Egy csapat juhász nem csak élete nagy pillanatát élte át, de vélhetően a történelem legnagyobb flashmobjába is keveredett aznap, amikor meglátogatta az emberiséget a felkelő nap a magasságból. Isten Fia eljövetelekor a lelki tél közepén hirtelen nyár lett. Észrevették ezt az isteni időkre érzékeny angyalok, és gyülekezni kezdtek a betlehemi égen, hogy mint a varázslók Voldemort első bukásakor, hatalmas ünneplésbe fogjanak. A menny minden tájáról jöttek, senki nem akart kimaradni. A betlehemi égbolt parányi tűheggyé vált, melyen minden angyal egyszerre akart táncolni. „Dicsőség, békesség és jóakarat, mert megszületett az Úr Krisztus a Dávid városában!”

A juhászok szeme káprázott, füleiket be kellett fogniuk a nagy hangzavarban. A fülsiketítő hangorkán azonban hamar csodálatos szimfóniává alakult, ezért a pásztorok elvették kezüket a fülüktől és tátott szájjal hallgatták a varázslatos éneket. Az angyalok öröme spontán volt, hiszen csak most értették meg azt, amibe mindig vágyakoztak betekinteni. Most hullott le a lepel, mely eddig eltakarta előlük a titkot. Mégsem voltak készületlenek. A reménység kottáit régóta írták, hogy a kellő pillanatban elő lehessen kapni. Évszázadok óta készülődtek, és most eljött az alkalmas pillanat. Indulhatott a flashmob! Kitódultak a gombostűnyi térre, és újabb és újabb angyaltársuk zendített rá a refrénre: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!”

„A világosság hangos” – mondta egyszer Poul Guttesen, a Feröer-szigetekről származó Újszövetség-professzorom. A feröeri emberek közel élnek az északi sarkkörhöz, de a napok állítólag ott fényesebbek és ragyogóbbak, mint nálunk. A világosság arrafelé nem halovány, hanem élénk, hangos, élettől kicsattanó. Mint az angyalok seregeinek éneke. A Karácsony öröme is hangos. Eljött a világosság, és aznap éjjel ez a világosság olyan hangos volt, hogy szinte beleszakadt a pásztorok dobhártyája. Nem csak egy csillag, hanem maga a felkelő nap látogatta meg őket a magasságból. Az első fénysugarat követte a többi, az első énekes mellé társultak újabbak és újabbak, és végül minden fényes lett és mindenki énekelt. Egyetlen mennyei flashmob erejéig.

Aztán mint minden flashmob, ez is véget ért. Az éjszakának még nincsen vége. Még sok a baj a világban. A betlehemi juhászok is megöregedtek és meghaltak. Mi is megöregszünk és meg fogunk halni. És mégis, mégis, múlik már a sötétség, és fénylik az igazi világosság! Valami ott, akkor elkezdődött, és magában hordozta a legjobb végkifejlet lehetőségét. Ahogy a flashmobok hirtelen szétfoszlanak, úgy foszlott szét ott, akkor az angyaloké is. Nem tudjuk megköszönni nekik a kedves meglepetést, az éjjel is visszakúszott az égre. De az angyalok nem magukról énekeltek, hanem a felkelő napról! Ahogy aznap végül felkelt a nap, a másik nap is fel fog kelni a világra, és már fel is kelt azoknak, akik beengedik fényét a szívükbe. Ha az angyaloknak nem is, a Fiúnak mindent meg tudunk köszönni. Akár most is. Az angyalok is pontosan így akarnák.