A jó és rossz tudásának fája, amelyről a bibliai teremtéstörténetben olvasunk, évezredek óta foglalkoztatja az emberek képzeletét. Sokszor „a tudás fája”-ként utalnak rá, tükrözve a felvilágosodás filozófusainak előfeltevését, hogy a bibliai hit és a tudomány valamiképpen szembenállnak egymással, sőt, a vallásos hit el is akar zárni a tudástól. A szövegben azonban nem a „tudás fája”, hanem a „jó és rossz tudásának a fája” áll. De vajon mit jelent ez a kifejezés, és minek a szimbóluma ez a különös fa? A Genezis első lapjain ezt mondja az Úristen az embernek: „A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának a fájáról (עֵץ הַדַּעַת טוֹב וָרָע) nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod.” Miért nem ehetett az ember erről a fáról a halál súlyos következménye nélkül? Vegyük sorra a lehetséges magyarázatokat!
Valamilyen titkos ismeret megszerzése?
A történet gnosztikus értelmezései általában a kígyót tekintik az epizód pozitív hősének. A gnoszticizmusban a teremtő Isten egy alsóbbrendű istenség (demiurgosz), aki létrehozta a szellemnél alacsonyabb rendű létformát, az anyagi valóságot. Az elbeszélésben szereplő kígyó a teremtő Isten elleni jogos lázadásra bíztat. Az ember jól tette, hogy hallgatott a kígyóra és szakított a fáról. A fáról való szakítás ahhoz hasonlítható, amikor az istenekkel dacoló Prométheusz lehozta a tüzet a földre az embereknek. Előremutató hőstett, progresszív cselekedet. Amikor a felvilágosodás utáni szóhasználatban a jó és rossz tudásának fájából egyszerűen a tudás fája lesz, ugyanez a lényegi gondolat határozza meg az értelmezést. Az ember olyan tudást szerzett meg, amit jogtalanul zártak el előle. A tudás fája tehát pozitív szimbólum.
Ezt az értelmezést azonban több okból is elutasíthatjuk. A bibliai történetben a Teremtő Isten mindvégig az ember javát keresi. Azt olvassuk például: „Nem jó az embernek egyedül lenni…” Ezt maga Isten mondja, mielőtt az asszonyt megalkotja az ember számára. Ezenkívül nem olvasunk arról később sem, hogy az ember valamiféle ismeret birtokába jutott volna. Arról olvasunk, hogy a gyümölcs leszakítása után az ember „olyan lett mint az Isten, jónak és rossznak ismerője” (3,5.22). Ez nem kötődik semmilyen konkrét tudáshoz! Az ember első élménye a tett után nem a tudás, hanem a szégyen (3,7). A történetet olvasva nincs olyan benyomásunk, hogy itt valami hőstettről lenne szó. Isten jósága mellett az ember hűtlensége inkább olyan, mint mikor valaki kirabolja a jótevőjét.
Idő előtti szexuális kapcsolat?
A másik elterjedt magyarázat szerint a jó és rossz tudásának fája az idő előtti szexuális kapcsolatot jelképezi. Isten nem akarta, hogy Ádám és Éva idő előtt szexuális kapcsolatra lépjenek, a jó és rossz ismeretének fája a nemiségre utal. Mivel támasztják alá ezt a nézetet? A bűn elkövetése után felébred a szeméremérzet és a szégyen (3,7a). Mezítelenségüket veszik észre és a nemi szerveiket takarják el (3,7b). Az asszony büntetése a nemiség területéhez kapcsolódik: fájdalmas szülés és a férjével való kapcsolati konfliktusa (3,16). Pszichoanalitikus megközelítésben a kígyó jelentheti akár a férfi nemi szervet is (egyfajta eufemizmusként). Az ismerés (דַּ֫עַת) szó ráadásul később Ádám és Éva szexuális kapcsolatát (יָדַ֖ע) írja le (1Móz 4,1).
Bármennyire is kínálja magát, ez az értelmezés sem tartható. Tévedés lenne azt gondolni, hogy az ismer (יָדַ֖ע) szó csak a nemiségre utalhat. A szó számtalan alkalommal utal a megismerés más formáira is. (Ahogy a magyarban a „lefekvés” sem csak a szexuális kapcsolatot jelölheti.) A teremtéskor Ádám és Éva felnőtt emberek, akiket maga Isten bátorít a testi egyesülésre: „Szaporodjatok, sokasodjatok…” Ez csak szexuális úton történhet. A szexuális kapcsolat tehát Ádám és Éva számára nem tiltott, sőt, Isten kifejezetten parancsolja ezt nekik! Amint az Énekek énekében is szinte bizonyosan Isten mondja a párnak: „Egyetek, igyatok, barátaim, részegedjetek meg a szerelemtől!” (Én 5,1b) Ráadásul ha a jó és rossz tudása a szexre utalna, az azt jelentené, hogy Isten is szexuális kapcsolatban él. („Olyanok lettek, mint közülünk egy…”) Nem hiszem, hogy a szerző fejében ez megfordult.
