Régen erősnek éreztem a gyűlölet szót Istennel összefüggésben, akkor is, ha a Biblia használja. Azt gondoltam, az emberek nem gyűlölik Istent, legfeljebb nem hisznek benne. Közömbösek vagy kételkedők, de nem utálják Istent, inkább csak nem érdekli őket az Isten-kérdés, vagy egyszerűen nincsenek meggyőződve Isten igazságáról. Ma már máshogy látom. Minél alaposabban figyeltem az embereket és a köztük lévő kapcsolatokat, annál egyértelműbb lett számomra, hogy az Isten-kérdés a legmélyebb motivációs bázisa a viselkedésnek. Akkor is, ha ennek nem vagyunk tudatában. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy a gyűlölet pontos és helyénvaló kifejezés az emberek Istenhez való viszonyulásának leírására. Emberek tényleg gyűlölik Istent, és ez mélyen meghatározza a gondolkodásukat és a cselekedeteiket. De vajon mi okuk lehet erre?
Amikor hajlandók erről őszintén beszélni, sokan a szenvedéseikért vagy a hallgatásáért vádolják Istent. Úgy gondolják, hogy sorsuk rossz alakulásáért, betegségeikért, kapcsolati nehézségeikért vagy mások szenvedéseiért Istent terheli a felelősség. Azért vádolják Istent, mert néma maradt, amikor válaszolnia kellett volna imádságokra, vagy nem tett semmit, amikor pedig hatalma lett volna segítséget nyújtani. Istent távolinak vagy közönyösnek érzik, és nem értik, miért van ez, ha létezik. Ezek a vádak azonban inkább a haragot magyarázzák, nem a gyűlöletet. Istent szerető emberek is tudnak haragudni Istenre (gondoljunk csak Jóbra vagy Jeremiásra), a harag gyakran éppen a szeretet másik oldala. A szent és jó Istenre haragudni ostoba dolog, de ez önmagában nem gyűlölet.
Az Isten iránti gyűlölet legalapvetőbb motivációja más. Nem a vád és a neheztelés, hanem az ítéletétől való félelem. Emberek nem azért gyűlölik Istent, mert hallgat, hanem azért, mert nem akarják, hogy beszéljen. Ők maguk kerülik Isten tekintetét. „A pokol a másik ember” – mondta J-P. Sartre, de Zárt tárgyalás (Huis clos) c. drámájában, ahol ez a mondat elhangzik, valójában Istenre gondolt. Sartre egyértelművé tette, hogy számára Isten tekintete a pokol, mert elviselhetetlen mértékben sérti az emberi önrendelkezést és autonómiát. Ha az ember szabad, Isten, aki ítél felette, nem létezhet. Az emberek azért gyűlölik Istent, mert nem tudnak elszámolni az életükkel, a kegyelmet pedig vagy nem ismerik, vagy elutasítják. Inkább a tükröt törik szét, inkább a kinyújtott kart lökik el, semhogy megtisztuljanak. Jézus szerint az emberek egyszerűen azért nem akarnak a világosságra jönni, mert a cselekedeteik gonoszak és jobban szeretik a sötétséget a világosságnál. „Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei.” (Jn 3,10)
Régen megtévesztett engem a gyűlölet szó erőssége. Amikor ezt a szót hallottam, gyilkos dühöt, szitkozódó szavakat, fortyogó indulatot, vádló haragot képzeltem mögé. Nem ismertem a gyűlölet valódi természetét, noha bennem is ott volt. A gyűlölet alapvetően és lényegét tekintve nem a vádláshoz, hanem a vádtól való félelemhez kapcsolódik. Az Isten világosság, amelytől az ember elhúzódik, mint a tetten ért betörő, amikor a tulajdonos váratlanul betoppan. Mivel a rossz lelkiismeret találékonysága szinte határtalan, az Isten iránti gyűlöletnek is megszámlálhatatlan – látható vagy rejtett – arca létezik. Ezeknek az arcoknak azonban van egy közös vonásuk: a távolságtartás. A Vádló (vagy a képzelt Vádló) távol tartása. Istentől távolságot tartani lehet közönnyel, bujkálással, gyilkos szándékkal, kifogásokkal, rágalmazással, projektálással, hamis istenek legyártásával vagy tagadással is. A tudatos vagy tudattalan cél ugyanaz: elkerülni a tekintetét.
