Az apostolok hagyománya c. könyvemben többek között azt a kérdést járom körül, hogy vajon megbízható-e az egyház legkorábbi ismert hagyománya, az apostolok bizonyságtételére épülő újszövetségi hagyomány. Ez szorosan kapcsolódik ahhoz a kérdéshez, hogy vajon lehetnek-e egyáltalán megbízhatók az emlékek. Ha ugyanis nem emlékezhetünk biztosan semmire, akkor az apostolok emlékei sem lehettek teljesen megbízhatók, amikor azokat írásba foglalták. Jogos tehát a kérdés: az emlékekről szerzett lélektani ismereteink fényében lehetnek-e megbízhatók a történeti Jézusról szóló apostoli emlékek?
Lukács azzal kezdi evangéliumát, hogy annak „megbízhatóságát” (ἀσφάλεια) hangsúlyozza, amit a Jézussal kapcsolatos eseményekről el fog mondani. „Miután sokan vállalkoztak már arra, hogy írásba foglalják a közöttünk beteljesedett eseményeket úgy, amint ránk hagyták azok, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének: magam is jónak láttam, hogy miután elejétől kezdve mindennek pontosan utánajártam, szép rendben megírjam neked, nagyra becsült Teofilosz, hogy meggyőződhess annak a megbízhatóságáról, amire tanítottak.” (Lk 1,1-4) Lukács tehát szemtanúk beszámolóira támaszkodott. De vajon emlékezhettek megbízható módon arra, amit láttak?
Dale Allison Constructing Jesus: Memory, Imagination, and History (Grand Rapids, MI, Baker Academic, 2010) c. könyvében azt írja, hogy az emberi memória törékenységének mindenkit szorongással kell eltöltenie, aki a történeti Jézus megismerésére vállalkozik. Allison – aki maga is a történeti Jézus-kutatással töltötte tudományos pályafutásának nagyobbik részét – többek között az emlékezésről szerzett tudományos ismereteink fényében értékelte felül korábbi véleményét a „hitelesítési kritériumokról”, amelyek a kritikai iskolában a Jézus-hagyományok mögötti valódi Jézus-mondásokhoz való hozzáférést biztosították. Az emlékezés megbízhatatlanságáról szerzett tudásunk miatt Allison pesszimista azzal kapcsolatban, hogy a rendelkezésre álló hagyományokból megismerhető-e a történeti Jézus.
Ezt elsőre könnyen belátjuk, hiszen mindnyájan tudunk olyan eseteket mondani, amikor az emlékezetünk megcsalt bennünket. Még több olyan esetet tudnánk említeni, amikor mások emlékezetével kapcsolatban tapasztaltuk ugyanezt. Rengeteg vita éppen arról szól, hogy ki emlékszik helyesen arra, ami történt, és törvényszéki vizsgálatok esetében is kulcskérdés, hogy vajon a tanú pontosan emlékszik-e arra, amit látott, vagy esetleg később torzultak az emlékei, talán úgy emlékszik bizonyos részletekre, ahogy szeretne emlékezni azokra, vagy ahogy a hírekben olvasottak, látottak befolyásolták az emlékeit. Egyes bűvészek kifejezetten arra játszanak rá, hogy az agyat be lehet csapni beültetett, hamis emlékekkel, holott azok soha nem történtek meg, vagy nem úgy, ahogy emlékszünk rájuk. Komoly irodalma van annak, hogy az emlékezés mennyire befolyásolható, és ezt bizony az apostoli emlékek kapcsán is szem előtt kell tartanunk.
