Régóta komoly fejtörést okoznak Ferenc pápa kétértelmű megnyilatkozásai, de a Hittani Dikasztérium legutóbbi nyilatkozata, amely lehetővé teszi azonos nemű párok egyházi megáldását, joggal veri ki a biztosítékot még azoknál is, akik eddig hajlandók voltak nagyon messzire elmenni abban, hogy Papa Francesco progresszív irányba való kikacsintásait a kétezer éves hagyományon belül értelmezzék. Most is nyilván elindul az örök vita, hogy a római katolikus hagyományfejlődés átírja, meghaladja vagy egyszerűen csak kibontja-e Jézus Krisztus és az apostolok tanítását. Szinte a végtelenségig lehet ezt folytatni a szexuáletikai nyitás területén is. Lehet vitázni, hogy vajon a Dikasztérium a melegpárok megáldásának engedélyezésével most felülírta azt, amit eddig az egyház a homoszexuális kapcsolatokról tanított, vagy csak egy üres gesztust tett, hogy megtartsa a németeket, vagy mindössze nyitottságot akart közvetíteni, ami nem ír fölül semmi lényegeset, legfeljebb megbirizgálja a konzervatívok érzékenységét, ami egyáltalán nem árt.
A magam részéről nehezen hiszem el, hogy csupán az utóbbiról lenne szó, de most nem ezt a vitát akarom lefolytatni. Ha valaki a jelenlegi pápától olyan egyenes szavakat vár ebben a kérdésben, amilyeneket II. János Páltól vagy XVI. Benedektől hallottunk, az rendre csalódni fog. Ferenc tendenciózusan kerüli az egyenes megfogalmazásokat, amikor a homoszexualitásról kérdezik. Hihetjük persze azt, hogy csak a sajtó és az emberek többsége érti őt állandóan félre, de ezen könnyen javíthatna két egymás mellé helyezett, egyértelmű, egyenes mondattal, mégsem teszi. Nyilván valamiért jó neki, hogy kétértelmű legyen, illetve olyan üzeneteket kódoljon, amelyeket a progresszívek is engedményekként tudnak dekódolni. Ez a helyzet a mostani nyilatkozattal is. Ha csupán az lenne a célja, hogy az azonos neműekhez vonzódó emberek is megtapasztalják az egyházon keresztül Krisztus szeretetét, akkor nem melegpárok megáldásáról beszélne, akármilyen körítéssel, kitételekkel és magyarázatokkal teszi is ezt. Akkor úgy fogalmazna, hogy ne kelljen hozzátenni: „ma non è un matrimonio” (de ez nem egy házasság), hiszen fel sem merülne a kérdés. De úgy, hogy a kérdés nemcsak hogy felmerül, de ott van gigantikus kérdőjelként a kultúránkban, a megfogalmazás nehezen tekinthető másnak, mint etikai engedménynek a progresszió irányában.
És ez veti fel azt a kérdést a keresztényekben, hogy ilyenkor mi van. Mi következik Ferenc pápa etikai maszatolásából? Két rövid gondolatomat szeretném megosztani. Az első az evangéliumi protestánsokkal, a második a hívő katolikusokkal kapcsolatos. Evangéliumi protestánsok társadalmi kérdésekben hosszú évtizedek óta szövetségest láttak a római katolikus egyházban. Természetesen nem szűntek meg a dogmatikai és liturgiai különbségek, de a szekularizmus nyomása alatt mindkét oldalról nyitottság volt arra, hogy ezeket kulturális ügyekért valamelyest zárójelbe tegyék. Ennek voltak olyan kellemes mellékhatásai is, hogy katolikusok elkezdték értékelni az evangéliumiak Krisztus-központúságát, egyszerű, bibliai gondolkodását, és számos egyéb tulajdonságát, evangéliumiak pedig ráismertek Krisztusra és a közös apostoli, ortodox hitre a katolikus hagyomány egymásra rakódó, gyakran szimbolikus kifejezésmódban is megjelenő, sokszor konfúz rétegeiben. Kicsit oldódtak a régi zsigeri ellentétek és megindult egyfajta ősi értelemben vett katolikus áramlás a felekezetek között.
