Az előző bejegyzésben amellett érveltem, hogy a Harry Potter nem okkult mű, hanem csak a mese „mágikus” eszköztárával él rendkívül kreatív és ügyes módon. Az irodalom időnként „mágikus” világokba visz bennünket. Olyan világokba, ahol 1) mitikus lények vannak, 2) állatok és növények hirtelen emberek módjára viselkednek, 3) megváltoznak a mi rendünknek megfelelő viszonyok és törvények, 4) belső tulajdonságok a külső megjelenésben tükröződnek, 5) metaforák és kiterjesztett metaforák, allegóriák és példázatok utalnak a mi valóságunkra. A „mágikus” képzelet része a gyermek lelki fejlődésének. Amikor egy gyerek papás-mamásat játszik vagy felöltözteti a babát, beszélget a plüssállatával, nagyon fontos dolgot tesz. Megpróbálja megérteni a valóságot, látni akarja a valóságnak a külső mögött meghúzódó lényegét. Közben pontosan tudja, hogy a plüssállat nem él, de eljátssza, hogy él, és tanul belőle, tanul az élőkről és a való valóságról. Az irodalom is ugyanezt teszi, és nem kell különösebben avatott olvasónak lenni ahhoz, hogy az ember (és a gyerek is!) könnyedén különbséget tegyen a valódi es a „mágikus” valóság között.
Felmerülhet azonban némelyekben a gondolat, hogy igen, igen, de vajon bibliai igazságok átadása esetében helyes-e a mese eszköztárával élni? Maga Péter apostol mondja, hogy „nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését” (2 Péter 1,16). Nem zavarjuk vajon össze az embereket, ha a keresztény reménységet meseszerűen, mitikus és mágikus motívumokkal közvetítjük? Alkalmas csatorna a „mágikus” képzelet a bibliai igazságok számára? A fenti idézetben Péter természetesen nem az üzenet csatornáját, hanem forrását hangsúlyozza: Jézus hatalma és megjelenése nem kitaláció, hanem tény. Hogy lehet-e ezt a tényt úgy is elmesélni, hogy majmok, krokodilok és zsiráfok a szereplők, arról Péter nem beszél. Nekem gyerekként sokat segített A buyufa alatt című könyvecske az evangélium megértésében. Paul White evangéliumi dzsungeltörténetei a gyermekek mágikus gondolkodására apellál, melyben a képzelet majmocskákká változtat bennünket, a bölcsesség pedig egy zsiráf szájából tornyosul fölénk.
Nem szükséges azonban Paul White történeteire sem hivatkoznunk, hiszen a Biblia lépten-nyomon él az irodalom „mágikus” lehetőségeivel. A Biblia is elvisz bennünket olyan világokba, ahol 1) mitikus lények vannak, 2) állatok és növények hirtelen emberek módjára viselkednek, 3) megváltoznak a mi rendünknek megfelelő viszonyok és törvények, 4) belső tulajdonságok a külső megjelenésben tükröződnek, 5) metaforák és kiterjesztett metaforák, allegóriák és példázatok utalnak a mi valóságunkra. Nézzünk példákat mindegyikre a Szentírásból!
1) Mítikus lények: Behemót, Leviátán, az ősi sárkány (Jób, Zsoltárok, Jelenések), tízszarvú fenevad (Dániel), mindenféle mitikus szörnyek (Jelenések), emberarcú, koronás, sörényes, oroszlánfogú es skorpiófarkú sáskák (Jelenések), stb.
2) Állatok és növények hirtelen emberek módjára viselkednek: a tüskebokor és a cédrus beszélnek (Bírák); földből feljövő fenevad a másik fenevad imádatára bíztat (Jelenések), sáskák mint hadsereg (Jóel, Jelenések), egy bárány, mely megnyit egy könyvet (Jelenések), majd menyegzőt tart, összeházasodik egy várossal (Jelenések), egy ló, melynek hatalom adatott (Jelenések), stb.