Allison következtetése azonban ellentétes azzal a nemzetközi trenddel, amelyik éppen az emlékezésről szerzett ismereteink bővülése miatt derűlátóbb az apostoli tanúbizonyság megbízhatósága ügyében. Richard Bauckham például maga is elismeri, hogy az emlékezet gyakran megcsal bennünket, de Allisonnal ellentétben úgy látja, hogy a memória működéséről szerzett pszichológiai és antropológiai ismereteink bizakodással tölthetnek el azzal kapcsolatban, hogy a Jézusról szóló emlékek megbízható formában fennmaradhattak. Jesus and the Eyewitnesses (Eerdmans, Grand Rapids, MI, 2006) c. könyvében arról ír, hogy a kutatások a memória megbízhatósága kapcsán a következő szempontokat találták fontosnak: 1) egyedülálló, különleges eseményekre jól emlékszünk; 2) a fontos és következményekkel járó események szintén „emlékezetesek” maradnak; 3) a személyes érzelmi érintettség hozzájárulhat a jó emlékezéshez, de a magas érzelmi érintettség torzíthat is; 4) a pontos emlékezés esetében élénkebbek a képek; 5) a jelentéktelen részletek is a memória megbízhatóságára utalhatnak, de ez nem mindig igaz; 6) a nézőpont nem meghatározó tényező; 7) a datálás az egyik legkevésbé megbízható tényező; 8) az emlék lényege akkor is megbízható lehet, ha a részletek nem azok; 9) a gyakori ismétlésnek kulcsszerepe van az emlékezés megbízhatóságában és pontosságában (330-334).
Bauckham a Jézusról szóló emlékekre alkalmazza ezeket a szempontokat, és arra a következtetésre jut, hogy az 1) és 2) igazak a tanítványokra; a 3), 4) és 5) nem igazán jellemzőek, a 6) pedig nem perdöntő a szemtanúság kérdésében. A 7) az evangélistákra is igaz, hiszen a kronológiai pontosság az egyik legkevésbé fontos szempont az evangéliumokban, leszámítva talán a passió-narratívát, a 8) állítás különlegessége az evangéliumi beszámolókban az, hogy időnként lényegtelennek tűnő részletek válnak fontossá a különböző történetek megkülönböztetésében (például öt kenyér és két hal az ötezer vagy hét kenyér és néhány hal a négyezer megvendégelésekor); a 9) pedig egészen biztosan jellemző volt a tanítványokra. Összességében Bauckham szerint a pszichológia kritériumaival mérve a szemtanúk Jézusról szóló beszámolói megbízhatónak tűnnek (341-346).
A legfontosabb tudnivaló ebből az, hogy egyáltalán nem mindegy, miféle emlékekről van szó. Bizonyos emlékekre egészen pontosan emlékezhetünk, míg más emlékek könnyebben formálhatók idővel. A tanítványok Jézussal kapcsolatos emlékei a pszichológiai kritériumok alapján is inkább olyan típusú emlékek, amilyenekre az emberek jellemzően jól emlékeznek. Ha ehhez hozzávesszük, hogy ma már az Újszövetség-tudományban is jól ismertek (pl. Harald Riesenfeld, Birger Gerhardsson, Rainer Riesner, Samuel Byrskog vagy Werner Kelber munkái) a korabeli zsidóságban alkalmazott mnemonikus technikák, amelyekkel a zsidók a Tórát képesek voltak fejből megtanulni, és hogy ezeknek a technikáknak egy részét Jézus is láthatóan alkalmazta a tanítványok oktatásában, akkor pusztán lélektani és pedagógiai szempontokat figyelembe véve is arra a következtetésre jutunk, hogy a Jézussal kapcsolatos apostoli emlékezet nagyon is lehetett megbízható. És akkor még a Szentlélek munkájáról nem is beszéltünk.
(Részletesebben: Szabados Ádám: Az apostolok hagyománya, 2. kiadás, KRE-L’Harmattan, Budapest, 2021).
Ádám írja:
„……… Jogos tehát a kérdés: az emlékekről szerzett lélektani ismereteink fényében lehetnek-e megbízhatók a történeti Jézusról szóló apostoli emlékek? ……………. akkor pusztán lélektani és pedagógiai szempontokat figyelembe véve is arra a következtetésre jutunk, hogy a Jézussal kapcsolatos apostoli emlékezet nagyon is lehetett megbízható, ………”
Hitéletem indulásától megbízhatónak tartom az apostoli emlékezésen alapuló bizonyságtételeket, mert azokat olvasva, életem gyökeres változáson megy keresztül. Mivel ez így van, ezért bár egyetértek Allisonnal, aki arról ír, az emberi memória törékeny, Bauckhammal, hogy az emlékezet gyakran megcsal, valamint a zsidóságban alkalmazott mnemonikus technikával, amit Jézus is alkalmazott, ám hitéletem nem ezektől függ. Azt kizárólag a bennem élő Úr Jézus Krisztus feltámadott életének ereje működteti.
