Egykor (nem is olyan régen) az én generációm – az X generáció – volt a téma. Ma „digitális bevándorlóknak” neveznek bennünket, de emlékszem, amikor nem a technológiához való viszony volt a fő ismertetőjelünk, hanem a globalizációba való belépés, a kommunizmus bukásának eufóriája, az új kor kapujában való toporgás, a köztesség, és hogy mi vagyunk az első igazi posztmodernek. Mi előbb mondtuk, hogy „oké, boomer”, csak az még egy új világrend előszobájában való ténfergés és onnan visszanézés volt, nem a közeledő világvége kilátástalansága. Az én generációm jellemzője a cinizmus, nem a nihilizmus. Mi gúnyosan mosolyogtunk az előttünk járók naivitásán, de közben távlatok nyíltak meg, ahogy a világ a szemünk láttára egyetlen globális faluvá zsugorodott, és mi felértünk a liberalizmus fennsíkjára, amit Fukuyama a történelem happy endingjének nevezett.
Mi, GenX-esek a boomereket elavult moderneknek láttuk, akik egyszerűen csak nem értették a beköszöntő új, posztmodern világot, amit mi is éppen próbáltunk megfejteni. Rengeteg energiát fektettünk az új világ megértésébe, és hogy abban helyünk legyen. Ezért tartanak bennünket jó munkaerőnek. Mi voltunk a szorgalmas átmenet. A két világrend közé beszorult, de ott magának utat talált nemzedék. Az Y-osok az első generáció, amelyik ténylegesen otthon volt ebben az új világban. Mi, X-esek örökké féllábbal leszünk csak benne, vissza-visszavágyva a Lolka és Bolka meg Az öreg bánya titka akolmelegébe, ahol még cinizmus nélkül lehetett megélni az emberi kapcsolatokat. Az „oké, boomer” valami egészen más. A GenX cinizmusában még volt energia, mert bár lemondott a nagy narratívákról, ennek helyességében teljes erejéből hitt. Mi kívülről, tudatosan léptünk be önmagunk viszonylagosságába. A semmibe ugrottunk, de azzal a meggyőződéssel, hogy ez a helyes. Abszolút igazságként tagadtuk meg az abszolút igazságot.
Az „oké, boomer” az a generációs állapot, amikor valaki már önmaga abszolút viszonylagosságába születik bele. Az „oké, boomer”-ben pont az a fájdalmas, hogy a magába zártsága már nem választás, hanem adottság. Ennek a generációnak már magától értetődő, hogy az igazság belül van, a baj meg kívül. Ők már nem értik, mit jelenthet az, hogy a probléma van belül és az igazság van kívül. Az „oké, boomer” mentális burok. Feltörhetetlennek látszó dió. És ez a mi gyümölcsünk. Az én generációm gyümölcse. Az „oké, boomer” apja és anyja az X generáció. Az „oké, boomer” azért van, mert mi úgy döntöttünk, hogy fejest ugrunk saját viszonylagosságunkba. Mi mondtuk ki, hogy az igazság relatív. Mi hirdettük és tanítottuk, hogy nincs abszolút igazság. Mi énekeltük, hogy feltétlenül hallgass a szívedre. Mi tettük először jelentéktelenné a boomereket. Most mi is boomerek vagyunk.