3) Megváltoznak a mi rendünknek megfelelő viszonyok és törvények: a kecskebak hatalmasra nő, letörik a kis szarva és négy hatalmas szarva nő a négy égtáj felé (Dániel); Ezékiel szavára a csontok egymáshoz illeszkednek, hús és in kerül rájuk; csillagok a földre hullanak (Jelenések), az ég felgöngyölődik, mint egy papírtekercs (Jelenések), egy Üröm nevű csillag lehull és ürömmé teszi a vizek harmadát (Jelenések), sáskák hatalmat kapnak, és kínoznak, de a szörnyű kín ellenére nem lehet a fájdalomba belehalni (Jelenések), János egy könyvet eszik, mely először édes, azután keserű (Jelenések), emberek egy fenevadat imádnak, amely ráadásul olyan, mint a párduc, de a lába inkább medvéé, a szája oroszláné, és egy sárkány ad neki erőt (Jelenések), a fenevad egy bélyeggel és titkos számmal jelöl meg embereket (Jelenések), hamis próféta szájából békák jönnek ki (Jelenések), a vérbe mártott ruhát viselő lovas szájából éles kard jön ki (Jelenések), a mennyből egy város ereszkedik le, melynek tizenkét kapuja egy-egy gyöngy (Jelenések), fák, melyek évente tizenkétszer teremnek (Jelenések), emberek megkapják a Hajnalcsillagot (Jelenések), titkos kulcs, mely ha valamit kinyit, azt semmi nem zárja be (Jelenések), smaragdnak látszó szivárvány (Jelenések), üvegtenger (Jelenések), egy tekercs, melyet senki sem tud felnyitni, majd egy hétszarvú, hétszemű bárány veszi kézbe (Jelenések), stb.
4) Belső tulajdonságok a külső megjelenésben tükröződnek: Krisztus bárány lesz, a Sátán egy sárkány, Róma egy csábító nő, az egyház egy aranyváros, Babilon egy oroszlán, Perzsia egy medve, Nagy Sándor birodalma szárnyas leopárd, Izráel szőlőtő, melyet elültettek, majd hűtlen feleség, aztán fügefa; Heródes mint róka, Róma mint egy tengerből kiszálló szörnyeteg, Egyiptom mint Leviátán, a káldeusok mint szörnyű sáskahad, mely mindent eláraszt, vagy mint üstből kiömlő forróság, stb.
5) Metaforák és kiterjesztett metaforák, allegóriák és példázatok utalnak a mi valóságunkra: az egyház és a világ mint egy-egy város: Jeruzsálem és Babilon (Jelenések), Hágár és Sára mint a judaizmus és a kereszténység (Galaták), a bűnös mint elveszett juh vagy elgurult pénz (Lukács), Isten mint hamis bíró (Lukács), Isten országa mint földbe rejtett kincs (Máté), Jézus mint kenyér (János), stb.
A Bibliában Isten gyakran álomban szól emberekhez. Álomban gigantikus árpakenyér gördül le a hegyoldalon, sovány tehenek bekapnak kövér teheneket, kalászok elnyelnek kalászokat, kéz érintése nélkül kő zuhan le az égből, hogy összezúzzon egy vegyes anyagokból összeállított hatalmas szobrot, stb.
Képzeljünk el egy történetet, mely arról szól, hogy egy ember egy kihalt völgyben találja magát, ahol hullák csontvázai töltenek be mindent. Ez az ember elkezd beszélni a csontokhoz (nem halljuk, mit mond), majd hirtelen megmozdulnak a csontvázak, és felállnak. Azután valahonnan húsdarabok és inak kerülnek elő, és körbefonják a csontokat. A csontvázak ijesztően állnak a völgyben. Senki sincs ott, csak az ember, aki ezt a szörnyűséget végzi valamilyen titkos erővel. És azután egyszercsak életre kel ez a borzalmas társaság, és elindulnak… Szörnyű, okkult mű csírája ez? De hát a történet a Bibliában van megírva, a völgyben álló ember Ezékiel próféta, a csontok hadsereggé éledése pedig Izráel helyreállítását példázza! Szó nincs okkultizmusról, bár maga a történet meglehetősen bizarr. Ha nem lenne ismerős, nem kapná vajon egyes keresztényektől ugyanazt a bírálatot, mint a Harry Potter?
Mi a jelentőségük ezeknek a „mágikus” történeteknek és képeknek? Talán hogy máshogyan, kifordítva mutatják meg azt, amit nem vagyunk képesek meglátni a maguk valójában. Vagy így talán erőteljesebben, megrázóbb élményként találkozunk azzal, amit megszoktunk, amit képtelenek vagyunk észrevenni, vagy ami nem ébreszt többé érzéseket bennünk. Ez az irodalom egyik szerepe, és szerintem ezért él a Biblia is gyakran a „mágikus” képzelet eszköztárával. Képtelen vagyok elfogadni, hogy csak a realizmus és a történelmi regény legyen a keresztények számára elfogadható műfaj (ezt az értékítéletet meghagyom a marxista Lukács Györgynek). Viszont minden, ami a realizmuson túl van, valamilyen mértékben „mágikus”. Nem okkult, hanem mágikus. Nem ragaszkodom a szavakhoz, csak azért teszek különbséget, mert van különbség, ahogy van különbség az okkultizmus és a plüssállat megszemélyesítése között is.