A protestánsok a katolikus egyházra elkezdtek úgy is tekinteni, mint amely a dogmatikai elhajlásai ellenére etikai kérdésekben valahogy szilárdabban áll, mint a megreformált felekezetek szétmálló csigahéjaiba rekedt egyháztestei. Látva, hogy mi történik a skandináv, német és észak-amerikai lutheránusokkal, a skót presbiteriánusokkal, a svájci és francia reformátusokkal, az amerikai episzkopálisokkal, a valdensekkel, a morva testvérekkel, és számos egyéb felekezettel, sokan a római egyházban látták a magasba emelt, de legalábbis a hullámok fölött tartott etikai fáklyát. Nem kevés protestáns éppen emiatt katolizált. A Tiberisen való kockázatos átkelés mögött gyakran egyetlen egy ok volt: a római egyház nem zavarodik össze a nemek kérdésében és nem fogja megáldani a homoszexuális kapcsolatokat. II. János Pál és XVI. Benedek pápa, no meg a Hittani Kongregáció ismételt állásfoglalásai abszolút biztosítéknak tűntek, hogy ha minden más felekezet meg is inog, a római katolikusok szilárdak maradnak. Ők lesznek az állva maradt utolsó kis gall falu a progresszió tengerében.
Ha magam is átúsztam volna a Tiberisen, hatalmas arculcsapásként élném meg a Dikasztérium mostani állásfoglalását. Meg Ferencet, és természetesen a német katolikusok herezisét és annak évek óta tartó tolerálását. Ami ma biztos, az az, hogy a római egyház nem biztos. Sem magában, sem a korábbi etikai állásfoglalásaiban, sem abban, hogy vajon nem eretnek-e a pápája. Vigano érsek és Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció korábbi vezetője szerint Ferenc pápa tényleg eretnek. Jelenleg hasonló elbizonytalanodást sugároz magából a római egyház, amilyent a „mainline” protestáns felekezetekben már végignézhettünk. Szexuáletikai bástyáját nemcsak kívülről ostromolják a progresszió hadai, hanem a vezetője és a köré gyűlt progresszív hivatalnokok népes csoportja épp belül próbálja feltenni rá a szivárványos lobogó kétértelműre retusált, vatikáni változatát. Akármit is gondolunk a tényleges történésekről, a római katolikus egyház nagyjából mostanra veszítette el azt a nimbuszát, hogy a vészterhes időkben képes ernyőként védeni a megtépázott protestánsokat is. A helyzet az, hogy a Vatikán magukat a katolikus híveket sem védi már. És ezt a katolikus tömegek is érzékelik, nem kis szorongással és belső meghasonlással.
Ehhez kapcsolódna a másik gondolatom. Az elmúlt évtizedekben volt egyfajta testvéri egymásra találás is katolikusok egy része és evangéliumiak egy része között, amelynek legfőbb eredője az volt, hogy a szexuáletikai alapokhoz való ragaszkodás mögött sokszor azt láttuk meg, hogy ugyanaz motivál bennünket: Krisztus maga. Mégpedig az apostolok Krisztusa, az az Úr, akit a Lélek által a Szentíráson keresztül ismertünk meg. Nem szűntek meg a különbségek, de felértékelődött az egyházi hagyománynak az a része, amelyet közösen ünneplünk, az egyházatyák, Irenaeus, Athanasziosz, Ágoston, Hieronymus, Krüszosztomosz, a Gergelyek, sőt, még Clairvaux-i Bernát is, aki ha emlékszünk, nyíltan megfeddte az akkori pápát. Mi, evangéliumiak megszerettük G. K. Chestertont, a katolikusok pedig C. S. Lewist. Azt hiszem, rátaláltunk együtt az eredeti értelemben vett katolikus egyházra, amely régebbi nálunk, nagyobb a felekezeteinknél, a történelmi ellentéteinknél, de mégsem végtelenül rugalmas, hiszen ortodox is, van egy megváltoztathatatlan hite, amely Jézus Krisztustól és az apostoloktól ered. És most itt állunk egy történelminek nevezhető egyházi krízis kellős közepén, amely egyszerre érinti a protestánsokat és a római katolikusokat. Rod Dreher, aki annak idején egyháza szexuáletikai kérdésekben való eltévelyedése miatt hagyta ott az egész bizonytalanná vált protestáns világot, a stabilitásért katolizált, majd ugyanezért lépett tovább a keleti ortodoxia irányába, most már időnként azt jelzi, hogy az ortodox világ sem olyan szilárd belülről, mint aminek gondolta. Ezek történelmi jelentőségű idők.
