Mi áll az LMBTQ-ideológia győzelme mögött? (7)

2019 júl. 24. | Bibliai teológia, Divinity, Filozófia, Kultúra, Rendszeres teológia, Társadalom | 20 hozzászólás

Jordan Peterson – a Torontói Egyetem szabadelvű pszichológia professzora – akkor robbant be a köztudatba, amikor „transznemű” diákjai megszólításakor nem volt hajlandó a kanadai kormány által kötelezően előírt névmásokat használni. Ismertségét azonban már korábban megalapozta, hogy saját youtube csatornáján elérhetővé tette egyetemi előadásait, majd a Bibliáról szóló sorozatát is. Szinte hihetetlen, de milliók nézték meg a videókat. Peterson nem gyakorló keresztény, mégis úgy gondolja, hogy a mai kor számára nincsen relevánsabb könyv a keresztény Szentírásnál. Az előadásai utáni érdeklődés mutatja, hogy a humanista alapmotívum (természet és szabadság dichotómiája) csődjét látva sokan óvatos pillantásokat vetnek a nyugati kultúra marginalizált, de ma is létező korábbi alapmotívumára, a bibliai alapmotívumra, amely a teremtés-bűneset-megváltás paradigmájában értelmezi a bennünket körülvevő valóságot. Ez váratlan és izgalmas fejlemény.

Teológusként és exegétaként Peterson hermeneutikai módszerét problémásnak, bibliaértelmezéseit gyakran önkényesnek és erőltetettnek tartom, összességében inkább azt a törekvést látom bennük, hogy jungi és evolucionista előfeltevéseket igazoljon általuk, mintsem azt, hogy a szerzői szándékot becsületesen feltárja (ezt nevezik a szakmámban eiszegézisnek). Abban azonban mélyen egyetértek Petersonnal, hogy a Bibliánál nincsen relevánsabb könyv a mai korban. Részben az indokaival is egyetértek. Peterson az emberiség legnagyobb harcát a káosz (tohuvavohu) elleni küzdelemnek látja, amelyről a Biblia első lapján is olvasunk. Peterson érzékeli, hogy a férfi és a nő közötti különbségek felszámolása olyan alapvető szinten próbálja megbontani az élet rendjét, hogy azzal fenyeget: minden a káoszba hull vissza. Ezzel áll szemben a Biblia ősi bölcsessége.

A rendhez Peterson szerint szükség van Isten létének feltételezésére és a logoszban (amit ő valamiféle racionalitással azonosít) való hitre. Nehéz megállapítani, hogy Peterson számára ezek pusztán nyelvi konnotációk-e, vagy tényleges létezők, az azonban nyilvánvaló, hogy Peterson szerint a káosz ellen csak ezek védenek meg, és a nyugati civilizációt jelenleg közelről fenyegeti a káosz. A Bibliában a rend Istentől van, és ahhoz, hogy a rendet meg tudjuk őrizni, a logoszra van szükségünk. A bibliai történetekben a logosz megnyilvánulásának archetípusait látjuk, legerőteljesebb formában Krisztus személyén keresztül. Peterson a bölcsességnek azt a forrását keresi, amelyet a humanizmus kultúrmarxista és posztmodern kísérlete betömött, mint annak idején Izsák kútjait a filiszteusok (1Móz 26). A bibliai bölcsességhez való visszatérés nem lehet a kereszténység korábbi hibáinak és bűneinek megismétlése, az esély inkább arról szól, hogy a teremtés-bűnbeesés-megváltás alapmotívuma mégiscsak nagyobb magyarázó erővel bír a valóság értelmezésében, és jobb keretet ad annak megéléséhez, mint a természet-szabadság humanista dichotómiája.

Teremtés

A teremtés motívuma mindenekelőtt azt jelenti, hogy a természet nem önmagában való. A természetet Isten hozta létre, ezért nem végső valóság, hanem függő valóság. A természet következmény, valami másban áll, mástól kapja a létezését (erre utal az existere ige is: valamiből kiállni). A bibliai világképben a természetet létrehozó Isten a végső valóság. Isten nem halt meg, mert nem halhat meg. Az ember hal meg. Egy graffiti ezt így foglalta össze: „Isten halott” (Nietzsche). Majd alatta: „Nietzsche halott” (Isten). Istent nem vonhatjuk kérdőre, hiszen neki önmagában van léte, mi viszont emberek vagyunk, akik a létünket tőle kaptuk. Isten von kérdőre bennünket, erről szól emberi felelősségünk (Isten kérdezni fog a döntéseinkről, nekünk pedig felelnünk kell majd neki). A bibliai világképben ez a viszony felcserélhetetlen. A keresztények arról vannak meggyőződve, hogy a Teremtő fénye soha nem húnyt ki, az embert vakítja meg a bűn és a lázadás, hogy ne lássa Isten dicsőségét.

A Bibliában a teremtés úgy kezdődik, hogy Isten Szava (a Logosz) rendet hoz a tohuvavohuba. Isten Szava elválaszt és élettel tölt meg. Isten azt mondja: Legyen világosság! Majd elválasztja egymástól a világosságot és a sötétséget. Isten azt mondja: Legyenek világító testek az égbolton! És elválasztja a nappalt az éjszakától. Isten azt mondja: Alkossunk embert a képmásunkra! Majd az embert férfivá és nővé teremti. A bibliai teremtéstörténetben azt olvassuk, hogy az első három napon Isten létrehozott különálló tereket, a második három napon pedig benépesítette ezeket a tereket. Így szűnt meg a tohu (a formátlanság) is és a bohu (az üresség) is. Ez azt jelenti, hogy a rend és az élet Istentől van, és mindkettőhöz teremtő erőre van szükség.