„………………………………………………………………………………………… Mivel a rossz
lelkiismeret találékonysága szinte határtalan, az Isten iránti gyűlöletnek is
megszámlálhatatlan – látható vagy rejtett – arca létezik. Ezeknek az arcoknak
azonban van egy közös vonásuk: a távolságtartás. …………………………………..”
A poszt olvasása ismét szembesít megtérésem előtti valómmal. Írtam már
a blogon, miként viseltettem Istenhez és népéhez. Az Isten iránti gyűlölet
nálam mélyről jövő „zsigeri” viszolygásban nyilvánult meg. Viszolyogtam,
ha Isten neve említésre került, menekültem a hívők társaságától.
Megdöbbentő volt átélni, miként vált ez az érzés semmivé, amikor Isten
szerelme betöltötte szívem: „A reménység nem szégyenít meg; mert az
Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Szellem által, aki
adatott nekünk.” (Róm.5:5)
Azóta pedig a szívemben időnként felvillanó negatív gondolat Isten iránt,
rövid idő alatt felolvad, megsemmisül az ott kitöltött isteni szerelemben.
Úgy látom előző kommentem meglehetősen fura for –
mában jelent meg. Ismerkedem ezzel az új felülettel.
„……………………………………………………………………………………
Azóta pedig a szívemben időnként felvillanó negatív gondolat
Isten iránt,rövid idő alatt felolvad, megsemmisül az ott kitöl –
tött isteni szerelemben.”
Már a komment írásakor hezitáltam, megfelelő e a „felolvad, megsemmisül” ige. Időközben találtam kifejezőbbet, ezért
javítom idézett mondatom:
„……………………………………………………………………………………….
Azóta pedig a szívemben időnként felvillanó negatív gondolat
Isten iránt rövid idő alatt kialszik, az ott kitöltött isteni szere – lemben.”
Szemantika tudomány szerint a szerző elfelejtette megemlíteni és behatárolni, hogy melyik Istenről is ír az emberiség által eddig ismert és ‘teremtett’ több ezerből, a hindu vallás Isteneivel több millióból. Így csak tippelni sejteni lehet, hogy itt a judeokeresztény Jahve Istenről lehet szó. Nos az mivel totálisan kitalált karakter, lehet „gyűlölni” akárcsak Hókuszpókot a Hupikék törpikékben, vagy Darth Vadert a Csillagok háborújában. – Csak felesleges. Hiszen azért lett úgy kitalálva.
Kedves IGe!
A szerző teljesen jól behatárolta, hogy melyik istenről ír, amikor Istent nagybetűvel írta. A Biblia Istenét nagybetűvel írjuk, kisbetűvel írt isten meg úgy általánosságban valamilyen nem specifikált istenséget jelent. Kérem olvassa el a „A magyar helyesírás szabályai” című könyvet, ha kételkedik az általam leírtakban.
…és hogy mennyire így van, azt Jézussal kapcsolatban látjuk az Evangélium lapjain: mit vált ki az emberekből. A kereszt erről beszél: így lehet gyűlölni Istent, a tükröt, a kinyújtott kart, az ítéletet – és elutasítani a kegyelmet.
Egy nagyon fontos motívum kimaradt, hogy miért is gyűlölhetik az emberek Istent (és ez szerintem még alapvetőbb indok): azért mert a bűneiket jobban szeretik és tudják, hogy ez Istennél tilos, így inkább lázadnak ellene.
Ez így van, de vajon gyűlölnék őt, ha a lázadásukban nem félnének tőle és az ítéletétől? Nem szükséges gyűlölnöm egy hegyet azért, mert eltávolodtam tőle. De ha a Hegy személyes, nekem rossz a lelkiismeretem, és félek a Hegy haragjától, hajlamos leszek gyűlölni őt.