A rossz tapasztalati ismerete?
A jó és rossz tudásának egyik legismertebb magyarázata az, hogy a fa a rossz tapasztalati úton való megismerését jelöli. Az ismeret (דַּ֫עַת) a héber nyelvben elsősorban tapasztalati ismeretet jelent, ezért is jelölhető vele a szexuális kapcsolat (vö. 4,1). Az ember a teremtéskor tapasztalati úton megismerte a jót, hiszen Isten minden teremtménye jó volt, beleértve az embert magát is. Isten attól akarta megóvni, hogy a rosszról is hasonló személyes ismerete legyen. A tiltás megszegése (az engedetlenség) által azonban pont ez következett be: az ember személyes tapasztalatot szerzett a gonoszról. Vétkezve ugyanúgy ismerte már a rosszat, mint a jót.
Mi a gond ezzel a magyarázattal? A szöveg hangsúlyozza, hogy a fáról való evés által az ember olyan lett, mint Isten. A kígyó is utalt erre: „jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz.” (3,5). Isten is elkönyveli ezt a bűneset után: „Íme az ember olyanná lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz” (3,22). Ha a jó és rossz tudása a rosszról való tapasztalati ismeretet jelöli, akkor Isten is tapasztalatból ismeri a rosszat! Tényleg ezt akarná mondani nekünk a szerző? Valóban azzal lett az ember olyanná, mint Isten, hogy már ő is tett gonoszt? Ez az értelmezés ellentmond Jakab állításának, aki leszögezi: „az Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal” (Jak 1,13).
Emellett az a kérdés is felmerül, hogy ha a fa a rossz tapasztalati úton való megismerését szimbolizálja, miért a „jó és rossz tudása” fájának nevezi a szöveg, miért nem egyszerűen a „rossz tudása” fájának? Mindezek együtt azt valószínűsítik, hogy máshol kell keresnünk a fa jelentését.
Erkölcsi autonómia?
Kálvin, Barth, Ricour és Blocher – négy különböző korhoz és hermeneutikai iskolához tartozó bibliamagyarázó – is amellett érvel, hogy a jó és rossz tudásának fája az erkölcsi autonómia választására utal. Az ismeret eszerint a jó és a rossz közötti különbség ismeretét és meghatározását jelenti. Isten mint Teremtő a jó és rossz közötti különbség meghatározója. Ő dönti el, hogy mi jó és mi rossz. Ő a törvényadó. Isten azt akarta, hogy az ember a saját érdekében fogadja el, hogy ő (a Teremtő) az Isten. Engedelmeskedjen neki, éljen az ő fennhatósága alatt, legyen Isten-törvényű. Ugyanakkor meghagyta az embernek a lehetőséget, hogy magának szabjon törvényt. Ebben az értelemben lehet isten, vagyis törvényadó önmaga számára. Lehet ő a jó és rossz tudója.
Néhány párhuzamos igehely alátámasztja ennek az értelmezésnek a nyelvtani valószínűségét. Az 5Móz 1,39 ezt írja: „De gyermekeitek, akikről azt mondtátok, hogy prédára jutnak, és fiaitok, akik ma még nem tudják, mi a jó és mi a rossz (לֹא־יָדְע֤וּ הַיּוֹם֙ ט֣וֹב וָרָ֔ע), ők bemennek majd oda, mert nekik adom azt, ők veszik birtokba.” A mondat nyilvánvalóan arra utal, hogy a gyermekek nem tudnak még különbséget tenni jó és rossz között. A jó és rossz közötti választás a Deuteronómium egyik központi motívuma (vö. 5Móz 30,15). Ninivében Isten megkönyörült azokon, akik nem ismerték még a jobb és bal kezüket (לֹֽא־יָדַע֙ בֵּין־יְמִינ֣וֹ לִשְׂמֹאל֔וֹ), vagyis nem tudtak még különbséget tenni a két kezük között. A tudás a megkülönböztetést jelöli.
A 2Sám 19,36-ban a nyolcvanéves Barzillaj azt mondja: „nem tudok már különbséget tenni jó és rossz között” (האֵדַ֣ע בֵּין־ט֣וֹב לְרָ֗ע). Ugyanaz az ige (יָדַ֖ע), ugyanaz a lényegi szerkezet, és a jelentés egyértelműen a különbségtételre utal. Barzillaj már nem tudja megmondani, melyik a jó (finom) étel, és melyik a rossz. Az 1Kir 3,9-ben Salamon viszont azt a bölcsességet kéri Istentől, hogy különbséget tudjon tenni jó és rossz között (לְהָבִ֖ין בֵּֽין־ט֣וֹב לְרָ֑ע). Itt ugyan egy másik igét használ a szöveg, a jelentés azonban nagyon hasonló. A jó és rossz tudásának a fája a jó és a rossz közötti különbségtételt jelöli.