A teremtésben Isten bölcsessége mutatkozik meg. A határok értünk vannak, mert a szépséget, a jóságot és az igazságot védik, valamint teret és megfelelő kereteket képeznek az élet számára. A határok lebontása visszalök a tohuvavohuba, a formátlanságba és ürességbe. Az őskáoszba. A teremtésben rend van. De nem csak rend, hanem terv és jelentés is. Amikor Isten megteremtette a világot, azt akarta, hogy lényének dicsősége láthatóvá váljék. Amikor megteremtette az embert a maga képmására, azt akarta, hogy az ember a teremtést szemlélve „dicsőítse és örökké élvezze őt” (Westminsteri kiskáté). Amikor megteremtette a férfit és a nőt, azt akarta, hogy szeretetkapcsolatuk kiábrázolja Isten és ember szövetségi szeretetét. Amikor a férfi ragaszkodik feleségéhez és egy test lesz vele, a legnagyobb misztérium valósul meg, mert a házasság jel, amely Krisztusról és az Egyházról szól. A férfi és a nő egyesülése önmagánál nagyobbra mutat. Mivel a szerepek jelek, nem felcserélhetők és nem elcserélhetők. A nemek közti különbségek lebontása és a homoszexualitás ugyanolyan erős szimbólum, mint a házasság: az autonómiáé és a lázadásé (vö. Róm 1).

A rend forradalmáról valószínűleg nem írt még senki meglepőbb módon, mint a paradoxonok mestere, G. K. Chesterton. Az ember, aki Csütörtök volt c. abszurd regényében Mr. Syme és Gregory a rendről és az anarchiáról vitatkoznak, amikor Mr. Syme váratlanul egy szövevényes összeesküvés kellős közepén találja magát. Olvasókként mi is bekerülünk ebbe a láthatatlan pókhálóba. A fordulatos krimi egyre furcsább szálakon halad, abszurd és bizarr irányba fordul, míg végül azt vesszük észre, hogy bennünket is becsaptak. Amikor a legnagyobb a zűrzavar és úgy hisszük, minden odaveszett, már mindenki elárult mindenkit, a gonoszról lehull az álarc és kiderül, ő a legfontosabb szövetséges. Az anarchia korában a rend hívei az anarchisták, de a lázadásuk azért szükséges, mert a valódi lázadók között rejtőznek, akik gyűlölik az isteni rendet. Chesterton regénye prófétikus és ma is releváns. A katolikus író ugyanazt ismerte fel, amit Jordan Peterson: nem az anarchiához van szükség erőfeszítésre és csodára, hanem a rendhez, ezért a teremtés kategóriáinak rombolása önveszélyes ostobaság. Ez át is vezet a bűnbeesés motívumához.

Bűnbeesés

A keresztény teológiában a bűnbeesés szó arra vonatkozik, hogy az emberiség fellázadt Isten ellen és a maga útját választotta. A Bibliában ez nem prométheuszi hőstett, amelyben az ember jogosan int be az irigy és rosszindulatú isteneknek, hanem a jó Teremtővel szembeni méltatlan bizalmatlanság és engedetlenség. A bibliai teremtéstörténetben Isten egy kertbe helyezi el az embert, hogy élvezze és művelje azt, valamint szaporodjon, sokasodjon és hajtsa uralma alá a földet. Az ember Isten képmása és szövetségese. A kígyó azonban megjelenik a kertben és bizalmatlanságot ébreszt az emberben a Teremtője iránt. A kígyót a Biblia később azonosítja a Sátánnal, azzal a hatalmas angyali lénnyel, aki nem becsülte meg a maga fejedelemségét és elhagyta az Istentől neki adott lakóhelyet (vagyis fellázadt saját korlátai és az azokat megszabó Teremtő ellen).

A kígyó (a Sátán) ugyanerre biztatja az embert is: „Ha eszel a tiltott fáról, olyan leszel, mint az Isten, jónak és rossznak ismerője.” Az utóbbi kifejezés arra utal, hogy ki dönti el a jó és rossz közötti különbséget. A Teremtő, aki tereket alkotott és határokat húzott, vagy az ember, áthágva azokat? Isten dönt jóról és rosszról, aki azt mondta a tenger büszke hullámainak: „Eddig és ne tovább!”, vagy a büszke ember, aki újrarajzolja a tengert? Az eredeti választás arról szólt, hogy az ember elfogadhatja a Teremtő uralmát és a tőle való rendet, vagy választhatja az autonómiát, és akkor olyan lesz, mint Isten: ő szabhatja meg, hogy mi a jó és mi a rossz. A kígyó ajánlata nyitott fülekre talált. Az ember elszakadt léte forrásától, az abszolút vonatkoztatási ponttól, és saját szabadságának a foglya lett.

Az előbb már említett Chestertontól származik a figyelmeztetés: „mielőtt elmozdítasz egy kerítést, állj meg és hosszasan gondold végig, hogy eredetileg miért helyezték azt oda”. Egy anekdota szerint egy játszótér kerítéseit lebontották, mert politikai aktivisták szerint a rácsok azt a látszatot keltették, mintha a gyerekek valamiféle börtönben lennének, és úgy gondolták, ez a szabadság elvével ellentétes. Miután a rácsokat elbontották, a gyerekek, akik addig az egész területet használták, középre húzódtak, mert féltek az autóforgalomtól. Noha kitágult a tér, a játszótér alig felét használták csak ezután. Végül visszaállították a kerítéseket, és a gyerekek újból birtokba vették az egész játszóteret. A korlátok legtöbbször nem a szabadság ellen vannak, hanem a szabadságért. Azt az embert, aki szabadesésben zuhan vagy az űrben elszabadulva lebeg, nem a korlátok akadályozzák a szabad mozgásban, hanem éppen a korlátok hiánya.