Az „oké, boomer” generáció a posztmodern gyermeke, a posztmodern cinikus öröme és hedonista szabadsága nélkül. John Lennon még arról álmodott, milyen egy menny nélküli világ. A mi generációnk mondta ki, hogy nincs menny. Az „oké, boomer” már nem álmodik, mert minek. Minek a menny hiányáról álmodni, amikor nincs? Oké, boomer, nincs menny. És akkor mi van? Semmi. A semmi van. Föld se lesz nemsokára. Akkor nincs semmi. Nincs értelme vitáznunk. Nincs értelme beszélgetnünk. Chesterton írta annak idején Eretnekek c. könyvében: „Mikor a hajdani liberálisok megszabadítottak valamennyi eretneket a szájpecektől, az volt az elképzelésük, hogy ily módon vallási és filozófiai felfedezésekre jutnak. Azt gondolták: a kozmikus igazság annyira fontos valami, hogy mindenkinek külön-külön szükséges tanúskodnia. A modern felfogás szerint a kozmikus igazság annyira jelentéktelen, hogy bárki bármit mondhat – nem számít.” Oké, boomer, ha te mondod…
Mi, GenX-esek ezt akkoriban nem fogtuk fel. Az igazságról való lemondás nem tűnt túl nagy árnak a globális falu kalandjáért, és azt hittük, innentől mindig csak utazni meg beszélgetni fogunk. „Oké, boomer, nem fogtad fel” – intenek ma le, és igazuk van, mert a generációnk bárgyú és ostoba flörtje a relativizmussal tényleg menthetetlen. Csak ennek a mélységét még az „oké, boomer” generáció sem teljesen érti, mert a mi bűnünkben fogant. A keserű igazság az, hogy annak idején mi tettük a boomereket is boomerekké, és hajszálpontosan azt aratjuk, amit vetettünk, amikor mi is idő előtti boomerek lettünk. Ha az igazság belül van és a baj kívül, akkor most mi vagyunk a baj, mert mi vagyunk kívül.
Az „oké, boomer” kegyetlen gyomros a generációmnak. Mégis valahogy kevésbé riaszt, mint a saját nemzedékem cinizmusa. A semmi szaga van ebben a két szóban, az a fajta elveszettség és erőtlenség, amelyhez közel van a szabadítás. Ezt már nem GenX-esként írom, hanem keresztényként. Isten szava kezdetben a semmibe lépett be. Isten szólt és lett. És lett világosság. És lett élet. És lett ember. És lett kapcsolat. És lett szabadulás. És lett menny. És lett új föld. És lett igazság.
Kanye West állítólag megtért. A „Jesus is King” a történelemben az első album, amely minden toplistát vezet. Az én nemzedékem cinizmusát ez valószínűleg nem töri át. A rap sem a mi zenénk. De valamit egyértelműen áttört, ha nem is ismerjük még a következményeit. Néha egy hajszálrepedés is elég a fénynek, hogy láthatóvá váljon: a baj van bent és az igazság van kívül. Ez jó hír. Tényleg, boomer?
Olyan szívesen vitatkoznék vagy egyetértenek veled, de nem értem, hogy mi az álláspontod 🙂
1. A „boomer” az a nagyszülő (szül: 1945-1960 között, tehát a „baby boom” idején.)
2. A GenX vagyok én is, azaz a 1960-1980 között születettek, azaz a „boomerek” gyerekei.
3. A GenY a GenX-ek gyerekei, a „boomerek” unokái, akik „leboomerezik” a nagyszüleiket.
Jól értem, hogy te minket, azaz GenX-et teszed felelőssé azért, mert a GenY „leboomerezi” a „boomereket”? És hogy ez igazán a GenX felelőssége? De a szövegben keveredik a „boomer” és a GenX:
„Mi, GenX-esek ezt akkoriban nem fogtuk fel.”
vs.
„„Oké, boomer, nem fogtad fel” – intenek ma le, és igazuk van,”
Pedig a kettő nem ugyanaz a korosztály. Legalábbis szerintem.
Vagy nem jól értem?
Hogy értsem, hogy értsem? 😉
A dilemmádat az oldja fel, hogy az oké, boomer a GenX-eseknek is szól. (Itt egy kiváló írás erről.)
Nagyon érdekes cikk. Utána kellett nézzek, mit jelent a boomer, és a generációknak is, és nagyon elgondolkodtató.
Jómagam (1981) már az y-ba tartozom, de sokban tudok azonosulni a nálam pár évvel idősebbekkel, akik még x-ek.
Érdekes, hogy pont nálunk, az y-nál felgyorsulnak a dolgok: már nem 20 év egy generáció, hanem csak 15, sőt, az utánunk jövő z már csak 12 év. Ezek alapján megkockáztatnám, hogy az alfa generáció, amit 2008-tól datálnak, már le is zárult, és a bétába léptünk, nemigaz? Nekik már csak 10 év jut szerintem. A mai bébik megint mások lesznek, ezek már olvasni tudás nélkül kezelik a telefont is, a mostani babák ujjai profin siklanak az okostelón, mindenféle magyarázás nélkül, még a kezük szerkezete is úgy áll, pedig ők a valójában csak az y-ok gyerekei. Három generációt ugranak kapásból. Nem is tudom, valaha hogyan fogunk szót érteni velük?…
Az OK, boomerhez kapcsolódó cikkekben olvastam, hogy mivel itt már hatalmasak ezek a fejlődésbeli, generációbeli, és gondolkodás-, információ-feldolgozásbeli különbségek, ezért adódhat az, hogy például a taníttatásuk is olyan nagy kihívás ma az x-eknek, és boomereknek. De még az y-oknak is.