A történet tökéletesen értelmes lesz, ha a fát az erkölcsi autonómia jelképének látjuk. Amikor az első emberpár szakított a fáról és evett a gyümölcsből, valamilyen értelemben ténylegesen olyanná lett, mint az Isten. Jónak és rossznak tudója lett. Milyen értelemben? Abban az értelemben, hogy ő határozza meg a kettő közötti különbséget. Innentől az ember magának szab törvényt. Elvetette Isten joghatóságát, és ő dönti el maga számára, hogy mi a jó és mi a rossz. Öntörvényű lett. A fa az emberi autonómiát jelöli. A parancsnak való engedetlenség az Isten törvényadó szerepének az elvetése. Az ember a parancs megszegésével önmagát tette istenné.
Az ember istenként azonban nem élhet örökké. Az univerzumban nem létezhet egymás mellett két törvény örökké, az Istené és az emberé. Az ember az autonómiát választotta, és vele a halált is. Ezért nem járulhatott többé az élet fájához azután, hogy szakított a jó és rossz tudásának fájáról.
Ádám, engem egy ideje foglalkoztat ez a kérdés, éspedig: „Íme az ember olyanná lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz” (3,22). ” Mit jelent szerinted a miközülünk? Mire/kikre utal a többes szám?
Börni,
ez a vers az egyik oka annak, hogy az 1Móz 1,26-ban lévő többes számot nem tudom királyi többesként értelmezni. Itt ugyanis a szöveg azt hangsúlyozza, hogy van több, amelyikből van egy (egy közülünk). Steve szerintem azt mondaná (de lehet, hogy nem), hogy itt a mennyei istenfiakról (Divine Council) van szó. De akkor az ember nem csak JHVH Elohim képmására lenne teremtve, hanem az alsóbb istenségek, angyali fejedelmek képmására is.
Én arra hajlok, hogy ezek ugyanúgy a Szentháromságra utaló nyomok, mint a 110. zsoltárban a JHVH mondja az én Uramnak mondatban Isten belső párbeszéde. A kapcsolatainkban és a vétkeinkben is tükrözzük Isten kapcsolatiságát. A Genezisben időnként hátborzongató egyértelműséggel jelennek meg a krisztológiai áthallások.
Sziasztok,
nem akarok nagyon belefolyni semmibe, mert pont próbáltam visszavonulni egy időre, csak meg lettem szólítva.
Két komment:
– a jó és rossz tudásának fáját Isten ültette. A probléma nem a fával volt. A fa maga nem volt rossz. Nem is azzal volt probléma, az ember evett belőle. A probléma az volt, hogy úgy evett belőle, hogy Isten azt mondta, hogy ne egyen belőle. Lehet, hogy eljött volna Isten szerint az ideje, hogy egyen belőle, és akkor jó dolog lett volna. (Megj: a törétnetből egyébként arra is lehet asszociálni, hogy az ember szabad akaratot adott a teremtményeinek, és Isten tudta, hogy óhatatlanul lesznek olyan teremtmények, amelyek lázadnak. Isten azt mondja, hogy engedelmeskedjünk neki, ugyanakkor az univerzumban van szabad döntési lehetőség és van döntési helyzet is, lehet nem engedelmeskedni – ezt Isten nem akadályozza meg. Isten képes volt az élet fáját őrizni Kerubokkal és lángoló pallóssal, de pl. a jó és rossz tudásának fáját nem őrizte egyetlen Kerub sem. A kérdés beterelhető a molinizmus vitába is).
– igen, én bár nem vetem el teljesen, de nem valószínűsítem, hogy a többes szám a Szentháromságra utal (nem tetszik ez a megoldás – meggyőződésem szerint az ószövetség tele van világos utalással a Szentháromságra, ha valaki szeretné, szívesen hozok párat, tehát nekem ezzel semmi bajom, csak pont ez a rész nem az szerintem). Nem látok problémát azzal, hogy a „teremtsünk” ott elohim-ok egy csoportjára vonatkozik, egészen addig, ameddig az angyalok is istenképűek, és szerintem azok. Mellesleg mi is olyanok leszünk mint az angyalok és m is istenfiak vagyunk a szónak a Divine Council értelmében is, ez az egyház elhívásához hozzá tartozik. De nem kezelem a kérdést dogmatikusan, ez – ahogy máshol kifejtettem – számomra a DC hasznos és működő értelmezési mátrixnak tűnik. Ha egyszer lesz erről egy topic, szívesen vitatkozok alatta róla, és ha kiderül, hogy nem jó az egész, csak örülök neki, nem akarok nem jó dolgokat komolyan venni. 🙂
Steve,
ne haragudj, hogy megidéztelek és előhívtalak a csend honából.:) Pihenj nyugodtan, én se kezelem a kérdést dogmatikusan.
