Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy kedvelem az új szavakat, egyáltalán nem zavar a nyelv változása. Élvezettel hallgatom a régi szófordulatokat is és a születő újakat is, mert egyaránt az élő nyelv heurisztikus erejét mutatják. Örökre hálás leszek Gyula bácsinak, akitől az „eldőlt benne a borjú” meg a „megy, mint disznó a vetésbe” szólásokat kaptam, és aki beszélgetéseinkben a legnagyobb természetességgel hozza elő a paraszti nyelv elfeledett kincseit. Ugyanígy hálás vagyok egy-egy találó szlengért, amit a fiaim hoznak haza az iskolából. Ők sem csak elhasználják a nyelvet, jól is használják, teremtenek is általa.
Vannak azonban olyan szavak, melyek bár újak és kreatívak, a használatuk fontos különbségeket tüntet el. Mint nyelvi jelek ezek is kulturális tükörként szolgálnak, viszont a használatuk hozzájárul olyan jelenségek erősödéséhez és fenntartásához is, melyeket helytelenítek. Ideológiai töltetük van, mint az „elvtárs” szónak, amit a szüleim például nem vettek a szájukra. Egy szó lehet persze akkor is ideológiai töltetű, ha alulról jövő kulturális nyomás hozza létre és tartja életben.
„Hadd mutassam be a párom!” „A párommal azt beszéltük, hogy…” „A páromat is magammal hozom.” „A párom azt szereti, ha…” De ki a párod? – merül fel bennem ilyenkor a kérdés. A férjed? A szeretőd? A barátnőd? A menyasszonyod? (Van még ilyen?) Az aktuális alkalmi kapcsolatod?
Nyilván éppen ez a bizonytalanság a lényeg. Az illető nem akarja megnevezni a kapcsolat minőségét. Ahogy nem erőltetjük rá a másikra a vallási meggyőződésünket, úgy nem tolakodunk (khm) a kapcsolatainkkal sem. A párom rendkívül leleményes szó, hiszen abban a formában utal a valóságra, ahogyan az egyre inkább létezik: megkülönböztetetlenül. A párom szó megragadja a kapcsolatok közötti minőségi határok elmosódását, és rá is erősít erre a folyamatra.
A párom azt a kapcsolati valóságot fogalmazza meg egyetlen szóban, mely valóságban nincs érdemi különbség együttélés, alkalmi kapcsolat, élettársi kapcsolat és házasság, életre szóló eskü és egy hétre szóló vallomás, szövetség és paráznaság közt.
Én meg azt gondolom, hogy továbbra is van különbség. Nem is kicsi.
Dóra nem a párom, hanem a feleségem. Esküt tettem neki, hogy szeretni fogom életem vagy az ő élete végéig. Akkor is, ha megöregszik, elcsúnyul vagy beteg és boldogtalan lesz. Megesküdtem, hogy nem fogom őt hűtlenül elhagyni, nem csalom meg, nem dobom el magamtól. Megesküdtem, hogy gondot fogok róla viselni, akármi is lesz. Ő is ezeket fogadta meg nekem. Esküvőnk napján éltünk először szexuális életet. Ezt nevezik évezredek óta házasságnak.
Egy eskü által foganatosított szövetség szent. Megkülönböztetendő minőség. A szavak számítanak. Gyerekként a feketéket négereknek hívtuk, de ma már nem használom ezt a szót, mert megértettem, hogy a feketéknek lealacsonyító. A feleségemre pedig a párom szót nem használom, mert az a neki tett eskümet tenné zárójelbe.
Kedves Ádám!
Köszönöm a bejegyzést, sajnos egyre gyakrabban találkozunk ezzel a jelenséggel munkahelyen, ismerősök között vagy akár a családban is.
Azt hiszem, hogy „A párom azt a kapcsolati valóságot fogalmazza meg…” mondatban röviden és tömören összefoglaltad a lényeget.
Tegnap a házicsoportunkban előjött egy kérdés, amivel kapcsolatban szeretném kérni a te ill. a blogot olvasó többi tesó véleményét is.
A következő a szituáció:
Egy több éves élettársi viszonyban megtér az egyik fél (tegyük fel, hogy a hölgy). Megismeri az evangéliumot és Isten rendelkezéseit, igazságait a házassággal kapcsolatban is. Ezt nyilván egy egészséges kapcsolatban megosztja a párjával is. Örvendezik az újjászületésben és Isten szeretetében.