Ezért kérésem Pál apostoléhoz hasonló:
„…. hogy megismerje Őt és az Ő feltámadásának erejét ….. (Filippi 3:10).
Továbbá, hogy felismerjem a felfuvalkodott ember beszédét működtető erőt (1 Kor. 4:19), mivel Isten országa nem beszédben áll fenn, hanem a feltámadott élet erejében (1 Kor. 4:20).
Valamint képes legyek felismerni (saját magamban is), akiknél megvan az istenfélelem külső látszata, de megtagadják a feltámadott élet erejét (2 Tim. 3:5).
Nagyon izgalmas téma! A kiváló Peter J. Williams nagyszerű előadása:
https://youtu.be/r5Ylt1pBMm8
Az evangéliumi kiadóban nemrég megjelent a könyve „Biztosak lehetünk az evangéliumokban? ” címmel.
Azt a közkeletű vélekedést semmisíti meg, hogy az Evangéliumokat nem szemtanúk hanem 4dik vagy 5dik fültanúk írták meg valahol Izrael területén kívül. Bahrt Ehrman egyenesen egy olyan gyerekjátékhoz hasonlitja az evangeliumi történetek továbbadását amben láncba állva az első a második fülébe súg egy szöveget az pedig továbbadja a láncban utána lévőnek. Az utolsó pedig nagyot nevet amikor megtudja hogy mi is volt az eredeti üzenet.
Ezzel szemben a valóság az, hogy a látszólag lényegtelen részletek is tűpontosan hagyományozódtak tovább. Azaz nemcsak szemtanúk első kézből való leírásával van dolgunk hanem szemtanúk elsőrendű leírásával.
Például az 5000 megvendégelésénél Jézus miért Fülöptől kérdez (Jn 6:5-9) és miért András válaszol? Jn 1:22 szerint Fülöp pedig Betsaidából, az András városából származik. Lk 9:10 szerint a csoda Betsaida közelében történt. Tehát Jézus egy helyi ismeretekkel bíró tanítványt kérdez meg amire a másik helyi tanítvány válaszol. Ilyen önmagukban lényegtelen információk eltorzulnának ha nem a szemtanúk hanem 4dik vagy 5dik fültanú írja le.
Szia Ádám! Tudnál egy példát írni, amikor Jézus ezeket a mnemonikus technikákat alkalmazta a tanítványai oktatásában?
Csak gondoljunk bele, milyen érzés, élmény lenne ha a Megváltó mellett lehetnénk és hallgathatnánk, figyelhetnénk élőben? Elképesztő élmény lehetett ez akkor az embereknek, apostoloknak, evang.íróknak. Tuti biztos, hogy ezek az események, emlékek olyan szinten belevésődtek a fejükbe, mint mikor beleégetik a bőrbe a tetoválást. Emiatt biztos, hogy tökéletesen emlékeztek és adták vissza, írták le ami történt. Egy ilyen katartikus élményre mindenki tökéletesen jól emlékezne, ahogy ők is.
Pl. rövid, frappáns, csattanós példatörténetek (Jézus általában példázatokban tanított), gyakori ismétlés (a tanítványok egy-egy történetet, mondást akár több százszor is hallhattak), betűrímek (a boldogmondásoknál pl. megfigyelhető), szemléltetés, vizuális támogatás stb.
Jónéhány éve tűnődtem a „Tegyetek tanítvánnyá minden népet….aki hisz és megkeresztelkedik üdvözül, aki nem hisz elkárhozik…” jézusi parancson és nekem túl militárisnak tűnt, amolyan konstantini erőszakos térítésnek. Nem sokkal utána meglepve olvastam egy tanulmányban hogy későbbi betoldás.
Pár év múlva olvasom egy másik tanulmányban hogy a házasságtörésen ért asszony sztorija sincs benne az eredetiben, későbbi betoldás „de azért tették bele mert fedi a jézusi könyörületet” – mentegeti a szerző a hitelesség problematikáját.
Most azt hallom hogy van egy csomó apokrif irat amit 451-ben kihúztak, pedig eredetileg Jézus tanította és kb. 70-szer annyi dokumentum volt Jézus tanításairól mint amennyi az Újszövetségben van.
Na most akkor kinek higyjünk ezek után – kérdem én mint dilettáns. Mindenesetre ezek makacs tények.
