéretet tegyen, és az ígéretét megtartsa. Szabadon tesz ígéretet, de a szabadon meghozott ígéret utána köti őt.””
Az emberiség pedig sokat profitál ezen ígéretekből, és azok megvalósulásából! Többek között, hogy a bűn rabságából szabaddá lett ember szintén képessé vált ígéretet tenni és azt megtartani, ami az Istentől kapott méltóságához tartozik:
„…… : Fiakat neveltem, és méltóságra emeltem, ………” (Ézsaiás 1:2/b)