És talán egy kairosz. Azt kell felismernünk, hogy Jézus Krisztus az egyház feje és az apostolok annak alapjai, ezért nem bízhatjuk magunkat mindenestül saját felekezetünk tradícióira. Újra és újra a forráshoz kell visszatérnünk. Ecclesia semper reformanda est. Azok a katolikus testvéreink, akik megismerték ugyanazt a Krisztust, akit mi, azok a katolikus testvéreink, akik a mise közepén hasonló hittel kapaszkodnak az Isten Bárányába, aki elveszi a világ bűneit, mint mi (akik gyanakvással tekintünk a kimondott mondat köré szőtt dogmatikai hagyományra), most azzal szembesülnek, hogy nem tudnak feltétlen bízni a pápájukban. Ezen mi nem lepődünk meg, mert eleve máshogy gondolkodunk a pápaságról, de az igazság az, hogy bármilyen nehéz is ez a gondolat, katolikusoknak is volt már erről történelmi tapasztalata. Amikor például Szent Atanáz a Szentháromságban való hitért küzdött, egész zsinatok fogadtak el ariánus hitvallásokat, és egy alkalommal Szent Jeromos azt írta: „Felnyögött a világ, mert ariánus lett!” Ezt akkoriban vetette papírra, amikor a római püspök (anakronisztikusan: pápa) maga is aláírt egy eretnek hitvallást. Krisztus katolikus egyháza nem először néz szembe azzal, hogy a vezetői megbízhatatlanok a hit kérdésében. De ahogy János apostol mondta a megtévesztők kapcsán: bennünk, akik Krisztus szemtanúira hallgatunk, megvan a kenet (vö. 1Jn 2,20-27). Atanáz szövetségesei az egyszerű, imádkozó, bibliaolvasó egyiptomi hívek voltak, akik ismerték a Lélek által Krisztust, az Isten Fiát. Mi is ismerjük őt, ezért ragaszkodhatunk egy zavaros korban is hozzá, a Szenthez.
Lehet, hogy most olyan idők jönnek, amikor megint az egyszerű, imádkozó, Krisztust a Lélek által ismerő, hitvalló hívőknek kell összekapaszkodniuk, függetlenül attól, hogy mely felekezeti tradícióhoz tartoznak. Semmilyen új egyházra nem gondolok, egyszerűen csak arra, hogy újrarajzolódnak az egyház vonalai. Megszűnnek régi szövetségek és létrejönnek újak. Akik eddig együtt voltak, rájönnek, hogy nincs közös hitük, akik meg külön voltak, ráismernek egymás hitében Krisztusra. Nem lepne meg, ha példátlan tektonikai változások következnének be újra az egyházban, és a reformáció vitái sem úgy rendeződnének, ahogy annak idején elképzeltük. Lehet, hogy van, amit el kell engednünk, el kell temetnünk, el kell siratnunk, és készen kell állnunk valami új megszületésére. Nem egy új hitre, nem egy új egyházra, hanem egy újrarajzolt kereszténységre, amely a régi forrásokból iszik. Nincs semmi konkrét a fejemben, csak azt érzékelem, hogy kairosz van. A római katolikus egyház etikai elbizonytalanodása egy új történelmi helyzetet készít elő. Nincsenek jóslataim, nincsenek próféciáim, nincsenek terveim. Csak azt mondom: figyeljünk! Krisztus féltékenyen szereti, ezért tisztogatja az egyházát. Az egész egyházát. Minden mozgásban van, Jézus Krisztus egyedül az, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Legyünk éberek, emeljük fel rá a tekintetünket, és figyeljük, mit tesz ebben a tömeges aposztáziával terhelt történelmi korban!