Az első fázis azonban ez: az emberek inkább szerették a sötétséget (a bűnt), mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának. Jn 3,19. De mivel a bűnt Isten nem szenvedheti, nem egyezik ki vele, míg az emberek kedvelik a vétkeiket, így gyűlölik az Istent és inkább megtagadják még a létezését is.
Az már egy másik fázis, hogy az ember belefárad a bűneibe, szeretne tőle megszabadulni, de mivel nem ismeri Isten könyörülő szeretetét, azt hiszi, hogy Isten gyűlöli a bűnei miatt és csak az ítéletes voltát látja. Erről beszélsz te, hogy ebből fakad a gyűlölete. De a dominánsabb, a gyakrabban előforduló szerintem az az előző.
Az már egy másik fázis, hogy az ember belefárad a bűneibe, szeretne tőle megszabadulni, de mivel nem ismeri Isten könyörülő szeretetét, azt hiszi, hogy Isten gyűlöli a bűnei miatt és csak az ítéletes voltát látja. Erről beszélsz te, hogy ebből fakad a gyűlölete.
Nem, én sem erről beszélek. Nem írtam, hogy belefáradt a bűneibe, sem hogy szabadulni szeretne tőle. Ugyanarról a fázisról beszélünk, csak más aspektusairól. Te arról, hogy az ember szereti a sötétséget. Én pedig arról, hogy gyűlöli a világosságot, mert a sötétséget szereti és fél a világosságtól.
És szerinted miért szereti a sötétséget?
Hát ez az észszerűtlen irányultság a bűn lényege, nem?
„És ……………….. miért szereti a sötétséget?”
Úgy gondolom elsősorban azért szeretjük mi
emberek a sötétséget , mert beleszületünk:
„Mert íme, sötétség borítja a földet, és éjszaka
a népeket, ……………………………” (Ézsaiás 62/a)
Javítás:
(Ézsaiás 60:2/a)
Ez valóban ésszerűtlen ez az orientáció. De ha Jézus új irányt ad a vágyainknak az újjászületés során, akkor már nem gyűlöljük Őt, hogy nem mehetünk a bűnt követve, mert nem is akarjuk.
Isten nem létezik csak vallások léteznek, amik az emberi gyengeséget zsákmányolják ki.
A föld összes vallását bekellene tiltani, hogy béke legyen a földön. A vallás és isten nevében követik el a legtöbb bűnt és gyilkosságot ezen a földön. Tehát, nem a nem létező istent gyűlölik az emberek, hanem a vallást, aki elhitette velük, hogy isten létezik. Ha isten mégis létezne, akkor sokkal durvább büntetést érdemelne mint Jézus, ugyanis, akkor ő egy szadista, aki megnyomorít millió embert ezen a földön. De nem létezik!
Gergő,
ez nem volt barátságos belépő, de itt nem ellenségek közé jöttél. Hanem olyanok közé, akiket néhány évtizede egy ateista rendszer próbált fizikailag is megsemmisíteni, mégis arra törekedtek, hogy szeressék ellenségeiket. A 20. században ateista ideológia mentén öltek meg több mint százmillió embert. Ennyi ugyanis a kommunizmus történészek által becsült áldozata. Nem háborúké, hanem konszolidált rendszereké. A vallások nevében is követtek el szörnyűségeket emberek, mert az ember sokszor ilyen. De a mögöttünk álló évszázad a tanúja annak, hogy a vallások meghaladása nem teszi jobbá a világot, vagy az embert.
Melyik kategóriában van a helye annak, akinek gyenge a lelkiismerete, és küszködik a gyötrő gondolattal, hogy vajon Isten még mindig elérhető-e számára a sok bukás, nem teljesen nyugodt lelkiismerettel tett dolog utám? Aki kétkedik, hogy vajon ellenszegült-e Istennek úgy, hogy már menthetetlen? De aki mégis, halvány reménnyel megszólítja Őt, kérve, hogy ha még lehetséges, könyörüljön rajta? Ézsaunak miért nem sikerült megtalálni az utat holott könnyek közt kereste?