Tegyük fel, hogy a párja meghallgatja, mert szereti és fontosak neki a másik érzelmei, gondolatai. De ő nem adja át magát Krisztusnak, ő még nem áll készen erre vagy akár teljesen elutasítja az egészet. A lényeg, hogy nem akar továbbra sem házasságot.
Ilyenkor mit tud tenni a hölgy? Nyilván imáznia kell a párjáért és szolgálni felé szeretetben, de meddig? Ha nincs változás, akkor rövid időn belül ki kell lépni a kapcsolatból, vagy adjon türelmi időt? Esetleg kitartani mindvégig, akár a halálig is hűségesen ebben az állapotban?
Köszönöm a válaszokat!
@Papp Attila;
Kívülről és teoretikusan könnyű megoldani a helyzetet, de azt hiszem, hogy ez egyéni út, hogy hogy lehet szeretettel és személyi teherbíróképességgel végigcsinálni… – meg kell a közösség, hogy lásson az ember pozitív példákat is, hogy elhiggye: Istennel meg lehet ezt csinálni…
Nekem az nehéz, hogy keresztények között (MEKDSZ diákkör, gyülekezet, keresztény kolléga) körülöttem egyre többször látok olyat, hogy párok együttélnek házasság nélkül és ezt így O.K.-nak tartják, nem próbálják föloldani a törvénytelen állapotot. Még olyat is hallottam, hogy az legfeljebb csak ajánlás a Bibliában, hogy szex csak házasságon belül legyen… (ilyenkor vagyok mérges magamra, hogy nem tudok Bibliát idézni fejből, pedig a jehovisták milyen jók ebben!).
És nem szól nekik erről senki? nem merünk velük vitatkozni? – nem tudom…
Hanem (esetenként vezető) szolgálatot is kapnak a közösségben. – én meg nem vagyok biztos benne, hogy ez így helyes.
A gond vajon velem van, hogy ez látszólag csak engem zavar?
Ugyanakkor látom azt magamon, hogy nekem is vannak bűneim; én ugyan nem éltem együtt senkivel házasságon kívül, de attól még van más bűn az életemben. (pl. amikor nehezemre esik dolgozni a munkahelyemen, többet vitatkozom azon, hogy kinek a feladata, ahelyett, hogy vállalnám a felelősséget és megcsinálnám írott utasítás nélkül).
Tegyek a bűnöm ellen, amikor más nem tesz a sajátja ellen? Én is kimagyarázhatom akár… De látom, hogy fájdalmat okozok másoknak(és magamnak) a bűneimmel; mégis olyan nehéz ellene lépni. Miért legyek én aszkéta, amikor más keresztény nem az…
Válasszam-e a helyes utat, amikor így is elfogadnak? És Isten elfogad így? Ő mért nem változtat meg kicsit gyorsabban, ha kérem már évek óta?
Vajon, tudják egyáltalán a bűneimet a körülöttem lévők? És mégis így kapok én is szolgálatot a gyülekezetben? – vagy pont azért kapom, mert nem tudják rólam, hogy bűnös ember vagyok?
– biztos tudják, nem? 🙂
Amiket leginkább szégyenlek, arról a legnehezebb beszélni, de érdekel az valakit is hogy bűntől szabaduljon?
És félek, hogy van olyan bűnöm is, amivel nem mertem magam szembesülni, magamnak bevallani, vagy csak nem vettem észre…
Vajon, a barátaim a gyülekezetből nekem szólnának, ha helytelenül tennék valamit…? – jaj, nem vagyok biztos benne, hogy ki szólna.
@Papp Attila: Kedves Attila!
Ma az emberek a világban nagyon hamar hajlandóak kiugrani egy-egy kapcsolatból, mindegy hogy az házasság, élettársi viszony, vagy bármi más.
Ha valaki megtér, s együtt él valakivel, aki íránt kölcsönös szeretettel van, akkor legelébb nem theológiai, hanem tartalmi szempontok szerint kellene megértetnie a házasság és az élettársi kapcsolat közötti különbséget. Hitből érvelni egy hitetlen számára nem biztos, hogy a legjobb döntés. Annak sincs sok értelme, hogy a hitetlen fél az élettársi kapcsolatát meggyőződés nélkűl, kényszer hatására házassággá mínősítesse át.
Jézus szavai pedig ebben a témában is érvényesek. „Úgy bánj az emberekkel…”
Nem vagyok róla meggyőződve, hogy fordított helyzetben a hölgy örűlne a férje kiugrásának, egy számára érthetelen helyzet miatt…
Ilyen gyakorlati kérdéseken áll vagy bukik minden, a kereszténység is. Kedves Attila, köszönöm ezt az őszinte kérdéssort… Sok példát tudnék hozni saját ismeretségi körömből, akár a magam életéből is.