Szerintem a történet egyszerűen a homo sapiens öntudatra ébredéséről, erkölcsi önreflexiós képességéről szól, aminek „áraként” beépíti az ókori szerző az emberi léthelyzet nagy problémáit, visszafelé logikázva. Ez az értelmezés mintha kevesebb ellentmondást vetne fel a szó szerintihez képest.
A szó szerinti értelmezések – nem csak az általad kritizáltak, hanem mind – lényegi ellentmondásokba futnak: 1. az állat nem ismeri a különbséget jó és rossz között, mégis meghal és földi nehézségekkel szembesül, tehát nem valószínű, hogy a halandóság oka a jó-rossz tudása lenne, a mulandóság-nehézség inkább minden földi élőlény eredendő helyzete; 2. az ‘olyan, mint közülünk egy’ nehezen utalhat a szentháromságra, mert Isten, Jézus és Szentlélek (számunkra) túl különbözőek ahhoz, hogy valami közös tulajdonságukat húzhatnánk magunkra, miközben lényegileg meg EGYEK, vagyis a többes szám sem indokolt.
Ha lemondunk a szó szerinti értelmezésről, a szent szöveg erkölcsi tanulsága pl. így szólhat: az ember már nem állat, nincs visszaút az önreflexiótlanságba-felelősségmentességbe, de nem is Isten, nem tud áttörni az Ég felé a tisztán szellemi létbe; ebből a kb. 100 évig tartó köztes létállapotból Isten parancsainak betartására törekedve hozhatja ki az optimumot.
„előhívtalak a csend honából.:) Pihenj nyugodtan”
lol, bárcsak erről lenne szó. Valójában az van, hogy az ide írogatás nekem inkább a kikapcsolódáshoz tartozik. De egyben fel is pörget. Közben viszont nem tudok haladni azzal, ami a dolgom (és abból van sok), vagy hétvégén nem tudok lenyugodni a pörgés helyett, pedig az kellene, hogy jövő héten tudjak haladni azzal, ami a dolgom (pedig valójában azért dolgozok, hogy végre lenyugodhassak és ne pörögjek – hahh, talk about futility!). Na de megint ide írogatok… tessék, látod most mit csináltál?! 🙂
Na, ezzel hasonlóan vagyok én is. Haladom kell más feladataimmal. Az elmúlt időszak kommentfolyama rengeteg időt emésztett fel. Talán nem volt mégse hiábavaló.
Számomra akkor nyílik ki igazán a jó és rossz tudása fájának jelentősége, ha párhuzamban látom a keresztfával. Az édeni fa volt az ajtó, melyen keresztül a bűntelen ember kilépett Istennel való közösségből, a keresztfa pedig az a fa, melyen át a bűnös ember beléphet Isten jelenlétébe. (Ahogy a bábeli ítélet során Isten szétszórta az addig együtt lakozó embereket a nyelvek természetfeletti összezavarásával, pünkösdkor pedig eggyé tette a világ különböző tájairól érkezőket a nyelvek természetfeletti érthetővé tételével.) Külön szép, hogy az édeni fa egy élő és termő fa volt, melyet a szent Isten ületett, a keresztfa pedig egy “halott” fa volt, kivágott, megácsolt, gyökérzet és termés nélküli, melyet a bűnös ember állított. Az élet fája a bűneset után azért helyeztetett tilalom alá (Gen 3:24), mert a bűnös ember számára Isten már CSAK a keresztfát adta, azaz Jézus helyettesítő áldozatát (és az Ósz alatt annak előképeit), amely által a bukott ember közösségbe kerülhet vele. Én is úgy látom, hogy a jó és a rossz megítélésének képességét Isten a maga hatalmába helyezte, és a bűnös ember épp abban vét Isten ellen, hogy maga akarja megmondani, a saját gondolatai szerint, hogy mi a jó és mi a rossz, függetlenítve magát ezzel Istentől, aki ezt a maga hatalmába helyezte. Aki pedig a kereszthez járul, és azt meg akarja érteni, annak ráció szempontjából “leoldott saruval” kell közelítenie, mert a golgotai áldozattal Isten szinte “csomót köt” a logikusan gondolkodó (a jó és a rossz dolgokat érteni vélő) ember gondolatainak fonalára.
