Milyen a rossz istenkép?

2019 jún. 12. | Divinity, Egyén, Elmélkedések, Spiritualitás | 15 hozzászólás

A rossz istenkép nem az, amelyik kényelmetlen, felkavar és nyugtalanná tesz. A rossz istenkép az, amelyik mást mutat, mint amilyen a valódi Isten. Isten nem függ az istenképünktől, de az istenismeretünket meghatározza, hogy mit gondolunk róla. Honnan tudhatjuk, milyen a valódi Isten? Megpróbálhatjuk a logika útján rekonstruálni, ahogy Plátón vagy Arisztotelész tették, és akkor eljutunk a Legfőbb Jó ideájához, a Mozdulatlan Mozgatóhoz, vagy valami ehhez hasonló emberi konklúzióhoz. Következtethetünk rá a természetből, és akkor az istenképünket a tapasztalataink fogják rugalmasan alakítani szinte bármivé. Megalkothatunk olyan istenképet, amelyikkel barátságos viszonyt ápolhatunk, és akkor Isten pont olyan lesz, mint a vágyaink, igazolva Feuerbach véleményét, hogy az Istenség igazából csak a vágyaink kivetítése a mennybe. De támaszkodhatunk arra is, amit Isten mond magáról, és akkor eljutunk Jézus Krisztushoz és a Biblia Istenéhez. Ezek nagyon más utak, nagyon más végeredménnyel.

A Bibliában az egyik leggyakrabban kifogásolt emberi viselkedés a bálványimádás. A bálványimádás lényege az, hogy Istent a saját elképzeléseink alapján faragjuk ki magunknak. A második parancsolat így szólt: „Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok!” (2Móz 20,4-5) A hamis istenképek sokfélék lehetnek, de a közös jellemzőjük, hogy a mi elképzeléseinknek felelnek meg, nem Isten önmagáról adott kinyilatkoztatásának. Isten féltékeny a saját képére (ő maga mondja ezt is!), ezért mindenekelőtt arra szólít fel bennünket újra és újra, hogy ne legyünk bálványimádók. Bálványimádó mindenki, aki az istenképét nem Isten kinyilatkoztatása, hanem a maga elképzelései alapján alkotja meg.

Poitiers-i Hilarius találóan fogalmazott a Kr. u. 4. században: „Isten legjobb tanúja maga Isten”. Ha igazán akarjuk Istent ismerni, arra kell figyelnünk, ahogyan önmagáról tanúskodott. Mindenre, amit magáról elmondott. A rossz istenkép nem csak arról ismerszik meg, hogy lényegileg eltér Isten önmagáról tett tanúságtételétől, hanem arról is, hogy nem a teljes kinyilatkoztatáshoz igazodik. Rossz istenkép a csonkolt istenkép is. Minden istenkép rossz, amelyik figyelmen kívül hagyja azt, ahogy Isten a történelemben és a próféták által bemutatkozott. A rossz istenkép nem attól rossz, hogy kényelmetlen vagy nyugtalanító, hanem attól, hogy kimarad belőle valami, ami Isten kinyilatkoztatásában benne van. Vagyis a rossz istenkép nem, vagy csak részben igazodik a kinyilatkoztatáshoz. A baj nem az, hogy éppen mi marad ki (mondjuk Isten szeretete vagy Isten haragja), hanem az, hogy valami fontos kimarad. Mert amint kihagyunk valamit, amit Isten fontosnak tartott önmagáról elmondani, bálvány született.

A jó istenkép ezzel szemben mindannak az összessége, amit Isten önmagáról az évezredek során elmondott. Mindaz, amit a próféták és az apostolok hirdettek, és mindaz, amit Jézus Krisztus mondott, tett és tenni fog. Az is, hogy meggyógyította a vérfolyásos asszonyt (Mt 9,20-22), és az is, hogy betegágyba veti Jezábelt (Jel 3,22). A jó istenkép a Szentírás istenképe. A jó istenképben benne van a kényelmetlen, a felkavaró és a nyugtalanná tevő is (mondjuk Isten igazsága vagy haragja), és benne van az evangélium is. A jó istenkép hasonlít a tékozló fiú atyjához, hasonlít az elveszett bárányt megkereső és vállára vevő pásztorhoz, és hasonlít az egyiptomiakat a Vörös-tengerbe veszejtő, és a saját népét is ítélet alá vonó Seregek Urához, aki nem hagyja a bűnt büntetés nélkül. A jó istenképben benne van a helyettes bűnhődés, a golgotai kereszt, ahol „szeretet és hűség találkoznak, igazság és béke csókolgatják egymást” (Zsolt 85,11). A jó istenkép mindaz, amit Isten önmagáról elmondott.