A legelső kérdésnek mindig annak kell lennie, amit maga Jézus Krisztus tett fel Péternek, és tesz fel azóta is minden követőjének: Szeretsz te engem? Mert ha igen, akkor aki őt követi, az fog megváltozni, elváltozni az Úr ábrázatára, a hit útján, hitből hitbe jutván, és ez a kapcsolatain is változást eredményez majd. Őt fogják elhagyni, vagy vele fognak Isten követésére jutni. Aki követi az Urat, az engedelmes lesz Urának, és ez vagy megerősíti, vagy elszakítja tőle az addigi ismerőseit.
A legrosszabb, mikor beviszik és ott is tartják Isten népe közt a bűnt, megtűrve, sőt még jutalmazva is, különféle tisztségekkel, amik csak bomlasztják a közösséget. Elöljáró sem lehet, csak aki a saját háza népe felől Ige szerint visel gondot. A kérdéseket és válaszokat mindig annak kell feltenni és megválaszolni, aki Isten gyermeke lett, ez esetben az asszonynak. A megtérés épp azt jelenti, hogy hátat fordít addigi „pogány” szokásainak. Ha tehát a nő jobban szereti az Urat, mint az élettársát, akkor az Úr szavának fog engedni, nem az élettársáénak. Fájdalmas lesz, de nincs más út.
Hiteltelenné lesznek azok a magukat kereszténynek nevezők, akik maguk sem tartják meg Uruk parancsolatát. És rossz kovászként fungálnak saját környezetükben. A példa, akit követni kell mindannyiunknak minden esetben az Úr Jézus Krisztus, és nem a másik keresztény… Lehet soha nem fog megtérni a társa, lehet igen. de csak akkor tud, ha tiszta példát lát, igazat maga előtt. Ezért nem mindegy, hogyan követjük mi magunk az Urat.
Tehát nem a hitetlennek kell prédikálni, hanem a hívővé lett embernek kell megismernie Urát mind jobban. Hiszen attól, hogy keresztények lettünk már az Úr menyasszonyaivá is váltunk. Készíteni kell tehát a „ruhánkat”, a vőlegényünk eljövetelére, hogy ne legyen rajtunk semmi folt…
1Kor.7:12. Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt.
13. És a mely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt.
14. Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek.
15. Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljék el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten.
16. Mert mit tudod, te asszony, ha megmentheted-e a férjedet; vagy mit tudod, te férfiú, ha megmentheted-e a feleségedet?”
Nekem azt súgja az igeszakasz, hogy itt nem a mergtérésük után egybekelt korinthusiaknak ad tanácsot Pál.
Mégis házasságnak tartja a kapcsolatukat.
Nem nagyon ismerem az ógörög kultúra házassággal kapcsolatos szabályait, sem a ceremóniában tett fogadalmakat. Az őskeresztyén egyház biztosan nem vett részt ezeknek a kapcsolatoknak a ceremóniális hitelesítésében.
Nem látom az igében Ádám és Éva esete után sem, hogy a házasság fogalma milyen „külsőleges” feltételekhez volt kötve.
Egy idő után megjelenik az igében a jeggyesség, a mennyegző fogalma az izrealita kultúrára nézve.
Na de mit tudunk a pogányok házassági szokásairól?
Végűlis éngem főként az a kérdés foglalkoztat, hogy a civilizácíó fejlődésével Isten is átértékelte volna-e a házasság fogalmát, annak miben létét, akár a kultúrális háttérre való tekintettel?
Vajon Dávid minden feleségét házassági viszonynak tekintette Isten?
A bigomániát ma a legtöbb helyen bűntetik…
Szóval Isten előtt mitől is házasság egy kapcsolat, van aki felelősséggel megtudja ezt válaszolni?