A saját ítéleteiben bízó, kevély emberi elme soha nem fogja megérteni, hogy a teremtő Isten miért egy gyalázatos igazságtalanság által mutatja be igazságát, miért egy teljes vereség által a totális győzelmét, miért egy átokká lett Isten-ember lesz a világ megáldatásának forrása, és hogy miért Jézus gyengeségben van az erő. Röviden: Isten bölcsessége bolondság az emberi gondolkodás mércéje szerint.
Az újjászületett embernek, aki Istennel való közösségben él, ma is le kell mondania a jó és a rossz közti önhatalmú különbségtételről, és azt Isentől kell kérnie és elfogadnia, ahogy ezt Salamon is tette annak idején.
Ámen!
Sziasztok,
előre jelzem, csak egy laikus hívő vagyok, de nekem van egy nagyon fontos momentum a bűnbeesés történetben, ami miatt nem teljesen kerek így a kép.
Szóval az élet fáját Isten a kert közepére teremtette (nekem ez Krisztus, az életem közepe).
A bűneset pedig:
Kígyó: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? (Ádámot idézve:”lehet kérdezve is hazudni”)
Éva válasza: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, csak annak a fának gyümölcséről, amely a kert közepén van, mondta Isten: Nem ehettek abból, ne is érintsétek, mert meghaltok.
Szóval Éva válasza is már jelzi, hogy az igazságtól elfordult, hiszen nem a jó és a rossz tudásának a fája volt a kert közepén, még ha ez nem is tudatos. A tett ami megpecsételi az Istentől való elfordulást. (Ugyanakkor Isten mindezt tudva, előre figyelmezteti, hogy ne tegye meg)
Nem vagyok biztos, hogy a jó és a rossz tudása ne lett volna az ember birtokában, csak akkor vált a rossz is valóságossá, vagyis a halál által (Isten nélküli létben). Szerintem csak egymás mellett tudja értelmezni az ember mi a jó (édenkert Istennel) és a rossz (átkozott földi élet Isten nélkül) között a különbség.
M. Timi,
szerintem Éva válaszában szépen látható a bűnbeesés folyamatának egy állomása. A kígyó kérdezve hazudik, Éva elbizonytalanodva és már láthatóan megzavart lélekkel válaszol, a kígyó megbontja az Istenbe vetett bizalmát, Éva enged neki és vele sodródik, majd az Isten jóságába vetett bizalom megrendülésével – az örömfoŕástól eltávolodva – a szíve hirtelen kívánatosnak látja a fát. A csábítás célba ér, és ha nem is értjük ennek pontos miértjét és hogyanját, a bűn megfogan és Éva leszakítja a gyümölcsöt. A gyümölcs leszakításával pedig Éva (és aztán Ádám) engedetlenné válik. Ez az engedetlenség maga az autonómia. Nem ott lesz a jó és rossz közötti különbség, ahol Isten meghúzta azt, hanem ott, ahova Éva (és Ádám) teszi.
És még egymegközelítés:
http://rabbisacks.org/the-art-of-listening-bereishit-5776/
A jó és rossz tudásának fája a JÓ és rossz tudásának a fája.
Legtöbbször az jön át a magyarázatokon hogy a fáról való szakítással az ember tudatára jött a rossznak. De ez csak fél igazság, ugyanis a jónak is tudatára ébredt. A szakítás előtt nemcsak a rosszat nem ismerte hanem a jót sem annak ellenére hogy maga a Jóság vele sétálgatott alkonyatonként. Hogy lehet hogy valaki az Istennel személyesen sétálgat, beszélgetnek és nem tudja mi az hogy Jó.
Csak úgy lehet hogy nem volt erkölcsi lény az ember, vagyis bizonyos szempontból alacsonyabb szinten létezett, ezért a bukása „előrelépés” volt mert erkölcsi lénnyé vált, vagyis meglett a lehetősége arra hogy Istennel partneri kapcsolatba kerüljön: „…íme az ember olyan lett mint közülünk egy…” – partnerség csak egyenrangú felek között jöhet létre. Ezért a megkísértés mindenképp része kellett hogy legyen a nagy tervnek, de szerintem a bukás is mert akkor megváltás sincs és a megváltás miatt tette Úrrá Krisztust az Atya („…és adott neki oly nevet…”).
Ilyen vonatkozásban elképzelem a „nagy színdarab” után az örökkévalóságban Ádámot és Évát amint megváltva, helyreállítva megállnak Isten előtt mint erkölcsi lények (természetesen a megváltás nem foglalta magában hogy elfelejtik mi a rossz és jó) és Isten azt mondja:
– Látjátok, mennyi keserűséget, szívfájdalmat, bánatot, halált, sírást okozott az hogy szakítottatok a fáról? – Majd megkérdezi: – Most már mindezeket tudjátok. Szakítanátok-e ismét? – És azt válaszolják:
– Igen, mert noha rettenetes volt amin keresztülmentünk de semmihez sem hasonlítható ez a tudás és a közösség ezáltal veled, mely jobb mint az édeni.