Tehát nem biztos hogy az emlékezet megbízhatósága a legnagyobb probléma hanem a politika.
Vándor. Igen, egyetértek, anno én is sokat vizsgáltam a betoldásokat, hamisításokat stb. Rengeteg van. A kereszténység is tele van sajnos hamis dogmákkal, tanokkal, rituálékkal, amiket ezek a hamisítások, hozzátoldások még úgymond alá is támasztanak számukra. Alapból a szentháromsággal már sok a probléma, -nem véletlen, hogy sok hamisítás, betoldás emiatt van- de ezen az oldalon ugye erről nem igazán érdemes beszélni.
Vándor,
sajnos összekeveredik a pletykákban a valódi szövegkritika a különböző alaptalan híresztelésekkel. Pl. a házasságtörő asszony története valóban hiányzik a legtöbb korai kéziratból. A Máté evangéliumának befejezése azonban nem. A gnosztikus evangéliumok pedig mind jóval későbbiek, mint a négy evangélium, amelyek az Újszövetségben vannak. Hogy a politika alakította volna az Újszövetség szövegének kialakulását vagy véglegesedését, az egy jól hangzó frázis, de nem igaz. Ha ajánlhatom, erről is részletesen írok Az apostolok hagyománya c. könyvemben.
„és kb. 70-szer annyi dokumentum volt Jézus tanításairól mint amennyi az Újszövetségben van.”
Azóta több van, ott van például a Da Vinci kód, illetve a metaforikus Jézus ábrázolások egyik csúcspontja, a Süsü, a sárkány. Valóban egyre nehezebb eligazodni ezek között, de biztatlak: nem lehetetlen 🙂
@Zooli @Vándor,
hála az Úrnak, hogy az Evangéliumok nem foltozgatott szövegek amiket politikai megrendelésre írtak! Hiszen akkor a Simon Péter árulása sem lenne benne meg az sem, hogy abban a korban kevésbé megbecsült nők találkoztak először a feltámadott Jézussal!
A Tamás,Mária,Júdás evangéliuma azok amik nem érdemelnek bizalmat. A Máté,Márk,Lukács,János szövege magas minőségű bizonyságtétel.
Nézzük meg a személyneveket. Ezen a teszten az apokrif evangéliumok elvéreznek. Miért pont a személynevek fontosak? Mert azok SEMMILYEN logikai kapcsolatban nem állnak a cselekménnyel és nehezebb megjegyezni mint magát a történetet. Tehát ha valaki a személynevekre jól emlékszik akkor mennyivel inkább jól emlékszik a könnyebben megjegyezhető történetre!
2006–os könyvében Richard Bauckham az izraeli zsidó személynevek relatív gyakoriságait összegyűjtötte 4 forrásból: Holt-tengeri tekercsek,Josephus Flavius könyvei,osszáriumok feliratai,korabeli rabbinikus iratok. Az adatok többsége Kr e.50 és Kr u.135 közti, és földrajzilag is oda esik. Azt találta, hogy a 4 Evangéliumban és az Apostolok Cselekedeteiben előforduló férfinevek százalékos arányban nagyon közel vannak az adott kor összes előfordulását tartalmazó forrásokhoz. Továbbá a sűrűn előforduló nevekhez az evangélium mindig hozzátesz egy egyértelműsítő jelzést, pl: Simon Péter,Simon a zelóta, Simon a leprás, Simon a Cirénéből, A nőknél Mária volt a leggyakoribb ezért ott is szerepel a megkülönböztető jelző:Magdalai Mária, Mária a Jakab és József anyja. Ugyanez a logika a 12 tanítvány neveinek felsorolásánál is látszik. A kevéssé gyakori nevek mellé nem kerül egyértelműsítő jelzés. Taddeus,Bertalan,Fülöp,Tamás nincs benne a leggyakoribb 99 név közt és nem is kapnak egyértelműsítő jelzést.
A 2dik századi Tamás evangéliumában több személynév van mint Mária (vajon melyik ???) és Júdás evangéliumban, de még ott is csak 7 név szerepel! Mária evangéliumában Jézus neve sem szerepel!