Az LMBTQ-ideológia lényegéhez tartozik a lázadás. Sartre konkrétan Isten ellen lázadt, mert úgy gondolta, ha Isten létezik, az ember nem szabad. Ha van Isten, akkor olyan börtönben vagyunk, amelynek nincs kijárata, mert folyton Isten vizsgáló jelenlétében vagyunk (vö. Sartre Zárt tárgyalás c. drámája, amelyben a pokol egy kijárat nélküli szoba, amelyben három ember soha nem szabadulhat egymás tekintetétől). Nietzsche szerint megöltük Istent. A német filozófus tisztánlátását mutatja, hogy ez szerinte is az irányérzék elvesztését eredményezi: innentől nincs fent és lent, nincs előre és hátra. Marad a hatalom akarása: egy irány nélküli univerzumban olyanok leszünk, mint az Isten. (Vagy mint az Antikrisztus – tenné hozzá a késői Nietzsche.) Dosztojevszkij pedig azt látta tisztán, hogy ha nincs Isten, akkor valamilyen gonosz és ijesztő értelemben tényleg minden szabad. Jordan Peterson is emlékeztet, hogy Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésében Raszkolnyikov gyilkossága egyenesen következik az ateizmusból, amelyben elvész a morál alapja. Dosztojevszkij szerint az apa (patriarcha) meggyilkolása és Isten megölése között is szoros, elválaszthatatlan kapocs van. A magával meghasonlott Iván Karamazov a mai nyugati ember. Iván arca ma az LMBTQ-ideológia arca.

Az LMBTQ-ideológia az Édenben kezdődött, amikor Éva elvette a gyümölcsöt és a férjének is adott belőle. Az LMBTQ-ideológia az átokkal folytatódott: a férfi uralkodni kezdett az asszonyon, a feleség pedig megpróbált fölébe kerekedni. Az LMBTQ-ideológia ennek a harcnak a következménye és egyben megtestesülése is. A teremtés utolsó, legstabilabbnak hitt korlátainak lebontása a kígyó ígéretének beteljesülése: olyanok lesztek, mint az Isten, ti fogjátok eldönteni, mi a jó és mi a rossz. Ha akarjátok, férfi és nő sem lesz többé. Elhagyhatjátok lakóhelyeteket ti is, még a testeteket is lebonthatjátok és a másikévá alakíthatjátok. Az LMBTQ-ideológia nem Darwinnal, Marxszal, Nietzschével és Freuddal kezdődött, nem is az egzisztencialistákkal vagy Foucault-val, és nem is a női felszabadítási mozgalommal vagy a romantikával. Az LMBTQ-ideológia magja az Édenben vettetett el. Ahogy számos más gonoszság is (pl. a férfiak szeretetlen uralkodása a nők felett), amelyre az LMBTQ-ideológia gyógyulást (és a betegségnél rosszabb gyógymódot) ígér.

Akármit is gondolunk az édeni történet műfajáról (Peterson szerint mítosz, amely archetipikus mintákat őriz), a magyarázó ereje elképesztően nagy. Peterson igyekszik darwinista alapon is magyarázatot adni a logoszra, amely a rend irányába mutat, de a logosz és a rend a bibliai történetből olvasható ki, nem a darwini eredetmítoszból. A bölcs korlátok a Teremtőre mutatnak, nem a vak véletlenre. Az ember lázadása sem értelmezhető a Teremtő rendje nélkül. Végső soron az LMBTQ-ideológia ijesztő határátlépései sem. A teremtés és a bűnbeesés kettős motívuma viszont magyarázatot ad rá. És ehhez kapcsolódik a jó hír: a megváltás.

Megváltás

A bibliai alapmotívum harmadik eleme a megváltás. A Biblia lefegyverzően őszinte az ember romlottságával és összetörtségével kapcsolatban. A szexualitás terén is. Aki azt gondolja, hogy a Biblia egy prűd könyv, az még soha nem olvasta. A Szentírás nyíltan beszél a szexualitás öröméről és csodájáról. Egy egész könyv (az Énekek éneke) szól a szexuális egyesülés mélységes misztériumáról. De olvasunk arról is, hogy a Biblia szent alakjai szégyenletes szexuális bűnöket követnek el, olvasunk házasságtörésről, prostitúcióról, homoszexualitásról és nemi erőszakról is. A Biblia nyílt és őszinte az ember lázadásával, megtörtségével és szexuális nyomorúságaival kapcsolatban. Egyenesen és megrázóan ír a vágyak elferdüléséről, szertelenségéről és céltévesztettségéről. Maga Jézus mondta, hogy az ember szívéből jön elő a gonoszság mindenféle formája. (Aligha lehetne rosszabb tanács ennek fényében, mint hogy hallgassunk a szívünkre.)

A Szentírás fő üzenete azonban nem az, hogy az embert elítélje a helyzete miatt (noha van benne ítéletről is szó). A Biblia a remény és az újrakezdés könyve. A bibliai alapmotívum lényegi eleme a helyreállítás ígérete. Van bűnbocsánat és van újjáteremtés. Jézus Krisztus egyenesen azt tanította, hogy a betegeknek van szükségük orvosra, nem az egészségeseknek, és ő a betegekért jött a világba. (Valójában így vagy úgy, de mind betegek vagyunk, csak ezt nem mind ismerjük be.) A Biblia szerint Jézus azért jött, hogy megkeresse, ami elveszett. Az LMBTQ-ideológia sok embert gyűjt egybe, akik a szexualitás terén kisiklott vágyakkal és szinte elviselhetetlen traumákkal és fájdalmakkal élnek. A Biblia nem a kisiklott vágyakat erősíti meg, hanem bűnbocsánatot kínál és az újrakezdés lehetőségét hirdeti. Mindenkinek. A szabadságunk útját nem a maradék korlátok lebontásában látja, hanem a gyógyulásban és a megtérésben. Jézus azt mondta: „Jöjjetek hozzám mind, akik megfáradtatok és terhek alatt roskadoztok, és én nyugalmat adok nektek.” Ezt is mondta: „Aki énhozzám jön, azt én semmiképpen nem küldöm el.” A Biblia központi üzenete pedig ez: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, megmenekül.”