Majd szemtelenül visszakérdeznek:
– És te hogy vagy ezzel? Újból elültetnéd azt a fát?
És Isten elmosolyodna és azt válaszolná:
– Igen.
(Jelenések újratöltve)
Vándor,
személy szerint úgy látom, hogy a jót ismerte az ember, hiszen benne élt. Akkor is, ha nem is volt benne tudatos, hogy az a jó. A jó és rossz(gonosz) megkülönböztetésének képessége hiányzott belőle, mert nem volt tapasztalata(ismerete) a rosszról(gonoszról). A bukása is részben annak tudható be, hogy nem ismerte fel a rossz(gonosz) közeledését, ismeretlen volt számára a jelenség.
Én továbbra is azt gondolom, hogy a jó és rossz tudásának a fája az a jó és rossz közötti különbségtétel jogát jelképezi. Nem a képesség itt a kérdés, hanem az, hogy ki szab törvényt. Isten vagy az ember? A parancsnak való engedelmesség azt jelenti, hogy az ember elfogadja Isten jogát arra, hogy különbséget tegyen jó és rossz között. A fáról való evés (az engedetlenség) azt jelenti, hogy az ember nem fogadja el Isten fennhatóságát a jó és rossz megkülönböztetésére, ő akarja a különbséget meghatározni. Vagyis istentörvényű helyett öntörvényű lesz. Ez a bűneset lényege.
Mivel több ezer éves más kultúrából való szépirodalomról van szó, a magam részéről egy kicsit óvatos lennék. Ha egyetlen egy jelentést kellene megnevezni, alighanem én is a különbségtétel.
A szöveg elég nyilvánvalóan erőteljes képeket használ és szimbolikával bír: a jelentésének több rétege is lehet. Mivel ókori közel keleti irodalomról van szó — amely esetében akár a bölcsességirodalmi értelmezés is felvetődhet –, akár még az egymással paradox viszonyban álló jelentések sem lennének meglepőek.
Szia Ádám!
Ma az a gondolat ütött szöget a fejemben, hogy mi van akkor, ha a jó és rossz tudásának a fáját áthelyezem egy teljesen szimbolikus képbe.
Hogy a történetnek nem az a lényege, hogy mi a fa, hogy pontosan mit jelent a jót és a rosszat tudni, hanem a történet lényegének azt tekintem, hogy van valami, amit ha megtesz az ember, és ez által szert tesz valami tulajdonságra, akkor olyan lesz, mint Isten.
A fa és a gyümölcse az ember lázadásának a lehetőségét szimbolizálják. A jó és a rossz tudása is szimbóluma valaminek, amitől az ember olyan lesz, mint az Isten, bármi legyen is az, mindegy is, hogy mi az.
Arra gondoltam, hogy mi van akkor, ha szándékosan marad homályban, hogy mi a jó és a rossz tudása? Hogy a fókusz ne azon legyen, hogy mi az az Isteni tulajdonság, ami hiányzott az emberből a teremtéskor, de a lázadással megszerezte, hanem az legyen a fókuszban, hogy bármi is legyen az, olyanná teszi az embert, mint az Isten.
A Sátán szavára az ember fellázadt az Isten ellen. Pont ugyan azt követte el, mint Lucifer. Olyan akart lenni, mint Isten, és ennek érdekében fellázadt a teremtője ellen. És ugyan az lett a sorsa is. Az Isten a lázadása miatt kitaszította az embert az Édenből.
És még ebben a helyzetben is megmutatkozik az Isten kegyelme. Nem engedi az embernek, hogy egyen az élet fájából és halhatatlan legyen. Ha ebben a kitaszított állapotában az ember halhatatlan lesz, akkor hogy születhetne újjá? Az újjászületéshez először meg kell halni.
Wkm
„……személy szerint úgy látom, hogy a jót ismerte az ember, hiszen benne élt. Akkor is, ha nem is volt benne tudatos, hogy az a jó….”
Figyelemre méltó megjegyzés, ám nagyon vékony a határvonal hogy mennyire lehet valamit ismerni ami nem tudatos. Pl. ha nem tudatos valakinél hogy házas, akkor mennyire tudja élvezni? (Pl. összeadunk két kutyát)
Szóval szerintem ha rossz nem létezik akkor a jó okafogyottá válik, mert nincs térbeliség. És ez csábította az embert mint individuumot, mert érezte hogy síkban mozog ő, akit térbeliségre alkottak.