Isten szövetségről beszél, mikor házasságról beszélünk. Szövetséget pedig Isten szerint kell kötni. Két azonos hitben élő ember kapcsolatát szövetségkötéssel erősíti meg, amire maga Isten tesz pecsétet. Ruth könyvében ez így néz ki:
„Monda annakokáért a legközelebbi rokon Boáznak: Vedd meg magadnak! És lehúzta a saruját.És monda Boáz a véneknek és az egész népnek: Ti vagytok tanúi ma, hogy megvettem mindent, a mi Eliméleké volt, és mindent, a mi Kiljoné és Mahloné volt, Naómi kezéből; Sőt a Moábita Ruthot is, Mahlonnak feleségét feleségül vettem, hogy nevet támasszak a megholtnak az ő örökségében, és ki ne vesszen a megholtnak neve az ő atyjafiai közül és az ő helységének kapujából. Tanuk vagytok ma. És monda az egész nép, mely a kapuban vala és a vének: Tanuk vagyunk! Tegye az Úr az asszonyt, a ki a te házadba megy, olyanná, mint Rákhel és Lea, a kik ketten építették fel Izráel házát, és gyűjts vagyont Efratában és szerezz nevet Bethlehemben. És a te házad legyen, miként a Pérecz háza – a kit Thámár szült Júdának – abból a magzatból, a melyet az Úr adánd néked ettől az asszonytól. Elvevé annakokáért Boáz Ruthot, és lőn az néki felesége, és beméne hozzá, és megadá az Úr, hogy az fogana az ő méhében, és szült fiút. És mondák az asszonyok Naóminak: Áldott az Úr, a ki ma nem engedte meg, hogy rokon nélkül maradj; emlegessék az ő nevét Izráelben!”
” Ruth 4:8-14
Vagy: „Vajon járnak-é ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással?” Ámos 3:3
Nem a hivatalos ceremónia, hanem a nyilvánosság előtt kötött szövetség, két azonos hitű és különböző nemű ember között, ami egy életre szóló elköteleződést jelent – ez a házasságkötés. Isten akarata szerint nem is köthet ilyen szövetséget két más-más hitű ember, és az sem, aki nem kötelezi el magát egy életre, és nem Isten akaratában járnak. Mit mondott a János 4:18-ban az Úr Jézus a szamáriai asszonynak? Hogy a mostani férje nem férje. Nem lehet felemás igában ugyanabba az irányba húzni a szekeret. Ez nyilvánvaló.
És a szövetség egy cél érdekében köttetik, hogy ugyanazt az Istent szolgálják egész életükben, életükkel. Nem azt mondja az írás, hogy az ember egész élete hiábavaló? Az anyánk-apánktól örökölt élet hiábavalóságáról beszél. Újjá kell születnünk, hogy Istennek szolgálhassunk. Hogy szolgálhatná Istent az, aki nem enged Isten parancsának? És mit mond az 1.Kor 7: 39? Az asszonyt törvény köti…, és csakis az Úrban mehet férjhez. Tehát hívő legyen a másik fél is. Magát Istent nem szeretheti, értheti meg az ember igazán, ha nem fogja föl pld. azt, amikor az egyházról, a népéről, a gyülekezeteiről úgy beszél, mint a menyasszonyáról, kedveséről, aki után vőlegényként jön el, hogy férjévé lehessen. Izraellel való kapcsolatában is férjként nevezi meg magát az Úr! (Jeremiás 3:14) És arra inti az asszonyokat, hogy engedelmesek legyenek a férjeiknek, kiki a sajátjának, miként az illik az Úrban.(Efézus 5:22; Kolossé 3:18)
A fáraónak is van felesége – amit a zsidók tiszteletben tartottak; pedig ő aztán biztosan nem Jahveh híve!
Köszönöm Katika a válaszod!
Az álláspontoddal kapcsolatban továbbra is a Korinthusi ige a problémám.
Az igehely nyilván olyan emberek kapcsolatát nevezi házasságnak (férnek és feleségnek), akik nem az Úrban keltek egybe, de később az egyik fél megtért.
Szóval, ha erre a kapcsolatra Isten házasságként tekint, akkor a keresztyén házassági gyakorlat kizárólagosságát bátran elvethetjük.
A házasságban a szerződő fél nem Isten, hanem két külön nemű ember.
Igen, Csaba, általában az emberek megtéretlenül házasodnak. A korinthusi ige ilyenekről beszél. A házasság intézményét Isten szerezte, még akkor is, ha az ember nem akar tudomást venni róla. Azután, hogy már megtért, attól függően, ki milyen állapotban, arra kér Isten, maradjon meg abban. De az életmódja változzon meg. Ha pedig a megváltozott életmódja miatt a házastársa el akarja hagyni, ám hagyja el. De ha vele akar maradni, maradjon vele. Ez „kegyelmi” állapotot jelent a házasságban a megtéretlen, ám mégis házasságban maradt félnek, azaz Isten megszenteli őt a másikban. Ami – az én ismereteim szerint – azt jelenti, hogy elválasztja a világtól, védelmet nyújt számára, miképpen a gyermekeiknek is, de ez nem azonos azzal, hogy joga lesz „enni az élet fájának gyümölcséből”, vagy inni az élet „vizéből”. Mert hogy azt is kijelentette az Úr, hogy az egy ágyban fekvők közül is lesz, akit otthagy az elragadtatáskor. A szolgálatra pedig végképp alkalmatlan. Márpedig erre hívott el minket Isten. Tehát amikor ez a kérdés felmerül, mindig az az oka, hogy a szolgálat válik nehézzé, vagy lehetetlenné ilyen felemás igákban. De a házasság fogalmát Istentől kapta az ember.