Sam Allberry fiatalkora óta homoszexuális vágyakkal él. Kortársai sokat bántották ezért. Olyan sebeket kapott, amilyenekben sorstársai nap mint nap részesülnek. Lehetne akár az LMBTQ-ideológia élharcosa is. Allberry azonban megtért és Krisztusban új életet kapott. Ma is homoszexuális vágyakkal él, de ezt nem tartja meghatározó identitásának. Krisztus az új identitása. Mivel Krisztust követi, tiszteli az isteni rendet. Könyvet is írt erről Is God Anti-Gay? címmel. Nyíltan ír arról, mekkora békességet ad neki, hogy nem a régi vágyai szerint él, hanem Krisztusban kapott új önazonossága szerint. Ez a megváltás. A heteroszexuális Augusztinusz a Vallomások-ban szintén őszintén ír szexuális kihágásairól és vágyai erejéről. Azt is leírja, hogyan győzte le ezeket a vágyakat egy nagyobb és szentebb vágy: Krisztus szépsége és vonzereje. Új erő töltötte be, amely a szentség és a szeretet szárnyain vitte felfelé, oda, ahol a korábbi „páváskodó hiábavalóságok” lelepleződtek és semmivé foszlottak, mert Isten dicsősége tette őket jelentéktelenné. Augusztinusz leplezetlenül ír a szentségért vívott harcáról is, ahogy Allberry is őszintén beszél arról, hogyan támaszkodik Krisztusra ebben a harcban. A rendért mindig harcot kell vívnunk a káosz fenyegetésével szemben. Mindig a rend igényel energiát, soha nem a káosz. Ez azonban nemes harc. És aki Krisztusban van, az nincs többé egyedül a küzdelmeiben.

A bibliai alapmotívum reménységről szól. Krisztussal elközelített az Isten országa, amely végül meggyógyítja ezt az összetört világot. Ha Krisztusban hiszünk és az életünket átadjuk neki, a gyógyulás elkezdődik bennünk, de sóhajtozunk is, várva testünk teljes és végső megváltására. Már most van alapvető gyógyulás, de még nincs teljes gyógyulás. Ezért tanította Jézus a hegyi beszédben a követőinek, hogy így imádkozzanak: „Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.” Jordan Petersonnak igaza van abban, hogy a mai kor legfontosabb dokumentuma a hegyi beszéd és a Biblia. A Logosz áll a káosszal szemben. Peterson azonban önmegváltásról ír, és ez a legfőbb különbség az ő üzenete és a keresztény evangélium között. A Biblia végső soron nem arról szól, hogy tégy rendet a dolgaid között. A Biblia arról szól, hogy Isten tesz rendet a világban, és ha akarjuk, velünk is kezdheti.

„Boldogok a tiszta szívűek” – mondta Jézus –, „mert ők meglátják az Istent.” Az ember életének a célja nem is lehet ennél kevesebb. Augusztinusz így imádkozott: „Magadnak teremtettél minket ó, Isten, és nyughatatlan a lelkünk, amíg benned meg nem pihen.” Az LMBTQ-ideológia legfeljebb a nyughatatlan lelkünkkel hoz kapcsolatba, nem a Teremtőnkkel. Tiszta szívet nem tud adni, csak a tükröt töri szét, amelyben a vágyaink tisztátalanságát láthatnánk. A humanistának nincs örökkévaló reménysége, csak a jelent tudja elviselhetőbbé tenni. Az evangélium nélkül Jordan Peterson üzenete is csak a sírig tart. Egyedül a keresztény üzenetben van valódi megváltás. Ez a megváltás viszont azok előtt is nyitva áll, akik a szexuális vágyaikban vagy nemi azonosságukban megsérültek. Bármelyik betűvel is jelölték eddig magukat. Krisztus azt ígérte, hogy senkit nem küld el, aki tőle kér segítséget. Viszont ha az életünkbe lép, ott a szentség forradalma kezdődik el.

 

20 hozzászólás

  1. Monostori Tibor

    Kedves Ádám!

    Jó volt olvasni a rendkívül színvonalas összefoglalót.
    Egy dolog nem derült ki még egyértelműen számomra: te elutasítod az LMBTQ ideológiát, vagy csak nem örülsz annak a formának és sebességnek, ahogy „győz”?

    Azért kérdezem, mert az LMBTQ-ideológiával kapcsolatos, konzervatív keresztyén körökben tapasztalható ellenállás kísértetiesen emlékeztet engem több hasonló esetre a múltból, pl. a női választójoggal kapcsolatos vitákra a 19-20. század fordulóján. Az ír és Egyesült Államokbeli példákat ismerem jobban a női választójoggal (és általában a nők progresszív szerepével) szembeni gyakori, merev, hasonlóan bibliai alapokon történő masszív szembenállásra a konzervatív protestáns körökben.

    Ma nem tudok arról, hogy bármelyik USA-beli, vagy akár magyarországi protestáns gyülekezet harcolna a nők választójoga ellen, vagy akár csak felmerülne ez a kérdés. A fontos és szenvedélyes viták után a történelem (és Isten) végül elrendezte ezt a kérdést. Ha a 19. század végén élnénk, te hogy foglalnál állást a női választójog kérdésében?

    Ehhez kapcsolódóan azt látom, hogy az LMBTQ-ideológia, vadhajtásai eltűnésével ugyanolyan természetessé kezd válni, mint a női választójog (de mondhatnék más példákat is, mint a szülési fájdalom mérséklése elleni keresztyén küzdelem a múltban). Hasonlóképpen, az ilyen közösség tagjai teljesjogú tagjaivá válnak a keresztény gyülekezeteknek és új ellenfelek ellen kell majd fellépni a keresztyénségnek (AI, génmanipuláció, transzhumanizmus stb.)

    Mit gondolsz? Kizárod, hogy így is történhet?

    Üdv,
    Tibor

  2. dzsaszper

    Amennyire értem, ez a hetedik poszt most pont nem az LMBT-ről hanem annak ellenpontjairól szól.
    Aminél az eredeti kontextusban kicsit jobban megrágnék, az ez a kulcsmondat: „Az LMBTQ-ideológia legfeljebb a nyughatatlan lelkünkkel hoz kapcsolatba, nem a Teremtőnkkel. Tiszta szívet nem tud adni, csak a tükröt töri szét, amelyben a vágyaink tisztátalanságát láthatnánk.”

  3. Szabados Ádám

    Kedves Tibor,

    a kommentedet a rendszer valamiért automatikusan spamnek kezelte, most halásztam ki a szemetesből.