Ádám
„…….Én továbbra is azt gondolom, hogy a jó és rossz tudásának a fája az a jó és rossz közötti különbségtétel jogát jelképezi. Nem a képesség itt a kérdés, hanem az, hogy ki szab törvényt. Isten vagy az ember? A parancsnak való engedelmesség azt jelenti, hogy az ember elfogadja Isten jogát arra, hogy különbséget tegyen jó és rossz között…….”
Szerintem nincs ellentmondás közöttünk, a fönti állításom ezt is magában foglalja. Viszont ha csak „ennyi” az édeni problematika, hogy ki szabja a törvényt az szerintem túl kevés. Ez egy sokkal kozmikusabb probléma: az erkölcsi lény saját helyének megtalálása a kozmikus rendben, az erkölcs nélküliségből a tudatos morális kiteljesedésbe – és ebben már benne van az önként vállalt feladás az isteni erkölcs oltárán. Az édeni állapot nem önkéntes volt hanem választás híján benne élt az ember. Ennek tartósítása sem Isten sem ember akarata nem volt, hiszen ezért ültette a fát Isten, az ember pedig ezért szakított róla.
Egy gondolatkísérletet engedjetek meg (ha ismételnék, nézzétek el nekem):
nem fosztotta-e meg valamitől a Sátán Istent már azzal, hogy Istent a jó és rossz tudójának/ismerőjének nevezte? Nem olyan ez, mintha a Sátán tételezne egy Istentől függetlenül létező, jóról és rosszról szóló normarendszert, amit Isten (csak) ismer, amihez Istennek is (csak) viszonya van? Miközben Isten maga a JÓ(ság) és Hozzá képest rossz minden. Istent nem köti semmilyen külső normarendszer amit neki is „ismernie” kellene, Ő maga az Ige. Ebben az értelemben nem csak az igaz, hogy Isten szab törvényt és mondja meg mi jó és rossz, hanem az is, hogy Ő maga a Jó és a Törvény egy erről (azaz Róla) szóló kijelentés.
Ez az egész csak azért fogalmazódott meg bennem, mert találkoztam olyan véleményekkel (keresztények között), amelyek személytelenül működő törvényekként tételeztek bizonyos (egyébként Istentől származó) szabályszerűségeket, illetve ezen az úton haladva a deizmus felé, vagy még rosszabb irányba (keleti vallások) elcsúszó kijelentéseket tesznek időnként. Én úgy érzékelem, hogy e jelenség mögött ott áll az Édenben elhangzott kijelentés, amely Istent (csak) a jó és rossz tudójaként tünteti fel.
Azt írod, hogy Isten maga a jó, és hozzá képest rossz minden. Nem rossz minden. Már a teremtés könyve is leírja, hogy miután teremt valamit az ÚR, látta, hogy az jó! Az embert a saját képmására teremtette. Arról is láttam, hogy jó.
Én nem hinném az Istenen kívül csak rossz van.
Dániel, igazad van, pontatlan voltam. Talán annak a lényegén nem változtat, amit írtam, hisz minden ami jó ajándék Tőle száll alá (Jak 1 alapján),és attól jó, hogy Ő a Forrása. A figyelmeztetést ezzel együtt köszönöm. J
Vándor,
jogos a felvetésed, talán nem megfelelően hangsúlyoztam. A jó és gonosz megkülönböztetése minősítést is jelent, és a mondandómban erre próbáltam fókuszálni. Attól még, hogy nem minősítem/értékelem/kategorizálom, attól még élvezhetem.
Példaként az volt bennem, hogy sokszor az ember csak akkor veszi észre, hogy valami milyen jó volt, miután elveszíti azt. Történetesen itt felénk sok öreg néne rendszeresen kijár a temetőbe a férje sírjához, gyakran megindulva, könnyekkel küszködve. De amíg élt az ember, addig semmi nem volt jó, mindig csak baj volt vele.
Az ember kiesett az idilli állapotból, és megismerte a gonoszt másokban és önmagában is. Szerintem nem lett tőle több, mert ez az a képesség nem örömöt hoz az ember életébe, hanem szenvedést és felelősséget. A sátán meg hazudott, mert nem lettünk olyan, mint az Isten. Nagyon sokszor nem tudjuk, hogy mi a jó, és mi a gonosz. Gyakran döntés kényszerben vagyunk, és nem tudunk jól dönteni, minden törekvésünk ellenére sem.
Ádám nézőpontjából: a jó és gonosz eldöntésének joga a mindentudás képessége nélkül (megspékelve gonosz emberi természettel) – még e világ fejedelmének közreműködése nélkül is – elefánt a porcelánboltban. Sokféleképpen csinálhatjuk, de jól kb esélytelen.
Én fontosnak tartanám tisztázni, hogy egyáltalán mit értünk ebben a kontextusban jó és rossz alatt.