Igen, a fáraó is annak az Istennek a teremtménye, akiben mi hiszünk. Mást a hitetlen sem tud kitalálni az együttélésre, ami jobb lenne, vagy tökéletesebb, mint a házasság. Csakhogy vannak áldott házasságok, és áldatlanok. (Hosszabb tanulmányt igényelne ez a téma.) Én azt látom, hogy az emberi kapcsolatok alapköve a szeretet, ez pedig a legtökéletesebben a házasságban valósul meg, ahol ketten szövetséget kötnek Isten és emberek előtt, örömmel, hálával és szerelemmel, vagy szeretettel a szívükben egymással egy életre. Arra szövetkeznek, hogy családot alapítsanak, gyermekeket nemzzenek, szüljenek, és azokat Isten dicsőségére neveljék. Így nehezebb elbánni velük, mint úgy, ha csak lazán egymás mellé teszik egy időre az életüket, mindenféle elhatározás, elköteleződés nélkül. Sok isteni tulajdonságot igazán így érthetünk meg, mint pld. a hűséget, szentséget, tisztaságot, igazságot – a magunk életében megjelenő dolgokon keresztül. A házasság intimitása pld. arra világít rá, milyen szerelmes kapcsolatban akar lenni velünk Isten. Ha csak időleges, élettársak, egy szakaszon együtt utazó párok lennénk Istennel, mit bízna ránk? Ráadásul még ezt is deklaráljuk, most veled vagyok, de ha valami nem tetszik, odébb állok. Hűtlenné lesz. Saját igazát hangoztatja. Holott csak Istennek van igaza, igazsága, aki épp itt, a házassági kapcsolatban jelenti ki, mennyire nem a magunk, hanem a másik javát kell keresni mindenkor. Ezt Isten nélkül megtenni, ki tudja? Senki sem látná értelmét. De aki megismerte az Urát, az tudja, hogy nem a maga, hanem az Isten akaratának engedni a jobbik rész…
Tetszik amit írsz Katalin! 🙂
Valóban látható, hogy vannak megáldott házasságok.
Sajnos van olyan komoly hívő pár az ismeretségi körömben, akik az Úrban kötöttek házasságot, mégis több évtized után elváltak.
Aztán van világi ismerősöm, akik több évtizede boldogan együtt vannak jóban, rosszban.
Nem kekeckedni akarok, csak gondolkodom: A hitbeli meggyőződésen áll, vagy bukik, hogy egy házasság áldott, vagy sem?
Akik elválnak, – pld. ha egyik hűtlenné vált, – ezt az Úr is megengedi. De azt tanácsolja, béküljenek meg inkább, előbb Istennel, hisz tulajdonképpen ellene lázadnak, azután egymással. Én az utolsó idők egyik erőteljes jelének látom, hogy sokakban meghidegül a szeretet. A másikra pedig ott van a 49. Zsoltár is magyarázatnak. És amúgy mindenre a „próba”, ami nélkül egyikünk sem marad. Csak nehéz tisztán látni, józannak lenni a magunk ügyében – általában. Ezért van szükségünk egymásra…
Próbálom értelmezni, amit írtál Katika!
Ha házasságtöréssel végződik egy keresztyén házasság, az mitől volt áldott?
Ha működik egy világi, akkor miért a majdani halál jut róla eszünkbe?
(49.Zsoltár)
Persze a pogány is meghal, de minden pogány el is kárhozik?