Melyik kategóriában van a helye annak, akinek gyenge a lelkiismerete, és küszködik a gyötrő gondolattal, hogy vajon Isten még mindig elérhető-e számára a sok bukás, nem teljesen nyugodt lelkiismerettel tett dolog utám? Aki kétkedik, hogy vajon ellenszegült-e Istennek úgy, hogy már menthetetlen? Aki fél, hogy nem teljesen tudatosan, de megtagadta Őt, vagy könnyelműen bánt a Szent dolgokkal? De aki mégis, halvány reménnyel megszólítja Őt, kérve, hogy ha még lehetséges, könyörüljön rajta? Ézsaunak miért nem sikerült megtalálni az utat holott könnyek közt kereste? Meddig van remény? Mi a jele annak, hogy valaki még menthető..?
(Elnézést, kétszer küldtem el kis változtatással. Húsz éve kezdtem el nagyon szeretni Őt és ez idő alatt már sokat szorongtam ilyesmik miatt. Sokszor félek, hogy jól teszek-e valamit, vagy végzetesen elhibáztam-e valamit. Igyekszem tanulni és jobban ismerni a kegyelmet. Elfogadtam az Áldozatot, sokszor segítségül hívtam Őt és felajánlottam Neki az életem, hogy tegyen velem, ahogy csak szeretne. Vágyom Utána, de nagyon gyarló vagyok. Az a reményem hogy valahogy Ő mégis megtart a hűsége miatt… csak néha már definiálni sem tudom, ki vagyok.)
@Nehezetkérdező
Aki azon gyötrődik, hogy mehet-e még Istenhez, az semmiképpen sem gyűlöli Őt. Az ördög egyik legnagyobb hazugsága, amikor elhiteti velünk, olyan rosszak vagyunk, hogy így nem kereshetjük Istent. A valóság ugyanis az, hogy soha nem tudunk elég jók lenni ahhoz, hogy Isten elé járulhassunk. Ezért van szükségünk közbenjáróra, az emberré lett Fiú Istenre, aki életét adta váltságul az ő elveszett választottaiért, és így minden bűnükért tökéletesen eleget tett. Mindegyikért, függetlenül attól, mennyire nagyok, és milyen lelkiismerettel követték el azokat.
Ézsau nem a bűnét bánta, hanem az elveszett áldás miatt kesergett. Amíg van bűnbánat, remény is van.
Kedves Nehezetkérdező.
Ilyen gondolatokkal majd mindannyian küzdünk, ki időnként, ki gyakrabban.
Mivel ez tényleg nehéz ügy tud lenni, hadd javasoljam a személyes, szemtől szembe beszélgetés „kategóriáját”, testvérekkel a gyülekezetedből ahova tartozol, esetleg személyes lelkigondozói beszélgetést.
Ha elfogadsz tőlem javaslatot olvasnivalóra, akkor hadd ajánljam elsősorban János első levelét többszöri átolvasásra, emellett Roy Hession Jézus erőterében c. könyvét.
Kedves Ádám, és többiek!
Azon gondolkodom, hogy vajon lehetséges-e, hogy valaki megtért keresztyén, és mégis van benne még gyűlölet Isten felé? Lehet, hogy akkor nem volt valódi megtérése?
Mit gondoltok?
Biztos, hogy a gyűlölet szót akarod használni és nem a neheztelést? A gyűlölet a gyűlölt személy elpusztítására törekszik, bármi áron. A megtért ember pedig megbékélt a békesség Istenével. Ezért én azt gondolom, hogy nem lehetséges.
A bejegyzés címe miatt használtam én is a gyűlölet szót. Lehet, ha gyűlölet van egy megtért emberben, akkor nem békélt meg Istennel, vagyis mégsem megtért ember. Köszi! 🙂
Kedves Dzsaszper és Joppagyp!
Nagyon köszönöm a válaszaitokat!
1 János és a könyv bakancslistára véve.
A bátorító javaslatot is köszönöm! Sokáig kerestem (kerestük) a helyünket, egy éve találtunk egy józan evangéliumi gyülekezetet, van reményem mély beszélgetésre!
Van néhány igevers, amire sojat gondolok, ilyen a a János 10:28, és ami arról szól, hogy aki Hozzá megy, azt Ő nem küldi el – semmiképpen ki nem veti.