Bár soha nem olvastam Harry Pottert-t(és valószínű hogy soha nem is fogom, beállítottságom miatt)értékelem kiegyensúlyozottságodat.Teljesen egyetértek a bejegyzéssel. Gratulálok.
Köszönöm.
Kedves Ádám!
Nagyon örültem minden bejegyzésednek a HP-vel kapcsolatban!
Régóta járok az Úr Jézussal,és kezdetben én is egy követ fújtam azokkal a keresztényekkel,akik elítélték HP-t,ANÉLKÜL HOGY ELOLVASTÁK VOLNA. Aztán az Úr kedvesen megszégyenített.
Mert elolvastam.Aztán megint elolvastam. Kétszer egymás után.És tetszett, és még jobban tetszett. És lám, kezdeti bősz ítéletem igencsak elhamarkodottnak bizonyult.Én is felfedeztem benne az Evangéliumot, „hisz nincs nagyobb szeretet annál, ha valaki életét adja barátaiért”. S ez a kulcsüzenete a könyvnek, s a Könyvek Könyvének is.
Amikor másodjára olvastam, már direkt Isten titkos üzeneteit kutatva tettem, és meg is találtam benne.Sok mindent felsorolhatnék,amire nincs most idő.
Jézus gyakran, sőt többnyire példázatokban beszélt. A HP is ezt teszi. Akinek van füle…
Ezer példát hozhatnék.Majd legközelebb, ha valakit érdekel.
De ami bizonyos: a szellemi harcot szinte tökéletesen festi le. Például a dementorok ellen az un. „pajzsbűbáj” az egyetlen fegyver. A mi szellemi harcunkban is a depresszió lelket kiszívó valóságos dementorai ellen a Pajzsunk véd meg. A Hit Pajzsa.A hit pedig hallásból van, a hallás Isten igéjéből…s ha én a megfelelő lélek ölő helyzetben hittel kimondom Isten rám vonatkozó igéjét, akkor a lelkem felszabadul a démonikus nyomás alól, vagy a félelmek alól.
És ez csak egy példácska az én személyes életemből. Az Úr azóta is sokat tanít engem a könyvből,és ezzel a világért sem akarok senkit megbotránkoztatni. De én úgy ismerem az én drága Teremtőmet, hogy egyáltalán nem „szívbajos”, és sok mindenen keresztül tud és akar üzenni. Szerintem a HP nemhogy okkult, hanem -ki merem mondani-, Isten előtt kedves alkotás, amely sokan nem is gondolnák,mennyire hiteles képet fest, bár mesébe ágyazottan a Jó és Rossz valódi küzdelméről, a Jó,azaz Isten Végső halál és a gonosz feletti győzelméről, a szellemvilág létezéséről, a kimondott szó(ima) erejéről, az önfeláldozó barátság igazi erejéről,az elménk feletti uralkodás kérdéséről(Újúljatok meg a ti elmétekben), a hamis és valódi próféciák, kijelentések közti drámai különbségről…,és sorolhatnám napestig.
Szóval Ádám! Köszönöm a bátorságod, és a józanságod, és az értékes véleményedet.
Vadalma
Az érvelés jó, de megtámadható ott, hogy a felhozott példák döntő többsége a Jelenések könyvéből van, ami nem gyermekistentiszteleti téma, mint ahogy az Ószövetsegből hozott példák jelentős része sem.
„Tejet adtam nektek, nem pedig kemény eledelt, mert nem birtátok volna el” – mondja Pál – ezt az igét szokták felhozni annak alátámasztására, hogy egy gyerek vagy egy keresgélő ember számára bizonyos igerészek még nem valók. Ezért ha igaz is, hogy a HP – direkt szándékkal – keresztény üzenettel bír, akkor is inkább a felnőttirodalom közt a helye. Vagy ha gyerek olvassa, legyen ott a szülő, aki segít megóvni őt attól, hogy téves következtetéseket vonjon le, pl. okkult mágiát tartalmazó könyvek után nyúljon.
Bármennyire szeretném elhinni, hogy a HP keresztény mű, valami egyszerűen sántít sajnos… Olyan beszámolót se olvastam/hallottam sosem, hogy „a HP vezetett el oda, hogy megtérjek”. (De cáfoljatok meg nyugodtan, ha ti hallottatok ilyenekről.) Olyan gyereket persze én is ismerek, aki a HP hatására lett könyvmoly, de csak a random módon kiválasztott, kétes értékű, bűbájos regényeket olvassa random módon.