„Áldásul volt nékem a nagy keserűség”. Ésaiás 38:17)( Ismered ezt az igét biztosan. Az Úr Jézusról is azt mondjuk: Áldott, aki jön az Úr nevében. És mégis megölték. Földi vonatkozásban nem nézhető, nem érthető, nem fogható fel. De feltámadt! Azt mondja az ige, aki nem hisz Benne immár elkárhozott. (János 3:18)
Az a „pogány” aki nem hisz Benne. Ő pedig azt mondja, azok az ő juhai, akik hallják az Ő szavát, és követik Őt. Akiket a Lelke vezérel. A beszédeiről pedig azt mondja: szellem és élet. Tehát nem függetleníthető, nem választható el egymástól, mert Ige, és Őbenne testesült meg az Atya akaratából, a Szent Lélek által. Ki az Övé? Akik cselekszik az Ő akaratát. Ő pedig azt is mondja, hogy ne csak a földiekkel törődjünk mindig, hanem az odafelvalókkal. És változzunk el az Ő ábrázatára. „megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban,” (Efézus 1:3/b) Benne vagyunk áldottak. De ehhez Benne kell maradni. Vagy Bele kell kerülni, ez pedig csakis hit által történhet. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül. Először van a hirdetett, prédikált Ige, amire válasz az ember szívében a hit, ezt pedig követnie kell az engedelmes cselekedetnek. Ez az újjászületés titka, mondanám, de nem titok, hiszen nyilvánvalóan bemutatta maga az Úr. Akik hisznek, azok már új teremtések. Ez a szívbeli hit elválasztja őket azoktól, akik világiak, pogányok, azaz nem veszik komolyan az Úr Jézus beszédeit.
Ha valaki már nincs a bűn hatalma alatt, mert az Úr megszabadította, akkor nem is követ el már bűnt, vagy ha mégis levenné a szemét az Úrról, és elesne valamiben, van segítsége.(Mikeás 7:8) Maga az Úr az, aki ha az ember megalázza magát Előtte, felemeli, és megerősíti abban, hogy ne vétkezzen többé. De aki még meg is magyarázza a bűnt, amit elkövet… … engem is megítél az Úr, nem magamtól írom ezeket, rám is ugyanúgy érvényesek. Csak az Úrhoz, az Igéhez, az Igazsághoz való ragaszkodásunk tud kimenteni bennünket ebből a pusztulásra ítélt világból, hogy méltókká váljunk arra, amikor visszajön, hogy magával vigyen. Azt parancsolja nekünk, hogy ne járjunk „test” szerint, hanem engedjünk a Szent Szellemének, hadd vezessen el minden igazságra minket. És az Ő igérete mindenkor áll: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, és én megszabadítalak téged és te dicsőítesz engem!” (Zsoltárok 50:15)
Katalin, nem lehet hogy ezek az igék az egyházról beszélnek?
Jelenések könyve más „fajta” üdvözűlőkről is beszél:
Jel. 21: 24. És a pogányok, a kik megtartatnak, annak világosságában járnak; és a föld királyai az ő dicsőségöket és tisztességöket abba viszik.
„Boldogok, a kik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba. De kinn maradnak az ebek és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind a ki szereti és szólja a hazugságot.” Jelenések 22:14-15
Azt hiszem ez megválaszolja a kérdőjelt bennünk. Előtte még arról is beszél, hogy : ” És megmutatá nékem az élet vizének tiszta folyóját, a mely ragyogó vala, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyiszékéből jővén ki
Az ő utczájának közepén. És a folyóvízen innen és túl életnek fája vala, mely tizenkét gyümölcsöt terem vala, minden hónapban meghozván gyümölcsét; és levelei a pogányok gyógyítására valók.” Jel.22:1-2
Akiknek gyógyulásra van szükségük, akik nem szolgálnak, a pogányok, akik nem a Lélek és a menyasszony.
Nem tudom. De a cél, a menyasszonyság, azt gondolom. Ez nem a pogányok kategória.
Ha pogányok is üdvözülhetnek, megtérés nélkül, akkor minek van szükség mégis megtérésre nekünk? Akkor Isten személyválogató lenne.
Feladtad a leckét. Azt tudom, hogy az igék az egyházra vonatkoznak. Nem lehet fordítási probléma? Vagy az egyházzal( = a gyülekezettel, a kihívottakkal) és Izraellel, mint néppel lenne összefüggésben? Nem tudom. Megnyugtatna, ha megnyugtathatna egy helyes igemagyarázat erről.
Én csak feltételezni tudok a szöveg alapján, theológiailag is csak elképzeléseim lehetnek.
Lehet, hogy Ádámra vár egy értékelhetőbb magyarázat.
Abban lehetek csupán biztos, hogy a pogány kifejezés nem feltétlenül szinonimája az elkárhozók fogalmának.
Csaba és Katalin nagyon jókat írtatok. Én annyit tudok pontosan Katalin kezdő mondata nyomán írni – ti. hogy „gyakorlati kérdéseken áll vagy bukik minden, a kereszténység is” – hogy a hűséget az Isten írja bele – és már régesrég 🙂 beleírta, amikor megteremtett – a szívünkbe.