David Wilkerson a Látomás és azon túl c 74-es könyvében leírt próféciák alapján nem csodálkozom, rengeteg minden elég pontosan beteljesült abból.
„Én kérek elnézést!” – Katolikusként mérhetetlenül zavar, ami a Vatikánban megy. (Már 10 éve, mióta Ferenc a pápa, de az elmúlt évben különösen felgyorsult a tébolyda, mióta Benedek pápa meghalt.) Mindazonáltal nem hagyom el a katolikus egyházat, majd elhagyják ők, vagy kihalnak…mi, hívők, maradunk! A pokol kapui sem vesznek erőt rajta!
De nem ezért írok, hanem azért, Ádám, hogy megköszönjem bölcs szavaidat. Magam pont azért vagyok itt, amit fent kifejtesz. Ez az irány az Atya házába!
b,
köszönöm a visszajelzésedet. Isten áldjon!
A katolicizmus már régóta szellemi-lelki halófélben van, a dogmatikájuk gyökeresen kiszakadt a Krisztus örökkévaló evangéliumától, összekeveredve a Baál és Astarót istenségeivel, bálványaival, Jézabel parázna és erkölcstelen kultuszával. Ebből a kútforrásból nem árad az a Szellem, melyről Krisztus szólt (Ján 7/38-39), viszont hasonló ahhoz az asszonyhoz, melyről a példabeszédek könyve ír (Péld 7/24-27). Nem véletlen, hogy Jézus tudta, hogy az emberi szív a legjobban befolyásolható, megcsalható terület (Hós 10/2), azért is mondta: „Máté 5:37 Hanem a beszédetek legyen: igen igen, nem nem; és ami ezen túlmegy, a Gonosztól van.”
A befoltozott zsák újra kiszakadt, nincs új tömlő, így nem is lehet a régibe új bort tölteni. Végezetül pedig:
2Kor 6:16 Milyen megállapodás köti Isten templomát a bálványokhoz? Hiszen mi az élő Isten temploma vagyunk, amint az Isten mondotta: „ Bennük fogok lakni és élni, és Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek.” 2Kor 6:17 ezért: „ Menjetek ki közülük, és különüljetek el – mondja az Úr -, és tisztátalant (személyt, szellemet, ételt) ne érintsetek…” „… én pedig magamhoz fogadlak titeket”, 2Kor 6:18 és: „ Atyátok leszek, ti pedig fiaim és lányaim lesztek” – mondja a mindenható Úr. Máté 12:34 Viperák ivadékai, hogyan is tudnátok jót mondani, ha egyszer gonoszak vagytok?! Hiszen a szív túlcsordulásából szól a száj!
Az Úr közel! Maran atha, Marana tha!
Iszonyú jók voltak abban, ahogy fókuszálni tudtak az Úrra, a Személyre…..évszázadokon át. Tőlük tanultam, érdekes, nem a protestáns vonalon, ahol megtértem. És ott volt a Szeretet az Igazságban , hogy ez nem egy elmélet….szabályhalmaz. De azért volt 1-2 reccsenés is, már régtől, ez most a következő….???!
Batvan véleménye elszomorít, Ádám nézőpontja örömmel tölt el, b-hez hasonlóan látom és szeretem a katolikus egyházat. Az Egyház Krisztus teste és ebbe mindannyian beletartozunk, akik hisszük: Ő az út, az igazság és az élet.
Most ütközött jéghegynek a Titanic?…
Perintfalvi Rita: „Ami engem illet, nagyon örülök ennek a változásnak, mert sok olyan párt ismerek, akik már kérték tőlem, hogy áldjam meg a kapcsolatukat. Mostantól végre hivatalosan is megtehetem. És ez csodálatos. A világ és az egyház emberibb lett a döntés által.”
Emberek!
Emberibb lett az egyház!!!
Hát van-e, aki ennek nem örül?!