    Értem, amit írsz, ez pontosan az a populáris narratíva, amelynek az eszmei hátterét igyekeztem láthatóvá tenni. Én ezzel a narratívával nem értek egyet.

  4. Ken

    Kedves Ádám!
    Nagyon tetszett a cikksorozatod, gratulálok!
    Egy kis hiányérzet azért maradt bennem, amit szóvá is teszek, mert fontosnak érzem. Értem én – legkésőbb a 6. rész alatt 07.21.-én RTS-nek írt válaszodból – hogy azt akartad bemutatni, „az eszmék hogyan épülnek egymásra”, és hogy „most az állításokra fókuszálsz”. Azt is értem, hogy – bölcsen – nem akartál túl hosszan írni. Mégis, az „eszmék” és „állítások” kontextus nélküli bemutatása véleményem szerint kissé félreérthető. A történelem iránt kevésbé érdeklődő olvasóban olyan kép alakulhat ki, hogy valamikor, jó 200 éve, minden remekül működött a világban, aztán jött Marx, Darwin, Nietzsche és a többiek, és szándékosan tönkretették ezt a szép, harmonikus, Istennek is kedves rendet. (Biztos vagyok benne, hogy Te is tudod, hogy ez így nem igaz, de félek, hogy a cikkeidből ez jön át, mert a „progresszív” mozgalmakkal kapcsolatban egyedül a feminizmus első hullámával kapcsolatban teszel néhány megengedő megjegyzést.) Ne feledjük, hogy a 18. század végén, a 19. elején Európát elképesztő társadalmi, jogi és vagyoni különbségek jellemezték, nem is beszélve az USA-ban még sokáig legális rabszolgatartásról. Akkoriban, amikor Marx munkához látott, Angliában újdonságnak számított, hogy a 9-12 éves gyerekek fizikai munkáját heti 48 órában maximálták! Nem létezett nyugdíj, fizetett szabadság, egészségügyi ellátás, munkavédelmi szabályok. A kommunizmus kétségtelenül tragédiákba torkollott, de hogy a demokratikus, munkás-(és agrárproletár)mozgalmak nagyon is valós okokból fakadtak, és céljaik egy része is vállalható (keresztyének számára is), az elég egyértelmű. Gramsci-t nem lehet értelmezni a fasizmus nélkül, amely ellen harcolt (és amelynek a börtönében meghalt); a frankfurti iskolát sem a nácizmus nélkül (amely elől Amerikába menekültek, és amelynek a visszatérését igyekeztek megakadályozni).
    Két dologra szeretnék röviden kitérni: az egyik a hatalom kérdése. Főleg Nietzsche-vel és Foucault-val kapcsolatban emlegeted, hogy „az utópiákat nem feltétlenül az igazság érdekli. Sokkal inkább a hatalom… nem az igazságnak van hatalma, hanem a hatalomnak igazsága…” Szvsz ez nemcsak az „utópiákra”, a „progresszív”, a hatalommegosztásra, jogkiterjesztésre, „szabadságra, egyenlőségre, testvériségre” törekvő mozgalmakra igaz, hanem a hatalmat évszázadok óta birtokló, a status quo-t konzerválni igyekvő oldalra is. Az abszolút uralkodó, az arisztokrata nagybirtokos, a főpap, a városi patrícius, a gyáros, a bankár (általában) éppannyira ragaszkodott az előjogaihoz, amennyire a jogfosztott vagy hátrányos helyzetű rétegek részesülni akartak azokból. Előbbi éppúgy nem válogatott az ideológiai és gyakorlati eszközökben, mint az utóbbi. Nietzsche nem „föltalálta” a hatalom akarását, hanem csak szembesítette korát – a fölül- és alullévőket egyaránt – valós motivációikkal, és azzal a ténnyel, hogy a többség számára Isten halott, nem számottevő tényező; akkor sem, ha egyébként sűrűn hivatkozik rá. Mellesleg, úgy tűnik, Isten ilyen értelemben már pl. a Machiavelli-kori Itáliában is halott volt…
    A másik a szexuáletika kérdése, és azzal szoros összefüggésben, a képmutatásé. Akár a 20-as, akár a 60-as évekből eredeztetjük a szexuális forradalmat, tény, hogy az LMBTQ-ból legalább az első három (de valószínű, hogy mind az öt) évezredek óta velünk él, és bizonyos korokban, helyeken, helyzetekben némelyik kimondottan elterjedt és – legalább hallgatólagosan – elfogadott volt. A 2. interjú utolsó előtti bekezdése miatt megemlítem: az abortusz is. Európai – azaz hivatalosan keresztény/keresztyén országokban is! Természetesen abban igazad van, hogy a 60-as évek óta a helyzet minőségileg más, mint korábban, az utolsó pár év pedig újabb fordulatot hozott. Érzésem szerint azonban az igazi változás – a jogi szabályozás mellett – nem annyira az erkölcsök romlásában, hanem a képmutatás csökkenésében mutatkozik meg. (Sajnos) elég idős vagyok, és (hála Istennek) a déd- és nagyszüleim elég sokáig éltek ahhoz, hogy első kézből legyenek információim a 100-130 évvel ezelőtti úri és paraszti morálról (amelyet Mikszáth, Móricz, Kosztolányi, Márai, Illyés és még sokan bemutattak). Volt ott minden, amit el lehet képzelni, a „sima” promiszkuitástól és prostitúciótól a pederasztiáig, a szodómiáig, a „ius primae noctis”-ig. (Transzvesztita, transzgender történetre nem emlékszem.) Általában tudott is róla mindenki: egy faluban, kisvárosban nemigen lehetett titkot tartani. Bonyolult rendszere volt annak, hogy egy adott nemű, származású, társadalmi helyzetű személy mivel (és mikor, hol, kinek) dicsekedhetett; mit néztek el neki; és mi volt az, amiért már tényleg megüthette a bokáját. Ezzel együtt, a lényeg a „diszkréció” volt: amit nem vertek nagydobra, az senkit sem „zsenírozott”. Pl. nős, keresztény úriembernek lehetett férjes, keresztény úrinő szeretője: ha nem csókolóztak az utcán, akkor legföljebb a hátuk mögött mosolyogtak egy kicsit. (Ha viszont egy keresztény úriember zsidó nőt vett törvényes feleségül, az botrány volt, azzal kizárta magát a „jobb körökből”.) Szóval, az igazi változást én nem annyira a gyakorlat, a ténylegesen elkövetett bűnök terén érzem, hanem az egyén szintjén az elleplezés kontra fölvállalás (extrém esetben dicsekvés), a társadalom szintjén pedig az álszent, képmutató tagadás kontra szembenézés (extrém esetben propagálás) terén. Nem mondom, hogy az LMBTQ mozgalomnak, a Pride-nak meg efféléknek örülni kell (különösen keresztyénként), de azt látni kell, hogy a folyamat, amelyet kitűnően leírtál, egy évezredes ingamozgás része, és Marx, Nietzsche, de Beauvoir és a többiek nem a semmiből jöttek. Ez az inga most nagyon durva extrémitásokig lendült ki – és ki tudja, mi jöhet még – de a kép mindenképpen torz a másik oldal (pl. mint a másik extrémitás: a haláltáborba hurcolt homoszexuálisok) említése nélkül.