Túl nagyot ugrott a tudomány, és a világháló az elmúlt években… jó, és rossz irányba is, de tény, hogy lépést tartani már nekem, még-nem-nyuggernek is nehéz.
Vajon mikor jön már vissza Jézus?…
Talán idekapcsolódik érintőlegesen, a konkrétumok terén, ha jól értem, illusztrációképpen, bár ez egy korábbi generáció:
Nagyon megdöbbentem, amikor azzal szembesültem, hogy Bródy János a 2000-es évek első évtizedében – Halász Juditnak – írt szövegeiben az ’56 előtti (mondanám, hogy „boldog békeidőket”, de inkább) boldog gyermekkorát hozza fel nosztalgiaként: kintorna, a fekete-fehér képek nyugalma stb. Azok számára, akik akkor a zenei, megkockáztatom (így, idézőjelek nélkül) kulturális forradalmat hozták, ma az azt megelőző korszak viszonylagos nyugalma (vagy mije?) az érték-mérték? Azt érzem benne, hogy (legalább ő?) elgondolkodik/nak azon, hogy ha sejtették volna, hogy az általuk berúgott ajtó mögött hova vezet az út, talán másként csinálták volna (vagy a felelősségüket kiiktatva: másként „alakult volna”). Az is lehet, hogy túlságosan naiv a feltételezésem, de legalábbis: kiiktatja az eszkatológiát.
A neon forradalom = TV&CO veszélyét már előre megjósolta Simon & Garfunkel Sounds of silence száma, mind szellemi zsákutcát. Ez a dal kísértetiesen hasonlít arra amire a Jelenések könyve is figyelmeztet, a legveszélyesebb-rafináltabb imádat a tech imádata.
The Sound of Silence Original Version from 1964
…
And the people bowed and prayed
To the neon God they made
And the sign flashed out its warning
And the words that it was forming
And the sign said,
„The words of the prophets are written on the subway walls
And tenement halls.”
And whispered in the sound of silence
Én ebben egy generációk közötti kulturális sokkot látok, ami szinte generációnként előfordul. Nem látom ilyen drámainak a jelenlegi helyzet lelki tartalmát. A nagyszüleim meg az ő szüleik generációja két világháborút „hozott össze”, a szüleim meg a konszolidált diktatúra megalkuvói voltak, ahogy a többség is az volt. Természetesen komoly teendők vannak a fenntarthatóság érdekében, de akárhogy nézem a világ jelenlegi vezetőit, valahogy sem Hitlert, sem Sztálint, de még Kádárt sem látom bennük. És azért ez lényeges különbség, egy boomernek elhihetitek 🙂
István70,
Az új Hitlert és Sztálint én sem látom, viszont Mao vörös gárdistáit annál inkább.
Krisztián,
Mao „nagy ugrása” miatt 20 millióan haltak éhen, és nem ez volt az egyetlen „projektje”. A globalizációnak azóta meg van az az előnye, hogyha Hong Kong-ban vérbe folytanák a tüntetéseket, akkor kevesebb mobilt fogunk tőlük venni, ez pedig fájna nekik. Nem keresztényi logika, de diktatúrától nem is ezt várjuk, viszont kisebb áldozatokkal jár.
A „boomerek” egy jobb társadalmat és világrendet hoztak létre, mint korábban. Nem jót, hanem a korábbinál jobbat. Lehet „reformálni”, nincs olyan emberi intézményrendszer, amely gondok, problémák és zsákutcák nélkül fejlődik. Még maga az egyházat is meg tudják rontani az emberi ambíciók és gyarlóság. És ugye a reformáció idjén sem fukarkodtak a szembenálló felek a másik becsmérlésében. Egy kis „boomerezés” nekem belefér…