Kedves Ádám!
Nagyon köszönöm a bejegyzést. Felemelő volt olvasni. Szeretném megkérdezni, hogy angol nyelven elérhető-e valahogy ez a bejegyzés? Egy kedves amerikai baptista lelkész barátomnak szeretném elküldeni.
Áldás, békesség!
Nincs lefordítva, de a ChatGPT ma már csodákra képes.:)
Ádám, nem az az áldás jelentése, hogy az adott személy, kapcsolat, tárgy, esemény a megítélésem, azaz hitem szerint Istennek tetsző, tehát élete van, azaz növekedjen, sokasodjon?
„Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. 28Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen!” (1Móz 1,27-28)
„Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, azután vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. ” (Mt 14,19)
Tehát aki áldást kér vagy kap, azt az üzenetet kéri vagy kapja, hogy az ember életének megáldott része Istennek tetsző, tehát „sokszorosításra” alkalmas, azaz üdvösségre vezet életének ezen a területén: „Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta.” (Mt 25,34)
Ha ez így van, akkor az irat komoly határátlépés a róm. kat. egyház részéről, annak ugyanis semmilyen jelentősége sincs, hogy milyen liturgiával, rituáléval kapja valaki, hiszen az áldás maga nem szentség még náluk sem. Egyébként rituálé nélküli áldás szerintem nincs is, az irat 38. pontja egy virtigli rituálét ír le, csak sajnos nem biblikus: „Ezt a spontán áldást megelőző rövid imában a felszentelt lelkész kérheti, hogy az egyéneknek legyen békéje, egészsége, türelem, párbeszéd és kölcsönös segítségnyújtás szelleme, de Isten fénye és ereje is, hogy akaratát maradéktalanul teljesíteni tudják.”
Teljesen megdöbbentő, hogy az irat egyáltalán nem foglalkozik a fogadalom kérdésével az áldást kérők részéről, nem tudom, mit fog szólni a kedves plébános, ha hetente (naponta?) kér tőle valaki „spontán áldást” az aktuális új partnerével létrejött kapcsolatára. Persze egy „rövid imát” mondhat előtte, mert az még nem rituálé.
Az irat 32. pontja tartalmaz egy érdekes kitételt: „Valóban, Isten kegyelme működik azok életében, akik nem állítják, hogy igazak, de alázatosan bűnösnek vallják magukat, mint mindenki más. Ez a kegyelem mindent Isten titokzatos és megjósolhatatlan terve szerint irányíthat. ”
Ezzel teljesen egyetértenék, amennyiben az adott személy vagy személyek kapnának áldást, ha „nem állítják, hogy igazak, de alázatosan bűnösnek vallják magukat, mint mindenki más”. Vagyis az áldásnak itt van feltétele, no meg újabb rituálé jön velünk szemben: „alázatosan bűnösnek vallják magukat”. Na, de maga a kapcsolat, kritériumok, feltételek, eskü, fogadalom nélkül nem kaphat áldást! A fenti biblikus áldások is követelményeket tartalmaznak, például a sokaságnak Jézus parancsára le kellett ülnie, vagyis aki nem ült le, nem tartozott a sokasághoz, nem ismeri el Jézus vezető szerepét, nem tartozik az egyházhoz, vagyis nincs kapcsolatban Istennel, tehát nem ehetett az áldott ételből, mert ennek a lehetőségétől magát zárta el. A férfi és nő kapcsolatában pedig egyértelmű, a gyereknemzésen messze túlmutató követelmények járnak együtt az áldással: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá!”
Az nem megáldásra alkalmas kapcsolat, ahol nincs fogadalom, nincs eskü, nincs követelmény.
Az irat itt érhető el, Google fordítót használtam:
https://www.vatican.va/roman_curia/congregations/cfaith/documents/rc_ddf_doc_20231218_fiducia-supplicans_en.html
Főtiszteletű Lelkész Úr!
Kedves Ádám!
Köszönöm szépen az összefoglalást, szomorú folyamatok ezek. Jó lenne megint publikálni a vonatkozó páli igehelyeket.