  5. Szabados Ádám

    Kedves Ken,

    sok igazság van abban, amit írsz. Ugyanakkor engem most valóban nem a háttér megfestése érdekelt, hanem egy eszmerendszer kialakulása, kulturális szövetté formálódása. Természetesen igazad van abban, hogy a háttér is számít. Viszont óvatosabb lennék ezzel kapcsolatban annál, amit a kommentedből érzékelek. Egyrészt szerintem figyelembe kell vennünk, hogy a történelem értelmezése is gyakran ideológiai küzdelem. Maga a „felvilágosodás” mint fogalom (és társa: a „sötét középkor” mítosza) egy ideologikus, tudatosan felépített narratíva része. Engem is meglepett, hogy a ius primae noctis (amiről tankönyvekben tanultunk!) például nem is létezett.

    Amikor a rendszerváltás idején rájöttem, hogy különbség van a marxista és nem-marxista történelemszemlélet között, elsősorban azt értettem meg, hogy a fő különbség az, hogy a marxista értelmezésben az egyének és az eszmék alárendeltek a gazdasági viszonyoknak. Ebben ma már erősen kételkedem. Azt gondolom, hogy eszmék és emberek nem csak egy adott kontextusra adott válaszok, hanem ősforrások is. Marxista olvasatban a kereszténység a római birodalom osztályviszonyainak a következménye. (Én még így is tanultam középiskolában.) Ez nyilvánvalóan téves. Jézus Krisztus személye és a tőle származó tanítás hozott változást a társadalmi viszonyokba. Nem tagadom a társadalmi folyamatokat és a kontextus jelentőségét, de az eszmék (igazságok és hazugságok) erejét legalább ennyire fontosnak (ha nem fontosabbnak) tartom. Ebben a cikksorozatban eszmékre és személyekre fókuszáltam, mert az LMBTQ-ideológia győzelmében elsősorban nem következményeknek látom őket, hanem teremtő okoknak. Akkor is, ha reagálnak.

    Azzal kapcsolatban is van bennem ellenérzés, hogy a szexuális forradalomban csak felszínre jött volna a mélyben létező képmutatás. Szerintem ez túlzó. Természetesen minden korban voltak szexuális kihágások. Ahogy gyilkosságok is. A gyilkosság gyökere pedig a harag, ahogy Jézus tanította, ezért mondhatnánk, hogy áttételesen minden társadalomban a gyilkosság az általános. De azért könnyű belátni, hogy van különbség mondjuk Eritrea és Magyarország között. Nem a harag, hanem a gyilkosság tekintetében. Fontos különbség, hogy mi a norma. Normaszegés mindig van, de a norma hat a közösségi viselkedésre. Ez igaz a szexualitásra is. Nem hiszem, hogy a szexuális forradalom előtt és után ugyanaz lett volna a helyzet, és csak arról lenne szó, hogy korábban rejtett volt a kihágás, most pedig nyílt. A normák számítanak. A minták számítanak. A határok elbontása következményekkel jár. Társadalmi szinten is.

    Szóval igen, sok képmutatás és probléma volt a múltban, és a felsorolt eszmék egy része reakcióként született. Ebben igazad van. Elsősorban mégsem következményeknek látom ezeket az eszméket, inkább okoknak. A természet-szabadság alapmotívuma sokkal mélyebb, semhogy a képmutatásra adott válaszként értelmezzem. Keresztények is reagáltak a képmutatásra és a problémákra, csak más motivációval és más eszmék mentén (gondolj Lord Shaftesburyre, William Wilberforce-ra, a Second Great Awakeningre, az abolicionistákra, a szentség mozgalomra vagy a pünkösdi ébredésre). Az eszmék önmagukban is számítanak. És nem mindegy, melyik.

  6. Ken

    Kedves Ádám,
    köszönöm a gyors és alapos választ. Megint adtál gondolkodni valót, igyekszem hamarosan reagálni.
    Annyit így kapásból: a ius primae noctis a gyakorlatban olyannyira létezett, hogy saját közvetlen fölmenőm is rendszeresen élt vele, és nem hiszem, hogy ő lett volna az egyetlen. (A századforduló tájáról beszélünk.) Nem volt törvénybe iktatva, persze, de a falusi szokásjognak nagyon is része volt.

  7. Ken

    Elolvastam a belinkelt cikket, és azt kell mondjam: vagy a déd- és nagymamáim hazudtak, vagy a szerző téved. Különösen ez mond ellent annak, amit én hallottam: „A nemesek és a jobbágyok közti hatalmas társadalmi különbség miatt is elképzelhetetlen lett volna ez. Nem is beszélve az így fogant gyerekek okozta bonyodalmakról…” Dehogy! Az „így fogant gyerek” családja kapott egy üszőt, és mindenki boldog volt. Az a menyecske sértődött meg, akit nem vett igénybe a naccságosúr. A viszonyokat jellemzi a vicc: „Hogy lehet ez? Az apám gróf, a fiam is gróf, csak én vagyok parádéskocsis…”
    Egyébként a népi írók és számos más forrás is bőséggel ír a kastélyba berendelt parasztlányokról.