Ezért a házasság szentségét nem az Egyház adja hanem csak megáldja: az Egyház TANÚ a házasság megkötésekor. A szentséget a felek szolgáltatják ki egymásnak (hála Istennek, ezt a tényt nemrég emlegette egy ferences pap katolikus házasságkötéskor).
Ezért annak az asszonynak, aki közben megtért, de nem kötött házasságot és HŰ akkor ő szentül él feltéve, hogy a férje sem hoz mást a kapcsolatba… mert akkor ő bizony házasságot tör.
Miután sok a „valláskárosult” azokon kívül akik például a nagyobb és díszesebb esemény miatt mennek templomba házasságot kötni melyet nem lehet szentnek elfogadni, mások úgy találhatják, hogy azzal a sok bűnnel is azonosulnak – és inkább nem – amelyeket az egyháziak követtek el.
Ismertem idős kapucinus papot aki nem volt hajlandó esküvőket tartani! Aki csak úgy „beesik” egy plébániára, vagy egy templomigazgatóságra, azokról lehet látni, mit is szeretnének 🙁 – így őt nagyon megértem. A valós hívők száma oly csekély, hogy ők már eleve kapcsolatban vannak valakivel, pappal, persze nem kizárt hogy éppen jegyesoktatáson hallanak ELŐSZÖR Jézus Krisztusról…
Hozzáteszem: és vajon akinek a szívébe írta – és tudja is ezt – az Úr a hűséget, miért menjen el, hogy „regisztráltassa magát” egy olyan rendszerben – az állami anyakönyvvezetőre gondolok – ahol nem kötelező a hűség, lehetséges a válás?
Maximálisan egyetértek a cikkben foglaltakkal! Engem is idegesít ez a „párom” megszólítás; és úgy vettem észre, hogy legtöbbször parázna kapcsolatot takar. Persze,az embereknek jobban tetszik a „párom” kifejezés, mint az „aktuális barátom/ barátnőm”; és még a kapcsolat hetero- vagy homoszexuális jellegét sem árulja el…
Nagyon inspiráló a megjegyzésed, Evangeline. Felhívod a figyelmed a magyar nyelv gazdagságára. Mert így van, a párom az, akit egy alkalmi feladatra kijelöltek mellénk. Lásd, hátulsó pár előre fuss! pld.
A társam már többet takar, feltételezi a közös cél elérése érdekében kötött kapcsolatot, a házastársam pedig azt is hozzáteszi, hogy megosztom vele mindenem. Az élet társ nagyon szép kifejezés lenne, ha nem devalválódott volna mára egy ideiglenes, aktuális szexkapcsolatra.
Ismertem valakit, aki a férjét is így titulálta: a párom. Mindenki tudta, hogy házasok, és ez a dolog már vagy negyven éve volt. Senki sem akadt ki rajta, pedig akkoriban ritkább volt az együttélés.
És volt egy másik is, mostanában, húsz éves házasoknak gondoltam a párt, évek óta kollégám volt a férfi, mikor kiderült róluk, hogy nem is házasok. Felnevelték a nő két gyerekét, azóta is együtt vannak. Egymás párjai.
Nekem viszont senki nem akart megesküdni, hogy mindig szeretni fog, nemhogy öregen, betegen és csúnyán, de fiatalon és egészségesen sem. Egyszerűen így alakult az élet. Mégis, meddig kellett volna várnom, hogy jön valaki, akinek élete végéig kellek? Pedig nem vagyok csúnya, sem beteg. Mégis csak „párom” volt egész életemben.
Más poszt alatt már említettem, haladva a hit útján ismertem meg egy
hitetlen férfit, majd kezdetét vette egy viharos időszak. Lányunk éle –
tére nézve pedig tragikus.
Mivel a szexuális kapcsolat létrejötte után vallotta be, hogy többszö –
rösen elvált és gyermekei vannak, terhességem ellenére nem volt bátor –
ságom a házasságra. Emberek előtt nem tudtam definiálni kapcsolatunkat,
de Isten jelenlétében férjemként fogadtam el. Lányunk kérésére 13. szü –
letésnapjára összeházasodtunk, majd 5 év múlva elvált. De bármi történt
is, nem változtatott azon a tényen, hogy haláláig férjemnek tekintettem,
hozzá hűséges voltam.
