„A Krisztus szenvedését akkor szemléljük helyesen, ha rá figyelve megrémülünk, és lelkiismeretünk kétségbe ejt. Mindez abból ered, hogy Isten haragjának a bűn és a bűnösök elleni engesztelhetetlen szigorát és komolyságát látjuk meg abban, hogy ő egyetlen, legkedvesebb Fiát nem szabadította ki a bűnösök kezéből, hanem helyettük őt sújtotta szörnyű büntetéssel, miként Ézsiás próféta mondja: ‘Népem bűne miatt őt sújtottam’ (Ézs 53,5). Mi történik majd a bűnösökkel, ha szeretett Fiát így sújtja? A bűnösök ítélete kimondhatatlanul és elviselhetetlenül súlyos kell, hogy legyen, ha egy ilyen nagy és fenséges személynek, Isten Fiának kell szembeszállnia vele, sőt szenvednie és meghalnia miatta. Ha igazán mélyen megfontolod, hogy Isten Fia, az Atya örök Bölcsessége maga szenvedi ezt el, akkor bizonyosan megrémülsz, sőt egyre nagyobb és nagyobb rémületbe esel.

(…)

Krisztus szenvedésének legfőbb haszna ugyanis abban mutatkozik meg, hogy önismeretre juttat. Elborzaszt önmagadtól és összetör. Ha ezt még nem élted át, akkor a Krisztus szenvedése még nincs a javadra. Mert a Krisztus szenvedése a maga természeténél fogva nem munkálhat mást, mint hogy Krisztushoz hasonlóvá tesz minket, hogy amint bűneink Krisztust testében és lelkében iszonyúan meggyötörték, ugyanúgy gyötörjenek bennünket is lelkiismeretünkben. De ez nem történik meg csupán azért, mert sokat beszélünk róla. Ez csak elmélyült gondolkodás és átélés eredménye lehet, a bűn komolyan vételével.

(…)

Kérjed Istent, hogy lágyítsa meg szívedet, és engedje meg, hogy a Krisztus szenvedésén való elmélkedés gyümölcseiben részesülj. Mert nem is lehetséges, hogy Krisztus szenvedését magunktól alaposan meg tudjuk fontolni. Istennek kell jelen lennie a szívünkben, amikor erről elmélkedünk.

(…)

Amikor megerősödött a szíved Krisztusban, és már nem a gyötrelmes büntetéstől való félelmed miatt, hanem szívedből gyűlölöd a bűnt, akkor Krisztus szenvedése egész életed példájává is lesz. (…) Krisztus szenvedését mi magunk is hatékony fegyverként forgathatjuk a bűn kísértése elleni küzdelmünkben, mégpedig így: ha fájdalmas nap virrad rád, vagy betegség gyötör, gondold meg, milyen csekélység ez Krisztus töviskoronájához és szögeihez képest. Ha meg kell tenned vagy el kell viselned valamit, ami ellenedre van, gondold meg, miként hurcolták Krisztust ide-oda, megkötözött fogolyként. Ha elfog a nagyzás gőgje, nézd, hogyan gúnyolják Uradat, és miként vetik meg, mint gonosztevőt. Ha paráznaság kísért, és úrrá lesz rajtad az érzéki vágy, gondolj arra, hogy Krisztus gyenge testét milyen keserves kínokat okozva korbácsolják agyon, döfik át, verik keresztül. Ha fellobban benned a gyűlölet lángja, vagy irigység fog el, vagy ha bosszúért lihegsz, gondold meg, hogy Krisztus mennyi könnyel és kiáltással imádkozott érted és minden ellenségéért, noha igen könnyen bosszút állhatott volna rajtuk. Ha bánat emészt vagy bármilyen testi-lelki kellemetlenség aggaszt, erősítsd meg a szívedet és mondd: ‘Ej, miért is ne szenvednék el egy kis bánatot, amikor az én Uram a kertben vérrel verejtékezett a félelemtől és a bánattól? (Lk 22,44) Rest és gyalázatos szolga, aki ágyban heverészik, amíg Ura haláltusáját vívja!’ Lásd, így tudunk minden bűnös szenvedély és rossz szokás ellen erőt és vigasztalást találni Krisztusban.”

Luther Márton: Sermo Krisztus szent szenvedésének szemléléséről, 1519 (LVM 6:85-91) in Csak Krisztus legyen Mesterünk (szerk. Reuss András) (Budapest: Élő Víz Füzetek 9., 2017), 73-75.