  8. Szabados Ádám

    Ken,

    elhiszem, hogy a családodban megtörtént ilyen, és azt is, hogy máshol is. Sok durva visszaélés és gonosz szokás uralkodott, ahogy ma is, csak másmilyenek. Viszont nem szabad elfelejteni, hogy a 19. és 20. században tudatos narratívaépítés zajlott, amelyben a korábbi (keresztény) viszonyokat szándékosan negatívabbnak tűntették fel, mint amilyenek valójában voltak. (Egyébként itt a Wikipedia ide vonatkozó cikke is. Persze tudom, hogy nem mindig megbízható forrás, de azért elgondolkodtató.)

    Nem akarom idealizálni a múltat. Nem volt ideális. Viszont a szexuális forradalom valóságát sem lenne helyes tagadni, és azt sem, hogy az ténylegesen átalakította a viszonyokat.

  9. wkm

    Kedves Ken,

    Csak egy apró megjegyzés: minden településnek és vidéknek megvoltak a maga szokásai a történelem során, de ez mindig nagyon heterogén volt. Ennek ellenére ha a helyi szokásjog nem volt országosan elfogadott, bevett gyakorlat, akkor speciális helyi jellegzetességnek kell tekinteni, és nem lehet általánosítani. Főleg, ha titokban, sunnyogva történtek az ilyen események, akkor az annak tudható be, hogy széles körben nem volt elfogadott. Ha pedig valami társadalmilag nem elfogadott, akkor nem fognak aktivisták ideológiát gyártani, és szervezkedni, hogy elérjék azt, hogy társadalmilag ne legyen elfogadott. 🙂

  10. Ken

    Teljes az összhang köztünk: én sem akarom démonizálni a múltat, és a szexuális forradalom valóságát és hatását sem tagadom. 🙂
    Azt viszont állítom, hogy nem egy, hanem (hogy ne bonyolítsuk!) két tudatos narratívaépítés zajlik, és — bár kétségtelen, hogy mára a kezdőponttól, a feudális, abszolút monarchiától jó messze eltávolodtunk — a konzervatív narratíva sokszor, sok helyen tud(ott) legalább olyan hatékony lenni, mint a progresszív. (A szavakat értékítélet nélkül használom, pusztán arra utalva, hogy az egyik változtatni akar, a másik megőrizni, esetleg visszacsinálni.)

  11. Szabados Ádám

    És itt van az, ahol a keresztény narratívának nem szabad azonosnak lennie a konzervatív narratívával. A konzervatív megőrzi a múltat, a keresztény hisz a múlt megjavításában is (vö.: Chesterton konzervativizmus-kritikája). Szerintem vitathatatlan ugyanakkor, hogy a szexuális forradalom fontos cölöpöket mozdított el a helyükről, amelyek helyreállítása keresztény szempontból helyes törekvés. Ez a törekvés részleteiben egyezhet a konzervativizmussal, de nem azonos vele.

  12. Ken

    Ezzel maximálisan egyetértek.

  13. dzsaszper

    Ken, Ádám,

    jó olvasni a párbeszédeteket.

    Annyiban kötözködnék veled, Ken, hogy az újkori abszolút monarchia már régen nem kiindulópont, hanem maga is eszmefejlődés eredménye… de talán nem ez volt a lényeg 🙂

    Annyiban meg egyetértek, hogy a legalább kétféle hatalmi célú tudatos narratívaépítésről nem jó elfelejtkezni — ez kifele párbeszédképtelenséget eredményezhet.

    Ádám, az utolsó kommenteddel én is maximálisan egyetértek 🙂

  14. Ken

    Kedves dzsaszper,
    persze, igazad van. Ádám időrendben a romantikusokkal indított, így én se akartam a 18. század végénél korábbra visszamenni. Történelmi szempontból 1789 jó kezdőpontnak tűnt, de nyilván a NFF is számos folyamat következménye volt.

  15. Ken

    Kedves wkm,
    van igazság abban, amit mondasz, de:
    1. A fölmenőim nagy többsége a vidéki értelmiséghez tartozott, amely köztudottan az akkori társadalom egyik legmobilabb rétege volt. Épp ezért a „forrásaim” az ország elég sok tájáról valók Pozsonytól Kolozsvárig. Persze nem egy reprezentatív minta statisztikai értelemben, de semmiképpen sem egy szűk térségre vonatkozik.
    2. Szvsz meg kell különböztetnünk az „elfogadott” szó kétféle értelmét. Az említett jelenségek nem voltak hivatalosan elfogadottak: tiltották őket a hit- és erkölcstan tankönyvek, ellenük prédikáltak a papok, ellenük szónokoltak a politikusok; az igazán ciki dolgoknak meg a létezését is tagadták, kicenzúrázták őket a regényekből stb. Ugyanakkor a papok, politikusok, cenzorok is tudták, hogy ezek a jelenségek léteznek, némelyik tömegesen is; konkrétan az LMBTQ valszeg ritkábban, mint manapság.
    3. Hogy ne csak a személyes emlékeimre hivatkozzam, egy idézet a (ballib-nak aligha nevezhető) Andorka által szerkesztett Bevezetés a szociológiába 401. oldaláról: „A szexualitásra vonatkozó szociológiai adatfelvételek megbízhatóságát azonban mindig nagyon óvatosan kell kezelni. A feltételezett szexuális forradalom (itt a 60-as évekről beszél) előtti korszakból — az 1940-es évek elején Amerikában végzett interjúkon alapuló híres Kinsley-jelentések kivételével — egyáltalán nincsenek adataink. Azt a következtetést mégis le lehet vonni, hogy a szexualitás változása a tudományos módszerekkel végzett adatfelvételek szerint sokkal kisebb fokúnak látszik, mint azt sokszor feltételezik.”