A legkézenfekvőbb magyarázat minderre, hogy Márk,Lukács,Máté,János időben és térben közel az eseményekhez jegyezte le az Evangéliumot amiket a szemtanúk is hitelesítettek ( „- Melyik Simon? Tudod a másik Simon, a Jóna fia”
Ádám
Fruchtenbaum azt mondja hogy a Márk vége is betoldás:
„…..Márk 16:16
A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik.
Az első részben két dolgot figyelhetünk meg. Először is, valóban kérdés az, hogy Márk 16 vajon eredetileg része volt-e Márk evangéliumának, mert a legősibb és legjobb kéziratokban ez a rész nem is szerepel. Ostobaság olyasvalamire alapozni egy tant, ami nem szerepel ezekben a kéziratokban….” – mondja a szerző.
Majd utánanézek a könyvednek.
Fernando: én nem az apostolokat vontam kétségbe hanem a „tördelőket” akik szerkesztették. És ha ma van politikai kereszténység és léteznek olyan dogmák amiknek nincs bibliai alapja (főleg a római egyházban) akkor ugyanezen egyház ősei miért ne szerkeszthették volna politikai célzattal az eredeti iratokat amikor államvallássá tették a kereszténységet: átírni, kihúzni belőle stb. hiszen az apostolok meg az egész generáció néhány száz éve már halott volt.
Vándor,
korábban a Máté evangéliuma végén található missziói parancsra mondtad, hogy betoldás. A Márk evangéliuma befejezéséről ezt írtam:
https://divinity.szabadosadam.hu/?p=2956
Vándor, egyszerűen a kéziratok szövegei nem teszik lehetővé az önkényes szerkesztgetés elméletet. Mikor történt volna a kihúzás/betoldás a szövegben? 100 évvel az apostolok halála után? De akkorra már az evangéliumok nagy távolságra elterjedtek és megjelentek a különböző fordítások is. Mindegyik példánynak utána kellett volna menni hogy egységesen átszerkesszék őket a politikai céloknak megfelelően. Ennek pedig semmi nyoma. A kéziratok minimális különbözősége éppen azt támasztja alá hogy nem próbált egységesíteni semmilyen központi hatalom.
Erasmus 2 kéziratra támaszkodva adta ki 1516-ban a görög újszövetséget. Már akkor tisztában volt 24 vers vitatott voltával ( Márk 16:8-at követő 12 vers és János 7:53-8:11). Azóta eltelt 500 évben ezerszer annyi kézirat került elő, sokkal korábbiak is mint amiből Erasmus dolgozott. Kr.u 350 körül keletkezett a Codex Vaticanus es a Sinaiticus. Máté és János korai töredékei akár a 2dik századból is keletkezhettek.
Mennyivel változott meg ezek miatt a szöveg? Elenyésző mértékben. Összesen 35 vers kérdőjeleződött meg. És ebből 22ről már tudott (+3-at pedig sejtett) Erasmus. Azaz 1000 szer annyi szöveg, 1000 évet csökkenő időbeli szakadék a történet és a lejegyzés között és mégis csak ennyi a változás! Bámulatos! A keresztény irnokok hozzáállásáról meg annyit, hogy sok hitükkel összeegyeztethetetlen pogány írást csak az ő másolásuk miatt ismerünk. Még ebben az esetben is lemásolták azokat.
Nem szerkesztők voltak hanem másolók.
Kedves Fernando, nyomós érv, hogy át kellett volna írni a már elterjedt összes kéziratot, meggyőztél.
Ádám, nagyon figyelemre méltó cikk a Márkról szóló, elolvastam.
Ami még zavar hogy a korabeli történetírók nemigen említik Jézust – legalábbis így hallottam – pedig aki halottakat támaszt és óriási csodákat tesz, az olyan extrémnek számít hogy internet nélkül is óriási cunamit kelt a hírvilágban. Szenzációra éhes történetíró-celebeknek oda kellett volna futni, hiszen ők ebből éltek. Mégis a külső éterben áll néma csönd, csak a zsidó halászok-vadászok írják a szebbnél szebb történeteket. Sőt Flavius aki a saját származását is fényezhette volna Jézussal elég szűkszavúan nyilatkozik sőt úgy hallottam Flavius szájába adtak a korabeli hívők olyan szavakat megállapításokat amiket nem mondott, hogy forrásként használhassák. Szóval ez a fene nagy csönd zavar a romlott pogány világ korabeli újságíróitól, pedig biztosan nem irigységből titkolóztak.