Tizenöt évvel ezelőtt a brit szigeteken még nagy csinnadrattával zajlott Richard Dawkins ateista buszos kampánya, melynek fő szlogenje valahogy így szólt: „Valószínűleg nincs isten, úgyhogy ne aggódj, élvezd az életet!” Két évvel előtte jelent meg az ateista etológus The God Delusion című könyve, mely magyarul az Isteni téveszme címet kapta. A könyv a vallás és a keresztény hit megsemmisítő kritikája akart lenni, és sokakra kétségkívül így is hatott. Akkoriban kifejezetten trendi volt ateistának lenni, és leginkább Dawkins vitte a lángot és verte a tam-tam dobot. Az internet összes bugyrában megjelentek a Repülő Spagettiszörnyről szóló analógiák és az a metafizikai kérdés, hogy vajon ki teremtette Istent. Sokunknak ezek a hasonlatok és érvek őszintén szólva már akkor is rendkívül szerencsétleneknek tűntek, de a mozgalomnak tagadhatatlanul volt belső ereje, lendülete és sodrása.
Ez ma már a múlté. Justin Brierley nemrég megjelent könyvének címe összefoglalja, ami az intellektuális szférában zajlik: The Surprising Rebirth of Belief in God: Why New Atheism Grew Old and Secular Thinkers Are Considering Christianity Again (Az Istenben való hit meglepő újjáéledése: avagy miért öregedett meg az Új Ateizmus és miért kacérkodnak szekuláris gondolkodók megint a kereszténységgel). Brierley híres podcastjében (Unbelievable) tíz éven át rendszeresen beszélgetett az új ateista mozgalom vezető gondolkodóival, számos vitát is moderált, kívülről-belülről megismerte az érvrendszerüket. Azonban ahogy távolodott a buszos kampány emléke, egyre többször tapasztalta, hogy ateista beszélgetőtársai azzal kezdték a mondandójukat: „Ateista vagyok, de nem a Richard Dawkins-féle.” Valami megzápult a mozgalomban, és ez messziről is érezhető. Az Új Ateizmus kellemetlenné, kínossá vált, az értelmesebbek csendben elléptek mellőle. Az én tapasztalatom is hasonló ahhoz, amiről Brierley beszél. Dawkins (de akár Christopher Hitchens, Sam Harris vagy Daniel Dennett) filozofálgatása kapcsán rendre zavart hallgatás következik, aztán óvatos elhatárolódás, végül feszengés a képernyőre száradt, másodlagos frissességű érvek és szárnyas spagettiszörnyek miatt. És valóban, olyanok pillantgatnak feltűnő gyakorisággal a kereszténység irányába, akikről ezt soha nem tudtam volna elképzelni. Valami határozottan megváltozott.
Ráadásul az Új Ateista mozgalom belülről is ugyanazokon a folyamatokon megy át, ami forradalmi mozgalmakkal szokott történni: önmagát szalámizza fel. Idővel létrejöttek moderáltabb és szélsőségesebb irányzatai, lettek girondisták, jakobinusok és veszettek, ezek egymás gyapálásába fogtak, majd megérkezett a woke gyorsvonat is, és maga Dawkins lett a mozgalom balszárnya számára persona non grata. Az etológus elkötelezett hívei szétszóródtak, magukra maradtak, és elveszítették korábbi jelentőségüket. Nem tűntek el teljesen, inkább elfeledett partizánokként vonulnak egyik internetes sarokból a másikba, hogy a régi küldetéstudattal lövöldözzenek mindenre, ami az anyagi világon kívül él és mozog. Időnként meglepnek egy-egy hitről, vallásról szóló internetes felületet, szélesen gesztikulálva hahotáznak a vallásos idiótákon, majd kicsapják az asztalra a teremtett istenről szóló ütőkártyát és régi mumusként mellé ültetik a kopott, szőrehullató Spagettiszörnyet. A többiek konstatálják, hogy ja, megint itt van Dawkins népe, ásítanak egyet és megpróbálják a kínos jelenetet ignorálni. Az évek előrehaladtával csak annyi változik, hogy a Spagettiszörny említésének gyakorisága egyenes arányban nő a helyesírási hibákkal, az elbizakodottság mértéke pedig a látható műveletlenséggel.
Az az igazság, hogy Dawkins népe nincs jó állapotban. Lehet, hogy ideje mégis egy kicsit aggódni?
Szokás szerint csak el kellene hinni adatok nélkül, mi?
A valóság ezzel szemben az, hogy ha régiósan nézzük, a szekuláris ateista társaság Angliában rendkívül aktív, most nyújtottak be javaslatot az államvallás eltörlésére például. Skóciában több házasságot cerebrálnak a humanisták, mint az összes egyház együttvéve. Teljesen alaptalan azt állítani, hogy akár számszerűen, akár csoportosan eltűntek volna az ateisták. Az pedig, hogy vannak belső konfliktusok, ágazatok, nem meglepő. Nem gondoljuk, hogy a keresztényeknek bármilyen joguk lenne kritizálni ebben az ateistákat, amikor két évezreden keresztül irtották egymást különböző nézetek miatt…
De új évkor kell nektek az önigazolás, gyorsan írni kellett valami fantáziálgatást…
Van egy ilyen mondat a Bibliában, közmondásként is tanulságos lehet: „Aki arra felel, amit meg sem hallgatott, azt bolondnak tartják, és megpirongatják.” Érdemes figyelmesebben olvasni, akkor a válasz is kevésbé megy félre.😉
„Teljesen alaptalan azt állítani, hogy akár számszerűen, akár csoportosan eltűntek volna az ateisták”
Ezt senki nem állította. És ez talán épp demonstrálja is a cikk mondandóját.
