A hitünk valódiságát gyakran az mutatja meg, hogy igazat adunk-e Istennek, amikor irgalmasabban cselekszik annál, ami szerintünk helyes lenne. Ezt látjuk Jónás esetében, aki megbotránkozik, amikor Isten nem hajtja végre a meghirdetett ítéletet Ninive felett, holott ő már odakészítette a kis székét a kunyhója elé a tök árnyéka alá, hogy biztonságos páholyból nézze végig, ahogy beteljesedik a rá bízott prófécia. Valahol a farizeusok is azon rökönyödtek meg, hogy Jézus Isten nevében olyan szélsőségesen erkölcstelen életet élő polgártársaiknak adott kegyelmet, akik arra egyáltalán nem szolgáltak rá, sőt, a Tóra értelmében akár még halálbüntetésre is méltók voltak. Hitetlenül reagáltak, mert a hit ezekben az esetekben azt jelentette volna, hogy elfogadják: Isten irgalmasabb az elvárásaiknál.
De a hitünket talán még inkább megméri, hogy igazat adunk-e Istennek, amikor irgalmatlanabbnak látjuk őt annál, ami szerintünk (vagy a kultúránk szerint) indokolt lenne. Számtalan példát lehetne sorolni. Ott van rögtön a paradicsomból való kiűzetés története és az azzal járó halálos ítélet. Vajon Isten miért nem tűrte, hogy az ember tesztelje a határait és az éberségét? Miért nem tudott nagyvonalúbb lenni az ember kamaszos lázadásával szemben, miért szakította meg rögtön vele a kapcsolatot és űzte ki a biztonságos Édenből a biztos halálba? És persze sorolhatnánk az összes többit az amálékiak és a kánaániak elpusztításától a prófétai fenyegetéseken át a Jelenések könyve összes csapásáig. Miért tűnik Isten irgalmatlannak, különösen annak a fényében, hogy azt mondja magáról, hogy irgalmas?
Az a helyzet, hogy a hitünk bizony azon méretik meg, hogy mit teszünk, amikor megbotránkozunk Istenben. Kierkegaard szerint a valódi hit éppen a botránkozáson túl van. Az Isten emberei, akik bíztak benne, időnként pereltek is vele. Jeremiás a saját halálát kívánta, mert Isten olyan helyzetbe hozta őt, hogy folyamatosan ítéletet kellett hirdetnie, a honfitársai pedig gyűlölték őt érte. Jób a születése napját átkozta meg, mert Isten sokkal keményebben bánt vele, mint ahogy az bármilyen emberi mérce szerint indokolt lett volna. A zsoltárírók gyakran szemére vetik Istennek, hogy visszatartja az ítéletét a gonoszok felett, de közben a sajátjaival meg mintha kevésbé lenne megértő. A hitpróba része a megbotránkozás, a döntő kérdés az, hogy megszületik-e belőle végül a bizalom. Az a bizalom, hogy Istennek igaza van akkor is, ha olyat tesz, ami ellentétes a mi ítéletünkkel.
A valódi hit tulajdonképpen ez a bizalom. Ezért a bizalomért pedig érdemes megküzdeni, különösen, ha igaz, amit Ézsaiás mond: „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az ÚR.” (Ézs 55,8)
Ez 4:12 És ételedet árpa-lepény formájában egyed, és emberi ganéj tőzegénél süssed azt szemük láttára.
Ez 4:13 És mondá az Úr: Így eszik az Izrael fiai tisztátalan kenyerüket a pogányok közt, akik közé őket kiűzöm.
Ez 4:14 És mondék: Ah, ah, Uram Isten! íme az én lelkem soha meg nem fertőztetett, és dögöt és vadtól szaggatottat nem ettem ifjúságomtól fogva ez ideig, és számon be nem ment tisztátalan hús.
Ez 4:15 És mondá nekem: Nézd, marhaganéjt engedek neked emberi tőzeg helyett, hogy annál süsd meg a te kenyeredet.
Ebben a szakaszban egyszerre van jelen az isteni irgalom és az irgalmatlanság. 🙃
Ugyanakkor világos belőle az is, hogy Isten céljait az ember szenvedései nem akadályozhatják. Annyira így van ez, hogy Isten önmaga szenvedését is alárendelte magasabb céljainak, hiszen Jézus ok nélkül, de nem cél nélkül szenvedett. /Ezt Sitka fogalmazta meg egy posztjában (https://megmondoka.blogspot.com/2018/12/ok-nelkul-de-nem-cel-nelkul-isten.html)/
Jób szintén ok nélkül, de semmiképpen nem cél nélkül szenvedett. (ld.Jób 2,3)*és sokan mások is így voltak, így lesznek ezzel.
Csak az Úr adja meg nekünk, hogy mikor szenvedünk megláthassuk annak célját, vagy ha nem is, de el tudjuk mondani, mint Jób „Még ha megölne is, akkor is bízom benne.” (Jób 13,15)
*Jób 2:3 Monda pedig az Úr a Sátánnak: Észrevetted-e az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs a földön olyan, mint ő; feddhetetlen, igaz, istenfélő, bűngyűlölő. Még erősen áll az ő feddhetetlenségében, noha ellene ingereltél, hogy ok nélkül rontsam meg őt.
Nagyon jó írás!
A hit bizalom. Szótár szerint is. Nem egy absztrakt fogalmat használ az Írás hanem kézzelfogható, tettekben megnyilvánuló szívbeli állapotról van szó. Ez a tett lehet akár csak egy szó is ( „hittem azért szóltam”)
Mai szóhasználatban sajnos a hit szót a tudás ellentéteként használjuk, vélekedés értelemben.
„Miért nem tudott nagyvonalúbb lenni az ember kamaszos lázadásával szemben?”
Véleményem szerint itt nem Isten nagyvonalúságáról van szó, mert arról számtalanszor beszámol az Ige.
Valami olyasmire gondolok, hogy egy nagyobb bajtól akart megóvni. Isten ellen lázadóként ne együnk az élet fájáról. Talán az történne akkor, hogy nem tudna az Ó-emberünk meghalni és nem tudnánk fentről születni? Végképp elzárva az utat az eljövendő világba.