Halálát követően az alábbi ige útmutatását követem:
„……… az özvegyeknek pedig ezt mondom: jó nekik, ha úgy maradnak,
mint én is. (1 Kor. 7:8/b)
Bukdácsolásaim után igen értékessé vált, hogy ehhez az egy férfihoz hű –
séges maradtam, mert Pál apostol szerint ez az egyik alapfeltétel az a –
lábbihoz:
„Az özvegyasszonyok közé csak olyat szabad bejegyezni, aki nem fiata –
labb hatvan évesnél, aki egy férfi felesége volt, …..” (1 Tim. 5:9)
Feladatomat pedig az 1 Tim. 5:5 igevers alapján az imaszolgálatban vé –
lem felismerni, melyre az Isten általi felkészítés jelenleg is tart:
„A valóban özvegy és magára maradt asszony pedig Istenben reménykedik,
és kitart a könyörgésben és imádkozásban éjjel és nappal.”
@ Papp Attila:
Nem vagyok Szabados Ádám, csak van hasonlo tapasztalatom.
En megterten mentem bele egy kapcsolatba es a volt baratom nem akarta megkerni a kezem, ezt kb mar felevi ismerkedesnel elmondta.
En voltam a hulye, h kitartottam meg egy evig.
A komplexusa, ami miatt ezt nem tudta megtenni, csak egy dolig, az Istennel valo kapcsolata vagy az igazi kapcsolatanak hianya/minosege volt a nagyobb baj.
Majdnem belehaltam elotte is utana is, de szakitottam. (Meg akkor erre 3 nappal irt nekem a most mar ferjem es negy honap mulva elkezdtunk ismerkedni, erre harom honappal megkerte a kezem.)
A szakitasunk evfordulojan irtam neki es megtudtam, hogy mar nem Istennel jar.
Szerintem a holgy ismerose szakitson es ne vesztegesse az idejet, illetve ne akarjon egy maganyos hazassagba jutni!
Ezt mar elottem is es nalam okosabb emberek is mondtak: a hazassag komoly szolgalat,nem minden ferfinak valo!
En azota is minden not, lanyt arra batoritok, hogy bizza ezt a dogot a hazassag szerzojere.
En 18 evet vartam a sajatomra, de annyira megerte! Es akkor kaptam, mikor mar ez az egesz nem erdekelt.
De buszken mondom, Isten olyanna – formalta a ferjem, -es persze engem is ez ido alatt – hogy irigyelnek erte mas nok. 🙂
@Toth Andras: sajnos az Ordog tarol. Rengeteg mindent felhasznal – emancipacio hazugsagai, kitolodott eletkor parkapcsoat, csaladalapitas kerdeseben -, de legfokepp a kegyelmet kitekerve. En is latok ilyeneket, es sajnalom oket nagyon, mert a vege altalaban siras…
Nemrég énekeltem Ady megzenésített versét, a „Kocsiút az éjszakában „t. ” Minden egész eltörött, minden láng csak részekben lobban, minden szerelem darabokban .”Mi az egész ami eltörött? Isten teremtés elve a férfi nő egyesülésében eggyé olvasztja a férfit és nőt. A szexualitás funkciója élet továbbadásán kívül az élet , a szellemi élet építése, és a házasság , a szövetség építése. A szexuális erő megszentségtelenítése amikor nem teljes testi és lelki önátadással jár, szövetségben, beláthatatlan következményekkel jár, mert a teremtés Isteni elvének megsértéséről van szó. Úgy vagyunk teremtve , hogy az egyesüléskor ,elindul egy építő áramlás egymás felé, zsigeri szinten, ami arra hivatott, hogy a szövetséget táplálja. Akinek sok alkalmi kapcsolata van, ott ez az építő energia mindig megtörik, és a semmibe folyik. Funkciótlan lesz, de úgy vagyunk teremtve, hogy a szellemi áramlás mindig elindul a másik felé, de kiszaggatva eredeti helyéről funkció nélkül elveszik, és egy mély szomorúság, depresszió követi, ami újabb kapcsolatba löki bele, hogy felejtsen . ” Milyen szomorú vagyok én ma ” Fut velem egy rossz szekér” (Ady) „Utána mintha jajszó szállna ” Az ember életútja megtörik, maga az út lefelé vezet, és destruktív folyamatok következnek.
Szeretném tudni kedves Pém Mihályné, kitől van a „Mi az egész, ami eltörött?” kezdetű, és „…… ami újabb kapcsolatba löki bele, hogy felejtsen.” befejezést tartalmazó idézet?
„Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.” Ady Endre Kocsi-út az éjszakában c, verséből .. A verset elemzem , és az Út a kocsiút az életút szimbóluma … amit megtör a sok futó kapcsolat.. az utolsó 2 mondat nem idézet , csak véletlenül idézőjelbe tettem
Köszönöm.
Úgy gondolom, ez egy jó elemzés.