„Nem gondoljuk, hogy a keresztényeknek bármilyen joguk lenne kritizálni ebben az ateistákat, amikor két évezreden keresztül irtották egymást különböző nézetek miatt…”
Nem gondoljuk, hogyha ilyen követelmények vannak a keresztényekkel szemben, akkor az ateisták szabadulhatnának olyan neves ateista személyiségek teljesítményétől, mint Hitler vagy Sztálin, akik néhány év alatt hozták a keresztény népirtások évezredes számait.
Nem gondoljuk azt sem, hogy ha az Eltartott Kisujj Társaság az ateistákat humanistáknak nevezi, akkor ez a „face lifting” megszabadítaná őket a neves ateista személyiségek terhes múltjától, ha viszont, sőt ellenben megszabadítja, akkor ez a distinkció a keresztényeknek is kijár, és lássuk be, még évszázadok távlatából is jelentős különbségek fedezhetőek fel Loyolai Szent Ignác és a neves teológus blogger között, és itt nem a külsőségekre gondoltunk.
Nem gondoljuk azt sem, hogy a skót humanista esküvőszervezők szellemi teljesítménye felérne Dawkins mester másodállású hobbifilozófiájához, amin az sem segít, hogy számszerűen valóban többen vannak, viszont jószándékkal jelezzük, hogy rájuk is ugyanúgy lecsaphat a iszlamofóbia és/vagy a transzfóbia vádja, pontosabban ítélete, mint a lejárt szavatosságú tanítómesterre.
Testvéreim, mi az elmúlt három másodpercben szüntelenül imádkoztunk a Spagettiszörnyhöz, hogy adja meg nektek a magasszintű érvelés kegyelmi ajándékát, de az nem jön, az nem jön, és nem gondoljuk, hogy ez az ismétlés elírás lenne, mert az a fokozás retorikai alakzatának szántuk.
Üdv
Mi, B.
A fenti hozzászólók között valaki az ateisták gaztettei kapcsán emlegette Hitlert. Hitler NEM volt ateista. A Mein Kampfban benne van, hogy a Teremtő akaratát szolgálja azzal, hogy a zsidóság ellen harcol. És a jobb állásban lévő párttagok, és SS-tagok számára a náci Németországban létezett egy külön kategória, a történeti egyházak hívei és az ateisták mellett, a „gottglaubiger”, „istenhívő”. Meggyőződéses nácik általában ennek vallották magukat a népszámlálásokon.
Egyébként – függetlenül attól, hogy hányan vannak – én ateistaként mindig felületesnek és rossznak tartottam Dawkins érvelését. Az Isteni téveszméről megjelent kritikámat a tanszékvezetőm úgy foglalta össze: „Varga maradj a kaptafánál!” Ez azt jelenti, hogy jobb lett volna, ha Dawkins megmarad annak, ami: kiváló etológusnak, genetikusnak, és nem ártja bele magát – tudatlanul és agresszív módon – filozófiai kérdésekbe. A kritika csak azért nem lett még élesebb, mert az akkori munkahelyi főnököm, aki egyszersmind a szakfolyóirat egyik szerkesztője volt, leállított, letolt, és nem mertem vele vitába szállni.
A „repülő Spagettiszörnyről” meg azt gondolom, hogy egy primitív és hibás analógia. Ugyanis hogyha lenne „repülő Spagettiszörny”, az a fizikai valóság része volna, empirikusan tapasztalható lenne, illetve el lenne helyezhető a „normál” általunk ismert fizikai-kémiai-biológiai összefüggések „hálójában”. Mivel pedig nem találjuk őt és nem tudjuk elhelyezni ebben a kauzális hálóban, ezért indokoltan gondoljuk azt, hogy a spagettiszörny nem létezik. Viszont, hogyha Isten létezne, akkor ő nem a fizikai valóság része lenne, hanem az egész fizikai valóságnak, a maga összes törvényeivel együtt, a Teremtője.
Azonfelül egyszerűen csak „élvezni az életet” akkor is ostoba és emberhez méltatlan dolog, hogyha nincs Isten – és a csinos, mosolygós kislány keblére tett felirattal propagálni ezt vulgáris ostobaság.
„Hitler NEM volt ateista.”
Miklós, az úgy nem jó, ha az ateizmus fogalmát a hívőség fogalmának bővítésével szűkíted, az egyikbe magas a belépési korlát (ateizmus), a másikba alacsony (hívő). Ilyen alapon te sem vagy ateista, hiszen neked is vannak hiedelmeid és rítusaid, mert akkor én meg így szűkítem tovább az ateizmus fogalmát.
Önmagában egyébként nincs értéktartalma annak, ha valaki ateista, vagy ha hívő. Mindössze arról van szó, de ebben mi egyetértünk szerintem, hogy a kétségtelenül hosszabb történelmi múltra és így hibákra, bűnökre is visszatekintő kereszténységtől nem vehető el az érvelés és a kritika joga csak azért, mert valaki királyi többesben így vélekedik rólunk.