Kedves Vadalma, örülök annak, amit írtál, úgyhogy kérlek bocsáss meg egy pontosítást egy SVK tanártól :o) A dementorok ellen az expecto patronum bűbáj kell, azaz kb. „várom az oltalmazót/pártfogót”. A protego (pajzsbűbáj) szépen műxik ártások ellen, de lények (dementorok) ellen csak a Lény (a Pártfogó) tud megvédeni :o)
Azt hozzateszem, hogy Vadalma hozzaszolasat erdekes volt olvasni.
Es jo, hogy van egy internetes lenyomata ennek az „allegorikus” ertelmezesnek, hatha 1-1 hp rajongo idetalal es ennek segitsegevel uj nezopontot kap. De a gondolataival magara hagyott gyerek kezebe csak ugy nem adnam.
(Nem latom az elso hozzaszolasomat, lehet, hogy nem sikerult a kuldes, szoval abban csak azt irtam, hogy Schnippchen eme gondolataval nagyon egyet tudok erteni: „Vagy ha gyerek olvassa, legyen ott a szülő, aki segít megóvni őt attól, hogy téves következtetéseket vonjon le, pl. okkult mágiát tartalmazó könyvek után nyúljon.”)
Hát, én a Bibliával sem hagyom egyedül a gyerekeimet, olyan kemény jelenetek és témák vannak benne, ami felnőtt fejjel is nehezen emészthető. De ez igaz minden olyan könyvre is, ami nem csupán szórakoztatni akar, hanem a valósággal való megküzdésben akar segíteni. Harry Potter olvasása pedig sokat segít a bántalmazott gyerekeknek (sok hitbuzgó, gyereklélekféltő kritikus észre sem veszi, hogy Harry az), ahogy Percy Jackson olvasása segít a fel nem vállalt, elhagyott gyerekeknek – és ez a lista megérné a folytatást :o)
„Hát” pedig az egyetlen könyv a világon, amellyel bátran magukra hagyhatnád gyerekeidet, akárcsak a tanulatlant és a tanultat. Isten Igéje az élet kenyere, a lélek kenyere. Nem tesz kárt senkiben, sőt megelevenít és életet ad. Vezető nélkül vezet és útba igazít. Ilyen Isten szava. Nincs miért félteni tőle a kicsiket és a nagyokat.
„……. Isten Igéje ………. Nem tesz kárt senkiben, ….. Vezető nélkül vezet ……….. Nincs miért félteni tőle a kicsiket és a nagyokat.”
Számomra végtelenül megnyugtató az Úr alábbi kijelentése:
„………… gondom van az én igémre, ………..”
(Jeremiás 1:12/b)
továbbá:
„Jó az Úr, ………… ő ismeri a benne bízókat.”
(Náhum 1:7/b)
akik magától az Úrtól tanulják ezt meg:
„Mert nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, …..”
(Jeremiás 31:34/a)
mely ismeret elsajátítása nincs korhoz kötve:
„……………., mert ők megismernek engem kicsinytől fogva a nagyig ……………”
(Jeremiás 31:34/b)
az ismeret alapja pedig, hogy ezen kicsik és nagyok tudják, vétkeik és bűneik megvannak bocsátva úgy, hogy Isten még az emlékezetéből is törli azokat:
„……, mert megbocsátom vétkeiket, és nem emlékezem többé bűneikről.”
(Jeremiás 31:34/c)
Kedves Zoli, tényleg, nyugodtan a kezébe adod és tényleg egyedül hagyod vele? Az özönvízzel (tömeghalál kisgyerekestül, maibe egy kisgyerek bele is gondol), Noéval és Hámmal („apja szemérme” = a felesége = az anyja) , a hülye tiniket marcangoló medvével, az ellenséges hullák fitymáit levagdosó Dáviddal, a csecsemőt sziklához csapkodó átokzsoltárokkal…? Hadd ne folytassam. Ha egy gyerek nem venné észre ezeket és nem akadna ki rajta, akkor vagy nem is érdekli az egész, vagy csak nem mer kérdezni, vagy még mindig az vasárnapi iskolás verzióknál tart. – És számomra az elmúlt lassan 30 évnyi tanácsadás vallási sérülteknek éppen arról szól, hogy felnőtteket sem lehet feltétlenül egyedül hagyni a Bibliával, sokszor még lelkészeket sem, ahogy hívőkkel bántak, Bibliával a kezükben. Igenis rettenetes szükség van épp az ilyen cikkekre, mint Ádámé, hogy az Írással a kezünkben ne ki és elakadjunk, és egymást se késeljük vele. A szelektív bibliaolvasás pedig szelektív valóságkezelés – de ez már off-topic.
Igen, András! Nyugodtan a kezébe adom a Bibliát.