*

Azt mondják, a rossz istenkép megnyomorító. Ez minden bizonnyal így van, de nem azért, mert kényelmetlen és félelmet kelt. Vajon a Patmoszon imádkozó Jánost egy rossz istenkép nyomorította meg, amikor úgy esett Krisztus elé, mint egy halott? Vajon János nem tudta, hogy „az Isten szeretet”? Pétert vajon egy rossz istenkép nyomorította meg, amikor arra kérte Jézust, hogy távozzon tőle, annyira bűnösnek érezte magát a jelenlétében? Vajon nem tudta, hogy Jézus meg tudja tölteni halakkal a hálót és szeretetből kenyeret ad az éhezőknek? A tanítványok torz istenképpel rendelkeztek volna, amikor a vízen járó Jézusban az Urat ismerték fel és szabályosan megrettentek tőle? Vajon nem tudták, hogy Jézus le tudja csendesíteni a vihart? Ézsaiás megnyomorító istenkép miatt kiáltott volna fel, hogy jaj neki, mert a Seregek Urát látták a szemei? Izráelnek rossz volt vajon az istenképe, amikor nem mert a Hórebhez közeledni? Nem arról van inkább szó, hogy az élő Isten pontosan ilyen, ilyen félelmes is, és hogy a jó istenkép nem a vágyainkhoz igazodik, hanem Isten valóságához?

De fordítva is feltehetjük a kérdést. Ha az igaz Isten félelmes Isten, vajon a farizeusoknak igazuk volt, amikor Jézuson számon kérték, hogy a bűnösökkel barátkozik? Vajon igaza volt az idősebb fiúnak, hogy megbotránkozott az apján, amikor az tárt karokkal fogadta a mocskosan hazatérő kisebbik fiát? Vajon igaza volt Simonnak, amikor a Jézus lábát csókolgató asszony láttán megbotránkozott Jézus nagyvonalú viselkedésén? Nem inkább arról van szó ezekben az esetekben is, hogy a valódi Isten nyilatkoztatta ki magát szerető és kegyelmes Atyaként? Változtat bármit is Istenen az, ha mi időnként nem tudjuk ezeket a vonásokat összerakni egyetlen, koherens istenképpé? Vajon nem éppen arról van szó, hogy Isten mindig nagyobb a róla alkotott képünknél, de soha nem kevesebb annál, amit önmagáról az Írásokban kijelentett?

A rossz istenkép nem ment fel a felelősség alól, hiszen a felelősség alapja a teremtmény voltunk. Jézus egy példázatot is mondott erről. A példázat szerint egy messzire utazó úr tálentumokat ad a szolgáinak, hogy sáfárkodjanak azokkal. Az egyik szolga tíz tálentumot kap, a másik ötöt, a harmadik egyet. Az, aki csak egy tálentumot kap, elássa, hogy érintetlenül adhassa majd vissza neki. Amikor az úr visszatér, a szolga elmondja neki, hogy a többiekkel ellentétben ő nem fektette be a pénzt, mert tudta, hogy ura kérlelhetetlen ember, aki ott is arat, ahol nem vetett. „Félelmemben elmentem tehát, és elástam a tálentumodat a földbe: nézd, itt van, ami a tiéd.” Az ura nem dicséri meg ezért, hanem következetlennek tartja a szolga magatartását. Nem is menti fel arra hivatkozva, hogy szegénynek csak rossz mentális képe volt az uráról, azért nem volt jó sáfár. Nem, az úr számonkéri a szolgán, hogy ha tudta, hogy ő kérlelhetetlen és ott is arat, ahol nem vetett, miért nem vitte a pénzét a pénzváltókhoz, hogy kamatostul adhassa vissza? Miért nem cselekedett aszerint, amilyen tudása volt róla, az uráról (még ha helytelen is volt az a tudás)?

Isten természetesen nem kegyetlen, de Jézus szerint akkor is felelősek vagyunk az istenképünkből fakadó tetteinkért, ha az istenképünk torz vagy hiányos. Mivel azonban Isten beszélt önmagáról, és a beszédét a kezünkben tarthatjuk, kötelességünk, hogy jobban megismerjük őt. Hogy milyen az Isten, azt nem az dönti el, hogy milyennek szeretnénk őt hinni, hanem az, hogy milyen valójában. Félünk tőle, mert rossz tapasztalataink vannak a hatalomról? Félünk tőle, mert rossz tapasztalataink vannak a vallásról és a vallási vezetőkről? Félünk tőle, mert tisztátalan bűnösök vagyunk? Egyik sem változtat azon, hogy milyen az Isten. Hogy milyen ő valójában, arról Isten maga tanúskodik nekünk a Szentírásban. Az evangélium nem azért jó hír, mert az istenképünket most már egyetlen vonásra redukálhatjuk, a szeretetre. Az evangélium azért jó hír, mert Krisztus áldozata miatt közel mehetünk az egy igaz és élő Istenhez, és ő a bűneink ellenére szeretettel fogad bennünket. Az evangélium lehetővé teszi számunkra, hogy az igaz Istennel kapcsolatba kerülhessünk, és ő Atyánkká lehessen, mi pedig fiaivá lehessünk.

János apostol ezzel a mondattal fejezi be első levelét: „Gyermekeim, kerüljétek a bálványimádást!” (1Jn 5,21) Ez a figyelmeztetés a levél utolsó, hangsúlyos mondata. János, aki Isten szeretetéről ugyanolyan sokat írt, mint Isten igazságáról, határozottan óv a bálványimádástól. A rossz istenkép nem a félelmet ébresztő, nyugtalanító, zavarba ejtő istenkép, hanem az, amelyiket mi készítettük a saját megnyugtatásunkra. Isten válasza a rossz istenképre nem az, hogy megbánja korábbi tetteit – mondjuk amelyeket az Ószövetségben látunk – és megszelídül. Isten válasza a rossz istenképre az, hogy felhívja a figyelmünket a bibliai kinyilatkoztatásra. Istent az Igéje alapján ismerhetjük meg, a Lélek által. Jó istenképet a Bibliából nyerhetünk. Jó istenképet a Szentlélek alkot bennünk az alapján, amit Isten évezredeken keresztül a prófétái és apostolai által elmondott nekünk magáról.

Ha a bibliai istenkép megijeszt bennünket, akkor azon a jó úton járunk, amelyen Mózes, Ézsaiás, Dániel, Péter és János jártak. Ez az út vezet Krisztushoz, aki engesztelő áldozat lett a bűneinkért. Az Isten dicsősége előtt remegő és földig hajoló Mózest Isten keze takarta be a Hóreben, hogy ne haljon meg. A saját tisztátalanságától megijedt Ézsaiásnak Isten szeráfja érintette meg parázzsal az ajkát, hogy elvegye a bűnét. A népe vétkeiről roskadozva vallást tévő Dánielt Gábriel érintette meg, hogy újult erővel töltse meg. A bűnei tudatában keservesen zokogó Péter bűneit Jézus felvitte a keresztfára, hogy Péter is meggyógyulhasson és megtérhessen lelke Pásztorához és Gondviselőjéhez. A szinte halottként a földre eső Jánosra a feltámadt Krisztus rátette a kezét és azt mondta: „Ne félj!” Az apostolok szerint Isten szeretetét abból ismerjük meg, hogy ő engesztelő áldozatul adta a Fiát a bűneinkért. Ez félelmes igazság. Ez csodálatos igazság. Ez felszabadító igazság. Ez olyan igazság, amelyben benne van Isten egész tanácsvégzésének summája. Mert Ő az igaz Isten és az örök élet (1Jn 5,20). Minden más rossz istenkép, vagyis bálványimádás.

 

15 hozzászólás

  1. Rita

    Az igén kívül számos tapasztalatom kötődik ahhoz, hogy az elém tárt karokkal – vízen át – jövő Urat „kísértetnek hittem”, ami nem kis mértékben abból villantott fel valamit, ami bennem őróla él. Hálás vagyok érte, hogy Isten egészen hajmeresztő körülmények között is meg tudja mutatni a hatalmát, szeretetét, igazságát, irgalmát, a helyzet feletti uralmát és szentségét, egyben önmagából is emészthető falatonként adagolva valami megint újabbat. „Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust.” (Jn 17,3)

  2. Barbara

    Szia Ádám,
    Érteni vélem, hogy mi inspirálta ezt az írást, mégis, bennem most lelkigondozói oldalról közelítve mutatott meg valami nagyon fontosat.
    Azt mondják, a rossz apakép rossz istenképet okoz. Akinek gyermekkorában nem volt megfelelő, szeretetteljes kapcsolata az édesapjával, akár nélküle nőtt fel, annak nehéz a szerető, gondoskodó, hűséges Istent felfedezni az igében.
    Az ilyen esetben a válasz sokszor a megértés. Igen, tényleg érthető és indokolt a rossz istenkép, hiszen gyermekkorba visszanyúló oka van.
    De milyen fontos a példázat, amit Krisztus mondott, és az így kimondott felelősség kérdése! Mert-ahogy írod-akkor is a mi felelősségünk Isten jó megismerése, ha lenne okunk a múltunkkal magyarázni a tévedéseinket, a nem feltisztult istenképünket.
    Sokat segített nekem ez a gondolat továbblendülni lelkigondozói beszélgetésekben ezen a ponton.
    Köszönöm!

  3. Vértes László

    „hasonlít az egyiptomiakat a Vörös-tengerbe veszejtő, és a saját népét is ítélet alá vonó Seregek Urához, aki nem hagyja a bűnt büntetés nélkül”
    – Bocs, szerintem nem hasonlít, mai nézetben semmiképp. Ez egy archaikus helyzet archaikus-intuitív értelmezése, amit Kr.e. 400 körül kodifikáltak nemzetépítő célból. Az akkori vallási vezetők ezt látták identitásképzésre és pedagógiára alkalmasnak.

    Isten képe a sok-sok bibliai töredékből nagyjából összeáll, de nem teljesen, és nem ellentmondásmentesen – célszerű belátni a teljesség hiányát.

    Pl. egyetértesz a Mi atyánk szövegének a pápa által javasolt átírásával, miszerint „Ne engedd, hogy kísértésbe essünk” szemben a „Ne vígy minket kísértésbe” sorral? Ez két különböző Isten-kép, az egyre pontosodó intuíciónk eredménye lehet – és ezzel a problémakör még nincs végiggondolva, ill. lezárva.

  4. Szabados Ádám

    Nem értek egyet azzal, ahogy Ferenc pápa átértelmezi Jézus szavait. Exegetikai és teológiai tévút.

  5. JanosH

    Ami a „Miatyánk”-ot illeti, az Ádám által jelzettek mellett maga az a jelenség ijesztő, hogy egy igét, csak mert látszólagos ellentmondásban áll egy másikkal átírjuk. Ez a 2Kor2,17 szerinti szatócskodás. Ha egy Ige nem érthető, akkor inkább vállalni kell, hogy ismeret/megértés híján távozunk el ebből a világból, de a károsodás veszélye nélkül nem nyúlhatunk hozzá és formálhatjuk a saját ízlésünk szerint. Ha megtesszük, akkor magunk és az ige közé behúzok egy értelmezést, amely adott esetben elválaszt majd attól az üzenettől, amely az igében benne van.
    E tekintetben Ádámmal értek egyet aki korábban ezt írta valahol: „Az evangéliumi közösség tudatosan nem teszi önmagát értelmező tekintéllyé, hanem alázattal meghívja a szöveget, és arra kéri, hogy az bírálja őt. Szerintem ez nem is lehet másképp, ha egyszer elfogadtuk azt a tételt, hogy a Biblia Isten szava.”

  6. Tavaszieper

    Szia Ádám,

    „A rossz istenkép az, amelyik mást mutat, mint amilyen a valódi Isten.”- írod.

    Továbbra is a szakdolgozatomon dolgozok, kutatok, jegyzetelek, keresek.
    Talán emlékszel a dolgozatom témája: a halál utáni állapot a feltámadásig.
    Ma éppen Theophilosz Anthiokhia püspökének írásait vizsgálgattam. Ő is a korai egyházatyákhoz tartozik.
    A halhatatlan lélekről és a feltámadásról szóló tanai igencsak mást állítanak mint a mai kor kereszténysége, ahogy Ireneuszé, Jusztinuszé, Római Kelemené, Athénagoraszzé, Hippolütoszé, Tertulliánuszé, Polükratészé sem azonos a mai menny és pokol képpel..

    Nekik, ezen nagy egyházatyáknak akiktől te is többször idézel, egészen más nézeteik voltak a lélek halál utáni sorsáról mint nekünk, mai keresztényeknek.
    Így egészen más elképzelésük volt magáról az Istenről, az isteni üdvdrendről mint nekünk. Az ő Istenképük, nem a mi Istenképünk.

    Vajon mi az igazság?
    Az ő Istenképük a rossz, a mai kereszténységé pedig a jó?

  7. parousia

    Kedves Tavaszieper!

    Engem érdekel ez a téma, hozzáférhető lesz a dolgozatod? 🙂
    üdv
    p

  8. Tavaszieper

    Kedves Parousia,

    Ha valóban érdekel,hozzáférhetővé teszem majd. Számomra rendkívül érdekes kutatói munka.

  9. parousia

    Igen érdekel, különösen a korai egyházatyák látása. Nem mondanám, hogy ők tévedhetetlenek, de sokkal inkább mérvadóak az irásaik, mint a későbbi teológusoké.
    Vitatott kérdésekben mindig számíthatok rájuk
    Persze itt is igaz, hogy szereti mindenki a saját nézeteit belelátni.
    parousia24 gmail cimere ha elküldöd majd, megköszön

  10. parousia

    Igen érdekel, különösen a korai egyházatyák látása. Nem mondanám, hogy ők tévedhetetlenek, de sokkal inkább mérvadóak az irásaik, mint a későbbi teológusoké.
    Vitatott kérdésekben mindig számíthatok rájuk
    Persze itt is igaz, hogy szereti mindenki a saját nézeteit belelátni.
    parousia24 gmail cimere ha elküldöd majd, megköszönöm.
    Üdv
    P

  11. Tavaszieper

    Rendben.
    Még azért odébb lessz egy kicsit, nagyon nagy az anyag amin végigmegyek.

  12. Krisztina

    János 14:8 Ekkor így szólt Fülöp: „Uram mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!”
    János 14:9 Jézus erre így válaszolt: „Olyan régóta veletek vagyok, és még mindig nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem látott, látta az Atyát. Miért mondod akkor: ‘Mutasd meg nekünk az Atyát?’

  13. Szentpétery Csaba

    Ha az igaz könyv a Biblia az igaz vallás pedig a kereszténység akkor a világ tévúton jár? MÁrmint a nem keresztény országok?! Pl. Ázsiának csak 7%-a keresztény 93%-a nem az! Észak-Afrika iszlámosított.
    Eu és Amerika pedig nagyrészt keresztény tehát ők a „jók”?
    Ha pedig csak annak van üdvössége aki megtér és elfogadja Jézust mint megváltóját és megbánja bűneit akkor a „keresztény országoknak” szerencséjük van míg a nem keresztényeknek pechjük?? Hogyan fogja Isten megítélni a nem keresztényeket vagy azokat akik még nem hallottak az evangéliumról?

  14. Szabados Ádám

    Kedves Csaba,

    a Szentírás szerint az egész emberiség tévúton jár, mert hátat fordít Istennek és a maga útján jár. An ún. keresztény nyugatra is igaz ez. A jó hír arról szól, hogy Jézus Krisztus vissza tud vezetni bennünket Istenhez. Ez a jó hír sokakat vonz a világ minden táján (Amerikától Kínán át Kongóig). És sokakat taszít. Egyéni döntés, hogy hogyan viszonyulunk hozzá.

  15. Dávid

    Ádám miért kell körülírni az egyértelmű igen, nem választ mint egy politikus? Elkárhozik mindenki, aki nem hisz Jézusban. Ennyi. Mond ki! Mond ki, hogy elkárhoznak a gyermekek is, mert têvúton járnak. Várom, hogy meggyőzz.

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK