„Van olyan bűn, amelytől egyetlen ember sem mentes a világon, amelyet mindenki megvet, ha másban látja, s amelyről a keresztények kivételével aligha gondolja bárki is, hogy érintett lenne benne” – írja C. S. Lewis Keresztény vagyok (Harmat, 2006) című könyvében. „Hallottam már embereket beismerni, hogy rosszkedvűek, hogy elveszítik a fejüket a nők vagy az ital miatt, vagy hogy gyávák. De azt hiszem, soha senkit nem hallottam, aki nem volt keresztény, hogy ezzel a bűnnel vádolta volna magát. S ugyanakkor nagyon ritkán találkoztam olyan nem hívő emberrel, aki a legcsekélyebb megértést tanúsította volna ezzel kapcsolatban mások iránt. Nincs még egy ballépés, ami népszerűtlenebbé tenné az embert, sem olyan, amelynek önmagunk kevésbé lennénk tudatában. S minél jellemzőbb ránk, annál kevésbé kedveljük másokban. A bűn, amiről beszélek, a gőg és az önhittség.” (163-4)
A gőg Lewis szerint az a bűn, amely nem az állati természetünkből származik, mint mondjuk a harag, a torkosság vagy a paráznaság, hanem egyenesen a pokolból. Sőt, valójában számos egyéb bűnünk is a gőgből származik, a gőg a gyökérbűn, az ördög is a gőg miatt lett ördög. Amikor a pénzre vágyunk, nem csak egy bizonyos mennyiségű pénzre vágyunk, hanem arra, hogy nekünk több legyen, mint a másiknak. Amikor hiúk vagyunk, nem csupán a dicséretre vágyunk, hanem arra, hogy jobban nézzünk ki, mint a kolléganő, akit a múltkor megdicsértek, és az új autót is azért fontos megvennünk, hogy sikeresebbnek lássanak, mint a barátnőnk előző pasiját. A gőg másokkal hasonlít össze. Ha meg akarjuk tudni, hogy mennyire vagyunk büszkék, Lewis szerint azt a kérdést kell csak feltennünk magunknak, hogy elviseljük-e, amikor mások rendreutasítanak, beavatkoznak a dolgainkba, vagy lekezelően beszélnek velünk. Nem hiszem, hogy sokat kellene keresgélnünk az emlékeink között.
A gőg egyik legfontosabb tulajdonsága az, hogy lenéz, mégpedig abban az értelemben, hogy föntről lefele néz. A gőg a másikhoz képest fölülre pozicionál, ebből származik Lewis szerint legfontosabb tulajdonsága: nem láthatja azt, ami fölötte van. Ezért nem ismerheti meg a gőgös ember Istent sem, amíg nem szakít gőgjével. Egyszerűen nem tud felnézni rá. És ebből fakad a keresztény hit egyik nagy botránya is, hogy rengeteg gőgös ember állítja magáról, hogy ismeri Istent, holott nem. Lewis szerint ők csak egy fantom Istenben hisznek. Olyan Istenben, aki őket megfelelőnek tartja, tulajdonképpen sokkal jobbnak a többi embernél. Ennek a gőgnek az egyik formája, amikor arra panaszkodunk, hogy nem értékelnek bennünket, jelentéktelenségünk, kicsinységünk tudata tesz követelőzővé, vagy esetleg visszahúzódóvá és keserűvé. A kisebbrendűségi érzés látszólag a gőg inverze, valójában annak egy formája. Aki ebben a komplexusban szenved, többnek gondolja magát, mint amivé lett, és a kettő közötti szakadék miatt esik kétségbe. A gőgnek ez a formája termeli ki a Szilánkhoz hasonló karaktereket a Hihetetlen családból.
A gőg régóta ismert ellenszere az alázat. „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál” – mondja Pál a filippieknek (Fil 2,3). Azonban az alázat is különbözik az alázatoskodástól, mégpedig abban, hogy az alázatoskodó ember továbbra is önmagával van elfoglalva, az alázatos ember viszont már nem. Az alázatos ember éppen hogy el tud végre feledkezni önmagáról, mert felfelé néz, és csodálja azt, amit lát. Az alázatos ember megpillanthatja Istent, és a látvány olyan örömmel tölti el, hogy szinte érdektelenné válik önmaga számára. Aztán Isten fényében a másikban is örömét leli, és valahogy ez az öröm megemeli az énjét, de olyan módon, hogy az már nem fontos neki többé. És pont erre lettünk megteremtve. Az emberrel kapcsolatban az egyik feltűnő tény az, hogy senki sem látja a maga arcát. Az emberi szem kifelé irányul: a másikra néz. Az egyetlen módja annak, hogy az arcunkat szemlélhessük, ha belenézünk egy tükörbe. Az emberi történelem nagyobbik részében az egyszerű háztartásokban azonban még tükör sem volt. Az ember úgy lett kitalálva, hogy a másikra nézzen.
De a másikra nézés önmagában még nem tesz alázatossá, csak arra emlékeztet, hogy az egészséges figyelem valahogy a másikra irányul. Az alázat akkor jelenik meg, amikor a másikat készek vagyunk magunk fölé is emelni. Olyankor válunk szabaddá arra, hogy akár az intést is elfogadjuk, hiszen egyáltalán nem bánjuk többé, ha valaki egy pillanatra fölénk kerekedik. A gőg ezt visszautasítja, ezért magába zuhan, az alázat viszont köszönettel fogadja, mint egy zsámolyt, és készséggel rááll. Ebben rejlik a létezés egyik nagy paradoxona. Aki felmagasztalja magát, megaláztatik, de aki megalázza magát, felmagasztaltatik.
A gőgről egy gyermekkori emlék jut eszembe.
Mikor 1961 – ben Gagarin az űrben járt, a szovjet propaganda szerint visszatértekor azt mondta: – Felmentem az űrbe, de nem találkoztam Istennel. – Ez a hír iskolánkba is eljutott és bár engem akkor Isten léte egyáltalában nem foglalkoztatott, mégis magával ragadott az a gőgös, gúnyos, önelégült hangulat, ami eluralkodott tanáron, diákon egyaránt. Még hazafele is azt szajkóztuk: – Nincs Isten! Nincs Isten!
Ám kommentem kapcsán kicsit keresgéltem a neten, és az alábbit találtam:
https://www.reallifestories.org/stories/1619/#:~:text=On%2012th%20April%2C%201961%2C%2027%20year%20old%20Soviet,encounter%20God.%20%E2%80%9D%20But%20that%20was%20a%20lie.
Nagyon igaz!
Szent Ágoston is a gőgöt nevezi meg gyökérbűnnek mikor Ádám és Éva bűnbe esését elemzi az Isten városában.
Illetve Tim Keller kis könyvecskéje jutott meg eszembe a témában „az önmagunkról való megfeledkezés szabadsága”. Az is szuper olvasmány. Egy másik páli szakaszon alapszik amikor arról beszél hogy nem érdekli ki hogyan ítél felőle és ő sem ítéli el önmagát. 2Kor 3:21-4:7
https://www.harmat.hu/uzlet/az-onmagunkrol-valo-megfeledkezes-szabadsaga/?gad_source=1&gclid=CjwKCAjwgdayBhBQEiwAXhMxtiI5marWD-pjlAUb0QFwLQ2HJUIaXZ-_LDor3xC9y_RC0zyA65R00BoCRdAQAvD_BwE
Azta! Mennyire jól esett ez! Gyönyörű ! Igazi szabadság. ✨🤍
„Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz, ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtód előtt leselkedik és reád van vágyódása, de te uralkodjál rajta” – mondta az Úr Káinnak, amikor Káint bántotta, hogy Ábel áldozatát fogadta el az Úr. Mindig nagyon magamhoz szólónak éreztem ezt a bibliai verset… a „narcisztikus düh”, a „haragszom, mert nem ismernek el”, „haragszom, mert nem vagyok elég értékes” az, amely gyűlölethez és bűnhöz vezette Káint, és az vezet gyűlölethez és bűnhöz ma is. Nekem is ez a legfőbb hibám (pace C. S. Lewis, vannak olyan nem keresztények is, akik be tudják vallani, hogy gőgösek).