Erkölcsileg jó és rossz dolgokat?
Morálisan jó és rossz dolgokat?
A jó a kellemes, ami örömet jelent, a rossz a kellemetlen és a szenvedés?
Valami mást?
A Sátán nem hazudott, ebben legalábbis nem. Az ember olyan lett, mint az Isten, ahogy az Írás mondja: Olyan lett, mint egy közülünk.
Ahogy Lucifert kitaszította az Isten a mennyből amikor fellázadt a Teremtője ellen és olyan akart lenni, mint az, az embert is úgy taszította ki a Teremtő az Édenből.
Ennek megvannak a következményei- Mózes I 3 14-19.
Az ember továbbra is rendelkezik szabad akarattal, Isten adott neki törvényt is, be is írta a szívébe, képes megkülönböztetni a jót és a rosszat. Tudja akarni a jót és tudja akarnia a rosszat is szabadon. Az akarat szabadsága azonban nem jelenti azt, hogy az ember mindenható lenne. Az akaratának ő az ura, a cselekedeteinek nem. Ezért írja Pál: hiszen nem azt teszem amit akarok, a jót, hanem amit nem akarok a rosszat. Az akarat szabad volt a bűnbeesés előtt is, és utána is, a cselekvés és tettek nem. Persze ezt a mondatot kiragadva nem szabad arra a következtetésre jutni, hogy az ember csak a rosszat tudja tenni. Minden amit Isten teremtett, így az ember is, jó.
wkm
A fa a „Jó és gonosz tudásának/megkülönböztetésének fája”, és nem a jó és gonosz minősítésének fája.
Sátán igazat mondott: „…olyanok lesztek mint az Isten, jónak és gonosznak tudói.”
Ezt Isten is megerősítette:”…ímé az ember olyan lett mint közülünk egy, jónak és gonosznak tudója…”
Sokszor az jön át a magyarázatokon hogy az ember istenné akart válni, de szerintem ez nem igaz. Mindamellett tényleg isteni tulajdonság a jó és gonosz tudása, de ez nem tesz istenné (pl. az angyalok is rendelkeznek vele).
Az is érdekes, hogy Isten nem a jó és gonosz tudása miatt tiltotta meg a fáról való szakítást hanem a halál miatt.
Az ember szeretné elkerülni a veszteségeket és kockázat nélkül ismeretet szerezni, megtartani a jót amiben van, de ez sajna nem megy. Lásd a tékozló bátyját, aki gyáva volt és csak a barátaival akart kicsit vígadni aztán mindig visszatérni az atyai házhoz oldani a bűntudatot (amibe az atya nem bent bele) és meg is maradt azon az erkölcsi szinten ami volt neki, míg az öcskös vállalta a kockázatot és a vele járó keserű poharat viszont erkölcsi lényként tért vissza megváltozva.
Ugyanez az éden problematikája és a mai napig minden ember dilemmája amikor döntést kell hozniuk napi szinten.
Vándor,
ha a megkülönböztetés kifejezésből indulunk ki, az szerintem minősítés is. Ha fényben úsztál egész életeben, akkor nem tudod, hogy mi a sötétség, és nem vagy tudatában annak, hogy világosságban éltél. Miután megismerted a sötétséget, onnantól kezdve tudod megkülönböztetni a kettőt.
A fának a neve jó _és_ gonosz tudásának/ismerésének a fája. A jót viszont megtapasztalta az ember már a bűn előtt is, mert Isten elhalmozta minden jóval és közösségben volt vele. Emiatt szerintem az tudás/ismeret fogalmat nem a „megtapasztalás” jellegű tartalommal kell megtölteni (úgy, mint ahogy Ádám ismeré Évát).
Ezt az is alátámasztja szerintem, hogy le van írva: Éva számára vonzó volt, hogy a fa gyümölcse okossá tesz. A megtapasztalás viszont nem tesz intelligensebbé. Tehát akkor a „megkülönböztetés” inkább a helyesebb értelmezés, és akkor ez szükségszerűen minősítés is.
Egyébként lehet, hogy tévedtem, és valóban olyanok lettünk, mint az Isten. Mégis ezt a helyzetet olyannak érzem, hogy ez kb olyan jellegű, mint ahogy a szatyor hasonlít az emberre: mindkettőnek van „füle”.
Üdv!
Jó a meglátásod.
Megosztanám veled az én meglátásomat is, amit videó formájában elkészítettem:
https://www.youtube.com/watch?v=cCko5omq1wk
Üdv,
amikor az embert megteremté, akkor is azzal zárta a napot, hogy „látta, hogy amit alkotott, az jó”? Nem találom. Noé története után viszont azt igen, hogy megbánta, hogy embert teremtett.
„És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap.” (1Móz 1,31)