Szeretettel üdvözli,
Ligeti Dávid
Al Mohler gondolatai szerintem jól megvilágítják a lépés jelentését és jelentőségét. Talán a legfontosabb referenciapont a lépés irányának megítélésében az, hogy mindössze két évvel ezelőtt a Vatikán még úgy nyilatkozott, hogy a papi áldásoknak „meg kell felelniük a szentségek természetének”, és hogy annak, amit megáldanak, „objektíve és pozitív értelemben rendezettnek kell lennie a kegyelem befogadására és kifejezésére, Isten teremtésbeli terveinek megfelelően”.
(Róm 1:25) Isten igazságát hamissággal cserélték fel, s inkább a teremtmény előtt hódoltak, mint a Teremtő előtt, aki mindörökké áldott. Amen.
(Róm 1:26) Ezért szolgáltatta ki őket Isten a saját gyalázatos szenvedélyeiknek. Asszonyaik a természetes szokást természetellenessel váltották fel.
(Róm 1:27) A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival űzött ocsmányságot. De meg is kapták tévelygésük megszolgált bérét.
(Róm 1:28) Nem méltatták az Istent arra, hogy megismerjék, az Isten is romlott eszükre hagyta hát őket, hogy alávaló tetteket vigyenek végbe.
Katolikus (SztI)
Leonardo De Chirico olasz evangéliumi teológus régóta közelről követi és kommentálja a katolikus egyházban zajló változásokat. Vitathatatlanul a katolicizmus egyik legfelkészültebb mai protestáns szakértője, a Reformanda Initiative és a Rome Scholars Network vezetője, maga is Rómában lelkész. A II. Vatikáni zsinat témájában doktorált. Vatican Files című blogján természetesen maga is értelmezi a Ferenc pápa által aláírt Fiducia supplicans jelentését és jelentőségét. Nem hagy kétséget afelől, hogy a nyilatkozat átlépi a Rubicont. A kocka el van vetve…
https://vaticanfiles.org/en/2023/12/vf223/
Kezdenek érkezni a katolikus egyházon belüli reakciók: elég csak a Catholic News Agency hírei között körbenézni.
Az afrikai reakciók itt is hasonlóan egységesek, mind az anglilánknál:
https://twitter.com/dianemontagna/status/1737883334103933430?s=20
https://www.catholicnewsagency.com/news/256327/bishops-in-malawi-declare-blessings-for-same-sex-unions-of-any-kind-are-not-permitted
De Európából is, ld. https://newdailycompass.com/en/mueller-blessings-for-gay-couples-are-blasphemous vagy https://twitter.com/holysmoke/status/1737685006712025197?s=20
Gerhard Müller bíboros ezúttal sem fogja vissza magát, de kristálytisztán érvel:
https://newdailycompass.com/en/mueller-blessings-for-gay-couples-are-blasphemous
„Valójában az ilyen típusú áldások kritériuma szerint akár egy abortuszklinikát vagy egy maffiacsoportot is meg lehet áldani.”
‘veszélyes olyan új kifejezéseket találni, amelyek szembemennek a hagyományos nyelvhasználattal. Az ilyen eljárás önkényes hatalomgyakorláshoz vezethet. A jelen esetben az a tény, hogy az áldásnak megvan a maga objektív valósága, és így nem lehet tetszőlegesen újradefiniálni, hogy megfeleljen az áldás természetével ellentétes szubjektív szándéknak.”
Egy részlet Vigánó érsek nyilatkozatából:
„Tegyük fel magunknak a kérdést: mit akar Bergoglio elérni?
Semmi jót, semmi igazat, semmit ami szentségi.
Nem akarja, hogy a lelkek üdvözüljenek; nem hirdeti az evangéliumot alkalmas módon, nem Krisztushoz hívja a lelkeket; nem mutatja meg nekik a megkorbácsolt és vérrel megvert Megváltót, hogy életük megváltoztatására sarkallja őket. Nem. Bergoglio ugyanis az embereknek az elkárhozásukat akarja, mint pokoli adót a Sátánnak, és egy pimasz kihívást Istennek.
De van egy közvetlenebb és egyszerűbb cél is, amit el kell érni: provokálni a katolikusokat, hogy forduljanak el egyházától, és hagyják szabadon, hogy azt az Új Világrend ágyasává változtassa.
Papi szeretők, melegáldások, szexuális és pénzügyi botrányok, bevándorlási biznisz, kényszeroltási kampányok, genderideológia, neo-malthusi környezetvédelem, a hatalom zsarnoki irányítása azok az eszközök, amelyekkel megbotránkoztatják a híveket, hogy elundorítsák az embereket az igazi Egyháztól. Ez a célja Bergogliónak. Bármi is történik, Bergoglio már elérte célját, amely az eretnekek és paráznák megáldásának előfeltétele, akik elismerik őt pápának, kizárva minden kritikus hangot.”
https://exsurgedomine.it/231220-fiducia-supplicans-eng/
Kedves Ádám! Nem tudom, hogy mennyire van képben a honi reformátusokat illetően, hogy említést sem tesz arról, hogy milyen harcokat kellett Szabó püspöknek megvívni a homoszexualitás témájában az akkori politikai berendezkedés miatt. 2004-ben aztán megszületett egy nyilatkozat a ref egyházban, mely teljesen biblikusan határozza meg a házasság kérdését és a viszonyt a melegekhez. Ezt azóta is tartják. Soli Deo Gloria!
Itt a link is: https://www.reformatus.hu/documents/340/2004.05.06_H%C3%A1zass%C3%A1g_csal%C3%A1d_szexualit%C3%A1s.pdf
Kedves Anna!
Mivel az általad linkelt nyilatkozat 2004-ben lett megfogalmazva, aktualizálásra szorul – új kifogásokra és jelenségekre is választ kell adni.
Molnár Ambrus, református lelkipásztor elkészítette egy aktualizált verzióját (illetve más teológusok is apróbb módosításokat és kiegészítéseket eszközöltek rajta, úgymint Czentnár Simon stb.), amelyet épp a szexualitás kapcsán rendezett zsinati vitanapra készülve ki is küldtek az adott egyházkerületbe (Dunamellék) tartozó lelkészeknek.
Link: https://www.evangelikalcsoport.hu/2022/01/01/nyilatkozat-a-nemiseg-szexualitas-hazassag-es-csalad-temakoreben-2022/
Sajnos az említett zsinati vitanapot nem igen követte érdemi fejlemény, de legalább maga a téma felvetődött és a nyilatkozat továbbra is „érvényben” van.
Kedves Tamás! A nyilatkozat érvényben van. Ez itt a lényeg. Lehet aktualizálni, de jó segítség. Nem kell a kákán is csomót keresni.
Elmélkedtem ezen a meleg párok megáldása témán, mert
a papi titulus katolikus értelmezése nem egyezik az Ige által elhívott szolgálati ajándékkal vagy egyházi /közösségi vezetői poszt feltételeivel, tehát nem hordozza SzentLélek erejét, kenetét.
Ebből kifolyólag, ha megáld egy meleg párt az eleve nem bír azzal az erővel, mit ahogy az Ószövetségben pl Izsák megáldotta Jákobot, vagy ahogy Elizeus megátkozta Gehazit. vagy ahogy az Újszövetségen az apotolok megáldottak valakit, ill. Pál megátkozta Barjézust.
Ennek az enciklikának inkább politikai jelentősége van, meg talán annyi, hogy egy újabb botránkoztatás és megtévesztés, hamis illúziók keltése arról milyen Krisztus és az Egyház.
Magyarországi helyzet:
.
https://katolikus.hu/cikk/kozlemeny-52286114
Továbbá, a Magyar Püspöki Kar és különösen Székely János szombathelyi megyéspüspök, a trónbitorló Bergogliotól és sz-kőműves csapatától elhatárolódott. Idézet:
„Ezért – a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntésének megfelelően – felszólítom a lelkipásztorokat, hogy a Szombathelyi Egyházmegyében ne végezzék az azonos nemű párok megáldását. ”
https://szekelyjanos.hu/level/