Zsolt 10:4 A gonosz/bűnös az ő haragos kevélységében/gőgjében senkit sem tudakoz/keres/kutat; nincs Isten, ez minden gondolata/meglátása.
Zsolt 10:5 Szerencsések az ő utai minden időben; messze vannak tőle ítéleteid, elfújja minden ellenségét.
Zsolt 10:6 Azt mondja szívében: Nem rendülök meg soha örökké, mert nem [esem] bajba.
Zsolt 10:7 Szája telve átkozódással, csalárdsággal és erőszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság.
Zsolt 10:8 Az utcák zugaiban lappang, a rejtekhelyeken megöli az ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra.
Zsolt 10:9 Leselkedik a rejtekhelyen, leselkedik, mint az oroszlán az ő barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt.
Zsolt 10:10 Lenyomja, tiporja, és erejétől elesnek az ügyefogyottak.
Zsolt 10:11 Azt mondja szívében: Elfelejtkezett Isten, elrejtette arcát: nem is látott soha!
Zsolt 10:11 Azt mondja szívében: Elfelejtkezett Isten, elrejtette arcát: nem is látott soha!
Zsolt 10:12 Kelj fel Úr-Isten, emeld fel kezedet; ne feledkezzél el a szegényekről!
Zsolt 10:13 Miért szidja Istent a gonosz? [Miért] mondja szívében: Nem keresed [rajta].
Zsolt 10:14 Te látod [ezt], mert te megnézed a hamisságot és a fájdalmat, hogy rávessed kezed. Tereád hagyja magát az ügyefogyott, az árvának is te vagy segedelme.
Zsolt 10:15 Törd össze a gonosznak karját; és keressed a rosszon az ő gonoszságát, míg már nem találsz.
Zsolt 10:16 Az Úr király mindenha és mindörökké; a pogányok kivesznek az ő földjéről.
Zsolt 10:17 A szegények kívánságát meghallgatod, oh Uram! Megerősíted szívüket, füleiddel figyelmezel,
Zsolt 10:18 Hogy ítéletet tégy az árvának és nyomorodottnak, hogy többé már ne rettentsen a földből való ember.
Péld 16:18 A megromlás/összeomlás előtt kevélység/büszkeség [jár], és az elesés előtt felfuvalkodott/gőgös arc/tekintet.
Zsoltárok 131
„Hívő lelki alázatosság”
Zsolt 131:1 Grádicsok éneke; Dávidtól. Uram, nem fuvalkodott fel az én szívem, szemeim sem láttak magasra, és nem jártam nagy dolgok után, erőmet haladó csodadolgok után;
Zsolt 131:2 Sőt lecsendesítém és elnémítám lelkemet. Amilyen az elválasztott gyermek az anyjánál; mint az elválasztott gyermek, olyan bennem az én lelkem.
Zsolt 131:3 Bízzál Izrael az Úrban mostantól fogva mindörökké!
„……… (pace C. S. Lewis, vannak olyan nem keresztények is, akik be tudják vallani, hogy gőgösek).”
A Lewistől való idézetet olvasva döbbentem rá, eddig többet tulajdonítottam a bűnök bevallásának. Azt gondoltam, a bevallást minden esetben szabadulás követi. Most jöttem rá, ez nem így van. Ugyanis felismerhetem és bevallhatom magamnak az adott bűnt, szabadulást életem végéig nem tapasztalok, mivel azok természetem megnyilvánulásai (Jeremiás 13:23). Bármiféle bűntől való szabadulást a bevallást követően Jézus Krisztus tud adni, az újjászületéskor kapott új élet által (János 3:3).
Kedves Erzsébet!
Ha csak magadnak vallod be a bűnt, valóban nem fogsz szabadulást tapasztalni. Úgy van ahogy írod, szabadulást csak Jézus Krisztus tud adni. Mi katolkusok ezt a szentgyónásban meg is tapasztaljuk, miután a Jézust képviselő pap elimádkozza felettünk a feloldozás szavait.
Visszajelzésed Csaba köszönöm.
katolkusok=katolikusok