  16. Szabados Ádám

    Egy csángó nénit kérdeztem kb. 15 éve, hogy szoktak-e lopni a falujukban. Azt válaszolta: „Dehogy! Az emberek azt mondják: megver az Isten!”

    A kulturális elvárások, hitek, belsővé vált meggyőződések hatnak a társadalmak erkölcsére. Nagyfokú gyanúval szemlélem a szexualitással kapcsolatos rekonstrukcionista és dekonstrukcionista történetírást.

  17. Ken

    Nem szeretném a „dekonstrukcionista” jelzőt kiérdemelni :-), de egy gondolatot még megkockáztatok. Szerintem kulcsszó a „belsővé vált meggyőződések”. Nekem erősen úgy tűnik, hogy a biblikus valláserkölcs sose vált ilyen belső meggyőződéssé a társadalom nagy többsége számára. Lehet, hogy a több ébredési hullámot átélt USA-ban, főleg délen és közép-nyugaton ez máshogy volt…
    Talán azért foglalkoztat ez a téma, mert kiskoromban rengetegszer hallottam a nagy- és dédszüleimet panaszkodni, hogy „ezek a mai fiatalok hogy öltöznek!” meg „nyalják-falják egymást a buszon!” és „bezzeg a mi időnkben!” Aztán, mikor kicsit nagyobb lettem, kibuktak a történetek a (nem egyszer kiskorú) szobalányokat hajkurászó urakról; fiúkról, akiket a saját apjuk vitt a kuplerájba, „ha már olyan mamlasz, hogy érettségiig se tanulta meg…”; az angyalcsináló bábákról; a 9. hónap legvégén járó menyasszonyokról; arról, hogy a nincstelenek körében még a lányoknál se számított értéknek a szüzesség, mert „nem mindegy, melyik legény veszi el?” stb. stb. És ezek a legalább hetente templomba járó „decens úriemberek és úriasszonyok” minderről az élet kicsit sajnálatos, kicsit komikus, de tök természetes velejárójaként beszéltek! Na, akkor jöttem rá, hogy — legalábbis idehaza — aligha létezett erkölcsi aranykor. Ebben szociográfiák olvasása csak megerősített…
    (A föntiekből úgy tűnhet, hogy haragszom a fölmenőimre. Ellenkezőleg, legtöbbel kitűnő kapcsolatban voltam. De ez a kettős mérce mindig zavart.)

  18. Szabados Ádám

    Ken,

    Magyarországon sokan megszegik a közlekedési szabályokat, de tudjuk, hogy azok valahol mégis szükségesek. (Indiában én például meg se próbálnék vezetni.) Ugyanez a helyzet a szexuális normákkal is. Az utóbbi évtizedek szexuális anarchizmusa közvetve azt bizonyította, hogy nem lehet szabályok és normák nélkül létezni (l. metoo mozgalom). Ez nem csak képmutatás vagy felvállalás kérdése. A szabályok és normák hatással vannak a viselkedésre, ezt a kihágások ténye nem cáfolja.

  19. Ken

    Kedves Ádám,
    nem szeretném, ha abba a hibába esnénk (ami a virtuális térben sajnos különösen gyakori) hogy két, a lényeget tekintve egyetértő ember addig vitázik részleteken meg a megfogalmazás árnyalatain, míg végül két tök ellentétes állásponton találják magukat. Ezért inkább pontosítom azt a mondatot, amely — ha jól értem — leginkább zavar Téged. „Az igazi változást én nem annyira a gyakorlat, a ténylegesen elkövetett bűnök terén érzem, hanem az egyén szintjén az elleplezés kontra fölvállalás (extrém esetben dicsekvés), a társadalom szintjén pedig az álszent, képmutató tagadás kontra szembenézés (extrém esetben propagálás) terén” — írtam az első kommentemben. Helyesbítve: „az igazi változást én NEMCSAK a gyakorlat, a ténylegesen elkövetett bűnök terén érzem, hanem az egyén szintjén az elleplezés kontra fölvállalás (extrém esetben dicsekvés), a társadalom szintjén pedig az álszent, képmutató tagadás kontra szembenézés (extrém esetben propagálás) terén IS.”
    Teljesen egyetértek Veled, hogy „nem lehet szabályok és normák nélkül létezni” és „a szabályok és normák hatással vannak a viselkedésre”. Azt se vitatom, hogy a szexuáletika terén jelentős (legyünk udvariasak!) változást hozott a romantika, és egyértelmű romlást a 20-as évek, a 60-as évek és (különösen LMBTQ ügyben) az utóbbi néhány év. Amit én vitatok — nem is Veled szemben, hiszen Te ilyet nem állítottál, hanem azzal a „vulgárkonzervatív” nézetrendszerrel szemben, amivel gyakran találkozom –, az az, hogy 200, 100 vagy 50 évvel ezelőtt létezett egy olyan erkölcsi aranykor, amikor a (magyar/európai/amerikai) társadalom TÚLNYOMÓ többsége ténylegesen keresztény/tyén elvek menték élte családi/szerelmi/szexuális életét. Te is elismered, hogy „sok képmutatás és probléma volt a múltban”, és „nem akarod idealizálni”, ebben tehát nincs vitánk; a pontos mértékeket és arányokat szociológiai adatok hiányában úgyis max. az utóbbi évtizedekre vonatkozóan lehetne megállapítani.
    Az általánosabb téma, az eszmék ok- vagy okozat-volta, a személyek és gondolatok hatása olyan mély történetfilozófiai kérdés, amelybe messze nem vagyok kvalifikált belemenni. Talán csak annyit (ami persze szintén nem újság Neked): akár szellemtörténeti, akár gazdaságtörténeti vagy bármilyen más alapon tárgyaljuk is a múltat, mindenképpen hibázunk, ha nem vesszük figyelembe a lehető legtöbb és leghitelesebb adatot és forrást — akár beleillenek a koncepciónkba, akár nem.

  20. Szabados Ádám

    Igazad van, és egyetértek.:)

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK